2020. április 1., szerda

Szépírói kurzus 2020/tavasz/14 Bokros Judit verse

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bokros Judit azt a házi feladatot oldotta meg nagyszerűen, hogy a verssorainak a kezdőbetűiből egy szó, egy üzenet áll össze. Nem kell mondanom, ez most mennyire aktuális. Nagyon gratulálok.




Bokros Judit

Korona

Kell-e félni
Ott, hol emberek járnak -
Riadalmat éreznünk kell-e?
Otthonunk ajtaja mögött
Napokon át csöndben várunk
Arra, hogy elmúljon a rettenet.

Szépírói kurzus 2020/tavasz/13 Ajkai Mónika elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Ajkai Mónika a foglalkozásokon több izgalmas írással jelentkezett, de a legfontosabb írása ez a különös hangulatú, álomszerű novella Örömmel közlöm. 



Ajkai Mónika
Szoba a házban


Átlagos estének ígérkezik. Anna lefekvéshez készül, az ablakon át bámulja a csillagokat. Gondolatai közelgő születésnapja körül forognak. Mire felkel, már harminc. Érzése kissé közömbös, inkább idegen. Egy pillanatra elszunnyad, azonban a pirkadat máshol éri.
– Behúzhattam volna a függönyt. Szörnyű ez a világosság. Harminc – morogja. Viszont a reggeli kávé helyett egy varázslatos vidék várja: vajon még mindig álmodik? Szobájától távoli helyen ébred, ágyának hűlt helye. A pusztán egyetlen ház áll, s ameddig szem ellát, az arany minden árnyalatában ragyog a vidék. Anna lehuppan a fűbe, hanyatt dőlve napfürdőzik, közben végigsimít a meleg pázsiton. Sehol egy felhő, sehol egy lélek. Élvezi az egyedül töltött perceket. A mindennapi forgatagban nincs ideje ilyesmire, s ugyan hollétét és hazajutásának lehetőségét homály fedi, most az egyszer nem bánja. A fényárban úszó veranda zöldellő növényei köszöntik. Életet lehelnek a hely kopott, szürke falaiba. Látszólag minden rendben, de a belső terek sötétséget rejtenek. A nehezen nyíló ajtó és nyikorgó fapadló sem hagyja az ember lelkét nyugodni. Kíváncsisága egyre fokozódik.
Amilyen lendülettel lép be, tán úgy fordul ki. Mélyen legbelül, egy hang arra bíztatja, menjen tovább. Így tesz, az ódon lépcsőn indul felfelé. Recseg. Úgy tűnik, mesélni támadt kedve. Az emeleten hatalmas könyvespolcok sorakoznak, porosan és üresen. Kivéve a legszélsőt, amin öt mélynyomott, barna bőrkötet pihen. Régiek, mégis ismerősek. Azonban figyelmét hamar a szobára szegezi, ahonnan lágyan szűrődik ki a fény. Tömör, ébenfekete faburkolatok mindenhol, a por sem vert tanyát. Hátborzongató, de játékos érzetet kelt. Zajt hall. Egy öt rétegű fátyollal letakart tükröt pillant meg. Megesküdött volna rá, hogy az előbb nem volt ott.
Rémület fogja el. Hogy lehetséges ez? Dörzsöli a szemét, azt hiszi káprázik. Minél közelebb ér, annál tisztábban látja, nem a saját képe néz vissza rá a tükörből. Egy gyermek az, lehajtott fejjel, összekuporodva sír. Közeledve hozzá, megbotlik, és a hasán landol. Libben, majd lehull az első fátyol. A kislány rámosolyog, utánozni kezdi. Szavak nélkül is tudják, fontos titkokon osztoznak. Néha összeakad a tekintetük, nevetnek, élvezik a játékot. Lehull a második fátyol is. A felgyülemlő kérdések egyre homályosabbá teszik a képet.
– Ki vagy te? Hogy kerültél oda? Miért árad belőled átható szomorúság? Tudok neked segíteni?
– Idejét sem tudom, mikor történt. Régóta egyedül élek itt. Voltak játszótársaim, az éjszaka soha nem köszöntött ránk. Együtt bújócskáztam az állatokkal, közben a könyvek történetekkel teltek. Majd az ég beborult, az eső elmosott mindent. A növények eltűntek és a pillangók tovaszálltak. Óriási vihar kerekedett, hosszú ideig tartó, fagyos sötétséggel. Immáron tíz éve a végtelen némaság vesz körül. Néha a Nap rám kacsint, semmi több.
Anna szívére szorítja kezét. Akkor költözött el a családi házból. Nem bírta a terhet cipelni, amit szülei róttak rá. S rögtön visszaemlékszik, miért olyan ismerősek a barna bőrkötésűek.
– Úgy látom, válaszokat kutatsz. Keresd őket papírra vetett lelkedben.
– A naplóim! – kiált fel. Hogy kerültek ide? Az nem lehet!
Ekkor lehull a harmadik fátyol.
Próbálja lerántani a tükörről a fennmaradt kettőt, de nem akarnak mozdulni. Kirohan a szobából, a könyvespolcokig meg sem áll. Felkapja a köteteket és visszaül. Talán azokban a megoldás. A kislány gyermeki könnyedséggel utánozza tovább. Nem fél. Csak a pillanatnak él és örül.
Anna amint beleolvas, feltörnek az eltemetett emlékek, mint a frissen sült sós stángli illata a gőzölgő tepsiben vagy a lila orgonabokor az eingang mellett. Az első oldalon nagymamája kedvenc írását találja.

Versima de Maria

Kopog az élet,
mint tetőn az eső.
Megtört a lét,
mint ablakon a fagy.
Ne félj, kislány,
az Úr nyomorban nem hagy.
Hallám tisztán angyalom hangját,
hullámzó, akár a tenger.
Tovasuhan, mint barlangi lepke,
gyönyörű látvány a lelke.
Csak a mély csönd maradt.
Visszhanggal övezve,
semmi nem bánt.
Szárnyak verdesnek,
madarak repdesnek,
óriás szent rám köszön,
s a könny elönt.

Az arcán legördülő könnycsepp mellé egy mosoly társul. Végre megragadja az apró dolgokból eddig kimaradt boldogságot. Pörgeti az oldalakat, és felfedezi tizenkét évvel ezelőtt írt sorait.

„Mikor szárnyalnak a gondolatok, van úgy, hogy egészen más fele visznek. Ébredezem az álomvilágból. Abból a buborékból, amiben azt hittem, minden szép, minden jó, és ha az élet az arcomba vágja a valóságot, kikerülhetem. Bár a hozzám csapódó fájdalmat érzem, tudomást sem veszek róla. Lehet, hogy későn érő típus vagyok, vagy gyermekkori túlélési stratégia.
Ajándék. Megkapom. Mosolygok. Minden évben ugyanígy történik. Nyilván, virág, aminek nyilván örülök. De mi lenne, ha nem csupán a tőlem független dolgok felé fordítanám a tekintetem? Felteszem a kérdést: mit várok magamtól? Dughatom homokba a fejem, csak nem érdemes. Saját utamat, kizárólag én járhatom, senki nem teszi meg helyettem a lépéseket – nem is kívánom, de valljuk be: nem mindig édes teher a felelősség. Mégis megéri álmodni és kitartani.”

