Szépírói kurzus 2016 ősz/22 - Holcz Csaba drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Holcz Csaba egyre zseniálisabb abszurdokat ír. Itt közlöm a legújabbat.

Az elfeledett boríték

Írta: Holcz Csaba

Szereplők:

Róbert

János

Pincér

Első felvonás

Egy átlagos belvárosi kávéház. Az ablak melletti két személyes asztalnál ül Róbert és János.

János:

Jó, hogy végre találkozhatunk. Mostanában nagyon elfoglalt voltál.

Róbert:

Igen, tudom. Sajnos elég nehezen mennek a dolgok mostanában. Leépítések vannak a munkahelyemen, aki maradhat, az kevesebb fizetést kap, és mindenki csak verseng vagy piszkálja a másikat.

János:

Ki fognak rúgni?

Róbert:

Nem tudom. Ez a legrosszabb az egészben. Minden nap bemegyek kora reggel és későn érek haza. Közben sosem tudhatom, hogy mi lesz holnap. Ha nem rúgnak ki, akkor meg olyan kevés fizetésem lesz, hogy nem fogom tudni fizetni a részleteket.

A pincér belép a színre és hozzájuk megy.

Pincér:

Jó napot kívánok! Mivel szolgálhatok?

Róbert:

Csak egy sima feketét kérnék.

János:

Nekem is jó lesz, köszönöm.

A pincér elmegy.

Róbert:

De had halljak valami jó hírt is. Veled mi a helyzet?

János:

Nekem kicsit szerencsésebben halad minden. Előléptettek és elköltözöm a kis lakásból egy saját házba. Közben Melindával is jól alakulnak a dolgok, valószínűleg eladja a lakását és közösen veszünk új házat.

Róbert:

Jó hallani! Nem lesz furcsa érzés otthagyni azt a kis lakást? Nehéz, de szép éveket töltöttünk ott, amikor még szobatársak voltunk a főiskola alatt.

János:

Az emlékeken kívül nem tart semmi ott. Jobb lesz egy rendes házban élni.

János hirtelen megrezzen, mint amikor fontos dolog jut az ember eszébe. A szék lábára döntött táskájában turkál és elővesz egy borítékot.

János:

Képzeld, költözés közben előkerült ez a levél, amit neked címeztek. Emlékszem, egyik nap a fősuli vége fele érkezett, de megfeledkeztem róla és nem adtam át. Bocsi.

János odaadja a borítékot Róbertnek. Róbert kinyitja a borítékot, amiből egy lap kerül elő. Róbert elkezdi olvasni a nyomtatott üzenetet. Egyszer csak két kézzel kezdi tartani a lapot és hatalmas érdeklődéssel olvassa. Odalép hozzájuk a pincér, tálcáján két kávé, amit letesz az asztalra.

Pincér:

Két kávé.

Róbert (agresszívan):

Ne most!

A pincér gúnyosan néz Róbertre.

János:

Bocsánat, azt hiszem valami fontos levelet kapott.

A pincér sértődötten elmegy. Róbert haragosan lecsapja a levelet az asztalra.

Róbert:

Rohadj meg!

János (meglepetten):

Tessék? Mi van?

Róbert (erősen artikulálva):

Azt mondtam, hogy rohadj meg.

János:

Ezt nem értem. Mit olvastál?

Róbert (haragosan):

Ez a levél egy nagyon jó cégtől érkezett és azt írják, hogy fel akarnak venni!

János (röviden):

Óh.

Róbert (gúnyosan):

„Óh.” Ennyi? Ez mindent megváltoztathatott volna! Tudod te mennyit keresnek ilyen állással az emberek. Hogy felejthetted el átadni ezt a borítékot?

János:

Nagyon sajnálom. Biztos lehetsz benne, hogy nem direkt volt.

Róbert:

Na persze. Mindig is irigyelted, hogy jobb tanuló voltam a fősulin és jobb lehetőségeim voltak. Amint megláttad ki volt a levél feladója, irigységből elrejtetted.

János hirtelen feláll, felkapja a táskáját.

János (hangosan):

Elég! Hagyom, hogy lehiggadj egy kicsit.

János kimegy a kávéházból.

Második felvonás

Ugyanaz a kávéház, ugyanazon a helyen ül János és Róbert.

Róbert (nyugodtan):

Köszönöm, hogy felvetted a telefont. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Bocsánat. Csak… tudod.

János:

Egy szót se többet. Én hibáztam. Jogosan voltál dühös.

Belép a színre a pincér. Odalép az asztalhoz.

Pincér:

Jó napot kívánok! Mit szeretnének rendelni?

