2016. december 4., vasárnap

Szépírói kurzus 2016 ősz/21 - Kurucz József drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Kurucz József csodálatos abszurdot írt. Itt közlöm.


Kurucz József
Kő, papír, buldózer
egyfelvonásos törmeléktörténet



SZEREPLŐK

KÖCSÖN PÉTER         tudós kocsislegény
ZSERBÓ                       a szakács
SZILVIA                       a takarító
PROFESSZOR            a hírhedten közhelyes Nietzsche kiskáté szerzője, makacs székrekedéssel
HANGOSBEMONDÓ


(Egy bontásra ítélt városi könyvtár férfimosdójában vagyunk, négy vécéajtót látunk és a szereplők mocorgó-toporgó cipőit. Tudnunk kell, hogy egy kivétellel mindannyian a bontás elleni tiltakozásuk miatt trónolnak itt. A kivétel, Köcsön Péter, a monda szerint szabolcsi ördöngös a 19. század második feléből, ki a patással cimborált és büntetésként került ebbe a pácba. A Professzor, akinek végül is minden mindegy, egy hónapja nem volt nagydolgon, így kapóra is jött az ülősztrájk. Szilviáról csupán annyit, hogy valójában férfi, az ajtók előtt komótosan takarít.
Amelyik szereplő éppen beszél, kinyitja kopottas, összefirkált ajtaját, majd a mondandója végén becsapja. Szilvia, amikor megszólal valaki, megáll a munkában és elgondolkodva bámulja a plafont.)


HANGOSBEMONDÓ
(Gyerekhang.)
Tisztelt Olvasóink! A könyvtár bontása negyed óra múlva megkezdődik, kérjük, hagyják el az épületet a személyi sérülések elkerülése érdekében. A második emeleti mosdóban gubbasztó tiltakozóknak csak annyit, hogy ha azt hiszitek, a fejlődés útjába ülhettek, tévedtek. Csupán egy körömkosznyi malőr vagytok az ütemtervben. Köszönjük!
ZSERBÓ
(Akkurátusan artikulálva, mintha magolná a szöveget, kezével hevesen gesztikulál.) Összeaprítjuk az újhagymát, vajon megpároljuk, két kisebb krumplit hozzáteszünk, rózsaborssal megszórjuk, tejszínt töltök rá és összeturmixolom. Ez lesz a mártás.
SZILVIA
(Komótosan tologatja a felmosórongyot az ajtók előtt, amikor a falhoz ér, megfordul és folytatja.)
(Bánatos lassúsággal, majd egyre hangosabb beleéléssel, bariton hangon.) Száz forintnak ötven a fele, egye meg a fészkes, fekete fene!
KÖCSÖN PÉTER
(Őszinte rémülettel a hangjában.) Hol vagyok? Ez nem a Szamoshát! (Arcát a tenyerébe temeti.) Isten nem bottal ver!
PROFESSZOR
(Apátiával, rutinos gyűlölettel.) Isten halott, mondottam volt százszor. Maradt nekünk, eme sárbolygón hempergő embereknek az ördögi obstipatio!
KÖCSÖN PÉTER
(Őszinte rémülettel a hangjában.) Hol vagyok? Mi folyik itt és milyen évet írunk? Ki maga ott, a túlsó parton?
PROFESSZOR
(Diadalmas hangon.) Ott van, ahol a galamb se jár. Nem ér a nevem, maradjunk a tegeződésnél, a filozófia professzora vagyok. A legjobb, ha belenyugszik, nem írunk semmit, éljük a folyamatos jelent és éppen ellenállunk.
ZSERBÓ
(Továbbra is fröcsögő hévvel.) Fél kiló aszalt szilvát este megmosunk langyos vízben, utána hideg vízben, egy óra hosszat áztatjuk, majd kiszedjük porcelán edénybe és megszórjuk cukorral. Utána, utána, itt egy halom szilva és mit is akartunk vele?
SZILVIA
(Bánatos lassúsággal, majd egyre hangosabb beleéléssel, bariton hangon.) Sej, haj, minek a fecskének az a hosszú szárny? (Tovább mossa a padlót, de láthatóan elbizonytalanodik tevékenységének értelméről.)
PROFESSZOR
(Tudálékosan.) Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. Különböző korok nagy elméi is megmondták, szarnak, bajnak, nincs gazdája. Bár hót ziher, senki sem tökéletes, ha emlékeznie kell a valóságára, mert az törékeny, mint egy csirke villacsontja.
KÖCSÖN PÉTER
(Hirtelen haraggal.) Piti ördögökkel cimboráltam, na és? A lovaimat vakarták ki a ganéból, na és? Néha füttyentettem és a gémeskút vizet húzott önnön magától, na és? Ki nem hibázik, ha előnye származik belőle. Szerelmes voltam!
PROFESSZOR
(Kioktató és dorgáló hangon.) Légy hű a Földhöz. Ne hallgass azokra, akik túlvilági örömökkel kecsegtetnek. Véleményem szerint Nietzche a bajusz mögötti dionüszoszi élet megteremtésére törekedett. A bajusz nem csupán a szőrtüszők összpontosított diadala az orr alatt, hanem tetemre hívás egy magasabb rendű cél érdekében a kicsinyesség és butaság ellen.
ZSERBÓ
(Mélabúsan, már nyoma sincs a kezdeti hévnek.) A babot főzés előtt 24 órával beáztatjuk. A vöröshagymát levelekre bontjuk, és lassú tűzön, libazsíron egy termetes vasedényben üvegesre pároljuk. Ha véletlenül egy-egy hagymalevél megbarnul, ki kell dobni, mert különben az egész sólet odaéghet. 
SZILVIA
(Őszinte beleéléssel.) Túl a Tiszán, jegenyefa tövébe, kééét szerelmes játszik egymás ölébe!
PROFESSZOR
(Didaktikusan.) A bátorság a legjobb agyonütő szerszám. Egy határozott ÁMEN a célok eléréséhez. Az unalom pedig az a biztonságos akol, ahol a maguk fajta mihasznák dörgölőznek, bánkódnak, azért, amit megtettek ugyan, de hogyan.
ZSERBÓ
(Elkámpicsorodva, szinte a sírás határán.) A fülemüle-, flamingó- és rigó nyelvből készített pástétom szürkeségét felborzolhatjuk egy értő gondossággal elhelyezett, főtt pávatojás körettel… (elcsukló hanggal) és nem győzöm eléggé hangsúlyozni a petrezselyem, a friss petrezselyem kirobbantó erejét a borús hétköznapokból!
KÖCSÖN PÉTER
(Átszellemülten, látnoki lendülettel.) Már látom, miért vert ide az eső, az Isten, vagy nevezzük akárhogy. Itt tényleg mindenki tökkelütött ellenálló, kicsinyes álmokkal és félresiklott élettel.
SZILVIA
(Megáll a felmosással, leül a földre. Beletörődéssel beszél.) Sehogy se jó. Mindenki blöfföl. (Hangosan böffent.) Ez az egész egy látszatvilág, látszatcselekvésekkel. Kérem, valakinek derogál a dohányfüst?
(Egy óriási, átlátszó, füsttel teli zsákot húz elő valahonnan és kiharapja. Tartalmát ide-oda spricceli.)
Gyűlölöm a freudistákat, azt hiszik, az ember azért dugdos papucsot a szájába, mert az anyja rosszul főzött. (Tovább fújja a füstöt.)
KÖCSÖN PÉTER
(Kijön a vécéből, Szilvia vállára teszi a kezét.) Veled kezdem, nyomorult. (Szilvia megáll, ránéz, elengedi a felmosót, ami hangosan koppan a padlón.) Piacképes szakmát adok neked: legyél fejszámoló művész! (Csettint.)
(Szilvia ujjongva el, az eldobott felmosóba még vidáman belerúg.)
Elsőre nem rossz, működik még az intuícióm. (Fontoskodva megvakarja az állát és körülnéz. Jobb kezét, mint egy műszert, maga elé tartja.) Hoppá, van egy eldugultunk. (A Professzor ajtaja felé tekint, két hosszút és egy rövidet füttyent.)
PROFESSZOR
(Elemi megrázkódtatással felsóhajt és kiront.) Ez lehetetlen, a népi hitvilág bűbája gyakorlatban is működik. Nincs többé blokádérzet! Mester, leköteleztél, Nietzsche halott, te nem! A filozófia csak spekuláció! (Kilép az ajtón, megöleli a tudós kocsist, majd törökülésbe helyezkedik mellette, átkarolja lábait és boldogan a semmibe réved.)
(A lámpák vacakolnak, el-elhalványul a világítás, félhomály, kintről rombolás zaja hallatszik. A háttérben egy faltörő golyó kezd jobbra-balra lengeni.)
ZSERBÓ
(A nadrágja letolva, kicsoszog bizonytalanul és körbepillant.) És velem mi lesz?
KÖCSÖN PÉTER
(Nyugodtan felsóhajt.) Van valami kívánsága? Mondja ki nyíltan. A hókuszpókusz kimerített.
ZSERBÓ
(Tétován.) Nem is tudom. Van egy listám, valahol itt kell lennie, valamelyik zsebemben. (Forgolódik.) Mindig leblokkolok válsághelyzetben.
(A fények kialszanak, a pusztítás zaja egyre hangosabb lesz. Halványan, majd egyre erősebben Köcsön Péter magasba emelt jobb kezében felizzik egy patkó. Körbenéz a foszforeszkáló fénykörben, csettint, majd pukk, eltűnnek a Professzorral. Zserbó visszakullog a vécébe és becsukja az ajtót.)
HANGOSBEMONDÓ
(Mennydörögve.) Öveket becsatolni, kezdődjön a show! (Sátáni kacaj visszhangzik.)

(Fények villódznak, kitépett könyvek oldalai hullnak az égből, a pusztító golyó leng, jobbra-balra.) 

Szépírói kurzus 2016 ősz/20 - Jakab Júlia versei

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Jakab Júlia jó verseket írt, nagyon jókat. Érdemes a Líra kurzuson folytatnia! Itt közlöm.

Jakab Júlia:

szelektív

Nem hallom a repülőt, és nem hallom a pályaudvar zaját,
nem hallom a szirénát, a villamos hangosbemondóját,
hogy az ajtók zárulnak.
Nem hallom a forgalmat, nem hallom az utcát,
nem hallom a liftet, nem hallom a postást,
nem hallom a galambokat a párkányon,
nem hallom a konyhában csöpögő csapot,
nem hallom a hangszóró üres recsegését,
nem hallom a karórád másopercmutatójának kattogását,
nem hallom, ahogy lélegzünk,
és nem, nem hallom, amit mondtál.


Utánad

Elkaplak és akkora lesz világod,
mint markomban a levegő.
Meghatározlak egy képeskönyvvel,
kitanullak, hogy tudjalak,
és ha csíped a kezem, mint a fagy,
akkor engedlek majd el.
Aztán elhatalmasodsz,
úrrá leszel rajtam, akár a félelem.
Végül csak a bőröd hagyod hátra nekem,
pont, ahogy kabócák,
de mint levetett ruhádnak,
úgy átkaidnak sem akarok hordozója lenni.



2016. november 25., péntek

Szépírói kurzus 2016 ősz/19 - Gellai Judit novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Gellai Judit azt a házi feladatot oldotta meg sikeresen, hogy egyes szám első személyben egy másik nemű főszereplő történetét meséli el. Kiváló munka, itt közlöm.


