2018. november 11., vasárnap

Szépírói kurzus 2018/ősz/12 Kőrösi Zsolt versei


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Kőrösi Zsolt írt egy verset a saját nevére, ezt a házi feladatot oldotta meg, valamint írt egy szabályos hexametert. Kiváló munkáit itt közlöm.

Kőrösi Zsolt

A jövő század eszméje


Nincs az az Isten, hogy nekiüljek s verseim írjam!

Kőrösi Zsolt


Barátom! ha hívhatlak barátomnak,
Így a neved, pőrén leírva
Csak egy adat egy iraton,
mi nem takar semmit.
De ismerlek téged gyerekkorod óta
S el kell hogy mondjam, egy furcsa fickó vagy
Ám annál jobb barát, jobb játszótárs,
Jobb partner lettél nekem az évek során.

Furcsállom is, hogy neked nem írnak barátaid
Szülinapodra, bármilyen szép köszöntővel
Leped meg őket mindig, minden évben egyszer.
De nézzük is meg az úgymond baráti körödet!
Hát igen, nincsenek túl sokan benne;
Egyikük már dolgozik is,
S ezért Angliába ment, és ritkán láthattad mostanság.

A másik? Már érettségivel flangál, ha nem dolgozik úgyszintén,
Itt lakik a közelben, és se híre, se hamva.
Pedig talán őt ismerted meg közülük legelőször!

Harmadik, negyedik, ők az újak, a négy évükkel,
Egyikük veled tanul tovább, mindenkinek barátja,
A másik elment, mást tanul, mint amit eddig elsajátított.
Ők barátnak barátok, de mikor nyakig vagy a gondban,
Nem biztos, hogy ők fognak tudni téged kihúzni belőle.
És a többiek? Nem szeretnek, vagy már nem szeretnek,
Vagy csak futólag láttátok egymást.

S tudod, mi a legszomorúbb az egészben?
A fészbuk,(igen, így írom, mert e szörnynek
Nincs magyar neve, szerencsére)
Mely elment mindenféle adatot rólad,
Ezáltal ismerve téged neked szóló
Hirdetményekkel bombázhatnak
S ki tudja, mire használhatják még;
Még e szörny is előbb emlékezik meg arról,
Mikor lenne néked szülinapod:
„Ma van Kőrösi Zsolt születésnapja.
Ne felejtsd el felköszönteni őt!”

A végén csak egymásban bízhatunk meg,
Te meg én, bajtársak a bajban.
Igazságtalannak tűnhetek azokkal,
Akik ténylegesen barátaid,
De ha eljön a személyes világvége,
Magunk maradunk.
Mint mondani szokás:
Segíts magadon, és Isten is megsegít.
Itt vagyunk egymásnak a végítéletig,
Ha elmész, megyek én is veled,
De előtte aranyba foglalom a nevedet
Hogy örökké ragyogjon lángoszlopként
Az elveszett utókornak:
KŐRÖSI ZSOLT, született december hatodikán.

Szépírói kurzus 2018/ősz/11 Nagyné Antal Judit novellája


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Nagyné Antal Judit azt a házi feladatot oldotta meg sikeresen, hogy rövid, egyperces elbeszélést írt, egy emberi tragédiát megjelenítve. Kiváló munkáját itt közlöm.

