Szépírói kurzus 2023/ősz/20 - Hajnal Éva verse

  A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva azt a házi feladatot választotta, hogy a híres angol költő, e. e. cummings sajátos versvilágát, formavilágát megidézve írt egy érdekes művet. Hajnal Éva nagyszerű verse szépen jeleníti meg cummings szövegépítését, és újra bizonyítja, hogy a forma mennyire fontos akkor, ha verset írunk. Nagyon gratulálok!

Hajnal Éva: néma

hommage à e.e. cummings
 
 
mintha láb (csak
képzeletünk lába látszik
e sűrű homályban)
nyoma sem volna
 
oly halkan (félsza
vakra)
lép (hasogatja az)
eget a hold ma
 
fénye ár (adó
dó lehetőséget
mint szétszálló szószár)
nyak köntösében
moccanatlan száz (szerte röppenő részecskéjét)
 
sötétben andalog
 
most nem énekelnek az angyalok
 
(e.e. cummings: tükördara című verse hatására.)

 

Szépírói kurzus 2023/ősz/19 - Gänszler Beáta hangjátéka

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Gänszler Beáta hangjátékot írt Salinger ismert elbeszélése ihletésére. Hangjáték, nehéz műfaj, de nagyon jól sikerült, gratulálok!  

Gänszler Beáta

Tudom, hogy visszatérsz hozzám

Hangjáték

 J. D. Salinger: Ilyenkor harap a banánhal c. elbeszélése előtt tisztelegve

 

Szereplők:

Magda

Júlia, Magda lánya

Anci, Magda barátnője

Anci menye

  

Telefonberregés és sztaniolpapír zizegése hallatszik.

 

Magda (teli szájjal, hümmögve, nyammogva, majd türelmetlenül): Vedd már föl, vedd már föl a telefont! Nem érek rá… Na, végre! Szervusz, Ancikám!

Anci (sírós hangon szól a telefonba): Szervusz, Magda!

Magda (majszolgatással a hangjában): Mi van, drágám? Csak nem sírsz?

Anci: (zokogva): Már két napja nem veszi fel a telefont a fiam.

Magda (még mindig teli szájjal): Ó, ugyan már! Mit aggódsz? Biztosan olyan helyre mentek, ahol nincs térerő.

Anci: (még mindig sírva): De a felesége meg a gyerekei otthon vannak. Csak nem mondják meg, hol van Attila.

Magda (nyelés hangja, határozottabb hangon beszél): Nem azért mondom, de én megmondtam, Anci, hogy az a lány nem a fiadhoz való.

Anci (szipákolva): Megmondtad, Magda.

Magda: (felcsattanva): Az a lány nem rendes lány! Még főzni sem tudott, amikor elvette a fiad.

Anci: Igaz, igaz, Magda.

Magda: Nézd meg az én lányomat! Nem azért mondom, de ő remekül főz és takarít.

Anci: Julcsi nagyon rendes lány…

Magda (közbevág): Nem Julcsi, hanem Júlia! Hányszor mondjam még neked?! Nem volt elég harminc év, hogy megjegyezd, Anci?

Anci (szabadkozva): De olyan aranyos, udvarias, tisztelettudó, hogy az ember önkéntelenül is becézgeti.

Magda (dölyfösen): Az már igaz. Az én nevelésem! A mi családunkban elvárás volt a tisztelet, az udvariasság, a szófogadás. Ha hagytam volna, hogy az apja nevelje, más lenne a helyzet.

Anci (szipogva): Pedig a Dezső nagyon rendes ember volt, Magda. Egy szavad se lehet!

Magda (felháborodva): Bah! Hogy rendes ember!? Egy tutyimutyi alak volt, Isten nyugosztalja. Ha rajta múlik, nem megyünk egyről a kettőre.