Gellai Judit

Megmerítkezés


Ki az a balfasz, aki nem képes tisztességesen, feltűnés és cirkusz nélkül megölni magát? A kurva életbe, a balfékek királyának érezhetem magam a mai után!
De ez már semmin nem segít, ha lekáromkodom a csillagokat az égről- igény piszkos mód lenne rá…-, akkor is itt ülök, a kibaszott mentőcsónak elcseszett, naptól kifakult, a többi öngyilkos-lúzer segge alatt behorpadt, kényelmetlen, ocsmány-sárga ülésén, és a végtelenül tisztességesnek látszó, együttérzésével piszkosul ingerlő  mentőtiszt  gondoskodásával az utolsó döfést is megadja  büszkeségem amúgy is széthulló, régóta vékonyodó páncéljának.
Apám szemét látom. Lekicsinylő, a csalódástól csúfondáros ráncokat rajzoló tekintetét, a máskor olyan szép száj értetlen, csúnya, viszolygó grimaszát. Még apámat is elrontja a létezésem. A feltűnően jóképű, sikeres, hódítani képes sármőr apám, mellettem, tőlem, saját karikatúrájává válik.  De hát mindig így volt ez.
Voltaképp az is lehet, hogy még ez a szánalmas, rám ragadt, el nem dobható élet is jobb a halálnál. Itt legalább, ha nagyon figyelek, távol tudom tartani a szellemét, de ha meghalok, már a kapun túl ott fog várni, hogy elmondja, miért szúrtam még ezt is el. Megdögleni sem tudtam az ízlésének megfelelően… Akkor már tényleg inkább a szelíd, megértő, gerincemen a szánalom hullámait gerjesztő mentős-barna szemek…
Amúgy a Duna kurva hideg, a víz mocskos, és én, mikor a hídról a vízbe robbant a testem, érthetetlen, kétségbeejtő, megállíthatatlan pánikkal küzdöttem a fulladás ellen. Nem bírtam a tüdőmbe fogadni ezt a nyálkás, piszkos, látható és láthatatlan organizmusoktól szennyezett vizet. Az öngyilkossághoz tiszta víz szükségeltetik. Igaza van apámnak, tényleg nem gondoltam jól végig…
És most itt ülök, meleg takaróba bugyolálva, fantasztikus vérnyomás és szívparaméterekkel, makkegészséges –vesztes életemmel.
Talán könnyebb lenne, ha indokul azt hozhatnám fel „…ma meghalt az anyám”, de anyám él és virul. Nem az anyám miatt ugrottam, és rákot sem állapított meg az orvos, a gyerekek is jól vannak.  Vicuska formás, méretes feneke és az izgalomtól hullámzó 90 D-s mellei miatt. A jó büdös életbe, hogy történhetett ez meg velem???  Vicuskáról az építkezésen csak az nem tudja, hogy kiféle, aki aznap lépett be a céghez, és még a személyzetissel sem találkozott, nemhogy a melósokkal.  Tényleg nem tudom mi történt velem. Azaz nagyon is emlékszem a szánalmas, űzött, zavarba ejtően közönséges szexre a raktár polcai között. A Duna mocskos vize nem kellett volna, hogy riasszon azután, ami történt. Ilyen gyorsan még nem rántottam fel magamra nadrágot, ilyen végtelenül elcseszettnek apám legvitriolosabb megjegyzései után sem éreztem az életemet.
Felkeltem onnan, a 3-as raktár 14. sora mögötti csomagoló szürke padlójáról, Vicára zavartan, ugye-ez nem történt meg tekintettel néztem, és kisomfordáltam a telepről. Ide, a Dunához jöttem.
 Azt gondoltam, az a jó, ha nem húzom az időt, mert még ebben is megbukom, meggondolom magam, ha időt hagyok rá. Nem hagytam. Ugrottam. És mégis, megint, újból elbuktam. Eddig az élet minden szarsága mellett azt gondolhattam, nem vagyok olyan, mint az apám. Mondjuk ez a legtöbbször elég nagy baj volt, nekem is, nemhogy apámnak, de ebben, a hűségben, legalább nyerésre álltam. 24 éve vettem el Évát, és soha nem csaltam meg. Soha. Máig.
Szóval ez van. Mindenben vesztettem, az öreg, még így, a síron túlról is tud a versenyen fordítani, és maga mögé lökni.
Úristen, a barna szemű mentős ruhát próbál szerezni, nem akarja, hogy így, egy szál szánalom-takaróban találjon Éva. Öregem, milyen ember volt az apád?- szegezném neki legszívesebben a kérdést, de inkább hallgatok.
Éva. Éva, aki úton van. Éva, aki a legjobb dolog az életemben. Éva, aki sokkal jobbat érdemelt volna, de már túl késő, hozzám kötötte az életét. Éva, aki baromira nem érdemli meg, hogy összetörjem az életét, de már összetörtem .
A mackós mentős azt mondja, nem kell, hogy beszámoljon a hozzátartozónak arról, hogyan kerültem a Dunába, ő az élettani paramétereimről kell, hogy felvilágosítást adjon. És én mindig mondogattam, egyszer, építészként, meg kell, hogy nézzem a híd termodinamikai tágulását biztosító panelek összeillesztését közelről is. Ez még igaz is. És bár én mindig tudni fogom, hogy vacak, hazug, házasságtörő szemétláda vagyok, az ő élete rendben lesz. Magamra rántom a két mérettel nagyobb farmert, a –komolyan mondom, kibaszottul irgalmas szamaritánus kinézetű- mentős nekem adja a derékszíját, kapok egy kinyúlt pólót, széttaposott félcipőt és kihúzom magam.
Elmész a büdös picsába apám!  Nem vagyok jobb nálad, igazad volt, van valami alapvetően selejtes bennem. Nyertél.
De a feleségem erről semmit sem tehet. És az ő életét nem fogom elcseszni.

