Szépírói kurzus 2021/tavasz/15 - Papp Lídia novellája

     A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Papp Lídia azt a házi feladatot választotta, hogy Örkény híres telefonfülkéje után ő is tárgyat személyesít meg. Nagyon jól sikerült munkáját örömmel közlöm. Gratulálok!

PAPP LÍDIA

A szerelmes szobabicikli

 

A Szobabicikli egy nagypolgári lakás harmadik emeletén élt Budán. A koronavírus második hulláma alatt költözött be, amikor bezártak az edzőtermek. Persze fogalma sem volt róla, mi is az a koronavírus, de azt tudta, hogy úri dolga van. Szerette a családját és hasznosnak érezte magát. Minden nap többször pörgött a lendkereke miközben számolta a padlón landoló izzadságcseppeket, amiket már nem lehetett felitatni a kormányára terített törülközővel. Minél többet számolt meg, annál elégedettebb lett. Ráadásul munka közben igen széles zenei műveltségre is szert tett, amire rendkívül büszke volt. A család kamaszfia Kárpátia feliratú pólóban ült nyeregbe és hazafias rockzenét hallgatott. Az anyuka stílusosan a 220 felett-re szeretett edzeni, de olykor Demjén Rózsi valamelyik érzelmes slágerére váltott. Az egyetemista lány sokszor feltette a Despacito-t, úgyhogy a Szobabicikli néhány spanyol kifejezést is elsajátított. Leginkább az apuka ízlése lepte meg, aki teljes hangerőn hallgatta Beethovent és Mozart Lacrimosájára csinálta a levezetést.

Aztán valami megváltozott. Nem volt, aki kilazítsa és meghúzza a csavarjait, hogy beállítsa magának a megfelelő magasságot. Már senki sem törölgette végig azzal a kellemes illatú fertőtlenítőszerrel, amitől újra frissnek és tettre késznek érezte magát. A családja szinte sosem volt otthon. A fiú sörözni járt, az anyuka zumbára, a lány meg mindenhova, ahová lehetett. Egyedül az apuka ült rá néhanapján 20 percre, aztán már ő se. Az egyik hétvégén a nappaliból áttolták a dolgozószobába. Csak foglalja a helyet, azt mondták. De a dolgozószobában már nem dolgozott senki. Őt is, mint a többi mozdulatlan bútort elkezdte belepni a por.

Egyre többet bámult ki ablakon. Unottan nézte a körutat, a nagy sárga szerkezeteket a furcsa szikrát szóró csápjaikkal, és az elsuhanó kétkerekű járműveket, amik csakúgy előzgették a hosszú sorokban vesztegelő négykerekű dobozokat. Nyergük volt, kormányuk és pedáljuk, mint neki. A nyeregben emberek ültek, görnyedt háttal tekertek, majd eltűntek a környező utcákban.

A rózsaszín kerékpárra akkor figyelt fel, amikor a szemközti kávézóról eltűnt a rács és kikerültek elé az asztalok és a székek. Egy copfos lány gurult be vele reggelente a Margit híd irányából. Mindig gondosan kikötötte a bejárathoz, bár a kerékpár egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki el akar szökni. A kormányán és a csomagtartóján egy-egy fonott kosarat hordott, küllőit színes prizmák díszítették, kerekeit pedig vakító fehérre fújták. Lámpái is voltak elöl- hátul. A Szobabicikli még sosem látott ilyen kiegészítőket, neki csak egy árva kulacstartója volt, de a Kerékpár kifejezetten jól nézett ki velük. Minden reggel várta a pillanatot, amikor a rózsaszín Kerékpár megérkezik a kis kávézó elé, és ettől mindig nagyot dobbant a Szobabicikli szíve.

Titkon a rózsaszín Kerékpár lopva fel-felpillantott a budai lakás harmadik emeleti ablakába, de ezt a Szobabicikli nem is sejtette, ahogy azt sem, hogy a Kerékpár már mennyire unja a vékony kerekű, flegma városi cirkálókat. Egy verőfényes délelőtt azonban összeakadt a két mozdulatlan masina tekintete. A Szobabicikli először nem hitt a szemének, amikor meglátta, hogy a Kerékpár lentről őt figyeli, aztán annyira zavarba jött az élménytől, hogy napokig ki sem mert nézni az ablakon. Mire összeszedte a bátorságát, és újra a kávézó bejáratára pillantott, a rózsaszín Kerékpár és a copfos lány szőrén-szálán eltűnt. A lány helyett egy szakállas férfi nyitotta és zárta a kávéházat.

Egy hosszú hét telt el, mire újra felbukkantak, akkor a Szobabicikli már tudta, mit kell tennie. Kitárta az ablakot és teljes hangerőre állította meg a Hogyan tudnék élni nélküledet, de úgy, hogy attól menten leesett egy darab a szemközti kávézó homlokzatából. A következő pillanatban már vágtatott is lefele a budai lakás harmadik emeletéről, a Rózsaszín Kerékpár pedig láncából kibújva, boldogan gurult a túloldalra. Pont a síneken ölelkeztek össze, és úgy tűnt, hogy soha nem akarják elengedni egymást. A rádióban bemondták, hogy két szerelmes bicikli állította meg a villamosforgalmat a Margit körúton. A járvány után az emberek már nem döbbentek meg ilyen apróságokon.

 

 

Szépírói kurzus 2021/tavasz/14 - Szentpáli Gavallér Zsuzsa novellája

    A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Szentpáli-Gavallér Zsuzsa azt a házi feladatot választotta, hogy "A férfi, aki" kezdőmondattal ír elbeszélést. Nagyon jól sikerült munka. Gratulálok!

Szentpáli Gavallér Zsuzsa

A férfi, aki az utca végén lakott

 

A férfi, aki az utca végén lakott, gyakran felsétált az utca elejére, mert ott bérelt garázst. A sorban az ötödik garázs volt az övé. Autó állt benne, félretett kerti szerszámok és egy régi porosodó polc sok sápadt cseréppel.

Ezen a reggelen is kinyitotta a ház ajtaját, a bejárat mellett ott állt a rollátor, a gurulós járókeret négy nagy fekete gumikerékkel. Megmarkolta a fogantyúját, kiengedte a féket és elindult. Lassan lépkedett. Néhány éve még öt perc alatt felért a kis utcán, ma egy hosszú kirándulásnak tűnt a dolog. Már hónapok óta nem járt ott, meg akarta nézni, hogy minden rendben van-e.

Kellemes idő volt, sütött a késő tavaszi nap, érezte, ahogy a hátát melegíti. Ettől erőre kapott, mondhatni, nagy lendülettel tette egyik lábát a másik után. Közben még arra is kedve szottyant, hogy be-belessen a szomszédos kertekbe. Máskor elfordított arccal ment el a kerítések mellett, mert vagy nagyon elhagyatottak és gondozatlanok voltak, és az bosszantotta, vagy nagyon is szépek, attól meg csak a szíve fájt. A sajátja jutott eszébe, amit már jó ideje nem tudott úgy rendben tartani, ahogy régen. A húga egyszer mondta is, kérje meg valamelyik fiatal szomszédot, hogy segítsen, de ő nem akart könyörögni senkinek.

Mire az út feléig elért, eléggé elfáradt. A rollátor praktikus volt, volt egy kis ülőkéje. Leült rá. Az utcán ilyenkor alig jártak. A felnőttek dolgoztak, a gyerekek iskolában. Azért lakott ott még egy-két vele egyidős nyugdíjas, de nem szívesen állt velük szóba. Alapjában véve alig ismert valakit az utcában, pedig már sok éve itt élt. Amíg bírta, minden idejét az autójára és a kertészkedésre áldozta. Szerette a kocsikat és szerette a növényeket. Két, talán össze nem illő szenvedély volt, de a virágok és a gépek ott maradtak, ahova letette őket, és nem vitatkoztak vele, hogyan öntözze vagy olajozza őket. Ha pedig a masina elromlott mindig tudta, hogy hol kell rajta meghúzni egy csavart vagy kicserélni egy alkatrészt, hogy újra rendesen működjön.

Lassan feltápászkodott, megszorította a fogantyút és tolta tovább a rollátort. Jó ideje a maga ura volt, nem függött senkitől. Ez így volt jó. Tette egyik lábát a másik után és megpróbált nem gondolni arra, hogy milyen messze van még a garázs.

A nap elbújt a felhők mögé, feltámadt a szél. Megborzongott. A járdán vele szemben feltűnt egy anyuka egy babakocsival és egy kisgyerekkel. A kislány rózsaszínű biciklin ült és büszkén tekerte a pedált, haját összeborzolta a szél. Amikor a férfi közelébe értek, hangosan azt kérdezte:

- Anya, a bácsi miért olyan szomorú? És miért megy olyan lassan? És hova megy így egyedül?

- Ne kérdezz annyit, drágám! Nem illik kíváncsiskodni – válaszolta a nő, ijedten a férfira nézett és meggyorsította a lépteit. A kislány kicsit lassított, megbámulta a férfit, majd gyorsan tovább kerekezett, bizonyára, hogy utolérje az anyját. A férfi nem nézett utánuk. Sose szerette a gyerekeket. Zajosak voltak és kiszámíthatatlanok, folyton a saját fejük után mentek.

Az utca jobbra kanyarodott és felbukkant a garázssor. A járda szélén gyöngyvirág virított hirdetve a tavasz erejét. A férfi ezt már nem igazán vette észre, csak a nem messze magasló épületsorra koncentrált.

Nagyot sóhajtott és ekkor a nadrág meglazult gombja, amit már régen fel kellett volna varrni, hirtelen leszakadt. A gomb messze gurult és a nadrág lassan el kezdett csúszni. A puha pamut anyag óvatosan kúszott a csípőjén. Ráadásul a térde is el kezdett remegni, alig bírt megkapaszkodni a rollátorban. A nadrág minden lépésnél egy kicsit lejjebb vándorolt a testén és amikor ráhajolt a fogantyúra, hogy pihentesse a derekát, elől is kivillant a világos színű alsónadrág. A férfi nem állt meg. Nem adhatta fel, alig tíz métert kellett még megtennie. Egész teste reszketett. Amikor a nadrág már a combját súrolta, az alsónadrág is elindult. Öt méter. Érezte, ahogy a bőrét megcsapja a szél. Egy pillanatra mégis megállt, hogy átizzadt inge felső zsebéből kivegye a garázsajtó távirányítóját. Megnyomta a gombot. A széles ajtó nagy robajjal felemelkedett és félig eltűnt a mennyezet alatti nyílásban. Meglátta az autót. Az öreg kabrió lámpája megcsillant a beáradó fényben. Vörös karosszériája hívogatóan nézett rá a fekete bőrülésekkel. A férfi rázkódva, lábszáráig lecsúszott nadrággal és félig meztelen fenékkel szinte beesett a kocsi mellé. Bent remegő kézzel megsimogatta a szép elegáns autót és lerogyott a rollátor ülőkéjére.

Arra gondolt, hogy most pihen egy kicsit, összeszedi magát, kinyitja a kabrió ajtaját, beül és elindítja a motort, akkor majd újra azt fogja érezni… igen, ha most majd erőt gyűjt és beleül az autóba, akkor majd mégis csak egy kicsit olyan lesz, mint régen.

Mindjárt, mindjárt - gondolta, de csak ült ott és fáradtan meredt hideg combjára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szépírói kurzus 2021/tavasz/13 - Pályi Ildikó versei

   A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Pályi Ildikó recepteket hozott. Csak éppen disztichonokban írt recepteket! A tökéletes hexameterek és pentameterek gyönyörűen illeszkednek a 21. századi szóhasználathoz, Ildikó ezzel bizonyítja, hogy természetes beszéddel is lehet klasszikus alapokon nagyszerű verseket írni. Gratulálok!

