A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Facskó Györgyi elkészítette Salinger Ficánka bácsi Connecticutban című novellájának színpadi változatát. Úgy érzem, jól sikerült. Itt közlöm.
Facskó Györgyi:
A SEBESÜLT BAKA LÁTOGATÁSA
SZEREPLŐK:
Eloise
Mary Jane
Ramona, Eloise
lánya
Grace, a
cselédlány
A
helyszín Connecticut, középosztálybeli, kertvárosi otthon nappali szobája. Az
egyik oldalon ablak, előtte ablaküléssel, hátul ajtó, mely a ház többi helyiségébe
vezet. Középen dívány karosszékkel, mellette telefonos asztalka. Az előtérben
apró dohányzóasztal, rajta csinos cigarettatárca, illetve néhány egymásra
halmozott hamutál.
Az
1950-es évek elején járunk, egy hideg téli nap délutánján.
ELSŐ JELENET
(Eloise, Mary
Jane)
A színpad üresen
áll. Ajtó nyílása hallatszik, majd Eloise és Mary Jane párbeszéde szűrődik be
az előszobából.
MARY JANE: (zavartan hadarva) Aztán jobbra fordultam a fasornál, ahogy kell…
Tökéletesen emlékeztem az útra, és rendben is ment minden egészen a Merrick
Parkway-ig.
ELOISE:
(flegmán, enyhén felsőbbségesen) Merritt
Parkway, baby. Nem mintha nem találtál volna ide már kétszer is…
MARY
JANE: (hebegve) Igen, csak… hol a
zsebkendőm? Meg is van. Huhh.
ELOISE:
(mulatva) Az ebédnek lőttek. Minden
odaégett… az egész átkozott borjúmirigy. Minden.
MARY
JANE: Nem számít, már úgyis ettem. Idefelé bekaptam valamit.
MÁSODIK JELENET
(Eloise, Mary
Jane, Ramona)
Nyílik a
szobaajtó, amin Eloise lép be először, majd betessékeli vendégét.
ELOISE:
De nem is mondtad még, hogyhogy szabadnapos vagy?
MARY
JANE: (körültekintgetve) Ja, nem
vagyok. Csak Mr. Weyinburg – a főnököm – betegszabadságon van. Itt lakik
Larchmontban, nekem pedig naponta ki kell jönnöm hozzá, hogy leveleket
hozzak-vigyek, ilyesmi. Sérve van. Te, neked van róla fogalmad, mi az pontosan?
ELOISE:
Nem igazán, de neked biztosan nem kell aggódnod, hogy elkapod.
MARY
JANE: (megkönnyebbülve) Ó.
ELOISE:
Mit ácsorogsz már ott?! (a karosszékre
mutat) Gyere, ülj le! Úgy csinálsz, mintha nem ismernénk egymást ezer éve.
Mintha nem tudnék minden piszkos kis titkodról, Mrs. Ifjú Mississippibeli Kadét…
MARY
JANE: (zavartan kuncogva ül le, majd
félig komolyan) Fiatalság, bolondság… Csak három hónapig tartott, amiből
kettőt rács mögött töltött…
ELOISE:
(az asztalon fekvő cigarettatárcát Mary
Jane felé nyújtva, könnyed stílusban) Ugyan-ugyan! Kicsit lobbanékony volt,
ennyi az egész. (rágyújt)
MARY
JANE: (ő is rágyújt) Hm… megkéselni
egy képviselőt akkor sem a legokosabb dolog. Bár kimaradni a főiskoláról sem
épp az…
ELOISE:
Talán hibázott, ahogy mi is. Én akkor se bánok semmit, életünk legszebb két éve
volt. Gondold el, miben volt részed: szenvedélyes románc egy forróvérű
kadéttal, esztelen házasság…
MARY
JANE: (kuncogva) Kissé túlfűtött
érzelmek minden téren… (hamiskásan
mosolyogva, Eloise felé biccentve) Na de te sem panaszkodhatsz. Titkos kis
légyott a liftben…
ELOISE:
(keserűen elmosolyodva) Majd
eltanácsolás… Ki akarhatna többet?!
MARY
JANE: (vigyorogva) Valóban.
ELOISE:
(a konyha felé indul) A szokásos –
gondolom - megfelel… (kimenőben odavetve)
Amúgy tetszik az új hajszíned. Nem épp ilyen lett Sue-é is a koleszból a
férjhezmenetele előtt? Milyen büszke
volt magára…(rosszmájúan felhorkanva ki)
MARY
JANE: (összeráncolt szemöldökkel
koncentrálva) Nem. Az ő haja vörös lett. (hangosabban a konyhában lévő Eloise-nak) Ő vörös lett.
ELOISE:
(bekiáltva) Sző-ke!
MARY
JANE: (még mindig emelt hangon) Vö-rös,
ha mondom. Hogyishívják égre-földre esküdözött, hogy lángvörös lett.
ELOISE:
(két whiskey-s pohárral a kezében,
csípőjével lökve be az ajtót lép be) Hisz ott voltam a szobában, amikor befestette,
tisztán emlékszem. Épp az esküvője előtti estén. (átadja a poharat Mary Jane-nek, majd elheveredik a díványon, folytatva
megkezdett cigarettáját) Tudod, ahhoz a Frank Henke-hez ment hozzá.
