Szépírói kurzus 2025/ősz/3 - Birovits Zsuzsanna novellája

 

A Szépírói Műhely őszi féléve megkezdődött. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Birovits Zsuzsanna azt a házi feladatot választotta, hogy Oscar Wilde elbeszélése alapján ír egy novellát. Az eredeti műben található "törpe" szólal meg itt, nagyon hitelesen. Nagyszerű írás, örömmel közlöm.  

 

 

 

Birovits Zsuzsanna:

 

Áttetsző vízfal

 

Oscar Wilde: Az infánsnő születésnapja című múve nyomán

 

       Úgy érzem, nem vagyok egyedül a teremben. Valaki figyel. Lehet, hogy az infánsnő? Kilépek az árnyékból. Ki ez? Ez nem ő. Az ismeretlennek púpos a háta, és görbe a lába. A feje előre lóg, és fekete, hosszú, bozontos a haja. Összeráncolom a szemöldökömet. A másik ugyanezt teszi. Különös. Eddig még soha, senki nem utánzott.

      Szamárfület mutatok. Ő is. Átölelem magam. Ő szintén. Miért csinálja? Gúnyolódik rajtam? Toporgok. Kezemet ökölbe szorítom, majd kiengedem. Sóhajtok egyet. Olyan nehéz és fojtó a levegő. Az erdőben fúj a szél, csiripelnek a madarak, és gyíkok sütkéreznek a köveken. Itt bronzvörös bársonyfüggöny van az ablakon, és díszes festmények lógnak a falakon.

        Lassan előre lépek egyet. Közelítek az idegen alak felé. Majdnem odaérek hozzá, de hirtelen megtorpanok. Mit teszek, ha ez az ismeretlen bántani akar? Mi lesz, ha nem olyan, mint én? Lehet, hogy ő nem tud nádból sípot faragni, se sásból kis kalitkát fonni. Mi van akkor, ha ő nem ismeri fel az állatnyomokat, és utálja a madarakat vagy az erdei ibolyát? És mi lesz, ha az infánsnőnek ő is csipkerózsabogyóból akar nyakláncot fonni?

        Hirtelen a zsebemhez kapok. Eszembe jut a fehér rózsa. Az, amelyiket a királykisasszony nekem adta szerelme jeléül. Ugye, a másik nem kapott rózsát? Összeszedem a bátorságomat, és felé fordulok. Nem, nem és nem!  Ugyanolyan virág van nála, mint nálam.

          Most eltátja a száját. A rózsájára néz, majd rám. Nem mozdulok. Ő sem. Nagyot nyelek. Sós ízt érzek a számban. Egy apró könnycsepp gördül le a szememből.

        Hogyan tehette ezt a királykisasszony? Azt hittem, csak én létezek a számára. Nevetett, amikor táncoltam előtte. Csilingelő hangon kacagott, és adott egy fehér rózsát. Nekem. Csak nekem.

        Meg kell kérdeznem a csúf alakot, ő kitől kapta a virágot. Elindulok.               

         Majdnem odaérek hozzá. Kinyújtom a kezemet, benne a fehér rózsával. A tenyerében ugyanolyan virág. Jéghideg a keze, amikor megérintem. Rémültnek tűnik. Felemelem a lábamat, és rúgok. Valami keményhez csapódik a lábam. Megijedek. Hátra ugrok. A kis torzszülött ugyanezt teszi.

        Fáradt vagyok. Hosszú volt ez a nap. Leülök. Épp úgy, mint amikor a réten ücsörögtem a vadvirágok között egy fárasztó nap után.

Hirtelen eszembe jut a hófehér rózsa. Az orromhoz emelem. Illata elbódít. elképzelem, ahogy a királykisasszonnyal táncolunk a réten. Körbe-körbe forgunk, amíg csak bírjuk, majd leheveredünk a pipacsok közé.

        Szédülni kezdek. Idegesít, hogy a torz alak velem szemben egyfolytában engem figyel, és az, hogy nála is van virág. Letépek egy darabot a hófehér rózsámról. A szörny is az övéről. A virág akkora, mint az enyém. A szirmok szív alakúak. Éppen olyanok, mint az én hófehér rózsámé.

        Ordítok. Artikulálatlan hangok törnek fel belőlem. Felugrok, és hátat fordítok neki. Nem akarom látni a kis, púpos emberkét, akinek ugyanolyan szív alakú rózsája van, mint nekem. Megbotlok egy faragott szék lábában, és a kőre esek.  Az oldalamra fordulok, jobb kezemre támaszkodok, de elszállt az erő belőlem. Talán a délelőtti előadás miatt. Felhúzom a térdemet a hasamhoz, és átölelem a karjaimmal. Olyan vagyok, mint egy magzat az anyaméhben, aki még nem akar világra jönni. Csak lebegni szeretne a langyos vízben. Egyedül.

         Miért nem én haltam meg, amikor megszülettem?

        A szívemhez kapok. Úgy érzem, mintha nem a sajátom lenne az eddigi helyén, hanem egy idegené. Máshogy dobog. Miért?

        A gerincemnél melegséget érzek. Megértem, hogy mi történik.

      Ma rajtam nevettek a gyerekek. Az infánsnő nem szerelmes belém. Sosem jönne el velem az erdőbe, és sosem engedné, hogy megfogjam a kezét. Annak sem örülne, ha együtt táncolnánk a réten.

      Apám miért nem ölt meg, amikor először meglátott? Miért kellett ide hozniuk a palotába?

     Felülök. A hófehér rózsa összes szirmát letépkedem. Egyesével. Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret. Miért is szeretne? Egy apró gnóm vagyok. Púpos a hátam. Görbe a lábam. A fejem előre lóg. A hajam zsíros, és kócos. Nem vagyok ember. Állat sem, mert azok szépek. Színesek. És szeretik őket. Engem senki sem szeret. Egy torzszülöttet nem lehet szeretni.

        Ki vagyok valójában? Mi vagyok?

     Megfordulok. Én vagyok egyedül a teremben, és egy halom, letépett rózsaszirom. Egy áttetsző vízfal előtt.

         Üvöltök. Hajamat két kézzel tépkedem. Hasra fordulok, és arrébb csúszok. Ököllel ütöm a padlót. Lábamat a fényes márványpadlóhoz csapkodom. Folyik a taknyom. Szakadt, barna kabátom ujjával letörlöm. Zokogok. Nem tudom abbahagyni. Hirtelen zsibbadást érzek a bal karomban. Nyomó, szorító érzést a mellkasom közepén. Izzadni kezdek. A szívem szaporán ver. Kapkodva veszem a levegőt. Kinyílik a terem ajtaja. Belép az infánsnő. Felém jön. Ezüst selyemcipőjével rátipor a szív alakú, hófehér rózsaszirmokra. Rám néz, és gúnyosan kacag. Ez az utolsó hang, amit hallok életemben.

 

Szépírói kurzus 2025/ősz/2 - Soós Gábor versei

 

A Szépírói Műhely őszi féléve megkezdődött. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Soós Gábor azt a házi feladatot választotta, hogy a világhírű portugál költő, Pessoa nyomán ő is felépít egy alteregót, kitalál egy nem létező avantgárd szerzőt, és megírja annak verseit. Három vers is megszületett, valóban avantgárd stílusú művek, és a szerző életrajza is rendkívül hitelesnek tűnik. Gratulálok a versekhez! 

Soós Gábor:

Alteregóversek

 

A szerző életrajza:

 

Klein Tamás Huba a.k.a. Tårzån (Veszprém, 2003)

Szülei: Dr. Klein Tamás – ügyvéd, Klein Judit (Sz.: Tomasovszky Judit) – tanítónő

Klein Tamás Huba, a Z generációs művészek egyik legsokoldalúbb alakja. Író, költő, dj, előadóművész. Előbb a veszprémi, majd a fővárosi slam poetry esteken tűnt fel, közben DJ Tårzånként vers-performanszokat szervezett, ahol ismert költők műveinek előadását ötvözte techno, jungle és drum’n’bass alapokkal. Első írásai a Spanyolnáthában tűntek fel, de növekvő népszerűsége miatt hamarosan az Opus, a Jelenkor, a Műút és a Prae is publikálta verseit. 2023-ban Tårzån szereti Dzsn címmel elektronikus zenei albumot készített. Jelenleg az ELTE filozófia szakos hallgatója.

