2020. december 2., szerda

Szépírói kurzus 2020/ősz/23 - Ferenczi Ákos elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Ferenczi Ákos Hemingway stílusában írt egy alapvetően párbeszédekre épülő novellát. Kiváló munka, örömmel közlöm.   


Ferenczi Ákos

Nanobot

 – Jó estét, Uram! – sápadt arcú, vékony férfi lépett be a negyvenkettedik emeleti irodába.

– Jöjjön csak – szólt egy határozott hang a szoba másik végéből –, üljön le.

Csak néhány lámpa világított a bejáratnál. Kellemes félhomály borult a helyre, ahol a házigazda ült, engedve, hogy a város fényei csodálatos látványt nyújtsanak.

A sápadt férfi, kezében üveggel, közelebb ment, szertartásosan kigombolta a zakóját, nadrágja szárát kicsit feljebb húzta, leült a fotelbe. Pont szembe házigazdájával, az Igazgatóval.

– Köszönöm, Uram!

– Egy viszkit?

– Jaj, majdnem elfelejtettem! Ezt Önnek hoztam – és kirakta az üveget az asztalra.

Az igazgató felállt, néhány pillanattal később két pohárral kezében tért vissza. A sápadt férfi töltött, mindkét pohárba.

– Egy régi, skót barátom főzdéjéből van, Harminc éves, „highlander”. Kellemes füstös utóízt hagy az ember szájában. A kedvencem.

– Kiváló az ízlése! – felelt az Igazgató, miután lenyelte az első kortyot, majd a tárgyra tért – Hogy haladunk?

– Minden a tervek szerint. Sőt! A napi adatok alapján, a vártnál tizenegy százalékkal gyorsabban emelkednek a számok.

– Óh, ez jó hír. Akkor a keleti kollégák nagyon jó munkát végeztek.

– Igen, Uram. Várhatóan a folyamat nem is fog lassulni, még legalább két hónapig.

– Nagyszerű. És az előkészületek a következő szakaszhoz?

– Négy gyártót választottunk ki, akik a mi „receptünk” alapján dolgoznak. Hogy megtarthassuk a kontrolt, mindenhova beültettünk valakit tőlünk. Van, akit hivatalosan delegáltunk, mint minőségellenőr vagy hasonló, de vannak, akik sima dolgozóként épültek be.

– Hmm, jól hangzik. Tudnak egymásról?

– Természetesen nem. Sőt a pontos feladatukat se tudják. Azt csak az adott pillanatban fogjuk megadni nekik.

– Helyes. És az „anyag”? – kérdezte az Igazgató miközben kiitta az utolsó cseppet is a poharából.

– Tökéletesen működik. A tesztalanyok mind jól vannak – felelt a sápadt férfi, halvány mosolyt megeresztve orra alatt –, teljes kontrol alatt.

– Ezt fejtse ki.

– A betegek meggyógyultak, és mindenki teljesen immunissá vált a kórral szemben.

– És? – hajolt előre az igazgató, szeme a sápadt férfire tapadt.

– Tökéletesen irányíthatóvá váltak. Gyakorlatilag, azt teszik, amit mondunk!

– Elveszítették a személyiségüket, akaratukat?

– Nem. Ez benne a fantasztikus. Látszólag megmaradt az önálló döntésük. Vizuális jelekkel tudjuk irányítani őket. Ezeket azonban nem érzékeli a tudatuk, így minden döntésüket a sajátjuknak érzik.

– Reklámokra gondol? – kérdezte az igazgató, miközben újra töltötte poharát és mélyen belekortyolt a borostyán színű italba.

– Reklámokra, hírekre, videoklipekre. Különösen a fiatalok miatt, fontos, hogy kihasználjuk az internet lehetőségeit. Ha gondolja, szívesen megmutatom – mondta a sápadt férfi és elővette tabletjét.

– Rendben. Nézzük! – felelt az Igazgató és előre dőlt a fotelben, miközben újra kortyolt italából.

A sápadt férfi pár pillanatig nyomkodta a készülékét, majd odafordította főnöke felé. Egy régi Elvis sláger remixét indította el. Az igazgató szórakozottan verte a ritmust ujjaival a poháron.

– Igen? – kérdezte, ahogy a klip a végére ért. – Én nem láttam semmit.

– Ez a lényeg, senki se vesz, senki se vehet észre semmit. Ez már nem az a régi elavult módszer, ahol a pillanat törtrészére felvillannak szövegek, amivel befolyásolni akarják a nézőt.

– Akkor?

– A szer apró nanobotokat tartalmaz, melyek egy része, a vezértörzs, ott marad a szervezetben. Fehérvérsejtnek álcázzák magukat, így nem lehet őket kimutatni. Ezek a nanobotok veszik az adást és adják ki a megfelelő utasításokat az agynak. Az én találmányom! – mosolyodott el immár másodszor a sápadt férfi.

– Kiváló munkát végzett! – mondta az igazgató. – Már a vírus elkészítése és programozása is egészen kiválóan sikerült – folytatta, majd felállt és az ablak felé indult.

