2022. szeptember 27., kedd

Szépírói kurzus 2022/ősz/5 - Pap Éva novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Pap Éva Salinger híres elbeszélése, az "Ilyenkor harap a banánhal" nyomán írt egy novellát. Kiváló munkáját örömmel közlöm.

 

Pap Éva

Szabadulás

J.D. Salingernek

 

– Anya? Már kétszer kerestelek! Azt hittem, baj van.

– Vissza akartalak hívni, csak épp...

– Apával van valami?

– Éppen főzök – felelte az asszony, ahogy egyik kezével a füle mellett tartotta a telefont. A hűtőszekrény mellé lépett. Szabad kezével kivette a lábast és odatette a tűzhelyre.

Pipiskednie kellett, hogy a konyha felső polcáról levegye a fémdobozt. Épp, hogy megemelte, vissza is tette.

– Áh... Nem találom a rizst. De nem baj.

– Merre van?

– Ő? Egész délután a pincét takarította. Az előbb ült be a kocsiba, hogy elvigye a háztól a kacatokat...

– A bank a pénzből egy fillért sem hagyott nektek?

– Ez a ház sokkal többet ért... Húsz év... De nemsoká vége lesz ennek. A tíz millióból nyolcat törlesztettünk – mondta az asszony, és amíg felsóhajtott, kissé eltartotta a telefont a fülétől. Közben a fiókból elővette a kést, és az asztalra rakta.  

Aztán a hűtőszekrényből kivette a két krumplit, amit talált. A kés mellé tette őket és leült.

– Győzöd a tanulást? – kérdezte, ahogy lányának falon függő gyerekkori képein megakadt a tekintete.

– Az egyetemen minden rendben. Készülök, de... Anya... Előadás végén odamentem a pszichológia professzorhoz.  Nem említettem neki, hogy kiről van szó... Azt magyarázta, azok az emberek, akik ilyesmin mennek keresztül, előfordulhat, hogy elveszítik az önkontrolljukat.

– Eltúlzod a dolgokat.

– De aggaszt, hogy a bolt előtt, annak a Józsinak panaszkodott, hogy már nem tudja mit csináljon...

– Ugyan, az a szerencsétlen fuvaros csak beszél összevissza – nyugtatta a nő a lányt, és amint felállt, az ablakhoz lépett. Lassan félre húzta a függönyt, és ahogy mereven bámult kifelé, folytatta.

– Azt mondta, több túlórát nem tud vállalni az üzemben, de talált vevőt a szerszámaira, és pénzzé teszi a motorját. Igaz is... Rég nem használta ezeket. Hónapok óta mondogatja, ne aggasszam magam. Van terve.

– Az lenne a legjobb, ha megszabadulna a...

– Attól az egytől nem fog soha...  – vetette közbe az asszony.

– Én nyugodtabb lennék... Mama, ha bármi van, ugye, megígéred, azonnal hívsz?

– Csak egy gombnyomás.

– Érdekes, hogy elbutul az ember. Észrevetted? Alig tudunk fejből egy-két telefonszámot. A tiétek könnyű. Negyvenkettő-nulla-nullakilenc-nullakilenc.

– Negyvennyolc-három-ötvenhét-kilencvenkettő. Mondd, drágám, mikor érkezel?

– Holnapután a szokásos vonattal. Itt leszek délután, de este már várnak a Nyugiban. Kell nekik hétvégén a segítség. Ne aggódjatok, a keresetemből ki tudom fizetni Pesten a tandíjat, a megélhetést.

– Apád mondta, kérdezzem meg: emlékszel-e a búgócsigádra és a plüss őzikére? Megtalálta őket.

– Régen nem érdekelték őt a dolgaim.

– Vagy csak te látod úgy... Mindig figyelmes ember volt...

– Anya, azért legyél óvatos.

– Tartom benne a lelket. Mondogatom neki, hogy megleszünk mi abban a másik házban is. Valahogy majd bevezetjük az áramot.

– Megnyugtatsz – felelte a lány. – Anya... Ha hazaér, mondd meg neki, hogy emlékszem. Piros, sárga, kék csíkos... És a Bambira is... Holnap hívlak!

 

*

 

A férfi az udvarban begyömöszölte az autóba az utolsó két, lomokkal megtömött zsákot. Közéjük dugdosta a lyukas esernyőt, ami olyan régi volt, hogy már nem is emlékezett rá. A rozsdás összecsukható ülőkét, aminek évekkel azelőtt szétfoszlott a vászna. Az első és a hátsó ülés közé még beszuszakolta a törött virágcserepeket és néhány ócskavasat. Bealkonyodott, mire a szeméttelepre ért.

Kihajigált mindent a kijelölt konténerbe, csak azt a hosszú tokot hagyta ott a csomagtartó hátuljában. Ahogy lecsapta az ajtót, a kerítés mellől különös ugatásra és vonyításra lett figyelmes. Sokszor hallotta ezt a hangot az erdőben, legtöbbször távolról. Az állat szürkésbarna szőre beleolvadt az avarba. Néhány lépéssel odébb felismerte a kapálózó őz sutát, ami a vaskerítés két rúdja közé szorult.

A kocsiban mindig tartott rongy darabot.

– Nyugodj meg. Ha nem látsz, nem félsz tőlem. Ugye? – mondta neki, ahogy közel ment hozzá és bekötötte a szemét.

Az azonnal elhallgatott.  

– Összefogom a lábaidat, csak amíg vissza nem mész. Így van, nem kapálózol. Csak egy pillanat... a szenvedés... már nem tart sokáig...

A férfi összefogta az őz két mellső lábát, a testét kissé felemelte és hátra tolta.

– Mindannyian csapdába esünk egyszer. Neked szerencséd volt.  

Az őz, ahogy átjutott a fémpálcák között, rövid ideig még meredten feküdt a földön.

– Menj már! – mordult rá a férfi. Az állat felpattant, ugrott egy nagyot és eltűnt a fák között.

Ő megfordult és visszament az autóhoz. Elhajtott a falu határát jelző táblán túlra, majd rákanyarodott az első bekötő útra. Ott lehúzódott jobbra, aztán leállította a motort. Lekapcsolta a fényszórókat és csak az utastér kis lámpáját hagyta égve.

Egy cetlire nagy betűkkel felírta a számot, 42 0 09 09 és becsúsztatta a forgalmi engedély mellé és otthagyta a műszerfalon.

Hátra ment és felnyitotta a csomagtartó ajtaját. A hold minél inkább feljebb jött, úgy lett fényesebb, és bevilágított. A tokból előhúzta a puskát, amit még otthon megtöltött és élesített. A távolból egy őzbak ugató hangját hozta el a gyenge fuvallatú szél. Ő álla alá igazította a cső végét és meghúzta a ravaszt.

 

 

 

 

 

2022. szeptember 22., csütörtök

Szépírói kurzus 2022/ősz/4 - Balizs Dániel verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Balizs Dániel egészen különleges munkával jelentkezett. Megírt egy Charles Bukowski-verset, magyarul is, angolul is. Zseniálisan izgalmas. Örömmel közlöm.

Dániel Balizs-Charles Bukowski // Meetings

 

they’re coming and give hand,
they’re coming and hug me,
nice to see you again, they say,
talk a lot and proud of that:
their only real skill,
they take care not to take
even a word seriously,
lunch and smartphones,
cocktails and smartphones,
meaningless words, smart phones,
birds and plastic bags,
heroin and carrot juice,
we are all together smiling,
talking to mute screens
mute faces,
we could do that even at home,
to the micro, to the toilet door,
to an overturned flower pot,
but we’re sitting here, carefully keeping
distance to each other,
the devil falls asleep on our shoulders,
after sending a photo of herself

 

Balizs Dániel-Charles Bukowski // Találkozások

 

jönnek és kezet nyújtanak,
jönnek és megölelnek,
de jó újra látni, mondják,
sokat beszélnek és büszkék rá:
az egyetlen igazi tudásra,
vigyáznak közben, nehogy akár
egy szavukat komolyan gondolják,
ebéd és okostelefonok,
koktélok és okostelefonok,
üres szavak, okos telefonok,
madarak és nejlonzacskók,
heroin és répalé,
sokan együtt mosolyogva
néma képernyőknek
néma arcoknak fecsegünk,
akár otthon is lehetne
a mikrónak, a wc-ajtónak,
egy felborult virágcserépnek,
de itt ülünk, egy helyet gondosan
kihagyva egymás között,
az ördög elalszik vállunkon,
miután fotót küldött magáról

 

Calarasi, Romania, 2022. június 1.
 

