2014. október 22., szerda

Szépírói kurzus 2014-2015/7


A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható.
A legutóbbi foglalkozás egyikén - többek között - Habony Mária olvasta fel a novelláját. Az volt a feladata, hogy olyan novellát írjon, aminek az első mondata megegyezik Kertész Imre regényének az első mondatával. A feladatot jól teljesítette, itt közlöm.  


Habony Mária

Macskátlanság

       Ma nem mentem iskolába. Amikor reggel elindultam, vissza kellett szaladnom a tesicuccomért. Véletlen, nyitva hagytam az ajtót, a macska meg egy óvatlan pillanatban kiszökött. Anyám nem tudja, ő és a húgom már hamarabb elindultak itthonról.
       Teljes pánik tör ki rajtam, ledobom a táskámat, bezárom az ajtót és a macska után eredek. Végig rohanok a gangon, lenézek a három emelet mélyen lévő udvarra. Hú, de jó illat jön fel az alattunk lévő étteremből. A konyhájuk ajtaja pont az udvarunkra nyílik és tárva nyitva van. Állj! Mit csinálok? Ja igen, a macskát keresem. Szóval, lenézek és sehol sem látom. Lefutok a lépcsőn, mert nyilván nem ment le lifttel a macsek. Persze, hogy nem, hiszen nem tudja kinyitni a lift ajtót, pláne nem tudja megnyomni a gombot. Minden emeleten és a fordulókban megállok, majd tüzetesen körülnézek. Sehol sincs! Anyám meg fog ölni! Húsvétra vette a macskát nekünk a húgommal. Egy vagyon volt, ahogy anyám szokta mondani. Leülök a földszinten az utolsó lépcsőfokra, két tenyerembe temetem a fejemet, mélyen beletúrok a hajamba- hosszú hajam van fiú létemre, mert szerintem baromi jól áll- és hol jobbra, hol balra rángatom a fejemet. Mi a jó Istent fogok csinálni, ha nem találom meg Glóriát? Glóriának hívják a cicánkat, kiscsaj bizony. Imádom őt, nagyon sokat szoktunk játszani, mindig együtt alszunk. Vagyis én alszom, ő meg harapdálja a lábujjamat. Egy bajom van vele, ő is olyan hisztis, mint általában a nők. Állandóan nyávog. Anyám ilyenkor valami tüzelést emleget, pedig nem is ég a macska és nem is tüzelőanyag. Tudom ám mit jelent a tüzelés, csak viccelek. Sír egy pasi után, mint minden csaj, de nem lesz neki pasija, anyám megmondta. Majd elvisszük az állatorvoshoz, az elveszi a kedvét a pasizástól.
Nyílik a lift ajtó, jaj neeeeeee, a büdös néni az. Az emeletünkön lakik egy öreg néni, borzalmasan büdös szegény. Ne már, észrevett.
-          Csókolom.
-          Szervusz kisfiam.

       Nagy levegő, orr bezár, száj kinyit, így lehet csak elviselni. Ne álljon le velem beszélgetni, mert csak orrhangon fogok tudni válaszolni neki.
-          Baj van, kisfiam?
-          Dem, dincs semmi baj.
-          Biztos? Tán megvagy fázva?
-          Iden, kicsit megfáztam, de amúgy semmi dond.
-          Rendben, akkor szia Kincsem.
-          Csókolom.
      Ez borzasztó volt. De hol a macska? Hol keressem? Fene ebbe az étterembe, milyen isteni illatok jönnek onnan, pláne jólesik így a büdös néni után. Odalopódzok a konyha ajtajához, beleszagolok a levegőbe és magamba szívom az egész étlapot. Kezdek nagyon éhes lenni, a macska meg sehol, suliba nem mentem, úgy érzem, ma nem leszek anyám kedvence. Az udvaron hatalmas, gazos bokrok vannak, senki nem törődik velük, akár tíz macska is megbújhat bennük és észre se venni. Keresek egy botot és elkezdem piszkálni vele a bokrokat, közben pedig szólongatom Glóriát.
-          Glória, Glória, Glóriaaaaaaaa cic cic cic Glóriaaaaaaaa!
       Itt a vég, már látom a haláltusámat, amikor anyám megtudja mi történt. Legalább az étteremben dolgozó konyhás lány, aki most jött ki cigizni, adhatna valami kaját. Rám sem bagózik, vagyis hát bagózik, de nem rám. Feladom! Visszamegyek a 3. emeletre a lakásunkba, lógatom a fejemet és felkészülök minden rosszra, ami csak történhet velem. Életfogytiglan szobafogság, se szülinap, se névnap, se Télapó, se karácsony. Már könnycseppek is nekivágtak az útnak, mely az arcomon át vezet, miközben nyitom az ajtónkat. Belépek a lakásba és akkor és akkor, ott van ő, ott van Glória! Nyávogva jön felém, dörgölőzik hozzám, lerója a kötelező nyolcasokat a két lábam között. Mimimimimiiiiiiiiiii? Mi történt? Gondoljuk csak végig. Nyitva hagytam az ajtót, láttam kiszaladni, majd letettem a táskám… Addig is nyitva volt az ajtó, mindvégig nyitva volt az ajtó…
-           Szóval közben visszajöttél, te mihaszna nyávogó gép?
     Lesz szülinapom, lesz karácsonyom, lesz életem! Van Isten, van macska! De mit mondok anyámnak, miért nem mentem iskolába?


Grúz könyveim ანდრაშ პეტეცის უცხოელები ანდრაშ პეტეცი – "დაბაბდების დღე

Grúz könyveim közül az Idegenekről itt  

 

olvasható grúzul.
A Születésnap című könyvemről pedig 

"

 itt.
Rólam pedig itt lehet olvasni, mindezt persze grúzul.


2014. október 12., vasárnap

Szomorú ország


Szomorú ország

Szomorú ország szomorú polgára vagyok.

Szomorú a mosolyom, mert szomorú.
Szomorú a nevetésem, mert szomorú.
Szomorú a pillantásom, ahogy az uccán
szomorú honfitársaimra nézek.

Szomorú ország szomorú polgára vagyok.

Szomorú vagyok, mivelhogy körbevesz
valami nagy-nagy szomorúság.
Szomorú vagyok, amikor átölel,
valami szomorú ölelés.

Szomorú vagyok, amikor szomorú
bort iszom, hogy feledni tudjam
végtelen szomorúságomat.

Szomorú ország szomorú polgára vagyok.

Minden pillanatban szomorúságot
szívok magamba.
Nincs körülöttem levegő, ezért
oxygen helyett szomorúság-
molekulákat lélegzik a tüdőm.

Minden pillanatban szomorúságot
árasztok önmagamból.
A bőröm pórusai szemmel nem látható
szomorúság-cseppeket izzadnak,
amióta csak az eszemet tudom.

De mi is a Szomorúság?

Talán megfelelően és pontosan fogalmazok,
ha azt mondom, az Élet tökéletes hiánya.

Szomorú tehát körülöttünk minden.

Szomorú, szomorú, szomorú,
szomorú, szomorú, szomorú,
szomorú.



2014. október 9., csütörtök

Bauer Krisztina díja

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható.
A kurzus egyik kiváló hallgatója, aki már második szemeszterét tölti velünk felnőtt hallgatóként, Bauer Krisztina, fontos irodalmi díjat kapott!

2014. október 2., csütörtök

Szépírói kurzus 2014-2015/6

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható.
A legutóbbi foglalkozás egyikén - többek között - Harcos Mátyás olvasta fel novelláját. Érdekes, humoros írás. Itt közlöm.  


Harcos Mátyás - Egy történet születése


   Na, végre megfogantam! Csak egy pillanat műve volt. Utazás közben történt a ráckevei HÉV-en. Apámat, Joó Ötletet is magával ragadta a HÉV, és fickándozva közelített Anyámhoz, Dús Fantáziához, majd hevesen egymáséi lettek.

   A megszületésemig egy kellemes, halványszürke inkubátorban múlatom az időt. Már rájöttem, hol vagyok. Szép csendben cseperedek az íróm fejében. Itt minden barátságosan meleg és puha. Nedves kis tekervények útvesztőin keresztül araszolok a szülőszoba felé. Ha egyszer majd kicsusszanok az íróm tollából, az egy természetes szülés lesz. Az is előfordulhat, hogy végül mások unszolására bújok elő a fejéből. De nekem, az is király! Vagy császár? Mindegy, csak vágjunk már bele!
   Elárulom, itt még tusoló is van. Igaz, néhanapján akkora már a borgőz a tisztálkodásom végére, hogy elgondolkodom, talán előtte még tisztábbnak is éreztem magam. Viszont az íróm lelkiismeretes ember és vigyáz az egészségemre. Gyakorta bemutat a terhesgondozóban, amit ők csak alkotói körnek hívnak. Ilyenkor azt mondják, ne féljek, nem fog fájni és aztán jól felolvasnak. Viszont, az már kicsit sem kellemes, amikor körbevizslatnak a gyakorta nyirkos gondolataikkal. Ilyenkor érzem, ahogy az íróm is belerándul egy kicsit.
   Apám kromoszómájának köszönhetően egy kerekded, nőnemű történet leszek. Azért születek meg, hogy elmeséljem a hősnőm érdekfeszítő sorsát. Az íróm dönti el, hogy jó kedvre derítsem-e az embereket, vagy inkább alaposan megríkassam őket. Bütyköl majd nekem mindenféle szituációkat, konfliktusokat és megoldásokat.

Tudom, hogy ha eljön az idő, nem embernek születek - hanem embereknek.

   Izgalmasak ezek a születés előtti percek. Nagyon remélem, hogy az íróm a maga gyönyörűségére viselős velem. Nem szeretném, ha béranya módjára pénzért csinálná. Az, annyira megalázó!
   Azt viszont nagyon is szeretném, ha idejekorán egy szót sem szólna rólam másoknak. Hallottam, hogy léteznek olyan elvetemültek, akik lenyúlják a másik kisdednyi történetét. Nem akarok zabigyerek lenni! Ahogyan, azt sem akarom, hogy az íróm ügyetlenkedése miatt beskatulyázzanak. Akkor, úgy érezném magam, mint egy börtöntöltelék. Én szárnyalni szeretnék – szabadon.

Hát tessék, nem adom alább! Egy igazi remekmű akarok lenni!

   Ha emberi csecsemőként látnám meg a napvilágot, akkor mindenkit érdekelnének a születési paramétereim. Az én hosszamat, azonban nem centikben mérik. Egyperces leszek, novella vagy talán regény? Ha az íróm is elkezd flörtölni Anyámmal, akkor nyílván egy fordulatos regény. És mi lesz, ha inkább Apámmal haverkodik? Ha csak gyengécske ötlet maradok, akkor még az egy percet sem érem meg. Ebbe, belegondolni is szörnyű. Azt is jó lenne tudni, mekkora lesz a súlyom. Sajnos a történetek súlya sem a születésükkor derül ki, csak inkább az életük vége felé. Az én íróm még kezdő tollforgató.

Te, jó ég! Még a végén koraszülött leszek, és visszadugnak az inkubátorba.

   Viszont, ha szerencsém lesz, még akkora is lehet a súlyom, mint egy Kossuth díjé. Ha jó családba születek, akkor biztosan jó dolgom lesz. Az íróm, majd tejben-vajban fürdet és lehet, hogy még évek múltán is izgatja a fejlődésem. Talán, még azt is engedi, hogy megzenésítsenek, vagy netán filmet készítsenek belőlem. Juj, de izgi! Még az is előfordulhat, hogy egy szexi filmsztár formálja meg a hősnőmet.

   Valami történik! Már érzem a vajúdást. Az íróm egy kicsit szaporábban lélegzik. Úgy hallom, már zihál is! Csak, úgy csorog a magzatvíz a homlokáról. Most előrehajol és görcsösen kapaszkodik a mellette álló kiadóba. Még, egy pillanat és megszületek.

Na, most meg hol vagyok? Egy szakálas szerkesztő bácsi megpaskolja a fenekem.
- Mi lesz a neve? - kérdezi a csatakos írót.
- Az aapja után, Joó Töörténet.
- Isten hozott Joó Történet! Meglátod, még sok pénzt keresünk, így együtt.
Hát, örülnek nekem!

- Oááá…

2014. október 1., szerda

Szépírói kurzus 2014-2015/5

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható.
A legutóbbi foglalkozáson - többek között - Réti Anna olvasta fel a versét. A feladat az volt, hogy Kassák, Gisnsberg vagy éppen Petri költészetének mintájára szabad verset írjanak a hallgatók. Az eredményt itt közlöm.  


Réti Anna:
Zebrás ágynemű

Hazamegyek. Lefekszem, mondom magamban.
Zebrás ágynemű.
Most a pezsgő, mozgó várost látom és érzem.
Mentők szirénája visszhangzik a hideg betonon.
Rendőrök és tűzoltók rohannak. Leállt a villamos.
Teljes a káosz. A körúton tombol a zűrzavar.
Hazamegyek. Lefekszem, mondom magamban.
Zebrás ágynemű.
Kopasz, részeg férfi az arcomba fújja a füstöt.
Büdös. Alkohol-, dohány- és izzadságszag.
Tűsarkúban a lányok. Kívánatosnak hiszik magukat.
Becsmérlően néznek ők is, a férfi is. Mindenki.
„Szia, csaj, szállj be.” Leparkol mellém egy autó.
Beszállok. Mégsem.  Inkább megyek tovább.
Hazamegyek. Lefekszem, mondom magamban.
Zebrás ágynemű.
Röhögés, köhögés, apró amőbák mindenütt.
Ha közeledek, megnőnek, azután eltűnnek.
Lassan, nagyon lassan elhalkul minden emberi zaj.
Hazamegyek. Lefekszem.
Zebrás ágynemű.

Szépírói kurzus 2014-2015/4

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható.
A legutóbbi foglalkozáson - többek között - Nagy Izabella és Rózsa Boglárka olvasta fel a versét. A feladat az volt, hogy Pessoa nyomán álnevet válasszanak, illetve, hogy a modern költészet olyan klasszikusai nyomán írjanak verset, mint e. e. cummings. Az eredményt itt közlöm.  


julia allegra scott
(Nagy Izabella)

kékszemű



kék
szeme
v
a
d
nevet
ő
kék
lelke
m
a
r
hever
ő
szét
t  á  r  o  m
neki
érte
általa
be
eng
e
dem
ma
holnap
tegnap
kék
szeme
k
a
p
szeret
ő
csó
kot.



Solymár Lea
(Rózsa Boglárka)

Észrevétel

Valami van abban a kis
kék ládikában, amit múltkor
kölcsönadtál nekem, kígyófejű
kulccsal nyílik, tudod amelyik
nem záródik rendesen, de azért
belefér két normális méretű
papírgalacsin, szóval van
benne valami, aminek frászt
kapok a hangjától, és már öt perce
csönget a postás, de én
nem merem itthagyni ezt a
kis kék ládikát,  nehogy nekem
kimásszon itt belőle egy mit
tudoménmicsoda, lehet felhívom
Pétert, tudod az a szemüveges
kollégám a cégnél, ő nagyon ért
a kisebb tárgyakhoz, gyakran
barkácsol otthon, biztos most is
kitalál valami okosat,  hogy
érdemes-e kinyitni vagy hagyjam
a francba az egészet és térjek
vissza a vasaláshoz, na már megint
hallom azt a neszezést, apró
duruzsolásféle, ha tudnám
hova tette múltkor Laci
a gázsprayt, de ő este hatkor
jön csak haza, úristen, én tuti
nem bírom ki addig, a gyerekek
is nemsokára ittlesznek, tiszta
égés, de már annyira parázok
ettől a hangzavartól, ráadásul
egyre csak erősebb, tudodki fogja
megvárni, hogy mi jön majd ki
abból a kis kék ládikából
nem érdekel, hogy allergiás
vagyok a nikkelre, most rögtön
lenyelem azt a kígyófejű kulcsot