A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre.
A Líra kurzus legutóbbi foglalkozásán e.e. cummings költészetét vizsgáltuk. A feladat az volt, hogy cummings nyomán ott, az órán verseket írjanak a hallgatók. Antal Veronika, Bányai Tibor Márk, Buda Gábor, Fehér Gyönyvér és Vidéki Bianka munkái szépen mutatják meg, hogy egy-egy jelentős szerzőt utánozva hogyan lehet igazi stílusgyakorlatot készíteni.
Antal Veronika
a múlandó - és egy
törött
váza; kinek
nem
jár lebomló virág
-szilánkok
darabjaid
kísértik azt az egy
lényt,
kinek hideg
(test)ből
ideje
sem volt lebomlani
-esély
híján, ugye
váza
aprólékos művészi
kidolgozott
múlandó
(és
egy)nak ítélt
tárgy
Bányai Tibor Márk
kapcsolat
hiány(Zol)a csak ilyen
natúr a lista mód
zajlik
Probl
Kelenföld előtt, amikor el-
vesztettem a tárcámat minden
irattal együtt, jött a hívás,
hogy születőben unokaöcs-
(akkor még )énk. Majd -éd vagy -étek.
Aztán -éitek. Ja nem, mert nem
a birtok a sok, hanem a birt-
okosok. Maradjunk annyiban,
hogy a birtokostöbbesítés
mindhárom személynek probl.
Buda Gábor
Kés (Kamillának V.)
Mellbe
vág a kés, jó mélyen,
és
felszak ad a seb.
Így
nincs fedve
a szívem , amit
szabadon látni.
Most
kön nyen elvehetnéd.
Vágom,
ha k ell, a kést
szívembe,
vág om, ha kell
és
neked adom felét.
Fehér Gyöngyvér
Alvajáró
Al
− Konyban egyedül járok
Va
− kon Iszom a sötét éj illatát
Já
− vorszarvasok Nem CSinálnak semmit
Ró
− lad már nem kellene eszEMbe jutnia
semminek
tititá/
tititá
Vidéki Bianka
miért?
mi
(re
gondol az, aki
bátran
hal meg a semmi)
ért