Szépírói kurzus 2021/tavasz/2 - Hajnal Éva versei

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva azt a házi feladatot választotta, hogy Weöres Sándor nyomán megírja a saját "Barbár dalát", vagyis "ismeretlen" nyelven ír verset, aztán "le is fordítja" azt. Nagyszerűen sikerült, kiváló munka mindkettő.

Hajnal Éva
 
kűne dö pött elenűni
 
tékinölé me pökki dö rött
tin zsökilippö
tin zsökilittö
leppe de kéli höppi dő
 
kimanittöllá me nitölli
fé nönö láni
fé nömö láni
kotte pán iribőne
 
mí teretí limönő ö ré
zsánü zsö tekkö
zsánü zsö tikkö
kűne dö pött elenűni
 
 
Hajnal Éva
 
kárpit az éj aranyára
 
záporeső hull illat az est
gyöngy tenyerembe
gyöngy tenyeredbe
illan az óra foszlik már
 
tovaindulnék de marasztalsz
két kezed érint
két kezem érint
csillag jár nyoszolyánkon
 
ládd rafinált muzsikás a szél
lehull a ruhám
lehull a ruhád
kárpit az éj aranyára

Szépírói kurzus 2021/tavasz/1 - Bereczk Imola elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Bereczk Imola azt a házi feladatot választotta, hogy "A nő, aki" indítással ír elbeszélést. Kiváló munkája jól mutatja, hogy nevek, helyszínek használa nélkül is teljes képet kaphatunk, történetet, amely életeket, sorsokat villant fel. Gratulálok, tehetséges munka.

Bereczk Imola

Vallomás

A nő, aki minden szerdán meglátogatta a fiút, néha hozott magával egy kis mandarint, vagy valami különlegeset, mint a papaya vagy a mangó. Együtt találták ki, hogyan kell meghámozni az egzotikus gyümölcsöt, melyik része ehető, és melyik nem. Máskor egy új társassal állított be, amivel aztán egész délután játszottak, vagy egy érdekes könyvvel, amit a gyerekei már korábban elolvastak, és szerettek. Ilyenkor a fiú ágya elé állította a nyitott könyvet az asztalra, hogy ő olvasson belőle hangosan mindkettőjüknek. A nő türelmesen figyelt, szerette hallgatni a fiú hangját, csak lapozni állt fel. Végül mindig megbeszélték a történetet.  

Amióta a fiú az eszét tudta, jött hozzájuk a nő. Minden szerdán – télen és nyáron – lassan tizennégy éve. Ilyenkor a fiú anyja elment otthonról, hogy szívjon egy kis friss levegőt. Eljutott fodrászhoz, bevásárolni, vagy csak úgy csatangolni egyet. Semmi romantikus séta, a környezetváltozás volt csupán a lényeg. Már nem volt férje, és nem is akart ismerkedni.

– Minek legyen? – kérdezte. – Ezt az életet csak az igazi apa bírja, ha bírja.

Ennek a fiúnak az édesapja azonban nem bírta, helyette minden hónapban küldött egy jelképes összeget, amiből futotta a gyógyszerekre, és a rezsi egy részére.

A nő, aki minden szerdán eljött, már-már családtagnak számított, de csak a fiúval foglalkozott. A fiú furcsállta, miért nem lettek barátnők az édesanyával. Ők azonban nem beszélgettek másról, csak a fiú állapotáról és fizikai fejlődéséről. Szóval alig valamiről. Az édesanya nem ismerte jól a nőt, csupán annyit tudott róla, hogy ő is anya, és amennyit megfigyelt rajta. Az időjárásra egyre hevesebben reagáló, nehezen mozgó térdét, a szemében kopó fényt, a fakuló arcot, és a kezét, amire azóta se került gyűrű. A baleset óta a legmegbízhatóbb segítség lett, pedig előtte nem ismerték egymást.

Amikor először váratlanul megjelent az ajtóban, a fiú édesanyja nem akarta beengedni a lakásába. Gyűlölte. Sokáig a nő fájdalomtól és a sírástól szétmállott arcát, a kifordult térdét látta maga előtt, pedig annak már vagy tizennégy éve. Most sem szerette a nőt, de szüksége volt rá, miután egyedül maradt volt férje csekkjeivel. És mert meg akart bocsátani. Neki, a volt férjének, a világnak. És talán a sofőrnek is, pedig az még a helyszínen elnyerte méltó büntetését.