Ahogy oldalról oldalra lapozgat, régi sebei és örömei újraélednek. Legyint a múltra és annak sérelmeire, ahogy becsukja az utolsó kötetet, lehull a negyedik fátyol.
– Mondd, hogyan kerültél a túl oldalra? – kérdezi Anna.
– Nálad nincs, ki jobban tudná – hangzik a válasz.
A szobában töltött idő katonás tempóban halad, kíméletlenül menetel. Gondolatai elrepítik távoli helyekre, néhol fájdalmas vizeken evez. Egyre zavartabbá válik, mikor egy ártatlan kérdés visszarántja, háta libabőrös lesz.
– Kicsiként megtapasztaltam, mi a fájdalom. Felnőttként nem tudom, merre tartok. Rájöttem valamire: a lehetőségek tárháza nyitva áll. Ha szeretnék boldog lenni, semmi nem tántoríthat el. Hisz az bátor igazán, ki félelmei ellenére cselekszik. Kicsi Anna, én szeretlek.
A kijelentés hallatán nagyot dobban a szíve. Lehull az utolsó fátyol.
Minden, amit Anna elnyomott magában, felszabadul a lelkében. Kezét a kislány kezéhez emeli, ő követi mozdulatát. Végre egymáshoz érnek, és ebben az öt réteg anyag sem jelent többé akadályt. Hosszú órákon keresztül játszanak, és észre sem veszik, hogy a ház megtelik élettel. A mindent átívelő fény, a varázslatos növények, a játékos állatok előkerülnek. A könyvespolcok is roskadoznak az eddig eltűntnek vélt művektől.
– Most már értek mindent. De fogalmam sincs, hogyan juthatnék haza.
– Akkor nyisd ki a szemed!
Anna még mindig a tükör előtt, ám döbbenten tapasztalja, újra szobája közepén áll. Saját arcát látja, de tekintetében felsejlik a mosolygós gyermek. Visszagondol a piros tollal beírt napokra, a ceruzával írottakra, és a radírozott hétvégékre. Átjárja az élet. Rájött, nem kiszabadítania vagy megmentenie kell, kit a tükörben lát – szabadon él benne. Mint szoba a házban, lélek a testben.

2020. március 21., szombat

Szépírói kurzus 2020/tavasz/12 Galicz Kamilla elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Galicz Kamilla írása a karantén nagyon aktuális témájával foglalkozik. Kiváló, izgalmas munka. Nagyon gratulálok.