Emlékszel rá?
MARY
JANE: Csak homályosan. Az a kis közlegény? Rettenetesen csúnya volt…
ELOISE:
Jóságos ég, rettenetesen csúnya! Akár a mosdatlan Lugosi Béla.
MARY
JANE: (fejét hátravetve kacag, majd újabb
cigarettáért nyúl) Bámulatos! Bár nem volt épp vérszívó típus. (ijesztőre változtatva hangját Lugosit
utánozza Drakula gróf szerepében) „Nem vagyok nagy rajongója a tükröknek.”
(kacag magán, majd leteszi az üres
cigarettatárcát)
ELOISE:
Mi az? Nincs benne több?
MARY
JANE: (saját retiküljében kotorászva)
Semmi baj, van nálam egy egész dobozzal, valahol.
ELOISE:
(bosszúsan) Az a semmirekellő
cselédlány! Nincs egy órája, hogy két teljes kartont dugtam az orra alá. Mibe
fogadunk, hogy egy percen belül itt lesz, hogy mit csináljon velük… Hol a
frászban tartottam?
MARY
JANE: (naprakészen, saját cigarettájára
gyújtva) A kis Lugosinál.
ELOISE:
(gunyorosan nevetve) Az ám. A kis
Lugosi… Azt hitte szegény, hogy magát az Isten lábát fogta meg azzal a nővel.
Pedig… (hirtelen elhallgat, és Mary Jane
cameo brossára mutat) Azt meg hol szerezted?
MARY
JANE: Ezt? Az ég szerelmére, már az iskolában is hordtam. Anyámé volt.
ELOISE:
Istenem, nekem egy tisztességes darabom sincs. Semmi, amit felvehetnék. Ha Lew
anyja meghal – (nevetve) ha
egyáltalán valaha sor kerül rá – valószínűleg egy monogramos jégcsákányt vagy
valami hasonlót hagy rám.
MARY
JANE: Tényleg, hogy jöttök ki mostanában?
ELOISE:
Ne nevettesd ki magad!
MARY
JANE: Ó, tudod kibe botlottam múlt héten a Lord & Taylor Áruházban?
ELOISE:
(megigazítva egy párnát a feje alatt)
Ühüm, Akim Tamiroffba.
MARY
JANE: Kibe? Ő meg kicsoda?
ELOISE:
Akim Tamiroff. Filmekben szerepel. Mindig azt mondja: (a színészt imitálva): „Ezt nágyon viccesnek tártod, hááá?!” Imádom!
Örmény. (morogva) Nincs egyetlen
használható párna ebben a házban… Kivel találkoztál?
MARY
JANE: Jacksonnal. Épp…
ELOISE:
Melyikkel?
MARY
JANE: Nem tudom. Azzal, amelyikkel egy pszichóra jártunk. Amelyik mindig…
ELOISE:
Mindkettővel együtt jártunk.
MARY
JANE: Hát, amelyik olyan félelmetesen…
ELOISE:
(hirtelen rávágva) Marcia Louise. Én
is összefutottam vele egyszer. A gyereket is kibeszélte volna belőled, mi?
MARY
JANE: Atyám, igen! Viszont tudod, mit mondott? Dr. Whiting meghalt. Marcia azt
mondta, kapott egy levelet Barbara Hilltől, hogy Whiting rákos lett múlt
nyáron, aztán meghalt meg minden. Csak 31 kilót nyomott a halálakor. Hát nem
szörnyű?!
ELOISE:
Nem.
MARY
JANE: (megbotránkozva) Eloise, tiszta
kőszívű lettél.
ELOISE:
(közömbösen) Hm. (hirtelen talpra ugrik) Na, ide a
poharaddal! (morogva, az üres poharakat a
magasban megrázva) Most komolyan, az az ostoba! Épp csak Lew-t nem vettem
rá, hogy feküdjön le vele, olyannyira elkövettem mindent, hogy ideköltözzön
velünk. Már bánom.
MARY
JANE: (utána szólva) Nekem ez lesz az
utolsó.
ELOISE:
Hát hogyne! Ki hívott kit? És ki késett két órát? Már egykor itt kellett volna
lenned. Addig maradsz itt, amíg kiütést nem kapok tőled. Pokolba a tetves
karriereddel!
Mary Jane ismét
fejét hátravetve hahotázik. Kissé elveszetten várakozik: feláll, körbejár,
kinéz az ablakon, majd letöröl egy maszatfoltot az üvegen, végül visszasétál a
helyére. Arrébb tesz egy könyvet az asztalon, de rá se néz a címére. Kis
kézitükröt vesz elő, és fogait vizsgálja. Nyelvével letisztítja felső fogsorát,
majd ismét ellenőrzi az összképet.
MARY
JANE: (a teli poharakkal belépő Eloise
felé fordulva) Egyre jegesebb odakint… Hű, ez aztán gyors volt. Szódát nem
is raktál bele?
ELOISE:
(poharakkal a kezében, két mutatóujját
pisztolyszerűen kinyújtva) Senki ne mozduljon! Az egész rohadt épületet
bekerítettem!