– Igen, én is így gondolom. Az emberek félnek. A vírustól, egymástól, a családtagoktól, kollégáktól, mindenkitől. Akik nem, azokat a bezártság, az elzártság tör meg. A második és harmadik hullám hatására nem lesz, aki elutasítaná az oltást. Az oltóhelyeken fognak tülekedni. Mindenkit beoltanak, elnököket, üzletembereket, orvosokat, katonákat, mindenkit. És aki megkapta az anyagot, az azt fogja tenni, amit mondok – felelt a sápadt, mosolya ijesztő vigyorrá torzult.

– Hogy is mondta? Már majdnem úgy értettem, azt mondja, hogy azt teszik, amit maga mond! – nézett rá az Igazgató, majd kitárta az ablakot – Olyan meleg van – morogta.

– Jól hallotta, Igazgató úr! – nevetett a sovány férfi – Pontosan ezt mondtam. És most, dolgom van, viszlát!

– Ööö, még várjon! – felelt az Igazgató, némi zavarral arcán – Csak kicsit melegem lett, kell egy kis friss levegő – folytatta, majd nyugodt, határozott mozdulattal kilépett az ablakon.

A sápadt férfi várt pár pillanatot. Fogta az üveg viszkit és a többi ital közé helyezte, majd hívta a biztonságiakat.

 

 

 


2020. december 1., kedd

Szépírói kurzus 2020/ősz/22 - Hajnal Éva versei

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva házi feladatként Buda Ferenc költészetét tanulmányozta, és így írt két verset. Nagyszerű munkáit örömmel közlöm.   


Hajnal Éva
szerelem
hommage à Buda Ferenc
 
muzsikában búvó madár
puha álom apró tanyán
aratáson szalmaillat
harmat amit hajnal ringat
fák tetején esti szellő
nagy hidegben meleg kendő
égi csillag
száz 
merengő
láng mit tenyeredben tartasz
selyemfűben ágy hol alhatsz
tóban kavics csobbanások
arcodon kis rózsalángok
mosoly
mit már sosem rejtesz
nyári patak
tánc
mit lejthetsz
télen kabátodba bújva
az
amikor csókolsz újra
tűz amit csak öled kelthet
tavaszillatban a kertek
sóhaj őszi fák tövében
lépések a hófehéren
 
váljék testünk puha röggé*
egymást vigyázzuk örökké
 
*Szabálytalan részlet, Buda Ferenc: Nagyapám című verséből.
 
Hajnal Éva
Három
Buda Ferenc nyomán
 
Három égben három bánat,
gyönge madár rá nem szállhat,
bánatfelleg háta megett
elindultál, Isten veled…

Szépírói kurzus 2020/ősz/21 - Fehér Kinga verse

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Fehér Kinga házi feladatként Buda Ferenc költészetének hatására írt verset. Buda Ferenc különleges, magyaros és 21. századi verselését nem könnyű eltanulni. Fehér Kingának sikerült.  


Fehér Kinga

Irigyek

 

„Homo invidus“

 

Irigykednek fűre, fára,
sárgul szíve, sárgul mája,
pedig minden megvan nekik,
de a másét jobb szeretik.

 

Irigy világ, furcsa világ,
elegem lett, kalap, kabát!
Megőrültek ezek mind itt,
bánatom is irigyelik.

 

Mint csillagok fenn az égen
irigyeim gyűlnek szépen.
el akarnak veszejteni
jó az Isten, nem engedi.

 

/Buda Ferenc Farkasok (Homo homini lupus) c. verse hatására/


2020. november 26., csütörtök

Szépírói kurzus 2020/ősz/20 - Takács Teréz novellája

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Takács Teréz azt a házi feladatot oldotta meg, hogy Agota Kristof stílusában nagyon rövid mondatokkal írt novellát. Kiváló munka, örömmel közlöm.  


Takács Teréz:

Élet a tanyán

Álmos vagyok. Hideg van. Anyu ébresztget. Nem kelek fel.

Folytatnám az álmomat: Hamupipőke vagyok, csillog a kastély, a bálterem, a parketta. Előttem a királyfi. Táncolok, táncolunk. Táncolunk, táncolunk. Beszélgetünk, elkísér. Sétálunk. Megölel, mosolyog, figyel. Engem szeret.

Dehogy! Ábrándozás ez. Jobb felébredni. Mennyire ciki. Én, a Hamupipőke, soha!

Sír az öcsém. Bőg, bőg, bőg.

Anyu zsörtölődik. Morog, motyog, megszeretgeti.

̶ Hagyd abba! Öcsike, na! Öltözz, siess! Van kakaó. Van méz. Mézeskenyér, almakocka, mézesdió, kiskatona.

Hozzám fordul:

̶ Egyél! Ági, hallod? Enni kell. Összeesel, nem tudsz tanulni. A reggeli fontos. Apu mondta!

Nem akarok. Hagyjál!

̶ Van retek. Egyél!

̶ Jó.

Feladom. Reggelizni kell. Apu mondta.

Eszem.

Tea, retek, só, vajaskenyér. Undorodom. Nem érti senki. Puha a kenyér, kemény a vaj. Fúj, undorodom. Nyuszis a bögre. Mosolygok. Abbahagyom.

Gyalogolok.

Kisütött a nap.

Fúj a szél. Nem fúj?

A busz késik.

Jutka nem jött. Jutka nem jött! Hiányzik a barátnőm. Beteg?

Unatkozom.

Janó jön. Látom. Janó, Janó, Janó! Nyikorog a kiskapu, elindul. Nem vigyorog, nem integet. Janó álmos? Sáros a lába. A pocsolya! Nem ugrotta át. Át szokta. Közeledik. Jön, de nem lát. Vánszorog. Néz, de nem lát.

