2017. október 5., csütörtök

Szépírói kurzus 2017 ősz/6 - Deák Éva novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Deák Éva elbeszélése Karinthy novelláját idézi. Jól megoldott, kiváló munka. 

Deák Éva
A parton ülve

„Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam:”Úr ír”
Sok betű volt és mind különböző típusú, alakzatú, formájú . Mint földön az ember annyian voltak. Minden embernek volt egy vagy több betűje, csak meg kellett találnia. Igazságos volt az elosztás, mindenkinek jutott, még maradt is.  Akadtak olyanok, akik a betűket össze szerették volna illeszteni szép szavakká, mondatokká. Én is ezt szerettem volna.
Elindultam a betűm keresésére. Nehéz volt eligazodni, sokba megbotlottam. Akadt megtévesztő, csak látszatra egymáshoz tartozó. Hiába rakosgattam, alakítottam, nem állt össze belőlük a szó.  Egy sem volt az igazi. Érthetetlen, összefüggéstelen szavak ugráltak. Kicsúsztak a kezem alól és értelmetlen mondatokká dagadtak. Figyeltem, hogy kiválasszam azokat, amik hozzám tartoztak, de a szót se, a betűt se találtam meg.
 Szótlanul haladtam a folyó melletti parton. Gondoltam feladom, élek csak úgy a betűk halmazával, az én megtalált szavam nélkül.
És akkor megjelent egy halász. Türelemre és kitartásra intett.
-A betűk birodalma bennünk van- mondta . Figyelni  kell a szó felbukkanására  olyan nagy csendben, ahogy a halász  figyel a halra.
Mellé telepedtem. Ültünk a parton. Télidőben tüzet raktunk, nyáron árnyékba húzódtunk. Árgus szemmel figyeltem a halász minden mozdulatát, még a szeme villanását is. Utánoztam, hiába. Aztán  a  halászt elhívta a tenger, engem meg a mindennapok  körforgása.
Időnként  visszatérek a folyóhoz. Ülök a parton, csendben vagyok, figyelek. Várom a nagy halat.
„Így lettem íróvá.”

Szépírói kurzus 2017 ősz/5 - Fehér Gyöngyvér versei

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Fehér Gyöngyvér azt a házi feladatot oldotta meg, sikerrel, hogy megadott témára írt szonettet. Kétségtelen, hogy az "egyszerűbb" téma - a házimunka - sokkal közelebb áll a szerzőhöz, ezért a vers is jobb. Mindkettőhöz gratulálunk!

Fehér Gyöngyvér

Bánatom

A szemetet le kéne már vinni!                 
Egy hete ott áll a sárga lavórban.            
A sok-sok pohár kávétól mocskosan.    
Nincs most erőm semmit véghezvinni! 

Köntösöm öt napja rajtam, kócosan                      
Álmosan, könnyektől gyötörve kicsit     
Sincs kedvem összeszedni azt a kiflit   
A földről. Agyongyötör, ahogy a              

Rádióban ismétlődik a nóta,                     
Hiába kapcsolok másik adóra.                               
Olvastam, de nem tudom elhinni,                      

A brit tudósok macskája, Cirmi,               
Ki miatt szomorú vagyok, hibrid.             
Csáp nőtt rajta, de kicsit az is csorba.

Lélekmandragóra

Külön világot alkotok magam.
Egyedüli, megismételhetetlen
Mikrokozmoszom, mint a csillagtenger,
Örvénylő, s sikító mandragóra.

Mikor üt majd az utolsó óra
A madártollnál legyen könnyebb lelkem,
Ne legyen vétkem, mi Földről ne eresszen,
Legyek oly bölccsé, mint a gondos gazda.

Ne húzzon mélybe rossz, bűnös karma,
Találjam meg igaz utam idelenn,
Egységet érezzek majd lelkemben.

Nehéz az út az Egynek szívébe,
Vár még rám küzdelmek verejtéke
Míg nem sikít többé a mandragóra.


(Sohasem!)

2017. október 4., szerda

Szépírói kurzus 2017 ősz/4 - Bányai Tibor Márk verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Bányai Tibor Márk szonettet írt. Egyszerű téma, tökéletes mű.

