2020. szeptember 24., csütörtök

Szépírói kurzus 2020/ősz/4 - Szepesi Jolán Jolka verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Szepesi Jolán Jolka azt a feladatot választotta, hogy Kassák, illetve József Attila korai, az 1920-as évek elején írt költeményei nyomán szabadverset írt. Sokat dolgozott a versével, órán is hosszan beszélgettünk az első változat hibáiról. A munkának nagyon szép eredménye lett, és ezt az eredményt örömmel közlöm.   


Szepesi Jolán Jolka

1956

kopott földszintes házak fölött darabka ég szelíd felhőt úsztat
egy elnyújtott itt a jegeees kiáltás csúszik le a házak falán
a géppuskaropogás nem  képernyővillanással együtt robban
a délutánba időnként kattog valami fémes hang
aztán a kép is bejön és zuhan a létra tetejéről a bajuszos szerelő
az apának már csak a kórház folyosóján a földön jut hely
jaj  csak ne lépjenek a fejére gondolja
felettük a meglepődött lépcsőház térdre rogy
korlátjával körbefonva a magzati pózban fejüket védő gubbasztókat
tetőtől talpig törmelékporosan a gyerekeknek szájukba ragad a nevetés
s  várják hogy mondja meg valaki ilyenkor mit kell csinálni
és a reggelbe összekulcsolt kezekkel ér az izzadságszagú éjszaka
másnap iskola helyett az utcán mint egy furcsa boncteremben
kifordult belekkel valami mozdulatlan időtlen idők óta vár
ki viszi el ezt a katonát gondolja moszkvából jönnek érte
nem érez sem undort sem félelmet
csak egy forrasztópáka éget mindent a fejébe
 
 
2020.09.23


1 megjegyzés:

Singer Magdolna írta...

Hú, de erős, köszönet érte!