Csúnya a kabátom.

Látja. Biztos. Azért.

Futnék, szaladnék. Hív az erdő. A fészek. A bunker. Tavasz van, eltakarja a csipkebokor. Elrejtettük, nem tudják. Jutka tudja. Mi ketten. Elbújunk és játszunk. Mi tudunk. Tudtunk. Már ciki.

Itt az iskolabusz.

Felszállunk, buszozunk. Szól a zene. Állok, kapaszkodok. Bömböl a Petőfi. A Limbóhintó üvölt. Mozdul a lábam. A fenekem. Táncolnék.

De vége, időjárásjelentés, napsütés lesz. Kár. Szeretem a ködöt. Elbújtat, betakar, megnyugtat. Látom a szépet. Ahol nincs is. Álmodozás az élet... Na hagyjuk! Apu mondta. Ezt is.

Lassú szám. A Házibuli. De szeretem! „Dreams are my reality…” Becsukom a szemem. Az álom megvalósul. Táncolunk, látom, érzem, simulok, nyúlok, lehúzom…

Fékez a busz, előrehuppanok. Nem estem el!

Francba!

A tejivó. Leszállunk.

Bemegy mindenki. Kakaóznak. Nincs pénzem, körülnézek. Elveszett a tornazsákom, keresem, nincs. Kérdezem, nem tudják. Nem látták, nincs meg.

Félek. Apu nem tudja.

Számtan óra. Felelek. Zimányi kérdezget. Kérdezgethet, tudom.

Utál, tudom. Okos vagyok, a keresztlánya nem az. Utáljon. Kérdezzen, tudom. Kör, téglalap, rombusz, paralelogramma. Kerület, terület. Nem tananyag. Nem baj, megy mind. Be akar ugratni, nem tud. Fáj neki. Ez van.

Szünet.

A fiúk nem bunyóznak. Nem rohannak. Nem fociznak. Nem.

Vibrál a csend.

A lányok sutyorognak. Odamegyek:

̶  Mi van? Mondjátok el! Jutka?

Zsuzsi tudja:

̶  Jutka megbetegedett. Láza van. Szokott. Ne aggódj!

Oldalrapillant. Látom. Janó háttal.

̶  Janó?

Csend.

̶  Mi történt???

Zsuzsi néz. Lenéz, pislog. Körülnéz. Nem szól. Mindenki elnémult. Mindenki bámul.

Francba!

Dühös leszek. Könnyem csordul, elfordulok. Ne lássák.

Hallom:

̶  Ági, az van… az, hogy… Janó mondta, … tudod, én pont hallottam… Janó anyja… öngyilkos lett. BI-58-at ivott.

Mi??? Janó? Látta? Nem lehet… ̶  sikoltottam. Vagy gondoltam?

Az hogy lehet? Az milyen lehet? Az anyja? Miért Janó anyja? Miért az anyja? Hogy teheti ezt egy anya??? Szegény Janó! Ő mit láthatott?

Bezzeg a Jutkának az apja. Az lógott. Tavaly. Felakasztotta magát.

Azt legalább el tudom képzelni.

 


Szépírói kurzus 2020/ősz/19 - Bokros Judit képversei

 

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bokros Judit azt a házi feladatot oldotta meg, hogy képverset készít. Két képverset alkotott, egy kalligrammát, és egy konkrét verset. Gratulálok! 


Bokros Judit 

      Ősz.
           A lombok
     lehullanak, maguk
   alá temetve a nyarat.
    A fákból mi marad?
       Csak kopár ágaik
           égbe nyúló
                 rajz
                   a
                   a
                   a
                   a
              

  

Ez a vers 

KONKRÉTAN

látszik,

nem akar semmit,

csak mutatja,

hogy az írója éppen


JÁTSZIK.


2020. november 17., kedd

Szépírói kurzus 2020/ősz/18 - Bali Anikó verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bali Anikó azt a házi feladatot oldotta meg, hogy verset írjon egy Takács Zsuzsa-költemény megidézésével, valamint egy "mobiltelefonos eseményt" megörökítő korábban publikált műre való utalással. (http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/1874/a-mobiltelefon-kikapcsolasa ) Nagyszerű munka, örömmel közlöm.   


Bali Anikó
Valaki segítsen
                                              Takács Zsuzsának
 
Könyvbemutatón, sajtóban, médiában,
Találkoztam már vele a legkülönbözőbb helyeken*
de ismeretségünk egyoldalú:
a híres írónőt én, a rajongó tanonc,
csak verseiből ismerem.
Az asztalnál a magas homlokú férfiak köré
glóriát rajzol a lámpa sárga fénye.
Észrevétlenül ülök melléjük,
megszólítani őket, dehogy merem.
Tűnődöm, talán mégis menni kéne.
De felállni most már nincs idő,
az írónő szemközt ül, finom szavát szomjazom.  
Egyszer csak rám pillant, s mosolyogva mondja:
Kedves, kikapcsolná, kérem?
Állandóan hívnak, borzalom!
Én? Kedves? Tényleg engem kért meg?
Tenyerem izzad, hebegek.
Zsong a fejem, a szívem majd kiugrik.
Egy lágy mozdulat, s az írónő mobilja
az én kezemben rezeg.
Nincs menekvés, szégyenében
arcom sápadtból vált vörös rózsa színt,
a telefon, mint egy rakoncátlan jószág,
rosszabb, mint valami kórság,
markomban ugrál, nyüszög és vonít,
Mindegy már, csak segítsenek rajtam!
*A szakadék szélén állok, hiába leplezem zavarom.
Oldalra nézek: Maga férfi, maga biztosan tudja,
hogyan is kell, ezt itt. *
És a mobilt egyszerűen továbbadom.  
 