A fiú édesanyja nem értette, miért ajánlkozott a nő, hogy saját vesztesége ellenére eljárjon hozzájuk, de akkor dacból nem kérdezte. Mára nagyon érdekelte, miért a kitartása, de már nem merte faggatni. Kellett a nő segítsége, és félt attól, amit hallhat, vagy attól, hogy barátságtalanul reagál, és akkor elvesztheti az egyetlen támaszát, így a kérdés a közöttük lévő szakadék mélyén pihent.

Pedig a nő, aki minden szerdán meglátogatta a fiút, talán szeretett volna róla beszélni. A belsejét rágó, lassan emésztő érzésekről árulkodott szürkülő arcbőre, folyamatosan vékonyodó, bicegő lába.

Egy idő után a fiú édesanyja nem bírta tovább, és egy szerda este, épp a baleset tizennegyedik évfordulóján, eldöntötte, hogy rákérdez. Miután hazatért felüdülő körútjáról, kikísérte a segítségét, és beszélni kezdett.

– Ugye tudod, hogy nem te tehetsz róla? Hogy te is csak egy áldozat voltál?

A nő, aki mindig szerdán jött, kabátban állt az előszobában, keze már a kilincsen remegett, de erre a mondatra összeroskadt. Összecsúsztak izomtalan lábai, kitört belőle a zokogás, mint a vulkánból, amit a szeizmográf évek óta veszélyesnek ítélt.

– Az utolsó pillanatban is veszekedtem vele.

– Senki nem így képzeli az utolsó pillanatokat. Sajnálom, hogy nem tudtál tőle elköszönni, de nekem az az ember tette tönkre az életemet. Szerencséd, hogy te be voltál kötve, megúsztad, és élsz.

– De én veszekedtem vele.

– Tényleg sajnálom.

– Nem érted. Veszekedtem vele. A kocsiban. Ő csitított. Próbált előre nézni, de én csak ordítoztam vele. Haragudtam rá. Beszélt hozzám, rám nézett, és én tovább ordítottam, csapkodtam, pofon akartam vágni. Ő próbálta lefogni a kezemet, meg akart nyugtatni. Közben vezetett. Aztán hirtelen minden leállt, nem is tudom mi történt, jobbra csapódtunk, balra csapódtunk, majd nektek, végül a villanyoszlopnak. Fejjel lefelé csak azt láttam, hogy kint a pókhálósra tört üveg elé zuhan egy babakocsi. Pár másodpercig csend volt, aztán már fájdalmamban üvöltöttem tovább. Én veszekedtem.

A fiú anyja csak nézett, nézett. Nézte ezt a tizennégy év alatt egyre megtörtebb testet, a roncs tekintetet. Nem akart többet hallani.

– Elmúlt. Menj haza a gyerekeidhez! És várlak szerdán!

Petőcz András: Három királyok - 2020. Karácsony

 

Dürer: A Királyok imádása

Petőcz András:
 
Három királyok
 
Amerre mennek a Három királyok,
azon a göröngyös úton járok.
 
Hidegben, hóban, széllel is szemben,
évente egyszer, decemberben.
 
Túl mindenféle szomorúságon,
vagy éppen örökös rohanáson,
 
megintgyerekként egyre csak azt várom:
felfénylik ismét a Karácsony.
 
Amerre mennek a Három királyok
azon a különös úton járok,
 
hívogat valami csillag a magasban,
nem tudom, valaha mit is akartam,
 
azt veszem észre, hogy fütyörészek,
szívemből dalokat írnak a zenészek,
 
azt súgják, valami más jön, valami új,
vidámabb legyél, meg ne szomorulj,
 
ne legyen semmi harag vagy gyűlölet,
kövesd meg azt is, ki téged megkövet.
 
•
 
Előttem jó öreg Három királyok:
mögöttük csöndesen táncot járok.

(In: Petőcz András: ... arcára álarcot teszen, Orpheusz kiadó, 2017.)
 

Szépírói kurzus 2020/ősz/26 - Korda Zsuzsa versei

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Korda Zsuzsa szintén azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új műveket. Sikerült azt a lendületet, azt a dinamikát megtalálnia, amely jellemzi Oravecz munkáit. Gratulálok, igen jó versek.  