 

Klein Tamás Huba:

 

lehetőség

ha
nem tetszik
     ez a vers

nem kell tenned
   semmi

k ü l ö n ö s e t

döntsd meg picit
a könyvet
 (c e t l i t
  t e l e f o n t
    m o n i t o r t)

óvatosan
 meg is rázhatod

engedd csúszkálni

a
  b e t ű k e t

ú j r a –

r e n d e z ő d n i

     a
 s o r o k a t

 

és ha türelmes vagy
kijöhet

        egy P i l i n s z k y
     vagy
   egy rövidebb

     J ó z s e f
      A t t i l a
          i s

állítólag
 e g y s z e r
    valakinek

        összeállt

a   H a j n a l i
      r é s z e g s é g

de szerintem

     C S A L T.

 

 

elba-szonett

(feat. laci, attis & janó)

 

ne írjatok többé fénylő szonetteket

ki viszi át fogában tartva

keressetek helyette mamutcsontot

ne írjatok többé fénylő szonetteket

 

ne írjatok többé hosszú verseket

hexameter fele éppen elég

ki-te-rí / te-nek-úgy / is 

ne írjatok többé hosszú verseket

 

agyamon gőzölgő aszfalt-társaság

együtt kerestük a willendorfi vénusz

erősen mellplasztikázott változatát

 

de most tényleg letészem a lantot

ha találok két rímet nekitámasztom

ha nem hát a földhöz (………….)

  

csütörtöklila kedd

 

eljött a csütörtöklila kedd

de csak északon

délen már a szeg is

  szög

 

 derék

     c   s   í   p   ő 

 

de van még ennél is beljebb

ahol perforál a vaklégy

ha pedig félszemű

lehetne

 

k

  i

    r

      á

        l

          y

            !

 

ugyanakkor mindez nem jöhetett volna létre, 

ha nincs kezünkben a megfelelő iránytyúk.*

 

 (*azzal sokkal könnyebb 

szöget ütni valakinek a fejébe.)

 

 

 

 

Szépírói kurzus 2025/ősz/1 - Szefcsik János novellája

A Szépírói Műhely őszi féléve megkezdődött. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Szefcsik János azt a házi feladatot választotta, hogy a köznyelvtől eltérő, sajátos tájszólásban beszélő szereplőt jelenít meg az elbeszélésében. Ráadásul gyilkosságról is ír, vagyis krimit hozott az órára. Írása erénye a humor. Egyszóval, kiváló munka, gratulálok!

Szefcsik János

Családon belüli erőszak

Gudúcz Tóni besétált az alföldi kisváros rendőrségi épületébe, odaállt a régi iskolapajtása, Bak Jóska elé, aki a körzeti megbízott volt:

– Jóska! Agyonütöttem a Zsófit!

A rendőr fejére tette a sapkáját, jelezve, hogy innentől mint hivatalos személy jár el, majd hivatalos hangon, a rendőri bikkfanyelven kérdezte:

– Gyilkosságról akar feltáró vallomást tenni az úr?

– Ne izéj má’, Jóska! Beszéjjé embëri nyelven, magyarú, ahogy én mondom. Mit nem lëhet érteni azon, hogy kinyírtam a Zsófit!

– Jó’ van, Tóni! Në húzd fő magad, de itt rëndnek köll lënni, mer’ ha nem jó csinálok valamit, akkó ëngëm vësznek elő. Szóva’ bekapcsolom a magnót, oszt të csak azza’ törőggyé, hogy mond ee a dókokat, ahogy vótak.

– Hát az úgy vót, kérlek alássan, hogy rëgge áthítam a Vereb Palit, hogy segítsën szétflexőni a motorokat, tudod, të is hoztá’ vagy háromat a mút hétën  Szóva’ odaért a Pali, gyorsan ittunk ëgy–két pálinkát, csak hogy në remëgjën a kezünk, oszt nekifoktunk a darabolásnak, mer’ hát nem úgy van az, hogy tik csak úgy odahozzátok a cuccot, én mëg pézt csinálok belűle, a’ fenét, mëg kő dógozni a pézé, ki köll a hengerekbű a vasperselyt szëdni, mert a kurva MÉH–telepës csak aprópézt ad érte, mer’, hogy aszongya, hogy sok benne a vas.

– Na jócskán benne vagyunk a munkába’, oszt a Pali emënt hugyozni ëggyet, tudod, ott hátra mënt csöveeni, az istálló mögé.

– Oszt ahogy főnézëk a darabolásbú, há’ látom ám, hogy a Zsófi ott tëszi-vëszi magát a Palinak, ott hízelëg neki az istálló ajtóba.

