Szépírói kurzus 2016 ősz/7 - Kovács István Haykovats elbeszélése

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Kovács István Haykovats továbbra is azt a sorozatot folytatja, ahol egy nő az egyes számú, első személyű elbeszélő. Újabb novellája az előző folytatása, és méltán vívja ki elismerésünket. 

Kovács István Haykovats

A színésznő kalandja (1976)

   Hétfőn a négyes stúdióban kezdtem a TV sorozat következő részének forgatását. Ebédszünetben még az öltözőmben voltam, amikor kopogtak. Cynthia állított be, karján szögletes elemózsiás kosárral. Szőkére festett haját kislányosan két copfba kötötte, kirúzsozott szája a füléig ért. Csak világoskék ruhája nem passzolt Piroska szerepéhez, a Grimm testvérek meséjében. A kosarát letette a smink-asztalom mellé, és magához ölelt.

    - Remélem nem zavarlak? – kérdezte, miután felmérte meglepődöttségem.

    - Bocs, miért is jöttél be a stúdióba? Itt ugyanis munka folyik, minden ellenkező híresztelés ellenére – mondtam kimérten.

    - És enni sem szoktál? Végül is ebédszünet van, felhívtam a recepcióst, ő tájékoztatott mikor nézhetek be hozzád. Hoztam töltött csirkét, salátával. Reggel sütötte Maria, a salit én ízesítettem. Tudom, hogy szereted – mondta Cynthia esdeklő szemekkel pislogva. Közben felnyitotta a kosarát, tényleg, egyik kedvenc ételemmel akart levenni a lábamról, csak még azt nem tudtam, miért is? Egy biztos volt, hármunk közül Cynthia rendelkezett legtöbb szabadidővel, és anyagi gondjai sem voltak a férje mellett. Maria, a mexikói szakácsnőjük a szakma mestere volt.

    - Na, jó – mondtam megenyhülve, és éreztem a számban, beindult a pavlovi reflex. – Bökd ki, mit akarsz?

Cynthia nem szokott mellé beszélni.

    - A budapesti történeted folytatását. – mondta határozottan.

    - Ez nem lenne fair Dorothy-val szemben, és kétszer nem akarom elmesélni. – válaszoltam. Közben helyet csináltam a kis dohányzó asztalon az evéshez. Cynthia látva ügyködésem, visszacsukta a kosara fedelét, és a karjára akasztotta.

    - Csak nem zsarolni akarsz? – tudakoltam.

    - Ugyan már June. Ismered Dorothy-t. Ő végig arra várt, mikor vigasztalódsz egy helyes lánnyal a csalódásaid után, mint annak idején a kollégiumban. A folytatásodnak én vagyok az igazi közönsége, ezt te is jól tudod.

Ezen elgondolkodtam, és döntöttem. Érvei igazi súlyát a kosárban tartogatta.

   - Rendben. Még negyven perc maradt az ebédszünetből, plusz lesz egy szabad fél órám, mert a következő jelenetben nincs szerepem. – Aztán csak mutattam, hol tálalja fel a finomságokat. Tíz perc alatt ettem annyit, ami csillapította éhségem, és belekezdtem a budapesti kalandom folytatásába. Két hét telt el hazaérkezésem óta, mégis beleborzongtam az emlékek felidézésébe.

    - Ha jól emlékszem, a Gellért fürdő kabinjánál tartottam, amikor hazajött a családom. – kezdtem bele. Közben automatikusan rágyújtottam.

    - Igen, megjelent a rőtszakállú fiatalember, és te berántottad az öltöző fülkédbe – segített emlékezni Cynthia. – Mondd csak, ez a dohányozni tilos felirat rád nem vonatkozik?

    - Rám nem. – válaszoltam – És te is rágyújthatsz. – megkínáltam Cynthiát a cigarettámból – Pillanat, bekapcsolom a szellőző ventillátort.

    - Na, gyerünk, már egészen transzban vagyok. Ha a végére érsz, én is mesélek a teniszedzőmről. – mondta barátnőm sokat sejtetően, miután közepes fokozatra állítottam a szagelszívót, és visszaültem a székembe.

    - Amikor bekopogott a fülkémbe, még bugyiban voltam, és kezdtem begombolni a blúzom.

Cynthia bólintott.

    - A fiú belépett, én bereteszeltem az ajtót. Akkor fogtam csak fel, milyen szűk a kabin. Testünk összeért, az ő bőre még nedves volt, a combomon éreztem. Rajtam forróság futott végig. Nagyon finoman ölelt át a jobb karjával, a bal kezével megfogta a tarkóm, és a szemembe nézett. Semmi alázat, semmi bizonytalanság. Mégsem éreztem erőszakosnak. Én kezdtem a csókolózást. Két centis szakálla volt bajusszal, de egyáltalán nem szúrt a szőrzete. És kellemes volt a lehelete, biztos elrágott egy mentolos rágót, mielőtt bekopogott.

    - Szóval, jól indult a dolog – suttogta Cynthia.

    - A blúzom szétnyílt. Először a tenyerébe fogta a mellem, majd apró csókokkal hintette. Aztán egyre lejjebb ereszkedett a szájával, és közben kigombolta a blúzom. A hasamon megtalálta a legérzékenyebb pontom, közben egyik keze a mellbimbóm cirógatta.

    - Gondolom, felállt, mint egy villanykapcsoló… És hagytad, hogy a bugyidba nyúljon?

    - Nem nyúlt a bugyimba.

    - Hogyan? – adott hangot Cynthia meglepődésének.

     - Még a hasamat csókolgatta, amikor lassan elém térdelt, és két kézzel lehúzta az alsóneműm. Bevallom, észre sem vettem, csak amikor a nyelvével hozzáért a csiklómhoz. Az öltöző padjára emeltem egyik lábam, és mindenem odaadtam neki. – idéztem fel révedezve önkéntelen mozdulatom.

    - Azért ne túlozz, June! – szólt közbe Cynthia, hangjában ünneprontó iróniával.

    - Na, jó. Igazad van, rosszul fejeztem ki magam.

    - Pedig ez nem jellemző rád.

    - Úgy mondanám, teljesen átadtam neki magam. Komolyan, olyan érzésem volt, mint tinédzser koromban az első pettingnél. Ugye érted?

    - Megnyíltál, mint egy tubarózsa, és átadtad magad az élvezetnek – szemtelenkedett Cynthia, aztán még szókimondóbban tette fel kérdését:

    - És, ott a fülkében, hagytad magad megdugni? – kíváncsiskodott izgatottan.

    - Nem. Csak kiélveztem, ahogyan ügyes szobrász ujjaival, és fincsi nyelvével a csúcsra juttat.

    - De megtette volna…, akkor és ott. – barátnőm inkább állította, mint kérdezte.

    - Igen. Nem volt kétséges, de megállítottam. Egyszerűen megmondtam neki, jobban szeretném, ha feljönne a lakosztályomba, ott kicsit kényelmesebb. Ezt meg is értette. Megmutattam neki a szoba kulcstartóján a számot. Amíg élek, nem felejtem el, a 323-as számot. De volt egy kis gubanc.

    - Várjál, kitalálom. Féltél, hogy a recepciós megjegyzi, amikor felviszed. Ezért előre mentél, de ifjú lovagod nem engedték fel a lakosztályodhoz?

    - Nem, egyszerűen nem ért rá. Fontos családi problémára hivatkozott. Idős, beteg nagymamájáról beszélt, neki kellett este vigyázni rá. Viszont másnap délelőtt ráért.

    - Juj. Szóval mégis összejött… Bocs, az autóban hagytam a cigim – és már nyúlt is a cigarettás dobozom felé. Én is újabb szálra gyújtottam rá.

    - Este az „A” tervet hajtottam végre. A szobámban vacsoráztam, és felhozattam két üveg magyar pezsgőt. Figyelj, megjegyeztem: Törley márka, tökéletes volt. Csak ajánlani tudom. Az édeset még a filmesekkel kóstoltam meg. Arra az estére két üveg félédest rendeltem, majdnem mind elfogyott. Képzeld, másnap, kopogásra ébredtem, de fejfájás nélkül. Kinéztem az ajtó kémlelő nyílásán, az én fiatal lovagom állt ott, persze felöltözve. Úgy éreztem, még hajnal van, valamit motyogtam, hogy túl korán jött, de már kilenc óra volt. Láttam, hogy elbizonytalanodott, és készült sarkon fordulni. Erre kilestem a folyosóra, üres volt. Megfogtam a kezét, és bevezettem a lakosztály előterébe. – mélyet szívtam a cigiből, és magam elé képzeltem a Gellért szálló lakberendezését, és folytattam a beszámolóm.

     - Volt ott egy étkező asztal, négy székkel. Külön, kis ovális dohányzó asztal, metszett üveg hamutállal, és két fotellel. A hálószoba ajtóval szemben egy komódszerű fiókos bútor, mind empire stílusban. Azon volt a TV készülék. Megkérdeztem tőle, volna-e kedve velem reggelizni. Rábólintott. Telefonon rendeltem kávét, teát, füstölt lazacot, sonkát, kaviárt, francia salátát, és persze lágy tojásokat. Megkínáltam cigivel, hogy könnyebben teljen az idő, amíg felhozzák a reggelit. Szerencsémre ő is dohányzott, bár most, hogy visszagondolok, nem láttam cigarettát nála. Aztán elvonultam pisilni, és fogat mosni.

    - Zuhanyozni nem is volt időd?

    - Cynthia, már megint előre szaladsz. A reggeli után együtt fürödtünk a hatalmas fürdőkádban. De még nem tartok ott. – tettem helyre – Éppen kész lettem a fogmosással, amikor csengettek. Érkezett a pompás reggeli. A fiút beirányítottam a hálószobába, és rázártam az ajtót. Jöhetett a pincér a zsúrkocsival. Észrevettem, jól körülnézett, mert nem tudta elképzelni, hogyan fér egy alacsony, vékony nőbe ilyen mennyiségű élelem. Miután szervírozta a kétszemélyes reggelit, kezébe nyomtam öt fontot, amit hajbókolva megköszönt. Állítólag Magyarországon ennyi egy heti átlagkereset. Miután a pincér távozott, bementem a fiúért a hálószobába.

    - Mondd csak, volt neki neve is? Mindig fiúnak, lovagnak, meg rőtszakállúnak nevezed.

    - Igen. Fura neve volt, de ismerte az angol megfelelőjét: Steven, a „szobrász”. Így jegyeztem meg. A családneve nem is érdekes. Na, Steven ott várt rám az ágy szélén ülve, előtte az éjjeli szekrényen egyik kedvenc fotóm a gyerekekkel. Mindig magammal viszem, ha egy napnál többet vagyok távol. Itt is van egy másolat az öltöző asztalom fölött. Steven megkérdezte, kik ezek a lányok. Kicsit zavarba jöttem, bár két éve készült a kép, de a lányaim felnőtt nőnek néznek ki rajta. Ezért hirtelen nagyon öregnek éreztem magam.

    - Bevallottad, hogy a te gyerekeid?

    - Igen. Szerencsére nem zavarta.

    - Vagy jól titkolta előtted, és a finom reggelire gyúrt. Valóban azt hitte, egy jól karbantartott ötgyerekes családanyával kefélhet?

   Eleresztettem fülem mellett Cynthia csipkelődését, és csak kérdésére válaszoltam.

    - Nem. Megmondtam, hogy színésznő vagyok, nem engedte a hiúságom, hogy elhallgassam. De egyik filmet sem látta, amiben szerepeltem. A TV sorozatot akkor vették meg a magyarok, csak ősszel kezdik sugározni az egyik csatornájukon. Egyébként összesen két tévécsatornájuk van.

    - Na, jó. Térj vissza a lényegre. – szólt rám Cynthia, megelégelve magyarázkodásom.

    - Aztán jól bereggeliztünk. Mind a négy lágy tojást ő falta be. A lazac vörös húsát óvatosan kóstolta meg. Azt hittem, nem szereti a halat, de kiderült, nagyon is szereti, csak eddig soha nem evett füstölt lazacot. Aztán levetkőztettem, és beültünk a hatalmas fürdőkádba, amit már előre félig teleengedtem meleg vízzel. Már a kádban is nagyon izgalmas volt. Ott búvárkodott a lábaim között. Mindjárt sikítok, ha arra gondolok, hogyan kényeztettük egymást. Aztán az ágyban…

   Lassan fújtam ki a füstöt, szemeim a plafonra szegeződtek, mintha belső képeim az öltözőm mennyezetére vetítődtek volna. Aztán összeszedtem magam, hogy befejezzem a történetet, de Cynthia megelőzött egy rázós kérdéssel.

    - Őszintén, jobb volt vele, mint Roberttel?

    - Más volt, mint a férjemmel. – válaszoltam rögtön, mert ez a kérdés már a repülőúton felmerült bennem. Csak azon gondolkodtam, hogyan jellemezhetném Cynthiának a magyar fiatalembert.

    - Tudod, az alatt a rövid idő alatt Steve teljes figyelme rám irányult. Úgy bánt a testemmel, mint egy jó zenész a kedvenc hangszerével. Minden hangot kihozott belőlem. Ettől volt olyan szédítő. – megint plafonra néztem, mintha fentről várnám a megfelelő szavakat - a Robert brutálisan jó az ágyban, még azt sem mondanám, hogy ennyi év után rutinból teszi a dolgát, mert mindig kitalálunk valami különlegeset…

   Cynthia csak somolyogva bólogatott, mire én összeszedtem magam.

    - Délig értem rá, addig kihasználtunk minden percet Egy órakor jelenésem volt egy tárgyaláson, és este zárt a fesztivál. Felajánlottam Steve-nek, jöjjön el a záró bulira, utána nálam fejeztük volna be az estét. Megint a nagymamájára hivatkozott, pedig biztosan neki is jó volt velem. Ezt érzi az ember, de Steven szavakkal is értésemre adta. Nem volt érdeke hazudni.

    - Bevállaltad volna a stáb előtt? – kérdezte Cynthia elgondolkodva.

    - Igen. Legalább is, akkor úgy gondoltam. De, talán mindkettőnknek jobb, hogy nem ért rá. Megadtam neki a címem és a telefonszámom, nem is tudom miért. Pillanatnyi elmezavar. Másnap reggel már repültünk haza. – mondtam lecsillapodva. Elnyomtam a cigit, és témát váltottam - Na és mi van a teniszedződdel? – szegeztem barátnőm felé a kérdést.

