Szépírói kurzus 2023/ősz/4 - Kerezsi Katalin novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Dráma-Próza kurzus hallgatója, Kerezsi Katalin azt a feladatot választotta, hogy Virginia Woolf Orlando című regénye nyomán ír egy elbeszélést. Érdekes munkáját szívesen közlöm.  

Kerezsi Katalin

 

Orlando változik

 

Virginia Woolf emlékére

 

– Barbara, ébredj, valami történt! – rázta Orlando az alvó feleségét.

– Mi van? Megint bepisilt valamelyik? – kérdezte az asszony félálomban.

– Nem, de baj van!

Barbara azonnal felrántotta a takarót, kiugrott az ágyból, és rohamléptekkel indult a gyerekszoba felé. Orlando utánaszólt:

– Nem velük van a baj, hanem velem! Nézz rám! – mondta megváltozott, egy oktávval magasabb hangján.

Barbara testén jeges rémület futott végig, amikor a hajnali, félhomályos szobában meglátta az ágyukban ülő szőke nőt.

– Te meg ki vagy? – kérdezte rémülten.

– Én vagyok az, Orlando! Így ébredtem.

– Hol a férjem?!

– Mondom, hogy én vagyok az!

– Hol vannak a gyerekek?!

Barbara a választ meg sem várva átrohant a mellettük lévő szobába és egyesével megvizsgálta a három fiút. Mindegyik békésen szuszogott, így visszament.

– Azonnal mondd meg, hol a férjem! – utasította az „idegen nőt”.

– Hidd már el, hogy én vagyok! Megértem, hogy meg vagy rémülve, de mit szóljak én?! Én ébredtem úgy, hogy nő vagyok, a fenébe is! – nézett kétségbeesetten a megváltozott Orlando.

– Nekem erre nincs időm. Mindjárt indulok a gyerekekkel az óvodába, ne találjanak itt!

– Rendben, igazad van. Felvehetek valamit a ruháid közül?

– Vegyél – zárta rövidre Barbara a beszélgetést.

Orlando kikapta a szekrényből a legfelső pólót és nadrágot, amelyek egyáltalán nem illettek össze. Barbarának most először futott át agyán a gondolat, lehetséges, hogy ez a nő tényleg a férje.

– Neked nincs egy rendes cipőd! – szólt Orlando az előszobából, miközben a szekrényben kotorászott a több tucatnyi szandál, balerinacipő, papucs között.

– Ezt már én is mondtam, többször! – válaszolta Barbara olyan hangsúllyal, mint aki csatát nyert.

Nyílt a gyerekszoba ajtaja, ezért Orlando gyorsan belebújt egy kikészített fekete magas sarkúba és sietve távozott a lakásból.

A háztömb körül kódorogva próbált rájönni, mi történhetett. Este, amikor lefeküdt aludni, még határozottan férfi volt. Egész életében az volt, nem is akart más lenni. Hajnalban felriadt, kiment a fürdőszobába, és ijedten konstatálta, hogy női teste lett. Minden részletében. Ilyen nincs – gondolta. – Biztos, hogy álmodom. Azóta órák teltek el, ő pedig teljesen ébren, még mindig egy női testben kereste a helyét.

Séta közben lábujjait egyre jobban szorította a cipő, combizmai feszültek, térdei enyhén remegni kezdtek. Alig várta, hogy a családja elmenjen otthonról, és az ajtón belépve lerúgja magáról a járásra teljesen alkalmatlan cipőt.

Elővette telefonját, hogy tűzoltó–parancsnokának jelentse, este nem tud szolgálatot teljesíteni, de eszébe jutott, női hangja van. SMS-t kezdett írni:

Szervusz, Parancsnok Úr! Nagyon sajnálom, de az egyik gyerek hazahozta a hányós–hasmenős vírust, képtelen vagyok este bemenni.

Telefonja egy percen belül csörgött, muszáj volt felvennie. Mély hangot erőltetve próbált beszélni:

– Halló!

– Orlando, mennyire vagy szarul?

– Nagyon – felelte tömören.

– Ezt nem hiszem el! Így is kevesen vagytok, kit osszak be a helyedre? Á..., Laci is az előbb mondott fel, azt mondja, ennyiért nem kockáztatja az életét, inkább elmegy pénztárosnak másfélszer több pénzért. Elegem van... Na, jobbulást, szia! – majd a főnöke kinyomta a telefont. Szerencsére.

Orlando szívből remélte, hogy hamarosan visszakapja férfitestét, a munkája miatt is. Szerette, és azért választotta, hogy életeket mentsen. De ezekkel a karokkal nem lehet megemelni egy 80 kilós testet! Vonulni akar, nem a HR-osztályon intézni a felmondási papírokat.

Elmúlt 8 óra, ezért hazaindult. Az első emeleten nem bírta tovább, levette a cipőt, és a maradék két emeletet mezítláb tette meg. Otthon megreggelizett, majd visszafeküdt aludni, hátha sikerül visszaváltoznia. Nem sikerült.

Délután a feleségét hívta telefonon:

– Szia, Barbara! Így nem mehetek a gyerekekért, az óvónők nem adják ki idegennek őket.

– Így van. Ezek szerint még mindig úgy nézel ki, mint reggel... Remek. Találkozzunk háromnegyed ötkor az óvoda előtt. A gyerekeknek azt mondjuk, hogy a barátnőm vagy.

– Rendben, ott leszek.

– És kellett volna ma a fekete cipőm.

– Örülj, hogy megkíméltelek tőle! Szia.

Este a fiúk felváltva rohangáltak a konyhában beszélgető két nőhöz, nem sejtve, hogy egyik az apjuk. Újra és újra kérdésekkel bombázták anyjukat:

– Miért nem apa jött értünk? Ma reggel miért nem láttuk? Holnap reggel, munka után jön haza?

Barbara igyekezett minden kérdésükre felelni, noha ő maga sem tudta a válaszokat. Az ikrek közül az egyik a nővé változott Orlandóhoz fordult:

– Akarsz szkanderozni? És kardozni?

Orlando imádott a fiaival játszani, focizni, biciklizni, jedi-kardozni, mindent, amit az anyjuk nem. Eddig. Most azonban – valószínűleg az ösztrogén túlsúly miatt, – nem volt kedve.

– Inkább mesélek valamit – válaszolta.

– Az nem érdekel! – azzal a gyerek kirohant, a másik kettő is követte.

– Remélem, holnapra visszaváltozom – szólalt meg Orlando.

– Én is. Megőrülök, ha nem lesz, aki lefárassza őket – mondta neki Barbara, miközben a tűzhelyen fortyogó szószt kavargatta.

A házaspár néhány mondatban, röviden átbeszélte a napi híreket miközben a vacsorát készítették, majd csendben maradtak. Kicsit később, Orlando a zöldségpucolásból felnézve, hangosan gondolkodni kezdett:

– Szerinted, tulajdonképpen, én most mi vagyok? – kérdezte a feleségétől. – Ciszhetero már biztosan nem. Vagy mégis? Végül is, férfinak születettem. De hetero vagyok még egyáltalán? Vagy már leszbikus? Biszexuális? Nembináris? Miből lehet még választani?

Ekkor csörömpölés hallatszott a nappaliból, Barbara mérgesen a fazékba dobta a fakanalat, és indult megnézni, mi történt.

– Mondtam már, hogy ne ugráljatok a kanapén! – hallatszott a kiabálása. – Vagy legalább előtte pakoljatok le róla!

Mikor visszajött a konyhába, szigorúan nézett a férje szemébe:

– Most nem érek rá az identitásválságoddal foglalkozni! A három kölyök mindjárt szétszedi a lakást, és még be kell fejezni a vacsorát.

Evés közben a legnagyobb gyerek az aznap megismert „barátnőhöz” fordult:

– Nálunk alszol? – kérdezte kíváncsian.

– Igen, ma itt alszik, amíg apátok dolgozik – válaszolt férje helyett Barbara.

Orlando az asszonyra nézett, tekintetében kétségbeesés tükröződött.

– Ha minden jól megy, apátok reggelre itthon lesz, addigra én elmegyek – mondta mindhárom gyereknek. – Most pedig egyetek gyorsan, még fürdenetek is kell, késő van.

A fiúk furcsán egymásra néztek, majd anyjukra, de, mivel az nem szólalt meg, vállat vontak és tovább ettek.

Az esti altatáshoz Barbara ment a gyerekszobába, majd befeküdt a férje mellé és hamarosan el is aludt. Orlando – attól tartva, hogy állapota végleges marad – ébren hánykolódva gyötrődött az ágyban, sokáig. Nem tudott megnyugodni.

 

Szépírói kurzus 2023/ősz/3 - Tálos Kata verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Tálos Kata azt a feladatot választotta, hogy alkaioszi strófában ír verset. Ennek a klasszikus formának jellemzője ma már, hogy valamiféle filozófiai alapvetést is kimond aforisztikus tömörséggel. Tálos Kata itt a szabadságról fogalmaz meg fontos gonolatokat. A vers mellé illesztem a strófa képletét, ebből látszik, hogy nem mindenütt tökéletes formailag- viszont a vers mondandója méltán aratott tetszést az órán, ezért is nagy örömmel közlöm.  

Tálos Kata:
Szabadság

Szabad, ki "ember" és aki jót teremt,
és ő igazgatja sorsa hajóját,
nem nyomja össze múlt s a jövő:
az, ki sosem megvehető, szabad.
 
2023. 09. 18.
 
 
x – υ – | x – | υ υ | – υ | –
x – υ – | x – | υ υ | – υ | –
x – | υ – | x – | υ – | x
– υ υ | – υ υ | – υ | – x
 

Szépírói kurzus 2023/ősz/2 - Sayti Andrea elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Sayti Andrea azt a feladatot választotta, hogy Örkény István Ballada a költészet hatalmáról című egypercese nyomán ír egy abszurd történetet, amelyben valamiféle tárgy kel életre. A mérlegről szóló írását nagy örömmel közlöm. 

Sayti Andrea:

Súly

Özvegy Vincze Péterné, született Balogh Aranka szokása szerint, azon a kedd reggelen is, alighogy papucsba bújtatta, kissé már a nap elején is bedagadt lábát,  rögvest kibotorkált a fürdőszobába. Bizonyos cselekvések után, melyek itt nem kívánkoznak részletezésre és a történet szempontjából sem bírnak semmilyen jelentőséggel, megszokott módon a mérleg irányába lépett. A mérleg, melyet kissé már megviselt az idő és a bánásmód, - de még mindig bátran állíthatta volna magáról, ha lett volna bárki, aki megkérdezi, hogy pontosan és érzékenyen mér -, szelíden és megbízhatóan lapult az alsó szekrény alatt. Özvegy Vincze Péternének, született Balogh Arankának, sem az alkata, sem a lumbágós dereka nem engedte meg, hogy lehajoljon a szekrény alatt lapuló mérlegért, ezért ma is óvatosan megkapaszkodott a szekrény szélében, míg jobb lábát lassan felemelte és becsúsztatta a szekrény alja és a mérleg közé, majd kihasználva, hogy ez utóbbit apró kerekekkel látta el a gondos tervezője, lábával előgurította a mérleget. Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a mérleg nem állítódott el tegnap óta, nyelve milliméterre pontosan fedte a 0 kg alatti vonalat. Özvegy Vincze Péterné, született Balogh Aranka ekkor nagy reményekkel lépett fel a mérlegre. Reményeit az alapozta meg, hogy már három teljes napja – pontosabban hatvankét órája, mióta az új postás rámosolygott – szigorú fogyókúrát tartott: szigorúan csak három kockacukrot tett a kávéjába, szigorúan csak két szendvicset fogyasztott uzsonnára, szigorúan csak két fogásból állt az ebédje és csak minden második délután toppantott be a két szelet lúdlábtortáért a sarki cukrászdába. Még azt is megállta, hogy szigorúan csak egyszer vacsorázott minden este. De a mérleg is szigorú volt, és nem restellte a valóságot mutatni, ami pont annyi volt, mint  három nappal korábban. Özvegy Vincze Péterné, született  Balogh Aranka először nem hitt a szemének, még állt néhány másodpercig a mérlegen, talán csak még be kell állnia pontosan a mérleg nyelvének, gondolta.

– Francba ezzel az ócskasággal! – kiáltott fel, amikor rájött, hogy ez nem fog megtörténni, és magát is meglepte, dühében milyen lendülettel ugrott le a mérlegről, majd akkorát rúgott bele, hogy az a küszöbön és a szobán is átgurulva az előszobai szekrény alá gurult. Özvegy Vincze Péterné, született Balogh Arankának azonban nem volt ideje tovább foglalkozni vele, hiszen éppen csengettek, így megigazította frizuráját, otthonkáját és mosolyát, majd ajtót nyitott.