Galicz Kamilla
Karanténban

  De én le akarom futni azt a maratont – gondolta magában. Nem azért edzett ennyit, hogy valami hülye járvány miatt elvegyék előle a győzelmet. Egy hét múlva került volna megrendezésre a bostoni maraton, a negyvenkétezer-százkilencvenöt méter hosszú versenyek egyik legrangosabbikát, ő pedig a legesélyesebb versenyzők között volt. Sőt, sokan őt tartották a világ legjobb futójának, akinek nem is másokkal, hanem saját magával kellett megküzdenie és újabb világrekordot állítania.
A kvalifikáció nem okozott nehézséget, az edzője mindent megszervezett már hónapokkal ezelőtt a szállástól a verseny előtti és utáni sportmasszőrön át az egyes étkezések fehérje- és proteintartalmáig, ő pedig tisztességesen készült, egyetlen edzést sem hagyott ki, szabadidejének minden percében pedig a regenerációra és a mentális felkészülésre koncentrált. Pályafutása és egészsége csúcsán állt, élvezte, hogy gyors, erős, kitartó és oly sok amatőr futó példaképe Amerikától Új-Zélandig. Ezért gondosan ügyelt arra, mit posztol Instagramon, követőit bátorította, újabb és újabb személyes célok elérésére ösztönözte. Meghatották a köszönő kommentek és e-mailek, amelyeket naponta tucatszám kapott a szélrózsa minden irányából származó fanoktól, akik arctalan-névtelen népes családját alkották. Igyekezett tetteiért, szavaiért, az őrá felnézőkért felelősséget vállalni, ami óriási lelki teherként nehezedett rá, de elbírta. Egészen tegnapig.
Tegnap délután négykor szállt le a bostoni repülőtéren, ahol – tekintettel a Kelet-Afrikában felbukkanó és onnan a többi kontinensre átterjedő, világméretűvé duzzadó influenzajárványra – őt is egészségügyi ellenőrzésnek vetették alá. Nem aggódott különösképpen, mert ugyan hiába érkezett az elsőként fertőzött (és fertőző) országok egyikéből, évek óta vitaminokon élt, ráadásul a vírus az ő eldugott hegyi edzőtáborától több száz kilométerre burjánzott el, így meg sem fordult a fejében, hogy fennakadhat a vizsgálaton. A több millió dollárból fejlesztett mérőszer azonban azoknál is kimutatta a vírust, akik egyébként teljesen tünetmentesek voltak, így – legnagyobb megdöbbenésére – benne is. Az amerikai egészségügyi hatóságok pedig nem teketóriáztak sokat, merő demokratikusságból őt is karanténba zárták, mint az egyszerű utasokat, akik nem épp világrekordot felállítani jöttek az ígéret földjére.
A kontrollon nehézségek nélkül átjutott edzője minden nemzetközi befolyását bevetette, hogy egy formális ellenőrzés után kiengedjék, ám a protokoll az protokoll, alkunak nem adtak helyet. Igaz ugyan, hogy a szellemirtók csapatának beöltözött orvosi személyzet minden földi jóval ellátta, valószínűleg a karanténok Ritz hoteljában helyezték el, ám ez olcsó vigaszt jelentett egy magafajta egyszerű léleknek, akinek csak egyetlen álma volt: lefutni negyvenkétezer-százkilencvenöt métert. Lehetőleg a valaha mért legrövidebb időn belül. Olyan nagy kérés lett volna ez az univerzum alkotójától és az amerikai egészségügytől? Úgy tűnt, az utóbbitól igen.
Következő nap a verseny rendezői látogatták meg, és udvarias, ám valódi szomorúságot tükröző arckifejezéssel közölték vele, nem tehetnek semmit, a karantén az karantén, még akkor is, ha ő tünetmentes, ugyanúgy fertőzhet. Ő sem akarhatja, hogy győzelmi vágyból ártatlanoknak adjon át egy halálos vírust, mások életét kockáztatva ezáltal. Mi lenne a karrierjével? A követőivel? Jó reklám lenne? Észérvekkel próbálták meggyőzni, halassza el legnagyobb álmának megvalósítását, Boston jövőre is itt lesz, világjárvány nélkül, karantén nélkül, akkor majd megdöntheti a világrekordot. Majd. Kipréselt magából valamiféle megértő választ, amitől az üvegfal másik oldalán feszengő üzletemberek megnyugodtak, s távozáskor már azt mérlegelték, ki lesz az új námbörván esélyes. Az edzője volt az egyetlen, aki megértette, mi zajlik le benne, válogatott kifejezésekkel illette a verseny rendezőit, anyanyelvének legcifrább káromkodásai hagyták el a száját, amiből a karanténba zárt futó csak annyit kapizsgált, hogy az edzője tudta, mi forog kockán.
A karanténban meghosszabbodtak az órák, két nap után nem tudott mit kezdeni magával, elolvasott minden hírt, megnézett az egyik sarokba szerelt tévében minden műsort, egy könyvnek nekiállni nem volt türelme, és elfogyott a kedve, hogy a millió aggódó üzenetre válaszoljon. Futni akart egyet. A szabadban. Érezni magán a levegőt, a napot, a szelet, az esőt, lába alatt a talajt, legyen az akár aszfalt, embereket akart látni maga körül, nem szellemirtókat, az edzőjével pedig nem egy üvegfalon keresztül akart kommunikálni. Úgy érezte magát, mint egy ártatlan, akit tévesen vádoltak meg és zártak börtönbe olyan dologért, amit el sem követett. A harmadik napon szökni próbált, de a karantén ajtaján sem jutott ki, a negyedik napon már azt kívánta, bárcsak lenne valóban beteg, úgy legalább volna értelme ennek az egész hisztériának és lázasan nem volna tudatában annak, mit készül elveszíteni. Éhségsztrájkba kezdett, de az első kihagyott étkezés után két marcona szellemirtót küldtek be, akiknek a jelenléte elég volt ahhoz, hogy inkább az evés mellett döntsön. A legsötétebb óráiban eszközök után kutatott, amivel megölhetné magát, de az egészségügyisek gondosan ügyeltek arra, hogy semmilyen potenciálisan veszélyes tárgyat ne hagyjanak a karanténban. Küzdelem nélkül vesztett.
Ekkor jött a gondolat. Ha nem lehetek ott, akkor megrendezem a saját maratonomat itt, a karanténban. – határozta el a verseny előtt két nappal. Tizenhat négyzetméterre szűkült világát egy tévé, egy asztal és egy összecsukható ágy alkották. A sarokban pók módjára terpeszkedő tévé nem jelentett problémát, nem nőtt annyira magasra, hogy le tudja fejelni. Ha pedig az ágyat felteszi az asztal tetejére, akkor kényelmesen körbe tud futni a kupac körül, ami a telefonja szerint öt-hat méter távolság – méricskélt gondosan. Öt méterrel számolva 8439, hat méterrel számolva 7032,5 kör. Úgy döntött, igyekszik tartani a hat méteres köröket. Aznap és másnap kocogott egy fél órát, felkészülve a vasárnapi megmérettetésre. Alaposan lenyújtott, betárazott magának elég vizet, illetve kért az egyik szellemirtótól egy csomag szőlőcukrot és két banánt.
A verseny hajnalán egy műanyag tányéron gondosan elhelyezte a darabokra tépett banánokat és a szőlőcukrokat, tíz-tíz pohárba kitöltött magának vizet és energiazselét, majd egy órán át bemelegített. Senkinek sem szólt a tervéről, de azért kiragasztott egy feliratot az üvegfalra: „Maratont futok, kérem, ne zavarjanak.” Nyolc óra húsz perckor a rajthoz állt. Beállította a telefonját, elvégzett még néhány izomlazító és légzőgyakorlatot, majd pontosan nyolc óra harminc perckor, amikor a város másik végén eldördült a startpisztoly, elrajtolt.
Természetesen sokkal lassabban haladt, mintha az a negyvenkét és egyötöd kilométer előtte terült volna el, de meglepődött, hogy nem szédül (annyira, mint várta), és egészen jó iramot tud így is tartani. Az első érdeklődők a reggelit hozó szellemirtóbrigád tagjai voltak kilenc órakor, nem nagyon figyelte őket, hiszen a szűk versenypályára kellett koncentrálnia, de annyit látott a szeme sarkából, hogy az első lemerevedés után feloldódtak, levették azt a nevetséges hacukát, és az üvegfal másik oldaláról kezdtek szurkolni. A karantén ugyan a hangok nagy részét megszűrte, de a lelkes arcokból így is azt olvasta ki, ezek az emberek csak a munkájukat végzik, egyébként az ő oldalán állnak, és őszinte szívből drukkolnak neki. Tizenegy felé az edzője is megjelent, aki először nem akarta hinni a szemének, aztán ő is beállt a szurkolók közé. Délben a vizsgálóorvos is megérkezett, és látva az emelkedett hangulatot, meg sem próbálta lefújni a partizánakcióját és inkább hozott egy szilveszteri dudát, amit párkörönként jó hosszan megfújt.
Az első huszonegy kilométer észrevétlenül telt, csupán sokkal lassabban, mint a karantén boldogabbik oldalán. Gondosan figyelt rá, két és fél kilométerenként igyon, öt kilométerenként pedig bekapjon egy falatot. A győzelem titka a szervezettség és következetesség – mondogatta az edzője mindig, és még sosem érezte ennyire igaznak e szavakat. A harmincadik kilométer tájékán gondolkodott el azon, hogy megforduljon, ám végül elvetette ezt az ötletet, hiszen már annyira megszokta a távolságokat, hogy akár csukott szemmel is el tudott volna lavírozni az asztal és a négy fal között, nem akart azonban a tűzzel játszani. Csoda volt egyáltalán az is, hogy nem szédült még neki semminek. De a nagy részét már lefutotta, biztatta magát.
Aztán a harminchetedik kilométernél elérkezett a Fal. A híres Maratoni Fal, amit ő sosem tapasztalt meg, mert már élete első hivatalos maratonját is két és fél órás időn belül futotta le, gyakorlatilag észre sem véve, hogy vége lett a versenynek. Azt gondolta, a fal csak az amatőr futók mumusa, őt, profit meg sem meri közelíteni, még távolról sem mer integetni neki. Erre most itt magasodott előtte, kárörvendve és bepótolva az elmúlt évek sunnyogását. Úgy érezte, egy lépéssel sem tud többet tenni, az egyensúlya is megingott, a kimért táv előtt nyúlt szőlőcukorért, de elvétette a mozdulatot, így leverte a tányért az asztalról, a maradék banándarabkák szétplaccsantak, a cukorkát pedig elgurultak. Ez észhez térítette.
Ha most megáll, és összeszedi a mocskot, vége, biztosan nem fogja a maradék alig öt kilométert lefutni. Ha nem áll meg, minden körben kerülgetnie kell a leesett darabkákat annak a veszélynek a tudatában, hogy elcsúszhat rajtuk. Kinn elcsendesedett a mini szurkoló tábor, a némaságban csak két szó hallatszott át az edzőjétől: – A Fal. Nem akart csalódást okozni sem saját magának, sem az edzőjének, sem a szellemirtókból levedlett asszisztenseknek, sem a vizsgálóorvosnak. Ezért megacélozta magát, kiköpött az egyik sarokba és futott tovább. Most már csak azért is végig csinálja. Sorra elővette a karrierje során bemagolt mantrákat, a lehetetlen nem létezik, illetve tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld, még imádott nagyanyja kedvenc szavajárása is eszébe jutott, mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít, majd az edzője mondása, mutasd meg nekik, hogy te fingod a passzátszelet, előhalászott az emlékezetéből mindent, ami még egy körrel is tovább lendíthette, harmincnyolc, harminckilenc, negyven, negyvenegy kilométer.
Az üvegfal túloldalán újrakezdődött a szurkolás, már ők is tudták, hogy nincs sok hátra, a takarítók és a biztonsági őrök is ott tolongtak, és lám, a növekvő tolongásban mintha a verseny egyik rendezőjének hitetlenkedő arcát is felfedezte volna, de nem ért rá ezen morfondírozni, már a negyvenkettedik kilométer közelében járt, és igen, pittyegett a telefon, negyvenkettő, már csak az epilógus volt hátra, százkilencvenöt osztva hattal az mennyi, az agya már sírt, hagyja abba, és mire vitába állt volna vele, egy újabbat csippant a telefon, az extra beállítás negyvenkét kilométer után, lassított, még kocogott néhány kört, majd megállt.
A karantén ajtaját feltépte a szurkolóhad, mindenki egyszerre tódult be mindenféle védőfelszerelés nélkül, megölelgették, meglapogatták a hátát, megsimogatták a fejét, megcsináltad, tegezték régi ismerősökként, ő pedig hosszú idő után újra elmosolyodott. Igen, megcsináltam – nyugtázta magában. Negyvenkétezer-százkilencvenöt méter. Öt óra tizenkét perc harmincnyolc másodperc. A karanténban futott maratonok világrekordja.