Róbert:

Csak egy sima feketét.

János:

Én is azt kérnék.

A pincér elmegy.

Róbert (bizakodóan):

Képzeld, küldtem egy levelet a cégnek. Megadtam nekik a telefonszámom és remélhetőleg hamarosan hívnak. Ki tudja? Lehet, hogy felvesznek!

János:

Biztos vagyok benne! Közben nekem is rendben mennek a dolgok. Befejeztük a költözést és talán nem kellene elfecsegnem ezt, de gyereket szeretnénk Melindával. Nagyon boldog vagyok!

Róbert:

Nagyon jó! Remélem, még ma felhívnak, mert nagy szükségem lenne egy jó állásra, mert közben a munkahelyemen még rosszabbul alakulnak a dolgok. Hatalmas pereskedések vannak, sztrájk lesz, teljes káosz az egész és egy hetet késik a fizetésem.

Róbert telefonja csörög. Előveszi a zsebéből és fogadja a hívást. Közben belép a színre a pincér. Kezében tálca, amin a két kávé van. Leteszi a két kávét az asztalra.

Pincér:

Két kávé.

Róbert (a pincérhez):

Ne most!

A pincér derekára teszi a kezét és dühösen néz Róbertre.

János:

Ez tényleg kellemetlen, de bocsásson meg neki. Most elég nehéz helyzetben van.

A pincér sértődötten elmegy. Róbert dühösen teszi le telefonját az asztalra.

Róbert (dühösen):

Rohadj meg!

János (meglepetten):

Tessék? Mi van?

Róbert (artikulálva):

Azt mondtam, hogy rohadj meg.

János:
Ezt most miért? Mit mondtak a telefonban?

Róbert:

Azt. Azt! Hogy a cég már nem a régi címén van, mert minden alkalmazottal és holmijukkal együtt kiköltöztek Olaszországba! Most egy tengerparti városkában van az irodájuk.

János (röviden):

Óh.

Róbert (hangosan):

Már megint csak egy „Óh”.

János:

Én tényleg sajnálom. Nyugodj meg, ezt nem tudhattuk.

Róbert (gyorsan):

Na persze. Emlékszem, hogy folyamatosan üzleti újságokat olvastál a főiskola könyvtárában. Amikor megláttad, hogy ki küldte a borítékot nem akartad odaadni, mert te tudtad, hogy elhagyják az országot. Irigy voltál és nem akartad, hogy egy tengerparti városkában éljek jó fizetéssel!

János hirtelen feláll, felkapja táskáját.

János (hangosan):

Elég! Ezt már eljátszottuk egyszer. Hívj fel, ha lenyugodtál!

János kimegy a kávéházból.

Harmadik felvonás

Ugyanaz a kávéház, ugyanazon a helyen ül János és Róbert.

Róbert (bocsánatkérő hangon):

Én tényleg nagyon sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Nevetséges, amit műveltem. „Eltervezted az egészet”, ez nagyon gyerekes volt. Bocsánatot kérek.

János:

Figyelj ez nekem is nagyon kellemetlen. Oda kellett volna adnom a levelet. Sajnálom, hogy elfelejtettem.

Róbert:

Felejtsük el. Közben a munkahelyem összeomlott. Egy kis pénzt elküldtek és most kapok segélyt, de új helyet kell találnom.

János (részvéttel):
Ez borzalmas!

Róbert:

Igen az. De mesélj te is valamit. Hogy alakulnak a dolgok?

János:
Egész jól. Sőt! Melinda gyereket vár és küldtek egy kis prémiumot. Figyelj, ha gondolod, szívesen adok kölcsön.

A pincér belép a színre, elindul az asztalhoz. Egy pillanatra megáll, amikor meglátja Róbertet. Mély levegőt vesz, kihúzza magát. Odaér az asztalhoz.

Pincér:

Napot. Mit kérnek ma az urak?

Róbert:

Feketét.

János:

Én is azt kérnék szépen.

A pincér elmegy.

Róbert:

Idefele menet vettem egy újságot és megnézem milyen állások vannak. Segítesz választani?

János:

Hogyne!

Róbert elővesz egy újságot a táskájából. Felnyitja, lapoz néhányat. Hirtelen két kézzel, remegő karral mélyed a lapok közé. A pincér tálcával és két kávéval visszatér a színre és odamegy az asztalhoz. Leteszi a két kávét.

Pincér:

Két kávé.

Róbert (ingerülten):

Ne most!

János:

Kérem… bocsássa meg…

Pincér (dühösen):

Nem! Elég volt! Itt dolgozok napi 10 órát és ezt kapom. Mindig van egy ilyen tuskó. Igyák meg a kávét és menjenek el.

