2013. december 15., vasárnap

Megölelt az Isten

Dóka Attila megzenésítette a Megölelt az Isten című versem.
Itt látható, hallható.

2013. december 4., szerda

Szépírói műhely - Írásgyakorlatok 9.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.


A legutóbbi foglalkozáson Székely Patrícia Dóra olvasott fel egy úgynevezett "ikernovellát". Nekem nagyon tetszett a játékossága, humora, őszintesége.


Székely Patrícia Dóra

Ikernovella 1.

Hétfő

Már megint engem bámult. Ez valami hihetetlen. Talán három hete vettem észre először, hogy mindig ott bukkan fel, ahol én. Jó beismerem nem olyan nagy ez az iskola, hogy soha ne fussunk össze, de azért akkor feltűnő, hogy mindig ott van, ahol én. Ha a büfénél vagyok, akkor ott van, ha a tornateremnél, akkor ott, ha az aulában, akkor meg ott. Roppant bosszantó. Igaz, már megszoktam, hogy a lányok kedvelnek, de ez a követés dolog, akkor is furcsa. Hiszen nem is tudok róla semmit. Nem tudom a nevét, és azt is csak pár napja sikerült kiderítenem, hogy kinek az osztályába jár. Ja és persze, hogy szereti a rózsaszínt. Legalábbis sokszor van rózsaszínben.
Először csak a szégyenlős oldalpillantásokra lettem figyelmes. Aztán arra, hogy néha rajtam felejti a pillantását. Utána már a haverok is folyton mondogatták, hogy lett egy újabb rajongóm. Furcsa, hogy bár már három éve idejár mégis csak most tűnt fel a létezése. Pedig nem csúnya lány, jó annyira nem is szép, de nem kifejezetten ronda. Sőt! Most, hogy másmilyen a haja egész szép. Igen tényleg szép, főleg a szeme. Mélybarna színű, nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani…talán az étcsokihoz. És nemhiába, hord annyi rózsaszínt. Jól áll neki. Mindig a barátnőivel van és folyton nevet. Kedvesen nevet. Ha ránéz az ember, akkor úgy tűnik, hogy ő egy vidám személyiség. Na, nem mintha sokat nézegetném, de mivel mindig ott van, ahol én ezért feltűnik, hogy milyen sokat nevet. Nem is értem miért nem tűnt fel eddig, hogy ő is hozzánk jár. Jó lenne, ha megszólítana. Mert fura, hogy csak így kerülgetjük egymást. Lehet, hogy nekem kéne megszólítanom? Biztos örülne neki, mert láthatóan bejövök neki. Jó oké ezt eldöntöttem, holnap megszólítom. Remélem rózsaszínben lesz, mert az tényleg nagyon jól áll neki.

Kedd

Ma egész nap nem láttam Esztit. Igen, végre sikerült kiderítenem a nevét; Varga Eszter. Szép név, illik hozzá. Így már Facebookon is könnyebb lesz megtalálni. Remélem, semmi elrettentőt nem találok az adatlapján, mondjuk azt, hogy van pasija…

Szerda

Nincs barátja ez most már tuti. Megnéztem az adatlapját és egy szó sincs rajta semmilyen barátról, és ez már fél siker. Legalábbis szerintem. Úgy döntöttem, hogy ismerősnek jelölöm. Végül is abba nem fogok belehalni, ha elfogadja, akkor talán írok is neki valamit.
Amúgy ma összefutottunk a folyosón és úgy tűnt, mintha meg akarna szólítani, de nem tette meg. Mondjuk az is lehet, hogy csak én láttam így, mert kezd miatta elmenni az eszem.

Csütörtök reggel

Fáradt vagyok…Majdnem egész éjjel a Facebook-ot frissítettem, hátha visszaigazolja, hogy az ismerősöm, de még mindig nem tette meg. Basszus lehet, hogy túl sokáig vártam…Pedig el akartam hívni pénteken az egyik ismerősöm szülinapi bulijába…
Mondjuk, lehet, hogy még nem is látta, hogy bejelöltem…Lehet, hogy ő nem is lóg egész nap a neten…Még várok és meg próbálok nem kétségbeesni. Akármikor visszaigazolhat.
Inkább nekiállok készülődni, mert ha csak a monitort bámulom, akkor sose érek be a suliba.
Mielőtt elindulok, még vetek egy pillantást a Facebookra. Egy új értesítés…Csak nem? De igen! Visszaigazolt! Na, jó most már nincs kifogás, mindenképpen beszélnem kell vele.

Csütörtök este

Ezt nem hiszem el! Komolyan egy rossz film az életem…Történt ugyanis, hogy a drága haverom lesérült tesi órán és vajon ki volt az a szerencsés, aki bekísérte az ügyeletre? Hát persze, hogy én. Szóval körülbelül egy órát tölthettem a suliban és akkor is csak egy pillanatra láttam Esztit, pont akkor, amikor Lacit cipeltem ki a suliból. Lehet, hogy tényleg Facebookon kéne neki írnom…de mégis mit írjak neki? ,,Szia Peti vagyok, már egy ideje figyellek, csak nem mertelek még megszólítani, viszont ma már tényleg akartam veled beszélni, de a hülye Lacit kellett az ügyeletre cipelnem, így nem volt rá időm. Amúgy nincs kedved holnap eljönni velem egy barátom szülinapi bulijára?” Nagyon romantikus mondhatom…tuti, hogy rögtön a karjaimba omlik. Ki kell találnom valami mást, és ha nem is bulizni hívom először, akkor is el kell hívnom valahová, mert ez így nem mehet tovább.