    - Azt a sztorit inkább a legközelebbi találkozónkra tartogatom, hogy Dorothy is hallhassa. – mondta Cynthia, és én egyet értettem vele.

   Talán megérezte, budapesti kalandom annyira felkavart, annyira csordultig voltam, hogy sok lett volna végighallgatnom legújabb románcát.

Szentmárton, 2016-10-17

Szépírói kurzus 2016 ősz/6 - Erdős Viktória verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Erdős Viktória azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy Petri György híres, "K.M. szerelmes éneke" című verse nyomán megírta "E.V." szerelmes énekét, nagyon jól, erős tehetséggel. Itt közlöm.

Erdős Viktória

E. V. szerelmes éneke

Miért nem szeretnek engem a férfiak?

Pasik.

Csávók.

Faszik.

Komák, palik, muksók, ürgék,

hapsik, tagok, fickók, URAK?

Milyen urak? Kisfiúk.

Kisfiúk, akiknek most nem kellek,

de azért feleségül venne mind.

Nem most, hanem úgy

majd valamikor.

Mert "Nekem most nem kell kapcsolat,

légyszi, hagyj már élni,

a monogámia tiltott, és

különben is,

mindig rossz helyen és rosszkor,

miért nem tíz év múlva, tudod, 

az nem pálya, hogy érzelmi intelligencia,

meg hát nehezen éltem meg a szakításom, és

tudod úgy összetörtek,

hogy csak bántanálak, de

figyelj, tök korrekt vagyok szerintem,

kiöntöm itt a lelkem neked meg minden,

szóval akkor most nálam vagy nálad?".

Az van, hogy ha jó nő vagy, nem lehetsz okos,

ha okos vagy, nem lehetsz jó nő, de ha

az vagy,biztosan kurva vagy,

mert kurva vagy és kész, de hát a kurva az jó,

aztán ha mégsem, az döbbenet,

és az van, hogy feleségül venne,

de csak úgy majd valamikor,

mert most és így

kösz E. V., de nem kellesz.

Ez valami hetedik érzék,

valami furcsa hang a fejükben,

hogy engem nem lehet hobbiból átbaszni,

szóval oda se jönnek, vagy ha mégis,

és nem menekülnek el egyből,

ha urambocsá' értelmeset merek szólni,

és véletlenül elhagyja szám,

hogy párkapcsolatra érzek voltaképpen ingerenciát,

hát az ott nagyjából a vége.

"E. V., kösz de most nem,

majd ha harminc leszel, hívj fel!"

Hát csesszétek meg, én aztán

nem hívok fel senkit.

Majd kitermelem egyedül

a kisállat menhely kezdőtőkéjét.

Szépírói kurzus 2016 ősz/5 - Kiss Attila novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Kiss Attila azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy "nemet váltott", vagyis egyes szám első személyben, "nőként" írt meg egy randevút. Egyéni hangú írásához gratulálok! 

Kiss Attila

Eltévedtünk

         Tegnap este későn értem haza. Eltévedtem egy fiúval. Együtt járunk hollandórára. Hogy miért tanulok hollandul? Az ember az életben mindig szeretne valami különlegeset. Ebben a fiúban nem volt semmi különleges. Kivéve, hogy tudni vélte, hogyan lehet a legrövidebb úton eljutni a Béke-térig. Sajnos, valójában nem tudta, én mégis vele mentem.

         Sebastian különleges. Legalábbis itt, Magyarországon. Mert brit. A brit fiúkban mindig van valami egyedi, valami különleges. A magyar fiúk mind egyformák. És nem is helyesek. Ez a fiú sem volt helyes. Elindultunk a Röppentyű utcán. Befordultunk a Frangepánra. Sebastian helyes fiú. A brit fiúk helyesek. Már a nevük is sokkal szebb. Hogy nézne ki, ha ezt a fiút Sebestyénnek hívnák? Milyen fura név! Sebastian Nagy-Britanniában jól keresne. Itthon nehezen tud elhelyezkedni. Nem tetszik neki a magyar multik munkamorálja. Azt mondja, Nagy-Britanniában megy a tévé a munkahelyeken, és délután már ihatnak sört az alkalmazottak. Szeretnék Nagy-Britanniában élni, mert ott Sebastian jobban keresne. De nem tudnék úgy dolgozni, hogy közben megy a tévé. Sebastian is szeretne visszamenni Nagy-Britanniába.

         Elértünk a Lehel utcáig. Vagy Béke utca, de az is lehet, hogy Gömb utca volt. Én már addigra teljesen elvesztettem a fonalat. Ez a fú nem beszélt sokat. Én is szóhoz jutottam mellette. Sebastian mellett nem lehet szóhoz jutni, annyit beszél. Legalábbis társaságban, ahol van, aki érti, amit mond. Otthon azért meg szokott hallgatni. Otthon unatkozik. Ez a fiú meghallgat. De milyen lenne vele egy társaságban? Mind a ketten csak ülnénk, mint a kukák, és hallgatnánk. Te jó ég! Ilyenek voltak a szüleim. Szégyelltem magam a hallgatagságuk miatt. Társaságban mindig próbáltam erőltetni a beszélgetést, de nem ment jól. Sebastian mellett nem kell erőltetni a beszélgetést.

         Tájékozódás terén ez a fiú sem állt a helyzet magaslatán. De mindig új megoldásokkal állt elő. Ha erre megyünk, ha arra megyünk, biztos elérünk a Béke-térre. Mentünk a budapesti-májusi estében, a felhők színesek voltak, azután világítottak a lámpák. Mentünk forgalmas utcákon, mentünk csendes utcákon. Beszélgettünk, mindenféléről, ártalmatlan témákról. Az irodai kosztümöm volt rajtam, mert munkából jöttem az órára. Szeretem a halványszürke színt, de az a kosztüm rémes. Még szerencse, hogy felvettem hozzá egy színes sálat, az valamennyit javított az összképen. A cipőm viszont igazán szép volt. Egyszerű, de nagyon igényes farmercipő, eredeti tervezésű szegélymintával. Nagyon drága volt. Nagyon szeretem azt a cipőt. Ő egyszer sem nézett rá.  A fenébe is, minek gyalogoltunk egész este, ha még csak rá sem nézett a cipőmre?!

         Most még nem akarok megházasodni. A házasság komoly embereknek való. Amit mi művelünk, az komolytalan. Ahogy élünk, az komolytalan. Ülünk minden nap az irodánkban, mintha az óvodában ülnénk, és játszunk az adatainkkal. Minden nap elvisszük magunkat az irodába, és hazahozzuk magunkat onnan. Saját magunk szülei vagyunk. Így nem lehet házaséletet élni. Ő házas. Talán már babát is várnak a feleségével. Alig néz rám, csak megyünk egymás mellett. A hajam is zsíros, reggel nem volt időm megmosni. Én fiatalabbnak látszom a koromnál, de ő még nálam is egyértelműen fiatalabb. Vajon szeretné, ha főznék neki? Vagy ha igényesen berendezném a lakásunkat? Letisztult, skandináv stílusú, fehér bútorokkal? Szeretne egyáltalán valamit? Csak néz maga elé, és megyünk. Már valami felüljáró alatt tartunk, ahol csövesek sátoroznak. Visszafordulunk.