Nagyné Antal Judit
MARATON


Bemelegítenek. Viktor a tőle megszokott alapossággal, minden testrészét  felűlről lefelé átmozgatja. Bedörzsöli  magát  izomlazító krémmel. Mindig ilyen, villan belém a gondolat, a fürdőszobában is képes órákat  eltölteni. A szakállát, kis ollóval formára igazítja, szinte minden nap. A munkájában is ilyen precíz pontos kiszámítható. Zavarja a szép kék szeme körüli ráncok megjelenése.
Csak a gyerekünkkel nem tud megbékélni, nem fogadja el a valóságot, mert az nem lehet, hogy az ő fia….
Ellövik a rajtot. Elindultak. Hatalmas a mezőny. Viktor közép tájt fut egyenletes tempóban, összeszedetten, ahogy az tőle várható, és megszokott. Hiába mondtam, hogy talán ezt most ki kellene hagynia. Nem tudott felkészülni erre a maratonra, sem testben, sem lélekben. Szerinte pont ezért kell elindulni, talán egy pár órára ki tud kapcsolni. Nem számít semmi más, csak hogy végig menjen, ne adja fel, igen a legfontosabb hogy ne adja fel.
Végigkisérem őt gondolatban, van amikor látom is  a tömegben. Vagy inkább érzem, szinte együtt ver a szívünk, közben a gondolataim elkalandoznak. Ott dobog a fülemben a monitor hangja: tadam – tadam – tadam, a három hónapos kisfiúnk szívverése, aki még mindig az intenzíven. Tadam – tadam, nem tudom talán jobb lenne, ha…. de most nem gondolok erre, csak a páromat figyelem, hátha megint felbukkan egy kanyarban.  Erőltetem az agyamat, hogy figyeljem Viktor mozgását, a futó lépteit. Igaza van, milyen jó lehet neki, ahogy kikapcsol az agy,  a láb talajt ér, ütemesen felváltva egyszer a jobb, egyszer a bal, és már megint a fülemben hallom: tadam – tadam.  Már értem,  miért nem akar a kórházba bemenni, nem akarja elfogadni, elhinni az eseményeket. Ha nem látja, nincs is. De ez a kegyetlen élet, gondolom, és jobb, ha most lesz vége, mint ha egy életen át nem tud magáról, vagy tolókocsiban ül.
De akkor is az ő fia, mondom magamban. Nem fog így futni az apjával. Elveszítem mindkettőt, a kis Viktort, és  a  nagy Viktort.
Nem, nem gondolok erre, csak a maratont nézem, erőltetem  magamat, megpróbálok csak ide koncentrálni. Már a mezőny túl van a nehezén, eltelt volna annyi óra? Figyelem Viktort,  bírja, úgy látom jól bírja, kitartó, erős mindig egy dologra figyel, még a végén nyerni fog. Hajrá!, kiálltom, én drága Viktorom, győzni fogsz, csak bírd a finist is. Nekünk együtt sikerülni  fog. Legalább itt, és most, és neked.
Újra a fülemben a tadam – tadam, mikor megrezzen a telefon a zsebemben. A kórház. Remegő kézzel felveszem. És már nem hallom a hangot a fülemben:  t a d a  m.


2018. november 8., csütörtök

Szépírói kurzus 2018/ősz/10 Mádi Beáta versei


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Mádi Beáta azt a házi feladatot oldotta meg, hogy szabályos szonetteket írt a mindennapi életről, a felújításról, a takarításról, a konyhai feladatokról. Ritmikailag nagyon szép munkák, és a játékosságuknak köszönhetően igazán maradandó művek.   

Mádi Beáta

Felújítás

Határtalan a kosz, a szürke por
leszáll a légben elcsavargó pára,
a fáradt, sápadt, régi kis szobába,
tapéta csíkja védi a falat.                                           

A bútorfény darabja elfogyott,
ma tiszta lett az asztal és a székek,
lavór kidől, ha létra lába széles,
letisztult nálad minden porfogó.

Kikandikál egy szeg, szöget verek,
a fal tövében három polc lefestve,
szerelni vágyó  jóbarát a vágyam.

Pihenni holnap úgy szeretnék most,
elernyed izmom, nyűg a hátizom,
egy barna pók ma hálót sző szobámban.


Konyha

Kifolyt a kávé, kell a konyharongy?,
s az asztalon, egy fürge csík nyoma
cukorka barna löttybe’ virradóra,                                  
elázik, édes íze oly finom.

Kifolyt a kávé, inni hol fogom?,
egy kósza csésze széle szájon csókol,
a csészealj röpül már messzi tájon,
a konyha tartja össze otthonom.

A gáz, ha kékül, halkan szundikál,
az ablakon benéz egy napsugár,
a tűzhelyen egy új edény a lángon.

Ma lekvárt főz a málna és eper,
a fáradság már mindent elkever,
s üvegbe rakva csendes oly nagyon.


Porszívó

Pusztítok minden bújó porcicát,
kapaszkodnak szégyenlős sarokszöszök,
porszívóm nyaka nyúlik, gyomra zörög,
falja a por szálló hagyatékát.

