2021. február 24., szerda

Szépírói kurzus 2021/tavasz/7 - Magyar Dániel elbeszélése

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Magyar Dániel különleges elbeszélést írt. "Szótárnovellát", amelynek mintája leginkább Temesi Ferenc híres "szótárregénye", a Por című mű lehetett. Nagyszerű munka, gratulálok! 


Magyar Dániel

Kis dán nyelvlecke

 A férfi, akit életem párjaként tartottam számon, egyik este lefekvéskor egy dán nyelvkönyvet nyomott a kezembe. Azt mondta, javíthat a kedvemen. Ablaknyitvahagyósan fülledt nyári este volt, jólesett a leheletnyi légmozgás, ahogy felcsaptam a könyvet.

Hygge: többjelentésű dán szó, egyfajta életérzés, a megnyugtató környezet élvezetét jelenti nagyjából. Ilyen állapotban voltunk, amikor beköltöztünk ebbe a lakásba. Végre olyan színek, olyan formák vettek körül, amik mi vagyunk. Amikor évek múltán egyik reggel feltűnik, hogy a franciaágy fejtámlájáról lepattant a festék, mert annyiszor ütődött már a falhoz, talán az is Hygge. Ilyen életérzésű volt ez a lakás. Eggyel több szobával, mint amire kettőnknek szüksége van. Egyedül az orchidea nem érezte át a dolgot, évek óta nem hajlandó virágozni. Különleges egy növény.

Ønske: igazlelkű vágyat jelent. Évekkel ezelőtt jelent meg az életünkben. Azóta mindent végig csináltunk az ovulációs tesztek hónapokig tartó figyelésétől a kivizsgálásokon át a lombikprogramig. Óramű pontossággal terveztük, hogy mikor kell újra találkoznia a fejtámlának a fallal.

Opfyldelse: beteljesülés. Már mindketten elmúltunk negyven, amikor megismertük a szó jelentését. Van, akinek festményszerű élményként jelentkezik, van akinek egy dallam vagy érintés. Nekünk egy ultrahangképernyő.

Lykke: boldogság. A szó jelentése annyit tesz, mint emelkedett endorfinszinttel berendezni egy gyerekszobát, miközben folyamatosan mosolygunk. Már az sem hiányzik, hogy virágozzon az orchidea.

Speciallægepraksisplanlægnings-stabiliseringsperiode: a leghosszabb dán szó, valami olyasmit jelent, hogy egy orvos praxisában állandósul a beosztás. Nem csak kimondani nehéz a szót, de értelmezni is. Hogy lehet az, hogy a nőgyógyászt a rendszeres kontrollon egy másik, számunkra vadidegen helyettesíti, aki nemcsak szokatlanul fájdalmasan vizsgál meg, de szinte oda sem figyelve veti oda nekünk, hogy úgy tűnik, minden rendben. 

DØd: halál. Érdekes, hogy ez a szó rengeteg nyelven szinte ugyanúgy hangzik. Talán nem nagyon törték magukat a nyelvújítók, vagy nem szívesen foglalkoztak a témával. Mi is csak harmadnapon szóltunk egymáshoz utána. Körülbelül hatvan óra elteltével azt mondtam, hogy fázom (jeg fryser).

Smerte: gyász. Az ötödik hónapban ment el. Pontosabb, ha azt mondjuk, hogy a négy és feledik hónapban, de annál is azért kicsit több volt. Van az a táblázat, a férjem szerint felesleges figyelgetni. Pedig most le tudtuk olvasni, hogy négy hónapot és tizennyolc napot volt velünk. Több próbálkozásra a doki szerint már nincs igazán esély. A fejtámla mozdulatlan. Pontosan száznegyven boldog nap volt, dehogy felesleges az a táblázat.

Adoption: jelentése örökbefogadás. Dániában a legrugalmasabb a rendszer Európában, ott negyven felettiek is labdába rúghatnak (labda: kugle), ráadásul az uram félig dán állampolgár. Az ügyintéző nagyon kedves volt. Látszott, hogy tudja mit jelent a hygge meg a lykke. Mondjuk úgy könnyű kedvesnek lenni. Ha odaköltöznénk és legalább három éve lenne ott állandó lakcímünk, akkor talán bekerülhetnénk a rendszerbe, azt mondta.

Jorkolyggen: Ilyen szó nincs is, csak mi találtuk ki. Jelenthetné azt, hogy a remény csírája. Két és fél éve élünk Koppenhágában és bár ez ilyen idős növény esetén szinte lehetetlen, de idén először kivirágzott az orchidea.


2021. február 16., kedd

Szépírói kurzus 2021/tavasz/6 - Leitert Vivien verse

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Leitert Vivien azt a házi feladatot választotta, hogy epigrammát ír, disztichonokat, de témája nem a szerelem, vagy az erotika, mint például Janus Pannonius esetében olyan gyakran, hanem az elmúlás. Különleges munka született, filozófikus mű. Gratulálok! 


Leitert Vivien
 
Hajnalban fagy
 
Hőérzet simogatja plédek nélküli kékjét.
Fázza a tél hidegét: hó sajog élet alá.
Nyárfákat legel álmában, forró szösze gyűlik,
Szűk garatán levegő nem halad át soha már.       
Májusban tetemén friss fű nyílik feledésül:
Szél keze, óvd odaát néhai kis verebünk!        
 
 
 
Hőérzet simogatja plédek nélküli kékjét.
    -- |  -   u  u|  -  -|      -  - | -    u u| -      -  
Fázza a tél hidegét: hó sajog élet alá.
    -    u u| -    u u | - |  -     u u  | - u u | -
Nyárfákat legel álmában, forró szösze gyűlik
     -   - | -     u u | -    - |  -      -  | -   u  u |     -     -
Szűk garatán levegő nem halad át soha már.
    -      u u | -  u  u| - |     -    u   u | -     u u | -
Májusban tetemén friss fű nyílik feledésül.
   -  - |    -    u u.  | -       - | -    - | - u u | - -
Szél keze, óvd odaát néhai kis verebünk.        
   -  u  u |  -     uu | - | - u u | - u u | -
 
 
 

Szépírói kurzus 2021/tavasz/5 - Papp Lídia novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Papp Lídia Kertész Imre Nobel-díjas regényének a kezdő mondatát választotta, így írt elbeszélést. Feszes, jól megírt munka. Örömmel közlöm. 


PAPP LÍDIA

A mi osztályunk

 Ma nem mentem iskolába. Tegnap sem voltam iskolában. Igazából pont egy hónapja nem szabad bemenni. 

Persze az nem hiányzik, hogy a Bazsiék a nagyszünetben ellopják a tolltartómat és a kukába borítsák a tartalmát. Meg az se, hogy matekon a Galambos Tibi bökdössön a ceruzájával. Mindig matek előtt hegyezte ki, gondosan, hogy aztán a lapockám közé szúrja, és tele szájjal összeröhögjenek a Bazsival. Eddig nem mertem senkinek se szólni, csak a Zsuzska tudja.

A Zsuzska kicsit hiányzik.

Azt mondta, hogy majd kiforralunk egy jó kis bosszút a fiúk ellen. De aztán jött ez az egész. A vírus, a lezárások meg a digitális oktatás. Egyik napról a másikra kellett átállni. Nekem nem volt ellene kifogásom, de a Zsuzska nem szeret otthon lenni. Az apja miatt. Túl sokat veszekednek. Biosz szakkörre járt meg kosarazni, meg énekkarra, meg minden marhaságra, hogy minél kevesebbet legyen otthon. A biológia mondjuk tényleg érdekelte, a Losonczi tanárnőért meg egyenesen rajongott.

A fiúk persze ugyanolyan rosszak a képernyők mögött is, egyedül a Losonczi tanárnő tudta őket megfegyelmezni. Nála semmilyen trükköt nem mertek megcsinálni, a ceruzásat pláne nem. Szerettük az óráit. Az egész vírus dolgot is tök jól elmagyarázta még az egyik utolsó tantermi órán. Nála megértettük, miért olyan fontos a távolságtartás. Persze a fél osztályt még így se érdekelte, ugyanúgy bandáztak tanítás után, mint eddig. Átmásztak a suli mögötti lezárt játszótérre, vitték a gördeszkájukat meg a dugi cigit, amíg a közteresek haza nem zavarták őket.

Ma este mi is ki fogunk menni a térre a Zsuzskával. Nem találtunk jobb helyet, a bioszterem ablaka pedig pont oda néz. Nem számít most se a Bazsi se a Galambos Tibi. Azt beszéltük meg, hogy ma együtt leszünk, mind a 22-en, csak mi, akik ott voltak aznap. A mécseseket már megvettem, az az én feladatom volt, öngyújtó pedig úgyis lesz a fiúknál.

Persze lesz egy rövid, hivatalos megemlékezés is a suli előtt, ahova jön az egész tanári kar meg a többi felsős. Ott lesz a Losonczi tanárnő osztálya is, még csak ötödikesek.

Egyikük se látta, azt, amit mi. Nem őket kérdezte először az újság meg a tévé, hanem minket, a szemtanúkat. Az egész 7b-t, kivéve a Kiss Dorkát, mert a Kiss Dorka beteg volt aznap. Nekünk kellett elmondanunk a fennakadt szemeket, a földre zuhanó szemüveget és a száj sarkából kibuggyanó habot. Azt, hogy már csak 10 perc lett volna hátra az online bioszból, amikor a Losonczi tanárnő leesett a székről. Hogy hiába hívtuk, kiabáltunk, üvöltöttünk az otthoni monitorok mögötti a mikrofonokba, ő csak feküdt a padlón. Talán erre jött be a férje, talán a puffanásra, nem tudom. Tehetetlenek voltunk a gépek mögött, azok lettünk volna a valóságban is. A Bazsi csak azt mondogatta, hogy „tanárnő keljen fel.” Láttuk, ahogy a férje megpróbálja újraéleszteni, ahogy tárcsázza a mentőket. Az egész olyan volt, mintha nem is lenne igaz. Mi csak a képernyő mögött láttunk halált, filmeken meg játékokon, a képernyő mögötti halál pedig sosem igaz. Hittünk benne, hogy ez sem lesz az. A Zsuzska volt az első, aki lekapcsolta a kameráját és kilépett az óráról, aztán sorban mindannyian lehajtottuk a laptopok tetejét.

Állítólag kell majd egy pszichológus. Nem tudom, hogy kell-e, csak azt tudom, hogy sokáig szeretnék ott maradni a titkos virrasztáson az osztállyal.

 


Szépírói kurzus 2021/tavasz/4 - Pályi Ildikó verse

    A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Pályi Ildikó Janus Pannonius nyomán írt epigrammát, tökéletes disztichonokat, ráadásul nagyon is mai szókészlettel tudta kifejezni a "kertgondozás" jelentőségét. Egészen egyszerűen tökéletes verset hozott létre, mind tartalmilag, mind formailag. Külön öröm, hogy jelölte a verslábakat. Sokat tanulhatunk belőle. Nagyon gratulálok! 

Pályi Ildikó
 
Kertgondozás – Alapfok
 
Míg kertem tulajának slagja nem öntözi gyakran,
feslik a fűszövet és csak vegetál a virág.
Szétnéz, észleli, majd festői szavakkal itatja –
oldata sok feromont juttat a látszat alá.
Célt ér műsora lassan, mint kefe boglya hajakban.
Színpada táptalaján nyílik az orchideám.
 
  
=========================================================
 
Feladat: epigramma disztichonban
—  —  |  —  U  U |  —  —  |  —   U  U |  —  U  U |  —  —
—  U  U |  —  U  U |  —  |  —   U  U |  —  U  U |  —
 
  —   —  |  —  U  U |  —  —  |   —    U    U   |  —  U  U |    —    — 
Míg ker- |-tem tu -la |-já -nak | slag - ja nem | ön -tö -zi | gyak -ran
 
  —  U U |  —  U    U | — |   —  U   U  |  — U  U |  —
fes  -lik a | fű szö -vet | és | csak ve -ge | -tál a   vi | -rág
 
  —   —  |  —   U  U |   —   —  |  — U  U |   —   U  U |  —  —
Szét-néz, | ész -le -li,| majd fes | -tő -i sza | -vak -kal i | -tat -ja.
 
—   U   U |  —  U   U |      —  |  —  U  U |  —    U  U |  —
Ol -da -ta | sok fe -ro | -mont | jut -tat  a | lát -szat a | -lá.
 
 —  —  |  —   U   U |   —  —  |   —    U  U |   —    U   U |  —  —
Célt ér | mű -so -ra | las -san | mint ke -fe | bog -lya ha | -jak -ban.
 
—  U  U |  —  U  U |  —  |  —   U  U |  —  U  U |  —
Il-  la -ta |táp -ta -la |-ján |nyí  -lik az | or-chi-de|-ám

 

 


Szépírói kurzus 2021/tavasz/3 - Hajnal Éva verse

   A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva azt a házi feladatot választotta, hogy Janus Pannonius nyomán epigrammát ír, disztichonokat, vagyis egy hexameter és egy pentameter sor váltakozik a versében. Feladat volt az is, hogy a nagy költőelődhöz hasonlóan a vers tematikájában szerelmi, illetve erotikus hangulatú legyen. Kiváló munka született!


Hajnal Éva:
 
Árad
 
Kételyek ágboga, tétova nász szava gyűrt lepedőnkön,
ám, ez az éjszaka más, bőrömön illatod ég.
Más ez az éjszaka, bőrömön illata, nyílik a kertem. 
Tűzliliom-teli kert, nárdusolaj, aloé.
Mozdulatodra a testemen ámulat, éj fuvolázgat,
zúdul örömmuzsikád, árad, elönt a gyönyör.

 


2021. február 10., szerda

Szépírói kurzus 2021/tavasz/2 - Hajnal Éva versei

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva azt a házi feladatot választotta, hogy Weöres Sándor nyomán megírja a saját "Barbár dalát", vagyis "ismeretlen" nyelven ír verset, aztán "le is fordítja" azt. Nagyszerűen sikerült, kiváló munka mindkettő.



Hajnal Éva
 
kűne dö pött elenűni
 
tékinölé me pökki dö rött
tin zsökilippö
tin zsökilittö
leppe de kéli höppi dő
 
kimanittöllá me nitölli
fé nönö láni
fé nömö láni
kotte pán iribőne
 
mí teretí limönő ö ré
zsánü zsö tekkö
zsánü zsö tikkö
kűne dö pött elenűni
 
 
Hajnal Éva
 
kárpit az éj aranyára
 
záporeső hull illat az est
gyöngy tenyerembe
gyöngy tenyeredbe
illan az óra foszlik már
 
tovaindulnék de marasztalsz
két kezed érint
két kezem érint
csillag jár nyoszolyánkon
 
ládd rafinált muzsikás a szél
lehull a ruhám
lehull a ruhád
kárpit az éj aranyára

2021. február 9., kedd

Szépírói kurzus 2021/tavasz/1 - Bereczk Imola elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Bereczk Imola azt a házi feladatot választotta, hogy "A nő, aki" indítással ír elbeszélést. Kiváló munkája jól mutatja, hogy nevek, helyszínek használa nélkül is teljes képet kaphatunk, történetet, amely életeket, sorsokat villant fel. Gratulálok, tehetséges munka.


Bereczk Imola

Vallomás

A nő, aki minden szerdán meglátogatta a fiút, néha hozott magával egy kis mandarint, vagy valami különlegeset, mint a papaya vagy a mangó. Együtt találták ki, hogyan kell meghámozni az egzotikus gyümölcsöt, melyik része ehető, és melyik nem. Máskor egy új társassal állított be, amivel aztán egész délután játszottak, vagy egy érdekes könyvvel, amit a gyerekei már korábban elolvastak, és szerettek. Ilyenkor a fiú ágya elé állította a nyitott könyvet az asztalra, hogy ő olvasson belőle hangosan mindkettőjüknek. A nő türelmesen figyelt, szerette hallgatni a fiú hangját, csak lapozni állt fel. Végül mindig megbeszélték a történetet.  

Amióta a fiú az eszét tudta, jött hozzájuk a nő. Minden szerdán – télen és nyáron – lassan tizennégy éve. Ilyenkor a fiú anyja elment otthonról, hogy szívjon egy kis friss levegőt. Eljutott fodrászhoz, bevásárolni, vagy csak úgy csatangolni egyet. Semmi romantikus séta, a környezetváltozás volt csupán a lényeg. Már nem volt férje, és nem is akart ismerkedni.

– Minek legyen? – kérdezte. – Ezt az életet csak az igazi apa bírja, ha bírja.

Ennek a fiúnak az édesapja azonban nem bírta, helyette minden hónapban küldött egy jelképes összeget, amiből futotta a gyógyszerekre, és a rezsi egy részére.

A nő, aki minden szerdán eljött, már-már családtagnak számított, de csak a fiúval foglalkozott. A fiú furcsállta, miért nem lettek barátnők az édesanyával. Ők azonban nem beszélgettek másról, csak a fiú állapotáról és fizikai fejlődéséről. Szóval alig valamiről. Az édesanya nem ismerte jól a nőt, csupán annyit tudott róla, hogy ő is anya, és amennyit megfigyelt rajta. Az időjárásra egyre hevesebben reagáló, nehezen mozgó térdét, a szemében kopó fényt, a fakuló arcot, és a kezét, amire azóta se került gyűrű. A baleset óta a legmegbízhatóbb segítség lett, pedig előtte nem ismerték egymást.

Amikor először váratlanul megjelent az ajtóban, a fiú édesanyja nem akarta beengedni a lakásába. Gyűlölte. Sokáig a nő fájdalomtól és a sírástól szétmállott arcát, a kifordult térdét látta maga előtt, pedig annak már vagy tizennégy éve. Most sem szerette a nőt, de szüksége volt rá, miután egyedül maradt volt férje csekkjeivel. És mert meg akart bocsátani. Neki, a volt férjének, a világnak. És talán a sofőrnek is, pedig az még a helyszínen elnyerte méltó büntetését.

A fiú édesanyja nem értette, miért ajánlkozott a nő, hogy saját vesztesége ellenére eljárjon hozzájuk, de akkor dacból nem kérdezte. Mára nagyon érdekelte, miért a kitartása, de már nem merte faggatni. Kellett a nő segítsége, és félt attól, amit hallhat, vagy attól, hogy barátságtalanul reagál, és akkor elvesztheti az egyetlen támaszát, így a kérdés a közöttük lévő szakadék mélyén pihent.

Pedig a nő, aki minden szerdán meglátogatta a fiút, talán szeretett volna róla beszélni. A belsejét rágó, lassan emésztő érzésekről árulkodott szürkülő arcbőre, folyamatosan vékonyodó, bicegő lába.

Egy idő után a fiú édesanyja nem bírta tovább, és egy szerda este, épp a baleset tizennegyedik évfordulóján, eldöntötte, hogy rákérdez. Miután hazatért felüdülő körútjáról, kikísérte a segítségét, és beszélni kezdett.

– Ugye tudod, hogy nem te tehetsz róla? Hogy te is csak egy áldozat voltál?

A nő, aki mindig szerdán jött, kabátban állt az előszobában, keze már a kilincsen remegett, de erre a mondatra összeroskadt. Összecsúsztak izomtalan lábai, kitört belőle a zokogás, mint a vulkánból, amit a szeizmográf évek óta veszélyesnek ítélt.

– Az utolsó pillanatban is veszekedtem vele.

– Senki nem így képzeli az utolsó pillanatokat. Sajnálom, hogy nem tudtál tőle elköszönni, de nekem az az ember tette tönkre az életemet. Szerencséd, hogy te be voltál kötve, megúsztad, és élsz.

– De én veszekedtem vele.

– Tényleg sajnálom.

– Nem érted. Veszekedtem vele. A kocsiban. Ő csitított. Próbált előre nézni, de én csak ordítoztam vele. Haragudtam rá. Beszélt hozzám, rám nézett, és én tovább ordítottam, csapkodtam, pofon akartam vágni. Ő próbálta lefogni a kezemet, meg akart nyugtatni. Közben vezetett. Aztán hirtelen minden leállt, nem is tudom mi történt, jobbra csapódtunk, balra csapódtunk, majd nektek, végül a villanyoszlopnak. Fejjel lefelé csak azt láttam, hogy kint a pókhálósra tört üveg elé zuhan egy babakocsi. Pár másodpercig csend volt, aztán már fájdalmamban üvöltöttem tovább. Én veszekedtem.

A fiú anyja csak nézett, nézett. Nézte ezt a tizennégy év alatt egyre megtörtebb testet, a roncs tekintetet. Nem akart többet hallani.

– Elmúlt. Menj haza a gyerekeidhez! És várlak szerdán!