2013. október 23., szerda

Szépírói Műhely - írásgyakorlat 6.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson Vörös Vivien írását elemeztük. A feladat az volt, hogy valami szomorú történetet írjanak meg a hallgatók, egyes szám harmadik személyben, úgy, hogy példaként Albert Camus híres regényének, a Közönynek a stílusát vegyék alapul.   

Vörös Vivien:
Újra otthon

Sára apját hazahozták a kórházból.

      Tegnap reggel hajtott be a mentő a házuk elé. Az apa elég jól festett, a saját lábán sétált be a házba. A kislány egyből a nyakába ugrott, bár nem értette, anyjának miért van ennyire rossz kedve. Együtt töltötték az egész napot, kimentek a kertbe hintázni, játszottak a kutyával. Az ebédet együtt fogyasztották el. Az egész nap eseménymentes volt, egy idilli családot láthattak volna a szerencsés arra tévedők. Ebéd után társasjátékoztak, kártyáztak. Aztán Sárának tanulnia kellett, de este hat órakor lemehetett a nappaliba tévét nézni szüleivel. Összekuporodtak a kanapén mind a hárman, és egy vígjátékot néztek.
       Este hét óra tájékán Sára apukája elkezdett köhögni. Fél órára rá már vért is hányt. Felesége tétovázott, hogy hívjon-e mentőket, vagy ne. Először úgy gondolta, tudja kezelni a helyzetet. Egy idő után azonban rosszul lett a sok vér látványától, jobbnak látta kihívni a mentőt. Sára az egészet végignézte, anyja hiába kiabált rá többször, hogy menjen a szobájába. Úgy gondolta, legalább azzal a segítségükre lehet, ha kimegy a házuk elé, és várja a mentősöket. Fél óra múlva meg is érkeztek – semmi sziréna, semmi villogás. A kislány mutatta nekik az utat befelé a házba, a nappaliba. Mikor a mentősök beértek, egy pillanatra nekik is elállt a lélegzetük. A helyzethez képest nem értették, hogy az asszony hogy tudott ennyire nyugodtan beszélni a telefonban. Az egyikük kirohant a hordágyért, a másik Sára anyját látta el teendőkkel. A kislány felment szobájába, anyja mondta neki, pakoljon, mert nem maradhat egyedül itthon. Mivel Sára még nem volt ilyen helyzetben, a legjobbnak látta, ha betesz egy pulcsit a hátizsákjába, és kedvenc plüssmaciját, Bodzát.
        Olyan gyorsan történt minden, arra eszmélt, hogy már a mentőkocsiban ülnek, útban a kórház felé. Most volt szirénázás is. Nem értette, hogy miért sürögnek-forognak az ágyon fekvő apja körül a mentősök, miért beszélnek hangosan egymással. Meg persze hogy az anyja miért kiabál velük sírva. A legbékésebbnek apukája tűnt, csukott szemmel tűrte az egész zűrzavart. A hirtelen nyüzsgést egy monoton sípszó törte meg, ahogy az megszólalt, mindenki elhallgatott. Az idegesítő jelzőhang még ezután se állt le. A mentősök tettek még pár sikertelen kísérletet Sára apjának újjáélesztésére. 
        Ezután kapcsolták le a gépet, majd kimondták, a halál ideje: 21.14.

2013. október 19., szombat

Szépírói Műhely - írásgyakorlat 5.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson Rozs Eszter Zsófia olyan történetet olvasott fel, amelyben egy kisgyerek gondolatait, beszédstílusát jeleníti meg, sikerrel. Ezt közlöm most, illusztrációként a Műhelyben történő közös munkáról.  

Rozs Eszter Zsófia
Apa


Körülöttem mindenki siet. Rohan. Lohol. Én is alig bírom tartani a lépést Apával. Ő amúgy is egy nagy ember, a hatalmas izmai miatt a karjait messze lóbálja magától. Én csüngök a karja végén. Szokatlanul idegesnek és zavartnak tűnik a baseball sapkája alatt. Mindig fordítva hordja a baseball sapkáját, ami szerintem nagyon jól áll neki. Most mégis kilátszanak alóla a ráncai a homlokán. Sose szoktunk így sietni.