Péntek

Azzal az elhatározással keltem fel, hogy ma valaminek történnie kell és történt is, bár ez leginkább egy szerencsés véletlennek köszönhető, nem pedig annak, hogy mennyire fasza csávó vagyok.
Szóval az úgy volt, hogy egész nap a megfelelő pillanatra vártam. Vártam arra, hogy összefussunk a folyosón vagy az aulában vagy akárhol, de akárhányszor láttam mindig rossz volt az időzítés. Hol a barátnőivel volt, hol egy tanárral beszélt. Szinte már beletörődtem abba, hogy ma sem lesz semmilyen előrelépés, de aztán a sors végre egyszer segített rajtam. Történt ugyanis, hogy lyukasórám volt, így csak mászkáltam a folyosókon, amikor kivágódott a biosz terem ajtaja és Eszti rohant ki rajta, szinte fellökve engem. Csak visszakiáltott egy bocsi-t, és rohant a mosdók felé. Arra gondoltam, hogy ennél jobb alkalmam úgysem lesz, szóval utánamentem és bevártam a mosdó előtt. Mikor kijött és meglátott láttam, hogy meglepődött és éppen rá akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e vele, amikor elkezdett beszélni. Kérte, hogy ne haragudjak, azért, hogy fellökött, de az a hülye Soma leejtett valami üveget, amiben valami gusztustalan dolog lakott már 100 éve és a lé, amiben úszott ráfröccsent a pulcsijára, és ez a kedvenc pulcsija, mert rózsaszín és már régen kapta a nagymamájától és nagyon szereti a nagymamáját csak ritkán találkoznak, mert a nagyi vidéken él. Igazából nagyon hadart és legszívesebben megcsókoltam volna, hogy legalább addig ne beszéljen, de aztán egyszer csak hirtelen elhallgatott és rám nézett. Láttam rajta, hogy rettenetesen zavarban van. Mondjuk zavarodottságért nekem se kellett a szomszédba mennem. Előttem volt a lehetőség, de nem igazán tudtam, hogy mit kéne mondanom, mivel is kéne kezdenem, ezért kinyögtem az első dolgot, ami eszembe jutott és megdicsértem a pulcsiját és megemlítettem, hogy jól áll neki ez a szín. Ő még jobban elpirult és bemutatkozásra nyújtotta a kezét:
-                     Varga Eszter vagyok egyébként. 
-                     Szakács Péter.
Zavartan szorongattuk egymás kezét egy kis ideig, amikor Eszti megszólalt:
-                     Öhm vissza kéne mennem a terembe szóval…-
Elengedtem a kezét és felajánlottam, hogy visszakísérem a teremhez. Örömmel fogadta és csendesen visszasétáltunk a biosz előadóhoz. Mielőtt bement volna megkérdeztem, hogy lenne-e kedve velem szombaton meginni egy kávét vagy valamit. Rögtön igent mondott szóval szombaton meglesz az első igazi randink! Abban maradtunk, hogy a részleteket megbeszéljük Facebookon szóval már tényleg nincs több kifogás és írnom kell neki.




Ikernovella 2.

Hétfő

Megint arra lettem figyelmes, hogy engem néz. A barátnőimmel az aulában ültünk, ő pedig a büfénél várta a haverjait és körülbelül félpercenként a mi társaságunk felé nézett. Három hete kedden vettem először észre, hogy feltűnően sokszor bukkan fel ott ahol én. Először azt hittem, hogy csak bemesélem magamnak, de utána a lányoknak is feltűnt, így nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak én képzelek többet bele egy egyszerű dologba. Az elején azt mondogattam magamnak, hogy ez egy kicsi iskola tehát elég esélyes, hogy sokszor összefutunk egymással, de azért az nem lehet véletlen, hogy minden szünetben ott bukkan fel ahol én is vagyok. A csajok szerint ez egy kicsit fura, mármint, hogy szinte már követ, de szerintem cuki. Mondjuk azt nem értem, hogy, miért nem mert megszólítani….Talán nem is azért bámul, folyton mert tetszem neki, hanem azért mert egyáltalán nem tetszem neki…Lehet, hogy valami kis nyomi libának gondol, mert folyton röhögcsélek és túl sok rózsaszínt hordok…de nem tehetek róla, ha egyszer szeretem azt a színt. Vagy az is lehet, hogy a hajamat nézi…múltkor voltam fodrásznál és szerintem túl sokat vágott belőle. Ajj bárcsak tudnám, hogy mit gondol valójába…Lehet, hogy holnap elé állok, és csak simán rákérdezek. De mi van, ha beégek? Ajj fogalmam sincs, hogy mi legyen… Na, jó holnap tényleg rákérdezek! Persze csak akkor, ha lesz rá alkalom….És azt hiszem, hogy holnap inkább hanyagolom a rózsaszínt.

Kedd

Ajj olyan nyomi vagyok…Ma egész nap kerültem Petit. Azt, hogy megtudtam a nevét egy szerencsés véletlennek köszönhetem. Facebook-on kommentelt az egyik ismerősöm képe alá, így már tudom, hogy Szakács Péternek hívják. Gyorsan le is csekkoltam, hogy van-e barátnője, de szerencsére nincs. Persze bejelölni nem mertem. Mondom, hogy nyomi vagyok. Eldöntöttem, hogy holnap ráköszönök, és ha visszaköszön akkor bejelölöm. Ez tuti biztos.

Szerda

Még mindig nyomi vagyok…Összefutottunk a folyosón, de nem köszöntem neki…Mármint akartam, tényleg akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Csak tátogtam, mint egy nyomi hal…Basszus tuti, hogy full hülyének néz. Nem hiszem el…áh inkább le is fekszem aludni. Ez egy szar nap.

Csütörtök reggel

ÁáÁáÁáÁ mindent visszavonok! Ez egy csodálatos reggel! Ismerősnek jelölt! Ráadásul még tegnap este, tehát nem ijesztette el a halas mutatványom. Úristen nagyon boldog vagyok! Gyorsan vissza is igazoltam, aztán nekiálltam készülődni. Ma reggel még nagyobb gonddal választottam ki a ruháimat és csináltam meg a sminkemet. Talán a mai lesz a nap, hogy megszólítom. Jaaaj nagyon izgulok!

Csütörtök este

Hát felesleges volt izgulnom… Tényleg felkészültem rá, hogy ma valami történni fog, de sajnos nem történt. Vagyis annyi történt, hogy Peti ma nem igazán volt iskolában. Mármint reggel bejött, de második óra után el is ment. Valamelyik osztálytársa lesérült tesi órán és ő kísérte el az orvoshoz. Pont láttam, ahogy mennek el a suliból. Ez már kezd röhejessé válni, amúgy, hogy csak kerülgetjük egymást. Már inkább nem ígérek meg magamnak semmit, lesz, ami lesz.