Pályi Ildikó
RECEPTEK
a népi gyógyászatból bioéletmóddal próbálkozó városlakóknak
 
KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJRA
 
Három grammnyi diólevelet forrázz le teának.
Dörzsölgesd a tövét, öblítsd gondosan át.
Légy alapos, ne maradjon csöppnyi anyag sem,
mert úgy hat nap alatt földig nő a hajad.
 
HASMENÉSKOR
 
Jó, ha tudod, híg székletnél ártó a kamilla,
szétroncsolja a bél bolyhos szerkezetét.
Inkább falj be egy epres hómméd étcsokoládét.
Egy szelet éppen elég, jóhíredre is adj.
 
MAGAS KOLESZTERIN ESETÉN
 
Kockázat, ha az érfalban lerakódik a zsírsejt,
pláne ha közben nagy, tespedt vég a fenék.
Nem csökkenti a sajtos csipsz meg a kóla a vérzsírt,
túl magas értékkor tyúkhúr főzete hat.
 
ARANYÉRRE
 
Mosd a nagy útifüvet meg még zöld állapotában,
csipkedd szét levelét, pépjével kenegesd.
Nem kell félned: hatni fog állhatatos kezelésed,
kínod megszűnik kábé húsz nap alatt.
 
NŐI SZŐRÖSÖDÉS ESETÉN
 
Hölgyeknél magas értékű hormon generál bajt,
bősz feminizmusuk is búsan félreteszik.
Bársonyos alkar mégis vonzóbb, mint a borostás - 
mérték nélkül igyál fodros-menta teát!

 

Szépírói kurzus 2021/tavasz/12 - Leitert Vivien verse

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Leitert Vivien különleges verset írt. Csupa hexameterben írta meg, hogyan is készül a kerámia. Persze, a kerámiakészítésen túl is lép - mindenkinek örömmel ajánlom ezt a kiváló munkát. A kerámia fotóját is mellékelte.

Leitert Vivien
Szilikátkémia
 
Őrölt csonthamu, földpát, mész pora és kaolin kell.
Húsz grammal dolomitból, oxidra cint alig írnak.
Mázként folynak üveggé, ott, ahol éri magastűz,
zöldből mélyfeketévé harsan a szín a cserépen.
 
Átkenjük vele arcunk, mázfelület leszek én is,
mégsem csillan a fény mély ráncaimon- hogy akartam.         
Bőrünkön kovasav híján irizálni se képes.
 
Kár, hogy nem lehetünk színtiszta, fehéres agyagból.
 
 
 
 
Képlettel:
Őrölt csonthamu, földpát, mész pora és kaolin kell.
-    - /   -      U U /    -    -  /    -    U U / - UU / - -
Húsz grammal dolomitból, oxidra cint alig írnak.
   -          - /  -      UU/ -  - /    - UU/  -      UU / - -
Mázként folynak üveggé, ott, ahol éri magastűz,
  -        -   /  -   u   u / -  -   / -   u   u/  - u  u / -   -
zöldből mélyfeketévé harsan a szín a cserépen.
  -       - /   -  U U/ - - /  -     u  u/  -    u   u / -  -
 
 
Átkenjük vele arcunk, mázfelület leszek én is,
    - - /   -  u u /  -   -  /      -    u u/ -   u.  u / -  -
mégsem csillan a fény mély ráncaimon- hogy akartam.         
    -     - /  -  u u/  -         - /     -  uu / -        u   u /   -   -
Bőrünkön kovasav híján irizálni se képes.
   -  - /  -     u u / -    - / -  uu / - u u / - -
 
Kár, hogy nem lehetünk színtiszta, fehéres agyagból.
   -           - /  -     u u / -      - / -  u.   u / -  u u /  -      -
 

Szépírói kurzus 2021/tavasz/11 - Rózsa Boglárka elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Rózsa Boglárka különleges feladatot teljesített: Franz Kafka "Ütés a nagy kapura" című elbeszélése nyomán megírt egy történetet, amiből az derül ki, lehetnek olyan országok, ahol még a szúnyog is szent állatnak számít. Gratulálok a munkájához, örömmel közlöm. 