– Hát elöntötte a fos az agyamat, főkaptam ott egy jó pajszert, odaléptem, oszt jó tarkónvertem a Zsófit. Össze is esëtt, ahogy illik. Hát nem gondótam, hogy ettű vége lësz, de... – itt Tóni elérzékenyült, mert eszébe jutottak a Zsófival eltöltött évek. – Tudod, ilyen rëndës társa nem vót sënkinnek, mint nekëm a Zsófi. Mindig hízelgëtt, mëg bújt, de ha a munkára kerűt a dolog, úgy húzta az igát, mint sënki más.

Itt Tóni vallomása zokogásba fulladt. Jóska odalépett mellé, megpaskolgatta a vállát gyerekkori cimborájának.

Amikor abbamaradt a vallomástevő vállának rázkódása, hivatalos hangon, kissé a magnó fölé hajolva közölte a rendőr:

– Gudúcz Antal vallomást tett, bevallotta egy élet kioltását! – kikapcsolta a magnót, és a barátjához fordult. – Tóni, ebbű bíróság lësz!

– Tudom!

– Na, mënnyünk e hozzád, lë köll helyszínőnöm a tetthelyet, oszt utánna főhívjuk Solton a dögszállítókat. Jó húsba vót a Zsófi mostanába’, úgy öt–hatmázsásra saccolom.

– Mëg van az hét is! – tódította Tóni. – Jótartottam szëgényt.

– Hát akkó szólok a soltiaknak, hogy hétmázsás a ló, amivël dóguk lësz.

 

Szépírói kurzus 2025/tavasz/18 - Soós Gábor színműve

 A Szépírói Műhely tavaszi féléve befejeződött. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dramaturgia kurzus hallgatója, Soós Gábor egy festmény alapján írt színművet. A tegnapi záróestünkön felolvasószínház keretében elő is adták hallgatótársa, Imolai Judit közreműködésével. Szép lezárása volt a tavaszi félévnek,  köszönet érte. Malevics híres festményéről írt munkája emlékezetes alkotás, gratulálok!

 

SOÓS GÁBOR

 A VÁSZON

 Színpadi jelenet két képben

 

Szereplők

 

1.KÉP

 KAZIMIR SZEVERINOVICS MALEVICS, festő

A BŐRKABÁTOS (FÉRFI)

 

2.KÉP

 VINCENT ÉS PABLO, műkincstolvajok

 

 

Első kép

  

Helyszín Moszkva, 1924. ősze, Malevics műterme. A falakon és a falak mentén letámasztva képek, skiccek, vázlatok, geometriai alakzatokkal tele. A terem közepén egy festőállvány, rajta fehér vászon, előtte egyszerű háromlábú, fából készült szék. Malevics a széken ül, és karba tett kézzel nézi a vásznat.

 

Kopogtatnak. Malevics nem mozdul. Újabb kopogás, ezúttal erősebben. A festő feláll, az ajtóhoz sétál és kinyitja. A folyosón egy középkorú, szemüveges férfi, hosszú fekete bőrkabátban és Lenin sapkában.

 

Malevics                    (kelletlenül) Tessék, kit keres?

A bőrkabátos             (nyájasan) Jó napot, Malevics polgártárs!

Malevics                    Ismerjük egymást?

                                    A férfi igazolványt vesz elő és megmutatja.

A bőrkabátos             Mi mindenkit ismerünk, Malevics polgártárs. Megengedi?

Malevics arrébb áll, a férfi belép a műterembe.

Malevics     Nézze, polgártárs, nagyon elfoglalt vagyok, amint láthatja.  (A vászonra mutat.)

 

A bőrkabátos      A világért sem zavarnám Kazimir Szeverinovics, ha nem lenne fontos.

Malevics                    Megtudhatnám a nevét esetleg?

A bőrkabátos    Nevek...nevek. (a fejét rázva) Ugyan már, polgártárs. Arra meg mi szükség? Ahonnan engem küldtek, csak az eszme és a párt jövője számít, mindenek előtt és felett.

 Malevics       Azért csak adtak magának is nevet annak idején a szülei.

A bőrkabátos   Malevics polgártárs, ne akadjunk fent apróságokon. Megtudhatom inkább, miket alkot mostanában?

 Malevics                    (a vászonra mutatva) Láthatja.

A bőrkabátos   (megvakarja a fejét) Látom, a vásznat már előkészítette, de bátorkodom megjegyezni, még bele sem kezdett.

 

Malevics                    (sértődötten) Rosszul látja, ez már kész van.