Korda Zsuzsa

Oravecz Imre nyomán

 Akkoriban sokat ültem

a négy fal között, fiatal voltam, és minden rendben volt, jól mentek a dolgaim, de én nem tudtam, hogy fiatal vagyok, és minden rendben van, és jó életem van, csak meredten bámultam a falakat,  és nem értettem mi történik körülöttem, hogyan következik egyik dolog a másikból, csak mentem az eseményekkel, mint egy rajzfilmbe utólag beletett figura, és nem is sejtettem, hogy a napsütéses órák száma most a legmagasabb, hogy könnyű vagyok,  és gondtalan, hogy minden egy karnyújtásnyira van tőlem, csak nézelődtem, és sóvárogtam, mint kiüresedett pillanataimban a drága üzletek előtt, bárcsak elmondtad volna, hogy ez az évtized rajzfilmje, és lehetek a főszereplő.

 

Egy másik világból való

vagyok, nálunk a suliban a barbie volt a menő, öt megállót is gyalogoltunk egy svájci bicskáért, trendi volt a szagos radír és a bélyeggyűjtemény, ha a barátainkkal beszélni akartunk, le kellett menni a térre, az osztálytársam Hitler szalonnás kenyeret hozott, és irigyeltük, ha valaki eljutott Bécsbe, a találkozókról sosem késtünk, mert nem volt min odaszólni, hogy késünk, a szomszéd néni, minden pénteken felháborodott Jockey-n a Dallasból, tudtuk, hogy ki lakik mellettünk, fölöttünk, és alattunk, nem féltünk idegenek lakásába bemenni, papírgyűjtés miatt, a kávét a közértben daráltuk, és zacskóból ittuk a tejet, rosszalkodni ritkán mertünk, nehogy elvigyen egy bizonyos drótos bácsi, a dolgok valahogy tartósabbak voltak, és ami elromlott, megjavítottuk, ha valami nem tetszett, a másik arcába nyomtuk a diszlájkot, papírfecnikre gyártottuk a mémeket, és  nem tudtuk mi az a szelfi, kedvenc dalainkat a rádióból vettük fel, és kétkazettás magnón másoltuk, egy nap csak egy mese volt a tévében, egy csatornán, és úgy hittem, a bemondó bácsi lát engem, Szakasits Árpád szobra mellett eltörpültem a téren, de a gyógyszertár előtt akkor is kígyóztak a sorok, késni pedig most sem szeretek, bár már tudnálak időben értesíteni.

 

 

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/25 - Fehér Kinga verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Fehér Kinga azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új művet. Olyan jól sikerült, hogy az olvasónak az az érzése, "válaszolt" Oravecz mondandójára az a személy, akihez maga Oravecz írt verset. Mindez persze játék, fikció. 

Fehér Kinga

/Prózavers Oravecz Imre hatására/

 

Már mással vagyok

                                    mondtam, és mutattam a képét, mosolyogva meséltem, hogy ügyvéd, és elképesztően intelligens, kedves és figyelmes, és a családja is makulátlan, régóta gyűjtöget, így nemsokára nagyobb lakást vesz Budán, ahhoz közel, ahol most lakik velem, és a doktoriját írja a nők szerepéről a világbéke politikai vonatkozása kapcsán, és hetente kétszer fallabdázik, és igen, nemrég miattam abbahagyta a dohányzást, és levágatta a szakállát, és már a közös gyermekeink sorsáról fantáziálgat, amikor a közös fürdőnk forró habjaiban gyengéden masszírozza talpamat, és az első találkozásunk napjára emlékezve minden hónap hatodikán egy szál virágot hoz, mindegy milyet, mondta, mert úgysem talál még egy olyan szépséget, mint én, és én azt is mondtam, mikor kérdezték, hogy nem, már nem gondolok rád, és örülök, hogy nem egy bagótól bűzös, basszusgitáros a párom, vagy inkább a pasim, és nem kell hó végén pénzen vitatkozni, és kínos csaták után könyörögni, hogy visszakapjam a kölcsön adott húszezrest, és nem kell a büdös kutyádat megtűrni az ágyban, és nem kell ruhában a kapuban szeretkezni, vagy esőben, vagy taxiban, nem, végre rendes életem van, és elmondhatatlanul jó, hogy van kiszámítható jövőm vele…a mással, bár várom már azt az időt, amikor nem azt válaszolom, hogy igen szakítottam veled végre, és igen, mással vagyok, de lehet hogy nem is lesz olyan soha, mert ő tényleg más, te meg csak az igazi voltál…a tökéletlen, fájdalmas, minden azóta keletkező érzésem origója…talán örökké leszek mással, és nem veled, jajj mennyira gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek… 

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/24 - Hajnal Éva verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új művet. Kiválóan sikerült, örömmel közlöm. 