Anci: Igazad van. Olyan szépen járattad a férjedet. Minden nap frissan vasalt, fehér ing, nyakkendő, öltöny…

Magda (elégedetten): Ahogy kell. Sosem lett volna osztályvezető, ha engedem, hogy elhagyja a nyakkendőt!

Anci (nyüszögve): De, Magda, mondd meg, hol lehet a fiam!?

Magda (türelmetlenül): Hívd azt a nőt, ahányszor csak tudod! Majd megunja, és akkor végre elárulja.

Anci (bátortalanul): De nem merem. Olyan határozottan mondta, hogy hagyjam már békén, ne zaklassam…

Magda (elhűlve): Ezt merte mondani neked? Az a kis rüfke?

Anci: Mégiscsak az unokáim anyja, ne beszéljünk így róla…

Magda (felcsattanva): Na, aztán nagy dolog, mindegyikünknek vannak gyerekei!

Anci: A lányodnak nincs…

Magda: Megmondtam neki, hogy a szüléssel megismeri a magyarok istenét. Ha neki az kell, hogy szétszakadjon a fájdalomtól, csak tessék, essen teherbe! Nem mellesleg a legmocskosabb dolog világra hozni egy gyereket. Csupa vér és nyálka mindenütt. Undorító!

Anci: Elfelejti azt az ember, Magda.

Magda: Már hogy felejtené el, Anci!? Hisz életed végéig ott van a szemed előtt az, aki ezt okozta!

Anci (óbégatva): Jaj, csak lenne a szemem előtt, de nem tudom, hol lehet. Csak nincs valami baj, amit eltitkol előlem a menyem? Nem élem túl, ha történik valami a fiammal!

 

Egy telefon hívást jelző hangja.

 

Magda: Mindjárt visszahívlak, Anci. A lányom hív. (nem várja meg Anci válaszát) Halló!

Júlia: Még egyszer isten éltessen, anyám!

Magda: Köszönöm. Hányra menjek hozzád?

Júlia: Ahogy megbeszéltük, hatra.

Magda: És elkészülsz addigra?

Júlia: Persze, a torta kész. Az asztal megterítve. Már csak megfürdök…

Magda: Helyes. Remélem, nem felejtetted ki a mazsolát a tortából!?

Júlia: Nem, anyám. Egy egész zacskóval tettem belőle. Csak…

Magda (felcsattanva): Csak nem azt akarod mondani, hogy megint elvágtad az ujjad, mint múltkor? Tudod, hogy nem bírom a vért. Olyan mocskos dolog. Mindent bemocskol.

Júlia (sóhajtva): Nem, nem vágtam el a kezem. Nem vágtam el semmimet. Csak azt szerettem volna mondani, hogy nem tudom, milyen teát innál szívesebben. Narancsosat vagy…

Magda (bosszúsan): Tudod jól, hogy az őszibarackosat szeretem.

Júlia: Akkor az lesz, anyám. Hozd magaddal a kulcsodat. Ha zenét hallgatok, nem biztos, hogy meghallom a csengőt.

Magda: Régen olyan rendes lány voltál, Júlia.

Júlia: Én most is rendes lány vagyok, anyám.

Magda: Képzeld, az Attilát nem találja az Anci. Vagy az a szipirtyó menye letagadja.

Júlia: Ancika olyan, mint egy pióca, én is letagadnám magam…

Magda: Megmondtam az Ancinak, hogy erélyesebben kellett volna fellépnie. No, de most leteszem a telefont. Vissza kell hívnom, mert nagyon kétségbe van esve.

Júlia: Jól van. Nyugtasd meg! Puszillak.

Magda: A fene egye meg, hogy olyan kicsik a számok a mobilomon. Na, végre!

Anci (bátortalanul): Te vagy az, Magda?

Magda (türelmetlenkedve): Az Isten megáldjon, Anci! Persze, hogy én vagyok! Van valami újabb hír?

Anci (szipog): Semmi, semmi.

Magda: Te! Nincsenek anyagi gondjaik?

Anci: Nem tudok róla.

Magda: Én szóltam, hogy Júlia el tudná intézni, hogy a cégéhez vegyék a fiadat. Az egy rendes hely és jól fizet. Júlia is megszerette már.

Anci: Tudom, tudom, de hiába mondtam nekik.

Magda: Egyszerűen őrjítő, hogy milyen puhány vagy, Anci. Állj a sarkadra! Én mindig megmondtam a véleményemet a lányom udvarlóiról. Szépen le is állította őket. Képzeld el, milyen nyomorúságos élete lenne, ha hagyom, hogy valamelyik behálózza! Így meg szépen él: gyönyörűen berendezett lakás, nagy kocsi, jólfizető állás. Te meg kínlódsz a menyeddel. Az meg kiszipolyozza a fiadat! Tudod mi lesz? Öregotthonba fogsz kerülni és a kutya sem fog rád nézni. Már ne haragudj, de ez a véleményem.

Anci (zokogva): Tudom, tudom…

Magda (mérgesen): Na, mi lesz? Felhívod a menyedet? (hosszabb csönd) Ha te nem mered, majd én felhívom azt a nőt! Na, ne pánikolj! Máris visszahívlak.

 

Néhány másodperc elhalkuló zene (Julio Iglesias-Nana Mouskouri: Sé que volverás).

 

Anci menye: Halló!

Magda: Magda vagyok. Az Attilát keresem.

Anci menye: Én is.

Magda: Ne viccelődj velem! Hol a férjed?

Anci menye: Most mondom, hogy nem tudom. Hiába hívom, nem veszi fel. Egyébként meg mi ez a számonkérés?

Magda: Mert nem mondasz semmit az Ancinak. Ő meg már nem mer hívni benneteket.

Anci menye (feldúltan): Hogy nem mer hívni? Naponta ötször-hatszor hívja az Attilát. Teljesen kikészíti. Jó lenne, ha végre elengedné és tudomásul venné, hogy már nem az ő kicsi fia. Családja van…

Magda (dühösen): Az anyja mindig az anyja marad…

Anci menye: Már megbocsáss, de ez nem normális! Ez a kötődés nem normális. Teljesen kikészít bennünket.

Magda: Ha lenne egy rendes menye, mint amilyen az én Júlia lányom, akkor az Anci sem lenne ilyen, nem aggódna állandóan, hogy mi van a fiával!

Anci menye: Jól van, Magda. Akkor ez volt az utolsó alkalom, hogy beszéltem veled. Azt még elmondom, hogy Attila belebetegedett az anyjába. Ha nem kerül elő, én megölöm azt a nőt! Neked pedig semmi közöd ahhoz, hogy élünk!

Magda (csodálkozó hangon): Letette! Ez letette!

 

Néhány másodperc elhalkuló zene (Julio Iglesias-Nana Mouskouri: Sé que volverás).

 

Magda: Úgy tűnik, Anci, hogy a menyed tényleg nem tudja, hol van a fiad.

Anci (felzokog): Istenem, istenem!

Magda: Na, azért ne ess mindjárt kétségbe! Azt csináljuk, hogy átmegyek Júliához egy kis ünneplésre. Szerintem nyolc óra előtt itthon leszek tőle. Ha addig nem kerül elő az Attila, elmegyünk a rendőrségre és bejelentjük az eltűnését. Jó?

Anci (sírós hangon): Jó. Boldog születésnapot, Magda!

Magda: Köszönöm. Nemsokára jelentkezem. Most kinyomlak, Anci. (sóhajtva) Hogy mindent nekem kell elrendeznem…!

 

Néhány másodperc elhalkuló zene (Julio Iglesias-Nana Mouskouri: Sé que volverás), ajtónyikorgás, fürdőszobai zörejek, vízcsobogás. Vízbe merítkező test hangja.

 

Júlia (énekelgetve): Jaj, de jó ez a meleg víz! Tiszta lány, rendes lány! Vizecske, vizecske! Rendes lány, rendes lány! Mocskos, mocskos! Rendes lány…

 

Csengetés hangja, hosszan. Kulcszörgés. Léptek zaja. Ajtónyikorgás. Magda sikolya. Szirénák hangja.

 

Magda (szipogva): Én ezt nem értem… Csupa vér a fürdőszoba, a fürdőkád. Mocsok, mocsok, mocskos… Miért tette ezt velem? Miért kellett fölvágni az ereit? Amikor annyi altatója van itthon!

 

 

 

 

 

 

 

Szépírói kurzus 2023/ősz/18 - Klein T. László novellája

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Klein T. László azt a házi feladatot választotta, hogy Hemingway ismert műve alapján ír egy párbeszédes novellát. A feszültség elképesztően erős, benne vagyunk egy tragikus eseményben. Nagyon gratulálok! 

Klein T. László

KÖDÖS HAJNAL

 

Ernest Hemingway: A fehér-elefánt formájú hegyek című műve alapján

 

A skót fiú és a lány, aki vele volt a gyorsétteremben, az önkiszolgáló terminál előtt várakoztak. A McDonald’s üvegfalán keresztül figyelték a szürke lepelbe burkolódzott várost. Sűrű eső áztatta Inverness főutcáját. Felfénylettek a SO COCO üzlet kirakati lámpái, és látták, ahogy a Highland Bank bejárata előtt, felhúzott gallérral cigarettázott a biztonságiőr.

Ők ketten a délutáni busszal jöttek Munlockyból, hogy megnézzék a lány nővérének nyilvános főpróbáját a moderntánc-színházban.

A lány Roskillben lakott, a tegnapi invernessi buli után nem ment haza. Hajnaltól a fiú munlocky-i lakásán aludt, csak ő, a fiú nem tudott elaludni.

– Mit együnk? – kérdezte a lány. Ujjatlan, türkíz trikó, fehér sort és térdzokni, hozzá sárga magassarkú alkotta öltözékét, a cipőben mókásan billegtette a bokáját.

– Megint esik – mondta a fiú. Elázott aljú, fenéknél logó farmer, alsógatya feliratát takaró fekete póló, tornacipő volt minden viselete, farzsebéből kikandikált a mobil.

A „rendelj és fizess” feliratot figyelte.

– Wrap vagy hamburger? – érdeklődött a lány.

– Szendvicsek és wrapek – olvasta a fiú a terminálon, megérintette a feliratot.

Végigfuttatták szemüket a kéttucat fotón.

– Legyen marhahúsból – mondta a lány.

– Egyikhez sincs kedvem.

– Ma még nem ettünk.

– Az lehet.

– Jobb kedved lesz.

A fiú megnyomta a Hamburger ikont.

– Csak egy sima? ­– kérdezte a lány.

– Nincs benne sajt – mondta a fiú.

– Szereted a sajtot.

– Hajnal óta nem.

– Nekem Sajtburger, kettő.

A lány a lehalkított lapostévét nézte a falon, könyökével bökdöste a fiút.

– Nézd, a nővérem élőben ad interjút a városi tévéstúdióban, mondtam, hogy híres koreográfus.

– Milyen pihent, pedig hajnalban még minket furikázott Munlockyba.

– Bírja az éjszakázást.

– Meg a piát – mondta a fiú.

A lány szaporábban rágta a rágót. Bíborszín körmei, az „üdítők és hideg italok” feliratot kocogtatták. Választottak. Elvették a huszonegyes rendeléstáblát a tartóból.

Leültek a sarokasztalhoz. A fiú a falhoz rögzített padra, a lány vele szembe, a fiú feletti lapostévét nézte. Éppen egy részletet mutattak nővére táncszínházi próbájából, amiben a férfi táncos erőteljes, meg-megtört mozdulatokkal kereste partnerét, a táncosnő gyöngéden forgott a férfi körül.

