A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Ferenczi Ákos krimit írt, méghozzá megadott témára. A közelmúlt eseménye volt, hogy egy belvárosi szórakozóhelyen egy házaspár női tagja megölte a férjét. Ákos ezt az eseményt dolgozta fel, zseniálisan. Örömmel közlöm a munkáját.
Ferenczi Ákos
Füstbe ment terv, avagy ember tervez, ...
Úton vagyunk. Mindketten. Engem rendőrök visznek, bilincsben. Géza hullaszállítóban, fekete zsákban. Ez a marha, mindent elrontott. A tökéletes tervemet is.
Húsz évig éltük a boldog házasok nyugalmas életét. Rendszeresen jártunk színházba, étterembe, beutaztuk a fél világot. Aztán egy nem is olyan szép nap, Gézát elütötte az ötven. Szó szerint. Az öregedés szelleme megrémítette, kitört az a bizonyos pánik, az a kapuzárás előtti. Bizonyítani akart, magának, meg fene se tudja még kinek – nekem biztos nem, én már egyre kevésbé érdekeltem. Bezzeg a tíz-húsz évvel fiatalabb nőcskék, azok igen. Menő vállalkozó, rengeteg pénzzel, böszme nagy, márkás autóval, csak úgy ragadtak rá azok a hülye kis kurvák. És ő falta őket.
Türelmes voltam. Hallottam hasonló esetről, nem is egyről. Reméltem, csak egy-két évig tart a tombolás, aztán lenyugszik, visszatér a kandalló mellé. Nem így lett. Elfogyott a türelmem. Kértem, hogy váljunk el, de Géza nem ment bele. Nem akarta megosztani a pénzét a mocsok.
Azt hiszem akkor döntöttem, amikor a születésnapomat is valami lotyóval töltötte a Dunakanyarban, abban az ötcsillagos szállodában. Elfutott a méreg. Méreg! Ez az! Elteszem láb alól ezt a vén Don Juant! Pár nap alatt kidolgoztam egy tervet, a tökéletes gyilkosság tervét. Gézát holtan találják egy hegyvidéki nyaralóban, meztelenül, az ágy mellett elhagyott női fehérnemű, kis méret. Egyértelmű történet: nagyot akar a szarka, aztán a szíve nem bírja, a lány ijedtében meglép a pasi kocsijával, amit valahol a külvárosban, az egyik metróállomásnál hagy. A rendőrök értesítik az özvegyet, aki sír egy sort, hogy a megcsalás miatti düh, vagy férje elvesztése miatt, senki se tudja. Nincs ebben semmi különös. Hétköznapi sztori. Lassan haladtam az előkészületekkel, csöndesen, feltűnés nélkül.
Első lépés – Kommunikáció
Az internetes ténykedéshez venni a plázában egy használt okostelefont valami arab kereskedőtől, majd a hipermarketben feltöltőkártyát hozzá. Biztos, ami biztos, maszkban vásárolni, hogy ne lássa senki az arcomat. A Covid óta nincs ebben semmi feltűnő. Ha megvan, nyitni egy e-mail fiókot.
A feltöltőkártyát Géza adataival, az e-mail fiókot álnévvel regisztráltam.
Második lépés – Helyszín
Keresni egy kiadó magányos, hegyi házat. Manapság sok ilyen hely van. Kézenfekvő megoldás – pénzt előre kell utalni, kulcs az ajtó melletti kis széfben, nem kell a tulajjal találkozni. Kiválasztani egy nem túl távoli időpontot. Három nap, két éjszaka.
Befoglaltam – Géza nevében. A szállás költségét postai úton küldtem, a bankos utalást könnyen észrevehette volna.
Harmadik lépés - Kutatás
Az internet sötét bugyraiban megkeresni a megfelelő receptet és elkészíteni az oldatot
Egy fórumon találtam. Ott volt a recept. Most se hiszem el, hogy ilyen könnyen hozzáférhető bárki számára, de nekem kapóra jött. Csak pár csepp, az áldozat szívrohamot kap. A szer kevesebb mint huszonnégy óra alatt felszívódik, nyom nélkül. Ha érkezéskor megkapja, mire a tulajék megjelennek takarítani, már teljesen tiszta a szervezete. A hozzávalók sima drogériában is elérhetőek.
Negyedik lépés – Elterelés
Keresni a neten egy nőt – olyat, mint amilyenre manapság Géza hajt –, aki használt fehérneműit árulja. Rendelni tőle egy bugyit. Legyen S-es méret – az enyém L-es.
Meglepett, de vagy tucatnyi ilyet találtam. Kiválasztottam egyet. Csomagautomatához kértem az „árút”, teljesen anonim módon. Nem volt benne semmi szokatlan, ahogy a rendelés visszaigazolásánál írta, mások is így szokták. Légmentesen lezárt nejlonban érkezett, mellette fénykép a nő nemi szervéről és igazolás, mely szerint egész nap rajta volt a bugyi, és a vákuum csomagolás garantáltan megőrzi teste „illatát”. Hogy emberek mikre nem gerjednek ...
Ötödik lépés - Meggyőzés
Találkozni Gézával aznap, amikorra a szállást foglaltam, rábeszélni, jöjjön el velem, hogy „megmenthessük a házasságunkat”.
Délután háromkor találkoztunk a belvárosi kávézóban. A szerepemet betanultam, készen álltam a nagy előadásra, aminek végén elindulunk a kis hegyi menedékbe. Kihozták a kávét, én mondtam a szövegemet, Géza meg ..., Géza meg valami kis kurvával csetelt. Én szövegeltem, hogy így a szerelemünk, meg a házasságunk, meg úgy a gyerekek, soroltam a jobbnál jobb érveket, hogy miért kell megjavítanunk azt, ami elromlott, ez a bunkó meg oda se figyelt rám. Az a lotyó jobban érdekelte! Csak nyomogatta a telefonját sanda vigyorral arcán. Elöntött a méreg, nem voltam többé ura magamnak. Felkaptam egy kést az asztalról. A nyakát érte a vágás. Vér folyt mindenfelé. Az emberek sikítoztak, én csak álltam, talán még mosolyogtam is. Nem futottam el, csak vártam. A rendőrök és a mentősök nagyjából egyszerre érkeztek. Utóbbiak fölöslegesen.
A bilincs kattanása visszahozott a valóságba. Zokogni kezdtem. A rendőrök azt hitték, ezek a bűnbánat könnyei, azt mutatják, erős felindultságból gyilkoltam. Ez még jól fog jönni a tárgyaláson.
Úton vagyunk. Mindketten. Engem rendőrök visznek, bilincsben. Géza hullaszállítóban, fekete zsákban. Ez a marha, mindent elrontott. A tökéletes tervemet is.