Néhány perce szálltunk ki a Pontiac-ból a New York-i repülőtéren. Egy hétig tartott, amíg ideértünk otthonról, Los Angeles-ből. Apa azt mondta, kirándulunk egyet kettesben. Hogy Mommy miért nem jött velünk, azt nem tudom, el se köszöntünk tőle. Hajnalban indultunk. Én nagyon örülök neki, hogy kirándulunk, régen voltunk már csak ketten Apával. Mostanában sokat dolgozott, és este sose volt otthon. Azt mondta, a felnőttek szeretnek esténként együtt pihenni, és neki ilyenkor kell rájuk vigyázni a pisztolyával. Azt is mondta, hogy nem szereti, hogy mindig nála kell hogy legyen a pisztolya. Én sem szeretem, mert tudom, hogy veszélyes. Egyszer láttam, ahogy az Apára szegezte egy piros kendős fiú. Nagyon megijedtem, de szerencsére Apa bátor volt és megvédett minket. Apa mindig bátor, pedig mindig fél. Sokszor hallottam, ahogy Mommyval veszekszik. Apa mindig azt mondta, hogy nem jó itt felnevelni engem, de Mommy nem értette miért. Négy éve lakunk itt, kétéves korom óta. Én szeretek itt lakni, már nem is emlékszem milyen nem itt élni. Egy hete a vacsoránál is veszekedtek. Apa azt mondta nem akar többé félelemben élni, és kidobta a pisztolyát a kukába. Amikor Mommyra néztem, olyan furcsán közömbösnek tűnt.

Körülöttem mindenki áll. Sír. Nevet. Ölelkezik. Egy nagy csarnokban vagyok. Az emberek befelé áramlanak egy folyosóról. Mindenkihez odamegy valaki, hogy megölelje. Nem érzem Apa kezének melegét.
- Apa…? Apaaaaaaaaa!!!!!
Körülnézek, de a könnytől nem látok semmit. Rohanni kezdek, de nem látom hova, nem tudom hol vagyok.
- Apaaaaa!!!!!!!!
Senki nem vesz észre, senki nem törődik velem. Mindenki csak egymással van elfoglalva, engem meg se hallanak. Egy még nagyobb csarnokba érek, ahol rengeteg ember áll sorba. Itt se látom Apát sehol. Egy bácsi észrevett, felém tart, és nagyon mosolyog. Azt mondja még sose látott ilyen szép szőke kislányt, és nyalókát akar nekem venni. Én szeretem a nyalókát, de a bácsinak olyan furcsa a mosolya, és Apa mindig azt mondja, hogy ne álljak szóba idegenekkel. El akarok futni, de ahogy hátat fordítok beleütközök valamibe… Apa az!!! Meg akarom ölelni, de ő ehelyett felkap engem, és egy jókorát behúz a bácsinak, aki erre ijedten elrohan. Apa nagyon feldúltnak látszik.
- Kicsim, hova tűntél?? Tudod, hogy megijedtem??? Soha többé nem fogom elengedni a kezed! Gyere, indul a gépünk haza. Haza, Magyarországra.

Körülöttem rengeteg ember. De velem van a legjobb ember a világon. Még az sem érdekel, ha nem is térünk vissza Los Angeles-be a kirándulás végén. Apával akárhol jó.

2013. október 8., kedd

Szépírói Műhely - írásgyakorlat 4.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson folytattuk a "nemváltós" elbeszélések, történetek sorát. A feladat az volt, hogy úgynevezett "ikernovellák" szülessenek, ami azt jelenti, két nézőpontot, egy férfi és egy női nézőpontot kell megjeleníteni. Sasvári Vivien írása igen jól sikerült. 

Sasvári Vivien:
A randi
(a fiú meséli)

- Elvittem moziba.
- Mit néztetek?
- Mit tudom én… Valami csajos szart.
- Végigülted, és még a címére sem emlékszel?
- Mert szerinted a filmért mentem, mi?
- És hogy nézett ki?
- Hosszú lábak, kerek fenék, kis mellek. De az arca helyes volt.
- És mi a neve?
- Viki. Viktória. Aha… Asszem. Vagy Niki?
- Azért ez gáz, haver…
- Miért, te talán emlékszel annak a csajnak a nevére, akivel a múlt szombaton kavartál?
- Na ez az. Én csak kavartam vele. Te moziba is elvitted.
- Még a kajáját is fizettem.
- Mekibe vitted, mi?
- És?
- Öregem, te aztán kurva romantikus vagy. És csodálkozol, hogy nincs nőd.
- Mi van, jövő héten már menstruálni is fogsz?
- Akkor jön meg neked is, nem? A barátnőknek összehangolódik.
- Nem akarom tudni, hogy ezt honnan tudod.
- Három húgom van, rémlik?
- Most, hogy így szóba került, hogy van Luca?
- A szádra ne vedd!
- Jól van, ne sírjál.
- Legalább megérte?
- Mondhatni. Elhívtam a hétvégi buliba, Petyáékhoz. Ha más nem, ott majd meglesz,
- Már ha eljön.
- Eljön.

A randi
(a lány meséli)

- Na, mesélj!
- Elvitt moziba.
- Moziba… Kreatív. Mit néztetek?
- Valami romantikus-nyálasat. Azt az esküvős hülyeséget.
- Melyiket?
- Azt a Jennifer Anistonosat.
- Jah, azt a múlthéten láttam, tényleg nyálas. És hogy nézett ki?
- Hát… Legalább magas volt.
- Az mind?
- Most mit mondjak? Volt már rosszabb is. Nagyképű barom volt, bár hogy mire fel, azt ne kérdezd.
- Legalább volt közös témátok?
- Mindenféle általános marhaság – suli, munka, család. Aztán órákig hallgathattam a lenyűgöző sportteljesítményeit…
- És utána?
- Nagy lovagiasan meghívott egy sajtburgerre.
- Ezt ne…
- Most szerinted?
- Ez tényleg egy gyökér.
- És meg volt győződve róla, hogy milyen jó arc, hogy még egy egész shake-et is kért mellé… Hozzátenném, hogy epreset, majd miután közöltem, hogy azt nem szeretem, vont egy vállat, és megitta ő. Aztán meghívott hétvégére valami másik idióta haverjának a házibulijába.
- Így a sajtbuci után?
- Jah, a százforintos tölcséres fagyi előtt.
- És mit mondtál?
- „Tégy magadévá te férfiállat!”. Szerinted? Közöltem, hogy még meglátom.
- Gondolom, rettenetesen fontos programod lesz.
- Naná, meg kell fürdetnem az aranyhalat.
- Nincs is aranyhalad.
- Akkor most megyünk, és veszünk egyet!


2013. október 3., csütörtök

Szépírói Műhely - írásgyakorlat 3.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson folytattuk a "nemváltós" elbeszélések, történetek sorát. Igen jó munkák születtek, amelyekből itt most csak egyetlen rövid jelenetet közlök, Horváth Gábor írja le egy lány gondolatait, szellemesen. A többi, felolvasott írás közül néhány a Spanyolnátha, illetve az Irodalomismeret című internetes lapokban jelenik majd meg, ezen munkák és szerzők kiléte egyelőre maradjon titokban.

Horváth Gábor:

A buszon
(egy lány monológja)


Basszus, ilyen nincs! Mindig akkor szemétkedik velem a busz, amikor sietek a suliba! Nem elég, hogy magas sarkúban kell a busz után futnom, még ez is. Muszáj lesz írnom egy üzit Vivinek, hogy kések. Azt se tudom, melyik teremben vagyunk. Ahhjjj... Ez a nap egyre jobb lesz, ezt muszáj lesz kiírnom fészre. Amúgy meg miért bámul ez a vén fószer? Majd kiesnek a pápaszemei. Attól, hogy miniszoknya van rajtam, még nincs mit néznie. Perverz. Hm. Talán mégsem a fekete felső kellett volna ehhez a cipőhöz. A sötétkék mintás jobb lett volna. Remek, úgy fogok kinézni a suliban, mint egy troll. Ráadásul a fülesem is most ment szét. Baromi jó. Megint könyöröghetek apunak egy újért. De lassan tötymörög ez az izé! Mit csinál ez a buszsofőr, alszik? De hoppá, cuki pasi 12 óránál. Hello, hello. Nem nézek rá, csak a szemem sarkából mérem fel. Azt kéne még, hogy lássa, tetszik nekem. Magas, belőtt séró, kicsit sápatag, ahhjj... tiszta Edward! Kész, szerelmes lettem. Jesszusom, ő is észrevett. Oké csajszi, csak lazán, mint ha levegőnek néznéd. Még mindig figyel, na jó, egy pillanatra odanézek. Elolvadok a mosolyától, de most mi lesz? Mi van, ha ugyanott száll le, vagy kiderül, hogy ő az új fiú a suliban? A levegő mindig szikrázni fog közöttünk, ahogy elmegyünk majd egymás mellett. Talán már az első nap elhív randizni. Milyen jó lesz. Koncertre visz, utána egy romantikus vacsira, majd a város ligetbe csónakázni. Sosem felejti el a hónap- és évfordulókat, és hetente posztol ki nekem valami szép szerelmes számot. Évek múlva, ha már egy jó zsíros állást szerzett, én pedig elvégeztem a kozmetikus sulit, jöhet a gyerek. Csodás életünk lenne. Hát jó, visszamosolygok rá. De, most látom, ahogy vigyorog. Jézusom, milyen fogai vannak ennek a srácnak?! Ezzel szokott kapálni a kertben, vagy mi? Oké, gyorsan leszállok, mielőtt ide jönne hozzám. Jajj ne, ez most komoly? Két megállóval előbb szálltam le. Most sétálhatok a suliig. Szétmegy a lábam ebben a cipőben.