 Viszlát öreg!

2016. november 22., kedd

Szépírói kurzus 2016 ősz/18 - Holcz Csaba drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Holcz Csaba drámát írt, sajátos abszurdot. Itt közlöm.

A világ szélén
Írta: Holcz Csaba
Szereplők:
Idős úr
Gábor
Éva



Első felvonás

Vidéki út, mellette buszállomás. Késő délután.

Két középiskolás, egy fiú és egy lány rohannak a buszmegállóhoz. Megérkeznek és ledobják a táskáikat egy padra.
A mögöttük lévő ház kertjében egy idős úr ül. Kényelmes, bő ruhát és papucsot visel. Egy olcsó, fehér műanyag kerti asztalnál ül egy olcsó, fehér műanyag kerti széken. Az asztalon papírok, szemüveg, egy pohár víz és tollak. Az idős úr szorgosan ír, fel se néz.

Gábor (dühösen)
A fenébe! Ott megy az utolsó busz. Most hogy jutunk vissza Pestre?

Éva:
Nem tudsz felhívni valakit?

Gábor:
Ki jönne ki idáig értünk? Mire ideérnek, lemegy a nap.

Éva:
Taxit nem tudunk hívni?

Gábor:
Itt vagyunk a világ szélén. Nekem nincs annyi pénzem, hogy innen bárhova is elvigyenek.

Idős úr (írás közben):
Nem sejtették, hogy ami egy egyszerű projektfeladatnak indult a filmismeret érettségihez, az lesz életük legnagyobb kalandja. Csak egy filmet akartak készíteni, a vidéki életről és most itt ragadnak. Talán örökre.

Gábor (az idős úrhoz):
Tessék?

Idős úr:
De hamarosan megtanulják, hogy ha baj van nem csak a szüleik vagy az okostelefonjaik segíthetnek a bajban.

Gábor:
Éva hallod ezt?

Éva:
Mit?

Gábor:
Az az öregember ismer téged?

Éva:
Milyen öregember?

Gábor:
A fehér szék felé mutat. Hát az! Ott!

Éva:
A sarkon?

Gábor (haragosan):
Nem! Azon a széken. A kertben!

Éva:
Mindegy. Biztos. Ezen a helyen csak azok vannak.

Gábor:
Ja. Nyuggerek.

Az idős úr hangosan morog valamit, erős vonásokkal ír néhány szót.

Gábor:
Ez bunkó volt bocsi. Biztos jobb nekik itt, ezen a csendes helyen.

Éva:
Aha.

Idős úr:
Minden történet kötelező eleme egy szerelmi szál.

Gábor:
Az idős úr felé fordul. Mi van?

Éva:
Emlékszel még...Szünet. Amikor tavaly padtársak voltunk?

Gábor:
Persze.

Éva:
Valld be, hogy volt köztünk valami szikra akkor.

