Szépírói kurzus 2025/tavasz/8 - Nagy Dorottya verse

 A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Nagy Dorottya alkaioszi strófákat írt. Minden vers alapja a forma, a "szabadvers" is forma, nem mindegy, hogyan írunk verset. Nagy Dorottya szépen bizonyítja, hogy az úgynevezett "kötött" forma is lehet szabad. Ajánlom ezt a munkáját mindenkinek.

 

Nagy Dorottya

Poétikaioszi kvartett

 

ma már hibázni nem szabad égi vers-

em olvasása közben a régi kert-

ben ülve szép igéket írni

éveket vártam e röpke napra

 

a vers a minden forgatag és csodák

szavalni vittem bőrömön kés nyomát

szorít a forma szűk csapása

éneket mondana hogyha hallod

 

sebét kötöztem bár sose hagyta ezt

elég időnk a sírköve rajta lesz

ne nézz utána bármi fáj is

éjszaka lábnyoma visz hazáig

 

nehéz a szó ha nyomja az írnivágy

míg küzd a hang a szív dobog inti lágy

varázs tüzét világra körbe

gyűrt szava magvait ejti földre

 

 

Szépírói kurzus 2025/tavasz/7 - Csapó Éva novellája

 A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Csapó Éva örkényi "egypercest" írt, benne megidézve az "Ovális irodát", ami az utóbbi hetekben érdeklődésünk egyik központi témája lett. Kiváló munka. Örömmel közlöm. 

Csapó Éva

Ovális Iroda

 

Az Ovális irodában megfagyott a levegő, és minden szem a kérdést feltevő Marosira meredt.  

*

Marosi már a gimnáziumban is politikai pályára készült. Mikor az osztályfőnöki órán megkérdezték, mi szeretne lenni, flegmán azt válaszolta, diplomata. Átlagos termetű, átlagos külsejű, szemüveges diák volt, nem kiemelkedően jó tanulmányi eredményekkel. Az osztálytársai füttyögettek, csettintgettek, pedig azt sem tudták mit jelent igazából diplomatának lenni egy vasfüggöny mögötti kelet-közép-európai kis országban.

– Kém? – kérdezte a kis Tóth, aki Vasas ifjúságiban focizott, és nem voltak a sporton kívül különösebb ambíciói. Marosi küldetéstudatosan a távolba meredt, és rosszallóan csóválta a fejét.

Végül a Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki szakára vették fel, oda kellett a legkevesebb pontszám. Valahogy elvégezte, és eltűnt a közlekedésért felelős minisztérium süllyesztőjében. Sok vizet nem zavart, az iratok ott humuszosodtak az íróasztalán. - Ami nem intézhető el  egy hét alatt, az megoldódik magától - ez volt a mottója. Két iratkupac között szunyókált minden ebéd után, a rendszerváltás évei és az azt követők is nyom nélkül elsuhantak felette.  Azon ábrándozott, egyszer majd eljut az Ovális Irodába, ahol országok és birodalmak sorskérdéseire is választ adnak, és felteheti a saját kérdését. Látta maga előtt az Ovális Iroda mind a négy ajtaját, azt is tudta, hogy a keleti a Fehér Ház rózsakertjébe, a nyugati az elnök dolgozószobájába, az északnyugati a nyugati szárnyba, az északkeleti pedig egy személyi titkár irodájába nyílik.

Nem nősült meg, gyerekei sem születtek. Az összes említésre méltó, ami az évtizedek alatt történt vele, hogy egyszer őt küldték Brüsszelbe, az EU közlekedésért felelős minisztériumába. Egy fontos dokumentumot kellett átadni az ott tárgyaló államtitkárnak, amit az államtitkár siettében otthon felejtett. Peregtek a napok, nyugdíjazása előtt a törzsgárdatagként ledolgozott hosszú évekért búcsú ajándéknak egy washingtoni utat kért. Konferenciára küldték, és a főnöke elintézte, hogy a Capitoliumba is bejuthatott. Az alagsorban szelfizett a Kossuth szoborral. A főnök barátjának a barátja még a közlekedésért felelős részleg irodáiba is bevitte, persze szigorúan csak munkaidő után. A főnök a gyermekkori álmát nem tudta elintézni. Kicsit furcsállotta is, hogy Marosinak, aki még saját országa Parlamentjében sem járt, miért pont az Ovális Iroda a vesszőparipája.

A sors útjai kifürkészhetetlenek. Marosi épp sétált a Pennsylvania sugárúton a Béke Emlékmű felé, amikor előugrott egy fegyveres, és rá akart lőni a CNN ott forgató stábjára egy gépfegyverrel. Marosi megbotlott, és mielőtt elesett volna, hadonászó kezeivel kiütötte a maszkos férfi kezéből a fegyvert. A golyó a vállát súrolta, erősen vérzett. Az operatőr a dulakodásra megfordult, és az egész jelenetet felvette. Este az összes Tv csatorna leadta a híradásokban a felvételt. A kórházban a CNN stáb kérdésre, mit szeretne az életmentésért cserébe, azt válaszolta, egy kérdést szeretne feltenni az elnöknek az Ovális Irodában. Ezt még a stáb tagjai is túlzásnak tartották, mert nem lehet az elnök drága idejét ezzel rabolni. Tegye fel a kérdését, és majd ők a sajtótájékoztatón megkérdezik a szóvivőtől. Marosi ragaszkodott ahhoz, hogy az Ovális Irodában tegye fel a kérdését. Azt hajtogatta, gyerekkora óta készül, hogy belépjen oda. Kérése alátámasztására előhúzott egy képet a zsebéből, amin Ifj. John F.Kennedy kikukucskál az apja íróasztala mögül. Marosi mindig magánál hordta. Elvették tőle a képet, és azt mondták, megpróbálják, de nem ígérnek semmit.

Az elnöknek épp jó kedve volt, mert győzött a kedvenc baseball csapata, és a PR főnök tanácsára beleegyezett, hogy fogadja az irodájában az életmentőt. Jót is tesz az imázsának ha leereszkedik a nép egyszerű gyermekéhez, és az ország, ahonnan jött épp beleillik a külpolitikai főcsapásvonalába, már ami a jó viszonyt illeti. Marosi öltönyt vett fel a nagy alkalomra, a keze már nem volt felkötve, csak egy kis ragtapasz lapult a jobb vállán az ing alatt. Megigazította a nyakkendőjét is. Nem lehet olyan tapló, mint az az államfő, aki a nemrégiben puritán pulóverben ment be a szentélybe, és utána arra hivatkozott, hogy a népe háborúban áll.

Mikor belépett az ajtón, kiszáradt a szája, erősen dobogott a szíve, és izzadt a tenyere. Az elnök annál az íróasztalnál ülve várta, amit még Viktória királynő adományozott az Egyesült Államoknak. Az elnök háta mögötti három nagy ablakból dőlt be a fény, kicsit hunyorgott is Marosi emiatt, de azért látta az északi falnál azt a kandallót, amit a neten már többször megcsodált.

Az elnök széles mosollyal visszaköszönt, nem kínálta hellyel, kezet sem fogott, csak intett, tegye fel a kérdését, miközben az arcát Marosi háta mögött forgató operatőr felé fordította.

Marosi határozottan, kellő hangsúllyal és hangerővel kimondta a kérdését. A kérdést, ami gyermekkora óta foglalkoztatta.

 

 

Szépírói kurzus 2025/tavasz/6 - Szolláth Mihály versei

 A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Szolláth Mihály szabályos, shakespeare-i  szonetteket írt. Halandzsa-szonetteket, ahogy ő nevezi. A házi feladatot teljesítette! Hogy mennyire halandzsa? Döntse el az Olvasó. Örömmel közlöm. 

Szolláth Mihály

 

Mért is? Mégis!

(Eötvös Józseffel álmodtam – férfiként férfinek írva)

 

Miért kergetnék már hadabb habokban

süvölteni karén kenyérszelet,

ágyhuzatomba kérhetsz még laposvas

bibék közé szeretni mémeket.

 

Mért is keresnék még vadabb kanokra

enyelgőn és busongón dallomást

s kéjes arcodra spriccelőt naponta –,

ha többet már nem hallik csattogás?

 

Mégis maradnék laposvas bibék közt

szippantni dús fan-fanod dallomát,

szabályossan megmért metrumot, térközt,

szeretni mémeid, mert akkorák!

 

Szatyorral ne hozd a cuccod, csak vigyázz,

hadabb haboktól a hideg kiráz!

 

*

 

Milyen volt?

(Juhász Gyulával álmodtam – nőként férfinek írva)

 

– Milyen volt szőkeségem? Jesszusom! Bár-

merről nézem, és dúdolom: lenőtt.