A pincér haragos léptekkel elmegy.

Róbert (remegő hangon):

Rohadj meg. Rohadj meg! Rohadj, rohadj, rohadj meg!

János:

Jaj, ne már! Harmadszor is ezt játsszuk.

Róbert (újságból idéz):

Egy eredetileg Magyarországon alapított cég, mely nemrégiben költözött át egy olasz tengerparti városba, szerződést kötött a Ferrari-val. A cég minden alkalmazottja ingyenesen kapott egyet a neves autógyártó legjobb sportkocsijából.

János (röviden):

Óh.

Róbert (dühösen):

„Óh”, „Óh”. Már megint csak „Óh”. Emlékszem, hogy a fősuli alatt egy cserediákkal barátkoztál, aki azt mesélte, hogy a Ferrari egyik partnerénél volt gyakornok. Mikor megláttad a borítékot, tudtad, hogy Olaszországba megy az a cég és azt is tudtad, hogy partnerséget fog kötni a Ferrarival!

János hirtelen feláll és felkapja táskáját.

János:

Elég! Elég! Elég! Én ezt nem hallgatom tovább! Egy esélyed még maradt bocsánatot kérni. Higgadj le és hívj fel.

János elmegy a kávéházból.

Negyedik felvonás

Ugyanaz a kávéház, asztal és két szereplő.

Róbert:

Én…

János:

Nem. Ne is mond. Ennél rosszabb már nem lehet. Minden nap eszembe jut a boríték és rémesen érzem magam miatta.

Róbert:

Ne aggódj tényleg. Találtam egy jó munkahelyet! Remekül érzem magam ott és jól fizet. Mégis jól alakulnak a dolgok.

János:

Hát ez tényleg remek hír!

A pincér belép a színre. Odamegy az asztalhoz. Sír.

Pincér (sírva):

Jó napot. Mit kérnek ma?

Róbert (boldogan):

Egy nagy pohár kávét kérek, sok tejjel, cukorral és habbal a tetején. És kérem, bocsássa meg, hogy mostanában olyan bunkó voltam Önnel.

Pincér (sírva):

Azt már elfejtettem. Szipog. Bocsánat. Csak most hívtak, hogy a testvérem meghalt.

Róbert (együttérzőn):

Úristen! Ez borzalmas. Hozzon egy széket és üljön hozzánk. Mesélje el mi történt!

A pincér hoz egy széket egy szomszédos asztaltól. Leül.

Pincér:

Tudják a testvérem egy nagyon jó magyar cégnél kezdett el dolgozni nem olyan rég. Sőt, az egész cég, alkalmazottakkal együtt egy gyönyörű olasz városba költözött. Még egy Ferrari-t is kaptak. Az egész egy álom volt! De most jött a hír, hogy… Szünet, megbicsaklik a hangja. Hogy földrengés volt Olaszországban és az egész irodaház, amiben dolgozott összedőlt.

Róbert és János szótlanul ül egymás szemébe nézve. A pincér még szipog néhányat, majd feláll és elindul kifelé a színről. Róbert és János feláll, átkarolják egymást. Sírva nevetnek.

Függöny le.

Szépírói kurzus 2016 ősz/21 - Kurucz József drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Kurucz József csodálatos abszurdot írt. Itt közlöm.

Kurucz József

Kő, papír, buldózer

egyfelvonásos törmeléktörténet

SZEREPLŐK

KÖCSÖN PÉTER         tudós kocsislegény

ZSERBÓ                       a szakács

SZILVIA                       a takarító

PROFESSZOR            a hírhedten közhelyes Nietzsche kiskáté szerzője, makacs székrekedéssel

HANGOSBEMONDÓ

(Egy bontásra ítélt városi könyvtár férfimosdójában vagyunk, négy vécéajtót látunk és a szereplők mocorgó-toporgó cipőit. Tudnunk kell, hogy egy kivétellel mindannyian a bontás elleni tiltakozásuk miatt trónolnak itt. A kivétel, Köcsön Péter, a monda szerint szabolcsi ördöngös a 19. század második feléből, ki a patással cimborált és büntetésként került ebbe a pácba. A Professzor, akinek végül is minden mindegy, egy hónapja nem volt nagydolgon, így kapóra is jött az ülősztrájk. Szilviáról csupán annyit, hogy valójában férfi, az ajtók előtt komótosan takarít.

Amelyik szereplő éppen beszél, kinyitja kopottas, összefirkált ajtaját, majd a mondandója végén becsapja. Szilvia, amikor megszólal valaki, megáll a munkában és elgondolkodva bámulja a plafont.)

HANGOSBEMONDÓ

(Gyerekhang.)

Tisztelt Olvasóink! A könyvtár bontása negyed óra múlva megkezdődik, kérjük, hagyják el az épületet a személyi sérülések elkerülése érdekében. A második emeleti mosdóban gubbasztó tiltakozóknak csak annyit, hogy ha azt hiszitek, a fejlődés útjába ülhettek, tévedtek. Csupán egy körömkosznyi malőr vagytok az ütemtervben. Köszönjük!

ZSERBÓ

(Akkurátusan artikulálva, mintha magolná a szöveget, kezével hevesen gesztikulál.) Összeaprítjuk az újhagymát, vajon megpároljuk, két kisebb krumplit hozzáteszünk, rózsaborssal megszórjuk, tejszínt töltök rá és összeturmixolom. Ez lesz a mártás.

SZILVIA

(Komótosan tologatja a felmosórongyot az ajtók előtt, amikor a falhoz ér, megfordul és folytatja.)

(Bánatos lassúsággal, majd egyre hangosabb beleéléssel, bariton hangon.) Száz forintnak ötven a fele, egye meg a fészkes, fekete fene!

KÖCSÖN PÉTER

(Őszinte rémülettel a hangjában.) Hol vagyok? Ez nem a Szamoshát! (Arcát a tenyerébe temeti.) Isten nem bottal ver!

PROFESSZOR

(Apátiával, rutinos gyűlölettel.) Isten halott, mondottam volt százszor. Maradt nekünk, eme sárbolygón hempergő embereknek az ördögi obstipatio!

KÖCSÖN PÉTER

(Őszinte rémülettel a hangjában.) Hol vagyok? Mi folyik itt és milyen évet írunk? Ki maga ott, a túlsó parton?

PROFESSZOR

(Diadalmas hangon.) Ott van, ahol a galamb se jár. Nem ér a nevem, maradjunk a tegeződésnél, a filozófia professzora vagyok. A legjobb, ha belenyugszik, nem írunk semmit, éljük a folyamatos jelent és éppen ellenállunk.

ZSERBÓ

(Továbbra is fröcsögő hévvel.) Fél kiló aszalt szilvát este megmosunk langyos vízben, utána hideg vízben, egy óra hosszat áztatjuk, majd kiszedjük porcelán edénybe és megszórjuk cukorral. Utána, utána, itt egy halom szilva és mit is akartunk vele?

SZILVIA

(Bánatos lassúsággal, majd egyre hangosabb beleéléssel, bariton hangon.) Sej, haj, minek a fecskének az a hosszú szárny? (Tovább mossa a padlót, de láthatóan elbizonytalanodik tevékenységének értelméről.)

PROFESSZOR

(Tudálékosan.) Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. Különböző korok nagy elméi is megmondták, szarnak, bajnak, nincs gazdája. Bár hót ziher, senki sem tökéletes, ha emlékeznie kell a valóságára, mert az törékeny, mint egy csirke villacsontja.

KÖCSÖN PÉTER

(Hirtelen haraggal.) Piti ördögökkel cimboráltam, na és? A lovaimat vakarták ki a ganéból, na és? Néha füttyentettem és a gémeskút vizet húzott önnön magától, na és? Ki nem hibázik, ha előnye származik belőle. Szerelmes voltam!

PROFESSZOR

(Kioktató és dorgáló hangon.) Légy hű a Földhöz. Ne hallgass azokra, akik túlvilági örömökkel kecsegtetnek. Véleményem szerint Nietzche a bajusz mögötti dionüszoszi élet megteremtésére törekedett. A bajusz nem csupán a szőrtüszők összpontosított diadala az orr alatt, hanem tetemre hívás egy magasabb rendű cél érdekében a kicsinyesség és butaság ellen.

ZSERBÓ

(Mélabúsan, már nyoma sincs a kezdeti hévnek.) A babot főzés előtt 24 órával beáztatjuk. A vöröshagymát levelekre bontjuk, és lassú tűzön, libazsíron egy termetes vasedényben üvegesre pároljuk. Ha véletlenül egy-egy hagymalevél megbarnul, ki kell dobni, mert különben az egész sólet odaéghet. 

SZILVIA

(Őszinte beleéléssel.) Túl a Tiszán, jegenyefa tövébe, kééét szerelmes játszik egymás ölébe!

PROFESSZOR

(Didaktikusan.) A bátorság a legjobb agyonütő szerszám. Egy határozott ÁMEN a célok eléréséhez. Az unalom pedig az a biztonságos akol, ahol a maguk fajta mihasznák dörgölőznek, bánkódnak, azért, amit megtettek ugyan, de hogyan.