Makacs vagyok, ha lelkem tele már,
szőnyeg szálai közt minden ott lakó
hallja zengőn zúgó hangom átható
dallamát, e test éhes szerenád.

Mozdulatlan lennék nappal mégis,
ismerősként köszön rám a fény is,
porzsákom megpihen, nagyot nyújtózik.

És hallanám, mit a csend elzenél,
ha hangomat lecsendesíthetném,
úgy szeretnék, oh, végleg elgurulni.


2018. november 7., szerda

Szépírói kurzus 2018/ősz/9 Baráth Adél képversei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Baráth Adél képverseket is készít, amely képversek jól illenek a szerző ismert, sajátos egyéni hangjához, a rövid, szűkszavú költői nyelvhez, valamint képzőművészeti kötődéséhez.   

Baráth Adél: Darab 
Baráth Adél: Emlék
Baráth Adél: Seb

2018. október 12., péntek

Szépírói kurzus 2018/ősz/8 Bányai Tibor Márk és Mádi Beáta verse


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatói, Bányai Tibor Márk és Mádi Beáta azt a feladatot oldották meg, sikeresen, hogy "magyaros" formában, felező nyolcasban írtak verset. Bányai Tibor egy modernebb hangot választott, míg Mádi Beáta a népdalt idézi versében.   

Bányai Tibor Márk
  
F8

Reggel török kávét főzök,
vagyis csak neszt engedek fel
forró vízzel. Bugyog a víz,
gözölög a kávéital,

beindul már költészetem,
fél nyolcra fél nyolcasokkal.
De ettől még az F8-as
konvektorom szarakodik.

Nem is gyullad, sem duruzsol.
Ezért én egy szakértőhöz,
a Várady Szabolcs úrhoz
folyamodom gáztanácsért.

Ajánljon a mester hamar
jó szakit, hogy duruzsoljunk
én és a kon vektor együtt,
ahogy Flaccus a Horácban.


Mádi Beáta


Egy öreg fa

Erdő mélyén kopasz fa áll
lombot hullat, ideje már.
Ősz simítja fázós kérgét,
szél tépázza már a testét.

Ráncos kezén remeg ujja,
fejet hajtott, nincsen múltja
lehullajtja zörgő haját
avarmező fedi lábát.

Fejével int, messzi tájra
a meleget meghálálja,
sárgán-vörös lilás-barna
szoknyájának lenyomata.

Hideg rágja szürke törzsét,
ráborítja fehér leplét,
tükröt tart egy tócsa néki
fáradt lelkét megidézi.

Erdő mélyén kopasz fa áll
öreg teste búcsút int már
lehanyatlik, reccsen egyet
árnyékának nyoma veszett.


2018. október 11., csütörtök

Szépírói kurzus 2018/ősz/7 Monori Szabolcs elbeszélése


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Monori Szabolcs azt a feladatot oldotta meg, sikeresen, hogy Mándy Iván Bútorok című művéhez hasonlóan tárgyakat - esetünkben könyveket - kelt életre. Elbeszélését itt közlöm.  

Monori Szabolcs

Könyvek

 – Végre lekapcsolták a lámpát, itt az éjszaka! – sóhajtott fel valaki a sötétben.
 – Alig vártam, hogy nyújtózhassak egyet. Szörnyű ez a mozdulatlanság – panaszkodott valaki más. A vékony függönyön át beszűrődő halvány holdfényben mozgolódás kezdődött.
 – Két éve jöttetek ki a nyomdából, és már most nem bírjátok a gyűrődést? Mit szóljak én? Elmúltam negyven! – replikázott egy öblös bariton.
 – De magát legalább elolvasta!
 – Egyszer. Régen. Azóta csak a költözéseknél vett le. Már majd felzabálnak az atkák meg ez a sok por – nyűgösködött tovább a több, mint negyven éves, akinek borítójára két név volt írva: Hašek és Švejk.
 – Örüljünk, hogy a költözések után kivett a dobozból! Nem úgy, mint őket… – szólt egy fiatalabb hang, mire mindannyian lepillantottak a padlóra. Két nagy kartondoboz állt a sarokban bezárva, lecelluxozva, némán.
 – Mi lehet vajon szegényekkel? Már biztos rég megfulladtak…
 – Őket aztán nem olvassa el soha! – szólt együtt érzően egy türkiz borítós Balzac-kötet. – Mi legalább még reménykedhetünk.
A mozgolódás lassan abbamaradt. Alig volt helyük, minden polc zsúfolásig tele. A beszélgetésbe egyre többen kapcsolódtak be.
 – Nagyon más volt ám régen – nosztalgiázott a mindent tudók bölcsességével az ezerkilencszáz-nyolcvanhármas kiadású Úton, akinek címlapján egy árnyalak stoppolt az országúton. – Emlékeztek, kamaszként milyen sokat olvasott? Mindegyikünket kétszer-háromszor.
A királykék borítós, vékonyka Salinger-kötet kéjelegve nyújtózott, fehér Zabhegyező felirata látványosan megnyúlt.
 – Azok voltak ám a szép idők! Lapozott bennem ide-oda, megállás nélkül. Napokon át tornáztatta a lapjaimat.
 – És senkit nem hagyott félbe. Tisztességgel végigolvasott mindnyájunkat – bámult a sötétbe a múlttól megrészegülten Malamud Új élete. A kissé kopottas, ám közülük olvasói körökben talán legnépszerűbb Asszony a fronton kislányosan kuncogva tette hozzá:
 – Azt hiszem, kicsit belém is szeretett…
Tisza Kata Magyar pszichoja ezt nem hagyhatta szó nélkül.
 – Jaj, te mindig ezzel jössz! Valójában csak szánt. A tartalmad és az ütött-kopott külsőd miatt. Mert lásd be, már akkor sem voltál fiatal…
 – Bánt, hogy többet foglalkozott velem, mint veled, te kis csitri?
 – Akit gyorsabban olvasott végig, azzal jobban élvezte az együttlétet, nem gondolod? – érvelt a Kata-regény, de a Polcz Alaine-mű sem maradt adósa.
 – Neked mindig csak a gyors kalandok jutottak ebben a családban, ezért fogalmad sincs, milyen érzés, amikor hosszútávon szeretnek egy könyvet, és élvezettel forgatják heteken, hónapokon át!
Az Asszony a fronton – puha fedelén egy könnyes női szemmel – hirtelen megszédült és nagy puffanással a parkettre zuhant.
 – Na, ezt megérdemelted, vén csoroszlya! – sziszegte riválisa.
Egy hatvanas éveiben járó, sokat megélt művészeti album csendre intette őket.
 – Hölgyeim, hölgyeim, elég a veszekedésből! Még felébresztik az itthoniakat! Amúgy is kár vitázni azon, kit szeretett jobban és kivel törődött többet egykor. Most egyikünkkel sem foglalkozik, punktum.
 – Én azért szeretek visszaemlékezni azokra az időkre – merengett tovább a kemény fedeles Gyűrűk ura első kötete. – Mert bár csalódott vagyok, hogy nem olvas újra, de ha nem lennének azok a húsz évvel ezelőtti, csendes novemberi éjszakák, amiket kettesben töltöttünk a paplan alatt, elemlámpa fényénél, üresebbnek érezném az életemet.
 – Egyetértek. Engem kilencvenhatban olvasott, az érettségijét követő forró nyári napokban. Megkönnyebbült volt és vidám, nagyon egymásra hangolódtunk – csatlakozott a társalgásba egy narancssárga könyv.
 – Engem is abban az évben falt föl, ha szabad így fogalmaznom! – visította magas hangján A pusztai farkas, akit egy bizonyos Hermann Hesse teremtett a húszas évek végén. – Gyönyörű vénasszonyok nyara volt, emlékszem, esténként lejárt velem a folyópartra, a telihold fényénél lapozgatott.
Néhány percig a múlt képzeletbeli taván ringva ábrándoztak. Aztán egy nagy alakú, vaskos kötet, amelynek rajzolt ókori templomrom volt az elején repedt dór oszlopokkal, bal alsó sarkában elszürkült Trefort Kiadó felirattal, halkan megszólalt, mintha évezredes titkokat akarna mesélni.
 – Én csak egy tanulmány vagyok, akit az egyetemi könyvtárból kölcsönzött ki, így mindig tudtam, hogy egyetlen egyszer olvas majd el.