Péntek

Semmi kedvem nem volt suliba menni, szinte végig motoszkált bennem valami ma történni fog. Nem tudtam volna megmondani, hogy jó vagy rossz dolog, de az eddigi napokból kiindulva úgy gondoltam, hogy nem túl sok jó. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem volt igazam, mert ez lett életem eddigi legjobb napja! Ugyanis Peti randira hívott!!
Szóval az úgy történt, hogy bioszon az egyik hülye osztálytársam pont előttem tört össze valami üveget, amiben valami gusztustalanság úszkált már vagy száz éve. Persze a lötty, amiben úszkált rám fröccsent, és persze pont ma kellett felvennem a kedvenc pulcsimat, amit a nagyitól kaptam, szóval még mielőtt leordítottam volna Somát, hogy mégis, hogy lehet valaki ennyire béna, inkább kirohantam a mosdóba, hogy megpróbáljam kiszedni a foltot. Annyira rohantam, hogy majdnem fellöktem valakit, de nem is igazán esett le, hogy az a valaki Peti volt. Ez már csak akkor realizálódott bennem, amikor láttam, hogy a pulcsim nem ment tönkre és elkezdtem lenyugodni. Mondjuk ez a nyugodtság nem tartott sokáig, mert amikor kimentem, akkor megláttam, hogy Peti ott ácsorog a mosdó előtt és engem vár. Annyira zavarba jöttem, hogy rögtön elkezdtem neki magyarázni a gusztustalanságról meg a leejtett üvegről, meg a pulcsiról, és még a nagyiról is, akitől kaptam. Aztán észbe kaptam és inkább elhallgattam. Észrevette, hogy végre hagyom szóhoz jutni és megdicsérte a pulcsimat! Én még egy köszönömöt sem bírtam kinyögni, és inkább csak bemutatkoztam, végül is igazából még nem is ismertük egymást. Ezután megkérdezte, hogy visszakísérhet-e a teremig, majd a terem előtt megkérdezte, hogy ráérek-e szombaton és meginnék-e vele egy kávét. Rögtön rávágtam, hogy igen persze, hogy ráérek. Hiszen erre vártam egész hete, sőt még régebb óta. Megbeszéltük, hogy a részletek miatt majd ír Facebookon. Olyan izgatott vagyok! Mióta hazaértem egyfolytában nyomogatom a frissítést hátha írt már, nem akarom itt hagyni a gépet egy percre sem hátha pont akkor ír, amikor nem vagyok itt. Ajj úgy izgulok! Remélem jó lesz a holnapi randi! Bárcsak már holnap lenne! Már most azon gondolkodom, hogy mit vegyek fel. Még csak annyit döntöttem el, hogy tuti, hogy lesz rajtam valami rózsaszín.





2013. december 2., hétfő

Bächer Iván meghalt

Bächer Iván meghalt.
Valamikor az általam szerkesztett Jelenlétben indult, az akkori Alkotókörbe is sokszor eljött. Szabó János, Sziládi Zoltán, Kiss Emőke, Nagy Attila Kristóf mellett ő is az egykori, 1981-től újraindult Jelenlét halottja. Isten nyugosztalja. 1982-ben megjelent versének, és az akkori Jelenlét borítójának a fotómásolatával búcsúzom Ivántól. 

2013. november 29., péntek

Versek a rádióban

Tegnap 20.50-kor verseket mondtam a Kossuth rádióban. Jó rádióhallgatást kívánok.

Erre a linkre kattintva meghallgatható, de csak úgy, ha a 20.50-es időpontra megyünk a kurzorral, és ott rákattintunk az időpontra. Kicsit bonyolult. 
Mindez, a Kossuth Rádió honlapja szerint, csak három hétig lesz hallható. Utána - gondolom - archívumba kerül.

Sok üdv mindenkinek!

2013. november 27., szerda

Szépírói Műhely - írásgyakorlatok 8.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.


A legutóbbi foglalkozáson Bana Károly Renátó írásait hallhattuk. Meglepett az írások humora, "profizmusa". 