 
*Az idézett sorok Takács Zsuzsa A szakadék szélén
és Petőcz András A mobiltelefon kikapcsolása c. verséből valók.
 

Szépírói kurzus 2020/ősz/17 - Ivánkai Márk színpadi jelenete

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Ivánkai Márk azt a házi feladatot oldotta meg, hogy drámai jelenetet készített két szereplőre. Érdekes munka, örömmel közlöm.  

Ivánkai Márk:

A kapcsolat instabil

Szereplők: Alexa

                  Botond

Szín: Egy nő és egy férfi ülnek egymással szemben. Ölükben laptop, kik-ki a magáét nézi.

Botond: Megjöttem, drágám!

Alexa: Szervusz, szívem! Milyen napod volt?

Botond: Jaj, ne is kérdezd! A diákjaimmal ma nem lehetett bírni. Az egyiknek a harminc éves pasija folyamatosan megjegyzéseket tett a háttérből. Aztán egy másik órán egy csapat fiú összebeszélt, és a magyarázatom közben rázendítettek a Nélküled-re szimfonikus kísérettel.

Alexa: Igen, az nagyon vicces volt.

Botond: Te ezt mulatságosnak találod? Szétbarmolják az óráimat!

Alexa: Ezt azért történik, mert mindig olyan engedékeny vagy. Nem csoda, ha elkanászodnak a diákjaid.

Botond: Élőben még tudtam rendet tartani, de mióta távoktatás van, tehetetlen vagyok. Bármikor megjelenhet egy genitália vagy egy Szomszédok-jelenet az órám közepén. Arról nem is beszélve, hogy sokszor nem is látom az arcukat, azt se tudom figyelnek-e vagy alszanak.

Alexa: Magadnak köszönheted. Ha nem ragaszkodtál volna ahhoz, hogy megnézzétek színházban a Kertész utcai Shaxpeare-mosót, akkor most nem lennél fertőzött.

Botond: A gyerekeknek muszáj volt látniuk azt az előadást. Lehet, hogy soha többé nem fognak színházba menni.

Alexa: Ne beszélj badarságokat! Egyébként is, Árpi azt mondta egy féléven belül meglesz a vakcina és beoltanak mindenkit.

Botond: Ad1. Ki a faszom az az Árpi? Ad2. Honnan tudja mi lesz félév múlva, jóslásszabadság van, vagy mi?

Alexa: Árpi tartja az online főzőtanfolyamot, ha már kérdezed. Ő bezzeg tud bánni a diákokkal. Olyan figyelmes, és türelmes. Nem úgy, mint egyesek.

Botond: De az egy tanfolyam felnőtteknek, amin önként vesztek részt. Az én diákjaim ezt kényszernek élik meg, persze, hogy lázadoznak. Tudod, kezd elegem lenni, hogy amíg én egész nap vért izzadok, hogy pénzt keressek, te arra sem vetted a fáradtságot, hogy a növényeket meglocsold. Folyton csak a barátnőiddel trécselsz. Azt hiszed nem hallom, amikor rajtam kuncogtok?

Alexa: Jaj, drágám, már megint mindent olyan véresen komolyan veszel. Lazulj el néha! Kérsz a disznótorosból? Most lett kész?

Botond: Nem kell az Árpi-féle disznótoros. Az kell, hogy…

Alexa: Ne… …allak. … szak…ni… …kapcs… nem…

Pár pillanat csend. Felnéznek egymás szemébe.


Szépírói kurzus 2020/ősz/16 - Szilágyi Tímea N. elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Szilágyi Tímea N., azt a házi feladatot választotta, hogy Ernest Hemingway nyomán, a kiváló amerikai szerző stílusában ír elbeszélést. Öröm közölni, nagyszerű munka. 


Szilágyi Tímea N.

 Elviszlek magammal

(Ernest Hemingway nyomán)

 Úgy délután öt óra körül kék Ford állt be a benzinkúthoz. Egy férfi szállt ki belőle. A kutas, aki eddig a bejárat mellett állt rögtön elindult feléje.

– Segíthetek?

– Nem kell köszönöm, megoldom – válaszolta a férfi. Csupán csak egy pillantást vetett a kutasra, de megtorpant.

Nem messze a bejárattól a benzinkút sarkánál egy lány álldogált. Unottan támaszkodott a falnak, egyik kezében egy műanyag poharat tartott, abból szürcsölte a kávét. Hosszú, térdig érő fekete, magassarkú csizma volt rajta és rövid szoknya. Fekete műszőrme kabátja nem volt begombolva, sál nélküli csupasz nyaka alatt kilátszott mélyen dekoltált blúza. Hosszú, sötétszőke haját copfba fogta. Lehetett vagy huszonnyolc, legfeljebb harminc éves.

A férfi gyorsan megtankolt, majd elindult fizetni. Befele menet akaratlanul is a lányt bámulta. Vonzotta a tekintetét a lány szokatlanul kihívó megjelenése.

Fizetés után visszasétált az autóhoz, és oldalra pillantott. A lány már az úttest szélén cigarettázott. Megérezte a férfi tekintetét, feléje fordult. Elmosolyodott.

– A város felé mész?

– Igen, arra.

– Esetleg el tudsz vinni egy darabig?

A férfi kicsit megdöbbent a lány közvetlenségén, és nem is válaszolt. A lány látta, hogy a férfi bizalmatlan. Fejét oldalra billentve közelebb lépett hozzá.

– Kérlek. Kezd sötétedni és már hideg is van. Segíts nekem.

– Rendben. Gyere – válaszolta a férfi. Kellemetlennek érezte volna visszautasítani a lányt.

Mindketten beszálltak a kocsiba és kihajtottak a főútra. A férfi oldalra pillantva még látta a kutast, aki gúnyos mosollyal nézett utánuk.

– A városban laksz? – kérdezte a lány.

– Igen.

– Gyakran jársz erre?

– Ha erre van dolgom, igen.

– Érdekes. Eddig még nem láttalak itt soha.

A férfi fapofával figyelte az utat, próbált teljesen közömbös maradni.

– Dolgom volt vidéken. Munkaügy.

– Én is sokat utazgatok erre-arra. Szintén munkaügyben.

Közben szinte már teljesen besötétedett. A lány kényelmesen üldögélt az ülésen, egy ismert slágert dúdolgatott, közben rövid szoknyáját simítgatta a combján.

– Nem félsz, hogy bajod esik? – kérdezte hirtelen a férfi.

A lány meglepetten nézett a férfira.

– Ugyan. Mégis mitől kéne félni?

– Szerintem tudod te azt jól.

– Nem, nem tudom.

A férfi szigorúan nézett a lány szemébe, de az csak felnevetett.

– Na, nem kell ilyen komolynak lenni. Eddig nem esett bajom. De miért érdekel?

– Nem érdekel, csak úgy kérdeztem.

– Csak nem magadból indulsz ki? – kérdezte a lány és az arcára ismét széles vigyor ült ki.

– Ne beszélj butaságokat – válaszolta a férfi, és megköszörülte a torkát. Kicsit kellemetlenül érezte magát, szeme sarkából látta, ahogy a lány a szoknyáját simogatja, fel-le húzogatja.

Közben ráhajtottak az autópályára. Kint korom sötét volt, elkezdett szemerkélni az eső.

– Meddig vigyelek?

– Majd a vasútállomásnál kiszállok. Remélem addig nem fog jobban esni.

– Onnan utazol tovább? – kérdezte a férfi és maga is meglepődött saját kíváncsiságán.

A lány a férfi arcát fürkészte majd lágyan megszólalt. – Igen. Most egy kicsit kedvem lett utazni.  

– Egy kis nyaralás?

– Úgy is mondhatjuk. Vagy nevezhetjük egy kis kalandnak, szabadságnak, életmódváltásnak, tudja a fene.

– És ezt így megteheted?

– Megtenni bármit megtehetek. Az már más kérdés, hogy mások mit tesznek.

Szó nélkül meredtek maguk elé. A férfi az utat figyelte, a lány közben elkezdett kotorászni a retiküljében, cigit keresett.

Az autó elhaladt a várostábla mellett, lassan megjelent a külváros, majd a pályaudvar. Mire oda értek a parkolóba, már egyáltalán nem esett, kellemes őszi este volt.  

– Hát akkor itt volnánk – szólt a férfi egy pár másodperces csönd után.

A lány némán bólintott. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt, rágyújtott a cigire.

– Innen megleszel? – szólt a lány után.

– Valahogy biztosan – válaszolt a lány miközben kifújta a dohányfüstöt. Ránézett a férfira, arcán ismét megjelent a játékos mosoly. – Köszi a fuvart. További szép estét, szép életet!

Finoman becsapta az ajtót és lassú léptekkel elindult a pályaudvar felé.

A férfi egy ideig a lány után nézett, a hosszú lábakat a fekete, magassarkú csizmában. Végül felsóhajtott, megrázta a fejét és elhajtott. 


2020. november 15., vasárnap

Szépírói kurzus 2020/ősz/15 - Reményi Kitti elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, aki Reményi Kitti néven alkotja műveit, azt a házi feladatot oldotta meg, hogy tárcanovellát ír, amelyben benne van napjaink valósága, hangulata. Kiváló munkáját örömmel közlöm. 


Reményi Kitti

Zsebkendő

Fiatal pár sétált kézenfogva az Andrássy úton a késő őszi estén, beszélgettek, talán filozófiai dolgokról, vagy csak úgy a hétköznapokról. Előttük egy felnyírt hajú férfi tolta a biciklijét, majd jobb kezével benyúlt a zsebébe, elővett egy zsebkendőt, belefújta az orrát, és azzal a lendülettel eldobta a földre a zsebkendőt. A pár férfi tagja, aki civil ruhába öltözött rendőr volt, megbökte a vállát.

– Ne haragudj, valamit elejtettél. – A srác egy pillanatra hátranézett, jól megnézte magának a párt, majd felpattant a biciklijére, és eltekert a tömegben.

A pár gyanútlanul tovább sétált ugyanolyan vidáman, mint addig. Mikor odaértek az Oktogonra, szinte a semmiből előtűnt a biciklis srác és vele még két másik kopaszra nyírt fiatalember, egyenesen feléjük tartottak. A lány érezvén a veszélyt, megszorította társa kezét, aki mindvégig higgadt maradt, egészen addig, amíg a lehető legszorosabb körbe nem állták őket. A járókelők jöttek-mentek, ügyet sem vetve rájuk. Ők olyanok voltak, mint egy baráti társaság, akik beszélgetnek, és a járókelőknek fogalmuk sem volt, mi is zajlik valójában. Az egyikük egy magas tetkós srác a fiatalemberrel szembe állt, és mélyen a szemébe nézett:

– Hallom, hogy nem tetszett a barátom viselkedése – mondta, miközben a kabátja alól egy kis kést szegezett a srác mellkasának. A lány sikítani akart, de aki a háta mögött állt, meghúzta a haját, és csendre intette. A lány a könnyeivel küszködve csendben maradt, moccani is alig bírt úgy közrefogták őket.

– Szóval, mi a megoldás apukám? – kérdezte a tetkós srác, kését a fiúnak szegezve. – Két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy szépen adsz egy kis lóvét, vagy lenyúljuk a kurvád!

A lány menekülni próbált, de a kezét hátratekerték, nem jött ki hang a torkán. – Adj neki az istenért! – mondta végül.

  Nincs nálam pénz – mondta higgadtan a fiú, miközben észrevétlenül bekapcsolta a zsebében lévő rendőrségi jeladóját. – Megbeszélhetjük, ezt nyugodtan is, nem akartam én szólni, bocsánatot kérek a barátodtól, igaza volt, én is eldobnám a zsebkendőmet hasonló helyzetben. – A lány nem akart hinni a fülének, erőből rálépett az egyiknek a lábára, aki mégjobban megszorította a csuklóját.

– Kisapám, fogytán a türelmem, a bocsánat nem elég! Pénzed vagy a nőt adod!

– Csinálj már valamit! –  sürgette a lány, de a fiú továbbra sem tudott semmit mondani, lopva körbenézett. Nem látta sehol a segítséget, egyre jobban érezte, hogy a torka kiszárad, lába remeg, semmi más ötlete nem volt. A barátnője szólalt meg:

– Nálam van egy tizes, oda tudom adni.  Itt van a táskámban – mondta, és kotorászni kezdett a táskájában, amiből kivette a nagymamájának szánt pénzt, és remegő kézzel adta oda az egyiküknek.

– Jól van, jó kislány vagy! – mondta a tetkós srác, és elvette tőle a pénzt, majd megpaskolta a lány arcát és annak barátja felé fordult. Meglebegtette a pénzt az orra előtt, és aztán telibe is köpte az arcát, aki megalázottan, földbe gyökerezve állt ott, mozdulatlan.

– Egy dolgot tanulj meg kisapám! Soha ne avatkozz mások dolgaiba! – mondta, majd elindultak. A zebra túloldalán viszont két rendőrségi járőr már várt rájuk.

 

2020. 10. 25.


2020. november 4., szerda

Szépírói kurzus 2020/ősz/14 - Rózsa Boglárka elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Rózsa Boglárka azt a házi feladatot oldotta meg, hogy Örkény A Sátán Füreden című egypercese alapján írt egy kiváló novellát.  Megérdemli a figyelmet! 


Rózsa Boglárka

A Sátán a moziban

 Örkény István nyomán

 Már másfél órája álltak sorban, hogy bejussanak a híres rendező, V.L. legújabb filmjének premierjére. Az embertömeg egészen az utcáig hömpölygött, zajosan és egyre izgatottabban. Bár a jegyek száma korlátozott volt, mindenki reménykedett, hogy neki még éppen jut egy, még ha a leghátsó sorba is.

R. és Á. magatehetetlenül toporgott a hűvös téli szélben, és csak arra tudtak gondolni, hogy bent leüljenek a puha moziszékre és frissen készült popcornt ropogtatva élvezhessék a filmet. Csakhogy a sor hosszából ítélve még rengeteg időt fognak itt fagyoskodni.

Néha úgy tűnt, percek telnek el anélkül, hogy bárki előrébb mozdulna. Mögöttük egy terhes anyuka panaszkodott, hogy ha tudta volna, hogy ennyit kell majd várni, akkor hozott volna kempingszéket, hogy leülhessen.

R. unottan nézett maga elé, Á. pedig nagyot ásított. Hetek óta készültek, hogy majd hamar felkelnek, és időben idejönnek. Sajnos az interneten megvehető VIP jegyekről lemaradtak, mert az éjféli kiárusítást mindketten átaludták. Így maradt a sorban állás.

Maguk elé meredtek, és csak hallgatták, ahogy az előttük álló család egymás szavába vágva vitázik azon, hogy teljesen fölöslegesen állnak még itt. Leheletük kis felhőkként csatázott egymással a hűs levegőben.

R. közelebb húzódott Á.-hoz, aki átölelte, ám ekkor valaki oldalról beléjük ütközött.

– Elnézést, nem akartam meglökni Önöket.

A férfi fekete szövetkabátot és kockás sálat viselt. Borotvált arcáról sütött a derű és a jólét.

– Semmi gond – felelte R. tétován. – Úgysem történik itt túl sok minden.