Mary Jane
nevetve elteszi a tükröt, és elveszi italát.
ELOISE:
(újra végignyúlva a díványon) Mit
gondolsz, mit csinál odakint? Ül a nagy fekete valagán, és „A palást”-ot
olvassa. Elejtettem a jeges tálcákat, ahogy vettem elő őket. Jó, hogy rám nem
mordult idegességében! (gúnyosan) „A
palást”… Mit hisz, hogy ez majd őt is megváltja? Vagy tán azt hiszi, a cselédnek
a való életben is igaza van?
MARY
JANE: (nem reagálva, megemelve a poharát)
Ez az utolsó. Most komolyan.
ELOISE:
Ugyan már! Mi mást mondott még Jackson?
MARY
JANE: (lelkesen folytatja) Ó, most
jöttek vissza Európából. A férje Németországban vagy hol állomásozott, ő meg
elkísérte. Egy negyvenhét szobás házban laktak egyetlen másik párral meg vagy
tíz szolgával. Volt saját lova, a lovászuk pedig korábban Hitler saját lovagló
mestere volt vagy mi. Ja, aztán elkezdte mesélni nekem, hogy erőszakolta meg
majdnem egy színes bőrű katona… Ott helyben, a Lord & Taylor fő folyosóján
kezdte el mesélni… Ismered Jacksont. Azt mondta, hogy a férfi a férje sofőrje
volt, és ő vitte a piacra vagy hova egyik reggel. Azt mondta, annyira meg volt
rémülve, hogy nem is…
ELOISE:
(közbevágva) Egy pillanat! (fejét felemelve kikiabál) Te vagy az,
Ramona?
RAMONA:
(kintről gyenge kis hangon) Igen.
ELOISE:
(emelt hangon) Csukd be magad után a
bejárati ajtót, légy szíves!
MARY
JANE: Ramona az? Majd meghalok, hogy lássam! Tudod, hogy azóta nem is láttam...?
Amióta az történt vele…
ELOISE:
(csukott szemmel kiabálva ki) Ramona,
menj a konyhába, hogy Grace segíthessen levenni a gumicsizmádat!
RAMONA:
(emelt hangon) Rendben. (kicsit halkabban) Gyere, Jimmy!
MARY
JANE: Majd meghalok, hogy lássam! (kilöttyinti
italát) Ó, Istenem! Nézd, mit csináltam! Szörnyen sajnálom, El!
ELOISE:
Ugyan, hagyd csak! Amúgy is utálom ezt az átkozott szőnyeget. Mindjárt hozok
neked egy másikat.
MARY
JANE: Nem szükséges, nézd, még megvan a fele.
ELOISE:
Biztos? Adj egy cigit!
MARY
JANE: (odanyújtja a dobozt Eloise-nak)
Ó, majd meghalok, hogy lássam! Kire hasonlít most?
ELOISE:
(meggyújtva a cigarettáját) Akim
Tamiroffra.
MARY
JANE: Ne már, komolyan.
ELOISE:
Lew. Lew-ra hasonlít. Amikor az anyja átjön, mintha hármas ikreket látnék.
(fel sem ülve kezébe vesz egy hamutálat, majd
a hasára helyezi) Amire nekem szükségem van, az egy kokker spániel vagy
valami ilyesmi. Hogy valaki rám is hasonlítson.
MARY
JANE: Mi van a szemével? Úgy értem, nem romlott azóta vagy ilyesmi, ugye?
ELOISE:
Isten ments! Semmi, amiről tudnék.
MARY
JANE: Lát egyáltalán szemüveg nélkül? Ha - mondjuk - ki kell mennie éjszaka
vagy valami?
ELOISE:
Senkinek nem beszél róla. Szörnyen titokzatoskodó.
MARY
JANE: (az ajtó nyílására odafordul, majd
nyájasan üdvözli a belépő kislányt) Hát szervusz, Ramona! Micsoda csinos
ruha! (letéve poharát) Fogadok, nem
is emlékszel már rám, Ramona.
ELOISE:
Természetesen emlékszik. Ki a hölgy, Ramona?
RAMONA:
Mary Jane. (vakarózni kezd)
MARY
JANE: Bámulatos! Kapok egy puszikát, Ramona?
ELOISE:
(indulatosan Ramonának) Hagyd ezt
abba!
Ramona leáll a
vakarózással.
MARY
JANE: Adsz egy puszikát, Ramona?
RAMONA:
Nem szeretem megpuszilni az embereket.
ELOISE:
(felhorkan) Hol van Jimmy?
RAMONA:
Itt van.
MARY
JANE: (Eloise-hoz fordulva) Ki az a
Jimmy?
ELOISE:
(gúnyosan) Ó, Istenem, a lovagja. Oda
megy, ahova ő. Azt csinálja, amit ő… Tiszta kabaré.
MARY
JANE: (lelkesen) Tényleg? (Ramonának, előrehajolva) Már van
lovagod, Ramona?
Ramona közönyösen,
szótlanul áll, nem reagál.
ELOISE:
(szigorúan) Ramona, Mary Jane
kérdezett valamit.
Ramona ujját az
orrocskájába dugja, továbbra sem szól.