A bőrkabátos             Ezt nem értem.

Malevics                    Ennek az alkotásnak fehér alapon fehér négyzet a címe.

A bőrkabátos             (csodálkozást színlelve) Megdöbbentő...

Jobbról-balról nézegeti a vásznat.

Malevics                    Ugye?

A bőrkabátos             (Malevicshez fordul) Megdöbbentő, hogy egy olyan nagyszerű művész, mint Malevics polgártárs, ilyen silány dolgokra pazarolja értékes idejét, ahelyett, hogy a szocialista kultúra ápolásával és a Szovjetunió felvirágoztatásával lenne elfoglalva.

 

Malevics           Én festő vagyok kérem. (kihúzza magát) Ahhoz értek.

A bőrkabátos      (maga elé dünnyögve) Mégsem azzal foglalkozik.

Malevics          Hogy jön maga ahhoz, hogy minősítse a művészetem?

A bőrkabátos             (leül a székre, cigarettát vesz elő és rágyújt) Drága Malevics polgártárs, ne tettesse magát ennyire ostobának. Nem én minősítem, hanem a szovjet nép, és képviseletében maga Sztálin elvtárs. Személyesen adta ki a parancsot, hogy minden, magát hazafinak valló művésznek fel kell sorakoznia az új irányzat, a szocialista realizmus zászlaja mögött.

 Malevics                    Maga miről beszél, ember?

A bőrkabátos Csak arról, hogy az ilyen nyugati, imperialista, dekadens megközelítés ideje lejárt. A szocialista művészet lényege, hogy új perspektívát  mutasson és optimizmust sugározzon. Erre van most a legnagyobb szükség.

 Malevics                    Szóval ez a kép nem mutat új perspektívát?

A bőrkabátos Malevics polgártárs, én Párizsban tanultam művészettörténetet, higgye el, értem az absztrakció lényegét. De maga szerint egy szibériai parasztnak erre van szüksége? (a képre mutat) Csak pár év telt el azóta, hogy a cári rezsim nincs többé. A nép szeretné végre megélni a szabadságot. Olyan képeket akarnak látni, amelyek boldog embereket ábrázolnak, akik pont olyanok, mint ők, vagy én, vagy éppen Kazimir Szeverinovics (Malevics fintorog), és ezek az emberek együtt, egy szebb jövőt építenek. Érthető, nem?

 Malevics (öntudattal) A fehér alapon fehér négyzet maga a szabadság.

A bőrkabátos           Vagy épp az anarchia.

Malevics    Kikérem magamnak. Az általam alkotott szuprematizmus lényege pontosan az, hogy elhagyjuk a burzsoá ábrázolás esztétikáját, és a geometriai formák végtelen terében éljük ki szabadságvágyunk. Nem kellenek alakok, nem kell történés, nincs fény-árnyék hatás, sőt, színek sem, hiszen minden ott van bennünk. Mindenki azt lát bele, amit szeretne, amit neki jelent. A világ a szemünk előtt tárja szélesre kapuit.

A bőrkabátos             (felpattan a székről) Ezeket a felforgató gondolatokat meg sem hallottam, Malevics polgártárs.

 Malevics                    Ez a szabadság.

A bőrkabátos             (indulatosan) Ez az anarchia, (nyugodtabb hangon folytatva) ahogy már az előbb is említettem.

 Malevics       Maguk a gondolatok szárnyalását anarchiának tekintik?

A bőrkabátos             Amennyiben kontrollálhatatlan, igen. De éppen ezért vagyok most itt. A művészeink feladata, hogy terelgessék a műveletlenebb emberek gondolatait.

Malevics                    Vagy éppen kalodába zárják azokat.

A bőrkabátos     (sóhajt, majd nyájasan folytatja) Én ide kérni jöttem, Kazimir Szeverinovics, de akik utánam jönnek, és biztos lehet benne, hogy jönnek, nos, ők nem kérnek majd, hanem diktálnak. És az a beszélgetés már nem ebben a takaros műteremben zajlik. (közelebb hajol Malevicshez) Ugye, ezt egyikünk sem szeretné?

 Malevics   Nem fogom megtagadni a művészetem, csak mert egyesek nem értik azt.

A bőrkabátos             Malevics polgártárs, én nagy tisztelője vagyok a művészetének, de ez a fehér alapon fehér négyzet olyan kép, amit, már megbocsásson, száz év múlva ellopni sem lesz érdemes.

Malevics        Takarodjon innen! (lökdösni kezdi a bőrkabátost, majd kinyitja a bejárati ajtót, kitaszítja rajta és becsapja mögötte. A színpad elsötétül.)

 

 

Második kép

 

Helyszín New York, a Modern Művészetek Múzeuma, 2024. Vincent és Pablo fekete kezeslábasban, fekete sapkában, fejlámpával osonnak a sötét kiállítóteremben. Suttogva beszélgetnek. Az egyik vászon előtt Vincent megállítja Pablot.

  

Vincent                      Pablo, mit piszmogsz? Gyere már!

Pablo                Jövök, Vincent, jövök. (magában morogva) Mintha olyan egyszerű lenne, ebben a sötétben.

 Vincent                  (a mellette lévő festményre mutat) Ez az.

Pablo                     (csodálkozva) Ez?

Vincent                      Ez.

Pablo                          Biztos?

Vincent                      Biztos.

Pablo                          Nem létezik.

Vincent                      Létezik.

Pablo                          De ez egy üres vászon.

Vincent                      Neked.

Pablo                          Miért, neked nem?

Vincent                      Nem. Én kétszáz millió dollárt látok.

Pablo                          (a festményre mutat) Te is ezt nézed?

Vincent                      Pontosan ezt.

Pablo                          Akkor nem értem.

Vincent                      Mit?

Pablo                          (közelebb hajol a festményhez) Hát, azt én is látom, hogy valami volt rajta, de lekaparták.

 Vincent          (indulatosan) Nem lehetsz ennyire hülye, Pablo. Olvasni tudsz?

Pablo                          Tudok.

Vincent                      Olvasd!

Pablo                          Kazimir Szere…Szenevi

Vincent                      Szeverinovics…

Pablo                          …az…Szenerivovics Malevics, Fehér alapon fehér négyzet.

Vincent                      Na, most már érted?

Pablo                          Nem.

Vincent                      Mégis, mit nem értesz?

Pablo                          Hogy egy üres lapot miért akasztanak ki a múzeumban. Azt meg pláne, hogy ki ad majd ezért kétszáz milliót.

 Vincent                      Ki ad? Mi az, hogy ki ad?

Pablo                          Hát az.

Vincent                      Ennyi az ára.

Pablo                          Akkor én hamarosan gazdag leszek.

Vincent                      Te?

Pablo                          Én, én. Elkezdek festeni. Lesz fekete alapon fekete háromszög, zöld alapon zöld kör, lila alapon...

 Vincent                      Ugye nem akarod az összes színt felsorolni?

Pablo                          Már csak a lila téglalap jött volna.

Vincent                      Fogalmad sincs a művészetről.

Pablo                          Hát, ezt kikérem magamnak. Idefelé felismertem azt a mexikói bajuszos nőt, meg az asztalról lecsorgó órát is. Na, az művészet. Még pólón is láttam múltkor. De ebből a szarból még azt se csinálhatsz.

 

Vincent                      Menthetetlen vagy. Ez egy óriási mű.

Pablo                          Hetvenkilenc és félszer hetvenkilenc és fél.

Vincent                      Mi van?

Pablo                          Centiméter. Az áll itt.

Vincent                    Nem a méretéről beszélek. Ez a szuprematizmus csúcsa, a képzőművészet tabula rasaja.

 Pablo                          Fogalmam sincs miről beszélsz.

Vincent                       Sejtettem. A szuprematizmus minden tárgyi vonatkozást elvető, geometrikus absztrakció, csak négyzetek és körök. A tiszta érzékenység, ami mindenek felett áll. Érted?

 Pablo            (a fejét rázva) Nem. Vincent, te honnan tudsz ilyeneket?

Vincent                      Itt dolgozom.

Pablo                          Itt?

Vincent                      Most mondtam.

Pablo                          Jegyet árulsz vagy ilyesmi?

Vincent                      Kurátor vagyok.

Pablo                          (halkan kuncogva) Kurátor, mi?

Vincent                      (dühösen) El se kezdd. Én vagyok felelős a kiállítások szervezéséért.

Pablo                          Hát akkor ezért…

Vincent                      Végre leesett.

Pablo                          Nem az, hanem hogy…

Vincent                       Oké, inkább segíts levenni és menjünk. Csak húsz percre tudtam kiiktatni a riasztót.

 – Függöny –