Bana Károly Renátó

A materialista ember

Egy napon a materialista ember elindult, hogy munkát keressen. Ilyen merészségre életében még csak egyszer szánta el magát, de akkor végül is nem indult el. Most azonban mégis, mert a javakat szerette, jobban, mint a lustaságot, és jobban, mint bármi mást. Gondolataiba mélyedve ment egy mezőn éppen, mikor megszólította egy hang:
- Ádám! Ádám!
- Na! Mi az? Mondjad! Mi van?
- Ádám! Én szólítottalak meg!
- Ki az az "én"?
- Az Isten. Mindent tudok. Épp ezért fölajánlom, hogy légy a második fiam.
- S mit kapok cserébe?
- Hogyhogy mit kapsz cserébe? A legnagyobb dolog a világon fiamnak lenni.
- Jó, jó, de azért mégis mit? Elvégre az ember csak szeretné tudni, ha már munkát vállal!
- Belekerülsz a Bibliába, s áldani fogják majd nevedet. S elvezetlek egy olyan világba, ahol nem leszel többé rabja a földi dolgoknak, s efölött a világ fölött végtelen hatalmat kapsz.
- Köszönöm, nem! Elég volt apám fiának lennem, ő is azt mondta, hogy ne legyek rabja a földi dolgoknak, mégis minden földi értéket magáénak mondott.  Különben is másodiknak lenni nem jó dolog, mindenből kevesebb jut az embernek. Különben hol vagy? Nem is látlak!
Ezzel tovább folytatta útját. Másodjára az ördög kísértette meg.
- Ugye, munkát keresel?
- Igen, azt. Ki vagy, s mit ajánlasz?
- Rögtön a tárgyra térsz. Ezt szeretem benned. Én az ördög vagyok, s megadom neked mindazt, amit kívánsz. Pénzt, nőket, aranyat, ékszert, minden fölött rendelkezhetsz.
- Ez már sokkal jobban hangzik.
- Ugye? Cserébe nem kell mást tenned, mint hűen szolgálnod engem, és elismerned, hogy minden fölött jogosan uralkodom.
- Akkor most ki uralkodik minden felett? Te vagy én?
- Én, de te segítesz. Várj! Hová mész?
- Munkát keresni - hangzott az egyszerű válasz.
Harmadjára a Halál jött vele szembe.
- Én vagyok a Kaszás, és munkát ajánlok neked.
- Kasszás?
- Nem! Kaszás!
- Ja, a kapás! Értem. És mit?
- Nem a kapás! Betűzöm: H, A, L, Á, L.
- Mindegy!
- Nem mindegy! Ugyanis én nem kapával, hanem kaszával dolgozom.
- Tudod, mit? Felejts el! Ilyen akadékoskodó főnök akkor sem kéne, ha maga a Halál lennél.
Tovább menve az erdőben, hét kisnövésű ember futott oda hozzá.
- Hát ti kik vagytok, kis nevetséges emberkék?
- Nem vagyunk nevetségesek! Mi vagyunk a Hét Törpék. Én vagyok Hapci, ő Morgó, Szende, Kuka, Szundi...
- Hát még a nevetek is eléggé vicces, olyan, mint ha valami bugyuta rajzfilmből lenne. De mégis, mit akartok, mit dolgozzak?
- Azt, hogy csókold meg Hófehérkét, kit a gonosz mostoha elaltatott egy mérgezett almával, mert szebb volt nála, de fölébred, ha egy herceg megcsókolja, aki aztán elnyeri Hófehérke fele királyságát és szerelmét.
- Nahát, ez tényleg egy mese!
És már faképnél is hagyta őket. Aztán saját hasonmása jött vele szembe.
- Hé! Te tudom, ki vagy! Ne is mondd! A Szomszéd a Szomszédokból!
- Majdnem! A lelkiismereted!
- Azért nézel ki úgy, mint én! Érthető! De egyet nem értek. Te milyen munkát szeretnél ajánlani nekem? És alighanem szegényebb vagy, mint én.
- Hát az igaz, munkát nem adhatok, te viszont rendesen megdolgoztatsz! Szeretném azonban felhívni a figyelmedet, hogy hallgass az utánam jövőre.
- Ez még könnyű! Mit adsz érte?
- Reménytelen vagy!
S ahogy az ígéret szólt, hamarosan jött valaki.
- Egy angyal.
- Igen, az őrangyalod!
- És mit akarsz tőlem?
- Semmit.
- Akkor nem lennél itt! Na, mit?
- Hát... épp ez az. Semmit. Felmondok.
- Én nem is alkalmaztalak! Neked kéne engem.
- Hogy te légy az én őrangyalom?
- Nem! Nem az angyalokat, hanem a vagyonomat szeretném őrizni.
Végül egy ismerős alak jött felé.
- Már megint a lelkiismeretem!
- Nem! Én te vagyok!
- Hát az hogy lehet?
- Nem tudom. De ne menj tovább!
- Miért ne?
- Mert vége az útnak.
- És mi van az út végén?
- Az út vége. Hát nem borzasztó?
- És van ott munka?
- Hát az nincs, de azt már nem is néztem.
- Akkor honnét tudod, hogy nincs?
- Lehet egy olyan világban valami, ahol nincs materializmus?




Levél a Télapóhoz

Így karácsony tájékán megkezdődik az ünnepi láz. S bizony még más is, várakozás az ajándékokra. A gyerekek várják a Mikulást és a Jézuskát. A Mikulásnak még levelet is szokás küldeni. Az ilyen levelek közül került kezembe egy, melyet most megosztok veletek:


Kedves Télapó!

Mielőtt megírnám az idei kívánságlistámat – szeretnék pár szót szólni hozzád.
Először is, azt mondják, hogy te az összes gyereket ismered, és így állapítod meg, hogy jó volt e vagy rossz e az idén. Szeretnék ahhoz gratulálni, hogy ilyen hatalmas kémhálózatot sikerült kiépítened, arra azonban szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ez az információforrás gyakran nem elég megbízható. Szerintem nálunk a kém a Margit néni a szomszédból, azért sétál végig a körfolyosón és kukkant be mindenhová, ugye? Amúgy a múltkor megkapta, mert akkor kukucskált be a 17-esbe, mikor Gyuri bácsi és a barátnője épp papás-mamást játszottak. Szóval ez a módszer rossz.
Tavaly karácsonyra a Marci osztálytársam 20000 Forintot kapott meg egy új számítógépet, holott négy tantárgyból állt bukásra, meg tapizta Icust is. Dezső pedig színjeles tanuló, és mégis csak egy pár zoknit, meg egy pulóvert kapott tőled.
Ez engem még mind nem érdekelne, de sajnos nálam is elrontottál valamit szerintem. Ha mindent tudsz az összes gyerekről, akkor rólam is, s tudhatnád, hogy utálom az tejcsokoládét, mégis minden karácsonyra kapok egy csomót. De nem panaszkodom, a mikuláscsomag mindenkinek jár, még a rosszaknak is alapfelszereltség. Szeretnélek arra kérni, hogy nekem mégse hozz, mert úgysem eszem meg, a kutyánk meg már hány tőle, ám, ha mégis ennyire rámenős vagy, akkor legalább már valami minőségi márkát hoznál, ne a legolcsóbb TESCO-s minőséget. A narancsot még szeretném, de rohadt volt a tavalyi is és löttyedt.
A tavalyelőtti sportautó pedig - amit kértem – igazira gondoltam, nem pedig egy játékmodellre. A látásod sem lehet már olyan jó, mert amikor, a kocsi mellé MC Bach Demint albumát kértem, akkor nem J.S. Bachra gondoltam. De ekkor még nem szóltam, ám tavaly, amikor megkaptam tőled a 621. pulóveremet, ami tök béna és a nyolcsebességű BMX bicikli helyett egy sportautós újságot; akkor már tényleg besokalltam és tudtam, hogy ezt idén megírom neked.
Tehát szeretném, ha pótolnád a kívánságaimat, s megkapnám a verdát meg a bicajt, bővebben lásd a tavalyelőtti levelemet, de emlékeztetőül: egy Ford Mustangot, BMX kerékpárt. Biztos vagyok benne, hogy csak tévedésről van szó, így ez nem is kérdés. Az idei kívánságaim a következők lennének:

1.                egy jacht a horvát tengerparton
2.                30000$ készpénzben
3.                meg egy saját focicsapat
4.                továbbá azt akarom, hogy a Frigyes bringáját törd szét vagy lopd el vagy robbantsd fel vagy valami, mert irigy görény és a múltkor nem engedte meg, hogy kipróbáljam

Ezeket akarom az idén. Hogy lásd, mennyire rendes vagyok: ezt az évet még megadom neked, hogy ezeket az egyértelmű hibákat javítsd. Jól figyelj, Télapó, azonban, ha ez nem történik meg, akkor nagyon nem leszünk jóban egymással, megkeserülöd. Apukám az adóhivatalnál dolgozik, nagyon befolyásos ember. Elintézem, hogy legalább három évet ülj a sitten. Valamint tudom hol szoktál parkolni a szarvasaiddal, amikor hozzánk jössz; aláaknázom a terepet. Így akarj még egyszer kikezdeni velem, tudjad kivel állsz szemben, kis lúzer!