Hajnal Éva

Most csak úgy

Oravecz Imre nyomán

                           elmennék melletted, nem kérdeznék semmit, csak érezni szeretném azt a teljes lényedből áradó férfi illatot, csak figyelnélek, mint egy kívülálló, aki egy filmet néz, de ő maga nem szereplője a filmnek, csak messziről figyelném, hogyan aprítod a fát az udvaron, izmos felsőtestedben gyönyörködnék és azt gondolnám, nincs nálad szebb és erősebb férfi, és nézném, hogy csorog a veríték a homlokodba, aztán leülnék a közeledben és titokban engedném, hogy kiszakadjon belőlem a hiány, az, hogy még nem is szerettél, hogy nem emlékszem, milyen az, amikor te szeretsz, azután észrevétlenül beleszagolnék a hajadba, mert vannak bennem emlékszagok, amiket, bár magaddal vittél volna, belém ragadtak, mint a bányász zenekar reménytelenül hosszúra nyújtott búcsúzenéje, ami azóta is visszacsengi azt a nyirkos november végi napot, azt, ahogy fázott a lábam a temetőkertben, mert dermesztő hideg volt ’67 telén és nekem nem volt téli cipőm és egyébként sem értettem, mi ez az egész, nem sírtam, mert végig azt gondoltam, biztosan csak viccelsz, ahogy szokásod és végig csak azt figyeltem, milyen érdekes nyomot hagy a cipőm a hóban, figyeltem a mintázatot, a rövid és a hosszú vonalkákat, mondták is, micsoda konok gyerek, egyetlen könnye sincs, most csak úgy megérinteném az arcod, bár, ezt már nem tehetném észrevétlenül, jobb is volna, ha észrevennéd, mert most úgy végighallgatnám, amint elmondod az összes elmaradt mesénket, édesapám.

Szépírói kurzus 2020/ősz/23 - Ferenczi Ákos elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Ferenczi Ákos Hemingway stílusában írt egy alapvetően párbeszédekre épülő novellát. Kiváló munka, örömmel közlöm.   

Ferenczi Ákos

Nanobot

 – Jó estét, Uram! – sápadt arcú, vékony férfi lépett be a negyvenkettedik emeleti irodába.

– Jöjjön csak – szólt egy határozott hang a szoba másik végéből –, üljön le.

Csak néhány lámpa világított a bejáratnál. Kellemes félhomály borult a helyre, ahol a házigazda ült, engedve, hogy a város fényei csodálatos látványt nyújtsanak.

A sápadt férfi, kezében üveggel, közelebb ment, szertartásosan kigombolta a zakóját, nadrágja szárát kicsit feljebb húzta, leült a fotelbe. Pont szembe házigazdájával, az Igazgatóval.

– Köszönöm, Uram!

– Egy viszkit?

– Jaj, majdnem elfelejtettem! Ezt Önnek hoztam – és kirakta az üveget az asztalra.

Az igazgató felállt, néhány pillanattal később két pohárral kezében tért vissza. A sápadt férfi töltött, mindkét pohárba.

– Egy régi, skót barátom főzdéjéből van, Harminc éves, „highlander”. Kellemes füstös utóízt hagy az ember szájában. A kedvencem.

– Kiváló az ízlése! – felelt az Igazgató, miután lenyelte az első kortyot, majd a tárgyra tért – Hogy haladunk?

– Minden a tervek szerint. Sőt! A napi adatok alapján, a vártnál tizenegy százalékkal gyorsabban emelkednek a számok.

– Óh, ez jó hír. Akkor a keleti kollégák nagyon jó munkát végeztek.

– Igen, Uram. Várhatóan a folyamat nem is fog lassulni, még legalább két hónapig.

– Nagyszerű. És az előkészületek a következő szakaszhoz?

– Négy gyártót választottunk ki, akik a mi „receptünk” alapján dolgoznak. Hogy megtarthassuk a kontrolt, mindenhova beültettünk valakit tőlünk. Van, akit hivatalosan delegáltunk, mint minőségellenőr vagy hasonló, de vannak, akik sima dolgozóként épültek be.

– Hmm, jól hangzik. Tudnak egymásról?

– Természetesen nem. Sőt a pontos feladatukat se tudják. Azt csak az adott pillanatban fogjuk megadni nekik.

– Helyes. És az „anyag”? – kérdezte az Igazgató miközben kiitta az utolsó cseppet is a poharából.

– Tökéletesen működik. A tesztalanyok mind jól vannak – felelt a sápadt férfi, halvány mosolyt megeresztve orra alatt –, teljes kontrol alatt.

– Ezt fejtse ki.

– A betegek meggyógyultak, és mindenki teljesen immunissá vált a kórral szemben.

– És? – hajolt előre az igazgató, szeme a sápadt férfire tapadt.

– Tökéletesen irányíthatóvá váltak. Gyakorlatilag, azt teszik, amit mondunk!

– Elveszítették a személyiségüket, akaratukat?

– Nem. Ez benne a fantasztikus. Látszólag megmaradt az önálló döntésük. Vizuális jelekkel tudjuk irányítani őket. Ezeket azonban nem érzékeli a tudatuk, így minden döntésüket a sajátjuknak érzik.

– Reklámokra gondol? – kérdezte az igazgató, miközben újra töltötte poharát és mélyen belekortyolt a borostyán színű italba.

– Reklámokra, hírekre, videoklipekre. Különösen a fiatalok miatt, fontos, hogy kihasználjuk az internet lehetőségeit. Ha gondolja, szívesen megmutatom – mondta a sápadt férfi és elővette tabletjét.

– Rendben. Nézzük! – felelt az Igazgató és előre dőlt a fotelben, miközben újra kortyolt italából.

A sápadt férfi pár pillanatig nyomkodta a készülékét, majd odafordította főnöke felé. Egy régi Elvis sláger remixét indította el. Az igazgató szórakozottan verte a ritmust ujjaival a poháron.

– Igen? – kérdezte, ahogy a klip a végére ért. – Én nem láttam semmit.

– Ez a lényeg, senki se vesz, senki se vehet észre semmit. Ez már nem az a régi elavult módszer, ahol a pillanat törtrészére felvillannak szövegek, amivel befolyásolni akarják a nézőt.

– Akkor?

– A szer apró nanobotokat tartalmaz, melyek egy része, a vezértörzs, ott marad a szervezetben. Fehérvérsejtnek álcázzák magukat, így nem lehet őket kimutatni. Ezek a nanobotok veszik az adást és adják ki a megfelelő utasításokat az agynak. Az én találmányom! – mosolyodott el immár másodszor a sápadt férfi.

– Kiváló munkát végzett! – mondta az igazgató. – Már a vírus elkészítése és programozása is egészen kiválóan sikerült – folytatta, majd felállt és az ablak felé indult.

– Igen, én is így gondolom. Az emberek félnek. A vírustól, egymástól, a családtagoktól, kollégáktól, mindenkitől. Akik nem, azokat a bezártság, az elzártság tör meg. A második és harmadik hullám hatására nem lesz, aki elutasítaná az oltást. Az oltóhelyeken fognak tülekedni. Mindenkit beoltanak, elnököket, üzletembereket, orvosokat, katonákat, mindenkit. És aki megkapta az anyagot, az azt fogja tenni, amit mondok – felelt a sápadt, mosolya ijesztő vigyorrá torzult.

– Hogy is mondta? Már majdnem úgy értettem, azt mondja, hogy azt teszik, amit maga mond! – nézett rá az Igazgató, majd kitárta az ablakot – Olyan meleg van – morogta.

– Jól hallotta, Igazgató úr! – nevetett a sovány férfi – Pontosan ezt mondtam. És most, dolgom van, viszlát!

– Ööö, még várjon! – felelt az Igazgató, némi zavarral arcán – Csak kicsit melegem lett, kell egy kis friss levegő – folytatta, majd nyugodt, határozott mozdulattal kilépett az ablakon.

A sápadt férfi várt pár pillanatot. Fogta az üveg viszkit és a többi ital közé helyezte, majd hívta a biztonságiakat.