2022. szeptember 15., csütörtök

Szépírói kurzus 2022/ősz/3 - Makó Ágnes novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Makó Ágnes Kertész Imre Sorstalanság című regényének első mondatára írt novellát. Kiváló munkáját örömmel közlöm. 

Makó Ágnes

AMI TEGNAP TÖRTÉNT

Ma nem mentem iskolába.

Anya azt mondta, igazolja, csak ne mondjam el apának. Meg azt se, ami tegnap történt. Nekem mindegy, apa amúgy sem szokott kérdezni semmit, nem is beszélünk, inkább meccset nézünk.

Ma is meccset néztem, de egyedül. Anya felvette a fekete kabátját és elment, én ágyban maradhattam. Kicsit fájt a fejem és a karom. Aztán kimentem a kertbe. Anya azt mondta, vigyázzak a sebre, le is ragasztotta pókemberes ragtapasszal. A kertben rögtön felszedtem a ragtapaszt, jó kis seb, pirosan csillog. Tovább építettem a bunkert, befoltoztam a tetején a lyukat, körberaktam faágakkal és csináltam várárkot is. Elkezdtem csapdát építeni, olyat, mint a Robinsonban volt, ha arra jön a szomszéd ronda macskája, elkapom és váltságdíjat kérek érte.

Anya hozott ebédet, de ő nem evett, csak nézett. Úgy meg én sem tudok enni, ha néznek. A kanalamról mindig visszaestek a répák a levesbe.

Délután játszhattam a nindzsás játékkal, már kilences szintű a nindzsám, átugrik a tízemeletes házon és láthatatlanná tud válni. Szerintem anya is tud ilyet, olyan volt, mintha nem lenne otthon, aztán előbukkant a semmiből és elkezdte mondani, hogy reggel jön értem apa és elvisz a sulihoz, de ne menjek be, hanem az udvaron várjam meg őt, mert igazából holnap sem kell suliba mennem, hanem mindenféle vizsgálat lesz helyette, de apának ne szóljak, mert csak felhúzza magát. Azt mondta, beszélgetnem kell majd a piszológussal is, akit utálok, mert büdös a szája.

Aztán anya egyre idegesebben kérdezgetett, hogy miért csináltam a tegnapit, de nem tudtam válaszolni, mert nem is emlékszem, csak úgy megtörtént, szerintem a piszológus is ezt fogja kérdezni, és ha nem válaszolok, akkor egyre közelebb hajol és úgy kérdezget tovább, én meg nézem a száját és nem veszek levegőt és csak arra gondolok, hogy nehogy kinyissam a saját számat, mert akkor bejön a büdös.

Amikor este anya telefonált, akkor is bejött a büdös, mert közben kiment cigizni és nyitva volt az ablak, de nem hallottam, miről beszél, mert zenét hallgattam max hangerőn. Amikor mentem lefeküdni, anya mondta, hogy másik suliba fogok járni, mert Zsombor kórházban van és a másik suliban is beszélnem kell a piszológussal és meg kell ígérnem, hogy soha többé nem verekszem és apának nem beszélhetek erről, amíg el nem kezdem az új sulit, mert csak felhúzza magát és tudom, milyen, amikor dühös.

Szépírói kurzus 2022/ősz/2 - Szolláth Mihály verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Szolláth Mihály Wilde híres versére írt egy változatot, olyan verset, amelynek közlése igen nagy öröm. 

 
Szolláth Mihály

Muszájban éltem

 Hommage à Oscar Wilde

 

Meghemperegtem minden vágyban lent, 
piszkos lett a lelkem, hányok tőle – 
hiába vetnék le mindent, pőre 
lettem, semmim se maradt égi, szent.

Kormos papírlapon egy regiment
betű és rím és hasonlat elég –
felgyújtottam –, nem maradt töredék
se, írni többé nemet, sem igent… 

Muszájban éltem negyven évet én.
Ezreknek mutattam, hogy’ éljenek,
Istennek tessen szép énekem. 

Minden hiába: karcos tévedés,
még messzebbre vannak a kék egek,
mint eddig bármikor – a szégyenem.