2020. március 18., szerda

Szépírói kurzus 2020/tavasz/11 Goór Csaba elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Goór Csaba elbeszélése nem a karanténról, vagy a koronavírusról szól. Kivételesen arról, hogy az internetes "appok" milyen módon teszik tönkre életünket. Munkája annyira aktuális, hogy természetes módon a közlés mellett döntöttem. És nagyon gratulálok.



Goór Csaba

ÉLETASSZISZTENS

Vasárnap reggel megébredek, és beszédhangot hallok. A rádiós ébresztőóra nyolc óra tízet mutat.
„Ki a búbánat lehet az, aki hajnalok hajnalán cseverészik?”
Némi matatás, és megállapítom, hogy a feleségem ott szuszog mellettem, és abban is biztos vagyok, hogy a gyerkőc még javában durmol. Aztán a hólyagom összefog a kíváncsiságommal, és csak rávesznek, hogy elhagyjam az ágymeleget.
Mire kikecmergek, addigra megszűnik a hang, de a fürdőszobából, a csobogáson át újra meghallom. Felkapom a vastag üveglap tetejű szobamérleget és azt fegyverként magam elé tartva, lábujjhegyen lopódzom a hangforrás irányába.
- Kedves István, az Életasszisztens szolgálat üdvözöl. Azért bátorkodtam ezúttal felvenni a hívásodat, mert úgy érzékeltem, a gazdám időközben magától felkelt, és éppen közeledik felém. Átadom neked Andrást, hogy személyesen folytathassátok a beszélgetést. A viszont hallásra.
„Ki a faszomnak vagyok én a gazdája?”    
- Hali. István, te vagy az? Kivel dumáltál az imént?
- Ugye szívatsz ezzel az asszisztenssel, meg a hülye üzeneteiddel? Egyébként nem jöttök? Itt várunk benneteket menetkészen.
- Nem. Dehogy. Mi van!? Hova mentek? Szórakozik velem ez a szaros telefon. Várj egy pillanatot! Megbütykölöm és visszahívlak.
A készülék újra indult, ezért kérem, adja meg a SIM kártya feloldó kódot.
„Ok, elsőre eltaláltam. Feloldva.”
Szeretné megtekinteni a frissített verzió újdonságait? Igen-Nem
„Nem, marhára nem érdekel.”
Életasszisztens applikáció testre szabása? Igen-Nem.
„Ez meg mi a szar? Ez se nem. Már megint újítottak, és tök másképp néz ki a felület. Ki a franc kérte ezt tőletek, drága fejlesztők? Csak nem maga a hatalmas Gugli Mester? Újra tanulhatom ezeket a bolha pöcsén pattanás méretű ikonokat! Aha, István már kétszer is hívott. Mit akarhat ilyenkor? Egy sikertelen csöngetés, de ki vette föl másodszorra? Hát én aztán nem! Le vagyok némítva. Nézzük, mi történt!”
Jó reggelt kívánok, kedves István. Az Életasszisztens szolgálat üdvözöl. Sajnálom, hogy előző hívásodat gazdámnak nem állott módjában fogadni, de még a hálószobában tartózkodik. A naptárában nem látok bejegyzést, ami a korai megkeresést indokolná. Amennyiben mégis igényled a soron kívüli ébresztést, kérlek küldj OK választ erre az üzenetre.
„Baszki! Ezt meg mi? Ennyit azért nem ittam tegnap este. És István még válaszolt is erre a baromságra?”
Szórakozz a nénikéddel, drága barátom! Hol a fenyőben vagytok? Én bezzeg, bazeg megmondtam, hogy korai lesz a nyolc óra!!! Hívlak újra, de ha nem veszed föl …! K hideg van. Hozzá páleszt! Kell majd odafönt melegítőnek. Már ha egyáltalán elindulunk ma még. Üdv: István
„Miféle nyolc óra? Hű, csessze meg, a Kevély kör! Totál kiment a fejemből.”
*
„Mit villogsz itt nekem? Most meg bözsöngetsz is?”
- Kedves gazdám, András! Az elmúlt két órában, amíg távol voltál, intézkedtem egy sor ügyedben. Kérlek ellenőrizd a szöveges üzeneteidet valamint a magán és céges postaládádat. Utána szánj két percet az öt kérdésből álló elégedettségi kérdőív kitöltésére, amit az Életasszisztens applikáció főmenüjéből érhetsz el. Szükségünk van a véleményedre azért, hogy tökéletesíthessük a szolgáltatásunkat.
„Uff! Na neee! Mutasd, mit műveltél, te kis rohadék!?”
SpielerPlus – Confirmed the training on 25/03 – „Oké. Legalább nem marad az utolsó pillanatra!”
Szia Zsolt! Régen dumáltunk. Mi van veled? A jövő héten együtt ebédelhetnénk.  Mondjuk szerdán fél egykor? Üdv: András - „Hú, tényleg. Remélem sikerült a műtéted!”
Szasztok Skacok! A jövő keddi sörözést toljuk arrébb! Fogadóórára kell mennem. Mit szóltok a rákövetkező héthez? Bocs’. András – „Ezt meg honnan veszed pajtikám? Jé, már itt is egy válasz”
András!!! Ez már a harmadig elnapolás lenne. Aki bújt, aki nem, megtartjuk. Majd jössz később. Ádám - „Oké-oké, csak ne olyan hevesen!”
Sikeres időpont foglalás a március 24-i fogadóórára.
19:00 Kriszta néni, 19:20 Kata néni, 19:40 Kornél bácsi - „Szóval ez lesz sörözés helyett. Nem is, mert fél kilencre még odaérek. Addigra majd kikértek nekem egy IPA-t!”
dijnet.hu Sikeres bankkártyás fizetés – „Ez a gáz. De mennyire gáz, három héttel a határidő lejárta után! Kösz haver!”
dijnet.hu Sikeres bankkártyás fizetés – „Ez meg a víz-csatorna. Hé, ezt viszont nem kellett volna! Meg akartam reklamálni. Jut eszembe: honnan tudod a jelszót, te kis spicli? És hogyan cselezted ki az ujjlenyomat leolvasót? Nagyon veszélyes ürge vagy, hallod-e? Nem leszünk jóban, ha te is turkálsz a zsebemben!”
Kedves Sándor! A szerdai confcallon rám osztott feladat szerint a KGB Banktól további pontosítást kértem, amire tegnap megérkezett a válasz. Ezzel az utolsó részlet is tisztázódott, így nem látom akadályát a szerződés aláírásának. A Te naptáradban hétfő 11-13 óráig találtam a legközelebbi üres ablakot, amit a sajátomban is szabaddá tettem. Amennyiben visszaigazolod, küldöm a meghívót az összes többi érintettnek is. Üdv: András. – „De hát én nem vagyok ennyire Sztahanov, hogy vasárnap is! Nocsak, tizenkét perc múltán itt a válasz!”