 – Tudjuk, tudjuk! Elfelejtett visszavinni a könyvtárba a sorstársaid mellé! – vetette közbe türelmetlenül az erőszakos tartalmáról elhíresült Gépnarancs. De az öreg tanulmány nem hagyta magát kizökkenteni.
 – Igen, így van. És sokan emlékezhettek rá, mennyire fájt ez akkor nekem. De aztán megszoktam köztetek, és már egyáltalán nem bánom, hogy itt ragadtam. A könyvtárból ide-oda hurcolásztak volna furábbnál furább alakok, akik csak azért olvasnak el, mert kötelező tananyag vagyok. Őt viszont valóban érdekeltem.
 – Honnan tudod? – kérdezte valaki a sötét sarokból gúnyosan.
 – Érzi azt egy könyv…
 – Így van! Legyél bármilyen könyv, kódex, képregény vagy folyóirat, érzed, hogy őszintén szeret-e a tulajdonosod, vagy csak úgy megtűr a polcon – prédikálta lelkesen a Búvár Zsebkönyvek motorkerékpárokat bemutató része, mintha át akarná venni a Biblia szerepét, majd sorozat-kiadás lévén királyi többesre váltott. – És bár mi is becsapottnak érezzük magunkat, amiért nem vesz elő újra, hogy felelevenítse a sok hasznos információt, amit neki tartogatunk, úgy véljük, jó gazdánk van. Ragaszkodik hozzánk, meg sem fordul a fejében, hogy eladjon bennünket.
 – Igen. Kiváltságosak vagyunk, mert vele lakhatunk. Elhozott a szülői házból; nem kényszerre, önszántából! Mi vagyunk a kedvencei, hogy itt vagyunk vele, azt szereti – szavalta dallamosan az Arany-összes.
Ady válogatott versei keserűbben látták a világot.
 – Valóban nem lehet könnyű az otthon maradottaknak! Három havonta látogatja őket csupán, még annyit sem foglalkozik velük, mint velünk. Több, mint két éve, hogy nem hozott könyvet hazulról.
 – De itt, Pesten meg egyre-másra veszi őket. Persze, csak a leárazottakat… – suttogta némi malíciával az öreg Móricz-kötet, akit mindenki nagyon tisztelt. – Nem egészen értem. Ha nincs ideje olvasni, akkor miért vásárol?
 – Örüljünk, hogy nem tért át az e-bookra – vetette közbe egy fiatalabb könyv, de a Móricz-mű nem tudta, mi az az e-book, és hiába is magyarázták neki, nem értette meg. A beteges Proust papa és a láncdohányos Bukowski-kötetek is zavartan köhécseltek. Talán csak a portól. Tulajdonosuk ritkán ért rá takarítani, így szegény könyvek tetőtől-talpig, talptól gerincig a szürke masszában ácsorogtak.
Nemrég a csapatba került egy Grecsó-regény, a Harminc év napsütés. Én is így megöregszem majd, felettem is így eljár az idő, tűnődött. Abban bízott, őt legalább egyszer elolvassa a gazda, nem használatlanul és hasztalanul éli le az életét, és kerül valami nyomorúságos szemétdombra, vagy égetik el barbár kezek. Hallott ilyen rémtörténeteket a szemközti polcról Fahrenheit 451-től. Kétségbeesve szakadt ki belőle:
– Ha levetem magam a mélybe, és holnap reggel meglát a gazdánk, talán kedvet kap az elolvasásomhoz!
– Testvérem, ne tedd! – fordult felé ijedten bátyja, a Mellettem elférsz című kötet. – Előbb-utóbb majdcsak sort kerít mindnyájunkra! Ha máskor nem, hát a nyugdíjas éveiben. Messze van még, tudom, de ráérünk, ne türelmetlenkedjünk!
 – Amennyiben leugrasz és elolvas, az számodra néhány nap igazolt hiányzás! – tréfálkozott a kettőezer-hármas Gerlóczy-könyv, amelynek borítóján maga a szerző látható fiatalon, cigarettával a kezében.
A Gépnarancs szokás szerint vitatkozott.
 – Szerintem lazán visszatesz a helyedre. Északi fal, magyar regények, G betű, föntről a második polc, hatos hely.
Camus Közönye ennél rezignáltabban véleményezte a Harminc év ötletét.
 – Nekem mindegy, ki mit tesz. Mindenki a saját belátása szerint. Ha nem félsz, hogy szétszakadsz, miért ne?
– Ha neked bejön, és épségben visszakerülsz ide mellém, esküszöm én is megcsinálom! – szögezte le a kettőezer-tizennégyes születésű Grecsó-testvér, a Megyek utánad.
Mielőtt azonban a Harminc év napsütés dönthetett volna, éles hang szólt a fenyőfa íróasztalról.
 – Könyvek, elég legyen már! Hallgassatok el! Minden éjjel fesztiváloztok! Mi PC barátommal és Monitor úrral aludni akarunk! Napi tíz órákat dolgozunk, nem csak a polcon henyélünk, mint ti! Engem egész nap ver a gazda, a betűim annyira fájnak, hogy el sem tudjátok képzelni. Fogjátok be végre!
A fekete billentyűzet szigorú hangjától ijedten mind elhallgattak. Csak a Tót atyafiak morgolódott még egy kicsit.
 – Jól van, na! Befejeztük. Némák leszünk most már éjszaka is. Ez a jussunk, ugye? Tűrni mindig. Mintha nem tudnánk senkinek semmit mondani. Mondhatom, szép új világ!
Végül mély csend borult a szobára. Hallgattak a gépek, a festmények, a bútorok, és hallgattak a könyvek is.




2018. október 2., kedd

Szépírói kurzus 2018/ősz/6 Mádi Beáta költeménye, kiegészítve Csősz Gergely, Bányai Tibor, Kőrösi Zsolt, Baráth Adél, Germán Ágnes variációival


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Mádi Beáta hexametert írt, ezt a házi feladatot oldotta meg, sikeresen. Mégis, a második versszakra az órai keretben variációkat írtak a többiek, amiken igen jókat szórakoztunk, majdhogynem együtt írtuk a különböző hexameter-sorokat. Az elkészülés sorrendjében egészítettem ki Mádi Beáta versét Csősz Gergely, Bányai Tibor, Kőrösi Zsolt, Baráth Adél, Germán Ágnes variációival. 

Mádi Beáta
Lekvár hexameterben

Hittem szép szavaidnak, szedtem a lábaim tegnap,
hoztam a tál lila szilvát, enni se tudtam a héját,
éhesen álltam a gőzben,lábast tettem a tűzre.
Főznék egy üveg ízet, lekvár illata ízlett.

Tegnapelőtt ama pultnál, árus kérdezi bőszen:
mit várnál, kicsi ringyó: számlát kérne ma tőlem?
húzzon a pitlibe, drágám, tőlem bármit is venne,
”áfás számlaigényét, kérem, előre jelezze”!


Csősz Gergely

Tegnapelőtt ama pultnál, árus kérdezi bőszen:
mit várnál, kicsi ringyó: számlát kérne ma tőlem?
online-pénztárgépet is én hozzak, mi?!, felejtsd el!,:
”áfás számlaigényét, kérem, előre jelezze”!


Bányai Tibor

Tegnapelőtt ama pultnál, árus kérdezi bőszen:
mit várnál, kicsi ringyó: számlát kérne ma tőlem?
Édesanyám, ne parázzon, nálam akármit is enne,
”áfás számlaigényét, kérem, előre jelezze”!


Kőrösi Zsolt

Tegnapelőtt ama pultnál, árus kérdezi bőszen:
mit várnál, kicsi ringyó: számlát kérne ma tőlem?
majd a jövőben, kérem, hogyha ilyet tesz a boltban,
”áfás számlaigényét, kérem, előre jelezze”!


Baráth Adél

Tegnapelőtt ama pultnál, árus kérdezi bőszen:
mit gondol Maga itt, most, számlát kérne ma tőlem?
Hölgyike, szóljon mindig, kérjen bármit is itten:
”áfás számlaigényét, kérem, előre jelezze”!