– Olyanok, mint a szélben hajladozó emberfák – mondta a lány.

– Én még nem láttam emberfát – mondta a fiú, tologatta a táblát a csupasz asztalon.

– Persze, nem láthattál.

– Akár láthattam volna. Szerinted nem? – kérdezte a fiú.

A lány mosolyogva rázta a fejét.

– Azért, mert szerinted én nem láthattam, az még nem jelenti feltétlenül, hogy tényleg nem láthattam. Akár láthattam volna. Akár a hajnali ködben is láthattam volna! – mondta a fiú, halkan folytatta. – Bármit láthattam volna, nemigaz?

– Ha nem lett volna tövig a számban a nyelved a kocsiban.

– Nyitott szemmel csináltam – mondta a fiú.

A lány III. Károly király kastélyának vadvirágos mezőjét csodálta a tévében.

– Ti vagytok a huszonegyes – mondta a sapkás lány. – Egy sima hambi, két sajtos, zéró kóla és narancs. –  Lepakolt a tálcájáról. A fiú az üres tálcára tette a rendeléstáblát, de a sapkás lány visszatette az asztalra.

– Ha kértek valamit, rendeljétek meg mobilon és írjátok be ezt a rendelésszámot.

– Kérjünk most – mondta a lány, és elosztotta a szendvicseket az asztalon.

– De már elment.

– Mobilon.

– Még nem is ettünk – mondta a fiú.

– Egy karamellás McFreeze-t – kérlelte a lány.

Tekintélyes harapásokkal evett, amíg a fiú böngészte a mobilt.

– Mogyoróval, csokigolyóval, vagy minden nélkül. Ez a kínálat.

– Mogyoróval vagy csokigolyóval?

– Melyikkel akarod?

– Nem tudom – mondta a lány. – Mogyoróval jobb?

– Egész jó.

– Vagy kérjem csak úgy? ­– kérdezte a lány.

– Eldöntenéd? Végül is a tied.

– Tényleg nyitva volt a szemed?

– Legyen mogyoróval – mondta a fiú és elküldte a rendelést.

– Az enyém is.

A lány kibontotta második szendvicsét.

– Karamellás, pörkölt mogyoróval – mondta a sapkás lány és letette a fagylatot az asztalra.

A fiú a második kínálásra elfogadta a kostolót.

– Érzed? Keserédes íze van – mondta a lány és letette a fagylaltot.

– Mindennel így jár az ember.

– Igen – mondta a lány. – Mindennek keserédes íze van.

– Ugyan, hagyd már.

– Nem én kezdtem. Én örültem, hogy behúzódtunk az eső elől. És örültem a meghívásnak.

– Akkor próbáljunk meg örülni – mondta a fiú.

– Meghívtál, de ki sem bontottad a szendvicsedet. Pedig én meséltem neked az emberfákról. Nem voltak szépek az emberfák? ­– Könnyek csillogtak a szemében.

– De azok voltak.

– Nem is láttad őket. Ők a nővérem emberfái. – A lány elsírta magát. – És a fagylalt keserédes.

– Edd meg a szendvicsemet, én megeszem a keserédest.

Szipogva majszolta a harmadik szendvicset és teleszájjal beszélt.

– Tulajdonképpen nem is hasonlítottak emberfákhoz. Nincsenek is emberfák. Soha nem is lesznek. Csak úgy értettem, olyan könnyeden hajladoztak, mint a fák, a vékonytörzsű fák, nem a vastagok.

– Kérsz még valamit? – kérdezte a fiú.

A lány megrázta a fejét.

– Milyen a szendvics?

– Finom – mondta a lány.

– Tudod, hogy meg kell tennünk.

A lány a Városháza előtti tüntetés képeit nézte a lapostévén.

– Muszáj elmondanunk – mondta a fiú.

A lány nem szólt semmit.