Gábor:
Ez valami vicc? Összejátszol az öregemberrel?

Éva:
Vicc? Neked vicces, amit érzek?

Gábor:
Nem! Nem. Dehogy! Odamegy Évához. Csak… tényleg nem látod azt az öreget a széken?

Éva:
Nincs ott semmi. Csak félsz. Én megértem. Megértelek. Szeretsz?

Gábor:
I-Igen.

Éva:
Járunk?

Idős úr:
Gábor nem tudott parancsolni érzelmeinek és megcsókolta Évát.

Gábor:
Honnan tudja a nevem?

Idős úr (hangosan):
Azt mondtam, hogy megcsókolta!

Éva megcsókolja Gábort, de a csók szokatlanul hosszú. Az idős úr a tollát rázza és próbál ráfirkálni vele az egyik lap szélére. A kezében lévő tollat leteszi és felkap egy másik tollat. Tovább ír. Véget ér a csók.

Gábor (nevetgélve az idős úrhoz):
Hű! Tetszik ez a játék! Már csak hoznia kéne egy másik buszt.

Idős úr:
Hirtelen esőfelhők közeledtek.

Gábor:
Oké! Oké! Értem. Bocsi.

Idős úr:
De ebből még egy ideig nem lesz eső.

Gábor:
Legalább hozzám szólna?

Éva:
Igazad van. Beszélnünk kell.

Idős úr:
Egyszer minden kapcsolat elér egy nagyon nehéz időszakhoz.

Éva:
Jó volt az a néhány év együtt, de már nem olyan, mint régen. De szeretném, hogy barátok maradjunk.

Gábor:
Év? Miről beszélsz?

Éva (síró hangon):
Emlékeszem mikor erre jött egy helyi lány és te megbámultad. Nagyon megbántott

Gábor (összezavarodva):
Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz!

Idős úr (hangosan):
Visszaemlékezés!

Egy lány piros felsőben elsétál a buszmegálló mellett. Gábor ránéz. Éva felpofozza Gábort.

Idős úr (hangosan):
Visszaemlékezés vége!

Gábor:
Ez valami rejtett kamerás viccműsor? Elegem van! Most már jöhetne a busz.

Idős úr:
Éva felkiáltott. A telefonjára letöltötte a menetrendet, és mint kiderült, rossz napot néztek eddig. Ma van még egy járat. Csak egy órát kell várniuk.

Gábor:
Egy órát!

Idős úr:
Felet.

Gábor:
Köszönöm.

Éva:
Úristen! Képzeld végig…

Gábor:
Tudom. Tudom… Rossz napot néztél.

Éva:
Olyan vagy néha… Jó, hogy szakítottunk.

Idős úr:
Hoppá… Hoppá… Erre a lapra már írtam. Nem ez jön.

Az idős úr eltépi az előtte lévő lapot.

Idős úr:
És hírtelen feltűnt a busz a távolban!

Gábor (nagy örömmel):
Ez az!

Idős úr (hangosan morogva):
Nem! Nem még nem ez jön! Ez a vázlat nem jó!

Az idős úr keresgél a lapok között.

Idős úr:
Megvan! A szakítás után nagy kihívás elé kerültek. Meg kellett beszélniük, hogy mi legyen a közös gyerekükkel. Mind a néggyel.

Gábor (megijedve):
Négy!

Idős úr:
Szép munka fiam!

Gábor:
Hozzám szólt! Hallottam!

Idős úr (zavartan):
Izé… mondta Éva.

Éva:
Szép munka fiam!

Gábor:
Ciki! Lebukott!
Az idős úr mérgében felborítja a pohár vizet. A lapok eláznak. Gáborra egy vödör víz zúdul.

Gábor:
Káromkodik. Ami épp a színész szájára jön.

Idős úr:
Jaj, ne!

Gábor (örömittasan, hosszasan elnyújtva az „í” hangot):
Szívás!

Idős úr:
Elég! Megérkezett a busz! Tűnjetek el innen!

Éva:
Nézd! Ott jön a busz!


Gábor és Éva felkapják a táskáikat a padról, elindulnak a buszmegálló másik oldalára, ami már nem látszik a színpadon.