Minden jót, jó munkát, kellemes karácsonyt!

Pistike



Most a láb vagy a méter?

- Apa, miben van a különbség a láb és a méter között?
- Hát, fiam, ez egyértelmű; abban, hogy az egyik láb, a másik meg méter.
- Nem így értettem. Mekkora egy láb?
- Ez buta kérdés, nem lehet megmondani, nekem is más a lábam, mint a tied.
- Én azt hallottam, hogy az egy mértékegység.
- Igen? Vagyis, igen, az, hát miért is ne lenne az?
- Engem, apu, igazából csak az érdekelne, hogy mi alapján döntötték el, hogy mekkora legyen egy láb, hiszen, mint te is mondtad, mindenkinek más a lába.
- Az alapján döntötték el, hogy mekkora legyen egy láb, hogy mekkora egy méter.
- Egyszóval azért harminc centiméter egy láb, mert a méter száz?
- Pontosan!
- Ennek semmi értelme így!
- Látod, én is ezt mondom! Ilyen értelmetlen butaságokat kérdezel itt, na menj játszani, nem látod, hogy apád elfoglalt a lábaival?


2013. november 15., péntek

Két felolvasás

A napokban két youtube-felvételre bukkantam.
Két felolvasás, mindkettőt nagyon szeretem.
Az egyik itt hallható/látható, és Három haiku a címe, a másik meg itt, és Alulnézet a címe.

Mindenkinek mindenféle jót kívánok!

2013. november 7., csütörtök

Szépírói Műhely - írásgyakorlatok 7.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson Horváth Gábor írása volt a legjobb. Különös hangulatú írását ezért is közlöm. 

Horváth Gábor

Az istennő

   Jenő idegesen körülnézett. Figyelte azt a pezsgést, ami a szórakozóhely bejárata előtt volt.  Fiatalok, kisebb-nagyobb csoportokban tömörülve, hol a cigibe szívva, hol a borosüveget meghúzva társalogtak. Mintha külön utcabált tartottak volna. Persze akadtak olyanok is akik annyira partiba voltak, hogy magukról nem tudva, az egyik kapualjban szuggerálták az előttük szétloccsant hányásfoltot.
   Jenőnek tetszett ez a forgatag. Anyukája mondta, hogy itt biztos jól fogja magát érezni. Sok fiatal eljár szórakozni ebben a korban, ő is lassan már húsz éves, ideje volt végre kimozdulnia. „Érezd magad jól, csak a lányokkal vigyázz! Sokuk csak megbántani akarnak.” – Anyja ezekkel a szavakkal engedte útjára Jenőt. Lányok. Mennyi lány van itt. A szeme megakadt egy kisebb lánytársaságon. Hangosan beszélgettek és nevettek, miközben a cigi füst teljesen körbevette őket. Látta a ruháikat. Mindegyiken szemtelenül rövid szoknya volt, formás combjukra fekete harisnya tapadt, lábaik pedig kis sötét csizmákban tűntek el. Dekoltázsuk sokat sejtető, mégis túl sokat takaró. Jenő érezte, ahogy nemi szerve megkeményedik. Száraz ajkait akaratlanul is megnyalta, ahogy újra végigmérte a társaság egyes tagjait. Aztán, kivált a társaságból ő.
   A füst kettévált, ahogy keresztüljött rajta. A világ, mint ha egy pillanatra megállt volna, hogy megnézze, micsoda tünemény tapossa felszínét. Ez a vörös hajú istennő megbabonázott volna bárkit. Sötétre festett szemhéja alól méregzöld szemek figyeltek kíváncsian. A feszes fekete ruha úgy tapadt testére, mint ha nélküle meghalna.  Magassarkú csizmájának koppanása, menyei szólam volt bárkinek, aki felfigyelt rá.  Ekkor az istennő szeme megakadt Jenőn. A fiú szíve egy dobbanást kihagyott, amikor ránézett a lány. Tekintetét belefúrta, úgy szippantott egyet még a maradék cigiből. Rámosolygott, majd eldobta a csikket és elfordult. Az istennő és társasága bement a szórakozóhelyre. Jenő pedig, megbabonázva, ment utánuk.

