2017. november 16., csütörtök

Szépírói kurzus 2017 ősz/9 - Deák Éva elbeszélése

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Deák Éva újabb és újabb munkákkal lep meg minket. Rövid prózai művei kétségtelenül tehetséget mutatnak.

Deák Éva                              
                                           
Temetői kaland

Amottan a messzeségben egy temető állott.
Sejtelmes kék szín borongta körül. Temetőt látott már sokat, de ilyen kékségbe burkoltat még nem. Meg akarta nézni. Nyár volt, meleg éjszaka, rendkívüli idő. Olyan volt a levegő, hogy meg lehetett fogni. Kapaszkodott belé, ahogy haladt előre. A hold annyira világított, hogy a bejáraton el tudta még olvasni a betűket: Feltámadunk! A sírhantok kék vasrácsokkal voltak körülvéve. Minden egyes halott egy kék színnel befestett vasráccsal körül kerített helyen nyugodott a föld alatt.

 Gondolt egyet, átlépett a kerítésen, és leheveredett a földre. Az élő a föld felett, a halott a föld alatt körülkerítve, bezárva. Ahogy nappal a felhőket bámulta az égen, most a csillagokat nézte. A kis csillagok játszadoztak.
Körülöttük a nagyobbak, hol eltűntek, hol előbbre kerültek. Világítva terelgették a sorból kilógni akarókat. Ott fenn az égen is egy ketrecet alkottak és abba irányította az erősebb fényű a sápadtabban világítókat. Néha egy-egy csillag kiszökött, annak gyorsan utána eredtek és a helyére tették. A végtelen égboltot benépesítette a rengeteg négyszögeket alkotó alakzat.
A földön a sírhantok megmozdultak, és a föld sarát magukról lerázva az eltemetett holtak fölrepültek. Mindegyik megtalálta az égbolton a saját csillagjaiból kialakított ketrecét, és ki-ki a maga helyére, annak is a  közepébe letelepedett és csillagokként világított tovább.

A mellette fekvő sírhant is megmozdult. A lakója kiemelkedett. Mielőtt felszállt, kicsit mintha biccentett volna felé. Aztán eltávolodott, és pontosan a helyére talált. Fénye egészen jól látszott innen lentről nézve is.

Így a temetőben halottak nélkül egészen magányosnak és idegennek érezte magát. Fölkelt, átlépte a kerítést, és visszaballagott az élők közé.

Szépírói kurzus 2017 ősz/8 - Németh Noémi versei

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Németh Noémi messze él Budapesttől, így távoktatás keretében vesz részt a Líra kurzuson, vagyis időről-időre e-mailben elküldi a házi feladatokat. Most három versét közlöm, mindhárom házi feladat volt, szonett a házi munkáról, hexametert is kellett írni, valamint valamilyen ételről kellett versben megemlékezni. Mindhárom jól sikerült.  

Németh Noémi


Menekülj!

A szemetest le kéne vinni már,
mert jön a kukás, a sárga ruhás.
De hiába minden szó és tudás,
a házimunka mindig egyre vár...

...vagy kettőre, hogy hol a zoknipár.
És a fürdőszoba is oly dzsuvás,
akár egy óriási földindulás.
A rendrakásban én nem leszek sztár!

Vagy ha mégis olyan tip-top lennék,
csillognának fehéren a csempék.
De így ellep a káosz és a kosz.

Bögrém alja tisztára fekete,
és mosogatóm agyrém elegye.
Időben menekülj! Vagy hozzászoksz.


Hexameter - Két sor

Kékül a tinta a tollamban, ha leírom e két sort,
s zöldül az arcom, mert kipacált a papírra, mi szétfolyt.


HORTOBÁGYI HÚSOS PALACSINTA

Az alföldi puszták sós édessége, krémfehér
tejföllel leöntve, sűrű paprikás szószba mártott,
zöld petrezselyemmel szórt, igazi hungarikum
vagy, melyet főételként, késsel-villával,
fatányéron, hófehér abroszon illik enni.
Palacsintatésztába forgatott aranyló mámor,
húsos ízorgia vagy, melyet testes kunsági
vörösborral öblít le minden idegen ajkú.
Ostorpattogtató csikósok kedvenc nemzeti
eledele vagy, melyet ebédre szolgálunk fel. 


2017. november 8., szerda

Szépírói kurzus 2017 ősz/7 - Bányai Tibor Márk és Buda Gábor hexameterei

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Bányai Tibor Márk és Buda Gábor az órán írtak hexametereket, tíz perc alatt. Jól sikerült "iskolai gyakorlat" volt. 
 

Buda Gábor

Széttört hexameter

Átver a mester, az álnok, a trükkös lírai költő,
Szét is barmol egy isteni sort, egy mesteri hexametert.

Dolgozat
Dolgozat ellen e tíz perc nem lehet annyira vészes
s alkalmatlan, hogy ne legyen ki ne küzdene érte.


Bányai Tibor Márk

Hexameter

Nem szeretek túlzottan az iskola padjai mellett
tankönyvekkel a hónom alatt flangálni le és föl.

2017. október 5., csütörtök

Szépírói kurzus 2017 ősz/6 - Deák Éva novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Deák Éva elbeszélése Karinthy novelláját idézi. Jól megoldott, kiváló munka. 

Deák Éva
A parton ülve

„Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam:”Úr ír”
Sok betű volt és mind különböző típusú, alakzatú, formájú . Mint földön az ember annyian voltak. Minden embernek volt egy vagy több betűje, csak meg kellett találnia. Igazságos volt az elosztás, mindenkinek jutott, még maradt is.  Akadtak olyanok, akik a betűket össze szerették volna illeszteni szép szavakká, mondatokká. Én is ezt szerettem volna.
Elindultam a betűm keresésére. Nehéz volt eligazodni, sokba megbotlottam. Akadt megtévesztő, csak látszatra egymáshoz tartozó. Hiába rakosgattam, alakítottam, nem állt össze belőlük a szó.  Egy sem volt az igazi. Érthetetlen, összefüggéstelen szavak ugráltak. Kicsúsztak a kezem alól és értelmetlen mondatokká dagadtak. Figyeltem, hogy kiválasszam azokat, amik hozzám tartoztak, de a szót se, a betűt se találtam meg.
 Szótlanul haladtam a folyó melletti parton. Gondoltam feladom, élek csak úgy a betűk halmazával, az én megtalált szavam nélkül.
És akkor megjelent egy halász. Türelemre és kitartásra intett.
-A betűk birodalma bennünk van- mondta . Figyelni  kell a szó felbukkanására  olyan nagy csendben, ahogy a halász  figyel a halra.
Mellé telepedtem. Ültünk a parton. Télidőben tüzet raktunk, nyáron árnyékba húzódtunk. Árgus szemmel figyeltem a halász minden mozdulatát, még a szeme villanását is. Utánoztam, hiába. Aztán  a  halászt elhívta a tenger, engem meg a mindennapok  körforgása.
Időnként  visszatérek a folyóhoz. Ülök a parton, csendben vagyok, figyelek. Várom a nagy halat.
„Így lettem íróvá.”

Szépírói kurzus 2017 ősz/5 - Fehér Gyöngyvér versei

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Fehér Gyöngyvér azt a házi feladatot oldotta meg, sikerrel, hogy megadott témára írt szonettet. Kétségtelen, hogy az "egyszerűbb" téma - a házimunka - sokkal közelebb áll a szerzőhöz, ezért a vers is jobb. Mindkettőhöz gratulálunk!

Fehér Gyöngyvér

Bánatom

A szemetet le kéne már vinni!                 
Egy hete ott áll a sárga lavórban.            
A sok-sok pohár kávétól mocskosan.    
Nincs most erőm semmit véghezvinni! 

Köntösöm öt napja rajtam, kócosan                      
Álmosan, könnyektől gyötörve kicsit     
Sincs kedvem összeszedni azt a kiflit   
A földről. Agyongyötör, ahogy a              

Rádióban ismétlődik a nóta,                     
Hiába kapcsolok másik adóra.                               
Olvastam, de nem tudom elhinni,                      

A brit tudósok macskája, Cirmi,               
Ki miatt szomorú vagyok, hibrid.             
Csáp nőtt rajta, de kicsit az is csorba.

Lélekmandragóra

Külön világot alkotok magam.
Egyedüli, megismételhetetlen
Mikrokozmoszom, mint a csillagtenger,
Örvénylő, s sikító mandragóra.

Mikor üt majd az utolsó óra
A madártollnál legyen könnyebb lelkem,
Ne legyen vétkem, mi Földről ne eresszen,
Legyek oly bölccsé, mint a gondos gazda.

Ne húzzon mélybe rossz, bűnös karma,
Találjam meg igaz utam idelenn,
Egységet érezzek majd lelkemben.

Nehéz az út az Egynek szívébe,
Vár még rám küzdelmek verejtéke
Míg nem sikít többé a mandragóra.


(Sohasem!)

2017. október 4., szerda

Szépírói kurzus 2017 ősz/4 - Bányai Tibor Márk verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Bányai Tibor Márk szonettet írt. Egyszerű téma, tökéletes mű.

Bányai Tibor Márk

Pusztul

Le kéne már vinni a szemetest,
de nem csak egy vödör van, hanem három,
és ez nagyban bonyolítja a párom
szerint az együttélést, mert ereszt

a memóriám, és már a kereszt
vetését is, mielőtt jön az álom,
lefekvéskor elfelejtem. Sőt, hányom
szét a zoknit, gatyát, amit e test,

mármint az enyém, magáról lehámoz.
Úszik a lakás, csupa kosz és káosz,
nem éppen egy jól formált kozmosz tágul

itt körülöttünk, hanem csak a szimpla
bűz terjeng velünk elegyedve, mintha
sajtok lennénk egyenest Pálpusztárul.


Szépírói kurzus 2017 ősz/3 - HayKováts István elbeszélése

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
HayKováts István Karinthy novellája alapján írt egy elbeszélést. Jó munka.

HayKováts István

Hogyan lettem író?

Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam: „úr ír.”