Ok, toljuk ezerrel!
Send From Mobile – „Mi van Sanyikám, vasárnap is nézegeted a céges méljeidet? Vagy már neked is van ilyen micsodád?”
Sziasztok! A hétfő 11 órás meetinget, egy magasabb prioritású ügy miatt áttettem kedd 10-re. Köszönöm a megértéseteket. Üdv: András - „Hm, én nem vagyok ennyire gondos és összeszedett. De megint csak bátortalanul érdeklődnék, hogyan jutottál be a céges levelezőmbe? Nekem mindig az az érzésem, hogy agyon van szekurizélve. Vagy mégsem?”
„Hogy lehet veled egyáltalán szóba elegyedni? Hallasz engem, vagy csak akkor pofázol, amikor úri kedved úgy gondolja? Mégiscsak nézzünk bele abba az applikációba! Persze, hogy idetoltad a nagy arcodat az első pozícióba. Aszongya: Menü/Beállítások/Magánélet, és putty.”
Válaszd ki mely körben küldjek névnapi üdvözletet
minden ismerős - csak nők - csak családtag - senki
„A nagy túrót, senkinek”
Válaszd ki mely körben figyelmeztesselek közelgő születésnapra
minden ismerős-csak családtag-senki
„Fejből tudom, amit kell, vagy ha nem, akkor az asszonykám, azaz jelöljük meg a senkit.”
Válaszd ki a program ütközések feloldásának módját
automatikus-javaslattétel-figyelmeztetés-semmi
„Persze, feláldoztad volna a sörözést a fogadóóra oltárán. Max figyelmeztethetsz. Köszi”
Válaszd ki, hogy mely kapcsolataid rendszerességét figyeljem
szülők/nagyszülők:                  mind-csak élő-senki
„Mi van!? Bejáratos vagy a túlvilágba? Egyébként egyikük sem él, te baromarcú!
Kezdelek unni. Haladjunk gyorsabban! Közeli barátok- Senki, Ismerősök - ez is senki, Volt házastárs – ezt sem, meg ezeket sem.
Hoppá, itt álljunk csak meg!”
szerető:       mind-másik nemű-azonos nemű-elhagyott-senki
„Hű, de trendi vagy! Honnan tudhatsz te ezekről az ügyekről? Csak nem leselkedsz? Tán még dugnál is a gazdi helyett, ha volna neked olyanod?”
Itt sorold fel a haragosaidat, és határozd meg a kapcsolattartás jellegét
udvarias távolságtartó-visszautasító-gúnyos-undok-megalázó
„Hűha! Na, ebből elég volt! Nézzük mit mutat a Menü/Beállítások/Munkahely!”
Itt jelöld meg, hogy a hét mely napjain foglalkozzam munkahelyi ügyeiddel
mindig-munkanapokon-szombaton-vasárnap-ünnepnap-soha  
Itt szabályozhatod, hogy mely körben kövessem a levelezésedet
mind-főnök-beosztott-belső partner-ügyfél-senki
Időpontegyeztetés kezdeményezése a levelezésed követése alapján
automatikus-javaslattétel-figyelmeztetés-semmi
Meghívók elfogadása
automatikus-figyelmeztetés-semmi
„Nem, nem és nem! Ne tartsd a kapcsolatot senkivel sem, főleg a halottakkal ne! Nem írok fel egyetlen nevet sem a haragosok listájára. Nem kell, hogy turkálj a magán és céges leveleimben! Nem kell, hogy befizesd a számlákat, törleszd a hitelt, és nagyon kérlek, tartsd meg magadnak a befektetési tanácsaidat! Mindent semmire állítottam, és semmit sem mindenre, vágod?”
*
„Ha harc, hát legyen harc! Megsértődtél, hogy tétlenségre ítéltelek, mi? Erre te meg lefagyasztottad ezt a veriszmart kütyüt csak azért, hogy újra indítás után visszatérhess a gyári, mindent engedélyező beállításaidhoz, és az első adandó alkalommal alám vághass. Te mocsok, beköptél a főnöknél az irodában felejtett telón, hogy már három órája leléptem azzal, hogy egy óra múlva itt vagyok. És miért volt az a sejtelmes célozgatás a feleségemnek, hogy kavarok a kolléganőmmel? Rohadt alamuszi spicli, úgy letöröllek, mint a sicc! Csak tudnám, hogyan kell azt csinálni! Aha, pár másodpercig lenyomlak, és máris itt van ez a kedves, kicsi ablakocska:”
Eltávolítás.
„Erre most szépen rákoppintunk.”
Eltávolítja az alkalmazást? Mégse-Ok
Naná, hogy Ok! Csá kishaver!”
*
„Hogyan bújtál elő megint, te erőszakos dög? Két napja már kitöröltelek egyszer, nem? Miért kellett rám küldeni a tisztiorvost? Most itt rohadhatok a kórházban hetekig. Ha eddig nem sikerült, akkor itt majd összeszedem a nyavalyát. Kösz ezt is, meg azt, hogy negyvenhétszer szétkürtölted a világban:”
Sajnálattal közlöm veled, hogy Corona vírus fertőzést mutattak ki nálam. Kórházban vagyok. Imádkozz értem! Üdv: András
„Most aztán jól kikapcsollak. Sőt, összetörlek és kihajítalak, így ni!”
*
„Oké-oké, egyezzünk meg! Tudom, hogy érted, amit mondok. Két hét után úgy hajítottak ki a kórházból, ahogy előzőleg én a telefonomat a kukába. Ezalatt volt időm átgondolni a kettőnk dolgát. Ezután kicsit beleugathatsz az életembe, de módjával. Semmi szemétkedés, rendben? Szépen sorjában végig megyünk a beállításokon, és konszenzusra jutunk. Mindenki azt csinálja majd, amihez jobban ért, mint a másik.  Leveszed a vállamról a nyűgös ügyeket, de nem nyomulsz be az intim szférámba. Így lesz win-win a játszma.  Egyébként kösz az új telefont, amit a távollétemben megrendeltél. Igen nagyvonalú voltál velem, igaz a saját zsebemre tetted.”
*
Jó reggelt, Assziszt! Assziszem, a gazdád már megint megfeledkezett a mára megbeszélt programunkról. Légy szíves kíméletesen ébreszd fel Andrást, és gyengéden rúgd seggbe! Köszi: István.
Jó reggelt, kedves István! Nagyon sajnálom, de olyan ügyben, amiről nincs tudomásom, még én sem tudok eljárni. Itt vagyok a gazdám közelében, ezért azt javaslom, hogy lejátszom neki a kedvenc ébresztő nótáját. Óvatosan fokozom majd a hangerőt. Ha kedved van, te is beszállhatsz az éneklésbe. Mostantól mérve öt másodperc múlva kezdem. Pity-pity-pity-pity-és kezdi.
- Te álomszuszék, ébredj, hasadra süt a nap! Nem hallod, nem hallod a víg kakukkokat? Kakukk, szól már a fák alatt.

Pilisborosjenő, 2020. március 13.


2020. március 13., péntek

Szépírói kurzus 2020/tavasz/10 Bándy Krisztina versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bándy Krisztina Tandori Dezső ihletésére szonetteket írt, igazi Tandori-szonetteket. Nem találok szavakat. Annyira jók. A Mester valahol a magasban örül - hogy van valaki, aki ilyen kiváló formaérzékkel írja tovább az ő életművét. Gratulálok. 




Bándy Krisztina


20200202 /A gól berúgása Tandori módra

„ne ájjámegrúúgdbe
az-
t” o.rdítja”

Focit kezdőknek a képernyőről
vagy a pályán érdemes kipróbálni;
az egyikből biztosan nincs gól és csak
sörkapuba pattan vissza labda;

a másikból már lehet helyzet és
les vagy gól és őrjöngés: stadionnyi;
a bíró és a tömeg lassítva néz:
jó volt-e a passz,  vagy felesleges

önzőzés; a kezdés is már félpálya,
majd egy jó passz, foci vagy vers, kell egy
klasszis, aki eldönti a meccset,

itt és most én passzolok egyet és
a szonettből az összes betű el is
fogy az olvasó szeme láttára.


20200312/ Játékos bizonytalanság

Két pontból eljutni egymás felé úgy
sem lehet, hogy az a bizonyos a no
meg b között a matematika eszén túl-
járva húzzuk ki magából az időt

és egyenesen tudománytalanul
addig írjuk le őket pirosan
és feketén, míg jambikusan nem
igazoljuk, hogy kétszer négy, meg kétszer

három sorban, és rag-rímekkel itt
nyomban hogyan lehetne soha el
nem jutni egymásig főleg a-nak

és b-nek, hiszen míg ezt bemutattuk
kifacsarva minden betűt, addig el
is jutottunk a szöveg végére.


20200202/ Fél pár mi/ők

Cipőink épp olyanok, mint mi, félig
párban járnak, félig maga-magunk
vagyunk egy szekrényben, vagy szobában
összezárva-zárunk lassan kaput,

sutba dobva, havazik a tél, a fél-
cipő csak a tavasszal eszmél erre,
meg arra, miközben hadarva hadar-
unk valamit az időről, mert illem-

tudóak is vagy-vagyunk, meg félig
zavarban is mert, hogy továbbra is
csak két fél vagyunk egy kis Ád és É

a test és a fél borda és kezembe
tartva a cipő talpa, félig-fél
cipőként jelzi, hogy ez itt a vé.


20200222/ Kein licht!

Téves volt a hír, de egy szír, egy afgán
egy kurd, egy iráni egy pakisztáni
egy szomáliai, egy észak-koreai
egy koszovói, egy eritreai

jött rossz kontinensre. Tévesen egy
szírt, afgánt, kurdot, iránit, pakit,
szomáliait, észak-koreait
koszovóit, és eritreait

nem találtak, mert eltűntek, épp mikor
keresték őket feketén-fehéren,
biztosan rossz helyen és időben,

mert valójában már itt voltak más
helyen és időben, csak sötétben ők
se láttak minket, és mi sem őket.




2020. március 10., kedd

Szépírói kurzus 2020/tavasz/9 Borka Mária Anna színpadi műve

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Borka Mária Anna azt a házi feladatot oldotta meg, hogy a koronavírusról, illetve a karantén veszélyéről írjon drámai jelentsort. Kiváló, szellemes munkáját örömmel közlöm. 



BORKA MÁRIA ANNA
BMA
NA, DE ICU NÉNI…
SZÍNMŰ HÁROM JELENETBEN
SZEREPLŐK: ICU NÉNI (SZOMSZÉD, NYOLCVAN ÉVES)  
   PÉTER (ÍRÓ, NEGYVEN ÉVES)
         ICA (MODELL, HÚSZONÖT ÉVES)
RÁDIÓBEMONDÓ
HELYSZÍN: ZÖLDÖVEZETI IKERHÁZI LAKÁS

ELSŐ JELENET

   Színpad három részre osztott, elől fiatalosan berendezett nappali, íróasztal a számítógép, televízió nincs, rádió van, hátul balra, hálószoba, jobbra, konyha, konyhában tűzhelyen kávé fő, idő kora reggel.

  PÉTER (szemüveg, farmer, pulcsi, sportcipő, konyhában széken ül) Ma én vagyok a kávéfelelős. Nem baj, várakozás közben van időm gondolkodni. Szeretek gondolkodni. Különösen elvont dolgokon. Különösen, ha a kiadóm sürget, mert várja a kéziratomat. Emiatt, most kicsit ideges vagyok. Ilyenkor nehezen kezdődik a napom. A mostani, feldolgozandó téma, kérdések és válaszok. Tehát a kérdések és a válaszok kapcsolatán kell filozofálnom!(a nappaliban lévő íróasztalához megy) Mondatok, amelyek lehetnek kérdések és válaszok is. Látszik, hogy még nem ittam kávét… (írni kezd a számítógépbe, közben beszél) Mindig beszélek magamban, amikor dolgozom. Ezt a párom kifogásolja, de el kell fogadnia! Ha velem akar élni… Én, csak így tudok dolgozni.(hangosan mondja, amit ír) Téma, a téma… Először is a téma, ami kell! Majd a cím… Azt mondjuk utólag is lehet… Például ezek a témák is szóba jöhetnek… Az élet csupa meglepetés… Marad, aki volt… Nem változunk, csak felnövünk… Valószerűtlen, vagy képzelet… Valóság és képzelet… Szex, szeretet, szerelem… Ez jó, ez lesz a témám. Ez érdekel. (kotyog a kávéfőző, visszamegy a konyhába, két pohárba önti a kávét) Két csészébe öntöm a kávét, mert én a páromra is gondolok. Én már csak ilyen vagyok, mindig gondolok a páromra is.(kiabálva) Főztem kávét.
  ICA (hálószobából, paplan alól, álmosan) De jó! Köszi!
  PÉTER (kezében az egyik pohárral visszaül a számítógéphez) Én már, csak ilyen vagyok, gondolok rád!(megissza a kávét, az üres poharat az asztalra teszi) Itt már a sorrend is nagyon számít. (írni kezd) szex, szerelem, szeretet… szerelem, szeretet, szex… szerelem, szex, szeretet… szeretet, szerelem, szex… Három szó, az élet nagy kérdései, amelyek minden embert érintenek.(befejezi az írást, feláll, sétál) Szex, szex… Igen, ennél a témánál maradok. Jó címek! Rengeteg témám van. Nyugalom, majd kidolgozom valamelyiket.  
       Csengetnek.
  PÉTER Ki az? Ne zavarjanak! Dolgozom.(dünnyögi, az ajtóhoz megy, kinyitja, az ajtóban, bal lábán gipsszel, nyolcvan körüli nő áll, kutyával)
  ICU NÉNI (köntösben van, parancsolóan mondja) Vigyék le sétálni! (a férfi kezébe teszi a kutyaszíjat)
  PÉTER (hebegve) Na, de Icu néni…
  ICU NÉNI Én nem tudom levinni. Látja, vagy nem? (gipszes lábára mutat) Sietni kell! Tudja, a várható karantén miatt…(a szobába tolja a kutyát) Szíj a nyakán van. (becsapja az ajtót, kintről hallatszik, gipsz kopogás kíséretében) Olyan arcot vág, mint aki nem érti, amit mondanak neki. Milyen értelmetlen. Ilyen szomszédoktól mentsen meg az Isten! Úgy el vannak varázsolva, mintha nem is a Földön élnének.  
  PÉTER (döbbenten áll, lenéz a kutyára) Na, de Icu néni…
  ICA (kiabálva a hálószobából) Péter, ki volt az?
  PÉTER Icu néni a szomszédból, beadott egy kutyát. Furcsa ez az Icu néni. Mindig olyan furcsákat beszél. Most is, valamilyen karantént emleget. Hogy hogyan jutnak ilyesmik az eszébe? Nagyon ráér… Mondjuk, témának nem lenne rossz! Karantén… és a szex…   
  ICA (örömmel) Itt van Icu néni? De jó! Paprikás krumplit akarok főzni!
       Csengetnek. A kutya vad ugatásba kezd.
  PÉTER (még mindig az ajtónál áll a kutyával, próbálja túlkiabálni a kutyaugatást) Ica menj! Nyiss ajtót! Ül! Ül! (rángatja a kutyaszíjat)
   ICA Miért én? Mindig, mindent nekem kell csinálnom? Rendben, felöltözöm.
        Csengetnek. A kutya folyamatosan ugat.
  PÉTER Kérlek, maradj csendben! Nem tudok így dolgozni!(elindul a kutyát vezetve az asztal felé, közben a csengő folyamatosan szól) Gyere, dolgozzunk!(leül, kutyát a székhez köti) Ül! (utasítja, kutya szék mellé ül) Nesze, tessék! Papír, ceruza, ha eszedbe jutna valami. (papírt, ceruzát tesz a kutya elé, az szagolgatja, majd lefekszik, fejét a lábára hajtja, az író sóhajt) Jó, majd megcsinálom magam. (írni kezd a számítógépbe)
  ICA Most üljek, vagy menjek? Jövök már. Türelem… (modell alkat, szőke hosszú haj, nyitott, csipkés piros köntös, csipkés piros hálóing, piros magas sarkú papucs, hálószobából jön) Jaj! Mi ez a kutya itt? Azonnal vidd vissza! Nem kell nekünk kutya! Tudod, hogy félek tőle! (kikerülve a kutyát, megy az ajtóhoz) Itt vagyok.(kinyitja az ajtót, ajtóban Icu néni áll, gipsz nélkül, kezében kutya tál)
  ICU NÉNI (elismerőn végignéz a lányon) Ez igen! Sűrűn kell innia! Tessék, itt a tálja! (Ica kezébe adja a tálat) Neki is, nekem is! Lemegyek, iszom egy sört. Addig, amíg lehet… Addig, amíg az okosak, okosabbá nem válnak és elrendelik a teljes karantént. Volt már ilyen az életemben. Csak nem karanténnak hívták, hanem háborúnak, forradalomnak. Jut eszembe! Anyuka, jól van? Hogy bírja ezt a karantén dolgot. Persze, tudjuk, hogy miért van. Hogy kevesebb nyugdíjat kelljen fizetni! (becsapja az ajtót, kívülről hallatszik) Micsoda emberek, csak ilyen szomszédoktól mentsen meg az Isten!
  ICA (tálat földre teszi) Jó, felöltözöm. (indul a hálószoba felé) Karantén? Miféle karanténról beszélhet? Péter te tudod, hogy miről van szó? Sokat kell inni? Jó, én szeretek inni. Te is igyál sokat! Sört, vagy akármit… Felöltözzem? (kérdezi, megáll, válaszra vár, Péter vállat von, ír, hallgat, Ica fenekét riszálva hálószobába megy, közben beszél) Észre sem veszi, hogy milyen szexi vagyok! Még ő akar írni a szexről! Ha, ha, ha… Nem is tört el a lába. Nem volt gipszben. Honnan vetted ezt? Még, hogy gipsz… Icu néni anyádat emlegette. Tényleg, mi lehet vele? Talán, már egy hete is van, hogy nincs hír felőle. 
  PÉTER Láttam. Gipsz volt. (gondolkodó arccal mondja, közben ceruzával papírra ír) Lehet, hogy levehető. Lehet, hogy van levehető is. Lehet. Icu néni néha össze-vissza beszél. Nem csoda, az ő korában… Anyával biztos minden rendben, ha nem így lenne, már jelentkezett volna! Adj sört a kutyának! Gondolom, ő is szereti. (kutya feláll, örömmel a farkát csóválja, vakkant egyet) A kutya, mondja, hogy hozzál neki sört! Nekem is! Értek kutyául… Nem is tudtam, hogy értem a kutya nyelvet…
  ICA (fekete bundában, fekete kalapban, piros csizmában kijön a hálóból) Gyere, kutyus, hagyjuk itt ezt a csúnya bácsit!(eloldja a székhez kötött szíjat és a kutyával a hálóba megy) Felöltöztetlek. Mit szólsz ehhez a kis masnihoz. Ezt a kalapot is felveheted. Várj, segítek, látom, nem boldogulsz egyedül! Olyan cuki vagy, elviszlek magammal a fotózásra.
  PÉTER (ingerülten) Most mi van? Elromlott a gépem? (feláll) Már csak ez hiányzott! (idegesen járkál) Ica, most mit csináljak? Elromlott a számítógép!    
       Harangszó hallatszik.

