A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dramaturgia kurzus hallgatója, Birovits Zsuzsanna Örkény ismert "apróhirdetését" színpadra írta - sajátos értelmezése izgalmas munka. Köszönet érte.
Birovits
Zsuzsanna:
Menjünk vagy maradjunk?
Színmű egy részben
(Örkény Istvánnak és Samuel Beckettnek)
Szereplők:
Vladi - hetven év körüli filozófus
Esztra - Vladi barátja, nyugdíjas matematikaprofesszor
Helyszín:
Egy ötödik emeleti lakás nappalija. Barna kanapé az ablak alatt, bal oldalán íróasztal, rajta egy kávéfoltos csésze, tollak, papírok. A háttérben ablak, kilátással a Sas-hegyre. Az ablakpárkányon egy üres virágkaspó. A jobb oldalon az egész falat beborító könyvespolc.
Játszódik napjainkban, egy májusi, hétfő délután.
VLADI: (felhúzza az orrát, beleszagol a levegőbe) Büdös van. Érzed?
ESZTRA: (a kanapén ül) Nem érzek semmit.
VLADI: Azt hiszem, elfáradtam. Elköltözök.
Lehuppan a kanapéra Esztra mellé.
ESZTRA: Miért?
VLADI: Itt nem jutok friss levegőhöz. Túl szűk a tér. Utálom a hegyeket, amiket minden nap látok. A problémáimra emlékeztetnek a méretükkel. Vízre vágyom. Hullámzásra.
Becsukja a szemét.
ESZTRA: De te nem is tudsz úszni! Félsz a víztől.
VLADI: Nem úszni akarok, csak valami mást. (kinyitja a szemét és körbe mutat) Nem ezt, ami körülvesz.
ESZTRA: Mit szeretnél?
VLADI: Kevésbé megszokottat. Változást. Ha tudom, elmondom.
ESZTRA: Miért nem jó neked? Gyönyörű helyen laksz A Sas-hegyre néző kilátással, két tágas, és napfényes szobában. Nem kell felgyalogolnod az ötödikre, van lift a házban. Tudod te, hány lépcsőt nem kell megmásznod? A térded hálás neked ezért, hidd el! Nálam nincs lift. Pontosan negyvennyolc lépcső vezet fel a lakásomig.
VLADI: De itt ronda a beépített konyhabútor.
ESZTRA: Eddig oda voltál érte. Amikor megvetted a lakást, azt mondtad, imádod ezt a retro fílinget.
VLADI: Elmúlt az érzés. Eljárt fölöttem az idő. Unatkozom. Menni akarok.
Feláll, és kinéz az ablakon.
ESZTRA: Mit unsz?
VLADI: A lakást. Az ötödik emeletet. Az alkóvot. Az alattam lakó dohányfüstjét. Nem tudok rendesen szellőztetni. A szag alattomosan bekúszik a lakásba. Bebújik a kanapé bársony szövetébe, sőt, még a virágok földjébe is. Múlt hétvégén elpusztult egy orchidea, pedig már virágzott. Este hófehér virágok díszítették, másnap reggel lehullott szirmok hevertek az ablakpárkányon. Ők sem bírták a bűzt. Inkább öngyilkosok lettek.
Odalép az asztalhoz, felemel egy koszos kávéscsészéből egy kávéfoltos kiskanalat.
VLADI: Az ételeknek és az evőeszközöknek is dohányszaguk van.
ESZTRA: Tényleg? Nem tűnt fel. A paprikás krumplinak paprikás krumpli illata volt, az íze is egészen a paprikás krumplira emlékeztetett ma délben. A villának sem volt semmilyen szaga.
VLADI: Bűzlik minden körülöttem. A frissen mosott nyúlszőr pulóveremből is elpárolgott az öblítő.
ESZTRA: Szerintem, te képzelődsz! Milyen helyre vágysz?
VLADI: Pont olyanra, amilyen ez. Olyanra, ahol újra azt érezhetem, hogy szeretek élni.
Hirtelen és izgatottan odafordul Esztrához, és elővesz egy összehajtogatott papírlapot a zsebéből.
VLADI: Írtam egy apróhirdetést. Felolvassam?
ESZTRA: Persze. Kíváncsian hallgatom.
Mozdulatlanul mered Vladira.
VLADI: (lelkesen, lassan olvasni kezd) Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással.
Kérdőn Esztrára néz, és felvonja a szemöldökét, Esztra a levegőbe emeli a jobb mutatóujját, majd lassan feláll.
ESZTRA: Igen. Egész jó, csak kifelejtettél belőle valamit.
VLADI: Nem hinném. Mire gondolsz?
ESZTRA: Azt, hogy dohányszag nélkül.
Elégedetten mosolyog, és a hózentrógerébe kapaszkodik, mint egy óvodás, hasát kidülleszti.
VLADI: Tényleg! Úgy jobb lesz. Beleírom.
Leül az asztalhoz, elővesz egy tollat, és leír a papírra még egy mondatot, majd újra olvasni kezd.
VLADI: Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással. (megáll, lassan, szótagolva hozzáteszi) Dohányszag nélkül.
ESZTRA: Egész jó. A konyhabútor végül maradhat?
VLADI: Marad. Retró fílingje van. Nem?
Esztra kinéz az ablakon, a háttérben hegyek, feléjük mutat.
ESZTRA: És mi lesz a hegyekkel?
VLADI: Mi lenne? Azok maradnak. Képtelenség őket eltüntetni. Nem vagyok varázsló.
ESZTRA: És a vízpart?
VLADI: Minek nekem az? Nem tudok úszni, és félek a mély vízben.
ESZTRA: Teljesen igazad van. Menjünk?
VLADI: Hova?
ESZTRA: Feladni az apróhirdetést.
VLADI: Nem kell mennünk sehova. Az internetre tesszük fel.
ESZTRA: Jó. Akkor maradjunk.
VLADI: Maradunk.
Nagyot sóhajt.
VLADI: Éhes vagy? Először együnk! Üres gyomorral nem lehet tisztán gondolkodni, se fontos ügyeket intézni.
ESZTRA: Jó. Ennék valamit. Pontosan négyszázhúsz perce, és huszonötezer-kettőszáz másodperce ettünk utoljára.
VLADI: (önelégülten mosolyog a barátjára, összedörzsöli a két tenyerét) Maradt paprikás krumpli. Megmelegítem.
Vladi kimegy, Esztra a színpadon marad, egyedül.
Vége.