         Amikor összenézünk, próbálok valamit kiolvasni a tekintetéből. Nem szeretnék tönkretenni egy boldog házasságot. Amikor rám néz, mindig észreveszi azt a kis májfoltot az arcomon. Mennyire bosszantó az a májfolt! Sokkal csúnyábbnak látszom tőle. Egyszer, mikor újra rám néz, letakarom a májfoltot a kezemmel. Nézzen meg a nélkül is! Kiérünk a Róbert Károly körútra. Zaj, emberek. Nem szeretem a zajt, sem a sok embert. A csendes utcákat szeretem. Amik a Béke-térre vezetnek. Régebben azt hittem, a nyüzsgés jó hatással lesz a befelé forduló természetemre. Ezért éltem nagyvárosokban. Ma már inkább a csend szigeteit keresem a nagyvárosokban. Ő csendes. Néha jó hallgatni. Néha muszáj hallgatni, mert a zajtól úgysem értenénk egymást. Mind a ketten halkan beszélünk. Felszállunk a 105-ös buszra. Fogjuk a kapaszkodót. Vajon milyen érzés lenne megfogni a kezét? Erősen tartaná a kezemet, vagy csak…? Azt hiszem, erősen tartaná. Vajon szereti, ha egy lány szoknyát hord? Vajon a feleségének hosszú haja van vagy rövid? Én is levágathatnám a hajamat. Ha férjhez megyek, levágatom a hajamat.

         Tulajdonképpen csalódott vagyok. Csalódtam a valóságban. Hogyan máshogy is érhetett volna véget egy lány és egy fiú kalandja, akik már máshoz kötelezték el magukat? Mindketten belementünk, mert tudtuk, hogy számíthatunk a másikra. Nem tudtuk, de éreztük. Ösztönösen, tudat alatt megállapodást kötöttünk. Nagy egyetértésben eljátszottunk a gondolattal, hogy együtt sétálunk a langyos külvárosi estében, és hűségesek maradunk egymáshoz a célig. Szigorúan betartottuk a játékszabályokat. Semmi cukrászda, semmi szemezés, semmi célozgatás. Jó páros voltunk. Igazi kalandot éltünk át együtt, hiszen mikor fogok még egyszer Angyalföldön bolyongani és a Béke-tér helyett egy csövestanyán kilyukadni? Azt hiszem, nem jövök többet hollandórára. Valami másba kezdek. Ezzel a fiúval elváltak útjaink. Leszálltunk a Kodály-köröndnél és elbúcsúztunk. Nem adtunk puszit egymásnak. Ezt a fiút Árpinak hívták, ha jó emlékszem, Kocsis Árpinak.

Szépírói kurzus 2016 ősz/4 - Molnár Rita novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Molnár Rita azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy Camus híres regénye nyomán azzal a mondattal kezdte az elbeszélését, hogy "Ma halt meg anyám". Nagyon jó írás, itt közlöm.

Molnár Rita

Szakadás

Ma halt meg anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan. Kicsit kába vagyok még a nyugtatóktól, amit az az orvos adott. Annak a típusnak tűnt a doki, aki a szádba rágja, hogy ne cigizzél és feltétlenül fogyjál le – de mindezt bitang sörhassal és fogatlanul dörgöli az orrod alá. Legszívesebben mondtam volna neki, amit - az azóta már halott - anyám szokott emlegetni:

- Sokat szenvedünk, míg elmegy a fogunk mind. Anyám jól tudta, miről beszél: világéletében sósborszeszes öblögetéssel enyhítette fogfájását, elég nagy kínok között intve búcsút sorra rágószerveinek.

Szóval, valamikor délután hívtak a kórházból azzal, hogy anyám értékei nem összeegyeztethetők az élettel. Azt el is felejtettem megkérdezni, milyen értékekre gondolnak. Gyorsan összekaptam magam. Nem tudtam hirtelen, hogy a fekete vagy a piros kabátot vegyem-e fel. Ez jó. Anyám éppen nem összeegyeztethető az élettel, én meg színeken fantáziálok. Még nem halt meg, jó lesz a piros.

Az orvos már várt. Hatalmas, trikóba bújtatott hasát nem leplezte a kigombolt köpeny. Ő is ezzel az érték dologgal jött, és azt mondta, legfeljebb már csak órák lehetnek hátra. Kérdezte, be akarok-e menni anyámhoz.

- Igen – feleltem. Mondta, hogy nem lehet. Nem tudom, miért kérdezte akkor; talán azt gondolta, úgyis nemet mondok. Ezután bizalmasan beavatott, hogy azért kell kint várakoznom, mert épp más is haldoklik abban a kórteremben. Micsoda véletlen. Nem tudom, anyám vajon mit szól ahhoz, hogy egy másik emberrel együtt nyögi ki magát az életből.

 A neonfény vakította a szemem. Leültem az egyik műanyag sorszékre, és bámultam a szürke cementpadlót. Így vártam meg, míg anyám meghalt. Nem telhetett el egy fél óra sem, mire újra felbukkant az orvos:

- A halál ténye biztos, pontos oka sajnálatosan nem ismert. A mellhártyák közötti folyadék-felhalmozódásnak nincs ismert kiváltó oka. Szeretné kérni a test boncolását? - kérdezte.

- Bassza meg! - feleltem. Erre benyúlt a bal zsebébe, adott egy szem Xanaxot, majd elrobogott.

Bevettem, és visszaültem a műanyag székre. Szóval csak úgy fogta magát, és meghalt, azt sem tudni, miért. Én csak a szokásos, féléves kis agyfrissítő infúzió kúrájára vittem be a kórházba. November végén egyszer mentem haza délután a munkából; amikor is az utcán, bárgyún mosolyogva jött velem szembe anyám. Sál helyett a konyharuha csavarodott a nyakára. Megállt bennem az ütő. Mi lett volna, ha nem találkozom vele, és eltéved? Ekkor utaltattam be ismét a krónikus belolsztályra.

- Most már bemehet hozzá. - bukkant fel újra az orvos. Ezek szerint a másiknak is összejött ez a halál dolog. Beléptem a szobába, és épp láttam, ahogy a nővér függönyt húz az egyik kórtermi ágy köré. Még vethettem egy kósza pillantást a másik élet megmerevedett vonásaira. Úgy tűnik, halottnak lenni kevésbé intim, mint haldokolni. Odaléptem az ágyhoz, amin anyám feküdt; már ha ezt így anyámnak lehetett még nevezni egyáltalán. Először a kezet pillantottam meg. Olyan volt, mint egy nagy fehér levél. Előző este még ezzel integetett. Nem csuklóból, hanem csak az ujjait nyitogatva, csukogatva - a tenyere meg sem mozdult. A fejre nehezebb volt ránézni. A szája szép nagyra nyílt, olyan formát felvéve, mint az a sötétlila besztercei, amit ősszel a sarkon árultak. Csak a protézis éle pofátlankodott bele ebbe a büdös nagy harmóniába.

Kábultan léptem ki a folyosóra. A nővér utánam kiáltott, hogy ne hagyjam itt anyám holmijait. Utánam futott, és átadott egy nagy, kék színű szemeteszsákot. A hátamra vettem, és elindultam kifelé. A folyosón szembejött az orvos.