ZSERBÓ

(Elkámpicsorodva, szinte a sírás határán.) A fülemüle-, flamingó- és rigó nyelvből készített pástétom szürkeségét felborzolhatjuk egy értő gondossággal elhelyezett, főtt pávatojás körettel… (elcsukló hanggal) és nem győzöm eléggé hangsúlyozni a petrezselyem, a friss petrezselyem kirobbantó erejét a borús hétköznapokból!

KÖCSÖN PÉTER

(Átszellemülten, látnoki lendülettel.) Már látom, miért vert ide az eső, az Isten, vagy nevezzük akárhogy. Itt tényleg mindenki tökkelütött ellenálló, kicsinyes álmokkal és félresiklott élettel.

SZILVIA

(Megáll a felmosással, leül a földre. Beletörődéssel beszél.) Sehogy se jó. Mindenki blöfföl. (Hangosan böffent.) Ez az egész egy látszatvilág, látszatcselekvésekkel. Kérem, valakinek derogál a dohányfüst?

(Egy óriási, átlátszó, füsttel teli zsákot húz elő valahonnan és kiharapja. Tartalmát ide-oda spricceli.)

Gyűlölöm a freudistákat, azt hiszik, az ember azért dugdos papucsot a szájába, mert az anyja rosszul főzött. (Tovább fújja a füstöt.)

KÖCSÖN PÉTER

(Kijön a vécéből, Szilvia vállára teszi a kezét.) Veled kezdem, nyomorult. (Szilvia megáll, ránéz, elengedi a felmosót, ami hangosan koppan a padlón.) Piacképes szakmát adok neked: legyél fejszámoló művész! (Csettint.)

(Szilvia ujjongva el, az eldobott felmosóba még vidáman belerúg.)

Elsőre nem rossz, működik még az intuícióm. (Fontoskodva megvakarja az állát és körülnéz. Jobb kezét, mint egy műszert, maga elé tartja.) Hoppá, van egy eldugultunk. (A Professzor ajtaja felé tekint, két hosszút és egy rövidet füttyent.)

PROFESSZOR

(Elemi megrázkódtatással felsóhajt és kiront.) Ez lehetetlen, a népi hitvilág bűbája gyakorlatban is működik. Nincs többé blokádérzet! Mester, leköteleztél, Nietzsche halott, te nem! A filozófia csak spekuláció! (Kilép az ajtón, megöleli a tudós kocsist, majd törökülésbe helyezkedik mellette, átkarolja lábait és boldogan a semmibe réved.)

(A lámpák vacakolnak, el-elhalványul a világítás, félhomály, kintről rombolás zaja hallatszik. A háttérben egy faltörő golyó kezd jobbra-balra lengeni.)

ZSERBÓ

(A nadrágja letolva, kicsoszog bizonytalanul és körbepillant.) És velem mi lesz?

KÖCSÖN PÉTER

(Nyugodtan felsóhajt.) Van valami kívánsága? Mondja ki nyíltan. A hókuszpókusz kimerített.

ZSERBÓ

(Tétován.) Nem is tudom. Van egy listám, valahol itt kell lennie, valamelyik zsebemben. (Forgolódik.) Mindig leblokkolok válsághelyzetben.

(A fények kialszanak, a pusztítás zaja egyre hangosabb lesz. Halványan, majd egyre erősebben Köcsön Péter magasba emelt jobb kezében felizzik egy patkó. Körbenéz a foszforeszkáló fénykörben, csettint, majd pukk, eltűnnek a Professzorral. Zserbó visszakullog a vécébe és becsukja az ajtót.)

HANGOSBEMONDÓ

(Mennydörögve.) Öveket becsatolni, kezdődjön a show! (Sátáni kacaj visszhangzik.)

(Fények villódznak, kitépett könyvek oldalai hullnak az égből, a pusztító golyó leng, jobbra-balra.) 

Szépírói kurzus 2016 ősz/20 - Jakab Júlia versei

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Jakab Júlia jó verseket írt, nagyon jókat. Érdemes a Líra kurzuson folytatnia! Itt közlöm.

Jakab Júlia:

szelektív

Nem hallom a repülőt, és nem hallom a pályaudvar zaját,

nem hallom a szirénát, a villamos hangosbemondóját,

hogy az ajtók zárulnak.

Nem hallom a forgalmat, nem hallom az utcát,

nem hallom a liftet, nem hallom a postást,

nem hallom a galambokat a párkányon,

nem hallom a konyhában csöpögő csapot,

nem hallom a hangszóró üres recsegését,

nem hallom a karórád másopercmutatójának kattogását,

nem hallom, ahogy lélegzünk,

és nem, nem hallom, amit mondtál.