Me’ rossz a festék, na, nem szőke: sár!

Hu! A fodrász kell! Újra kérem őt!

 

– Milyen volt kis pribékem? Kis kopasz, bár

ha visszagondolok, csak réveteg,

bágyadás már két pohár konyaknál…

…de lankadva, pukkadva kéjeleg…

 

– Milyen volt dongja? Hetyke, kis kopasz, bár

simogatván, ha rája suttyanék,

úgy értem, rásuttyanék, nem rohanvást,

mindenem áradt, mint a csurgalék.

 

– De jajj, a szőkeségem megint ragyog!

Kis pribékem a mobilban gagyog!

 

*

 

Milyen lenne?

(Petőfi Sándor Jövendölésével álmodtam – férfiként nőnek írva)

 

Bé tőtt a hencse, vérre dáma koppant

Meleg seppén igéz az ajka bor,

Ma vonta dal parasztos kedv e toppant

Ruttyán alá kappanzó vére forr.

 

Bankót tagadt abán a sápja kappant,

Banyának olla tépte hát oszét,

S caffát se ád, keményt se bukva basszant
Kabátban álltak s néztek szerteszét.

 

Törtje-csontja méregdal édes méze,

Sokaddá lőtt, a hang s a tép a szét.

Semmi – de szép, pokollá lett a néne.

Takarja már szemfödél és a vér.

 

Sokassá lőn a láng s a hurtangér,

És ő lett a lángban a martalék.

 

*

 

Ó, de hajj!

(Arany László Délibábjával álmodtam – nőként nőnek írva)

 

A melle mellett lángra kapva élek

Teste illata és reménye: hit

Nehéz igámat régen hordom, félek

se tér, se óra sem számít semmit.

 

Ó, hárha ímbenég, de hajj bujának

Olly kérdeméj  szüléh tanáj kevén

Melly ágya kölcse kéjjbemély olállahh

De hozza bár, sem párunk önszemély.

 

A mámor ágyékból ajakra, onnan

A célba jutni, ez természetünk:

Kettősünk a kölcsönös kéjbe robban,

ösztrogénvihar gyógyítja sebünk…

 

…s e mollal elszülünk, súlyigára

nem is emlékezünk, sem illatára.

 

 

 

 

 

Szépírói kurzus 2025/tavasz/5 - Hajnal Éva verse - Lantay Éva, Szolláth Mihály, Szegedi Csilla "versválasza"

 A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra hallgatója, Hajnal Éva sajátos kaddist írt, amelyben "ki nem mondott szavakról" beszél. Ez a vers Lantay Évát, Szolláth Mihályt és Szegedi Csillát is inspirálta. Mind a négy vers olyan alkotás, amelyre érdemes felhívni a figyelmet. A költészet kommunikáció. És ez a kommunikáció most látványosan manifesztálódik. Gratulálok az alkotóknak!

Hajnal Éva:

Kaddis a ki nem mondott szavakért

 

Uram,

köszönöm neked, hogy ma is kiolvasztod zsigereinkből az igeneket,

a kikívánkozó nemeket, a sok helyén mondott voltaképpen-t!

A nyelv alá szorult szép vagyokat, a szeretlekeket,

a szájpadláson szöszmötölő szíveseneket,

a garat görbületei között motozó miérteket,

hogyanokat,

mikorokat.

A tulajdonképpen hegyeit.

 

Uram,

köszönöm, hogy a mai napon is előhívod a fogak között botorkáló boldoganokat,

a tenyerekben szorongó szívesen segítek hullámait!

Hálás vagyok, hogy újra kiegyengeted a máris jövök járdáit,

és elülteted a veled maradok erdejét!

Köszönöm a sok köszönömöt,

a hála lábnyomait,

a szilárd számíthatsz rámokat!

Elohim,

El Olam,

El Shaddai,

hálát adok Neked,

Adonáj!

 *

 Elohim: Isten, Istenség

El Olam: Örökkévaló Isten

El Shaddai: az Isten, aki több, mint elegendő, aki teljességgel elegendő, Mindenható Isten

Adonáj: Úr, Uram

 

-------------------------------------------------------------------------------

 

Lantay Éva:

A ki- és nem-mondott szavakért

                                                                               Hajnal Évának

 

Köszönöm. Mint jó szülő, ki

biciklizni tanítja gyermekét,

te tudod, 

mikor kell szabadjára engedni,

hogy végre kimondjam.