– Veled megyek és ottmaradok veled. Megtesszük együtt.

– Azt mondtad, csak egy birka, azt mondtad, egy birka ­– mondta a lány.

– Azt mondtam lehet, lehet, hogy csak egy birka.

– Nem is láttad. Részegek voltunk. Nem is láttad! Hajnal volt, köd volt. Nem láttál te semmit!

– Te is láttad – mondta halkan a fiú.

– Nem láttam! Csókolóztunk. Nem láttuk! Becsuktuk a szemünket. Csukott szemmel csókolóztunk.

– Te is láttad – súgta a fiú.

– Láttam.

– Láttad a felborult kerékpárt?

A lány bólintott.

– És a kosarából szétgurult sajtokat?

A lány hallgatott. A fiú némán kanalazta a fagylalt maradékát.

– És aztán? Utána mit csinálunk? – kérdezte a lány.

– Utána minden jó lesz.

– Most is jó, nem?

– Most nem.

A lány apró négyzetig hajtogatta a szendvicsek csomagolását és a kiürült poharakba dobálta.

– És szerinted ettől rendbejön minden? – kérdezte a lány.

– Utána minden jó lesz.

– Nekünk is bajunk lehet?

– Nem hiszem – mondta a fiú.

– Igazán ezt akarod?

– Ezt tartom helyesnek. És szeretném, ha megtennéd.

– De kinek lesz az jó? Mi változik ettől?

– Tudod, hogy meg kell tennünk – mondta a fiú.

– De, ha megteszem, nem fogsz többet bánkódni, és újra boldog leszel velem?

– Most is boldog vagyok veled.

– Tudom. De ha megteszem, akkor tetszeni fog neked, ha emberfához hasonlítom a táncosokat, és olyasmit rendelek, amit nem is szeretek?

– Mindig olyat rendelsz, és ez tetszik nekem. És szeretem, ha emberfához hasonlítod a táncosokat és mindig megeszem, amit rendelsz.

– És azt várod, hogy tegyem meg, hogy mondjam el?

– Utána minden jó lesz.

– Utána minden jó lesz, utána minden jó lesz! Semmi sem lesz jó. Érted? Semmi.

– Muszáj megtennünk.

– De hát a nővérem. Felfogtad? Te egyke gyerek. A nővérem.

– Otthagyta! – fakadt ki a fiú.

– Ott hagytuk, hogy pontos legyek.

– Igen, otthagytuk.

A beállt csendben a lány a lapostévét nézte. Csak ő látta az Invernessből Munlockyba vezető út boltíves kőhídját, a patakban ázó kerékpárt, a hídlábánál szétszóródott sajtokat, a szalagok között nyüzsgő rendőröket és az útszélén a fekete zsákot.

A fiú a lapostévé alatt ült, így nem látta a zsákot, ő az utcát nézte. A főutcán békésen haladó, esőtől csillogó városi buszt, melynek hátoldala harsány színekkel hirdette a lány nővérének jövőheti premierjét.

 

(Rekonstruktívizmus 8), (Budafok 2023. október 8. – 2023. december 4.)

 

 

Szépírói kurzus 2023/ősz/17 - Lantay Éva verse

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Lantay Éva azt a házi feladatot választotta, hogy a híres angol költő, e. e. cummings sajátos versvilágát, formavilágát megidézve írt egy érdekes művet. Kiváló munka, jól mutatja, hogy a költészetben a forma, a keret igen sokat számít. Örömmel közlöm.

Lantay Éva:

 

Világítótorony

 

hommage à e. e. cummings

 

világ

ít ó

torony

mi nek

ha

nincs

aki nek

világ

ít son

sötét

vizeken

szür ke fel

legek

en

de ott egy

madár

röp pen

neki

nem

kell

fény

ő

lát

 

Szépírói kurzus 2023/ősz/16 - Árki Anna novellája

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Árki Anna azt a házi feladatot választotta, hogy krimit ír. Igencsak izgalmas, aktuális téma! Kiváló munkáját örömmel közlöm.