Germán Ágnes

Tegnapelőtt ama pultnál, árus kérdezi bőszen:
Hölgyike, bármit venne ma tőlem, most ne hebegjen,
itt van a ringlóm, kapja be bátran, friss ez az áru:
”áfás számlaigényét, kérem, előre jelezze”!

2018. szeptember 27., csütörtök

Szépírói kurzus 2018/ősz/5 Csősz Gergely költeménye


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Csősz Gergely azt a házi feladatot oldotta meg sikeresen, hogy az Énekek Éneke nyomán megírta a saját "énekét". Különleges munkáját örömmel közlöm. 


Csősz Gergely
Énekek éneke
(átirat)

Dehogy vagy te rusnya, kedves, dehogy vagy te rusnya!

Mint vízesés az Édenkertben a te tekinteted fátyla, és fogaid sziklái között pisztrángok a szavaid. Pajkosak, szivárványosak, megfoghatatlanok.

A te kacajod egyetlenem, mint egy túzok kakas dürgés időszakban, kézfejed mosószappanhoz hasonlón kecses. Olyan vagy te, mint egy jól lebetonozott pingpongasztal, szerelmem, csupa tízemeletesek között.   

Hajad boglya illatos, frissen tilolt marrákesi kender, lelked világa kies, mint a sínai hegyek, a te lábad közepütt lám, Vörös-tenger ered. Hagyd hát, hogy átvezessem rajta erőtől duzzadó leendő közös fiaink, hadd keressenek új otthont, hadd hágják meg a te csúcsaid, miként kőszáli kecskét, akarom mondani: miként kőszáli kecskék, kedves, miként kőszáli kecskék.

Dehogy vagy te kecske, kedves, dehogy vagy te kecske, ne mekegj már annyit, ne csüggedjél egy cseppet se, tömjél inkább tömjént a pipámba addig, és engedd, hogy a hajnal hasadtával nektáromat hasad hasadtába, félénk kelyhecskédbe cseppentsem, hadd szaporodjunk és sokasodjunk - ahogy az Úr mondta vala -, úgy is, mint: dugjunk, én galambom, tubicám, amennyit lehet!



2018. szeptember 26., szerda

Szépírói kurzus 2018/ősz/4 Várady Liliána elbeszélése


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója Várady Liliána néven írta meg elbeszélését, amely Boccaccio híres Dekameronja egyik fejezetének a mai változata. Remek írás. Itt közlöm. 

Várady Liliána

Körforgás

Jó kis sztori volt, amit Gyuláról fecsegett Irma, hogy kidesztillálta azt a gyöngyszemet 7 év alatt a netről, aztán meg beleszeretett, pedig csak pajzánkodni akart. Azt hitte, Erzsi lesz az ötvenegyedik, akit magáévá tesz, és majd otthagy, mióta üzemszerűen csalta a feleségét. Na de, képzeljétek, nem így lett!
Történt ugyanis – Irma elmondása szerint –, hogy a nagy Budapest városában, lakott egy család. És hát Gyulánk, akit otthon csak apusnak becéztek, azzal áltatta övéit, hogy be kell fejeznie a doktori dolgozatát, azért nem ér haza esténként időben. Minden nap csak 11 körül jelent meg, s persze közben a nőket fogyasztotta, egyiket a másik után. Nem akart ő botrányt, se komoly kapcsolatot, csak jó nagyokat szeretkezni, igazán élvezni a szexet. Ezért mindig férjes asszonyokra hajtott, nem volt nehéz becserkészni őket, letöltötte a netről a nő profilját, és ha tetszett, már vitte is kéglire. Anyus ezalatt rendesen járt dolgozni, ellátta a háztartást, a gyerekekkel foglalkozott, s egyre kevésbé vágyott a férjével ágyba bújni. Hát csoda, hogy az a szegény rákényszerült más asszonyok kegyeire?
Na, de nem is ezt akarom én elmesélni. Mert az igazi história – Irma szerint –, anyussal esett meg, akit apus fél évig kérlelt, miután beleszeretett az egyik páciensbe, hogy legyen neki is valakije. Ez meg ellenállt, nem akart ilyen modellel szolgálni a gyerekeinek. Fél évig tűrt és várt, de egyszer csak elég lett, és engedve apus unszolásának, leültek együtt a net elé. Ura és parancsolója megmutatta neki, hogyan működnek a társkeresők. Így aztán – miután azt is eldöntötte, hogy elválik –, felregisztrált egy megfelelő oldalra. Neki viszont nem tartott 7 évig a desztillálás, mindjárt elsőre letöltötte Bercit, álmai férfiját, egy kék szemű, sármos, özvegy értelmiségit. Volt is otthon sírás-rívás, mikor hazajött az első randiról, mert mintha kicserélték volna. Uracskája ezt látván, reggelig telezokogta a nagypárnát, érezte ő, hogy most elveszíti feleslegét.
Gyöngyikénk – mert így hívták az asszonyt – gyorsan belevetette magát az új kapcsolatba. Berci első randin elhívta síelni, amit némi hezitálás és többszöri találkozás után, végül el is fogadott. Első éjszaka aztán ő sírt és rítt, mert férje nagy, bozontos, göndör hajkoronája helyett, csak egy rövid hajú, drótszőrű fejet borzolgathatott.  S mikor a fej szeretkezésre kiéhezett tulajdonosa egy éjszakán át nem engedte el magától, egyszer csak elbőgte magát kisanyánk. Másnap viszont a sífelvonón a férfi – aki 10 évvel volt idősebb, már jóval 50 fölött járt – olyan romantikusan ölelte át a csodás fenyvesek között, hogy mikor még egy kis Becherovkát is benyomtak a pálya aljában lévő kiskocsmában, babánk onnan már szerelemmel megtöltve lépett ki. Maga se tudja, mitől és miért, de megtörtént. Valami olyan erős vonzást érzett Berci iránt, hogy az szinte fájt. Este már nem kellett picsognia, de nem ám. Volt ott olyan hancúrozás, mint annak a rendje. De nemcsak durr–bele módon, hanem szépen és finoman. Először a zuhany alatt Berci leszappanozta, aztán viszont, majd lemosták egymásról a szappant. Mily finom volt a bőre ennek a Bercinek – ahogy Gyöngyink Irmának előadta –, képtelenség volt betelni vele. Máskor meg egyszerűen csak leteperte a fürdőszobában a nőt, és a hideg kövön tette magáévá.
Hazajövetelük után Berci konyhapultját is felszentelték, hölgyeményünket felültette, ő épp, hogy felérte, de – tudtommal – felérte! A 20 évi házasságba belekonszolidálódott és kihűlt nő, most vérmes és szexmániás örömlénnyé változott. Nem akarlak ám titeket untatni a különféle pózokkal, meg a bútorok és helységek megszentségtelenítésének hosszú sorával, annál is inkább, mert vannak ennél izgalmasabb kalandjaik is.
Úgy fordult ugyanis, hogy mindjárt az első nyáron az Adriához mentek nyaralni. Nem kettesben, Berci huszonéves unokaöccse és annak kedvese is velük tartott. Itt aztán a tengerben minden előfordult, csak, hogy az „ifjak” meg ne lássák. Mert hát úgy van az, tudjátok, hogy mikor fiatal az ember, az öregek elől bujkál. Mikor meg megvénül, a fiatalok elől. Ilyen körforgás az élet. Berciéknek is jól jött a gumicsónak, amivel messzire beeveztek, és élvezték egymást a morajló tenger ölelésében. Máskor meg beúsztak, s egyszer csak egy cápa letépte a melltartót. Jaj, de édesen harapdált az a cápa, s mily jó volt a hátára simulva úszni! Láttátok volna – fűzte bele mondókájába Irma –, mikor Gyöngyünk ezt ecsetelte, szinte megszépült. A csúcsra viszont csak a Dinári–hegységben, hazafelé jutottak el.  Este indultak neki a több, mint 1000 km-es útnak. Berci és rokona felváltva vezettek. S amikor elöl ültek az ifjoncok, az öregek meg hátul, Zorán hangja épp a legjobbkor szólalt meg a cd lejátszóról:  „Hadd legyen!” – s nem kellett kétszer mondania.
Azt beszélik, így éltek, míg bele nem haltak…, de átadom a stafétát, most Erzsink következik.