2020. november 17., kedd

Szépírói kurzus 2020/ősz/16 - Szilágyi Tímea N. elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Szilágyi Tímea N., azt a házi feladatot választotta, hogy Ernest Hemingway nyomán, a kiváló amerikai szerző stílusában ír elbeszélést. Öröm közölni, nagyszerű munka. 


Szilágyi Tímea N.

 Elviszlek magammal

(Ernest Hemingway nyomán)

 Úgy délután öt óra körül kék Ford állt be a benzinkúthoz. Egy férfi szállt ki belőle. A kutas, aki eddig a bejárat mellett állt rögtön elindult feléje.

– Segíthetek?

– Nem kell köszönöm, megoldom – válaszolta a férfi. Csupán csak egy pillantást vetett a kutasra, de megtorpant.

Nem messze a bejárattól a benzinkút sarkánál egy lány álldogált. Unottan támaszkodott a falnak, egyik kezében egy műanyag poharat tartott, abból szürcsölte a kávét. Hosszú, térdig érő fekete, magassarkú csizma volt rajta és rövid szoknya. Fekete műszőrme kabátja nem volt begombolva, sál nélküli csupasz nyaka alatt kilátszott mélyen dekoltált blúza. Hosszú, sötétszőke haját copfba fogta. Lehetett vagy huszonnyolc, legfeljebb harminc éves.

A férfi gyorsan megtankolt, majd elindult fizetni. Befele menet akaratlanul is a lányt bámulta. Vonzotta a tekintetét a lány szokatlanul kihívó megjelenése.

Fizetés után visszasétált az autóhoz, és oldalra pillantott. A lány már az úttest szélén cigarettázott. Megérezte a férfi tekintetét, feléje fordult. Elmosolyodott.

– A város felé mész?

– Igen, arra.

– Esetleg el tudsz vinni egy darabig?

A férfi kicsit megdöbbent a lány közvetlenségén, és nem is válaszolt. A lány látta, hogy a férfi bizalmatlan. Fejét oldalra billentve közelebb lépett hozzá.

– Kérlek. Kezd sötétedni és már hideg is van. Segíts nekem.

– Rendben. Gyere – válaszolta a férfi. Kellemetlennek érezte volna visszautasítani a lányt.

Mindketten beszálltak a kocsiba és kihajtottak a főútra. A férfi oldalra pillantva még látta a kutast, aki gúnyos mosollyal nézett utánuk.

– A városban laksz? – kérdezte a lány.

– Igen.

– Gyakran jársz erre?

– Ha erre van dolgom, igen.

– Érdekes. Eddig még nem láttalak itt soha.

A férfi fapofával figyelte az utat, próbált teljesen közömbös maradni.

– Dolgom volt vidéken. Munkaügy.

– Én is sokat utazgatok erre-arra. Szintén munkaügyben.

Közben szinte már teljesen besötétedett. A lány kényelmesen üldögélt az ülésen, egy ismert slágert dúdolgatott, közben rövid szoknyáját simítgatta a combján.

– Nem félsz, hogy bajod esik? – kérdezte hirtelen a férfi.

A lány meglepetten nézett a férfira.

– Ugyan. Mégis mitől kéne félni?

– Szerintem tudod te azt jól.

– Nem, nem tudom.

A férfi szigorúan nézett a lány szemébe, de az csak felnevetett.

– Na, nem kell ilyen komolynak lenni. Eddig nem esett bajom. De miért érdekel?

– Nem érdekel, csak úgy kérdeztem.

– Csak nem magadból indulsz ki? – kérdezte a lány és az arcára ismét széles vigyor ült ki.

– Ne beszélj butaságokat – válaszolta a férfi, és megköszörülte a torkát. Kicsit kellemetlenül érezte magát, szeme sarkából látta, ahogy a lány a szoknyáját simogatja, fel-le húzogatja.

Közben ráhajtottak az autópályára. Kint korom sötét volt, elkezdett szemerkélni az eső.

– Meddig vigyelek?

– Majd a vasútállomásnál kiszállok. Remélem addig nem fog jobban esni.

– Onnan utazol tovább? – kérdezte a férfi és maga is meglepődött saját kíváncsiságán.

A lány a férfi arcát fürkészte majd lágyan megszólalt. – Igen. Most egy kicsit kedvem lett utazni.  

– Egy kis nyaralás?

– Úgy is mondhatjuk. Vagy nevezhetjük egy kis kalandnak, szabadságnak, életmódváltásnak, tudja a fene.

– És ezt így megteheted?

– Megtenni bármit megtehetek. Az már más kérdés, hogy mások mit tesznek.

Szó nélkül meredtek maguk elé. A férfi az utat figyelte, a lány közben elkezdett kotorászni a retiküljében, cigit keresett.

Az autó elhaladt a várostábla mellett, lassan megjelent a külváros, majd a pályaudvar. Mire oda értek a parkolóba, már egyáltalán nem esett, kellemes őszi este volt.  

– Hát akkor itt volnánk – szólt a férfi egy pár másodperces csönd után.

A lány némán bólintott. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt, rágyújtott a cigire.

– Innen megleszel? – szólt a lány után.

– Valahogy biztosan – válaszolt a lány miközben kifújta a dohányfüstöt. Ránézett a férfira, arcán ismét megjelent a játékos mosoly. – Köszi a fuvart. További szép estét, szép életet!

Finoman becsapta az ajtót és lassú léptekkel elindult a pályaudvar felé.

A férfi egy ideig a lány után nézett, a hosszú lábakat a fekete, magassarkú csizmában. Végül felsóhajtott, megrázta a fejét és elhajtott. 


Nincsenek megjegyzések: