2016. szeptember 20., kedd

Szépírói kurzus 2016 ősz/3 - Kovács István Haykovats novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Kovács István Haykovats azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy nemet váltott, és nőként írta meg egy szerelmi kalandját egy férfival. Itt közlöm.

Kovács István Haykovats

Nemzetközi TV-Film fesztivál, Budapest 1976

Két gyerekkori barátnőm, Cynthia és Dorothy türelmetlenül várták az alkalmat, mikor mesélek nekik budapesti utamról.
Jól ismertük egymást. A filmszemlén vetített művek hidegen hagyták őket, pedig a gimnáziumban még mindhárman színésznők szerettünk volna lenni.
Aztán Cynthia húszévesen lehorgonyzott egy nála tizenhét évvel idősebb, és három millió fonttal gazdagabb üzletember mellett. Dorothy elvégezte a Művészeti Akadémiát, de az első filmforgatás után feladta, és átnyergelt a művészettörténetre. Harmincévesen átvette apja régiségüzletét a Sohóban, és a műtárgypiacon találta meg élete értelmét.
Mindkét barátnőm érdeklődéssel követte színészi karrierem. Kezdetben mellékszereplőként jelenhettem meg a filmvásznon, néhány felejthető mozifilmben. Majd egyre fontosabb szerepeket kaptam TV sorozatokban, aminek ujjongva örültek. Havonta járunk össze valamelyikünk lakásán, vagy egy csendes étteremben teázni, és legfrissebb élményeinket megosztani egymással.
A váratlan szép idő különösen vonzóvá tette kertes, tengerre néző házunkat Folkstone-ban, ahol mindhárman otthon éreztük magunkat, hiszen itt nőttünk fel. Dorothy lassan húsz éve a Sohóban lévő üzlete fölött, a padlástérben kialakított műteremlakásban lakik. Cynthia Wembley-ben él, luxus körülmények között. Hozzá csak akkor megyünk, amikor férje nincs otthon.

Kellemes május végi délután volt. Második férjem, Robert Doverbe autózott a gyerekekkel, így azt hittem, zavartalanul beszámolhatok barátnőimnek budapesti kalandjaimról.

A francia partok felé néző teraszon helyeztük kényelembe magunkat a gyarmati időkre emlékeztető fonott karosszékekben. A gőzölgő teát és a kubai rumot az asztalra készítettem, és három hamutálat a csészék mellé, hogy ne keljen keresztbe nyúlkálnunk az égő cigivel.
Az ötvenes években füveztünk is, de ahogy Roberttől teherbe estem, elhagytam a marihuánát, és szülésig nem gyújtottam rá. 1959 és hatvanhat között dohányoztam a legkevesebbet, ugyanis ebben az időszakban szültem négy kislányt, és egy fiút.
Aztán, ahogy lenni szokott, öt gyermekkel ötszörös a gond, és lassan visszaszoktam. Hamarosan láncdohányos lettem, de negyven éves koromtól egy dobozra redukáltam a napi adagot. Az óta kilenc év telt el, és nagyon ritkán szívok többet húsz szálnál.

- Na, csajok. Rég dumáltuk ki magunkat. – kezdtem az előadásomba.

- Dorothy-val megbeszéltük, mi csendben maradunk. Elő a sztoriddal – villantotta rám
jól karbantartott, vagyont érő fogsorát Cynthia.

- Hát, rendben. Vágjunk a lovak közé! - Még az utazásom előtt történt valami, amiről nem volt alkalmam beszélni barátnőimnek, ezért beleszőttem a bevezetőmbe.
- Cynthia, te el szoktad felejteni, hogy a férjed jóval idősebb, és annak ellenére, hogy megtehetné, nem teszi meg. Megelégszik a te edzésben tartott, tizenhét évvel ifjabb punciddal. Viszont Robert négy évvel fiatalabb nálam, nem dúsgazdag, de sármos szakmabeli, és tanít az Akadémián. Ezt csak azért hozom fel, mert néha engem is elkap a féltékenység zöld szörnyetege. Pont az utazásom előtti nap éreztem meg a férjem ingén egy idegen nő illatát. Nem csináltam ügyet belőle. Elképzeltem szegény Robertet, ahogy ledönti lábáról a színi tanoda ifjú hölgytagja. Szétfeszített combjaival mellkasára nehezedik… A többit ti is el tudjátok képzelni. Nem először, és valószínű, nem is utoljára fordul elő hasonló eset az életünkben. Hozzáedződtem, és ismerem a gyógyír titkát.
- Kutyaharapást, szőrével – szólt közbe Dorothy.
- Pontosabban: Félre kúrást, félre kúrással kúrálsz. – erősített rá Cynthia.

- Az egészben elsősorban az zavar, hogy ilyenkor érzem a korkülönbséget férjem javára. – nem hagytam, hogy barátnőim kizökkentsenek az „előadásomból”. – Egyébként igazat szóltatok. Ha úgy érzem, nem vagyok elég jó a férjemnek, keresek olyat, akinek jó vagyok. – fordultam Cynthia felé, aki egy rövid életű házasság után, az utóbbi tíz évben az asszisztensével élt együtt, aki történetesen egy csinos harmincnégy éves nő volt.
- És ez Budapesten megvalósult? – szögezte nekem a kérdést Dorothy, várakozó tekintettel.
- Csak lépésről, lépésre Drágáim. Hagyjátok, hogy kiélvezzem az események felidézését. – és a teáscsészémbe jó adag rumot töltöttem. A tűzforró tea egyből iható hőmérsékletű lett. Rá is gyújtottam egy Dunhillre, mielőtt folytattam beszámolóm.
- Jól gondoljátok, ha arra gondoltok, feltett szándékom volt az ágyamba vonszolni egy sármos magyar csődört. Oscar, a producerem gyönyörű lakosztályt foglalt részemre a Gellért szállóban, ami egy régi patinás hotel a Duna nyugati oldalán. Saját termálvizes gőzfürdője és uszodája van. Ha Budapesten jártok, vétek máshol megszállni. A filmszemlén délelőtt és este folytak a vetítések a folyó másik oldalán, de a közlekedés nem okozott problémát. A taxi szinte ingyen volt a londoni díjszabáshoz képest, és a londiner füttyentésére rögtön előállt.

- Mikor térsz már a lényegre – türelmetlenkedett Dorothy.

- Nyugalom! Most térek a lényegre. Délutánonként folytak az üzleti tárgyalások, amiken Oscar kérésére jelen voltam, mint a sorozat női főszereplője. Először a németeknek és az olaszoknak adtuk el az anyagot, velük flottul ment minden. Az olaszok között volt egy jóképű pasas, rám is hajtott. Ráadásul ő is a Gellértben szállt meg. Együtt vacsoráztunk, aztán felmentem hozzá. Sajnos nagyon gyengén muzsikált. Lehet, hogy a piát nem bírta úgy, mint én…, minden esetre, kiábrándító volt az igyekezete. Pedig nyolc évvel fiatalabb volt nálam. Bele kíváncsiskodtam az útlevelébe, amíg zuhanyozott. Másnap még találkozni akart, de leráztam. Aznap tárgyaltunk a magyarokkal, várakozással telve mentem el az üzletkötésre, de fogatlan, öreg oroszlánok voltak a tárgyaló partnereink. Egyedül a tolmács volt jóképű fiatalember, de a kedves, meleg tekintete hamar elárulta, ő előbb fog a produceremmel közös nevezőre jutni, mint velem.
- Basszus, akkor nem jött össze a várva várt míting egy „magyar csődörrel” sem? – kérdezte csalódottan Cynthia.
Barátnőm türelmetlensége felbosszantott. Jó, akkor még fokozom várakozás feszültségét, és újra rágyújtottam. Az orrom alatt mormogtam alig hallhatóan, inkább csak magamnak: „Hogy csődör volt-e, vagy csak egy álom…, végén úgyis kivesézitek.” Mélyre szívtam a füstöt, majd karikákat pöfékeltem a szürkülő ég felé, aztán folytattam.
- Fáradtan, rosszkedvűen taxiztam vissza a hotelbe. Elhatároztam, úszok egyet és vacsora után alaposan leiszom magam. Felmentem a fürdőruhámért a lakosztályba. Törülközőt, köntöst, az uszodában adtak a VIP vendégeknek, és természetesen külön öltöző kabint is biztosítanak, ahol levedlettem nappali ruházatom. Jóleső érzéssel úszkáltam oda-vissza a faragott oszloppárokkal határolt medencében. Kezdtem ellazulni a stresszes nap után. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy velem egy ritmusban úszik mellettem egy vörös szakállas fiatalember. A húszas évei közepén járhatott. Először nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Mellúszásban haladtunk, majd ő a hátán folytatta. Akkor már félreérthetetlen volt, hogy engem követ. Megfordult a fejemben: a srác egy szállodai selyemfiú, és így akar a közelembe férkőzni. De azon túl, hogy merőn nézett, nem volt tolakodó a viselkedése. – mélyet szívtam a harmadik cigarettámból, mert magam is izgalomba kerültem, amikor a szokatlan ismerkedést felidéztem. Barátnőim lakatot téve szájukra, pisszenés nélkül várták a folytatást.

