2009. május 26., kedd

Versek

Felpakolok ide egy verset.
Olvasnivaló.

Közelítés a szürkületben

A fák alatt valami. Valami test. Valami
fehér, ott, messze a fák alatt, a parkban.
Valami fehér, olyan, mintha, olyan, mint
valami..., egyszóval: test. Fekszik a fák
alatt, test, rajta, ott, lent a fák alatt, mélyen,
valami fehér, mondom, ott, lent, ott, látod,
fehér, mondom, test, sejlik valami fehér:

fekszik a fák alatt. A parkban. Nagy zöld
terület, angol gyep, félkörben fák, fenyő,
tuja, platán és kőris. A fehér test jobboldalt,
ott, a tuják alatt. Ott van, mégha már kevésbé
is látszik az esti szürkületben. Mozdulatlan.
Lehetne egy halom ruha. Valami élettelen anyag,
lehetne ez is. De nem. Valamikor élő volt,

tehát halott. Nem tudunk semmit. Közelítjük
az ismeretlen testet, ahogy bármi is közelíthető,
ami ismeretlen. Közelítünk a szürkületben,
angol gyep nyeli el lépteink neszét, csend,
egy halott csendje. Szinte kívülről látjuk
megsápadt és felpuhult arcunkat a közelítés
csendjében. Lépéseink neszét felfogja a gyep,

képsorok cikáznak, fekete és fehér, fehér
és fekete képek villognak, pereg a film, némán,
önmagunkat látjuk, mintegy kívülről, szinte.
Fehér ruhában közelítünk a fehér ruhás
testhez, fekszik valami tuja alatt, talán
teniszruha az a fehér, önmagunkat látjuk,
ahogy labda nélkül, lelassult mozdulatokkal...

Nincsenek megjegyzések: