2017. március 5., vasárnap

Szépírói kurzus 2017 tavasz/4 - Kiss Attila elbeszélése

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 
Kiss Attila szintén jól oldotta meg az egyik házi feladatot. Krúdy ikernovellájának sajátos átlényegülése jelenik meg ebben a történetben. Remek munka.  


Kiss Attila
Szülők

Gyerekek voltunk, gyerekek leszünk. Tíz sör után mindenki gyerek.
            Ez az első sör: a gyerekek a vízparton játszanak.
            Ez a második sör: gyerek vagyok, és a vízparton játszom. Van nálam egy papírlap. Csónakot hajtogatok belőle, és eleresztem a vízen. A papírlap szerelmes levél volt.
            Ez a harmadik sör: előveszem a bicskám. Gyöngyháznyelű, és apámtól kaptam. Kifaragok egy vastag ágból egy nagyobb hajót. Sokáig tart. Kiveszem a vízből a papírhajót, széthajtom, és megszárítom a napon. Ebből lesz a vitorla. Az árboc gyorsan elkészül.
            Ez a negyedik sör: vízre teszem a hajót. Az oldalára dől, nem lett jól kiegyensúlyozva. Csak úgy tudom úsztatni, ha fogom. Leveszem a nadrágom, hogy a hajóval bemehessek a vízbe. Tartom a faránál, szépen siklik a felszínen.
            Ez az ötödik sör: eszembe jut, hogy anyám süteményt süt otthon. Felidézem, hogy szokta csinálni. Kihúzza a nyújtódeszkát a konyhaasztalból, azon sodorja a tésztát. Lekvárért le kell menni a pincébe. Kijövök a vízből. Mire megszáradok, a sütemény megsül.
            Ez a hatodik sör: kiszakadt a nadrágom. Többször is belevágtam, mikor faragtam a hajót. Anyám nagyon mérges lesz. Anyám mérgesen is szelíd. Elalszom. Nem zavarnak a lyukak a nadrágon. A hajó mellettem hever a szárazon.
            Ez a hetedik sör: ezt a sört átaludtam.
            Ez a nyolcadik sör: Pista felébreszt, és szól, hogy menjek vele. Valami ellenséges csapatról magyaráz, akik elfoglalták a bunkert. Nem nagyon szeretem ezeket a csapatos meg ellenséges játékokat, de valakire hallgatni kell az életben. Én Pistára hallgatok. A bunker lenyűgöző: lombos ágakból összerakott, hatalmas sátor az erdőben. Egyedül soha nem tudnék ilyet építeni.
            Ez a kilencedik sör: a bunkert tényleg elfoglalták. Most foglyul ejtettek bennünket. Nem mehetünk ki a bunkerből. Egyébként rendesek, megkérdezik, nem vagyunk-e szomjasak. Nem akarnak bántani, de állítólag másokat megvertek. Haza akarok menni! Megijednek, hogy sírok, és elengednek bennünket. Pista nem büszke rám.
            Ez a tizedik sör: felnőtt vagyok? Muszáj hazamenni, késő van. Felállni nehéz. Hová lettek a gyerekek? Szédülök, hogy fogok így autót vezetni?

Felnőttek leszünk. Akkor már nem kell magyarázatot adnunk semmire.
            A vízparton áll egy színpad, a színpad mögött egy tízhúrú gitár.
            Megpendítem az első húrt. Valaki rám szól: – Azt ne piszkáld! Apa iszik egy sört a színpad előtt.
            Megpendítem a második húrt. Valaki megint rám szól: – Mondtam már, hogy ne piszkáld! – Jó, jó! – felelem sértetten.
            Ha nagy leszek, zenész leszek. Gitárművész. Láttam egy régi képet egy gitárművészről. Széles kendővel volt átkötve a dereka. Szerzek egy konyharuhát, és a derekamra kötöm. A többiek kinevetnek. Nem veszem észre, hogy rajtam nevetnek, csak Gábor szól: – Nem veszed észre, hogy rajtad nevetnek?!
            Megpendítem a harmadik húrt. Az a valaki most már nem szól semmit. Apa iszik még egy sört a színpad előtt.
            Megpendítem a negyedik húrt. Az a valaki megkérdezi: – Ki akarod próbálni? Nem válaszolok. Nem akarom kipróbálni. Én gitárművész leszek, és ha egyszer gitárművész leszek, játszani fogok egy ilyen gitáron, és akkor senkinek nem kell majd megkérdeznie, hogy ki akarom-e próbálni. Hát nem elég világos ez?
            Megpendítem az ötödik húrt. Az a valaki otthagy. Apa sört iszik a színpad előtt.
            Megpendítem a hatodik húrt. Azt olvastam, hogy a gitárművészek már kicsi koruktól kezdve egész nap csak gyakoroltak. Nekem nem kell gyakorolni. Ha felnőtt leszek, kezembe veszem a gitárt, és megszólaltatom. Szépen, harmonikusan, ahogy kell.
            Megpendítem a hetedik húrt. Apa elment valahova. Biztosan WC-re.
            Megpendítem a nyolcadik húrt. Besötétedett. A nyárfák fölött csillagos az ég. A csillagokat valaki szétszórta az égen. Össze kellene szedni őket, és szép, szabályos alakban újra kirakni.

            Megpendítem a kilencedik húrt. Haza kellene mennünk. Apa hogy fog így vezetni, egyenesen járni se tud? Gabi néni felajánlja, hogy hazavisz minket. Velem beszél, mert apa lehet, hogy már nem érti. Ő el tudja vezetni az autónkat, azt mondja. Látom a tekintetén, hogy nem ivott. Én ülök a vezetőülés mellé, mert én tudom, merre lakunk. Angit még meg kell keresni. Utoljára a lányokkal játszott. A gyerekülést a csomagtartóba tesszük, hogy apa is elférjen a hátsó ülésen. Mielőtt elindulnánk, még megpendítem a tizedik húrt.

Szépírói kurzus 2017 tavasz/3 - Holcz Csaba novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 
Holcz Csaba "átváltozás"-történetet írt. Benne egyszerre hasznosította Örkény István híres egypercesének ötletét, valamint Kafka abszurditását. Itt közlöm.


Holcz Csaba
Novella az átváltozás hatalmáról

Gábor telefoncsörgésre ébred. Felveszi a telefont és egy idegen hang szólal meg benne: „újraírtam az utolsó négy sort”. Elhangzik a négy sor, majd Gábor leteszi a telefont és arra lesz figyelmes, hogy telefonfülkévé változott.
A gyomra aprópénztől csörög, oldalában késsel bevésett feliratok díszelegnek és ajtója folyton résnyire nyílik, majd visszazáródik minden mozdulatánál. Eleinte nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem tudja felvenni a ruhát, ajtajával csapkodja a hálószobája ajtaját, de csodával határos módon el tudja hagyni a lakást. Hétfő van, és mostanában csúnyán néz rá a főnöke. Muszáj elindulnia, majd útközben megoldja a dolgot.
Megáll a zebránál és arra vár, hogy átkelhessen. Egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözve ki akarja nyitni őt. Gábor majdnem szívrohamot kap, ijedtében hirtelen kicsapja ajtaját és hátralöki a nőt.
-                     Hé! Ne nyitogass vagy én nyitlak ki! – üvölt rá Gábor
-                     Beszél! – mondja rettegve a nő és elrohan
A lámpa zöldre vált, Gábor továbbmegy. Már csak néhány utcányira van a munkahelyétől, de nem talál megoldást az állapota javítására. Esetleg felhívathatná magával az orvost vagy beugorhatna a patikába, talán egy fájdalomcsillapítóval átvészelhetné a napot. Megérkezik a munkahelyére, de nagy késéssel, szóval nincs idő trükközni. Beszélnie kell a főnökével és meg kell mondania neki az igazságot.
A főnöke irodájába lép. Az iroda vezetője hosszasan méregeti Gábort, majd szemrehányóan megszólítja.
-                     Késett! Már megint.
-                     Elnézést, egészségügyi gondjaim akadtak ma reggel.
-                     Az magánügy. Itt az élet ön nélkül is továbbmegy, ha lemarad, hátrahagyjuk. Ha érti, mire gondolok… - mondja baljósan a főnök
-                     Értem uram.
-                     Na, menjen és fejezze be a könyvelést!
-                     Uram… sajnos a jelenlegi állapotomban nem vagyok képes befejezni a könyvelést.
-                     Mi ennek az oka? – mondja a főnök lassan fortyogó haraggal
-                     Hát… telefonfülkévé változtam. Nem tudom mi erre a szakszó, még nem voltam orvosnál.
-                     Mit meg nem teszek magáért. – szünetet tart – Rendben, menjen le az ügyfélszolgálatra kezelni a telefonokat.
Gábor mélyen meghajol, vagyis dől és elhagyja az irodát. Az ügyfélszolgálatnál bekötik a cég telefonos hálózatába és megkezdi az új munkáját. Egész jól megy neki, beletettek egy nagy katalógust és egy halom egyéb iratot és ezekben kell lapozgatnia, megválaszolva minden kérdést, amivel felkeresik. Kivételesen elismerően ráz kezet vele a főnöke a nap végén.
A munka után azt reméli, hogy hazamehet és lepihenhet, de eszébe jut, hogy randevút beszélt meg mára. Nem akarja lemondani, már így is többször halogatta és, ha a mai alkalmat is lemondja, akkor biztos vége lesz az ismerkedésnek. Útnak indul a város egyik elegáns étterme felé.
Az étterem előtt találkozik egy lánnyal, aki átkarolja, ad egy-egy csókot a két oldalára, majd követi Gábort az étterembe. Tudjátok, az illemszabály szerint előbb a telefonfülkék és utána a lányok lépnek a vendéglátóhelyekre, hátha verekedés vagy valami balhé van odabenn. A randevú elég jól telik. Gábor elmeséli, hogy ki akarta nyitni egy nő munkába menet, amin a lány nagyot nevet, és elmeséi azt is, hogy az étteremnél várva egy furcsa téves hívást kapott. A lány hosszasan belemélyed Gábor gombjaiba, kagylóját finoman megragadja és meghitt hangon szól hozzá.
-                     Tudod… te másabb vagy mint azok, akikkel eddig találkoztam. Nem tudom pontosan miért, de más vagy. A jó értelemben persze – elmosolyodik –. Tudom, ez csak az első randi, de lenne kedved feljönni hozzám?
Azt, hogy mi történik a lány lakásán, a tisztelt olvasó képzeletére bízom, de felnőttek vagyunk és tudjuk, hogy ami egy lány és egy telefonfülke között történik, ha szeretik egymást, teljesen természetes dolog. A közös este után Gábor indulni készül, de előbb leírja a telefonszámát egy lapra. Az ajtónál állva elbúcsúzik a lánytól.
-                     A telefonszámom leírtam és otthagytam az asztalodon.
-                     Köszi! Mikor vagy telefonközelben?
-                     Mindig, de napközben főleg munka miatt, akkor nem tudlak felvenni.
-                     Rendben. Szia!

Gábor miközben hazafele sétál, arra gondol, hogy a legjobb dolog, ami vele történt az, hogy telefonfülkévé változott. Még néhányszor találkozott a lánnyal, de egyik nap meglátta, hogy egy telefonfülkét használ a Fő téren és rettenetesen féltékeny lett.