Bányai Tibor Márk

Pusztul

Le kéne már vinni a szemetest,
de nem csak egy vödör van, hanem három,
és ez nagyban bonyolítja a párom
szerint az együttélést, mert ereszt

a memóriám, és már a kereszt
vetését is, mielőtt jön az álom,
lefekvéskor elfelejtem. Sőt, hányom
szét a zoknit, gatyát, amit e test,

mármint az enyém, magáról lehámoz.
Úszik a lakás, csupa kosz és káosz,
nem éppen egy jól formált kozmosz tágul

itt körülöttünk, hanem csak a szimpla
bűz terjeng velünk elegyedve, mintha
sajtok lennénk egyenest Pálpusztárul.


Szépírói kurzus 2017 ősz/3 - HayKováts István elbeszélése

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
HayKováts István Karinthy novellája alapján írt egy elbeszélést. Jó munka.

HayKováts István

Hogyan lettem író?

Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam: „úr ír.”

Apám egyhetes szobafogságra ítélt. Az iskolának vége, elkezdődött a nyári szünet. Barátaim a téren fociztak. Nekem meg a matek feladatgyűjteményben kellett elmélyedni.
Még a házunkban lakó Varga Zolihoz sem mehettem fel a negyedikre. Zolival egyidősek voltunk, ő másik általánosban végezete el a hetediket, színjeles eredménnyel. Négy éve költöztek a házunkba, egyből jóba lettem a csendes, szemüveges sráccal.
Szerencsére az nem szerepelt a tiltó listán, hogy Zoli ne látogasson meg. Persze, sejtettem, ez sem tetszene az apámnak, ezért csak akkor hívtam át, amikor nagyi kiment a temetőbe. A nagyapa halála óta, naponta meglátogatta a sírját. Ez szomorú dolog, de nekem jól jött. Nem akartam, hogy beszámoljon apámnak a barátom látogatásáról.
Anyukám – aki megsúgta, hogy nem ért egyet a büntetésemmel, csak nem akart veszekedést – este fél hatra járt haza a munkából, apu este hat után szokott hazaérni.
Ebéd után bevállaltam a mosogatást, így a nagyi korábban elindulhatott a temetőbe. Feltelefonáltam Zolinak. Jött is néhány perc múlva. Az inge alatt hozta legújabb szerzeményét. Ez egy színes pornó újság volt, amit unokabátyjától kapott kölcsön. A legjobb oldalak kicsit hullámosak voltak.
Zoli megkérdezte, miért vagyok büntetésben. Számítottam a kínos kérdésre. Tudtam Zoliról, kerül minden balhét, én meg nem. Kitalált történetem, rajzórai rendbontásomról szólt.
„Az utolsó rajzórán történt az eset, ami ide vezetett. A kedvenc tantárgyam lenne, ha a tanárunkat - Feri bácsit - nem utálnám annyira. Kis köpcös, 150 centis méregzsák, az élő fába is beleköt. Az utolsó órán előbb kész lettem a feladattal, mint a többiek, és elkezdtem meztelen nőt rajzolgatni a pad alatt, egy jegyzettömbbe. A harmadik sorban ültem, Feri bácsi mégis kiszúrta. Fülemnél fogva rángatott ki a katedrához, és beállított a sarokba. Elkezdte nézni a vázlataim, amik között voltak részletesen kidolgozott dákós és rönós ábrák, meg egymásba gabalyodós jelenetek is. Nézegette egy ideig, majd nagy hangon üvöltözni kezdett.
- Nem szégyelled magad? Az órámon ilyen gusztustalanságokat firkálgatsz? Beszéljek a szüleiddel? Talán jobb, ha kilógatlak az ablakon, a fülednél fogva, és fél percre eleresztlek.
Erre azt válaszoltam a sarokból, inkább csak magamnak: Ahhoz fel kéne nőni a tanár úrnak, legalább az én százhatvanhét centis magasságomig.
Az első sorban ülők dőlni kezdtek a röhögéstől. Sajnos Feri bácsi is meghallotta. Erre nekem rontott, és pofonra lendítette a kezét. Én elhajoltam, ő meg a falba verte az ujjait. Kislisszoltam a sarokból, ő futott utánam a rövid görbe lábaival, és a tanári asztal körül kezdtünk kergetőzni.”
Ahogy egyre jobban beleéltem magam a mesélésbe, a fantáziám szárnyalni kezdett. Zoli barátom feszülten figyelt. Én meg folytattam.
„Az osztálytársaim torok szakadva bíztattak: Hajrá Kovács! Még azt is hallottam valakitől, hogy üsd ki, üsd ki! Bevallom, kezdtem felbátorodni, és amikor én kerültem a katedrára az asztal mögé, lendületből felborítottam. Minden leesett róla. Feri bácsi lemerevedett, nem hitt a szemének.”
Láttam Zolin, elképedt az eddigiektől. Tovább duzzasztottam a „költeményem”, mert élveztem, a kiváló magaviseletű barátom reagálását.
„Szóval, a rajztanárom csak nézett, mint a moziban. Én meg felkaptam a golyóstollát és az osztálynaplót. Uzsgyi, kiszaladtam velük a vécébe, és bezárkóztam. Nyitottam egy külön oldalt a tanár úr nevére, és beírtam: Minősíthetetlenül fegyelmezetlen magatartás miatt igazgatói megrovásra terjesztem. És olvashatatlan aláírást firkantottam a hitelesség kedvéért. Mire megtaláltak a pedellus segítségével, már kész is voltam. Persze, rájöttem, nem lesz jó vége, ha észreveszik a beírásom, ezért kitéptem a lapot, és lehúztam a vécén.
A pedellus nagydarab, erős férfi. Azzal fenyegetett, rám töri az ajtót. Ezt el is tudtam képzelni róla, ezért magamtól kijöttem a vécéből. A derékszíjamnál kapott el, és odacibált az igazgatói iroda ajtajához, és belökött az előtérbe, ahol a titkárnő villogtatta rám a szemüvegét. Az igazgató tíz percet váratta Feri bácsit, és miután beszélt vele, engem is behívtak. Az igazgató úr azt kérdezte: Na, most, mit csináljak veled, te gyerek?
Magyar szakos tanár lévén, szeret rímekben beszélni.
Én meg kihúztam magamat előtte, és elmagyaráztam a tényállást.
- Igazgató úr! – kezdtem bele tiszteletteljes hangon. - Szerintem, semmit. Gondolom, nem akarják, hogy feljelentsem a tanár urat életveszélyes fenyegetés, valamint testi fenyítés alkalmazása miatt. Az egész osztály a tanúm rá. Tudom, hogy törvény született a gyerekek fizikai bántalmazása ellen, legyen az itt, az iskola területén, vagy otthon.”