*

   Rengetegen voltak. Az asztalok jókedvtől és üres sörös korsóktól roskadozott. A pultnál annyian álltak, hogy a személyzet alig tudtat tartani a frontot.  Szinte csak elmosódott árnyékokat látott, ahogy ide-oda sürögnek.  Ahogy beljebb ment, egy nagy terembe jutott.  Középen egy fa állt, rajta egy projektor ami a sima falra vetett különböző videoklipeket. A plafonról groteszk állatszobrok lógtak le, mint ha egy álomban lenne az ember. Itt bárszékek és hozzájuk igazított bárasztalok voltak. Mindegyiket körülülték és nagyban ment a beszélgetés. Közben a hangszóróból ütemes elektronikus zene szólt. Jenő még egyszer körbenézett az bizarr terembe,majd vett magának egy sört. Ivott már ilyet igaz, akkor anyukája is ott volt. Néha megisznak egy-egy üveggel. Elmosolyodott, ahogy erre gondolt. Tekintetével elkezdte keresni az istennőt. Érezte, ahogy hívogatja. Vonzza magához egy titkos nyelven, amit csak ők ketten értenek meg. Megigazította ingét, és levette gyűrött zakóját. Melege volt csak azt nem tudta, hogy a hely teszi, vagy az istennő. Aztán meglátta. Egy szomszéd helységben volt, pont belátott az ablakon. Ott ültek és hangosan nevettek. A többi lány közül is kiemelkedett az a csilingelés, ami elhagyta a lány ajkát. Megint enyhe remegés lett úrrá a gyomrán. Nem tudta elhinni, hogy ilyen lány létezhet. A nevén gondolkodott. Mi lehet az? Adél?Vera?Klaudia? Egyáltalán az istennőknek van neve? Tovább bámulta a lányt.  
   Az istennő észrevette és megint rámosolygott. Jenő elkapta a tekintetét, szerencsére épp elfogyott a söre, szóval gyorsan ment egy másikért. Mire visszaért, látta, hogy a társaság készül elmenni. A fiú kezdett elszomorodni, hogy itt hagyja ez a tünemény.  Aztán látta, nem a kijárat felé, hanem az egyik emeleti tánctér irányába mennek.  A lány megint észrevette, még egyszer rámosolygott, és Jenőnek ennyi elég is volt, hogy kövesse.  
  A tánctér elég kicsi volt, tele emberekkel, szinte alig lehetett elférni. Egy kisebb emelvényen a DJ helyezkedett el. A mellette lévő hangfal pedig hangosan dübörgött. A tánctéren, földöntúli zenére, fiatalok táncoltak, szinte már önkívületi állapotban.  A sötét teremben kevés fény volt, csak  DJ pult felől világított pár reflektor. Jenő figyelte az embereket. Ahogy egymáshoz simulnak, a zene magukkal ragadta őket. Egy másik világban élnek és csak az érzékiség létezett számukra, minden más csupán álom.  Az istennő ennek a másik világnak a közepén táncolt.
   Teste életre kelt, úgy mozog, mintha a zene az ő pórusaiból áradna. Vörös fürtjei felébredtek, és simogatják meztelen vállát. Ahogy a csípőjét megforgatja, mintha a világ is fordult volna vele egyet.  Megigézték a lány mozdulatai. Emlékszik, anyukája gyakran mesélt tündérekről, akik néha a földön járnak, de eddig tényleg nem hitte volna, hogy találkozik eggyel is. Megbabonázva, elindult felé. Hirtelen eltűnt mindenki. Csak ők ketten voltak.  Jenő nem érzett semmi mást, csak a vágyat, hogy megérintse. Félelem és izgatottság volt úrrá rajta. Meg akarta érinteni, de nem akarta, hogy eltűnjön ez a látomás. Már ott állt mögötte.  A lány hátranézett majd megint elmosolyodott.  Az istennő mosolya egész hegyeket képes megmozgatni.  Csípőjét közelebb tolta Jenőhöz. A fiú ösztönösen megfogta, és próbálta követni a mozgását. Az istennő hátranyúlt Jenő tarkójához, és közelebb húzta a nyakához. Érezte a rózsaillatot, ami a nyakából áradt. Megbódult tőle. A lányt szorosabban magához ölelte.
   Egy istennő volt a karjaiban. Egy tündér, egy angyal, és csak az övé volt. Anyukája most büszke lenne rá.  A lány megfordult, és átkulcsolta kezeit Jenő nyaka körül. Így mozogtak tovább. Ezt a zöld szemet követte volna bárhova. Keresztülhatoltak a szemén, a tudatán át egészen a lelkéig. Megkívánta az istennőt. A lány elmosolyodott, mintha tudta volna, mire gondol. Ekkor a lány megcsókolta. Az ajkai puhák voltak és édesek. Éppen, ahogy elképzelte. Sosem csókolózott senkivel, mégis tudta, mit kell tennie. Nyelvük másodpercekig birkózott egymással.  Majd a varázs megszűnt, a lány elhátrált és eltűnt a tömegben.

*

   Az est további részében, Jenő csak ült és erről a mesés élményről ábrándozott. Egy istennő a karjaiban. Megáldotta csókjával és gyengédséggel. Ennyi szeretet, ilyen egyszerű mozdulatokban. Úgy döntött, többet akar. Elkezdte keresni az istennőt. El akarta mondani neki, mennyire kell neki, tiszta szívéből szereti! Nem vágyott másra csak hogy imádja és kövesse, bárhova a világba. Anyukája mindig mondta, ha valakit szeretsz, ne engedd el. De jól kijönne vele ez az istennő. Közben Jenő már átkutatott két tánc teret, de sehol sem látta. Reménykedve lépett be a harmadik teremben.  Meg is látta. Ott. Boldogan vihorászva egy másik férfi karjaiban.
   Döbbenten nézte, nem hitt a szemének. A magas kisportolt férfi karjai úgy fonták át a lány derekát, mint kígyó az áldozatát. Egy csalfa boszorkányt látott. Az istennő tán nem is létezett, és végig egy boszorkány csavarta el a fejét. A szégyentől és fájdalomtól telve az egyik mosdóba menekült.  Jenő nem tudta visszatartani könnyeit. Perceken át sírt, nem érdekelte ki hallja és ki nem.
   Időbe telt, amíg megnyugodott. Haza akart menni. Az anyukája biztonságos karjaiban akart lenni, el akart menekülni erről a gonosz helyről. Lassan kicsoszogott a wc-ből, majd a szórakozóhelyről is. Egy darabig ott állt még a bejárat előtt. Megnézte a hely nevét. Instant. Ide se fog jönni többet. Anyukájának megmondja, milyen rossz hely is volt. Lassan elindult komótosan hazafelé. Nem tett két lépést, valami vörös foltot látott a szeme sarkában. Az egyik kisutcában ott állt ő. A vörös hajú lány. Cigi parázslott az ujjai között. A lány kicsit dülöngélt, nem volt teljesen józan. Jenőnek fájta szíve, mégse tudta megállni, hogy ne menjen oda hozzá. A lány meglátta és rámosolygott.
-              – Szia – hangja még mindig csilingelt.
-              – He-hello.
-          Veled táncoltam odabent ugye? Jól nyomod és nem csak azt. – közben rákacsintott. Jenő érezte, hogy elpirul.
-          Pedig, most először csináltam. Anyukám eddig nem engedett el sehova. Nagyon féltett. – a lány kicsit furcsán nézett rá, de aztán nevetett.
-                Gyakrabban is kimozdulhatnál, nem jó mindig az ősök nyakán lógni.
-                Nem lógok. Nagyon jó a viszonyunk. Tudod, egy fiúnak az anyja a legjobb barátja. 
-                Jaj de cuki srác vagy! – mondta a lány negédesen majd megölelte.  Jenő is szorosan magához húzta.
-               Tudod, anyukám mindig azt mondta: „Vigyázz a lányokkal, sokuk csak megbántani akar. „
-                Jaja, van közöttük pár szenya. – értett egyet a lány.
-                Így van.   
   Tovább ölelték egymást. A lány ekkor hirtelen megrándult, és a falnak dőlt. Nagy, csodálkozó szemekkel nézett Jenőre. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán.
-            Köszönöm, hogy megmutattad milyenek is vagytok.  – Jenő mélyen a vörös boszorkány szemébe nézett. Látta, ahogy a fény lassan kialszik benne.