Apám egyhetes szobafogságra ítélt. Az iskolának vége, elkezdődött a nyári szünet. Barátaim a téren fociztak. Nekem meg a matek feladatgyűjteményben kellett elmélyedni.
Még a házunkban lakó Varga Zolihoz sem mehettem fel a negyedikre. Zolival egyidősek voltunk, ő másik általánosban végezete el a hetediket, színjeles eredménnyel. Négy éve költöztek a házunkba, egyből jóba lettem a csendes, szemüveges sráccal.
Szerencsére az nem szerepelt a tiltó listán, hogy Zoli ne látogasson meg. Persze, sejtettem, ez sem tetszene az apámnak, ezért csak akkor hívtam át, amikor nagyi kiment a temetőbe. A nagyapa halála óta, naponta meglátogatta a sírját. Ez szomorú dolog, de nekem jól jött. Nem akartam, hogy beszámoljon apámnak a barátom látogatásáról.
Anyukám – aki megsúgta, hogy nem ért egyet a büntetésemmel, csak nem akart veszekedést – este fél hatra járt haza a munkából, apu este hat után szokott hazaérni.
Ebéd után bevállaltam a mosogatást, így a nagyi korábban elindulhatott a temetőbe. Feltelefonáltam Zolinak. Jött is néhány perc múlva. Az inge alatt hozta legújabb szerzeményét. Ez egy színes pornó újság volt, amit unokabátyjától kapott kölcsön. A legjobb oldalak kicsit hullámosak voltak.
Zoli megkérdezte, miért vagyok büntetésben. Számítottam a kínos kérdésre. Tudtam Zoliról, kerül minden balhét, én meg nem. Kitalált történetem, rajzórai rendbontásomról szólt.
„Az utolsó rajzórán történt az eset, ami ide vezetett. A kedvenc tantárgyam lenne, ha a tanárunkat - Feri bácsit - nem utálnám annyira. Kis köpcös, 150 centis méregzsák, az élő fába is beleköt. Az utolsó órán előbb kész lettem a feladattal, mint a többiek, és elkezdtem meztelen nőt rajzolgatni a pad alatt, egy jegyzettömbbe. A harmadik sorban ültem, Feri bácsi mégis kiszúrta. Fülemnél fogva rángatott ki a katedrához, és beállított a sarokba. Elkezdte nézni a vázlataim, amik között voltak részletesen kidolgozott dákós és rönós ábrák, meg egymásba gabalyodós jelenetek is. Nézegette egy ideig, majd nagy hangon üvöltözni kezdett.
- Nem szégyelled magad? Az órámon ilyen gusztustalanságokat firkálgatsz? Beszéljek a szüleiddel? Talán jobb, ha kilógatlak az ablakon, a fülednél fogva, és fél percre eleresztlek.
Erre azt válaszoltam a sarokból, inkább csak magamnak: Ahhoz fel kéne nőni a tanár úrnak, legalább az én százhatvanhét centis magasságomig.
Az első sorban ülők dőlni kezdtek a röhögéstől. Sajnos Feri bácsi is meghallotta. Erre nekem rontott, és pofonra lendítette a kezét. Én elhajoltam, ő meg a falba verte az ujjait. Kislisszoltam a sarokból, ő futott utánam a rövid görbe lábaival, és a tanári asztal körül kezdtünk kergetőzni.”
Ahogy egyre jobban beleéltem magam a mesélésbe, a fantáziám szárnyalni kezdett. Zoli barátom feszülten figyelt. Én meg folytattam.
„Az osztálytársaim torok szakadva bíztattak: Hajrá Kovács! Még azt is hallottam valakitől, hogy üsd ki, üsd ki! Bevallom, kezdtem felbátorodni, és amikor én kerültem a katedrára az asztal mögé, lendületből felborítottam. Minden leesett róla. Feri bácsi lemerevedett, nem hitt a szemének.”
Láttam Zolin, elképedt az eddigiektől. Tovább duzzasztottam a „költeményem”, mert élveztem, a kiváló magaviseletű barátom reagálását.
„Szóval, a rajztanárom csak nézett, mint a moziban. Én meg felkaptam a golyóstollát és az osztálynaplót. Uzsgyi, kiszaladtam velük a vécébe, és bezárkóztam. Nyitottam egy külön oldalt a tanár úr nevére, és beírtam: Minősíthetetlenül fegyelmezetlen magatartás miatt igazgatói megrovásra terjesztem. És olvashatatlan aláírást firkantottam a hitelesség kedvéért. Mire megtaláltak a pedellus segítségével, már kész is voltam. Persze, rájöttem, nem lesz jó vége, ha észreveszik a beírásom, ezért kitéptem a lapot, és lehúztam a vécén.
A pedellus nagydarab, erős férfi. Azzal fenyegetett, rám töri az ajtót. Ezt el is tudtam képzelni róla, ezért magamtól kijöttem a vécéből. A derékszíjamnál kapott el, és odacibált az igazgatói iroda ajtajához, és belökött az előtérbe, ahol a titkárnő villogtatta rám a szemüvegét. Az igazgató tíz percet váratta Feri bácsit, és miután beszélt vele, engem is behívtak. Az igazgató úr azt kérdezte: Na, most, mit csináljak veled, te gyerek?
Magyar szakos tanár lévén, szeret rímekben beszélni.
Én meg kihúztam magamat előtte, és elmagyaráztam a tényállást.
- Igazgató úr! – kezdtem bele tiszteletteljes hangon. - Szerintem, semmit. Gondolom, nem akarják, hogy feljelentsem a tanár urat életveszélyes fenyegetés, valamint testi fenyítés alkalmazása miatt. Az egész osztály a tanúm rá. Tudom, hogy törvény született a gyerekek fizikai bántalmazása ellen, legyen az itt, az iskola területén, vagy otthon.”