Mikor kell megfékezni,

hogy ki ne mondjam.

 

Köszönöm, hogy kimondtad helyettem,

amit én nem.

Köszönöm, hogy nem mondtad ki,

így én igen.

 

Most biciklizem

a kimondások és nem kimondások

között.

Ha hibázom,

bocsáss meg nekem.

 

------------------------------------------------------------------------------

 

Szolláth Mihály:

Kaddis az Úrért – eddig el nem mondott szavakkal

 

„…a mit a sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; 

és a mit fülbe sugtatok a rejtekházakban, 

azt a házak tetején fogják hirdetni.” (Luk 12:3)

 

Uram, képzeld el, van egy olyan Univerzum, ahol mindenki mindent lát, nem úgy, mint itt, az általad teremtett világban, ahol csak Te látsz mindent, Uram.

Uram, képzeld el, hogy a mindentlátás nemcsak a külső dolgokra vonatkozik, hanem a szív mélyén rejtekező mindenre is. Éppen úgy, ahogy Te látsz minket Uram: ott mindenki mindent lát, érez… és tud. Ott nemcsak Teremtőjük mindentudó, Uram.

Uram, képzeld el, hogy ott az értelmes és érző lények, mindennek tudják az okát, és mindent megértenek. És ezért szinte sosem beszélgetnek egymással, ahogy Te sem szólsz mihozzánk (na jó, nagy-nagy ritkán mégis), és csak ülnek az alkonyatban a háztetőkön a pergola alatt és teáznak, mert tea és kávé ott is van, Uram.

Uram képzeld el, hogy ebben a másik Univerzumban ezért nincsen bűn – hiszen mindenki mindent tud, és ezért még mindenhatónak sem kell lenni az ottani Teremtőnek…, nincs olyan, amit meg kellene tiltani, torolni, bosszulni… Uram.

Uram, talán el kellene oda utaznod, vizitáld meg őket kérlek, majd gyere vissza és mutasd be, hogy bár végtelenül öreg vagy, de tudsz még tanulni, sőt akár feltámadni is, Uram.

Uram, ha esetleg elmennél és nem tudnál visszatérni valamiért tanulmányutadból, akkor csak annyit mondanék: előbb-utóbb meg fogjuk tanulni még Nélküled is, hogyan mondjunk el mindent egymásnak, ugyanis már sokan tudják, hogy az el nem mondott szavakban rejtezik a bűn.

Az a Kígyó fészke, tudtad, Uram?

 

------------------------------------------------------------

 

Szegedi Csilla:

Kaddis a ki nem mondott szavakért

Hajnal Évának

 

Nem emlékszem,

mikor zártam össze először

a fogak rácsát

a számba toluló őszinte szavak előtt,

 

nem emlékszem,

mikor tereltem szavaimat először homályos kerülőutakra

ahelyett,

hogy pajzsként emeltem volna őket magam elé –

 

nem emlékszem, mikor váltottam magam először aprópénzre.

 

A faragott, hajlított, idomított szavakból aztán

történetek épültek,

melyek meséltek,

de mindig csak úgy és annyit, hogy a valósághoz ütődve

ne vessenek szikrát.

 

Vajon honnan bugyog fel

ez a mindent bekormozó félelem,

amely a csorbítatlan szavakat úgy fojtja meg,

akár a nem kívánt macskakölyköket?

Honnan ez a csontokban sercegő rémület,

amely újra és újra dezertálásra késztet?

 

A dédapám nem köhögte föl

a döbbenet torkába szorult szavait

azon a júniusi reggelen,

amikor a kerítés mögül nézte a főutcán

végighajtott menetet.

 

A nagyapám nem köpte ki

azokat a véresre vert szavakat,

amikor másnap reggel hazaért

a téesz irodáról.

 

A nagyanyám nem zokogta szavakká

riadalmát,

amikor az alkut nem ismerő nincstelenség

tizenhat évesen feleségnek eladta.

 

Én is hallgatok.

Nem ordítok a fuldokló utolsó erejével.

Inkább mindent iróniába mártok,

és legyintek arra, ami jön.

 

Az elharapott,

torokban szétköszörült,

szívbe tokosodott,

szélbe pazarolt,

félelembe temetett,

megtagadott,

megcsalt,

abortált

szavak

meg csak gyűlnek, egyre gyűlnek.