Szlovákia újból

Felhívom a figyelmet Blahó Miklós írására. Erről van szó. Szlovákiában megcsinálták a magánbiztosítókat. Ott megcsinálták a szociális kiadások lefaragását. Ott képesek voltak arra, hogy vállalják a nehézségeket.
Itt a demagógia uralkodik. Van egy "Alkotmánybíróságunk", amelyik elhiteti velünk, hogy mindent meg lehet oldani: "népszavazással".
Érdekes módon, sehol, egyetlenegy európai országban nem volt népszavazás vizitdíjról. Bűzlik ez az ügy, kedves Bihari Mihály! Szégyellje magát az az alkotmánybíró, aki önös politikai érdekei miatt, sértettségében, hogy nem jelölték köztársasági elnöknek, mindezek miatt "népszavaztat" minden ostobaságról.
Mindenki tudja, hogy nem lehet népszavazást kiírni vizitdíjról, egészségügyi reformról. Csak Magyarországon lehet. Valami nagyon nem stimmel ebben az országban, kedves Bihari Mihály! Egyszerű állampolgárként pezsgőt fogok bontani, ha Maga eltávozik végre az Alkotmánybíróság testületéből. Ismétlem, szégyellje magát, Bihari Mihály!

Szlovákia

Ma az arra illetékes európai bizottság "végleges igent" mondott a szlovák euróra.
Telik-múlik az idő, de úgy tűnik, nem fogja fel Magyarország ennek a ténynek a jelentőségét.
Mármint annak a jelentőségét, hogy északi szomszédunknál január 1-jétől euróval fogunk fizetni. A "szlovák csoda" gazdasági vetülete mellett van ennek a ténynek egy sajátos lelki, pszichikai oldala is: január 1-jétől Szlovákia gazdag szomszéd lesz, "nyugat", ugyanazt érezzük majd Szlovákiában, mint amit ma Ausztriában érzünk.
Igen, Szlovákia az euróövezet tagja lesz, ez persze további gazdasági fellendülést jelent majd a számára, a tőkebeáramlás erősödni fog, sőt, vállalkozások, befektetések Szlovákiába telepednek át, hiszen kedvezőbb lesz Párkányban üzletet alapítani, és egy ottani bankban tartani a pénzt, mint Esztergomban, jobban jár majd az, aki Komarno városában alapít céget, mint az, aki Komáromban, és a példákat még lehet szaporítani.
Magyarország szegény rokonná válik, ami nem egyszerűen húsbavágó kérdés, hanem súlyos lelki teher is. Ennek pedig több oka is van, de mindenképpen oka, hogy nem tudtuk megérteni és megértetni: csak a reformokkal, az európai változásokkal együtt lélegezve tudjuk megőrizni vezető helyünket Közép-Európában.
Meggyőződésem, hogy az a politika, amelyik reformellenes, az végül is nemzetellenes politika. Magyarország csak akkor lehet a környező országokban élő magyarok számára iránymutató és vonzó, ha gazdaságilag erős, és ezáltal példaértékű, ha biztos pont, amire bárki büszke lehet, aki büszke akar rá lenni.
Elszegényedésünk, reformképtelenségünk, politikailag szűklátókörű magatartásunk csak elidegeníti tőlünk a határon túl élő magyarokat. A konzervatív politika, amelyik olyan gyakran és szívesen beszél "magyarságról", "nemzeti érzületről", ugyanúgy szembefordítja a környező országok magyarságát az anyaországgal, ahogy azt megtette a XX. század 30-as éveiben, amikor igen sok felvidéki magyar szorongással és szomorúsággal élte meg Horthy katonáinak bevonulását Csehszlovákia magyar lakta területeire. Anyám, rimaszombati magyar lányként, 15 évesen érte meg az akkoriban is fejletlenebb Magyarországról bevonuló magyar katonák felvidéki randalírozását.
A szlovák euró kijózanítólag hat majd az itthoni politikai erőkre, és elidegenítően a szlovákiai magyarokra. Sőt, erősíteni fogja az asszimilációs folyamatokat a Felvidéken, mert Magyarország leszakad, ahelyett, hogy példát mutatna, és vonzóvá válna, Szlovákia pedig egycsapásra a legfejlettebb világ, vagyis Nyugat-Európa részévé válik.
Azt gondolom, ideje lenne megértenünk, hogy elképesztő versenyben vagyunk, és a fejlett világ gyorsvonatként robog el mellettünk.
A nemzeti érzületet nem jelszavakban, zászlókban és térképek rajzolásában kellene kifejezni, hanem gazdasági növekedésben, bátor és fájdalmas reformokban. Elkényelmesedett az anyaország népe: nagyrészt ugyanazok szavaztak a vizitdíj eltörlésére igennel, akik nemet mondtak a határon túli magyarok állampolgárságára.
Ezt kellene végre megérteni.