Utánad

Elkaplak és akkora lesz világod,

mint markomban a levegő.

Meghatározlak egy képeskönyvvel,

kitanullak, hogy tudjalak,

és ha csíped a kezem, mint a fagy,

akkor engedlek majd el.

Aztán elhatalmasodsz,

úrrá leszel rajtam, akár a félelem.

Végül csak a bőröd hagyod hátra nekem,

pont, ahogy kabócák,

de mint levetett ruhádnak,

úgy átkaidnak sem akarok hordozója lenni.

Szépírói kurzus 2016 ősz/19 - Gellai Judit novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Gellai Judit azt a házi feladatot oldotta meg sikeresen, hogy egyes szám első személyben egy másik nemű főszereplő történetét meséli el. Kiváló munka, itt közlöm.

Gellai Judit

Megmerítkezés

Ki az a balfasz, aki nem képes tisztességesen, feltűnés és cirkusz nélkül megölni magát? A kurva életbe, a balfékek királyának érezhetem magam a mai után!

De ez már semmin nem segít, ha lekáromkodom a csillagokat az égről- igény piszkos mód lenne rá…-, akkor is itt ülök, a kibaszott mentőcsónak elcseszett, naptól kifakult, a többi öngyilkos-lúzer segge alatt behorpadt, kényelmetlen, ocsmány-sárga ülésén, és a végtelenül tisztességesnek látszó, együttérzésével piszkosul ingerlő  mentőtiszt  gondoskodásával az utolsó döfést is megadja  büszkeségem amúgy is széthulló, régóta vékonyodó páncéljának.

Apám szemét látom. Lekicsinylő, a csalódástól csúfondáros ráncokat rajzoló tekintetét, a máskor olyan szép száj értetlen, csúnya, viszolygó grimaszát. Még apámat is elrontja a létezésem. A feltűnően jóképű, sikeres, hódítani képes sármőr apám, mellettem, tőlem, saját karikatúrájává válik.  De hát mindig így volt ez.

Voltaképp az is lehet, hogy még ez a szánalmas, rám ragadt, el nem dobható élet is jobb a halálnál. Itt legalább, ha nagyon figyelek, távol tudom tartani a szellemét, de ha meghalok, már a kapun túl ott fog várni, hogy elmondja, miért szúrtam még ezt is el. Megdögleni sem tudtam az ízlésének megfelelően… Akkor már tényleg inkább a szelíd, megértő, gerincemen a szánalom hullámait gerjesztő mentős-barna szemek…

Amúgy a Duna kurva hideg, a víz mocskos, és én, mikor a hídról a vízbe robbant a testem, érthetetlen, kétségbeejtő, megállíthatatlan pánikkal küzdöttem a fulladás ellen. Nem bírtam a tüdőmbe fogadni ezt a nyálkás, piszkos, látható és láthatatlan organizmusoktól szennyezett vizet. Az öngyilkossághoz tiszta víz szükségeltetik. Igaza van apámnak, tényleg nem gondoltam jól végig…

És most itt ülök, meleg takaróba bugyolálva, fantasztikus vérnyomás és szívparaméterekkel, makkegészséges –vesztes életemmel.

Talán könnyebb lenne, ha indokul azt hozhatnám fel „…ma meghalt az anyám”, de anyám él és virul. Nem az anyám miatt ugrottam, és rákot sem állapított meg az orvos, a gyerekek is jól vannak.  Vicuska formás, méretes feneke és az izgalomtól hullámzó 90 D-s mellei miatt. A jó büdös életbe, hogy történhetett ez meg velem???  Vicuskáról az építkezésen csak az nem tudja, hogy kiféle, aki aznap lépett be a céghez, és még a személyzetissel sem találkozott, nemhogy a melósokkal.  Tényleg nem tudom mi történt velem. Azaz nagyon is emlékszem a szánalmas, űzött, zavarba ejtően közönséges szexre a raktár polcai között. A Duna mocskos vize nem kellett volna, hogy riasszon azután, ami történt. Ilyen gyorsan még nem rántottam fel magamra nadrágot, ilyen végtelenül elcseszettnek apám legvitriolosabb megjegyzései után sem éreztem az életemet.

Felkeltem onnan, a 3-as raktár 14. sora mögötti csomagoló szürke padlójáról, Vicára zavartan, ugye-ez nem történt meg tekintettel néztem, és kisomfordáltam a telepről. Ide, a Dunához jöttem.

 Azt gondoltam, az a jó, ha nem húzom az időt, mert még ebben is megbukom, meggondolom magam, ha időt hagyok rá. Nem hagytam. Ugrottam. És mégis, megint, újból elbuktam. Eddig az élet minden szarsága mellett azt gondolhattam, nem vagyok olyan, mint az apám. Mondjuk ez a legtöbbször elég nagy baj volt, nekem is, nemhogy apámnak, de ebben, a hűségben, legalább nyerésre álltam. 24 éve vettem el Évát, és soha nem csaltam meg. Soha. Máig.

Szóval ez van. Mindenben vesztettem, az öreg, még így, a síron túlról is tud a versenyen fordítani, és maga mögé lökni.

Úristen, a barna szemű mentős ruhát próbál szerezni, nem akarja, hogy így, egy szál szánalom-takaróban találjon Éva. Öregem, milyen ember volt az apád?- szegezném neki legszívesebben a kérdést, de inkább hallgatok.

Éva. Éva, aki úton van. Éva, aki a legjobb dolog az életemben. Éva, aki sokkal jobbat érdemelt volna, de már túl késő, hozzám kötötte az életét. Éva, aki baromira nem érdemli meg, hogy összetörjem az életét, de már összetörtem .

∞

A mackós mentős azt mondja, nem kell, hogy beszámoljon a hozzátartozónak arról, hogyan kerültem a Dunába, ő az élettani paramétereimről kell, hogy felvilágosítást adjon. És én mindig mondogattam, egyszer, építészként, meg kell, hogy nézzem a híd termodinamikai tágulását biztosító panelek összeillesztését közelről is. Ez még igaz is. És bár én mindig tudni fogom, hogy vacak, hazug, házasságtörő szemétláda vagyok, az ő élete rendben lesz. Magamra rántom a két mérettel nagyobb farmert, a –komolyan mondom, kibaszottul irgalmas szamaritánus kinézetű- mentős nekem adja a derékszíját, kapok egy kinyúlt pólót, széttaposott félcipőt és kihúzom magam.

Elmész a büdös picsába apám!  Nem vagyok jobb nálad, igazad volt, van valami alapvetően selejtes bennem. Nyertél.

De a feleségem erről semmit sem tehet. És az ő életét nem fogom elcseszni.

 Viszlát öreg!

Szépírói kurzus 2016 ősz/18 - Holcz Csaba drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Holcz Csaba drámát írt, sajátos abszurdot. Itt közlöm.

A világ szélén

Írta: Holcz Csaba

Szereplők:

Idős úr

Gábor

Éva

Első felvonás

Vidéki út, mellette buszállomás. Késő délután.

Két középiskolás, egy fiú és egy lány rohannak a buszmegállóhoz. Megérkeznek és ledobják a táskáikat egy padra.

A mögöttük lévő ház kertjében egy idős úr ül. Kényelmes, bő ruhát és papucsot visel. Egy olcsó, fehér műanyag kerti asztalnál ül egy olcsó, fehér műanyag kerti széken. Az asztalon papírok, szemüveg, egy pohár víz és tollak. Az idős úr szorgosan ír, fel se néz.

Gábor (dühösen)

A fenébe! Ott megy az utolsó busz. Most hogy jutunk vissza Pestre?

Éva:

Nem tudsz felhívni valakit?

Gábor:

Ki jönne ki idáig értünk? Mire ideérnek, lemegy a nap.

Éva:

Taxit nem tudunk hívni?

Gábor:

Itt vagyunk a világ szélén. Nekem nincs annyi pénzem, hogy innen bárhova is elvigyenek.

Idős úr (írás közben):

Nem sejtették, hogy ami egy egyszerű projektfeladatnak indult a filmismeret érettségihez, az lesz életük legnagyobb kalandja. Csak egy filmet akartak készíteni, a vidéki életről és most itt ragadnak. Talán örökre.

Gábor (az idős úrhoz):

Tessék?

Idős úr:

De hamarosan megtanulják, hogy ha baj van nem csak a szüleik vagy az okostelefonjaik segíthetnek a bajban.

Gábor:

Éva hallod ezt?

Éva:

Mit?

Gábor:

Az az öregember ismer téged?

Éva:

Milyen öregember?

Gábor:

A fehér szék felé mutat. Hát az! Ott!

Éva:

A sarkon?

Gábor (haragosan):

Nem! Azon a széken. A kertben!

Éva:

Mindegy. Biztos. Ezen a helyen csak azok vannak.

Gábor:

Ja. Nyuggerek.

Az idős úr hangosan morog valamit, erős vonásokkal ír néhány szót.