ELOISE:
(türelmetlenül) Hagyd ezt abba! Mary
Jane azt kérdezte, van-e lovagod.
RAMONA:
(az orrában turkálva) Van.
ELOISE:
(ingerülten) Ramona, fejezd ezt be,
de rögtön!
Ramona leereszti
a kezét.
MARY
JANE: Nos, szerintem ez csodálatos! Hogy hívják? Elárulod nekem a nevét,
Ramona? Vagy ez nagy titok?
RAMONA:
(előre-hátra billegve) Jimmy.
MARY
JANE: Jimmy? Ó, imádom a Jimmy nevet! És milyen Jimmy, Ramona?
RAMONA:
Jimmy Jimmereeno.
ELOISE:
Állj nyugodtan!
MARY
JANE: Nahát, ez ám a név! Hol van Jimmy? Elárulod nekem, Ramona?
RAMONA:
(hanyagul lendítve kezével) Itt.
MARY
JANE: (körbenéz, majd provokatív
mosollyal, mézes-mázosan szól) Itt hol, szívecském?
RAMONA:
Itt. Fogom a kezét.
MARY
JANE: (tanácstalanul Eloise-nak) Nem
értem.
ELOISE:
Rám ne nézz!
MARY
JANE: (Ramonához) Á, értem már. Jimmy
csak egy képzelt kisfiú. Bámulatos! (előrehajolva,
szívélyes hangon) Hogy vagy, Jimmy?
ELOISE:
Ő nem beszél veled. Ramona, mesélj Mary Jane-nek Jimmiről!
RAMONA:
Mit meséljek neki?
ELOISE:
Állj egyenesen, légy szíves! Mondd el Mary Jane-nek, hogy néz ki Jimmy!
RAMONA:
Zöld szeme van és fekete haja.
ELOISE:
És még?
RAMONA:
Se apukája, se anyukája.
ELOISE:
És még?
RAMONA:
Nincsenek szeplői.
ELOISE:
(egyre türelmetlenebbül) És még?
RAMONA:
Egy kard.
ELOISE:
És még?
RAMONA:
(durcásan) Nem tudom. (megint vakarózni kezd)
MARY
JANE: Csodásnak hangzik. Mondd, Ramona, Jimmy is levette a gumicsizmáját,
amikor bejöttetek?
RAMONA:
Neki bakancsa van.
MARY
JANE: (Eloise-nak) Bámulatos!
ELOISE:
(epésen) Csak hiszed. Én egész nap
ezt hallgatom. Jimmy vele eszik. Vele fürdik. Vele alszik. Ramona képes az ágy
legszélén feküdni, nehogy véletlen ráfeküdjön Jimmyre és ártson neki.
MARY
JANE: (a hallottaktól felvillanyozva,
izgatottan harapja be alsó ajkát) De honnan kapta a nevét?
ELOISE:
Jimmy Jimmereeno? Isten tudja.
MARY
JANE: Valószínűleg valamelyik környékbeli kisfiú után.
ELOISE:
(ásítva megrázza a fejét) Nem,
nincsenek kisfiúk a közelünkben. Egyáltalán nincs gyerek. A hátam mögött
Termékeny Terkának hívn…
RAMONA:
(közbeszól) Anyuci, kimehetek
játszani?
ELOISE:
Épp csak hogy bejöttél…
RAMONA:
Jimmy megint ki akar menni.
ELOISE:
Miért? Ha megkérdezhetem.
RAMONA:
Kint hagyta a kardját.
ELOISE:
(ingerülten) Ó, ő meg az átkozott
kardja. Hát akkor menj! Vedd vissza a csizmádat!
RAMONA:
(kivesz egy elégett gyufaszálat a
hamutálból) Megkaphatom ezt?
ELOISE:
(kijavítva lányát) Elkérhetem ezt?
Igen. Kérlek, maradj távol az úttesttől!
MARY
JANE: (énekes hanglejtéssel)
Szervusz, Ramona!
RAMONA:
(érzelemmentesen) Szervusz! Gyere,
Jimmy!
ELOISE:
(hirtelen talpra ugrik) Kérem a
poharadat!
MARY
JANE: Nem, tényleg, El. Mindjárt négy óra, már Larchmontban kellene lennem. Mr.
Weyinburg olyan aranyos, utálnám ha…
ELOISE:
Hívd fel, és mondd neki, hogy meghaltál! Engedd már el azt a francos poharat!
MARY
JANE: Nem, komolyan, El. Úgy értem, szörnyen kezd fagyni odakint. Alig van
jégoldóm a kocsiban. Ha most nem…
ELOISE:
Hadd fagyjon! Irány telefonálni! Mondd, hogy halott vagy! Add azt ide!
MARY
JANE: Nos hát akkor… merre találom a telefont?
ELOISE:
(kifelé indul az üres poharakkal) Azt
hiszem, erre me-e-ent… (játékosan autót
utánzó hangokat ad ki, majd szándékosan beleütközik a telefonos asztalkába)
Mary Jane fejcsóválva
kuncog.
Sötét,
átvezető zene.
HARMADIK
JELENET
(Eloise, Mary
Jane, Ramona)
Változatlan
helyszín és díszlet.