A kést lassan húzta ki a boszorkányból. A fekete ruhán szinte nem is lehetett látni a vért.  A lány lecsúszott egy kőre és úgy maradt. Mint ha csak egy részeg fiatal lenne. Meredt a nagy semmibe. A fiú kiegyenesedett. Érezte a kellemes esti szellőt. Úgy érezte, egy rossz álomból ébredt fel. Lassan tovább indult hazafelé. Még egy boszorkánnyal kevesebb. Boldog volt ettől a tudattól. Anyukája nagyon büszke lesz rá.



Vége

2013. október 23., szerda

Szépírói Műhely - írásgyakorlat 6.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson Vörös Vivien írását elemeztük. A feladat az volt, hogy valami szomorú történetet írjanak meg a hallgatók, egyes szám harmadik személyben, úgy, hogy példaként Albert Camus híres regényének, a Közönynek a stílusát vegyék alapul.   

Vörös Vivien:
Újra otthon

Sára apját hazahozták a kórházból.

      Tegnap reggel hajtott be a mentő a házuk elé. Az apa elég jól festett, a saját lábán sétált be a házba. A kislány egyből a nyakába ugrott, bár nem értette, anyjának miért van ennyire rossz kedve. Együtt töltötték az egész napot, kimentek a kertbe hintázni, játszottak a kutyával. Az ebédet együtt fogyasztották el. Az egész nap eseménymentes volt, egy idilli családot láthattak volna a szerencsés arra tévedők. Ebéd után társasjátékoztak, kártyáztak. Aztán Sárának tanulnia kellett, de este hat órakor lemehetett a nappaliba tévét nézni szüleivel. Összekuporodtak a kanapén mind a hárman, és egy vígjátékot néztek.
       Este hét óra tájékán Sára apukája elkezdett köhögni. Fél órára rá már vért is hányt. Felesége tétovázott, hogy hívjon-e mentőket, vagy ne. Először úgy gondolta, tudja kezelni a helyzetet. Egy idő után azonban rosszul lett a sok vér látványától, jobbnak látta kihívni a mentőt. Sára az egészet végignézte, anyja hiába kiabált rá többször, hogy menjen a szobájába. Úgy gondolta, legalább azzal a segítségükre lehet, ha kimegy a házuk elé, és várja a mentősöket. Fél óra múlva meg is érkeztek – semmi sziréna, semmi villogás. A kislány mutatta nekik az utat befelé a házba, a nappaliba. Mikor a mentősök beértek, egy pillanatra nekik is elállt a lélegzetük. A helyzethez képest nem értették, hogy az asszony hogy tudott ennyire nyugodtan beszélni a telefonban. Az egyikük kirohant a hordágyért, a másik Sára anyját látta el teendőkkel. A kislány felment szobájába, anyja mondta neki, pakoljon, mert nem maradhat egyedül itthon. Mivel Sára még nem volt ilyen helyzetben, a legjobbnak látta, ha betesz egy pulcsit a hátizsákjába, és kedvenc plüssmaciját, Bodzát.
        Olyan gyorsan történt minden, arra eszmélt, hogy már a mentőkocsiban ülnek, útban a kórház felé. Most volt szirénázás is. Nem értette, hogy miért sürögnek-forognak az ágyon fekvő apja körül a mentősök, miért beszélnek hangosan egymással. Meg persze hogy az anyja miért kiabál velük sírva. A legbékésebbnek apukája tűnt, csukott szemmel tűrte az egész zűrzavart. A hirtelen nyüzsgést egy monoton sípszó törte meg, ahogy az megszólalt, mindenki elhallgatott. Az idegesítő jelzőhang még ezután se állt le. A mentősök tettek még pár sikertelen kísérletet Sára apjának újjáélesztésére. 
        Ezután kapcsolták le a gépet, majd kimondták, a halál ideje: 21.14.

2013. október 19., szombat

Szépírói Műhely - írásgyakorlat 5.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson Rozs Eszter Zsófia olyan történetet olvasott fel, amelyben egy kisgyerek gondolatait, beszédstílusát jeleníti meg, sikerrel. Ezt közlöm most, illusztrációként a Műhelyben történő közös munkáról.  

Rozs Eszter Zsófia
Apa


Körülöttem mindenki siet. Rohan. Lohol. Én is alig bírom tartani a lépést Apával. Ő amúgy is egy nagy ember, a hatalmas izmai miatt a karjait messze lóbálja magától. Én csüngök a karja végén. Szokatlanul idegesnek és zavartnak tűnik a baseball sapkája alatt. Mindig fordítva hordja a baseball sapkáját, ami szerintem nagyon jól áll neki. Most mégis kilátszanak alóla a ráncai a homlokán. Sose szoktunk így sietni.