-FÜGGÖNY-

MÁSODIK JELENET

Színpad ugyanaz, mint az első jelenetben, idő dél.

       Harangszó hallatszik.
  ICA (fehér bundában, piros kalapban, piros csizmában, kezében piros kis táska, a tükör előtt forogva nézi magát) Ez is csinos. Szerinted melyik az ütősebb?   Hány óra van?(a férfi felé fordul, várja a választ)
  PÉTER (a számítógépnél ül, vidáman) Végre! Újra hajlandó vagy dolgozni!  (megsimogatja a számítógépet, írni kezd)
  ICA (a kanapéra ül) Ezt semmi nem érdekli, csak az írás.  Nem is értem… Miért nem a szemüveges Andikával él együtt? (táskából elővett fésűvel fésülködik) Andika mindent elolvas, amit elé tesznek… Az óriási szemüvegével. (feláll, bekapcsolja a rádiót, halk zene, hálószobába megy) Mennyi lehet az idő?
  Rádióból harangszó hallatszik.
  PÉTER Nem tudom. Harangoznak. Biztosan dél van. (nyugodt hangon) Vagy meghalt valaki.(felváltva papírra, számítógépbe ír)
  ICA (bejön, kezében hajszárító) Meghalt valaki?(ijedten) Ki halt meg?
  RÁDIÓBEMONDÓ (rádióból hallatszik) Híreket mondunk. Karantént
  ICA (lezárja a rádiót) Ez nem érdekel engem!
  PÉTER (írás közben) Mindig halnak meg emberek. Lehet, hogy már Icu néni is meghalt.
  ICA (csodálkozva) Melyik Icu néni?
  PÉTER (Icára néz) Akinek eltört a lába.
  ICA (megnyugodva) Már megijedtem, hogy a kutyás Icu néni, de szerencsére nem ő! Neki nem volt gipsze…
  PÉTER Józsival találkoztam tegnap, ő mondta, hogy meghalt Icu néni.
  ICA Milyen Józsi?
  PÉTER Józsi, az Icu néni öccse.
  ICA Nem értem… Melyik Icu néni, melyik öccse?
  PÉTER Miért nem érted? Icu néni és Józsi testvérek. Mit nem lehet ezen érteni? Ebből elég! Hagyd abba! Dolgoznom kell! (gondolkodó arcot vág) szeretet, szerelem, szex… (olvassa hangosan) szex, szex, szex…
  ICA (kihívóan Péter elé lép) Levetkőzzem? Azt mondtad, hogy szex? Tudod, én már a szótól izgalomba jövök! Úgy dobog a szívem… Olyan melegem van… Nézd a pulzusomat!(szétnyitja a bundát, láthatóvá téve piros fehérneműjét, harisnyatartóját, fekete harisnyáját, melleit a férfi arca elé tolja).
  PÉTER Dolgozom. Nem hallod dolgozom? Valakinek dolgoznia is kell! Lázas vagy? Biztos lázad van. Feküdj le!
  ICA Igen lázam van, szerelmi láz… (férfi fülébe suttog) Segíts elmulasztani a lázamat…  
  PÉTER(ingerülten) Na… ne… most ne! Dolgozom! (összefogva a szétnyitott bundát, eltolja magától a nőt)     
  ICA Minek dolgozol, úgy sem kapsz egy fillért sem, már fél éve. (durcásan hátat fordít)  
  PÉTER Már fél éve mondom, csináltasd meg a csapot! Csöpög.
  ICA Én? Miért én? Miért, mindent én? (a hálószobába megy)
       Cseng a telefon.
  PÉTER (utasítva) Ica, légy szíves… Vedd fel! 
  ICA Mindent én… (fehér szabadidőruhába öltözve visszajön, felveszi a telefont, a telefonba mondja) Nem tud… nem ér rá… dolgoznia kell… ki más… hát a szerkesztő… vegyen be gyógyszert… majd megyünk… (leteszi a telefont) Azt mondja, beteg. Látogasd meg!
  PÉTER (meglepődve) Kit? A szerkesztőt? Mi baja van?
  ICA Anyádat. Fáj a torka.
  PÉTER (írásra figyelve) Biztos nem megyek torokfájós szerkesztőt látogatni.
  ICA (hangosan) Anyádat kell látogatni!
  PÉTER (szórakozottan) Miért?
  ICA (ingerülten) Mert fáj a torka.
  PÉTER (csodálkozva) Honnan tudod?
  ICA (erőltetetten) Telefonált.
  PÉTER (értetlenül) Mikor telefonált?
  ICA Az előbb. Vele beszéltem.
  PÉTER (meglepetten) Nem a szerkesztő volt?
  ICA (hangsúlyosan) Nem.
  PÉTER (sóhajt) Hála Isten, hogy nem fáj a torka. (vidáman) Akkor leviheti a kutyát sétálni.
  ICA (nevetve) Ki? A szerkesztő?
  PÉTER (feláll, nyújtózkodik) Akár… (konyhába megy) Ha ő nem tudja, vidd le te! (kávéscsészével a kezében jön vissza, leül a számítógéphez) Tudod, nekem dolgoznom kell!
  ICA Mindent én? Tegnap is, paprikás krumplit…
  PÉTER Nem is főztél.
  ICA Akartam főzni.
  PÉTER (gondolkodó arccal kortyolgatja a kávét) Dolgoznom kell! Szeretet, szerelem, szex…
  ICA (hálószoba felé megy) Akkor, megyek és levetkőzöm. Hallgassunk egy kis zenét! (rádióhoz lép, bekapcsolja, rádióból hallatszik)
RÁDIÓBEMONDÓ Megszakítjuk adásunkat! Elrendelték a teljes karantént…
ICA (lezárja a rádiót) Ez minket nem érdekel! (hálószobából hallani) Anyád is emlegetett valami karantént, de én mondtam neki, azért, mert fáj a torka, még nem szükséges karanténba vonulnia. Ugye, jól mondtam? Gyere, siess drágám! Levetkőztem.
  PÉTER Igen jól mondtad. De, hát a kutya… Le kellene vinni valakinek! Nekem dolgoznom kell!
       Csengetnek.