Eloise a földön
fekszik, whiskey-s poharát hasán egyensúlyozva. Mary Jane a díványon hasal,
állát tenyerébe támasztva.
ELOISE:
Úgy értem, te nem igazán ismerted Waltot. Ő volt az egyetlen fiú, aki meg
tudott nevettetni. Mármint úgy igazán. Emlékszel arra az estére – az utolsó
évünkből – amikor az az őrült Louise Hermanson berontott a szobánkba az új
fekete melltartójában, amit Chicagoban vett?
Mary Jane
kuncog.
ELOISE:
Na, ő is pont olyan nagyon meg tudott nevettetni. Amikor beszélt hozzám, akár telefonon
keresztül is. De még levélben is képes volt rá! A legszebb az egészben pedig,
hogy meg se próbált vicces lenni. Egyszerűen csak az volt. Hé, mi lenne, ha
megdobnál egy cigivel?
MARY
JANE: (nyújtózkodva) Nem érem el
őket.
ELOISE:
Á, fújd föl! (a plafont bámulva)
Egyszer elestem. Mindig a kantin előtti buszmegállóban vártam rá. Egy este
késett, a busz meg már épp kigurulóban volt az állomásról. Nekiiramodtunk, hogy elérjük, de elestem és
kificamítottam a bokámat. Azt mondja erre: „Szegény Sebesült Baka!” A bokámra
értette. Szegény kis Sebesült Bakának nevezte… (lágy hangon) Istenem, milyen kedves volt!
MARY
JANE: Lew-nak nincs humora?
ELOISE:
(szórakozottan) Micsoda?
MARY
JANE: Lew-nak nincs humora?
ELOISE:
Jaj Istenem, ki tudja… De. Gondolom, van neki. Nevet a rajzfilmeken meg
hasonlókon. (felemeli fejét, és kortyol
az italából)
MARY
JANE: Nos, ez nem minden. Mármint ez tényleg nem minden.
ELOISE:
Mi nem az?
MARY
JANE: Hát tudod… A nevetés meg a többi.
ELOISE:
Ki mondja?! Ide hallgass, hacsak nem akarsz apáca lenni, jobban teszed, ha
nevetsz.
MARY
JANE: (kuncogva) Borzasztó vagy!
ELOISE:
(elrévedezve, szeretettel) Istenem,
de kedves volt! Vagy vicces volt, vagy édes. Nem olyan bugyután kisfiúsan édes.
Ez az édesség egy különleges formája volt. Tudod, mit csinált egyszer?
MARY
JANE: (fejét rázva) A-aaa.
ELOISE:
A Trentonból New Yorkba tartó vonaton ültünk. Pont az után volt, hogy
besorozták. Hideg volt a kocsiban, és betakaróztunk a kabátommal. Alatta – emlékszem
- Joyce Morrow kardigánját viseltem, tudod, azt az égszínkéket.
Mary Jane
bólint.
ELOISE:
A keze a hasamon volt. Tudod… Szóval hirtelen ezt mondja: „Annyira gyönyörű a
hasad, hogy szinte azt kívánom, lépjen be egy tiszt és parancsoljon rám, hogy a
másik kezemet dugjam ki az ablakon.” Azt mondta, igazságosan akar cselekedni. Aztán
elvette a kezét, és rászólt az ellenőrre, hogy húzza ki magát. Ha van dolog,
amit ki nem állhat, mondta neki, az az, ha egy férfi nem viseli büszkén az
egyenruháját. Az meg csak annyit felelt neki, hogy aludjon inkább. (elmereng) Nem is mindig az, amit
mondott… hanem ahogy mondta. Érted.
MARY
JANE: (óvatosan puhatolózva)
Beszéltél róla valaha is Lew-nak? Említetted egyáltalán?
ELOISE:
Nos, egyszer belekezdtem. De az első kérdése az volt, hogy mi volt a rangja?
MARY
JANE: És mi?
ELOISE:
(gúnyosan) Ha!
MARY
JANE: (mentegetőzve) Nem, csak úgy
értem…
ELOISE:
(kitör belőle a nevetés) Tudod, mit
mondott egyszer? Érzi, hogy jól halad az előmenetele a hadseregben, csak kár,
hogy pont az ellenkező irányba, mint mindenki másé… Azt mondta, hogy az első
előléptetésénél ahelyett, hogy csíkokat kapna, megfosztják majd a ruhaujjától.
Mire meg elér a tábornokságig, már anyaszült meztelenül áll majd, mindössze egy
sorkatonai jelvénnyel a köldökében.
MARY
JANE: (elgondolkozva hallgatja, nem nevet)
ELOISE:
Nem tartod viccesnek?
MARY
JANE: De igen. Mindössze azon tűnődöm, miért nem beszélsz róla egyszer Lew-nak?
ELOISE:
Hogy miért? Mert átkozottul híján van az intelligenciának, hát azért. Amellett,
ide hallgass, te karrierista lány! Ha még egyszer úgy döntenél, hogy férjhez
mész, soha ne mondj el semmit a férjednek! Értesz engem?
MARY
JANE: Miért?