Abban a pillanatban a mérleg olyan sebesen gurult ki az bejárati ajtón, hogy majdnem elütötte  a döbbent postást. Az utcán aztán még nagyobb lendületet vett, és a járókelők közé vetette magát. Előbb csak a túlsúlyos embereket vette célba és kapta fel a hátára, mert kicsit még sajgott az oldala és az őt ért igazságtalanság, melyet özvegy Vincze Péterné, született Balogh Aranka okozott. De aztán vérszemet kapott és megmérte a túl soványnak tűnő gyalogosokat is. Megmérte a gyerekeket, akik iskolába készültek, a csecsemőket a kórházból való hazaengedés előtt, megmérte a várandósokat, megmérte a Bodri vacsoráját, ami megint kevesebb volt, mint ahogy azt Bodri megérdemelte volna, megmérte az egy kilónak eladott 97 deka sertéslapockát a hentesnél, a kétkilósnak mondott kenyeret a péknél,  a bécsiszeletet a vendéglőben, a dinnyét a piacon,  a korsó sört a kocsmában, a téglák súlyát az építkezésen, a hidakon áthaladni kívánó gépjárműveket, még az orvos zsebébe dugott boríték súlyát is.

De mikor senkit sem talált, aki örült volna neki, hogy pontosan és érzékenyen mér, sőt válogatott szidalmazásokat kellett elszenvednie emiatt, akkor igazi ámokfutásba kezdett, onnantól már nem lehetett megállítani. Hirtelen megsokszorozódtak képességei és már nem csak a kilókat mérte. Megmérte a szavak és a következmények súlyát, a politikusok ígéreteit, a szerelmesek fogadkozásait, megmérte a találmányok fontosságát, a gondolatok mélységét, a mosolyok őszinteségét, a barátságok kölcsönösségét, a tehetségek valódiságát, a  levegő tisztaságát, a viccek szándékát, a bűntudatot, a mindennapi rosszindulatot és a mindennapi jóindulatot is, a feladatok nehézségét, a boldogság könnyűségét és az élet váltakozó terhét.

Amikor éppen egy kórház előtt mérte, hogy milyen gyorsan adnak utat a mentőautónak a közlekedés többi résztvevői, hirtelen úgy érezte, hogy elfogyott az ereje. Rákapaszkodott egy hordágyra, amit akkor emeltek le a mentőautóról és bevitette magát az egyik kórterembe: gondolta, kicsit megpihen. Egyetlen öregember feküdt a kórteremben, ahová a mérleg került.  Sovány, sápadt arca, amely inkább volt holté, mint élőé, meglepő ellentétben volt élénk, fürkésző tekintetével, amely egyre csak az ajtót kémlelte.

–  Megmérjelek? – kérdezte tőle a mérleg, akinek hirtelen elpárolgott minden haragja és valamit tenni akart az öregemberért.

– Á – legyintett az öreg, és talán fel sem tűnt neki, hogy egy mérleggel beszél,  – nekem már csak a lelkem nehéz. És ha úgy halok meg, hogy nem ér ide a fiam, akkor az is marad örökre.

Ekkor lépett be a fiú a szobába, még éppen idejében ahhoz, hogy elmondják egymásnak, amit el akartak mondani. Aztán az öreg csendben, mosolyogva elengedte a légzést, és nemsokára a fiú is kiment a szobából.

– Megmérsz? – kérdezte a lélek a mérlegtől.

– Boldogan – mondta a mérleg.

– Köszönöm! – szólt vissza a lélek, mielőtt kirepült az ablakon.

– Én köszönöm, hogy meglett a hivatásom – motyogta már magában a mérleg.

Azóta a mérleg kórházról kórházra jár és ügyel rá, hogy csak az arra érdemes lelkek léphessenek ki az ablakokon. Azt beszélik, mostanában már nem csak a távozni készülők igénylik a szolgáltatását, mások is fel-felkeresik, hogy megmérjék, valóban olyan könnyű-e a lelkük, ahogy azt maguknak és másoknak mondogatják. De lehet, hogy ez már csak mendemonda.

Szépírói kurzus 2023/ősz/1 - Lantay Éva verse

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Csontos Éva, aki Lantay Éva néven írja verseit, azt a feladatot választotta, hogy a kurzus másik hallgatónak, Sipeki Zsófinak egy korábban megjelent versére írt variációt. Nehéz dolog a "semmiről" írni, dolgoztunk is az órán a szöveggel, aztán megszületett a szép eredmény, amit örömmel közlök. 

Lantay Éva:
 
a semmiről

Hommage à Sipeki Zsófi

 
a semmin mélázok magamban
a semmi ágán ül
 
bámulom a monitort
a kurzor sem csinál ma semmit
elönt a zsibbadtság
 
rossz a szék
az zsibbad
nem a semmi
 
ha nem csinálok
semmit
valami zsibbad
 
zsibbasztó a semmi
ez minden
 
Budapest, 2023. szeptember 14.