- Védőbeszédet tartottál? Tisztára, mint az ügyvédes sorozatban – ámuldozott Zoli.
- Hát, igen – válaszoltam szerényen.
- És, mit mondott erre az igazgató?
- Semmit. Csak vörös lett a feje, és kiküldött az előtérbe. Pár perc múlva Feri bácsi visszahívott, és magunkra hagyott az igazgató úrral, aki azt mondta, ez az utolsó alkalom, hogy megúszom a rendbontást anélkül, hogy eltanácsolna egy másik iskolába, és „terhelő bizonyítékként”, elkobozta a rajzfüzetem. Még a szemem előtt az íróasztala fiókjába tette.
- Nem mondod. Ennyivel megúsztad? Akkor meg miért vagy büntetésben?
- Csak híre ment a tanárok között a ramazúrinak. Az évzárón apám elbeszélgetett az osztályfőnökömmel. Tőle értesült a történtekről.
Elégedetten könyveltem el, nagyot nőttem barátom szemében. Feledtette kedvenc tanárom miatt érzett bűntudatom. Egyedül a testmagasságáról állítottam igazat. Az egészet azért találtam ki, mert szégyelltem Zoli előtt, hogy matekból pótvizsgára kellett készülnöm.

Apám este, raportra rendelt a nagyszobába, és nekem szegezte a kérdést:
- Jártál valahol, amíg nagyanyád a temetőben volt?
- Nem, dehogy apu. Ki sem léptem a lakásból – válaszoltam egy ministráns fiú őszinteségével.
- És meglátogatott valamelyik haverod? – kérdezte még szigorúbb hangon.
- Nem járt itt senki. Egész délután tanultam a matekot, ahogy ígértem.
- Ne hazudozz nekem! – emelte fel a hangját édesapám, és előhúzta a kezét a háta mögül. – Akkor ez hogyan került a fürdőszobába? – üvöltötte, és felém legyezett a pornó újsággal.
- Most, a TV nézés helyett nekiülsz, és kétszázszor leírod: „Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok”. Megértetted?
Nem tehettem mást, visszavonultam a szobámba, és a fejemet néhányszor a falnak ütögettem. Hogyan lehettem ennyire feledékeny…
Aztán elővettem egy üres vonalas füzetet, és írni kezdtem. Elkövettem azt a hibát, hogy nem soronként írtam, hanem folyamatosan.
Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok, mindig igazat mondok.
Amikor az harmadik oldal közepére értem, megszámoltam a sorokat, 32 volt egy oldalon. Csakhogy, egy sorba nem mindig fért bele két szentencia. Gondban voltam, mert nem akartam apámat még jobban felbőszíteni azzal, hogy kevesebbet írok, de többet írni sem akaródzott, mert már belefáradtam a körmölésbe. A biztonság kedvéért teleírtam a negyedik lapot is. A vége felé egyre többet hibáztam. Ahelyett, hogy áthúztam volna, elkezdtem játszani a szavakkal. Aztán eszembe jutott, nem lesz jó vége, ha apám elolvassa.

Sohasem hazudok, mindig igazat mondok. Sohasem hazudok mindig, igazat mondok. Sohasem igazat mondok, hazudok mindig. Sohasem hazudok mindig
Sohasem mondok mindig igazat, sohasem hazudok mindig, sohasem mindig hazudok. Mindig hazudok…


Ez volt a kezdet. Így lettem íróvá.

2017. október 2., hétfő

Szépírói kurzus 2017 ősz/2 - Urszinyi Fehér Csaba elbeszélése



A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Urszinyi Fehér Csaba elbeszélése Örkény István ismert novellájának témájára született. Kiváló munka.

