2015. április 26., vasárnap

Szépírói Kurzus 2015 tavasz/16

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Serhal Diána azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy valamiféle "tárgyként" szólal meg a szerző. Itt közlöm.


Serhal Diána
Vonalak

-          Hallod, tiszta Benjamin Button!
-          Micsoda?
-          Benjamin Button! Tisztára olyan az életünk, mint az övé.
-          Az ki?
-          Az egy film. Az a lényeg, hogy a főszereplő pasi az idő előrehaladtával nem idősödik, hanem megfiatalodik, tehát öregemberként kezdi a filmet, aztán kisbabaként hal meg. Mintha csak rólunk szólna!
-          Mi ceruzák vagyunk…
-          Tudom, de akkor is, van hasonlóság! Én is, a kezdetkor fénykoromban még hosszú és teljes voltam, most pedig már alig van belőlem valami. Még egy utolsó portré, és elfogyok!
-          És elmondanád, miért örülsz ennek ennyire?
-          Ó, ti fiatalok ezt még nem érthetitek. Nincs abban semmi rossz, ha…
-          Mi? Mi van? Hogy nem lehetne rossz az, ha... miért nevetsz?
-          Nem, nem mondom meg. Várd ki a végét. Alig várom, hogy… Ó, és már jön is Rékácska.
-          Grafit! Hé, Grafit!... Hiányozni fogsz…
-          … Te kis buta…
-          De nem értem: most mi olyan vicces?
Grafit már nem tudott válaszolni nekem. Végignéztem, ahogy Réka a barátjának arcát még utoljára megrajzolja vele. Lassabban húzta a vonalakat, mint korábban. Talán ő is érezte a tragédiáját annak, hogy Grafitnak vége lesz… Nincs többé. El akartam fordulni, nem akartam többet látni, de a kezébe vett engem is, és beszínezte velem feketére a kész portré haját.
Mikor visszarakott két dologra lettem figyelmes: az egyik, hogy Grafit eltűnt. Réka egy másik ceruzával folytatta a rajzot, mert Grafit Barát nyakánál elfogyott. A másik, amire rájöttem: hogy a következő én leszek.
Még csak néhány hete vagyok itt, ez tény, de fekete színű vagyok, és azt sokat használják… sokszor grafit helyett is…
Réka végzett a rajzzal, és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mosolyogva nézegeti azt. Én gyűlölöm őt. Elvette tőlem a barátomat.
Kiragasztja a rajzot a falra, pont az ajtó mellé. Pont azok mellé a munkák mellé, amiket szintén Grafittal csinált. Tájképek, állatok, élmények… Mind Grafithoz kapcsolódnak.
Réka kimegy. Most már megszólalhatok. Nem mintha eddig nem tehettem volna, Réka úgy sem érti az írószerek közötti nyelvezetet. Hogy is érthetné: akkor nem tenné folyamatosan újra meg újra ezt mindannyiunkkal. Hiába könyörgünk, esedezünk, nem hallgat meg minket: a vége mindig ugyan az. Elkerülhetetlen mindenki számára.
-          Ég veled Grafit... – szólok halkan, de nem tudom végigmondani, hangom elcsuklik.
-          Te meg mit bőgsz?
Úgy megijedek, hogy majdnem belereccsenek. Grafit vonalai szólnak hozzám Réka barátjának a képéből.
-          Kitörték a hegyed, vagy mi van?
Nemcsak onnan beszél! A vízeséses képből, a gyümölcsfásból, az oroszlánosból, mindenhonnan őt hallom!
-          Grafit! – kiáltok fel bizonytalanul – Te vagy az?
-          Ki más lennék?
-          De hát… hogyan?
Az összes vonal, amelyet Grafittal húztak megremeg, ahogy kacagni kezd.
-          Miért? Azt hitted van olyan közülünk, aki tényleg elmegy?


Szépírói Kurzus 2015 tavasz/15

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Janó Zsolt a "Ma nem mentem iskolába" kezdetű feladatot oldotta meg, sikeresen. Itt közlöm.


Janó Zsolt
Állandók

,,Az állandók fogalmát matematikai egyenletekben használják. Az ilyen állandók értékei teljesen attól a személytől függnek, aki létrehozta az egyenletet.”

1613. – Spanyolország

Ma nem mentem iskolába.
    Nagybátyám nem engedett, azt akarta, hogy vele tartsak a hivatalába. Azért tartotta szükségesnek a társaságomat, mert hamarosan nagykorú leszek, s szeretné, ha visszavonulása után én venném át hivatali helyét. Ehhez azonban meg kellett ismernem a munkáját. Persze tudtam mivel foglalkozik, mesélt róla eleget. Biztos megélhetést nyújtó, stabil állása volt az egyház falain belül: főpap volt, aki a püspök teljes bizalmát élvezi.
    A nap már felkelt, amikor beléptünk az erődre emlékeztető épület egyik kis kapuján. Minden ajtónál őrök álltak, s ellenőrizték a belépők személyét. Szűk folyosókon, átjárókon haladtunk keresztül, míg végre egy zárt szobába jutottunk, melyen az egyetlen be-és kijárat az ajtó volt.
    Megjelenésünkkor a szobában álló két őr közül az egyik fennhangon mondta nagybátyám nevét:
– Sebastian atya. – Majd figyelmeztette a szoba közepén álló férfit: – Ő lesz az inkvizítor.
    A helyiség közepén álló férfi megviselt volt: öltözete szakadt, arcán bántalmazás nyomai látszottak, testtartásából megtörtség sugárzott. Nagybátyám egy fal mellett álló padhoz küldött, onnan figyelhettem, hogyan nyomoz a tévelygő eretnekség után, ő maga pedig egy asztalnál foglalt helyet, majd a magunkkal hozott vászontáskából feljegyzésekkel teleírt papírokat tett maga elé.
    Pár percig csend honolt. Aztán nagybátyám megszólalt.
– Te vagy Francisco Martínez?
– Igen – felelte a férfi, s bedagadt szemét próbálta a kérdezőn tartani.
– Tudod miért vagyunk itt, gyermekem?
– Nem, atyám.
– Akkor elmondom – s belenézett az iratokba. – Több bejelentés is érkezett, miszerint te szembenálló vagy, s ezáltal tagadod vallásunk alapvető parancsait. Más szóval: eretnek vagy.
– Miért, atyám? Mit tettem?
–Megszegted az ,,Uradat szolgáld, és csak neki szolgálj!” parancsot.
– Mivel?
– Többen is látták, amint egy részegnek segítettél, amikor az képtelen volt összeszedni a gondolatait.
­– Ez bűn!?
– Igen, hiszen nem az Urat szolgáltad, hanem egy szolgálójának segítettél. Továbbá többen tudni vélik, hogy paráználkodtál. Egy feljelentő szerint a piacon ugyanott volt a kezed, ahol előtte egy vonzó asszony támaszkodott a pultra.
Ez kimeríti a paráználkodás bűnét? Hiszen hozzá sem értem ahhoz a nőhöz!
De biztosan eljátszottál a gondolattal. És amint azt tudjuk, minden tett a gondolattal kezdődik. Megnézhetted volna, hogy hová tenyerelsz!
Ez nevetséges!
Úgy gondolod? kérdezte nagybátyám fenyegetőn. Akkor nézzük a következőt. Súlyos cselekedetként könyvelhetjük el a ,,Ne lopj!” parancs megszegését.
Ezt hogyan csináltam? érdeklődött a vádlott, az előtte még ismeretlen dolog felől.
Egyszer elloptál két használt alsóneműt.
Az félreértés volt mosolyodott el a férfi. Véletlenül keveredtek össze a szárított ruhák, mivel a szomszédunkkal közös szárítókötelet használunk.
Érdekes pillantott bele feljegyzéseibe nagybátyám , az ő feljelentésében az áll, hogy szándékosan félrevezetted őt, amikor szedtétek le a ruhákat.
A férfi elhallgatott. Döbbenetében nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen a koholt vádakon.
Ám még nem értünk ocsmány bűneid listájának végére folytatta nagybátyám. Elkövetted a hazugság, mások becsületének besározásának bűnét is!
Hogyan?
Egyszer azt állítottad, hogy a szomszédod orra görbe.
Mert az is.
Hazudsz! Rossz hírét keltetted egy embernek, akinek nem görbe az orra. Valójában csak a természet furcsa játékáról van szó, mely nem követi a szem által megszokott formát.
 A kihallgatás folytatódott.
Az imént felsorolt erkölcstelen cselekedeteket még megtoldottad a falánkság förtelmes bűnével. A családod szerint olyan mohó vagy, hogy ebéd közben többször is az ételbe harapsz.
Másképp hogyan enném meg az ételt? kérdezte a férfi őszinte arccal.
Nem ez a lényeg! kiáltott nagybátyám. Hanem az, hogy elkövetted a bűnt! Nem kibúvókat kell keresni, hanem szembenézni önnön gyengeségeddel!
A vádlott hallgatott. Érezte, az ellenállás felesleges.
És végül egy igen nagy bűn is terheli lelkedet. ,,Isten nevét hiába ne vedd!”, állítja a tízparancsolat. Te azonban mégis sárba tiportad szent nevét.
Mikor tettem ilyet?
Többen állítják, hogy éjjel kettőkor, egy halastó partján, pontyok előtt a teremtőt gyaláztad.
Miért tettem volna ilyet?
Ezt csak te tudhatod fiam, a fontos az, hogy kiderült, s így lehetőségünk van eltévedt lelked megmentésére.
Mindebből egy szó sem igaz tiltakozott a férfi.
Ó, dehogynem. Tiltakozásod is azt bizonyítja, hogy mindezeket elkövetted, s most félsz, hogy napvilágra kerülnek. De ne aggódj gyermekem, az inkvizíció mindig megtalálja a bűnös lelkeket, s ráveszi őket eretnek nézeteik megtagadására. Ámbátor úgy tudom, veled már tettek hasonló kísérletet, s te kudarcot vallottál, nem hagytad, hogy megmentsék lelkedet az örök kárhozattól.
Nem értem mit akarnak tőlem.
No persze, mind ezt mondja felelte nagybátyám, majd, mint aki már rég meghozta az ítéletet, fennhangon mondta: Mivel bűneidet bevallani nem akarod, így a katolikus tanításnak ellentmondó nézeteidet sem tudod megtagadni tehát lelked örökre elkárhozik , ezért ezen egyházi bírósági intézmény a mai napon máglyahalálra ítél.



