2017. február 26., vasárnap

Szépírói kurzus 2017 tavasz/2 - Kovács Éva verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 
Kovács Éva az Arany Jánossal kapcsolatos házi feladatot oldotta meg jól. Itt közlöm. 


Kovács Éva
Ágnes asszony fohásza

(Arany Jánosnak)

Drága Bírák! Esdve kérem, engedjenek
El sebtében, hisz folt esett a leplen,
Nem várhatok tovább,
Még ma el kell mennem…
Így esdekel Önökhöz lelkem!

Szalad az idő, s miként a patak sodrása,
Úgy cikáznak bűnös gondolataim
Szűk kalodába zárva.
Csak remélhetem, hogy
Elmém nem borul végül
Ítélettől megroppant szavak fogságába.

Állok megtörten, érzem sürgető késztetését
A rohanásnak…
Sietni kell haza, sok a szenny s a gyalázat,
Mit ma még el kell fednem…

Így esdekel önökhöz lelkem!

Szépírói kurzus 2017 tavasz/1 - Barna Györgyi verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 
Barna Györgyi azt a házi feladatot oldotta meg nagyon szépen, hogy Arany János híres versére írt egy sajátos variációt. Nagyszerű munka! Itt közlöm. 

Barna Györgyi:

Ágnes-szikla
                            (Arany Jánosnak)

Falu szélén, patak partján
Van egy kerek, nagy, kopott kő.
Nézi magát a habokban,
Mintha állna ott az idő.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Gyerek voltam, s azt mesélték,
Az a neve: Ágnes-szikla.
Csak az öregek ismerték –
Miért e név, mi a titka.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Nagyapám, ha arra jártunk,
Összébb húzta szemöldökét.
Elnézett a hegyek felé,
Mintha várná, hogy előlép.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Nagyanyám, ha dagasztáskor
Arra kértük, meséljen még,
Fejcsóválva elhallgatott,
Hogyha szóba hoztuk nevét.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Az a nagy kő, nagy, kopott kő
Attól lett oly sima, kerek,
Mert egy asszony télen-nyárom
Ott állt, s oda teregetett.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Teregette fehér gyolcsát,
Ott szapulta, dörzsölgette,
Két kezén a bőr levérzett,
Húsa látszott, s nem érezte.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Télre nyár jött, hőségre fagy,
Mindig ment a fateknővel,
Vitte gyolcsát, fehér gyolcsát,
Nem törődött az idővel.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Aki látta, köszöntötte:
„Hogy van mindig, Ágnes asszony?”
Ő csak félig, oldalt nézett,
S azt motyogta: „Foltos nagyon.”
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Télre nyár jött, hőségre fagy,
Csoszogva ment, bottal lépdelt,
Öreg, bütykös ujjai közt
Gyolcsa – áttetsző fehér lett.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Egyik reggel ott találták
A kő mellett, patakparton,
Hideg tél volt, csillogósra
Fagyott a kő és az asszony.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Csillámló fehér volt haja,
Fehér gyolcsa – mint a fátyol,
Hóval behintett ruhája,
S arcán tűnő, lenge álom.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Ott fekszik az erdő szélén,
Eltemették, megsiratták.
Imádkoztak, hogy meglelje
Lelke majd a nyugodalmát.
S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Azt mesélik, szép volt egykor,
S szeretőjét felbujtotta,
De ma már csak regéje él,
És a neve: Ágnes-szikla.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!