Urszinyi Fehér Csaba                                             

#balladaaköltészethatalmáról

Örkény István tiszteletére

A körúti gyorsétteremben volt egy router. Hotspot kiszolgálójaként biztosított wifi jelet az étkezde látogatói számára.
   Bár a legtöbbjüknek már volt elérhető internet az okostelefonján, mégis örömmel vették a potya megabiteket, melyekkel kedvükre szörfözhettek a világhálón.
  Páran étvágygerjesztő szelfiket töltöttek fel magukról hamburgereik társaságában a közösségi médiára. De volt, aki a másokról készített önportrék között csemegézett, telefonkijelzőiknek ujjaikkal való tapogatása közben.
   Egyesek chat oldalakon hívták fel ismerőseiket, dicsekedtek, panaszkodtak, vagy éppen szerelmet vallottak.
  Néha egy tinilány felzokogott, amikor barátja egy rövid üzenetben szakított vele, de akadt egy pék is, akit az itt lezajlott, virtuális állásinterjún vettek fel egy osztrák szállodába.
   Egy napsütéses nyári napon lépett be a dalszövegíró. Skypolva beszélt  producerével és piszkos, kopottas, első generációs Iphone-ján átküldte mellékletként új szerzeménye refrénjét.
- Megvan a négy sor - számolt be lelkesen.
- Túl szürke, klisészerű és egyhangú. Ide valami trendibb kell. Írd át még egyszer és tegyél bele valami latinosat is – hurrogta le őt a producer és nem várva meg válaszát, kilépett a chat szobából.
  Elült a délutáni csúcsforgalom, egy ideig senki sem lépett fel a világhálóra. Majd megjelent egy idősödő asszony. Arcát botox feszítette simára, hatalmas szilikon keblei pedig hivalkodóan törtek utat maguknak virágos nyári ruháján keresztül.
  Oldalt fordulva, hogy hatalmas hasa ne látszódjon, telefonját a magasba emelve, whooperje fölött csücsörítve készített szelfit magáról.
  De posztolni már nem tudta, mivel a feje fölött lévő router, adatkábelét ostorként használva, kicsapta mobilját a kezéből.
  A nő azt hitte, hogy egy meglazult vezeték omlott rá, és felvette a készüléket. De ekkor a kábel a nyaka köré tekeredett, és elkezdte fojtogatni.
   Az akciós menüért sorban állók közül siettek a segítségére. Egy laptoptáskát cipelő férfi megpróbálta kiszabadítani a hurokból, de kezeit áramütés csípte meg, és hátrahőkölt.
 Pár külföldi, aki nem értette, mi folyik itt, megjegyzéseket tett a háttérben. Biztos egy reality showba csöppentek, gondolták.
  Ekkor a router felhagyott a közelharccal, és elengedvén a nőt, komótosan leakasztotta magát a mennyezetről.
  Lassan lebegve, kábeleit csápként maga után húzva kiszállt a gyorsétterem ajtaján.
   Komótosan elindult, az emberek utánanéztek, de nem szóltak hozzá semmit. Nem csodálkoztak, vagy botránkoztak meg, hisz’ megtanulták már, hogy a szenzációra éhes világukban bármi megtörténhet.
- Nézd, anya egy drón. Ilyet szeretnék! - lelkendezett egy kisgyerek. A sarkon pirosat jelzett a lámpa, a router pedig türelmesen kivárta, míg zöldre nem váltott.
 Az emberek felszálltak a kombínóra, ő pedig komótosan elindult a Rákóczi úton.
 Útközben kirakatokat nézegetett, elácsorgott egy virágüzlet előtt, felhajtott egy kupica rumot, a mellékutcai italboltban, ahol Bitcoinnal fizetett.
  Elindult a dugóban várakozó autók mentén, majd átkelve az Erzsébet hídon, a rakpart felé vette az irányt.
  Időnként megállt gyönyörködni a part mellett dokkoló sétahajókban, majd elérve a Margit hidat, átkelt a szigetre.
 Céltalanul bolyongott a több száz éves, árnyas fák között bámészkodva, a kocogók és a bringások pedig ingerülten kerülték ki őt.
  Már esteledett, a kutyáikat sétáltatók is kezdték elhagyni a szigetet, hamarosan a takarókon piknikezők, vagy magányosan olvasók is követték őket.
  Ekkor pillantotta meg egy bokor aljában, az egyik pad mögött a fűben feküdve őt.
  Hasonlóan a többi örökké elveszett dologhoz, egy táskából, vagy egy zsebből eshetett ki, és hiányát csak akkor veszik majd észre, ha szükség lesz rá ismét.
  Karcsú, ezüst derekán kihívóan feszült rózsaszín védőruházata, mely sejtetni engedte formás alakját.
A router egy szomszédos pad fölött lebegve kezdte el figyelni, miközben úgy érezte, hogy örökre el tudna veszni, abban a gyönyörű, éjfekete kijelzőben, mellyel a telefon tekintetét viszonozta.
  Elképzelte a bizsergést, amit képernyőjének érintése okozna és hévtől fűtve csatlakozási kísérletet tett a koreai szépség felé.
  Másodjára sikerült is, levetkőzve magáról vezetékét, hálózatba kapcsolódott vele.
  A mobil ekkor csendesen rezegni kezdett, a router led lámpáinak zöldes fényei pedig ütemes vibrálásba fogtak.
  Hogy mi történt ezután, arra már senki nem emlékszik, mivel a szigeten ekkor rendezvényt tartottak.
  De a telefon tulajdonosa később csodálkozva tapasztalta, hogy a megtalált mobilja otthoni hálózatot hozott létre egy ismeretlen kiszolgálóval.
 A routert ezek után már nem látták többé Budapesten.
A városon kívül, az M0-on is túl, ott, ahol már az Ikea parkolója is véget ér, van egy kis parkocska.
 Tervezői azért építették oda, hogy javítsa az egyhangú betonfelület szürkeségét, amolyan zöld szigeti oázisként, az aszfalttengeren.
 Jelenléte jelképes, olyan kicsi, hogy a karbantartók két cigi között vágják le a gyepet rajta egy sarokfűnyíróval.
  Egy asztal viszont épp elfér rajta, mellette két fapaddal. Nem messze tőle, az egyik lámpaoszlop tetejéről, féloldalasan lóg le a kopottas router, szellőnyílásban egy darázsfészeknek adva otthont.
  Jelenléte rontja az áruház tökéletes imidzsét, de mivel az ingatlan területén kívül esik, senki sem foglalkozik vele.
 Ellentében egy-egy arra tévedő vásárlóval, aki a szabadban kívánja elfogyasztani a bent vásárolt húsgolyókat.
  Ekkor megörülnek a potya wifi-jelnek, és boldogan csatlakoznak az ingyenes szolgáltatáshoz.
 Viszont a böngésző megnyitása után egy kezdetleges videóklipp jelenik meg. Grafikája a nyolcvanas évek vedójátékaira emlékeztet, a zenét pedig szintetizátor biztosítja.
   Alig halhatóan, mint egy kalóz mozifilm kamerás felvételén, halk férfihang egy négysoros refrént énekel loopolva.
  Bár az ingyenesnek hitt szolgáltatás mégis levesz értékes megabiteket a mobil előfizetésből, eddig még senki sem reklamált a telefontársaságok ügyfélszolgálatán.