2016. november 20., vasárnap

Szépírói kurzus 2016 ősz/17 - Jakab Júlia drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Jakab Júlia színpadi műve sajátos abszurd, igazi egyfelvonásos. Gratulálok!

Jakab Júlia:

Látogatás

Szereplők:
Teri
Lili
Gizi

Lakás. A földön csontok és szemét. A szobában két fotel, egyik mellett kisasztal, rajta vezetékes telefon és rádió, a fotelek előtt régi televízió egy állványon. A háttérben fal, bejártai ajtó, egy piszkos ablak, elszáradt növényekkel a párkányon. A falnál nagy polcos szekrény, rajta díszes porcelán, fényképek, egy dobozka, a szekrény mellett kisebb tükör.
Az egyik fotelben egy idős néni ül, a rádióból zene szól.
Az ajtó kinyílik, fiatal nő lép be.

Teri
(felpattan ahogy tud, ijedten kiabál) Azonnal csukd be az ajtót!

Lili
Mama, mi a baj? Én vagyok az Lili, az unokád. (Becsukja az ajtót) Jézusom, mama rohadt büdös van, hát mikor szellőztettél te? Nyiss már ablakot!

Teri
Ki ne nyisd! Ha kinyitod, még bejönnek a szellemek!

Lili
Mi van? Meg lehet itt fulladni. (köhög) Olyan szag van, mintha rohadna valami.  Ezek csontok? (Lépked az ablak felé, talpa alatt ropognak a csontok) Az ég szerelmére mama, meg fogsz betegedni ebben a mocsokban. (kinyitja az ablakot)

Teri
Ne! Ne! Kirepülnek az emlékek!

Lili
Nagyi figyelj ide. Muszáj beengednünk egy kis friss levegőt.  Segítek kitakarítani, csak az a seprű van, amit a bejárati ajtó mellett láttam?

Teri
Majd én megcsinálom. (kikapcsolja a rádiót) Nem kell segítség. Mesélj drágám hogy vagy? 

Lili
Szívesen segítek. (A bejárati ajtón kihajol, behoz egy seprűt és lapátot.) Tanácstalan vagyok mama. És borzasztóan boldogtalan. Tegnap vettem egy csomó új ruhát, és mégsem vagyok boldog. A vásárlás eddig mindig feldobott, de most valahogy az sem segít. (Elkezdi összesöpörni a csontokat.) A munkáról nem is beszélve. Még mindig pénztáros vagyok, és komolyan félek attól, hogy sose leszek több. De ha legalább lenne egy pasim. Ha elmehetnék főiskolára, biztos találnék valakit, meg papírral jobb munkát. Csak nem keresek eleget, államira meg sehova se kerülnék be. Az évek meg csak repülnek, a családvállalásra gondolni sem merek.

Teri
Ne haragudj meg de, hány éves is vagy most (gondolkozik) Lilikém?

Lili
25 mama. Hol tartod a szemeteszsákot?

Teri
Biztos van a konyhában valahol.

Teri jobbra ki. Lili átlép a csont és szeméthalom fölött, a szekrényhez sétál, táskáját leteszi a szekrény elé, nézegeti a porcelánt, kinyit egy dobozkát, kiemel belőle néhány csillogó ékszert, gyöngyöt, nézegeti magát a tükörben, nyakához emel egy nyakláncot, füléhez egy hosszú csillogó fülbevalót.  Ahogy Teri belép, ijedtében bedobja őket a táskájába. Teri kezében egy 10es csomag szemeteszsák.

Lili
Szép fénykép. ( Leemel egy képet a szekrényről)

Teri
Meséltem már róla?  Az esküvőnkön készült, ó szegény megboldogult nagyapád… (Leengedi a képet és mered maga elé)  

Lili elveszi a képet Teri kezéből és visszarakja a helyére. Majd elveszi a zsákokat is óvatosan Teri másik kezéből, leteker és leszakít egyet, a csomagot egy polcra teszi. Megfogja Teri kezét és fjnoman húzza a csontkupac felé.

Lili
Tartom a lapátot, söpörd rá a szemetet.

