A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Bálity Csaba azt a feladatot választotta, hogy Örkény István A Sátán Füreden című egypercese nyomán megírja az újabb "sátáni" történetet. Igen jól sikerült munka, nagy örömmel közlöm.
Bálity Csaba
A Sátán
a Mészáros utcában
A sofőr jobbra-balra forgatta a fejét,
hol az egyik, hol a másik tükörbe pillantgatott tolatás közben. A szemetesautó
hangos pittyegése megtörte a budai mellékutca reggeli csendjét. A két kukás még a saroknál leugrott a
kocsiról, egykedvűen sétáltak a parkoló járművek mellett. A magasabbik,
borostás negyven körüli férfi egy pillanatra megtorpant.
– Figyeld má’, ez meg mi a faszom? –
kérdezte a fiatalabb társától, állával a kukák felé bökve.
A járdaszegély mellett sötétszürke
nejlonzsákok hevertek, nekitámasztva a katonás sorban álló szemetesedényeknek.
A másik, egy valamivel fiatalabb, sápadt, karikás szemű férfi érdeklődve vette
szemügyre a spárgával bekötött szájú zacskókat. Közelebb lépett, bakancsával
megrugdosta őket, de nem lett okosabb. Mindketten tanácstalanul nézték a
kompozíciót, amikor nyikorogva kinyílt a ház kapuja, egy lakó lépett elő a sötétből. A szemüveges
férfi csíkos fürdőköpenyt, frottírzoknit és papucsot viselt. Mindkét kezét a
köntös zsebébe mélyesztette.
– Jó reggelt – mondta a két kukásnak,
akik szó nélkül visszabiccentettek. – Ezeket is fel kéne dobni – mutatott a
zsákokra anélkül, hogy kezét kihúzta volna a zsebéből.
– Mi van benne? – kérdezte érdeklődve a karikás
szemű.
– Mit számít az, mi van benne? Hajítsák
fel a kocsira és kész!
– Ez nem olyan egyszerű – vette át a
szót az idősebb kukás. – Egyrészt, csak az edényekbe kitett hulladék
elszállítását rendezte a társasház. Az egyebekre nincsen fedezet.
Itt rövid hatásszünetet tartott, mivel
ezt érezte a legfontosabb üzenetnek, és bár további érvek is voltak a
tarsolyában, úgy tervezte, ezeket majd akkor veti be, amikor az árról kezdenek
alkudozni. A terv működőképesnek tűnt, a köpenyes először vette ki kezét a
zsebéből. Ujjait végig húzta a markában tartott pénzen, hogy egyértelművé tegye,
egynél több bankjegyet szorongat.
– Ezen talán csak lehet segíteni –
mondta magabiztosan, miközben visszacsúsztatta a pénzt a fürdőköpeny zsebébe.
– Másrészt – folytatta a kukás, mintha
meg se hallotta volna a közbevetést – egyáltalán nem mindegy, milyen típusú
hulladékról van szó.
– Nukleáris hasadóanyag. Az gond? –
kérdezte szája szegletében egy félmosollyal a köpenyes, de aztán látva a másik
kettő döbbent arcát, hamar felismerte, hogy humorizálással aligha éri el a
célját.
– Természetesen vicceltem, nincsen benne
semmi rendkívüli. Megnyugodhatnak.
– Mi aztán nem vagyunk nyugtalanok –
csapta le a magas labdát a fiatalabb szemetes. – Tőlem ítéletnapig itt
maradhatnak ezek a zsákok. Az önkormányzatnál lehet konténert rendelni. Fent
van a telefonszám a honlapon. Minden jót!
Mintha egy begyakorolt koreográfia
szerint zajlanának az események, a borostás füttyentett a sofőrnek, hogy
indíthat.
– A kommunális hulladékot is itt
hagyják? – kérdezte gúnyosan a köpenyes, hogy egyértelművé tegye, tudja, csak
színjátékot játszik a másik kettő. Kezére játszott az is, hogy éppen ebben a
pillanatban nyílt a vezetőfülke ajtaja, és a gépkocsivezető, aki az eddigi
párbeszédből egy szót se hallott, érdeklődve közeledett a kompániához.