ELOISE:
Mert én azt mondom, azért. Azt akarják hinni, hogy egész életedben felfordult a
gyomrod, valahányszor egy srác a közeledbe jött. Nem viccelek. Persze, azért
elmondhatsz ezt-azt, de nem teljesen őszintén. Sohase teljesen őszintén! Ha azt
mondod, ismertél valaha egy jóképű fiút, egyből fűzd hozzá, hogy szinte már
lányosan szép volt! Ha egy eszes srácról mesélsz, el kell mondanod azt is, hogy
ugyanakkor beképzelt alak vagy idegtépő egy okos tojás volt. Ha nem teszed,
minden áldott alkalommal a fejedhez vágják a szerencsétlen fickót, amikor csak
alkalmuk nyílik rá. (elgondolkozik, iszik)
Persze, meg fognak hallgatni, nagyon éretten meg minden. Még az ábrázatuk is meglepően
intelligens lesz. De ne hagyd, hogy átverjenek! Higgy nekem! A poklot fogod
megjárni, ha bizalmat szavazol nekik intelligencia terén. Emlékezz a szavamra!
MARY
JANE: (bánatos arccal töpreng) Nem
mondhatod, hogy Lew nem intelligens.
ELOISE:
Én ne mondhatnám?
MARY
JANE: (naivan) Mármint ő okos, nem?
ELOISE:
(kiábrándultan) Ó, minek is tépem a
számat? Ejtsük a témát, csak elszomorítlak. Szólj rám, hogy fogjam be!
MARY
JANE: Hát akkor minek mentél hozzá?
ELOISE:
Jaj Istenem! Nem tudom. Azt mondta, szereti Jane Austent. Hogy a könyvei
rengeteget jelentenek neki. Pontosan ezt mondta. Már házasok voltunk, mire
rájöttem, hogy egyetlen egyet sem olvasott közülük. Tudod, ki a kedvenc írója?
Mary Jane a fejét
rázza.
ELOISE:
L. Manning Vines. Hallottál róla valaha is?
MARY
JANE: A-aaa.
ELOISE:
Hát én sem. Meg senki sem. Írt egy könyvet négy férfiról, akik éhen haltak
Alaszkában. Lew nem emlékszik a címére, de ez a legszebben megírt könyv, amit
valaha olvasott. (epésen) Krisztusom!
Még ahhoz sem elég őszinte, hogy egyenesen kimondja, azért kedveli a
történetet, mert a négy pacák éhen hal egy igluban vagy miben. Azt kell
mondania, hogy „gyönyörűen van megírva”…
MARY
JANE: Túl kritikus vagy. Úgy értem TÚL kritikus vagy. Lehet, hogy volt benne
valami jó…
ELOISE:
Hidd el nekem, hogy nem volt. (elgondolkodik)
Neked legalább van munkád. Neked legalább van valamid, ami…
MARY
JANE: De figyelj ide, azt se mondod el neki soha, hogy Waltot megölték? Úgy
értem, ha tudná, nem lenne féltékeny, nem igaz? Mármint hogy megölték meg
minden.
ELOISE:
Ó te jó ég! Te szegény ártatlan kis karrierista lány! Akkor csak rosszabb
lenne. Hullagyalázóvá válna. Figyelj, mindössze annyit tud, hogy randizgattam
egy Walt nevű sráccal, egy jó szövegű kiskatonával. Megmondani neki, hogy
megölték, az utolsó dolog lenne, amit valaha tennék. De a legutolsó. És ha
mégis úgy döntenék – ahogy nem döntenék – ha esetleg mégis megtenném, akkor is
azt mondanám neki, hogy ütközetben halt meg.
MARY
JANE: (arcát a karján pihentetve) El,
miért nem árulod el nekem, hogy halt meg? Esküszöm, nem mondom el senkinek. De
tényleg. Kérlek!
ELOISE:
Nem.
MARY
JANE: Kérlek! Nem árulom el senkinek. Becsületszavamra!
ELOISE:
(befejezi italát, majd a poharat
visszahelyezi a hasára) Elmondanád Akim Tamiroffnak.
MARY
JANE: Nem, nem tenném. Mármint senkinek…
ELOISE:
(türelmetlenül közbevág) Ó… az ezrede
éppen pihenőt tartott valahol. Két csata között voltak vagy hogy, ezt mondta a
barátja, aki írt nekem. Walt és egy másik fiú egy kis japán tűzhely
becsomagolásával foglalatoskodott. Valami ezredes haza akarta küldetni. Vagy
elővették épp, hogy újracsomagolják? Nem tudom pontosan. A lényeg, hogy tele
volt benzinnel meg valamilyen gyúlékony anyaggal, és az egész az arcukba
robbant. A másik srác csak az egyik szemét vesztette el. (rázni kezdi a zokogás, megfogja a poharat a hasán, hogy ne essen le)
MARY
JANE: (lecsusszan a díványról, négykézláb
Eloise-hoz megy, és megsimogatja a homlokát) Ne sírj, El, ne sírj!
ELOISE:
Ugyan ki sír?!
MARY
JANE: Tudom, de tényleg ne! Nem éri meg.
A bejárati ajtó
nyílása hallatszik.
ELOISE:
(orrhangon) Ez Ramona, megjött. Tégy
meg nekem valamit! Menj ki a konyhába és mondd meg Mianevének, hogy ma korán vacsoráztassa
meg! Lassan ideje, mindjárt öt óra van. Megteszed?