Szépírói kurzus 2017 ősz/1 - Németh Dorottya elbeszélése



A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Németh Dorottya novellája Salinger elbeszélésének, a Ficánka bácsi Connecticutban című műnek a megidézése, méghozzá úgy, hogy Salinger ismert kérésével zárul. Mindenképpen publikálásra érett munka. Gratulálunk!


Németh Dorottya:
A tükörkép

- Készen állsz? Jól nézel ki, ez a nap is csak arra vár, hogy meghódítsd! - mosolygott Halmai Júlia magára, miközben a tükörben igazgatta a haját. A nő, aki visszanézett, kacéran rákacsintott: - Ma is szuper leszel!
Idén töltötte be a negyvenedik életévét, mindazok a dolgok, melyekre kislány korában vágyott, természetessé váltak. Négyszobás lakás Budapest egyik neves kerületében, króm konyhabútor, bejárónő heti kétszer. A Fészekrakók ingatlaniroda menedzsereként könnyedén megengedhetett magának bármit az ésszerűség keretein belül, amire csak kedve támadt. Nagyon jól emlékezett minden bevásárlása alatt arra, amikor kis cetlin kellett összeírnia, mi mennyibe kerül, nehogy zavarba jöjjön a kasszánál.
Felkapta a kocsikulcsot a kis tálkából kifelé menet, vetett még egy gyors pillantást magára, elégedetten nyugtázta, hogy ügyfeleit ma is le fogja nyűgözni, majd a parkolóba sietett. A portás intett neki, a szomszédban lakó fiatal házaspár hangosan köszönt - az ő közvetítésével költözhettek egy ilyen nívós helyre. Kedvtelve nézett végig legutóbbi szerzeményén, egy ezüst Hondán, az autó pont azt a felsőbbséget és hatalmat sugározta, amit ő is érezni vélt magában.
Az út a belvárosi irodába pont olyan kellemes volt, mint minden egyes nap, gondolatban végigpörgette az aznapi teendőket, miközben a hírek szóltak a rádióban. Az 'ingatlanárak emelkedése' kifejezés többször is elhangzott.
- Lehet, hogy mégis el kellene mennem arra a nyaralásra Mallorcára idén, amivel Katáék nyaggatnak már időtlen idők óta? - morfondírozott hangosan, szokásává vált megbeszélnie magával minden apró döntést. Nem ment férjhez soha, nem is érezte hiányát se gyereknek, se társnak, a munka volt a mindene, a fizetés meg az az öröm, ami minden mást pótolt. Nem mintha nem lettek volna kapcsolatai, vonzó nő volt, aki saját bevallása szerint alaposan karban tartotta magát, megtehette, hiszen nem kellett csöpögő orrokat törölgetni jóga helyett, vagy vasárnapi ebédet főzni, bájologni a rokonok előtt. Anyja korán elhunyt, alig lehetett kétéves, amikor apjával ketten maradtak, aki ugyan mindent megtett azért, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben sem, de közepes képességű költőként nem volt könnyű fenntartania kettőjüket.
Júlia idegesen megrázta a fejét, honnan jöttek elő most ezek a gondolatok? Mintha az élettől kapna választ, megcsörrent a telefon. Félszemmel az utat nézte, a táskájában kutakodott, már megint elfelejtette feltenni a kihangosítóra.
- Jó napot, Halmai Júlia beszél - felpillantott a visszapillantó tükörre, mosolyra húzta a száját, nagyon jól tudta, mennyire lehet érezni a telefonon.
- Julika? - köhögés hallatszott a vonal másik végén, Júlia szíve nagyot dobbant, mint mindig mostanában, amikor váratlan hívást kapott tőle.
- Apus, minden rendben? Miért hívsz ilyen szokatlan időben? Tudod, hogy dolgozom, nem tudok hosszan beszélni, ez a munkahelyi telefonom, nem tudnak elérni, ha sokáig foglaljuk.
- Persze Julika, jól vagyok, megkaptam a legutóbbi csomagod, nagyon figyelmes vagy, pedig csak egyszer említettem neked, hogy kicsit kopott már a köntösöm.