– Mi van már? – kérdezte a sofőr a
kollégáit.
– Ezeket akarja elvitetni az úr – mondta
magyarázólag a karikás szemű, miközben egy pillanatra se vette le tekintetét a
fürdőköpenyesről.
– Mi ez?
– Éppen ezt szeretnénk kideríteni –
mondta a borostás – de nagyon titokzatos az úriember.
– Nincsen ebben semmi titok, csak nem
értem a körülményeskedés okát. Azt hittem, mostanra már árkon-bokron túl
lesznek.
– Eleve vannak a veszélyes hulladékok,
azok szóba se jöhetnek – magyarázta a sofőr, szája sarkában le-fel járt a
cigaretta. – A másik meg, hogy tönkre tudja tenni a gépet. Tudja, mennyibe
kerül egy javítás?
– Nem tudom.
– Sokba. Ha eltörik a kés például. Az
nyolcmillió. Úgy értem, nyolcszázezer forint – helyesbített a sofőr, mert az
első összeget maga is komolyan vehetetlenül magasnak érezte.
– Nem fog eltörni a kés, ezt garantálom.
– Volt már rá példa. Nem szeretnénk, ha megint előfordulna. Ha van
egy fürdőszoba felújítás teszem azt, utána meg a tulaj kihordja a sittet, mi
feldobjuk jóhiszeműen, aztán hirtelen reccs, már el is tört a kés a
tömörítőben. Tetszik érteni? – érvelt tovább a borostás.
– Mondjuk, a nagyságos asszony azt
mondja, nem tetszik a csempe, már nem divatos a virágmintás. Le kell verni. Nem
tudom persze, milyen maguknál a csempe, ezt csak példának mondtam. Akkor nincs
mese, utána meg ott marad a rengeteg törmelék – erősített rá a sofőr.
– Az én feleségemnek volt nagyobb
problémája is a mintánál – legyintett a fürdőköpenyes. – Amúgy ördöge van,
tényleg most csináltattuk meg a fürdőt. A nejemnek hol a szaniter nem volt elég
jó, hol a fuga színe nem passzolt szerinte a bordűrhöz. Volt itt egy erdélyi
brigád, Déváról. Na, azokat is majdnem az őrületbe kergette. Soha, semmi nem
volt neki elég jó. Munkaidőben a kivitelezők vérét szívta, utána meg az
enyémet. Bérszámfejtőként is mindent tudott a hidegburkolásról. Három hét
múlva, a dévai kőművesek kezdték mondogatni, hogy asszony kell a házba.
– Mondtuk, hogy ebben nem tudunk
segíteni. Húzza odébb a zsákokat, hogy tudjuk üríteni a kukákat! Már így is
késében vagyunk – méltatlankodott a karikás szemű.
– Dehogy húzom. Hozzá nem érek. Amúgy
nem esik jól, hogy nem bíznak bennem. Mondtam, hogy nincsen sitt a zsákokban.
Azt már elvitték a dévaiak múlt héten, amikor végeztek. De ha nem akarnak egy
kis pénzt keresni, vagy azt hiszik, baja lenne ennek a húsdarálószerű izének,
nekem úgyis jó. Ha esetleg mégis meggondolnák magukat, csak csengessenek fel a
kaputelefonon. Tizenkilences lakás, Kelemen – mondta a fürdőköpenyes, majd
sarkon fordult és eltűnt a kapualjban.
A két kukás megbabonázva bámult a zsákokra,
a sofőr anélkül, hogy tekintetét levette volna a fekete nejlonról, balkézzel
hirtelen mozdulatot tett, nem lehetett eldönteni, hogy a füstszűrőig szívott
cigaretta csikkjét hajította el, vagy csak nyugtatólag intett a kukásautó
mögött lassanként feltorlódó kocsisornak.