Gábor:

Ez bunkó volt bocsi. Biztos jobb nekik itt, ezen a csendes helyen.

Éva:

Aha.

Idős úr:

Minden történet kötelező eleme egy szerelmi szál.

Gábor:

Az idős úr felé fordul. Mi van?

Éva:

Emlékszel még...Szünet. Amikor tavaly padtársak voltunk?

Gábor:

Persze.

Éva:

Valld be, hogy volt köztünk valami szikra akkor.

Gábor:

Ez valami vicc? Összejátszol az öregemberrel?

Éva:

Vicc? Neked vicces, amit érzek?

Gábor:

Nem! Nem. Dehogy! Odamegy Évához. Csak… tényleg nem látod azt az öreget a széken?

Éva:

Nincs ott semmi. Csak félsz. Én megértem. Megértelek. Szeretsz?

Gábor:

I-Igen.

Éva:

Járunk?

Idős úr:

Gábor nem tudott parancsolni érzelmeinek és megcsókolta Évát.

Gábor:

Honnan tudja a nevem?

Idős úr (hangosan):

Azt mondtam, hogy megcsókolta!

Éva megcsókolja Gábort, de a csók szokatlanul hosszú. Az idős úr a tollát rázza és próbál ráfirkálni vele az egyik lap szélére. A kezében lévő tollat leteszi és felkap egy másik tollat. Tovább ír. Véget ér a csók.

Gábor (nevetgélve az idős úrhoz):

Hű! Tetszik ez a játék! Már csak hoznia kéne egy másik buszt.

Idős úr:

Hirtelen esőfelhők közeledtek.

Gábor:

Oké! Oké! Értem. Bocsi.

Idős úr:

De ebből még egy ideig nem lesz eső.

Gábor:

Legalább hozzám szólna?

Éva:

Igazad van. Beszélnünk kell.

Idős úr:

Egyszer minden kapcsolat elér egy nagyon nehéz időszakhoz.

Éva:

Jó volt az a néhány év együtt, de már nem olyan, mint régen. De szeretném, hogy barátok maradjunk.

Gábor:

Év? Miről beszélsz?

Éva (síró hangon):

Emlékeszem mikor erre jött egy helyi lány és te megbámultad. Nagyon megbántott

Gábor (összezavarodva):

Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz!

Idős úr (hangosan):

Visszaemlékezés!

Egy lány piros felsőben elsétál a buszmegálló mellett. Gábor ránéz. Éva felpofozza Gábort.

Idős úr (hangosan):

Visszaemlékezés vége!

Gábor:

Ez valami rejtett kamerás viccműsor? Elegem van! Most már jöhetne a busz.

Idős úr:

Éva felkiáltott. A telefonjára letöltötte a menetrendet, és mint kiderült, rossz napot néztek eddig. Ma van még egy járat. Csak egy órát kell várniuk.

Gábor:

Egy órát!

Idős úr:

Felet.

Gábor:

Köszönöm.

Éva:

Úristen! Képzeld végig…

Gábor:

Tudom. Tudom… Rossz napot néztél.

Éva:

Olyan vagy néha… Jó, hogy szakítottunk.

Idős úr:

Hoppá… Hoppá… Erre a lapra már írtam. Nem ez jön.

Az idős úr eltépi az előtte lévő lapot.

Idős úr:

És hírtelen feltűnt a busz a távolban!

Gábor (nagy örömmel):

Ez az!

Idős úr (hangosan morogva):

Nem! Nem még nem ez jön! Ez a vázlat nem jó!

Az idős úr keresgél a lapok között.

Idős úr:

Megvan! A szakítás után nagy kihívás elé kerültek. Meg kellett beszélniük, hogy mi legyen a közös gyerekükkel. Mind a néggyel.

Gábor (megijedve):

Négy!

Idős úr:

Szép munka fiam!

Gábor:

Hozzám szólt! Hallottam!

Idős úr (zavartan):

Izé… mondta Éva.

Éva:

Szép munka fiam!

Gábor:

Ciki! Lebukott!

Az idős úr mérgében felborítja a pohár vizet. A lapok eláznak. Gáborra egy vödör víz zúdul.

Gábor:

Káromkodik. Ami épp a színész szájára jön.

Idős úr:

Jaj, ne!

Gábor (örömittasan, hosszasan elnyújtva az „í” hangot):

Szívás!

Idős úr:

Elég! Megérkezett a busz! Tűnjetek el innen!

Éva:
Nézd! Ott jön a busz!

Gábor és Éva felkapják a táskáikat a padról, elindulnak a buszmegálló másik oldalára, ami már nem látszik a színpadon.