Elkezdik bezsákolni a szemetet.

Teri
Miért látogatsz ilyen ritkán? Nem is emlékszem mikor volt utoljára vendégem.

Lili
(Szünet) Jajj mama, tudod, hogy van ez, sokat dolgozom, mert a lakbért is emelték, meg kinéztem azt a cuki kis táskát, biztos vagyok benne, hogy az majd enyhíti a lelkem fájdalmait.

Teri
Anya hogy van?

Lili a szekrénynem támasztja a szemeteszsákot.

Lili
(szünet) Puszil téged Mama, de vele is ritkán beszélek, tudod anyunak is sok a dolga.

Teri
Mit csinál most? Még mindig azt a… hogy is hívják?

Lili
Igen, minden változatlan a családban. Mesélj, nézel valami jót mostanábana tévében?  Hoznál valami tisztítószert az ablakra?

Teri hoz tisztítószert és papírtörlőt.

Teri
Meg szoktam nézni a sorozataimat, de megy most az a műsor, amiben a gyerekek énekelnek, és mindig elszomorít…  

Lili elkedzi tisztítani az ablakot.

Lili
Jól alszol? Milyen az egészséged?

Teri
Jól alszom, és jól vagyok, hál istennek. Csak a memóriám rosszalkodik néha.

Szünet.

Lili
Orvosnál voltál már?

Teri
Mostanában nem nagyon járok el, ha kell valami a szomszéd Gizi a másodikról segít nekem.

Lili leteszi a tisztítószert, kidobja a papírtörlőt.

Lili
Még szerencse. Takarítani is segít? A konyhában is hatalmas a rendetlenség, csupa piszkos tányér, meg ételmaradék minden, ott is nyitottam ablakot. Akarod, hogy elmosogassak?

TERI
Nem, nem majd én megcsinálom.

LILI
Jólvan mama, lassan amúgy is mennem kell. Még elugrom a kisboltba, neked kell valami?

TERI
Hozhatnál nekem egy kiló kenyeret, meg egy kis tálca tojást, várj, adok neked pénzt.

Teri jobbra ki. Lili a szekrényhez sétál, az egész ékszerdobozt a táskájába dobja, leteker egy új szemeteszsákot, belepakolja a porcelánt, és a csontok közé rejti.  Csomót köt a zsákra.
Teri jobbról be, a táskája a kezében, kiveszi belőle a pénztárcáját. Kivesz belőle valamennyi pénzt, odaadja Lilinek.

TERI
Ennyi biztosan elég lesz. Meg itt van még egy kevés neked, táskára. Sajnos nem vet fel a pénz, bár tudnék adni a tanulmányaidra is.

LILI
Jajj mama igazán édes vagy, köszönöm. Ez is rengeteget jelent nekem. (szünet) Csak kenyér és tojás? Semmi más?

TERI
Nem, köszönöm Lilikém.

LILI
Ó, tudnál még hozni nekem egy pohár vizet? Nagyon kapar a torkom.

TERI
Persze angyalom.

Teri jobbra ki.  Lili kiveszi a tárcát, kivesz belőle még pénzt, majd visszadobja a táskába. A pénzt elteszi.
Teri jobbról be, odaadja neki a vizet. Lili megissza.

LILI
A szemetet leviszem (óvatosan felemeli a zsákot) Vigyázz magadra! (Kinyitja az ajtót, az ajtón ki)

Teri leül a fotelbe, bekapcsolja a rádiót. Kopognak az ajtón. Teri feláll, kinyitja

 TERI
Nahát, szervusz Gizi!

GIZI
Szervusz Terikém (beles a szobába) micsoda szép rend lett nálad! Épp a boltba megyek, hozzak neked valamit?

TERI
Nem kell, az unokám most ment le, mindjárt hozza nekem, ami kell. Takarítani is ő segített.

GIZI
De hát Terikém, neked nincs is unokád.

TERI
(Zavarodottan) Nincsen?

Szünet


TERI
Akkor megtennéd nekem, hogy hozol egy kiló kenyeret, meg egy kis tálca tojást?