- Védőbeszédet tartottál? Tisztára, mint az ügyvédes sorozatban – ámuldozott Zoli.
- Hát, igen – válaszoltam szerényen.
- És, mit mondott erre az igazgató?
- Semmit. Csak vörös lett a feje, és kiküldött az előtérbe. Pár perc múlva Feri bácsi visszahívott, és magunkra hagyott az igazgató úrral, aki azt mondta, ez az utolsó alkalom, hogy megúszom a rendbontást anélkül, hogy eltanácsolna egy másik iskolába, és „terhelő bizonyítékként”, elkobozta a rajzfüzetem. Még a szemem előtt az íróasztala fiókjába tette.
- Nem mondod. Ennyivel megúsztad? Akkor meg miért vagy büntetésben?
- Csak híre ment a tanárok között a ramazúrinak. Az évzárón apám elbeszélgetett az osztályfőnökömmel. Tőle értesült a történtekről.
Elégedetten könyveltem el, nagyot nőttem barátom szemében. Feledtette kedvenc tanárom miatt érzett bűntudatom. Egyedül a testmagasságáról állítottam igazat. Az egészet azért találtam ki, mert szégyelltem Zoli előtt, hogy matekból pótvizsgára kellett készülnöm.

Apám este, raportra rendelt a nagyszobába, és nekem szegezte a kérdést:
- Jártál valahol, amíg nagyanyád a temetőben volt?
- Nem, dehogy apu. Ki sem léptem a lakásból – válaszoltam egy ministráns fiú őszinteségével.
- És meglátogatott valamelyik haverod? – kérdezte még szigorúbb hangon.
- Nem járt itt senki. Egész délután tanultam a matekot, ahogy ígértem.
- Ne hazudozz nekem! – emelte fel a hangját édesapám, és előhúzta a kezét a háta mögül. – Akkor ez hogyan került a fürdőszobába? – üvöltötte, és felém legyezett a pornó újsággal.
- Most, a TV nézés helyett nekiülsz, és kétszázszor leírod: „Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok”. Megértetted?
Nem tehettem mást, visszavonultam a szobámba, és a fejemet néhányszor a falnak ütögettem. Hogyan lehettem ennyire feledékeny…
Aztán elővettem egy üres vonalas füzetet, és írni kezdtem. Elkövettem azt a hibát, hogy nem soronként írtam, hanem folyamatosan.
Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok.
Amikor az harmadik oldal közepére értem, megszámoltam a sorokat, 32 volt egy oldalon. Csakhogy, egy sorba nem mindig fért bele két szentencia. Gondban voltam, mert nem akartam apámat még jobban felbőszíteni azzal, hogy kevesebbet írok, de többet írni sem akaródzott, mert már belefáradtam a körmölésbe. A biztonság kedvéért teleírtam a negyedik lapot is. A vége felé egyre többet hibáztam. Ahelyett, hogy áthúztam volna, elkezdtem játszani a szavakkal. Aztán eszembe jutott, nem lesz jó vége, ha apám elolvassa.

Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok mindig, igazat mondok. Sohasem igazat mondok, hazudok mindig. Sohasem hazudok mindig
Sohasem mondok mindig igazat, sohasem hazudok mindig, sohasem mindig hazudok. Mindig hazudok…


Ez volt a kezdet. Így lettem íróvá.