-FÜGGÖNY-

HARMADIK JELENET
Színpad ugyanaz, mint első jelenetben, idő délután.

   Csengetnek.
  Az író megy ajtót nyitni.
  ICU NÉNI (ajtóban áll fekete kabátban, kezében kis lábas, jobb lábán gipsz) Jöttem a kutyáért. Hoztam a paprikás krumplit. (lábast a férfi kezébe adja)   
  PÉTER Ica! Engedd ki a kutyát! Jött érte Icu néni.
  (kutya piros kalapban, nyakában piros masnival, maga mögött húzva a kutyaszíjat, farkcsóválva siet Icu nénihez)
  ICU NÉNI (simogatja a kutyát) Ez nagyszerű!  Hasonló az én toalettem is… (szétnyitja a kabátját, láthatóvá válik a piros fehérnemű, harisnyatartó, fekete harisnya) Piros a szex színem, keverve kicsi feketével. Most, hogy jön Józsi…
  PÉTER (döbbenten homlokához nyúl) Na, de Icu néni…
  ICU NÉNI Gyere kutyuskám, menjünk! Volt lent a kutya? Ugye nem? Tudtam! Sietnünk kell, ma jön a Józsi!(megfogja a kutyaszíjat, hátat fordít, lép egyet) Jaj, a tálka…
  PÉTER (zavarában a földet nézi, néni kezébe adja a tálkát) Sietni kell, ha jönni tetszik az öccsének!
  ICU NÉNI (felháborodva) Józsi nem az öcsém, hanem a barátom. Hozzám költözik a járvány miatt. Nálam lesz, amíg tart a karantén. Én már bevásároltam, amennyire lehetséges felkészültem. Sajnos már van tapasztalatom… Össze kell kapaszkodni a bajban! Úgy könnyebb elviselni! 
  PÉTER Ebben egyetértünk…
  ICU NÉNI Az édesanyja, mikor jön? Ugye itt lesz maguknál?
  PÉTER Nem is tudom… Fáj kicsit a torka.
  ICU NÉNI Jaj, jaj… az nem jó! Csak lázas ne legyen! Akkor az már… Neki veszélyes, mert aki idős… Hány éves az anyukája?
  PÉTER (gondolkodva) Talán hatvan? Vagy hatvanöt?
  ICU NÉNI Nem mindegy! Hatvanöt felett, már nem ajánlott utcára mennie! Most már maradjon otthon! Van ennivalója?
  PÉTER (bizonytalanul) Nem tudom.
  ICU NÉNI (felháborodva) Egyáltalán tudja maga, hogy miről beszélek? Nem hallgat rádiót, nem néz tévét?
  PÉTER Nem. Nincs televíziónk, rádióban csak zenét hallgatunk.
  ICU NÉNI (hátat fordít, a kutyával lassan elindul) Ha nem hallanám, a saját fülemmel, nem hinném el! Milyen értelmetlen, csak ilyen szomszédoktól mentsen meg az Isten! Hogy fogják ezek, ezt átvészelni… Iparkodjunk, Józsi mindjárt itt van! A szex pedig, csak használhat, ártani nem árt az biztos!
  PÉTER (becsukja az ajtót) Na, de Icu néni… (elgondolkozva) Furcsa, Ica és Icu néni hasonlítanak egymásra. Meglepően hasonlítanak. Talán a korkülönbség miatt, de eddig észre sem vettem, csak most, hogy egyforma fehérneműben… és az anyajegy… mindkettőnek… ugyan ott van anyajegye, a bal combján… érdekes…
  ICA (hálószobából hallatszik) Akkor öltözzek?
  PÉTER (hangosan) Ne öltözz! Jövök már! (halkabban) Megnézem azt az anyajegyet.                   
       Hívást jelez a telefonja.
  PÉTER (komor arccal) Jó napot főnök! Igen tudom a határidő… sürget. Ne aggódj, minden rendben! Korán keltem, már reggel óta dolgozom. Azt mondod, váltsak témát? A mostani helyzet miatt, a karantén legyen a téma?
  ICA (hálószobából kérdezi) Öltözzek, vagy ne? (utasítja) Siess! Éhes vagyok!  
  PÉTER (telefonnal a kezében hálószoba felé indul) Szerkesztőkém rendben, de kérlek, ne sürgess! Témánál vagyok, de még szűkítenem kell a témakört! Szex és karantén… Szex vagy karantén… Minden OK, jó a téma! Ne aggódj, az irányvonalát, már tudom. A szex, csak használhat, ártani nem árt az biztos…(halkan miközben a telefont hallgatja) Mondta ezt már más is a mai nap…(hangosan) Erre fogok építkezni… Majd jelentkezem, kérlek, ne zavarj! Dolgoznom kell!(leteszi a telefont, vetkőzni kezd) Jövök már, drágám. Maradj az ágyban! Tudnod kell, hogy most karanténban vagyunk, és erről kell írnom! Szex a karanténban. Ez az, ez lesz a nekem megfelelő… (alsónadrágban a hálószobába lép) Jövök, dolgoznom kell!

-FÜGGÖNY-

Budapest, 2020-03-06