2015. Európa

Ma nem mentem iskolába.
    Apám nem engedett, azt akarta, hogy vele tartsak a hivatalába. Azért tartotta szükségesnek a társaságomat, mert hamarosan befejezem az iskoláimat, s szeretné, ha visszavonulása után én venném át hivatali helyét. Persze ez nem ilyen egyszerű, de szükséges volt látnom a munkáját. Persze tudtam mivel foglalkozik, mesélt otthon róla eleget. Biztos megélhetést nyújtó, stabil állása volt egy multinacionális cégnél: középvezető volt, aki az igazgatótanács teljes bizalmát élvezi.
    A nap már felkelt, amikor beléptünk az óriási irodaépület egyik kapuján. Hatalmas csarnokokon, tágas előtereken haladtunk keresztül, míg végre egy kis szobába jutottunk, melyben alig pár ember számára volt hely.
    Megjelenésünkkor a szobában várakozó férfi felpillantott, próbálta felmérni a rendkívüli beszélgetés kimenetelét.
– Üdvözlöm nyújtotta apám kezét a férfi felé , Nick Johston, még nem találkoztunk, én a közvetett főnöke vagyok.
    A tárgyalóasztalnál ülő férfi középkorú volt, arcán aggodalom tükröződött. Apám a kollágájaként mutatott be, s engem maga mellé, az asztalhoz ültetett. A magával hozott táskából iratokat tett maga elé.
    Pár percig csend honolt. Aztán apám megszólalt.
– Ön Michael Interez?
– Igen.
– Tudja, hogy miért vagyunk itt?
– Nem, nekem csak annyit mondtak…
– Csak a kérdésre válaszoljon – szakította félbe durván apám –, a magyarázkodás most nem segít. Azért vagyunk itt, mert megszegte a ,,Cégedet szolgáld, és csak neki szolgálj!” íratlan szabályt.
– Én??? – kerekedett a férfi szeme. – Mivel?
– Egy eszementen lojális kollégánk szerint, egy konkurens cég színeivel megegyező pólót viselt a németországi csapatépítő tréningünkön, a vakondfésülő feladat közben.
– Hiszen azt a ruhát ott adták – felelte a férfi.
– Mondtam, hogy nem kell a magyarázat. Előtte kellett volna okoskodni!
– Elnézést, többet ilyen nem fordul elő.
– Továbbá – nézett bele apám az iratokba –, paráználkodáson kapták magát.
– Micsoda!? – döbbent meg a férfi.
– Bizony. A beszámoló alapján ön alapvető erkölcsi szabályokat sértett meg. Elcsípték, amint egy női széklábat simogat, és gyengéd szavakat suttog neki.
– Leejtettem a szemüvegem, azt kerestem a széksorok között – védekezett a férfi.
– Közben meg majd’ kiesett a szeme a széklábak bámulása közben. Perverz!
– De kérem! – háborodott fel a megvádolt ember.
– Még nem fejeztük be! – csattant élesen apám hangja. – Most jön a java. Meséljen csak nekünk! Hogy van az, hogy az irodában egyre nagyobb számban tűnnek el a feltépett levélborítékok.
– Ez aztán már tényleg nevetséges!
– Magának lehet. Ám cégünk nem azért költ komoly összegeket irodaszerekre, hogy azokat használat után csak úgy megsemmisítsük. Esetleg önhatalmúlag hazavigyük – nézett apám élesen a férfi szeme közé. Továbbá, ön hamis állításokat tett, más becsületébe gázolt.
– De hát mit mondtam?
– Több fültanú állítja, maga egy női kolléga ízlését gyomorforgatónak titulálta.
Ha egyszer így van. Más is megmondhatja.
Most magáról van szó. Az említett hölgy ízlése nem gyomorforgató. Egyszerűen csak az emésztési folyamat megfordítására alkalmas vizuális elemekkel operál.
– Ugye ez valami tréfa. Mondja, hogy a munkatársak akarnak megviccelni!
– Egyáltalán nem. És még nincs vége a listának. Biztos információnk van arról, hogy egy papnevelde sötét cellájában ironikus szavakat vésett a padlóba a közvetlen főnökéről.
– Papnevelde? Sötét cella? Én ezt nem értem.
– Ne is törje magát. Mindent tudunk. Az utolsó feljegyzés önről, mely megvilágítja a gondolkodásunk közötti szakadékot, ez: a céges rendezvényen az ön által kért ételeket az utolsó morzsáig elfogyasztotta.
– Ez is probléma?! – kérdezte hitetlenkedve a férfi.
– De még mennyire! – felelte apám. – Nem hagyott hátra kenyérhéjat, gyümölcsdarabot, italt a pohár mélyén. Pórias és szánalmas magatartás. Nálunk ez megengedhetetlen.
Még mindig nem értem. Hol hibáztam?
No persze, mind ezt mondja felelte apám, majd, mint aki már rég meghozta döntését, fennhangon mondta: Mivel renitens viselkedését beismerni nem akarja, ezért esélyt sem látok arra, hogy helyzetén javítani tudjunk. Ennek következtében állásából felmentjük, a cég nem tart igényt a munkájára.
    Apámmal már hazafelé tartottunk, amikor megkérdeztem:
– Mi volt a gond ezzel az emberrel? Rosszul dolgozott? A munkájával volt probléma?
– Nem, fiam, nem a munkájával volt baj. Nagyon jól dolgozott.
– Akkor mi volt a baj?

– Ahogy gondolkodott, az volt a baj.

2015. április 23., csütörtök

Szépírói Kurzus 2015 tavasz/14




A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Rózsa Boglárka (vagyis Solymár Lea), aki azt a "feladatot" kapta, hogy Nagy Izabella költészetét valamiképpen "utánozza", meglepett minket két istenes verssel, méghozzá olyan szintű művekkel, amelyekről bizton mondhatjuk, igazi antológia-darabok. 



Solymár Lea
Isten fia


És ültünk körben és hallgattuk őt
és láttuk, ahogy csodákat tesz
és hittünk benne.

És mellette ültem és hallgattam őt
és láttam, ahogy csodákat tesz
mégsem hittem benne.


Tanításaiból


Mert akinek van hálája annak adatik

és akinek nincs hálája
attól az is elvétetik amije van -
azzal elmesélte nekünk
a magvető példázatát
és ültünk és hallgattuk
és a sokaság is ült és hallgatta
de mi mégsem éreztük
mégsem értettük
amit ő mondani akart nekünk.