2020. március 6., péntek

Szépírói kurzus 2020/tavasz/7 Ferenczfi János elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Ferenczfi János "karantén" témában írt elbeszélést. Sajátos, dialógusokra épülő kiváló munkáját örömmel közlöm. Sajnálatos tény, hogy aktuális.


Ferenczfi János
Karantén

Punto Sabioniban hajóra szálltunk. Szeles idő volt. A hullámok zöld tarajokat vetettek, olyan árnyalatban, mint nagyapám régi szódásüvege. Az öreg még a hetvenes években szerkesztette rá egy szifon bakelit fejét, amelyiknek olyan alumínium nyomókája van. Nekem kellett mindig kicseréltetni a patronokat. Na, szóval, olyan zöld tarajokat vetett a tenger. Az öböl végén hosszan elnyúlt a kőből rakott hullámtörő. Felejthetetlen volt, ahogy a haragos szél párájából lassan kibontakoztak Velence épületei. Mint amikor a teljes sötétséget lassan átderengi a pirkadat gyenge fénye. Pedig palaszürke fellegek torlaszolták el a napfényt, és nem tudtam, hogy a tenger tajtékát kapja-e fel a szél, vagy apró esőcsepp-tüskék száguldanak szinte vízszintesen, csaknem felsebezve az ember arcát.
Hagyd már el, Gyuri! A francnak kellett neked ötvenévesen Velencében romantikáznod? Most miattatok itt rohadhatunk két hétig.
A WC papír! valaki megint elhasznált vagy másfél méter WC papírt! Ki fog fogyni! Még tíz nap. Nem lesz elég! Mondtam már százszor, hogy takarékosan kell vele bánni, mert a végén még papír nélkül maradunk!
Az a lényeg, Jóskám, hogy te már százszor is megmondtad, hogy semmit sem mondasz kétszer. Majd kérünk még.
A szkafanderesektől?
Hát kitől? Mást aligha látunk, csak a szkafandereseket.
Megkapargattam a festéket az ablakon. Odakinn minden olyan, mint máskor. Emberek járnak az utcán, meg autók és buszok. Csak minket tartanak fogságban.
Karantén, Gyurikám! Nem fogság ez, hanem karantén. Mert te, meg az Erzsi fertőzhettek. Tényleg! Hol van az Erzsi?
Csak nem gondolod, hogy betesznek egy nőt ennyi unatkozó kan közé? Őt máshol tartják fog… karanténban.
Azt se’ tudod, jól van-e. Nem aggódsz? Lehet, hogy mire téged kiengednek, őt elhamvasztják, a hamvait meg atomtemetőbe küldik, nehogy fertőzzön.
Nem fertőz. Mi nem olyan részen jártunk.
De tüsszögtél?
Kurva hideg volt azon a hajón. A csontom is fázott. Náthás lettem.
Szóval, mi a te taknyod miatt ülünk itt tizennégy napig.
Igen. A taknyom miatt. Ahogy ezt tegnap is, meg tegnapelőtt, meg azelőtt is megbeszéltük. Talán nem kellett volna a mentőt hívni, hogy „a kollégám olaszba’ járt, és tüsszög, meg taknyos.”
Talán nem kellett volna. De megdögleni sem kellene.

*

A Doje Palota fenséges épülete előtt galambok százai toporogtak a téren. A japán túristák kis zacskókban hoztak madáreleséget, azt szórták nekik. Mi magyarok meg csak a száraz pogácsa darabkáit.
Honnan tudod, hogy japánok? Kínaiak is lehettek, nem? Ez is ferde szemű, meg az is sárga. A szavukat se érted.
Japánok voltak. A vezetőjük olyan kis zászlócskát lengetett. Tudod, fehér mezőben egy nagy piros pötty. A felkelő nap. A japán zászló ilyen.
Aztán, nem egyre megy? Japán, Kína, vagy Korea? Tele vannak fertőzöttekkel.
Japánok voltak, és egészségesek.
Most látom, hogy az utcasarkokon katonák állnak fegyverrel. Szájmaszkot viselnek. Igazoltatják az embereket, és valami fegyvert a homlokukhoz nyomnak.
Mutasd! Na, menj odébb! Hadd lássam én is. Aha. Az hőmérő lehet. Azt vizsgálhatják, hogy valaki nem lázas-e. Autót láttál az úton?
Mentőt, meg katonai autókat. Civilt azt nem.

*

Erzsi nagyon élvezte a gondolázást. A gondolás szalmakalapot viselt, masnis szalaggal, meg csíkos matrózinget. És szerelmes dalokat énekelt, ahogy étsiklottunk a lagúnákat átívelő kőhidak alatt.
Ma is konzervet eszünk. A szkafanderesek nem hoztak friss ellátmányt. WC papír sincs elég. Mibe töröljük, ha elfogy?
Mit látsz, Jóska? Mi van az utcán?
Egy ember fekszik a járdán. A maszkos katonák messziről nézik, de nem mennek közel. Nem segít senki.
Hadd nézzem! Az az ember él. Rosszul van. Miért nem tesznek semmit?
Be vannak szarva, Jóska! Nagyon be vannak szarva. Inkább nézik távolról, ahogy kiszenved, semhogy elkapják a vírust.

*

Dagály idején a Szent Márk téren bokáig ért a víz. Kövekre fektetett pallókon járkáltunk, és a tenger ott hullámzott a lábunk alatt.
Bár ne jöttél volna taknyosan haza. Most szabadok lehetnénk.
Vagy halottak. Láttad ma az utcát? Csak néha megy el egy-egy katonai jármű. Minden kihalt. Mint ha elnéptelenedett volna a város.
Talán kijárási tilalom.
Talán nagyon sok halott van.
A szkafanderesek se jöttek. Fogy a WC papír!

*
Mikor újra Punto Sabioniba értünk, kisütött a nap. Alkonyat volt már, de az ég kitisztult, és a tenger türkíz felszíne felett királykék égbolt feszült, habos, bíborszín felhőkkel. Erzsi meg is könnyezte.
Utálom már a konzerveket. Legalább egy mikrót adtak volna!
Már csak egy napra van WC papírunk. Feltéve, hogy nem lesz hasmenésed attól a büdös halkonzervtől.
Majd zuhanyozol. Víz még van, bár hideg.
Mi van az utcán?
Nincs ott semmi. Egy teremtett lélek sem. Még csak egy árva macskát, vagy kóborkutyát sem láttam.
A szkafanderesek sem mutatkoztak már vagy három napja.
Lehet, hogy odakinn mindenki meghalt? Csak mi maradtunk életben, mert a Gyuri náthás lett?

*

Amikor a nap az Adriába bukott, szinte hallottuk, ahogy sistereg. Sirályok röpültek a komor ég alatt a tenger felől a szárazföld felé. Lassan teljesen sötét lett.

Szépírói kurzus 2020/tavasz/6 Vezsenyi Ildikó költeménye


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Vezsenyi Ildikó szonettet írt, ezt a házi feladatot teljesítette. Munkáját "rémes szonett" alcímmel egészíti ki, talán a témája lehet "rémes", merthogy a szerelemről szól, de formailag, technikailag, valamint képi megoldásaiban igen kiváló.  



Vezsenyi Ildikó
Szerelem, szerelem
(rémes szonett)

Milyen a szád, Szerelem? Foghíjas
gereblye? Mint kert gányolt barázdái?
Erős karod, jó öreg grizzly vádli?
T'án vetekszik? Méltán, feszes, inas.

Tégy nekem karomra - Tetováló! -
képet. Hímzést pufajkámra. Soha ne
mossál ki, kérlek, összeroppant a te
rút, nagy keserved, pszichém odvas csákó.

Ne járj hozzám, te szép, Kedves Szerelem!
Kutyagumik, mint régen a lócitrom,
kelnek errefelé, utak porábó’.

Magas az én lándzsás, zöld kerítésem.
- Hej, csengőt hamar! – Gyorsan-gyorsan!
Fennakadsz, Szerelem, utolér a kápó.