Júlia vett egy mély levegőt. Ezért kereste? Hiszen természetes, természetes már évek óta, hogy mindenből a legjobbat adja apjának, számtalanszor elmondta, hogy nem vár érte köszönetet.
- Apus, használd egészséggel, nemsokára küldök neked hozzáillő pizsamát is, meglátod, te leszel a legjobban öltözött a házban, elcsavarod majd a nővérek fejét! - Gyors pillantás az órára, két perc, és nyolc óra, bármikor befuthatnak az első ajánlatok. - Lassan mennem kell, van valami fontos, vagy visszahívhatlak este?
- Csak tegnap voltam a sarki közértben, tudod, ahol mindig azt a cukrot kérted. Találtam friss paradicsomot és paprikát, nem az a mű valami, amit mindenki vesz mostanában, hanem érezni rajta a föld illatát, gondoltam, csinálnék egy lecsót, pont, mint amikor kislány voltál, és átjöhetnél hétvégén ebédelni velem - a hang könyörögve elhalt.
- A hétvégén nem megy, és különben is, miért akarsz főzni? Nem jó a menü? Direkt beszéltem az orvossal, hogy kímélő ételeket kell enned, a lecsó nem hiszem, hogy jót tenne neked - Júlia már-már gépiesen mondta ki a szavakat, egyre csak az járt a fejében, hogy mindjárt beér a munkahelyére, a naptárát meg át sem nézte még, vajon kivel van időpontja fél kilenckor? - Apus, megígérem, hogy visszahívlak, de rohannom kell, szeretlek!
- Én is szeretlek Julika, vigyázz magadra. Hívj, várni fogom.
Kattanás hallatszott ahogy Halmai Péter letette a telefont, Júlia nem tudott elfojtani egy megkönnyebbült sóhajt. Apja mostanában kezdte el ennyit keresni, talán elmúlt az újdonság varázsa, amit eleinte a ház adott, tudja fene. Mindenesetre meg kell értenie, hogy főszezonban nem szaladgálhat át csak úgy hétvégénként, valakinek meg kell tartani a lakásbemutatókat, össze kell tenni a prezentációkat, mit gondol, miből telik arra a csodálatos ellátásra, amiben része van mostanában?
Ha az apjáról volt szó, semmi pénzt nem sajnált. A legmodernebb idősek otthonába költöztette be néhány éve, mivel bebizonyosodott, hogy már nem tudja úgy ellátni magát, mint régebben. Háló, amerikai konyha, fürdő zuhanyzóval és márványkáddal, 45 négyzetméter, orvosi felügyelet a nap 24 órájában, ki kívánhatna bármi mást?
Miközben a Hondát parkolta a mélygarázsban - névvel ellátott helyre -, érezte, hogy elönti a nyugalom. Otthon volt, a megszokott környezetben, ahol jól érezte magát, micsoda butaság, hogy így felizgatta egy telefonhívás! Most már semmi sem penderítheti őt vissza a kopott linóleumos konyhába, ahol mindig lecsószag terjengett, mindene megvan neki is, apjának is, ezért érdemes dolgozni, ezért van minden.
A délelőtt hátralevő részében már szokásos tettrekészségével állt a kihívások elé, élvezte az alkudozást a kivitelezőkkel, bezsebelt egy jókora prémiumot egy társasház eladásáért. Leadott két új kollégát betanulásra, megtartott három interjút, vázolta terveit a tulajdonosoknak, akik egyet is értettek vele, a jövő a modernizált, kompakt lakásokban van!
Ebédre csak egy salátát evett a szomszéd étteremből hozatva, kedvetlenül forgatta szájában az üvegház ízű paradicsomot. Nagy feladat várta délután, tengernyi szerződést kellett átnéznie, elszívott egy cigarettát - vékony, mentolos Eve, Németországban kapható csak.
- Zoé, kérem, ne zavarjon senki - szólt oda a fiatal recepciós lánynak, aki leplezetlen csodálattal nézett rá minden alkalommal, amikor látta. - A telefonokat vegye fel, ne kapcsoljon be senkit, szeretnék végezni ma a papírokkal. Készítsen nekem egy presszókávét, erőset, és mindenkit írjon fel, aki keres, holnap vissza fogom őket hívni.
Gyorsan telt a délután. Hat órakor automatikusan bekapcsoltak a lámpák, Júlia kábán nézett az faliórára, majd úgy döntött, inkább bent marad estére, és dolgozik tovább. Fél füllel hallotta, hogy kollégái hazamennek, majd nyolc óra körül kulcscsörgés jelezte, hogy Zoé is elhagyta az irodát.
Fél tízig tartott, mire az utolsó szerződést is lezárta. Fáradtan mosolygott a papírhalomra, megint csak arra kellett gondolnia, mennyire jó döntést hozott, amikor ezt a pályát választotta.
- Talán holnap egy kicsit később jövök be - gondolta, de tökéletesen tudta, hogy reggel nyolckor már megint itt lesz, mert hajtja valami megmagyarázhatatlan kényszer, hogy napról-napra jobb legyen, felülmúlja önmagát újra és újra.
Bezárta az ajtót maga mögött, felnyalábolta az új szerződéseket és a listát, amit Zoé hagyott az asztalon, majd a kocsi felé indult. Miközben a liftre várt, átfutotta a neveket és telefonszámokat, csodálkozva vette észre, hogy apja kétszer, az otthon, ahol lakott, háromszor kereste a nap folyamán. A visszahívás, amit ígért, teljesen kiment a fejéből a sok dolog közepette.
Beült az autóba, beindította a motort, kitolatott a garázsból és apja telefonszámát tárcsázta, tízkor volt lámpaoltás, talán még eléri. Kicsöngött, de nem volt válasz, igaz is, mindig korán feküdt.
Otthon jóleső fáradtsággal nyugtázta, hogy aznap is volt a takarítónő, a levegőben kellemes citromillat terjengett. Felakasztotta a kabátját, kulcsok a kis tálkába, gyors zuhany, és el is nyúlt az ágyon, az ágynemű friss volt, és ropogós. Hetek óta nem aludt olyan mélyen, mint aznap éjjel, a jól végzett munka öröme, valamint a prémium édes álmokat hozott.
Telefoncsörgésre ébredt, rémülten nyitotta ki a szemeit, hirtelen nem tudta, hol van. Az ágy fölötti csillárra fókuszált, majd amikor kitisztult a kép, komótosan a telefon után nyúlt.
- Halmai Júlia, jó reggelt - a kötelező mosoly nem maradhatott el.
- Jó reggelt, Dr. Mészáros János vagyok, elnézést a korai zavarásért.
- Miben segíthetek, doktor úr? - mosolygott Júlia rendületlenül, egy jó ügyfél bármikor keresheti, látott ő már különc dolgokat.
- Az édesapjáról szeretnék beszélni. Nagyon sajnálom hölgyem, de Halmai Péter elhunyt a tegnapi nap folyamán. Fogadja őszinte részvétem.
Júlia érezte, hogy elönti a bosszúság. Ez nagyon rossz tréfa korán reggel, főleg, hogy évek óta először elaludt, rég úton kellene lennie.
- Uram, tegnap beszéltem vele telefonon, valamint még hívott is este, kérem, nézze meg újra a nevét, és máskor legyen óvatosabb azzal, milyen híreket ad át, és kinek.
- Az édesapja infarktust kapott délután, először kért minket, hogy ne szóljunk, ne okozzunk feleslegesen aggodalmat. A kórházban jobban lett, próbálta hívni magát, de a titkárnő szerint irodán kívül volt, a telefonja pedig ott maradt. Később elszundított, előtte könyörgött, hogy adjunk át Önnek egy üzenetet, azon aggódott, hogy ha nem engedik haza a hétvégére, maga esetleg feleslegesen jön át hozzá ebédre. Júlia? Ott van?
Júlia továbbra is a csillárt nézte, nem értette, miért homályosodik el. Lassan letette a telefont maga mellé a kisasztalra, halványan hallotta, hogy valaki beszél, de csak szavak jutottak el a tudatáig, temetés...aláírás...elszállítás... a jelentésük nem. Csak arra tudott gondolni, hogy késésben van, és fel kell öltöznie, valamit tennie kell, hogy ezen a napon is készen álljon, ahogy mindig is.
A hangok megszűntek a telefonból, ő a kosztümjét ráncigálta a helyére, körömcipőbe bújtatta harisnyás lábát, majd a kijárati ajtó felé menet belepillantott a tükörbe megigazítani a haját.
- Készen állsz? - suttogta a tükörképének. - Mondd, ugye én rendes lány voltam?
A tükör azonban hallgatott.