A Szépírói Műhely őszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Gänszler Beáta bibliai témát választott, azt dolgozta fel ironikus, humoros formában. Jó írás, gratulálok!
Gänszler Beáta
Mi a nyűtt nyavala vala?
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
És monda Isten: Legyen világosság: és lőn vilá…”
– Mi a nyűtt nyavala vala? Galiba vala, hogy setétség lett légyen vala? – szól vala hitetlenkedvén az Úr.
Gábriel arkangyal erőt gyűjt vala, az Úr Isten színe elé álla, s mondá:
– Úr Isten, míg a hűvös kertben jártál vala, meghozák a világítóeszözöket vala. Kicsomagolám vala, s látám, hogy jók valának, annak okáért az Amazon futárt békében elküldém. Ám mikoron bepróbálánk a helyükre a világítótesteket, akkor vettük vala észre, hogy valami baj vala. Mindőjük alig-alig pislákolt vala.
Az Úr Isten e szavakat hallván haragra gerjedék:
– Gábi, Gábi, ne hordozd orrod fennen, mert bizony mondom, még ma bukottá leszel és kiűzetel a Paradicsomból!
Gábriel arkangyal széttárá kezét és új fennen imígy szóla:
– Drága Úr Istenem, igazat szólék. Tanúim valának. Mihály… Hol rejtezel, Misi? És te Uriel? Meg Rafael?
Az arkangyalok megijedének és elbujának a tudás fája mögé, s az Úr Isten nem látá őket, mivelhogy setétség vala még mindig.
– Jöjjetek elő! – dörrent vala a Teremtő hangja. – Valljatok színt!
Az arkangyalok kara óvatosan előjövék és mind reszketve megállék uruk és parancsolójuk előtt.
– Ki rendelte meg vala e világítóeszközöket? – kérdezé az Úr Isten. – Ki vele!
Az arkangyalok testsúlyukat egyik lábukról a másikra helyezék, de nem szólnak vala.
– Te voltál vala, ki megrendelé – szóla félénken Gábriel.
– Úgy!? Rám kennéd a felelősséget, Gábriel?
– Csak az igazat szólám, Uram.
– Mondd tovább, de figyelmeztetlek, nálam a pallos meg az eredendő jog, s lesújtok velük, ha hazudol!
– Az úgy vala, Teremtőm, hogy a szavadat hallám, miszerint legyen világosság. Gyarló fejemmel gondolám, jó vejed újabban világítóeszközöket forgalmaz, majd ő szállít nékünk világosságot, s a setétség helyett fény árasztá el a mennyet és a földet, szándékod szerént.
– Szavadat hallám, Gábi, érteni is vélem, mit mondsz a száddal, mindazonáltal miért még mindig e setétség?
Gábriel arkangyal és mind a többi arkangyalok nagy sóhajt engedének meg az éterbe:
– Hogy miért, Uram Istenem? Nem tudom, merjek-e színt vallani?
– Ki mondá néked, hogy gyáva légy?
– No, jó. Te mondád, hogy az igazmondás erény vala, s erény lesz mindég, míg a Föld forogván járja útját. Mint mondottam vala, mondtad vala, hogy váljék szét a setétség a világostól. Összeszedém vala mind a mannát, mit Édenünk megtermett vala, s kérém a szomszéd Édenekből is a mannák javát. Gondolánk, vejedet kifizetvén, a világítóeszközökhöz jutánk. Érkezett vala számtalan manna, mellyel megörvendeztettük vala vejedet. S ő látá, hogy ez jó, ám többre vágyott vala, de több mannánk nem lévén vala, az eddigiekbe belenyugodék. De lám, mit küldött vala!? Csupa selejtes árut csomagola. A fény csak pislákola, a mennyben és a földön setét setétség uralkoda. Látánk, hogy egy csomó manna oda… Mit oda!? A többi Édenek tenyerüket nyújtván kérik vissza a mannák sokaságát.
– Bizony mondom néktek, az igazság oda vala. Vala és van. Ki mondá, hogy vejem nem helyesen cselekedte vala, mit tett vala? – zengte vala az Úr Isten hangja. – A gondosságotoknak híja vala. Mondom én, Gábriel, Uriel, Rafael és mind ti, a mennynek leendő teremtményi, különösképpen barmai, hibáztatok vala! Mondom néktek: nézzetek körül. Mindenütt manna terem, a szomszédos Édenek is dúskállanak benne. Ha több mannát szántatok volna vala a projektre, jobb minőséget kaptatok volna vala.
– De hát a kedves veje… – vett vala bátorságot magán Uriel, de Gábriel arkangyal csitítá:
– Mit átkozzam azt, a kit Isten nem átkoz, és mit szidalmazzam azt, a kit az Úr nem szidalmaz? Mi a szándékod, Úr Isten? Mi légyen?
– Először is: Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, s szeresd minden családtagját, kiváltképp egyik leánygyermekét és vejét. Másodszor: menjetek, szedjetek mannát, amennyit elbír a karotok, s elvivén a többi Édennek, egyenlítsétek ki a tartozást. Annak utána keresve keressetek más világítóeszközöket, melyek fényében fürdőzhetnek a mennynek és földnek leendő barmai.
Az Úr Isten elgondolkodott vala, s hozzátett még vala néhány szót, melytől mind az arkangyalok kara megdermedtek vala:
– Külön-külön a szemetekbe nézvén mondám: Gábriel, Uriel, Rafael és a többi mind! Vigyázzatok, mit szóltok rólam és családtagjaimról! Te és te és te! Az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne töröljön téged a föld színéről.
Az arkangyalok, s később minden teremtett lélek értett vala a szóból, s megcselekedék, mit megkövetel őtőlük az Uruk, Istenük, s a szájokat befogák, kivéve, ha dicsérék vala az Úr Istent.
De a szívük mélyén remélék, hogy eljöve majd a Messiás. S a hosszú, rossz álomból ébredve majd egymást kérdezék:
– Tényleg, mi a nyűtt nyavala vala ez az egész?