Szepezd és Unió

Az első májusi napot Balatonszepezden töltöm, gyerekkorom színhelyén. Gyönyörű minden, a Balaton, a szepezdi ház. Minden, minden. Nekem ilyenkor a legszebb ez a vidék, tavasszal, nem nyáron, amikor mindenki jön, nyaralók, külföldiek, hanem ilyenkor, amikor csendes, nyugodt, békés az egész vidék, a tó. A Balaton vize magas, az a félelem, ami néhány éve bennünk volt, hogy a tó kevés utánpótlást kap, teljesen eltűnt.
Álljon itt néhány fénykép a szepezdi házról, apámról, aki felépítette, és aki tavaly óta nincs velünk.
Ma négy éve vagyunk uniós állampolgárok. Ezen a napon erről se feledkezzünk el. Én Szepezden ünnepeltem. Négy évvel ezelőtt csatlakoztunk. Ez azért fontos. Ma már Balatonszepezd is az Európai Unió egyik kicsi faluja. Apám mindig azt mondta, az utolsó éveiben, ha utazásról volt szó: "Majd utazom, ha már személyi igazolvánnyal mehetek." Aztán még megérte, hogy ő is uniós állampolgár lett. Utazhatott volna személyi igazolvánnyal, de végül mégsem utazott.
Balatonszepezden, az itteni gyönyörű temetőben talált nyugalmat. Béke poraira.

Alkotmány

Szép csendesen megszületik az Európai Unió alkotmánya. Eddig 11 ország ratifikálta, köztük Franciaország, Dánia, Lengyelország, Portugália. És megindult a ratifikációs eljárás Nagy-Britanniában is, ahol a parlament már jóváhagyta, a Lordok Házának kell még áldását adnia.
Az angol ratifikáció egészen egyedülálló dolog, hiszen - úgy tudom - az angoloknak még saját, megírt alkotmányuk sincs, és nagyon is euroszkeptikusak.
Mindenesetre tény, hogy a magyar sajtó ezzel az alkotmányozási folyamattal nem nagyon foglalkozik. Pedig lehet, hogy ez távlatilag fontosabb, és jobban meghatározza a jövőnket, mint az, hogy itthon éppen szétesik-e a kormány, avagy nem.

Könyvfesztivál

Túl vagyunk a Könyvfesztiválon, néhány kép a vasárnapi dedikálásomról, Fodor Tünde fotói láthatóak. Az első képen éppen dedikálok, a második képen pedig D. Szabó Máriával, a Palatinus igazgatójával beszélgetek. A harmadik képen Reményi József Tamással vagyok együtt.

Csáth-est a PIM-ben

Nagyon jól sikerült esten vagyunk túl. Tegnap Csáth Gézáról beszélgettünk. Lévai Balázs vezette a műsort, ő kérdezett, mi pedig, Balázs Attila és én, elmondtuk mindazt, vagy majdnem mindazt, amit Csáth Gézáról, az íróról és az emberről gondolunk. Tudomásom szerint mindösszesen egy hét múlva, április 28-án este adásban is lesz a beszélgetés szerkesztett anyaga, a Magyar Televízió 1-es programján. Néhány fénykép a beszélgetésről, kedvcsinálónak, a fotókat Fodor Tünde készítette. Köszönet a Spanyolnátha szerkesztőjének!

Csáth

Csáth Gézáról beszélgetek hétfőn a Petőfi Irodalmi Múzeum meghívottjaként. Készülődésképpen újabb és újabb Csáth-novellákat olvasok, próbálom elképzelni a novellák szerzőjét, a mindennapjait, látni akarom magamban egy sok feszültséggel, sokféle reménnyel és vággyal teli ember, Csáth Géza arcát. Hihetetlen erő, és hihetetlen gyengeség árad az írásaiból. Sok és sokféle ambíció. Rossz ambíciók, rossz remények. Nem lehetünk egyszerre híres írók, jelentős zeneszerzők, az orvostudomány egyetemes nagyságú professzorai, zeneesztéták és festők. Nem lehetünk egyszerre minden. Ez nem megy. Valószínűleg az volt Csáth tragédiája, hogy ezt nem értette meg. Mármint azt, hogy mindenképpen kötelező választani egyetlen szakmát, amiben jelentőset hozunk létre, és egyetlen stílust, ami csak a mi nevünkhöz köthető.
Mindenkinek minden jót.