A Szépírói Műhely őszi féléve lassan befejeződik. A tavaszi kurzusra egyelőre nem lehet jelentkezni, ha lesz beiratkozási lehetőség, időben jelzem. Most a Próza kurzus hallgatója, Borka Mária Anna munkáját publikálom itt, a Blogon. Borka Mária azt a házi feladatot választotta, hogy Nobel-díjas írónk, Krasznahorkai László stílusában ír egy rövid novellát. Egyetlen mondat az egész, ahogy a házi feladatban kértem. Kiváló írás, örömmel közlöm.
BORKA MÁRIA ANNA
BMA
VÁGYAKOZÁS
ÉLETKÉP
Unalmas szürke a délután, a szürke különböző árnyalatai láthatóak a máskor kékbe játszó, fehér felhőkkel teletűzdelt égbolton, ritka ez a semmitmondó szürke, ebben a kora délutáni órában, ülök a teraszon, előttem asztal, rajta füzet, ceruza, golyóstoll, teát szürcsölgetek, még pedig gyógyteát, felnézek az égre, magasan a felhők felett szállnak a repülőgépek, motorjuk hangja elvész a légben, kondenzcsíkot húznak maguk után, nézem őket, mármint a kondenzcsíkokat, és elindul bennem a vágyakozás, jó lenne messzire menni, röpülni, mint a madár, körbe utazni az egész földgolyót, behunyom a szemem, a képzeletemmel szárnyalva szabadon utazom az ismeretlen felé, pár perc az egész, és amit eddig csak álmomban láttam, most valósnak tűnik, gyönyörködöm a rejtélyes, kies táj szépségében, a széltől fodrozódó tenger hullámaiban, a homokos tengerpartban, a partot körülölelő, illatozó virágokkal teli dombokban, a természet fantasztikus színeiben, piros, lila, zöld és tónusai, a színskála összes, csodálatos színkeverékében, melegen ragyog a nap, arany fénnyel borítva mindent, madárcsicsergést hallok, a hang visszahoz a valóságba, befejezem az álmodozást, kinyitom a szemem, látom, amint a kis cinke vékony lábacskáival az asztal mellett lévő virágcserépbe ültetett, orgonabokorra akasztott madáretetőbe kapaszkodva, eszegeti a magokat, közben vidáman trillázva köszöni a vacsorát, mikor jóllakott rám néz, mint aki búcsúzik, meglebbenti szárnyacskáját, és tovaszáll, holnap újra találkozunk, állandó kosztos nálam, barátjával, a verébbel sűrűn meglátogatnak, megiszom az utolsó korty teámat, eszembe jut kedvenc borom, a szobai, kis szekrényben várakozik rám, van már több mint egy éve, hogy a postáról hazafelé, kezemben a születésnapomra ajándékként kapott meglepetés csomaggal, sétáltam és megláttam a kirakatban a különleges üveget, persze, hogy megvettem, arra gondolva, hogy ezzel fogok koccintani az ünnepi vacsorán, de amikor hazaértem, várt az igazi meglepetés, rég nem látott barátnőm állt a kapuban, „na, végre, hogy hazajöttél, egy órája várok rád”, üdvözölt, „add ide a csomagjaidat”, mondta a kezét nyújtva felém, de meglátva az üveget, „csak nem iszol … azok után … megfogadtuk, én betartom, és te nem, szép, mondhatom, ha ezt tudtam volna, el sem jövök hozzád”, reprikázott hangosan az én fejcsóválással kísért „nemjeimre”, majd közölte, ő látni sem bírja, azonnal tüntessem el az üveget, bezártam a kis szekrénybe, mármint az üveget, nem őt, pedig lehet, jobban járt volna, mert az a hír jött felőle, hogy elhagyta a férje, és azóta szegénykém „italba fojtja a bánatát”, elköltözött, nem tudom, hova, remélem még találkozom vele az életben, de félretéve az emlékeket, felállok, bemegyek a borért, amit eddig nem bontottam fel, gondolva, megvárom azt a jeles alkalmat, amit vele, kedvenc borommal fogok ünnepibbé tenni, de mikor is lesz az a perc, én döntöm el, meddig kell várnom, mondjuk a bornak jót tesz az idő múlása, de nekem, lehet, hogy nem, hisz oly gyorsan múlik az idő, a tegnap már tegnapelőttinek tűnik, a ma percei sietnek, és a tegnapot keresik, hogy mielőbb csatlakozhassanak hozzá, a rögtön csak szóban létezik, a pillanat olyan röpke, átélni lehet, elképzelni nem tudjuk mi emberek, az időt változó valósságként érzékeljük, melynek iránya a múlttól a jövőfelé mutat, olyan dimenzió, ami elválaszthatatlan a tértől, azaz téridő, tegnap olvastam Einstein relativitáselméletéről szóló könyvét, elmélete szerint a gravitáció nem erő, hanem a tömeg és az energia által okozott téridő görbülete, erősebb gravitációban lassabban telik az idő, beszélünk abszolút időről, és beszélünk relációs időről is, ami szerint az idő, mint olyan, önmagában nem létezik, titokzatos, egyszerű halandónak szinte felfoghatatlan, ezeken a komoly gondolatokon a boros üveg elővétele, a dugóhúzó megkeresése, a bor pohárba töltése közben elmélkedem, majd egyik kezemben a pohárral, a másik kezemben az ébresztő órával lassan visszasétálok a teraszra, mert azt is olvastam, hogy a fizikai törvények szerint a mozgó órák lassabban járnak, mint a nyugalomban lévők, és, mint tudjuk, a fizikában nagyon fontosak a kísérletek, amikkel bizonyítani lehet a fizikai törvényeket, szükséges hozzá a megfigyelés, ezért nagyon figyelek az órára, naná, hogy megbotlom a teraszra vezető lépcsőben és elejtem az órát, még szerencse, hogy nem a drága itallal teli poharat, iszom egy-két kortyot az ijedségre, így kissé megnyugtatva magam nekilátok összetakarítani az óra maradványait, így, sajnos, most nem tudom elvégezni az idővel kapcsolatos kísérletet, de biztos, hogy folytatni fogom, hiszen az irodalmon kívül a fizika is nagyon érdekel, ezt kevesen gondolnák rólam, pedig ez az igazság, az általános iskola negyedik osztályában igazgatói dicséretet és jutalomkönyvet kaptam a fizika órán végzett kiemelkedő teljesítményemért, jó tanuló voltam, de mégsem sikerült diplomát szereznem, nem volt rá lehetőségem, egész életemben vágyakoztam arra, hogy egyetemi tanulmányokat folytathassak, de visszatérve a fizikához, nálam valószínűleg a téridővel volt a baj, hiszen, mint tudjuk, a téridő nem passzív, hanem aktív és dinamikus szerkezet, és befolyásolható, ha mindezt előbb tudom, biztos másképpen alakítottam volna az életem, jobban figyeltem volna az időre a térben, ilyen gondolatok járnak a fejemben, miközben iszogatom a bort, újra hallom egy repülőgép hangját, vajon akik a gépen ülnek, hogyan érzékelik az idő múlását, miről álmodoznak, hazafelé közelednek, vagy távolodnak a hazától, vajon a vágyott úti cél felé repülnek, vagy már visszafelé, érdekes lenne megkérdezni tőlük, én még nem repültem, de szeretnék a nagyvilágból többet látni, megismerni az ismeretlent, nagy bennem a tudásvágy és a kíváncsiság új dolgok iránt, ez az egyik jellemző tulajdonságom, remélem, teljesülni fog az utazással kapcsolatos kívánságom, de addig is kreativitásomat használva, képzeletben, az írás segítségével utazom a nagyvilágban, nem kell hozzá más, csak ötlet, abból nekem jócskán van, papír és toll, töltőtoll, ez viszont nincs, megyek megveszem az óhajtott, régóta kinézett töltőtollat, és a segítségével oda „repülök” a képzelet szárnyán, ahova vágyom, ahol, ha szürke is, mégsem unalmas a délután.