– Áh igen, valóban kicsit lassan halad a sor – csóválta fejét együttérzően a férfi.

Csendben lépdeltek előre, ahogy a tömeg egyre közelebb ért a bejárathoz. A pirosan villogó Mozi felirat mintegy irányfényként szolgált a didergő rajongóknak.

Se R., se Á. nem szólt a férfihoz, az mégsem tágított mellőlük.

– Elnézést, Ön sorban áll egyébként? – kérdezte végül Á.

– Valójában nem, tudják, a feleségemet várom, hogy soron kívül átvehessük a VIP jegyünket. Úgy siettem az imént, de még nem ért ide.

– Ó, tehát Önnek VIP jegye van? – csodálkozott R., és jelentőségteljesen Á.-ra pillantott. – No mi erről lemaradtunk, tudja, sokat dolgoztunk, nem bírtunk fennmaradni, hogy lecsapjunk rájuk.

A szövetkabátos empatikusan bólogatott: – Abszolút megértem, valóban nem volt emberi időben ez a mozitól. De őszintén szólva az sem, hogy hagyják, hogy ennyi ember fagyoskodjon az utcán a mínuszokban.

Á. az órájára pillantott; a film fél óra múlva kezdődik, és ő már nem érezte a lábát. R. is elcsigázottnak tűnt.

– Menjen nyugodtan előre, és ha mi nem is jutunk be, legalább maga élvezze a filmet! – mondta lemondóan Á.

A férfi már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, amikor megcsörrent a mobilja. Felvette, beszélt néhány szót, majd visszafordult R.-ékhez.

– Nézzék, úgy tűnik, én mégsem mozizom ma. A feleségem hívott, defektet kapott az autója, ahogy vitte haza a gyereket. Rögtön oda kell sietnem.

R. és Á. nagyokat pislogott, de a férfi folytatta:

– Itt a névjegykártyám, ha gondolják, menjenek előre, és mondják be a nevem. Rögtön megkapják a két VIP jegyet; középre szólnak a második sorba.

R. és Á. döbbenten meredtek rá, majd összenéztek. Á. jobb kezével automatikusan a fehér papírkártyáért nyúlt, míg a másikat a kabátja zsebében melegítette.

– És kérnek személyit? – kérdezte R., aztán halkabban folytatta. – Elég rizikós lenne kiállni ezért a sorból.

– Mégiscsak VIP helyekről van szó – jegyezte meg Á.

A férfi úgy tűnt, már nem figyel rájuk, mert sietve elköszönt, majd hozzátette:

– Szerintem döntsenek hamar, mert nemsoká lezárják a pénztárakat!

Aztán futva eltűnt abba az irányba, amerről jött.

R. és Á. a névjegykártyára pillantott, aztán a sorra. Időközben már a mozi bejáratához értek, de még bőven voltak előttük, akik bent várakoztak. Megcsapta orrukat a frissen készülő popcorn sós-sajtos illata.

Innen már csak pár lépés lenne előresietni a legközelebbi pénztárhoz.

 


Szépírói kurzus 2020/ősz/13 - Goór Csaba elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Goór Csaba Örkény elbeszélése alapján írt egy nagyszerű elbeszélést.  Örömmel közlöm. 


Goór Csaba

A Sátán a Kunigunda utcában

 

Örkény István: A sátán Füreden című elbeszélése alapján

 

Dr. V.Z.ZS. kénytelen volt egy piszlicsáré ügy, azaz egy kiégett izzó cseréje miatt a nagy márkafüggetlen szervízhez fordulni. Pontosan érkezett, mint mindig, de épp az imént közölték vele, hogy csak mintegy fél óra múlva tud az autóvillamossági szerelő hozzáfogni a munkához.

Az ügyfél magához vette a táskáját, panyókára vetette a zakóját, végül a napszemüvegével hátra simította borzas haját.  Sétára indult a kellemes, napos időben. Az éjszakáról itt maradt élénk szél még feltartóztatta a gyülekező hőséget.

Nagy levegőt vett, és hirtelen kifújta magából a maradék bosszúságával együtt. Mindig utálta, ha rabolják az idejét.

Egyenesen a következő saroknál ácsorgó csoportosulás felé tartott.

Volt ott mindenféle: nők és férfiak, idősebb és tinédzser korú, gebe és jó húsban lévő, üde és ápolatlan egyaránt. Az ügyfél megtorpant egy pillanatra a színes gyülekezet látványától. A fura megjelenésű alakok szótlanul álltak a zárt kapu előtt. Szemmel láthatóan vártak valamire vagy valakire.

A többiektől kissé elkülönülve álldogált egy szikár, jólöltözött férfi, akiről látszott, hogy még igyekezne megkapaszkodni, de már megindult a lejtőn. Az ügyfél odalépett hozzá, és izgatott hangon megszólította.

– Jó napot kívánok, uram! Bocsánatát kérem a zavarásért, de azt kell mondanom, hogy szükségem van magára.

A fickó nem is érzékelte, hogy beszélnek hozzá, és továbbra is kitartóan meredt maga elé.

– Nem hallja, kérem? Ahogy megpillantottam, azonnal tudtam, hogy maga az, aki kell nekem – erősködött tovább az ügyfél.

– Mit piszkálja a Tanár urat? Nem látja, hogy alkesz? – mordult az ügyfélre az aranyláncos Bikanyakú – Hozzon neki egy felest, ha szóra akarja bírni!

– Kell neki! Azt mondja, szüksége van rá. Szerelem első látásra. A fene a gusztusát! – visította fejhangon a dupla tokás Kölyökképű. Néhányan vele vihogtak.

– Ne féltékenykedj, kisherceg! – kontrázott rá a Pirszinges orrú srác.

Az ügyfélnek kissé megrándult a szája széle, de nem gondolta, hogy reagálnia kellene az efféle alpári tréfákra.  

– Nyögje már ki végre, mit akar tőle! Mire kellhet magának ez a roncs? – fontoskodott a vörössel rúzsos Ducika.

– Szükségem van erre a típusra – válaszolta az ügyfél kissé elgondolkodva –, pontosabban arra, amit képvisel – tette azután hozzá határozottabb hangon.

– Ki ez a fószer? – kérdezte hátul félhangosan a kopasz, denevérfülű Okostojás – olyan ismerős nekem – és bőszen nyomkodni kezdte a telefonját.

– Ja, nekem is. Olyan művész feje van, nem? – toldotta hozzá a hórihorgas Lóarcú.  

– Szüksége van rá, ez eddig oké – nyugtázta Ducika – csak azt nem értem, hogy hol és hogyan csinálja majd azt a képviselést, vagy hogy a fenébe is mondta?

– Nézze, van egy elméletem, amit ez a figura kitűnően demonstrálna az előadásomban. Sőt, amint megláttam, megvilágosodott egy eddig számomra homályos szempont is – magyarázta lelkesült hangon az ügyfél.

– Inkább azt mondja meg, mennyit fizet! Én szívesen magával tartok, ha többet kínál ezeknél. Ami persze nem olyan nehéz. Velem jobban járna. Én nem piálok – kínálkozott a Lóarcú.

– Nem, nem hiszem, és pont az utóbbi miatt nem. Egyébként kik azok az ezek? Kire …

– Mit játszod meg, mintha nem tudnád, hogy kire várunk! Idetolakodsz és kavarod itt nekünk a szart! – ugrott neki a Pirszinges.

– Kikérem magamnak ezt a hangot! Én jószándékkal közeledtem ehhez az úrhoz, nem tolakodóan. Továbbá úgy hiszem, nem tegeződünk, fiatalember!

– Jól van, nyugi. Szerintem te, bocsika, maga jobban szeretné azt, amit én képviselek – vágott közbe a botoxszájú Jócsaj, és tolta előre impozáns dekoltázsát. – Csak annyit magamról, hogy én már kaptam egyszer szöveges szerepet is. Ezek itt mind csak álmodoznak arról – mutatott körbe magabiztosan. – Csak talál nekem is valami demonstrálni valót! – kuncsorgott negédesen affektáló hangon.

– Nem, maga sem illik bele az elképzelésembe, kisasszony. Sajnálom, majd talán máskor – hárította el az ügyfél.

– Az enyém szerintem beleillene az elképzelésébe vagy micsodájába. Na, abba aztán tuti – röhögött föl a Bikanyakú – tudjátok, hogy kinek a micsodájába, ugye? – kacsintott a Jócsaj felé, és önelégült képpel nyugtázta, hogy a jól sikerült sziporkával magára vonta az egész társaság figyelmét.

– Úgy látom, hiába minden igyekezetem – mormogta maga elé lemondóan az ügyfél.  – Igazán nagy kár érte – csóválta a fejét, majd az órájára pillantott, és elindult visszafelé.

– Megtaláltam! Végre! – hadonászott a guglijával Okostojás – tudtam, hogy ismerős.  Ez kérem itt maga a Kérei, személyesen. A producer a Sikk tévénél. Tessék, itt van a fényképe is!

– A frászt, én már dolgoztam annál. Ez még csak nem is hasonlít rá – intette le a Pirszinges.

– Ez biztos csak egy kis köcsög, akit ideküldött a konkurencia szimatolni meg lenyúlni – csatlakozott a Bikanyakú –, de elég bendzsón csinálja.

Ekkor az épületből kijött egy ember, megállt a kaputól vagy tíz méterre, és onnan kiabált ki a rácsokon keresztül.

– Elmehetnek, emberek! Technikai okok miatt elmarad a mai forgatás. Jöjjenek holnap! Mindenki. Nagyon kellenek az ilyen különleges karakterek. Ezt üzeni a producer.

– Szemét banda! Ez a nap is elment a lecsóba! – mordult föl elkeseredett hangon a Bikanyakú, és nagyot rúgott a vaskapuba.

– Azt hiszik ezek, hogy mindent megengedhetnek maguknak!?

– Ideutazik az ember messziről a semmiért. Kidobott pénz.

– De hova lett a Kérei? – kiáltott föl Okostojás.

Forgolódtak, nézelődtek minden irányba, és föl nem foghatták, hogyan tűnhetett el ilyen hirtelen.

– Na, még ez is! – bosszankodott a Lóarcú.

Még hosszasan toporogtak, és reménykedve bámultak befelé. Hátha valami csoda folytán mégis csak megnyílik az a kapu! Vagy legalább visszajönne az a Kérei! Egyedül a Tanár úr indult el imbolygó léptekkel. A márkafüggetlen autószervíz irányába tartott.

 

Pilisborosjenő, 2020. szeptember 19.