Néhány perce szálltunk ki a Pontiac-ból a New York-i repülőtéren. Egy hétig tartott, amíg ideértünk otthonról, Los Angeles-ből. Apa azt mondta, kirándulunk egyet kettesben. Hogy Mommy miért nem jött velünk, azt nem tudom, el se köszöntünk tőle. Hajnalban indultunk. Én nagyon örülök neki, hogy kirándulunk, régen voltunk már csak ketten Apával. Mostanában sokat dolgozott, és este sose volt otthon. Azt mondta, a felnőttek szeretnek esténként együtt pihenni, és neki ilyenkor kell rájuk vigyázni a pisztolyával. Azt is mondta, hogy nem szereti, hogy mindig nála kell hogy legyen a pisztolya. Én sem szeretem, mert tudom, hogy veszélyes. Egyszer láttam, ahogy az Apára szegezte egy piros kendős fiú. Nagyon megijedtem, de szerencsére Apa bátor volt és megvédett minket. Apa mindig bátor, pedig mindig fél. Sokszor hallottam, ahogy Mommyval veszekszik. Apa mindig azt mondta, hogy nem jó itt felnevelni engem, de Mommy nem értette miért. Négy éve lakunk itt, kétéves korom óta. Én szeretek itt lakni, már nem is emlékszem milyen nem itt élni. Egy hete a vacsoránál is veszekedtek. Apa azt mondta nem akar többé félelemben élni, és kidobta a pisztolyát a kukába. Amikor Mommyra néztem, olyan furcsán közömbösnek tűnt.

Körülöttem mindenki áll. Sír. Nevet. Ölelkezik. Egy nagy csarnokban vagyok. Az emberek befelé áramlanak egy folyosóról. Mindenkihez odamegy valaki, hogy megölelje. Nem érzem Apa kezének melegét.
- Apa…? Apaaaaaaaaa!!!!!
Körülnézek, de a könnytől nem látok semmit. Rohanni kezdek, de nem látom hova, nem tudom hol vagyok.
- Apaaaaa!!!!!!!!
Senki nem vesz észre, senki nem törődik velem. Mindenki csak egymással van elfoglalva, engem meg se hallanak. Egy még nagyobb csarnokba érek, ahol rengeteg ember áll sorba. Itt se látom Apát sehol. Egy bácsi észrevett, felém tart, és nagyon mosolyog. Azt mondja még sose látott ilyen szép szőke kislányt, és nyalókát akar nekem venni. Én szeretem a nyalókát, de a bácsinak olyan furcsa a mosolya, és Apa mindig azt mondja, hogy ne álljak szóba idegenekkel. El akarok futni, de ahogy hátat fordítok beleütközök valamibe… Apa az!!! Meg akarom ölelni, de ő ehelyett felkap engem, és egy jókorát behúz a bácsinak, aki erre ijedten elrohan. Apa nagyon feldúltnak látszik.
- Kicsim, hova tűntél?? Tudod, hogy megijedtem??? Soha többé nem fogom elengedni a kezed! Gyere, indul a gépünk haza. Haza, Magyarországra.

Körülöttem rengeteg ember. De velem van a legjobb ember a világon. Még az sem érdekel, ha nem is térünk vissza Los Angeles-be a kirándulás végén. Apával akárhol jó.

2013. október 8., kedd

Szépírói Műhely - írásgyakorlat 4.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson folytattuk a "nemváltós" elbeszélések, történetek sorát. A feladat az volt, hogy úgynevezett "ikernovellák" szülessenek, ami azt jelenti, két nézőpontot, egy férfi és egy női nézőpontot kell megjeleníteni. Sasvári Vivien írása igen jól sikerült. 

Sasvári Vivien:
A randi
(a fiú meséli)

- Elvittem moziba.
- Mit néztetek?
- Mit tudom én… Valami csajos szart.
- Végigülted, és még a címére sem emlékszel?
- Mert szerinted a filmért mentem, mi?
- És hogy nézett ki?
- Hosszú lábak, kerek fenék, kis mellek. De az arca helyes volt.
- És mi a neve?
- Viki. Viktória. Aha… Asszem. Vagy Niki?
- Azért ez gáz, haver…
- Miért, te talán emlékszel annak a csajnak a nevére, akivel a múlt szombaton kavartál?
- Na ez az. Én csak kavartam vele. Te moziba is elvitted.
- Még a kajáját is fizettem.
- Mekibe vitted, mi?
- És?
- Öregem, te aztán kurva romantikus vagy. És csodálkozol, hogy nincs nőd.
- Mi van, jövő héten már menstruálni is fogsz?
- Akkor jön meg neked is, nem? A barátnőknek összehangolódik.
- Nem akarom tudni, hogy ezt honnan tudod.
- Három húgom van, rémlik?
- Most, hogy így szóba került, hogy van Luca?
- A szádra ne vedd!
- Jól van, ne sírjál.
- Legalább megérte?
- Mondhatni. Elhívtam a hétvégi buliba, Petyáékhoz. Ha más nem, ott majd meglesz,
- Már ha eljön.
- Eljön.

A randi
(a lány meséli)

- Na, mesélj!
- Elvitt moziba.
- Moziba… Kreatív. Mit néztetek?
- Valami romantikus-nyálasat. Azt az esküvős hülyeséget.
- Melyiket?
- Azt a Jennifer Anistonosat.
- Jah, azt a múlthéten láttam, tényleg nyálas. És hogy nézett ki?
- Hát… Legalább magas volt.
- Az mind?
- Most mit mondjak? Volt már rosszabb is. Nagyképű barom volt, bár hogy mire fel, azt ne kérdezd.
- Legalább volt közös témátok?
- Mindenféle általános marhaság – suli, munka, család. Aztán órákig hallgathattam a lenyűgöző sportteljesítményeit…
- És utána?
- Nagy lovagiasan meghívott egy sajtburgerre.
- Ezt ne…
- Most szerinted?
- Ez tényleg egy gyökér.
- És meg volt győződve róla, hogy milyen jó arc, hogy még egy egész shake-et is kért mellé… Hozzátenném, hogy epreset, majd miután közöltem, hogy azt nem szeretem, vont egy vállat, és megitta ő. Aztán meghívott hétvégére valami másik idióta haverjának a házibulijába.
- Így a sajtbuci után?
- Jah, a százforintos tölcséres fagyi előtt.
- És mit mondtál?
- „Tégy magadévá te férfiállat!”. Szerinted? Közöltem, hogy még meglátom.
- Gondolom, rettenetesen fontos programod lesz.
- Naná, meg kell fürdetnem az aranyhalat.
- Nincs is aranyhalad.
- Akkor most megyünk, és veszünk egyet!