Árki Anna
 
Felhők

 

Finom női parfüm illat lengte körbe a hotelszobát, amit aznap este választott vágyaik beteljesülésének színhelyéül. Anett már fél órája várt a férfira, idegességében lábával dobolt a padlón. Eldöntötte, hogy egyszer s mindenkorra megszakítja a közöttük dúló viszonyt, és megpróbálja még aznap este helyrehozni a házasságát. Ez lesz az utolsó. Nagyon fiatalon, mindössze 19 évesen lett feleség, amit már sokszor meg is bánt azóta. 5 év házasság után rájött, hogy a férje csalja őt és valami eltört benne: ugyanazokhoz a tisztességtelen eszközökhöz folyamodott. Férjével közös otthonukba már mindketten csak aludni jártak, azt is különböző időpontokban. Az ötödik szerető után azonban elkezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy nem élheti így az életét.

Nem állhat annyiból az élete, hogy minden héten mással bújik ágyba céltalanul csak azért, mert a férfi, akihez hozzáment ezt az utat jelölte ki magának. Ráadásul a jelenlegi szeretője ugyancsak untatta már, folyamatosan megvárakoztatta. A férfi abban reménykedett, hogy így majd Anett nem jön rá, hogy többet szeretne tőle az olcsó hotelszobákban tartott rövid, ámde tartalmas légyottoknál. Anettet azonban nem lehetett átverni, rutinos szeretőként azon nyomban felismerte, ha valaki a kelleténél jobban kezdett el rajongani iránta. A napközbeni kósza üzenetek, a napjáról való érdeklődés és a homlokára kapott csókok menekülésre késztették. Igazából Anett szánta a szeretőit. Egytől egyig csodálatos, ámde boldogtalan emberek voltak, akik idegen nők testében keresték a vigaszt, és velük akarták pótolni a lelkükben tátongó űrt. Szívesen segített volna rajtuk, ám tudta, nem az ő szerelme egyikőjük bajára sem a gyógyír. Valamelyest magára is ismert bennük, bár ezt sosem vallotta volna be. Végső soron mindegyik hiú férfi volt csupán, és még valami közös volt mindegyik viszonyában: Anett világosan a tudtukra adta, ő irányít.

Végre halk kopogás hallatszott az ajtón; mindig három rövid kopogással tudatták egymással, ha megérkeztek. Anett lassan felállt, lesimította ruhájáról az ott sem lévő ráncokat és angyali mosollyal az arcán ajtót nyitott. 20 perccel később sietve távozott a hotelből, torka a szívében dobogott, hiszen tudta, végre tiszta lappal indulhat a férjével. Nincs több titkolnivalója, nincs több megcsalás a színen. Felkészült, hogy ugyanerre kérje, hiszen nem hiába házasodtak össze olyan nagyon fiatalon. Tudták, még előttük a jövő, még bármi lehet belőlük, és ők mégis egymást választották, egymásba kapaszkodva kezdtek úszni az élet tengerén. Megannyi álom, megannyi terv, és mégsem lett belőlük semmi. De vajon hol csúszott ennyire félre az életük? Véget szeretett volna vetni a szenvedésnek. Sosem szeretett volna rosszat. Könnyekkel az arcán futni kezdett, ám mire a bejárati ajtóhoz ért, a rendőrök már vártak rá.

 

*

Újságcikk:

 

Péntek este letartóztatták azt a debreceni nőt, aki öt férfit fojtott meg a Csillag szállodalánc hotelszobáiban. Letartóztatásakor így nyilatkozott: “Ők voltak a Felhőim! Mindannyian a Föld és a Menny között rekedtek, s én véget vetettem a szenvedéseiknek. Segítettem nekik végre boldog életet élni! Olyat, amilyen nekem sosem sikerült. “