Rózsa Boglárka

Hőség

 

Ma van a szezon legmelegebb napja a helyiek szerint. Én nem tudhatom, mert most járok erre először. Lassan hazautazom, de úgy tűnik sikerült kifognom az egyik legelviselhetetlenebb időszakot.

Általában nem zavar a hőség, de ez már számomra is kiborító. Azt mondják, akik itt élnek, hogy igyak sok folyadékot, és ne menjek ki a tűző napra kendő vagy kalap nélkül. Ezekkel én is tisztában vagyok.

Egy idős házaspár a szomszédom a második emeleten a szállóban, ahol lakom. Ők mindig láthatóan ügyelnek arra, hogy betartsák azokat a tanácsokat, amiket a helybéliektől kapnak. A minap például meglepődve újságolták nekem, hogy a bazárban sikerült elcsípniük egy itteni specialitás receptjét. Különböző fűszerekről és főzési technikákról áradoztak, amit meghallgattam, de nem érdekelt.

Ma nem láttam kijönni a házaspárt a szobájukból, a reggelire sem mentek le. Nekem sincs túl sok kedvem kimozdulni, de elromlott a légkondicionáló, úgyhogy lemegyek reklamálni a recepcióra. A nap a fából készült gyöngyfüggönyön át is vakít, ahogy leérek a földszintre. Akik a recepciónál várnak, hunyorogva böngészik az asztalokra kitett magazinokat. Közelebb lépek hozzájuk, nem is az olvasási szándék vezérel, inkább csak hogy elfoglaljam magam.

A papír mintha összeragadt volna a melegben, alig bírok lapozni. Odapillantok a recepciós pult felé, de nincs ott senki. Viszonylag alacsony plafonú helyiségben vagyunk, kerek és színes mintákkal díszített falak vesznek körül. Itt sem erős a légkondi, pedig érezhetően jobban nyomatják, mint a szobámban.

A leginkább a szúnyogok idegesítenek. Dünnyögésük mindenhol hallható az egész épületben. A szobákba van szúnyogháló felszerelve, gondolom, a turisták kedvéért. Tehát oda nem juthatnak be. Itt lenn viszont be-betéved néhány a nyitott ajtón keresztül. Nem értem, miért van egyáltalán nyitva az ajtó, ha megy a légkondi. Számomra érthetetlen ez a gondolkodásmód, inkább nem is agyalok rajta tovább.

Felállok, és elhúzom a fából készült gyöngyfüggönyt, hogy kilépjek a teraszra. Most tűnik csak fel, mennyire le van árnyékolva a benti rész, mert már egy-két pislogás után be kell csuknom a szemem. Nagyon éles a fény. Fent hagytam a napszemüvegem, de ha már lejöttem ide, maradok.

Beszélgetés zaja szűrődik ki hozzám, valami a fülemnél dünnyög. Idegesít, hadonászok a kezemmel, de fölöslegesen csapok a falra magam mellett, nem kenődik oda semmi. A másik fülemnél is repkednek, ezek szerint errefelé nemcsak este támadnak, hanem nappal is.

Visszamegyek a recepcióra, a lány már ott áll a pultnál és hevesen gesztikulál. Éppen az idős párnak ad valamilyen útmutatást, de nem értem, túl messze vagyok. A nő és a férfi egyszerre bólogatnak, majd mosolyogva elköszönnek, mennek a főajtó irányába.

Úgy tűnik, mégis kimerészkednek a melegbe. Kezükben ásványvizes palack, fejükön szalmakalap.

Később majd elmegyek sétálni, de így, kora délután még esélytelen. Pedig én sokkal fiatalabb vagyok, nekem jobban kéne bírnom a hőséget. Egyelőre csak a hűs, légkondicionált szobám képe lebeg a szemem előtt, ahogy előre lépkedek a pulthoz. Elhessegetek az arcomból egy szúnyogot, de egy másik belemar a vádlimba. Odacsapok.

Mindenki felkapja a fejét. A tenyeremen véres-feketés pont villan. Letörlöm egy zsebkendővel, mégis mintha valami megváltozott volna. Furcsán néz rám a recepciós lány, mint aki rettentően megijedt. Pedig egyáltalán nem undorító ez, már ott sincs a szúnyog. A lány mégis telefont ragad, tárcsáz, halkan és vontatottan beszél.

A helyiek, akik a szállóban dolgoznak, lefagyva merednek rám. Lerí róluk, hogy valami nagyon rossz dolog történt. Amit én csináltam, éppen a szemük láttára.

Öltönyös, fekete nyakkendőt viselő férfiak jelennek meg, felém tartanak. Komoly tekintetük hatására gyomoridegem lesz. Ezek nem viccelnek, már itt vannak mellettem, és az egyikük kérdéseket tesz fel, míg egy másik hangrögzítőt tart az arcomba. Végigpörgetem az agyamban, olvastam-e bármi furcsát a helybéli tradíciókról, hitről, akármiről, ami megmagyarázná, mi történik.

Az idős házaspárra gondolok, akiknek bizonyára naprakész tudásuk van mindenről, ami ehhez a helyhez kötődik. Mégis képtelenségnek hat ez az egész.

A fekete nyakkendős férfiak elkísérnek a szobámba a cuccaimért. Gépiesen bedobálok mindent a bőröndbe. A szúnyoghálóra pillantok az ablakon. Erős anyagból készült, emlékszem, hogy hozzáértem, amikor becsuktam az ablakot. Talán nem is engem védenek a szúnyogoktól, hanem azokat tőlem.

Remegek, nem tudom, hova visznek. Komorak ezek a férfiak, és nem szólnak semmit.

Haloványan dereng valami, amit olvastam. Vagy mondták nekem, talán az idegenvezető a buszon, csak nem figyeltem eléggé. Olyasmi, hogy ügyeljek a kezemre. Igen, erről lehet szó. Hogy ha jót akarok magamnak, ne csapkodjak össze-vissza.

 

 

 

 

 

 

Szépírói kurzus 2021/tavasz/10 - Danyi Zsuzsi elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Danyi Zsuzsi igazi mesét írt, Gottfried August Bürger Münchhausen báró kalandjai című munkájának ihletésére megmutatja nekünk, hogy a meseírói fantázia valóban határtalan. Gratulálok!

Danyi Zsuzsi

Történet egy izzó találkozásról

 – Münchhausen báró nyomán

 

Ha hiszitek, ha nem, pontosan így történt. Rengeteg ember gyűlt össze akkor. Mind ott tolongtunk a templomtéren, hogy lássuk, ahogy a Nap az aranytallérjait a földre ejti. Benne volt a kalendáriumban ennek az ideje. Odamentem én is! Gondoltam gyarapítom kicsi az erszényemet. Ehelyett felejthetetlen találkozásban volt részem.

Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor hirtelen parázslani kezdett a hátam egy ponton, úgy középtájt. Épp arra jött egy szerecsen vízhordó, annak a fejéről kaptam le a korsót. A tartalmát gyorsan a hosszú hajamra öntöttem és vizesen hátra csaptam, mint a ló a farkát, hogy oltsa el a parazsat. De ahogy a hajam odaért, egy szempillantás alatt elgőzölgött belőle a víz, és loknisra száradt. No, erre csak megfordultam, hogy lássam az új frizurámat, meg azt is, mitől kezdődött a parázslás.

Éppen ekkor fordult meg egy férfi is, mert, hogy neki is parázslott a háta, épp úgy, mint az enyém, a két lapockám között. Belenéztem a szemébe, amely hűs tengerként hívogatott, és mivel a pillantásától már elől is izzott a testem a szívem táján, beugrottam a szeme tengerébe. Ő ugyanúgy járt, mint én, és követve a példám. Belecsobbant az én szemem kék tavába. Micsoda lágy, simogató fürdőzés volt ez! El sem tudjátok képzelni! Ettől egy kicsit enyhült is a dolog, de amint kijöttünk egymás mélyéből, az izzás újra nekiindult. Kiültünk a másik ajkára a merítkezés után, úgy vizesen, hátha a szapora lélegzet szele lehűt bennünket, majd megpróbáltuk az izzó pontok öleléssel való összeérintését, hátha kioltják egymást, de ettől csak egyéb helyeken is izzás keletkezett rajtunk.

Hosszan kísérleteztünk, és amikor nem találtunk megoldást, azt gondoltuk, talán jobb, ha messze megyünk egymástól. A férfi elutazott, de mind hiába, az izzás csak itt maradt. Mit tehettem? Fogtam egy tűzálló kesztyűt és egy fájdalmas mozdulattal kitéptem magamból ezt a részt. No, jó! Kérdezhetitek, hogy mit tettem vele? Elmondom őszintén, megpróbáltam elhagyni, mi több, másra átragasztani, de úgy ragaszkodott hozzám, mint egy hűséges kutya. Bárhová mentem, mindig ott volt velem. Nagyon haragudtam rá, de nem tudtam mit tenni. Kitaláltam, hogy a lelkem leghátsó szobájába zárom, egy jól megerősített ajtó mögé. Amikor kiabált, hogy előjönne, eleinte ráripakodtam, aztán inkább megsimogattam az ajtót, duruzsoltam neki egy kicsit a kulcslyukon keresztül, így megnyugodott. Egy idő után néha már meg is feledkeztem róla. Hanem egyszer nagy erővel kezdett kiabálni. Dörömbölt az ajtón, hogy ő pedig előjön. Nem vettem tudomást róla, mire nekiizzította magát, és felégette az ajtót. Kiszabadulva elöntötte mindenemet. Sírtam, ahogy izzott a testem, lelkem. Ő tombolt, és a másik szemének fürdőjét követelte. De az messze járt. Aztán lassan megértette hogy a lehetetlenre vágyik. Talán meg is sajnált, mert akkor már egy álló hete nem aludtam miatta, s ha én beleveszek az izzásba, ő is odaveszik. Az ajtó is úgy érezte segítenie kell, és a hamvából újra éledt. Főnix ajtó volt, igen, aki vigyázott rám, és visszacsalta az izzást maga mögé. Azóta jól megvagyunk. Ő, az ajtó, meg én. Elfogadtam, megszerettem, részem lett. Télvíz idején begyújtom vele a kandalló tüzét, és átmelegszem nála.

Nemrég levelet kaptam a férfitól. Érdeklődött  hogy vagyok, és megírta, hogy a lelke mélyén van egy ajtó. Mögötte tüzet őriz. Találkozni nem merünk. Attól félünk, felgyújtanánk egymást. Azóta nem megyünk tömegbe, aranytallért szedni, és én a biztonság kedvéért tűzálló páncélt hordok.

Szépírói kurzus 2021/tavasz/9 - Bali Anikó verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Bali Anikó a tortasütésről írt tökéletes disztichonokat. Igen jó hangulatú vers, gratulálunk hozzá!

Bali Anikó:
tortasütés
 
koccan a héj a tojáson szórom a cukrot a lisztet
felverem kész is a hab kell bele még kakaó
habzik a krém csupa illat fortyog a gázon a máz is
mandula kell de ha nincs jó lesz tört mogyoró
tálon az isteni tortánk rajta a szám meg a gyertya
lobban a láng oda nézz tapsol a sok kicsi kéz
 
 
 
– u  u  /   –  u  u  /  – –  /    –   u  u  /  –  u   u  /  –  –
Koccan a   héj a tojáson   szórom a cukrot a lisztet
 – u   u  /   –   u  u /  –   /  –   u   u  /   –   u  u  / –
felverem kész is a hab/ kell bele még kakaó
– u  u  /   –  u  u  /  – –  /  –   u  u  / –  u   u  /  –  –
habzik a krém csupa illat fortyog a gázon a máz is
– u u  / –   u   u  /  –  /   –  –  /  –  u u  /  –
mandula kell de ha nincs / jó lesz   tört mogyoró
– u  u  /   –  u  u  /  – –  / –   u  u  / –  u   u  /  –  –
tálon az isteni tortánk, rajta a szám meg a gyertya,
– u   u  /   –   u  u /  –   /  –   u   u  /   –   u  u  / –
lobban a láng oda nézz/ tapsol a sok kicsi kéz.