- Kijöttem a hideg úszómedencéből, aminek a túloldalán félkörívben egy kisebb meleg vizű medence van, gyönyörű szecessziós építészeti környezetben. Beültem a meleg vízbe, egészen nyakig elmerültem, és élveztem, ahogy átmelegít. Eszembe jutott a fiú, már-már hiányoltam, amikor mellém úszott a másik oldalról. Magyarul szólított meg, hangja kellemes volt, de egy szót sem értettem. Annyit mondtam csak, hogy nem értem, mire kicsit zavarba jött. Arra következtettem, hogy fogalma sincs, ki vagyok, és a dzsigolót is kizárhatom, azok jól beszélik a nyelvünket. Aztán majdnem tökéletes oxfordi kiejtéssel ennyit mondott: Sorry, my english is very poor. Igazat mondott, tényleg szegényes volt a szókincse, de összeszedte magát. Kiderült róla, főiskolán tanul szobrászatot, és nagyon tetszem neki. Ezzel aztán ki is merült a nyelvtudása. Viszont a testbeszéde működött.

- Csak nem nyúlt az úszó dresszed alá? – kérdezte Cynthia vigyorogva.

- Annál finomabban csinálta – belekortyoltam az egyre erősebb, és egyre hidegebb teámba. – A medence kőpadján ültünk egymás mellett, gyakorlatilag kettesben. Középen lévő díszkút takarta a másik oldalon ülő két férfit, akik egymással voltak elfoglalva. A fiatalember elém térdelt, izmos felsőteste kiemelkedett a vízből. Szemembe nézett, és lassan a fejemhez emelte mindkét kezét. Olyasmit mondott, hogy szívesen megmintázna, és nagyon gyengéden a kezeibe fogta arcomat. Nem tiltakoztam. Úgy tett, mint a vakok, amikor letapogatják egy idegen arc formáit. Még a szemét is lesütötte. Aztán lassan lefelé haladt. Végig simította vállaim, a karom, és végül megfogta mindkét kezem. Mondhatom, bensőséges érzés volt. Zavarba jöttem, és felálltam. Köszönés nélkül hagytam faképnél.
A fiú mozdulatlan maradt, csalódott szemekkel követett, ahogy az öltöző felé mentem. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek vissza rá. Ő ott állt a díszkút mellett, és csak nézett. – idéztem fel révedező tekintettel a furcsa szituációt.

- Csak ennyi volt? Meg sem próbáltad felhívni a szobádba? – kérdezte Cynthia, kicsit értetlenül.

- Várd ki a végét – szóltam rá, és újabb cigire gyújtottam. – A Gellért fürdőben a VIP kabinsor az öltöző bejáratától néhány lépésre van. A kabinos pultjától rálátni az ajtókra. Gondolom, a biztonság miatt tervezték így. Én a negyedik kabinhoz kaptam kulcsot, amit a dresszem cipzáras zsebébe dugtam, így nem kellett keresgélnem a kabinost, aki éppen nem volt a helyén. Törülközés közben a gondolataim a srác körül jártak. Éreztem, hogy nekem kellett volna kezdeményeznem, hiszen olyan fiatalnak és tapasztalatlannak látszott… Aztán pont ezzel nyugtattam meg magam, hogy túl fiatal hozzám, hiszen a fiam lehetne. Felvettem a bugyimat, és a blúzom. Az a kék, gyöngyház-gombos felsőrész volt rajtam, amit együtt vásároltunk márciusban. Éppen kezdtem begombolni, amikor halkan kopogtak a kabinajtón. Résnyire nyitottam ki, nem tudhattam, ki kopogott. Mint Barbarossa Frigyes fiatalon, úgy nézett ki az én lovagom, persze királyi palást nélkül.
- Jaj, de izgalmas. – szólt közbe Dorothy – És, beengedted?
- Igen, beengedtem. Pontosabban berántottam, nehogy észrevegye a kabinos – vallottam be töredelmesen. – Nem akartam másnap a pletykalapok címoldalára kerülni.
- Uúú, de izgi. – jött ki Cynthiából is – egészen benedvesedtem.
- Gyerünk June, folytasd! – erősített rá Dorothy.
- Bocs lányok. – mondtam nekik mutatóujjam felemelve, mert a figyelmem a földszintről érkező zajok vonták el. Felálltam, és bementem a teraszról a nappaliba. Akkor már tisztán hallatszott, családom váratlanul hazaérkezett. Robert jelent meg a lépcsőfordulóban. Arcára volt írva, valami rosszul sült el a kiránduláson.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva.
- William labdának nézett egy kőgolyót, és belerúgott – kezdte mesélni a férjem, amikor felért a nappaliba. – Kerékvető kő volt egy villa kertkapujában, körbenőtte a fű. A nagylábujja elkékült és bedagadt, szerencsére csak megrepedt. Most jöttünk Elliot doktortól, aki megröntgenezte, és begipszelte. Pár hétig nem tud a jobb lábára cipőt húzni… Most a lányok vigasztalják, de biztosan örülne, ha lemennél hozzá. – közben Robertnek eszébe jutott, hogy csajozós napom van. Kiment a teraszra, üdvözölte barátnőim. Én meg lementem szegény tizenöt éves okos-tojásomat vigasztalni. Az élmény-beszámolóm befejezésének lőttek, elnapoljuk a jövő hétre.



Nincsenek megjegyzések: