A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Papp Lídia azt a házi feladatot választotta, hogy Örkény híres telefonfülkéje után ő is tárgyat személyesít meg. Nagyon jól sikerült munkáját örömmel közlöm. Gratulálok!
PAPP LÍDIA
A szerelmes szobabicikli
A Szobabicikli egy nagypolgári lakás harmadik emeletén
élt Budán. A koronavírus második hulláma alatt költözött be, amikor bezártak az
edzőtermek. Persze fogalma sem volt róla, mi is az a koronavírus, de azt tudta,
hogy úri dolga van. Szerette a családját és hasznosnak érezte magát. Minden nap
többször pörgött a lendkereke miközben számolta a padlón landoló
izzadságcseppeket, amiket már nem lehetett felitatni a kormányára terített
törülközővel. Minél többet számolt meg, annál elégedettebb lett. Ráadásul munka
közben igen széles zenei műveltségre is szert tett, amire rendkívül büszke volt.
A család kamaszfia Kárpátia feliratú pólóban
ült nyeregbe és hazafias rockzenét hallgatott. Az anyuka stílusosan a 220 felett-re szeretett edzeni, de
olykor Demjén Rózsi valamelyik érzelmes slágerére váltott. Az egyetemista lány sokszor
feltette a Despacito-t, úgyhogy a Szobabicikli
néhány spanyol kifejezést is elsajátított. Leginkább az apuka ízlése lepte meg,
aki teljes hangerőn hallgatta Beethovent és Mozart Lacrimosájára csinálta a levezetést.
Aztán valami megváltozott. Nem volt, aki kilazítsa és
meghúzza a csavarjait, hogy beállítsa magának a megfelelő magasságot. Már senki
sem törölgette végig azzal a kellemes illatú fertőtlenítőszerrel, amitől újra frissnek
és tettre késznek érezte magát. A családja szinte sosem volt otthon. A fiú sörözni
járt, az anyuka zumbára, a lány meg mindenhova, ahová lehetett. Egyedül az
apuka ült rá néhanapján 20 percre, aztán már ő se. Az egyik hétvégén a
nappaliból áttolták a dolgozószobába. Csak foglalja a helyet, azt mondták. De a
dolgozószobában már nem dolgozott senki. Őt is, mint a többi mozdulatlan bútort
elkezdte belepni a por.
Egyre többet bámult ki ablakon. Unottan nézte a körutat,
a nagy sárga szerkezeteket a furcsa szikrát szóró csápjaikkal, és az elsuhanó
kétkerekű járműveket, amik csakúgy előzgették a hosszú sorokban vesztegelő négykerekű
dobozokat. Nyergük volt, kormányuk és pedáljuk, mint neki. A nyeregben emberek
ültek, görnyedt háttal tekertek, majd eltűntek a környező utcákban.
A rózsaszín kerékpárra akkor figyelt fel, amikor a
szemközti kávézóról eltűnt a rács és kikerültek elé az asztalok és a székek.
Egy copfos lány gurult be vele reggelente a Margit híd irányából. Mindig gondosan
kikötötte a bejárathoz, bár a kerékpár egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki
el akar szökni. A kormányán és a csomagtartóján egy-egy fonott kosarat hordott,
küllőit színes prizmák díszítették, kerekeit pedig vakító fehérre fújták. Lámpái
is voltak elöl- hátul. A Szobabicikli még sosem látott ilyen kiegészítőket,
neki csak egy árva kulacstartója volt, de a Kerékpár kifejezetten jól nézett ki
velük. Minden reggel várta a pillanatot, amikor a rózsaszín Kerékpár megérkezik
a kis kávézó elé, és ettől mindig nagyot dobbant a Szobabicikli szíve.
Titkon a rózsaszín Kerékpár lopva fel-felpillantott a
budai lakás harmadik emeleti ablakába, de ezt a Szobabicikli nem is sejtette,
ahogy azt sem, hogy a Kerékpár már mennyire unja a vékony kerekű, flegma városi
cirkálókat. Egy verőfényes délelőtt azonban összeakadt a két mozdulatlan masina
tekintete. A Szobabicikli először nem hitt a szemének, amikor meglátta, hogy a
Kerékpár lentről őt figyeli, aztán annyira zavarba jött az élménytől, hogy napokig
ki sem mert nézni az ablakon. Mire összeszedte a bátorságát, és újra a kávézó
bejáratára pillantott, a rózsaszín Kerékpár és a copfos lány szőrén-szálán
eltűnt. A lány helyett egy szakállas férfi nyitotta és zárta a kávéházat.
Egy hosszú hét telt el, mire újra felbukkantak, akkor a
Szobabicikli már tudta, mit kell tennie. Kitárta az ablakot és teljes hangerőre
állította meg a Hogyan tudnék élni
nélküledet, de úgy, hogy attól menten leesett egy darab a szemközti kávézó
homlokzatából. A következő pillanatban már vágtatott is lefele a budai lakás
harmadik emeletéről, a Rózsaszín Kerékpár pedig láncából kibújva, boldogan
gurult a túloldalra. Pont a síneken ölelkeztek össze, és úgy tűnt, hogy soha
nem akarják elengedni egymást. A rádióban bemondták, hogy két szerelmes bicikli
állította meg a villamosforgalmat a Margit körúton. A járvány után az emberek
már nem döbbentek meg ilyen apróságokon.