MARY
JANE: Rendben, de csak ha megígéred, hogy abbahagyod a sírást.
ELOISE:
Megígérem. Csak menj! Ebben a pillanatban képtelennek érzem magam rá, hogy
kimenjek abba a rohadt konyhába.
Mary Jane feláll,
megbillen, majd rátalálva egyensúlyára kimegy a szobából. Eloise mozdulatlanul
fekszik a földön, maga elé mered, és légzése lassan egyenletessé válik. Ramona
trappol be félig lehúzott csizmával, nyomában a kissé ingatag Mary Jane-nel.
MARY
JANE: Nem engedte, hogy levegyem a csizmáját.
ELOISE:
(még mindig fekve orrát fújja,
zsebkendőjén keresztül szól Ramonához) Menj ki Grace-hez, és szólj neki,
hogy vegye le a csizmádat! Tudod, hogy ide nem jöhetsz be…
RAMONA:
(éneklő hangon közbeszól) A mosdóban
van.
ELOISE:
(nagy nehezen feltápászkodik ülő
helyzetbe) Add ide a lábad! Előbb ülj le, kérlek!
Ramona leül ott,
ahol van.
ELOISE:
(türelmetlenül) Ne oda! Ide! Te jó
ég!
MARY
JANE: (az asztal alatt a cigarettája után
kutat) Hé, találd ki, mi történt Jimmyvel!
ELOISE:
Fogalmam sincs. (Ramonának) A másik
lábad. A másikat!
MARY
JANE: (könnyedén) Elütötte egy autó.
Hát nem tragikus?!
RAMONA:
Láttam Lurkót egy csonttal.
ELOISE:
Mi történt Jimmyvel?
RAMONA:
Elütötték, és meghalt. Láttam Lurkót egy csonttal, és nem akarta…
ELOISE:
Mutasd csak kicsit a homlokod! (Ramona
homlokán tartja kezét pár pillanatig) Mintha egy kis lázad lenne. Szaladj,
szólj Grace-nek, hogy fent vacsorázol! Aztán egyből irány az ágy! Később
felmegyek. Na, menj gyorsan! (meglóbálva
a csizmácskákat) Ezeket ne hagyd itt!
Ramona
óriáslépésekkel, lassított felvételként vonul ki a szobából.
ELOISE:
Dobj már meg eggyel! Meg igyunk is még egyet!
MARY
JANE: (odavisz egy cigit Eloise-nak)
Ez már valami, nem igaz? Mármint a Jimmy ügy. Micsoda fantázia!
ELOISE:
Hm. Hozol inni, ugye? Ragadd csak meg az egész üveget! Én nem akarok kimenni
oda. Az egész rohadt helyiség narancslétől bűzlik.
Sötét,
átvezető zene.
NEGYEDIK JELENET
(Eloise, Grace,
Mary Jane, Ramona)
Először
a nappali szobát látjuk, változatlan díszlettel. A megvilágítás arra utal, hogy
kint már sötét van, egy-két kis lámpa világítja meg a szobát. Érzelmes, szomorú
hangulatú zene szól.
Eloise az ablakülésen
ül, fejét a falnak támasztva. Gondolataiba merülve, borúsan bámul kifelé. Haja
és ruhája rendetlenül áll. Mary Jane a díványon hason elterülve alszik.
Hirtelen láthatóvá
válik egy másik – eddig nem látott - helyszín, Ramona szobája. A két színteret
párhuzamosan, de más-más megvilágításban látjuk. A kislány szobájában ágy, mellette
éjjeliszekrény lámpával. Gazdag berendezés, sok játék, a szoba mégis steril
hatást kelt.
Ramona pizsamában van, egyedül
készülődik lefekvéshez. Ruháit rendetlenül szanaszét hagyja, de szemüvegével
gondosan bánik. Megtörölgeti az üveget, behajtja a szárakat és lencsével
fölfelé helyezi el az ágya melletti éjjeliszekrényen. Az olvasólámpát égve
hagyva bújik be az ágyba, annak peremére húzódva.
A nappaliban megcsörren
a telefon. Eloise minden sietség nélkül, kissé imbolyogva indul a készülék
irányába. Mary Jane meg se rezzen. Ramona szobája ezen a ponton elsötétedik.
ELOISE:
Halló! (…) (érzelemmentesen) Szia! (…)
Nem, sajnos nem tudok érted menni. Itt van Mary Jane. (kissé összeszedetlenül) Pont az én kocsim előtt parkol. Nem találja
a… kulcsát. Sehol. Nem tudok kiállni. Vagy húsz perce keressük a
hogyishívjákban… a hóban meg mindenhol. De semmi. Nem tudnál Dickkel és
Mildreddel jönni? (…) Ó, hát ez durva, barátom. Alakíthatnátok egy osztagot,
hogy hazamasírozzatok. (gúnyos mosollyal)
Bal-jobb-bal-jobb… lehetnél te a parancsnok! (…) Nem vicceskedem, tényleg nem. Eleve
mosolyra áll az arcom…
Eloise a kagylót
letéve visszasétál az ablakhoz, és kitölti magának a maradék whiskey-t.
Visszaül az ablakülésre. Mikor Grace belépve villanyt kapcsol, ijedten
összerezzen.
ELOISE:
Jobb, ha nyolcig nem is tálalsz, Grace. Mr. Wengler kicsit késik.
GRACE:
A hölgy elment?
ELOISE:
(a dívány felé pillantva) Ő most pihen.
GRACE:
Ó… (félénken) Mrs. Wengler, az járt a
fejemben, nem maradhatna-é az uram éjszakára? Bőven van hely a szobámban, és
reggelig nem kell visszamennie New Yorkba. És annyira veszélyes most odakünn…
ELOISE:
A férjed? Hol van?
GRACE:
Most? Künn a konyhában.
ELOISE:
(hidegen) Nos, attól tartok, nem
töltheti nálunk az éjszakát.
GRACE:
(riadtan) Naccsád?
ELOISE:
(keményen) Mondom, attól tartok, nem
maradhat. Ez nem egy szálloda…
GRACE:
(kezét tördeli, bizonytalanul toporog
egy-két pillanatig, majd lemondóan) Igen, Naccsád. (el a konyha felé)
Eloise
összeszedi magát, és lassan kibotorkál a színről. Még halljuk, ahogy belerúg
valamibe.
ELOISE:
(kintről, dühösen) Ezek az átkozott
csizmák… (hallani a nagy csattanást,
ahogy félredobja őket)
Sötét.
ÖTÖDIK JELENET
(Eloise, Ramona)
Ramona
szobája.
Ramona az ágya
szélére húzódva alszik. Eloise belépve felkapcsolja a villanyt. Az ajtónál
keres támaszt egy percig, ahogy Ramonát nézi. Tántorogva lép az ágyához.
ELOISE:
(sürgető hangon) Ramona, ébredj!
Ébredj! Ramona!
RAMONA:
(hirtelen felriadva hunyorít) Anyuci?
ELOISE:
Azt hittem, azt mondtad, hogy Jimmy Jimmereenot elütötték és meghalt.
RAMONA:
Micsoda??
ELOISE:
Hallottad. Akkor miért alszol most is így?
RAMONA:
Mert.
ELOISE:
Hogyhogy mert?!? Ramona, nem vagyok épp olyan kedvemben, hogy…
RAMONA:
Mert nem akarom, hogy baja essen Mickeynek.
ELOISE:
(szinte kétségbeesetten) Kinek?!
RAMONA:
(orrát dörzsölve) Mickey
Mickerannonak.
ELOISE:
(éles hangon üvöltve) Most azonnal az
ágy közepére fekszel! Gyerünk!
Ramona rémülten
mered anyjára, mozdulatlanul fekszik.
ELOISE:
(hisztérikusan) Rendben van! (rángatva húzza-vonja a lefagyott kislányt az
ágy közepe felé) Na, most aludjál! (lihegve)
Hunyd le a szemed! Hallottad, mit mondtam, hunyd már le!
Ramona gyorsan
becsukja a szemét. Eloise lekapcsolja a villanyt, de megáll az ajtóban. Hosszan
áll a keretnek támaszkodva, a kis ágyat nézve. Arca megtört, sötét
gondolatokról árulkodik. Hirtelen odaszalad az éjjeliszekrényhez, térdét beütve
az ágy sarkába. Le se reagálva a fájdalmat felkapja Ramona szemüvegét, arcához
szorítja, és kitör belőle a zokogás.
ELOISE:
(térdre rogyva, sírva) Kis Sebesült
Baka… szegény Sebesült Baka… szegény kis Sebesült Baka…
Ramona hang
nélkül sírdogál. Eloise figyelmetlenül, lencséjével lefelé teszi vissza a
szemüveget. Feláll, majd hirtelen ingatag, de gyors mozdulatokkal tűrködni
kezdi Ramona ágyneműjét. Tesz pár esetlen gondoskodó mozdulatot a kislány
irányába, majd megpuszilja. Ramona szipog. Eloise lassan kibotorkál a színről.
Sötét.
HATODIK
JELELENET
(Eloise, Mary
Jane)
Helyszín
ismét a nappali.
Mary Jane
változatlan pozícióban alszik a díványon. Eloise zaklatott állapotban lép be,
és sietve – bár erősen tántorogva – Mary Jane felé indul. A dívány mellé
térdelve rázni kezdi a lányt, aki felriadva ülőhelyzetbe vágja magát.
MARY
JANE: Mi az?? Ki az?? Miii??!
ELOISE:
(Mary Jane keze után kap, és megszorítja)
Mary Jane, figyelj, kérlek! Emlékszel rá, hogy gólya korunkban volt az a
barna-sárga ruhám… amit a Boise-ban vettem… amire Miriam Ball azt mondta, hogy New
Yorkban senki nem hord olyat? Aztán meg sírtam egész éjjel? (Mary Jane kezét szorongatva, szipogva)
Ugye, én rendes lány voltam??! (fejét
barátnője ölébe hajtja, és zokog)
Mary Jane lassan
magához tér a kábulatból. Gyengéden Eloise fejére teszi a kezét és
megsimogatja, miközben őszinte szánalommal telve nézi.
Sötét.
VÉGE