- Segíthetek még valamiben? - kérdezte.

- Igazából lenne még egy dolog. Meg tudná mondani, hogy hová tűnt el az anyám a testéből? - kérdeztem. Az orvos felvonta a szemöldökét.

- Vegye be azt a gyógyszert, amit adtam – válaszolta, majd ment tovább dolgára. Néhány lépés után azonban megállt, megfordult, és odajött hozzám.

- Tessék, vegye be ezt is. - mondta, majd a kezembe nyomott még egy tablettát. Itt kivételeznek velem.

Nagyon hangulatos volt, ahogy a szállingózó pelyheket megvilágították az esti fények a kórház előtti utcán, ahol anyám holmijait vittem a hátamon. Ez nagyon jó, majdnem olyan, mintha én lennék a Télapó… Az ünnepi hangulatnak azt hiszem, lőttek... Nemhogy a Jézuska, de idén már a bot sem kopog... Vajon ezeket a halott cuccos zsákokat is összecserélik néha, ahogy a csecsemőket?

Futótűzként terjedt a halálhír. Mire hazaértem, Ági már hívott is, hogy elindult hozzám. Leraktam a zsákot a sarokba, kiszellőztettem, és az alkalomhoz illően néhány csepp szomáliai balzsamfa kivonatot pöttyintettem bele az aromalámpába. Mire az az édesen mély illat belengte a lakást, Ági meg is érkezett. Szokás szerint, mintha egy női magazin címlapjáról lépett volna elő: pöpec smink, makulátlan frizura és tökéletes illatkompozíció jött be vele együtt a lakásomba. Nem tudom, hogy hozta ezt össze fél óra alatt. Hasonló helyzetben ő minimum gluténmentes panírba bundázott rákollóval és tripla csokis pohárkrémmel várna, én meg teszem itt fel főzni a virslit. Ez nagyon jó...Csak áll ott és néz rám szánakozva.. Hagyjuk már ezt, neki sincs már anyja..Kínos ez a nagy csend.

Odafordultam inkább a tűzhelyhez, és egy főzőkanállal – egyébként teljesen feleslegesen - megkevertem a virsliket. Nem veszem még le a tűzről, biztosan nyers a közepe. Csak álltam ott, és néztem a fazék tartalmát. Először a rudak végei pukkantak ki, furcsa alakzatokat felvéve. Ahogy kiszakadt a bél, különös, húsos virágok születtek a szemem elé. Gyönyörűnek láttam, ahogy ezek a virsli-növénykék alábuknak a buzgón gőzölgő víz felszínén, majd újra fel-felbukkannak. Tengernyi buborék keletkezett, és tűnt el minden másodpercben. Erősen kapaszkodtam ezekbe a különös pillanatokba. Annyira szép!... Azt hiszem, ez a pillanat az élet. Minden olyan ragyogó és fényes. Mi ez..? Isten..? Vagy a Xanax..? Nem tudom, de nagyon jó.

- Anyukád is mindig szétfőzte a virslit. - Ági hangja, mint egy villám, úgy csapta szét ezt a furcsa élményt. Hirtelen minden elsötétült körülöttem, elájulhattam. Arra ébredtem, hogy a kanapén zokogok, és Ági csitítgat. Jólesően ölelt át az illatfelhő, ami körbelengte. Megvárta, míg megnyugszom, és csak utána ment el.

Igaza volt, tényleg anyám főzte mindig péppé a virslit. Milyen furcsa örökség száll még rám ezután? Talán én is kezdem elstruccozni a problémákat? Vagy felbontás előtt fertőtleníteni fogom a tejes dobozt? Nem tudom. Még van talán néhány évtizedem arra, hogy rájöjjek.

Addig is lavírozgatok tovább.

Szépírói kurzus 2016 ősz/3 - Kovács István Haykovats novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Kovács István Haykovats azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy nemet váltott, és nőként írta meg egy szerelmi kalandját egy férfival. Itt közlöm.

Kovács István Haykovats

Nemzetközi TV-Film fesztivál, Budapest 1976

Két gyerekkori barátnőm, Cynthia és Dorothy türelmetlenül várták az alkalmat, mikor mesélek nekik budapesti utamról.

Jól ismertük egymást. A filmszemlén vetített művek hidegen hagyták őket, pedig a gimnáziumban még mindhárman színésznők szerettünk volna lenni.

Aztán Cynthia húszévesen lehorgonyzott egy nála tizenhét évvel idősebb, és három millió fonttal gazdagabb üzletember mellett. Dorothy elvégezte a Művészeti Akadémiát, de az első filmforgatás után feladta, és átnyergelt a művészettörténetre. Harmincévesen átvette apja régiségüzletét a Sohóban, és a műtárgypiacon találta meg élete értelmét.

Mindkét barátnőm érdeklődéssel követte színészi karrierem. Kezdetben mellékszereplőként jelenhettem meg a filmvásznon, néhány felejthető mozifilmben. Majd egyre fontosabb szerepeket kaptam TV sorozatokban, aminek ujjongva örültek. Havonta járunk össze valamelyikünk lakásán, vagy egy csendes étteremben teázni, és legfrissebb élményeinket megosztani egymással.

A váratlan szép idő különösen vonzóvá tette kertes, tengerre néző házunkat Folkstone-ban, ahol mindhárman otthon éreztük magunkat, hiszen itt nőttünk fel. Dorothy lassan húsz éve a Sohóban lévő üzlete fölött, a padlástérben kialakított műteremlakásban lakik. Cynthia Wembley-ben él, luxus körülmények között. Hozzá csak akkor megyünk, amikor férje nincs otthon.

Kellemes május végi délután volt. Második férjem, Robert Doverbe autózott a gyerekekkel, így azt hittem, zavartalanul beszámolhatok barátnőimnek budapesti kalandjaimról.

A francia partok felé néző teraszon helyeztük kényelembe magunkat a gyarmati időkre emlékeztető fonott karosszékekben. A gőzölgő teát és a kubai rumot az asztalra készítettem, és három hamutálat a csészék mellé, hogy ne keljen keresztbe nyúlkálnunk az égő cigivel.

Az ötvenes években füveztünk is, de ahogy Roberttől teherbe estem, elhagytam a marihuánát, és szülésig nem gyújtottam rá. 1959 és hatvanhat között dohányoztam a legkevesebbet, ugyanis ebben az időszakban szültem négy kislányt, és egy fiút.

Aztán, ahogy lenni szokott, öt gyermekkel ötszörös a gond, és lassan visszaszoktam. Hamarosan láncdohányos lettem, de negyven éves koromtól egy dobozra redukáltam a napi adagot. Az óta kilenc év telt el, és nagyon ritkán szívok többet húsz szálnál.

- Na, csajok. Rég dumáltuk ki magunkat. – kezdtem az előadásomba.

- Dorothy-val megbeszéltük, mi csendben maradunk. Elő a sztoriddal – villantotta rám

jól karbantartott, vagyont érő fogsorát Cynthia.

- Hát, rendben. Vágjunk a lovak közé! - Még az utazásom előtt történt valami, amiről nem volt alkalmam beszélni barátnőimnek, ezért beleszőttem a bevezetőmbe.

- Cynthia, te el szoktad felejteni, hogy a férjed jóval idősebb, és annak ellenére, hogy megtehetné, nem teszi meg. Megelégszik a te edzésben tartott, tizenhét évvel ifjabb punciddal. Viszont Robert négy évvel fiatalabb nálam, nem dúsgazdag, de sármos szakmabeli, és tanít az Akadémián. Ezt csak azért hozom fel, mert néha engem is elkap a féltékenység zöld szörnyetege. Pont az utazásom előtti nap éreztem meg a férjem ingén egy idegen nő illatát. Nem csináltam ügyet belőle. Elképzeltem szegény Robertet, ahogy ledönti lábáról a színi tanoda ifjú hölgytagja. Szétfeszített combjaival mellkasára nehezedik… A többit ti is el tudjátok képzelni. Nem először, és valószínű, nem is utoljára fordul elő hasonló eset az életünkben. Hozzáedződtem, és ismerem a gyógyír titkát.

- Kutyaharapást, szőrével – szólt közbe Dorothy.

- Pontosabban: Félre kúrást, félre kúrással kúrálsz. – erősített rá Cynthia.

- Az egészben elsősorban az zavar, hogy ilyenkor érzem a korkülönbséget férjem javára. – nem hagytam, hogy barátnőim kizökkentsenek az „előadásomból”. – Egyébként igazat szóltatok. Ha úgy érzem, nem vagyok elég jó a férjemnek, keresek olyat, akinek jó vagyok. – fordultam Cynthia felé, aki egy rövid életű házasság után, az utóbbi tíz évben az asszisztensével élt együtt, aki történetesen egy csinos harmincnégy éves nő volt.

- És ez Budapesten megvalósult? – szögezte nekem a kérdést Dorothy, várakozó tekintettel.

- Csak lépésről, lépésre Drágáim. Hagyjátok, hogy kiélvezzem az események felidézését. – és a teáscsészémbe jó adag rumot töltöttem. A tűzforró tea egyből iható hőmérsékletű lett. Rá is gyújtottam egy Dunhillre, mielőtt folytattam beszámolóm.

- Jól gondoljátok, ha arra gondoltok, feltett szándékom volt az ágyamba vonszolni egy sármos magyar csődört. Oscar, a producerem gyönyörű lakosztályt foglalt részemre a Gellért szállóban, ami egy régi patinás hotel a Duna nyugati oldalán. Saját termálvizes gőzfürdője és uszodája van. Ha Budapesten jártok, vétek máshol megszállni. A filmszemlén délelőtt és este folytak a vetítések a folyó másik oldalán, de a közlekedés nem okozott problémát. A taxi szinte ingyen volt a londoni díjszabáshoz képest, és a londiner füttyentésére rögtön előállt.

- Mikor térsz már a lényegre – türelmetlenkedett Dorothy.

- Nyugalom! Most térek a lényegre. Délutánonként folytak az üzleti tárgyalások, amiken Oscar kérésére jelen voltam, mint a sorozat női főszereplője. Először a németeknek és az olaszoknak adtuk el az anyagot, velük flottul ment minden. Az olaszok között volt egy jóképű pasas, rám is hajtott. Ráadásul ő is a Gellértben szállt meg. Együtt vacsoráztunk, aztán felmentem hozzá. Sajnos nagyon gyengén muzsikált. Lehet, hogy a piát nem bírta úgy, mint én…, minden esetre, kiábrándító volt az igyekezete. Pedig nyolc évvel fiatalabb volt nálam. Bele kíváncsiskodtam az útlevelébe, amíg zuhanyozott. Másnap még találkozni akart, de leráztam. Aznap tárgyaltunk a magyarokkal, várakozással telve mentem el az üzletkötésre, de fogatlan, öreg oroszlánok voltak a tárgyaló partnereink. Egyedül a tolmács volt jóképű fiatalember, de a kedves, meleg tekintete hamar elárulta, ő előbb fog a produceremmel közös nevezőre jutni, mint velem.

- Basszus, akkor nem jött össze a várva várt míting egy „magyar csődörrel” sem? – kérdezte csalódottan Cynthia.

Barátnőm türelmetlensége felbosszantott. Jó, akkor még fokozom várakozás feszültségét, és újra rágyújtottam. Az orrom alatt mormogtam alig hallhatóan, inkább csak magamnak: „Hogy csődör volt-e, vagy csak egy álom…, végén úgyis kivesézitek.” Mélyre szívtam a füstöt, majd karikákat pöfékeltem a szürkülő ég felé, aztán folytattam.

- Fáradtan, rosszkedvűen taxiztam vissza a hotelbe. Elhatároztam, úszok egyet és vacsora után alaposan leiszom magam. Felmentem a fürdőruhámért a lakosztályba. Törülközőt, köntöst, az uszodában adtak a VIP vendégeknek, és természetesen külön öltöző kabint is biztosítanak, ahol levedlettem nappali ruházatom. Jóleső érzéssel úszkáltam oda-vissza a faragott oszloppárokkal határolt medencében. Kezdtem ellazulni a stresszes nap után. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy velem egy ritmusban úszik mellettem egy vörös szakállas fiatalember. A húszas évei közepén járhatott. Először nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Mellúszásban haladtunk, majd ő a hátán folytatta. Akkor már félreérthetetlen volt, hogy engem követ. Megfordult a fejemben: a srác egy szállodai selyemfiú, és így akar a közelembe férkőzni. De azon túl, hogy merőn nézett, nem volt tolakodó a viselkedése. – mélyet szívtam a harmadik cigarettámból, mert magam is izgalomba kerültem, amikor a szokatlan ismerkedést felidéztem. Barátnőim lakatot téve szájukra, pisszenés nélkül várták a folytatást.

- Kijöttem a hideg úszómedencéből, aminek a túloldalán félkörívben egy kisebb meleg vizű medence van, gyönyörű szecessziós építészeti környezetben. Beültem a meleg vízbe, egészen nyakig elmerültem, és élveztem, ahogy átmelegít. Eszembe jutott a fiú, már-már hiányoltam, amikor mellém úszott a másik oldalról. Magyarul szólított meg, hangja kellemes volt, de egy szót sem értettem. Annyit mondtam csak, hogy nem értem, mire kicsit zavarba jött. Arra következtettem, hogy fogalma sincs, ki vagyok, és a dzsigolót is kizárhatom, azok jól beszélik a nyelvünket. Aztán majdnem tökéletes oxfordi kiejtéssel ennyit mondott: Sorry, my english is very poor. Igazat mondott, tényleg szegényes volt a szókincse, de összeszedte magát. Kiderült róla, főiskolán tanul szobrászatot, és nagyon tetszem neki. Ezzel aztán ki is merült a nyelvtudása. Viszont a testbeszéde működött.

- Csak nem nyúlt az úszó dresszed alá? – kérdezte Cynthia vigyorogva.

- Annál finomabban csinálta – belekortyoltam az egyre erősebb, és egyre hidegebb teámba. – A medence kőpadján ültünk egymás mellett, gyakorlatilag kettesben. Középen lévő díszkút takarta a másik oldalon ülő két férfit, akik egymással voltak elfoglalva. A fiatalember elém térdelt, izmos felsőteste kiemelkedett a vízből. Szemembe nézett, és lassan a fejemhez emelte mindkét kezét. Olyasmit mondott, hogy szívesen megmintázna, és nagyon gyengéden a kezeibe fogta arcomat. Nem tiltakoztam. Úgy tett, mint a vakok, amikor letapogatják egy idegen arc formáit. Még a szemét is lesütötte. Aztán lassan lefelé haladt. Végig simította vállaim, a karom, és végül megfogta mindkét kezem. Mondhatom, bensőséges érzés volt. Zavarba jöttem, és felálltam. Köszönés nélkül hagytam faképnél.

A fiú mozdulatlan maradt, csalódott szemekkel követett, ahogy az öltöző felé mentem. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek vissza rá. Ő ott állt a díszkút mellett, és csak nézett. – idéztem fel révedező tekintettel a furcsa szituációt.

- Csak ennyi volt? Meg sem próbáltad felhívni a szobádba? – kérdezte Cynthia, kicsit értetlenül.

- Várd ki a végét – szóltam rá, és újabb cigire gyújtottam. – A Gellért fürdőben a VIP kabinsor az öltöző bejáratától néhány lépésre van. A kabinos pultjától rálátni az ajtókra. Gondolom, a biztonság miatt tervezték így. Én a negyedik kabinhoz kaptam kulcsot, amit a dresszem cipzáras zsebébe dugtam, így nem kellett keresgélnem a kabinost, aki éppen nem volt a helyén. Törülközés közben a gondolataim a srác körül jártak. Éreztem, hogy nekem kellett volna kezdeményeznem, hiszen olyan fiatalnak és tapasztalatlannak látszott… Aztán pont ezzel nyugtattam meg magam, hogy túl fiatal hozzám, hiszen a fiam lehetne. Felvettem a bugyimat, és a blúzom. Az a kék, gyöngyház-gombos felsőrész volt rajtam, amit együtt vásároltunk márciusban. Éppen kezdtem begombolni, amikor halkan kopogtak a kabinajtón. Résnyire nyitottam ki, nem tudhattam, ki kopogott. Mint Barbarossa Frigyes fiatalon, úgy nézett ki az én lovagom, persze királyi palást nélkül.

- Jaj, de izgalmas. – szólt közbe Dorothy – És, beengedted?

- Igen, beengedtem. Pontosabban berántottam, nehogy észrevegye a kabinos – vallottam be töredelmesen. – Nem akartam másnap a pletykalapok címoldalára kerülni.

- Uúú, de izgi. – jött ki Cynthiából is – egészen benedvesedtem.

- Gyerünk June, folytasd! – erősített rá Dorothy.

- Bocs lányok. – mondtam nekik mutatóujjam felemelve, mert a figyelmem a földszintről érkező zajok vonták el. Felálltam, és bementem a teraszról a nappaliba. Akkor már tisztán hallatszott, családom váratlanul hazaérkezett. Robert jelent meg a lépcsőfordulóban. Arcára volt írva, valami rosszul sült el a kiránduláson.

- Mi történt? – kérdeztem aggódva.

- William labdának nézett egy kőgolyót, és belerúgott – kezdte mesélni a férjem, amikor felért a nappaliba. – Kerékvető kő volt egy villa kertkapujában, körbenőtte a fű. A nagylábujja elkékült és bedagadt, szerencsére csak megrepedt. Most jöttünk Elliot doktortól, aki megröntgenezte, és begipszelte. Pár hétig nem tud a jobb lábára cipőt húzni… Most a lányok vigasztalják, de biztosan örülne, ha lemennél hozzá. – közben Robertnek eszébe jutott, hogy csajozós napom van. Kiment a teraszra, üdvözölte barátnőim. Én meg lementem szegény tizenöt éves okos-tojásomat vigasztalni. Az élmény-beszámolóm befejezésének lőttek, elnapoljuk a jövő hétre.

Szépírói kurzus 2016 ősz/2 - Tanos Balázs forgatókönyve

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Tanos Balázs a Dramaturgia óra keretében filmforgatókönyvet írt Kosztolányi A fürdés című novellájából. Itt közlöm.

A fürdés

Kosztolányi Dezső azonos című műve alapján a forgatókönyvet írta:

Tanos Balázs

2016.szeptember 13.

Szereplők:

• Suhajda
• Suhajdáné
• Jancsi
• Istenesné
• Legény
• Nő1
• GPS

1. Jelenet

Helyszín: Iskola (belső helyszín), délután

Jancsi kilép a folyósóra, kezében a bizonyítványával. Suhajda elveszi a fiától a bizonyítványt és gyors, határozott mozdulatokkal fellapozza azt. Suhajda és Suhajdáné szomorú képet vágva néznek Jancsira.

2. Jelenet

Helyszín: Iskola parkolója (külső helyszín), autó belső tere, délután

A család szomorú ábrázattal száll be a terepjáróba.

SUHAJDA:

(Csalódottan és dühösen.)

Azt hiszem ez várható volt. Félvállról vetted a tanulást az egész tanév alatt, nem csoda, ha megbuktál, és még örülhetünk, hogy csak latinból.
Jól ismerlek, és hidd el, nagyon jól. Magadtól egy betűt nem fogsz tanulni a nyáron, ezért úgy döntöttem, amíg nem látom, hogy tanulsz, addig se TV, se internet, semmilyen kütyü és természetesen strandra sem jöhetsz velünk.

Suhajdáné eközben a GPS-t állítja be.

SUHAJDÁNÉ:

(Kérlelve.)

Ne legyél már vele olyan szigorú! Mégis csak nyár van.
Legalább a partra hagy jöjjön le néha. Neki is kell egy kis kikapcsolódás. 3 hétig leszünk a nyaralóban. Nem lehet egész nap csak tanulni.

SUHAJDA:

(Dühösen)

Ebbe te ne szólj bele! Nézd meg, elkényeztetted és most itt az eredménye! Ha majd látom, hogy változik a helyzet, talán meggondolom magam!

GPS:

(Gépiesen)

Indulhatunk. 200 méter múlva forduljon balra.

Az autó kigördül a parkolóból és balra fordul.

3. Jelenet

Helyszín: Suhajdáék nyaralója, Jancsi szobája (belső helyszín). A bizonyítvány osztás napjának estéje.

Jancsi a latinkönyv felett az írósasztalnál ül, és szemmel láthatóan szenved. Suhajda kopogás nélkül belép.

SUHAJDA:

(Határozottan)

Ezt már szeretem, ha látom, hogy így folytatod, akkor talán hajlandó leszek átgondolni a strandolást. Ha a jövőhétig mindennap ilyen szorgalmasan tanulsz, akkor egyik nap velem jöhetsz fürdeni.

Jancsi felugrik az íróasztatól és megöleli az apját, aki hidegen fogadja a közeledését.

JANCSI:

(Hálásan)

Köszönöm, apuka!

Suhajda lefeszíti magáról a gyermeket.

SUHAJDA:

(Parancsolóan)

Ne hálálkodj, hanem bizonyítsd,
hogy méltó vagy az engedményre! Későre jár, menj aludni!

Suhajda kimegy, Jancsi becsukja a latinkönyvét és leoltja a villanyt.

4. Jelenet

Helyszín: A nyaraló terasza (külső helyszín), délután fél három.

Jancsi az asztalnál ül, és a latint magolja. Anya mellette ül és a tabletjén olvas. Suhajda meggyszínű fürdőnadrággal a kezében jön ki a teraszra.

SUHAJDÁNÉ:

(Kíváncsian)

Hová mész?

SUHAJDA:

(Határozottan)

Fürdeni.

SUHAJDÁNÉ:

(Kérően)

Ugyan, vidd el őt is!

SUHAJDA:

(Határozottan)

Nem.

SUHAJDÁNÉ:

De mégis, miért nem? Azt mondtad, ha látod, hogy tanul át gondolod!

SUHAJDA:

(Nyersen.)

De nem tanul. Tegnap is, amikor bementem hozzá a telefonján játszott, pedig megbeszéltük, hogy semmilyen kütyü közelébe nem mehet.

SUHAJDÁNÉ:

(Sajnálkozva)

Dehogynem tanul… Egész délelőtt tanult.

SUHAJDA:

(Pikírten)

Rendben. Hogy mondod latinul, hogy dicsérni fognak engem?

JANCSI:

(Gyorsan, hebegve)

Lauderentur

SUHAJDA:

(Csúfosan.)

Lauderentur? Tehát a pótvizsgán is meg fogsz bukni.

SUHAJDÁNÉ:

Tudja! Tudja, de fél tőled.

SUHAJDA:

(Csalódottan)

Én kiveszem őt az iskolából. Bizony úristen kiveszem. Lakatosinasnak adom, bognárnak.

Suhajdáné átöleli a zavarodott Jancsit.

SUHAJDÁNÉ:

(Kedvesen.)

Gyere ide, Jancsikám! Ugye tanulsz majd, Jancsikám?

SUHAJDA:

(Mérgesen.)

Sírba visz ez a taknyos. Sírba visz.

JANCSI:

Tanulok.

SUHAJDA:

(Cinikusan)

Ne tanulj! Sose tanulj! Fölösleges!

SUHAJDÁNÉ:

(Határozottan)

De tanul! Te pedig megbocsátasz neki. Jancsika hozd szépen a nadrágodat. Apa majd elvisz fürödni.

SUHAJDA:

(Türelmetlenül)

Rendben, Legyen, de ne várass sokáig, mert itt hagylak!

Jancsi berohan a házba. Suhajda a telek kapuja előtt várakozik türelmetlenül. Hosszas várakozás után megjelenik Jancsi fürdőnadrággal a kezében. Az anyja csókot nyom az arcára, majd az apja után megy.

SUHAJDÁNÉ:

(kedvesen)

Később én is utánatok megyek!

Jancsi lassan éri utol az apját, lábai tapicskolják a port, amikor végre mögötte van, szinte lopakodik utána.

5. Jelenet

Helyszín: Vízpart (külső helyszín), délután fél három óra körül.

Jancsi és Suhajda az öltöző fülkékhez mennek. Egy fehér asztalnál Istenesné üldögél.

SUHAJDA:

(Nyájasan)

Szép napot kívánok Istenesné! Nagyon csinos az új kendője! Kinyitná nekünk a két szokásos fülkét?

Istenesné mosolyog és kinyitja a fülkéket.

Átöltöznek. Suhajda előbb végez, rajta meggyszínű fürdőnadrág. Türelmetlenül bekopog Jancsi fülkéjébe.

JANCSI:

(Megszeppenve)

Mindjárt, egy pillanat!

SUHAJDA:

(Haragosan)

Megáll az eszem, hogy állandóan rád kell várnom! Csipkedd magad!

Jancsi kijön a fülkéből. A vízhez indulnak. Jancsi tétovázik.

SUHAJDA:

(Határozottan)

Jöhetsz.

Jancsi lassan bemerészkedik a vízbe. Megmártózik.

SUHAJDA:

(Egykedvűen.)

Félsz?

JANCSI:

(Megszeppenve.)

Nem.

SUHAJDA:

(Durván.)

Akkor mit mamlaszkodsz?

Egy cölöp mellett állnak. Kb. derékig ér nekik a víz. Suhajda játékosan bevizezi Jancsi fejét.

SUHAJDA:

(Játékosan.)

Gyáva vagy, barátom.

JANCSI:

(Megszeppenve.)

Nem.

Suhajda megragadja a fiát és bedobja a vízbe.

SUHAJDA:

(Kíváncsian)

Rossz?

JANCSI:

(Vidámabban)

Nem.

SUHAJDA:

(Játékosan és vidáman)

Akkor még egyszer. Egy-kettő…há-rom!

Háromra nagyot lendít Jancsin és bedobja. A cölöp mögé. A gyerek hátra szegett fejjel érkezik a vízbe, majd teljesen elmerül. Suhajda Kicsit vár.

SUHAJDA:

(Bosszankodva)

Na, mit izélsz? Ne szórakozz már!

Teljes csönd.

SUHAJDA:

(Megijedve)

Hol vagy?

Elkezd a vízben kotorászni.

SUHAJDA:

(Pánikolva, hangosan)

Jancsi, Jancsi!

Egy legény tölcsért formál a tenyeréből a parton.

LEGÉNY:

(Értetlenül)

Hogy mondja?

SUHAJDA:

(Pánikolva)

Hé, Nincs sehol!

LEGÉNY:

Kicsoda?

SUHAJDA:

(Egyre nagyobb pánikban. Ordítva.)

Nem találom, segítség!

Suhajda kikászálódik a partra. A legény és Istenesné oda mennek hozzá.

LEGÉNY:

Kicsoda, kit nem talál?

SUHAJDA:

(Kétségbe esve, hangosan)

Mi… Mi csak játszottunk!

LEGÉNY:

(Faggatódzva)

Kivel? A Gyermekével?

SUHAJDA:

(Idegesen)

Igen, pancsoltunk, de elmerült…

LEGÉNY:

Istenesné szóljon a mentőknek én az apával maradok!

Istenesné a közeli telefonfülkéhez siet.

6. jelenet

Helyszín: Suhajdáék terasza, utca, strand (külső helyszínek), délután fél 3 körül.

Suhajdáné abbahagyja az olvasást. Bezárja a ház ajtaját és a kertkaput. Majd az utcán elsétál a strand irányába. Az utcán minden fesztelen. Suhajdánét aggodalmas érzés fogja el. Megszaporázza lépteit. A strandhoz ér és látja az összesereglett tömeget. Egy nőhöz fordul.

Suhajdáné:

(aggódva)

Mi történt?

NŐ1:

(szintén aggódva)

Azt mondják egy gyermek vízbe fulladt.

Suhajdáné a tömeg felé rohan. Meglátja a transzba esett Suhajdát.

SUHAJDÁNÉ:

(Sikoltva)

Ugye él még?

Suhajda nem felel.

SUHAJDÁNÉ:

(üvöltve)

Ugye él még?

Rácsimpaszkodik Suhajdára.

SUHAJDA:

(szenvedve)

Az orvos azt mondta nincs már remény…

Suhajdáné zokogni kezd, elájul. Az orvosi szobába viszik. Suhajda csendesen az öltöző kabinok felé vonul.

SUHAJDA:

(Sápítozva)

Jaj nekem, jaj jaj. Mi lesz így velem?

Suhajda átöltözik, majd haza kullog.