2022. március 13., vasárnap

Szépírói kurzus 2022/tavasz/7 - Guzmics Petra elbeszélése

 Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Guzmics Petra különleges hangulatú elbeszélést írt. Egyéni látásmódja, szövegépítkezése miatt is nagyszerű munkának tartom. Gratulálok! 


Guzmics Petra

 Vonatállomás

 B. mindössze huszonhárom éves. A peron szélén áll, a bajusza rendezetlen. Egy szorosra tekert cigarettát helyez a szájába, a nyelvével megforgatja, meg is gyújtja, de nem szív bele. A cigarettavég egyre csak vékonyodik, hamuvá esik, a papír ég. A széteső hamut az arcába fújja a szél. Az állomás órájára pillant. L. késik. Addig megkeresi G.-t, ő is biztosan unatkozik.

A vonatállomás egy diófától hangos. A széllökések felbolygatják a lombkoronát, zörgése állandó nyugtalanságot szül a tétlenségben. Meleg tavasz van. A szél észak felől fúj, felkavarja a port és B. lelkét. Egyébként értelmetlenül szórja szét a messziről hozott északi szagokat, itt senki sincs, aki szívesen fogadná őket.

G. a megszokott helyen hátát a falnak támasztja. Szájában elrágcsált szivarvég. B. oda ül a lábához a porba, szemei feketén csillognak. Emlékszem arra a nyárra. Szólal meg. Ugyanilyen szél fújt és nem lehetett a tóban fürdeni, mert akkora hullámok verték a partot. Te és az öcsi persze vihogtatok, mint az idióták. Egy nőről, aki át szeretett volna öltözni, éppen lekapta a szél a törölközőt, és ott állt anyaszült meztelen a homokban. Majd hazaszaladtunk. Otthon várt a mama és a megterített asztal. Még egy pohár bort is kaptunk a tavalyi termésből, csak az öcsi nem, ő még nem ihatott.

B. felnézett G.-re. Bátyja magas, jóvágású fiú, olyan színésznek való. Szájából kiköpi a szivarvéget és elássa. Mikor ér ide L.?

Késik.

Mindketten maguk elé néznek, szemük feketén csillog.

*

A reggeli gyorsvonat tíz perc múlva szokott érkezni. A fiúk a vonat érkezésénél mindig ott gubbasztanak a vörös téglás fal előtt, a megtelt kocsik ablakain álmos fejek bámulnak kifelé. A tekintetek átsiklanak a három testvéren. Három szép, fekete szemű gyermeken. Mindhármuknál a száj görbületén már meglátszik a folytonos vágyakozás zűrje, de szemeik még úgy tudnak csillogni, még frissek a szépre való érzékenységtől. Az utasok között titokban a legszebb arcot keresik. Nem szólnak egymáshoz, de mindhárman ugyanarra az arcra gondolnak.  

*

Megjön L. A fején kalauz sapkája, kezében fényképezője. Miközben a jegyeket ellenőrzi, fényképezni is szokott. Fogja a kamerát, beélesít, és ellő egy-két képet. Szalmabálákról, marhákról, repülő kócsagról. G. közben nem mozdul el az állomásról, ő a jegypénztárban dolgozik. Három óránként elszív egy szivart, a kinti mosdó előtt néha elolvassa a híreket. B.-nek nincsen állása. Őt a diófa vonzza, a nyughatatlan rázkódás.

*

L. virgonc, bolondos gyerek, leül ő is B. mellé a porba, és keresztbe húzza a lábait. A szél! Hogy fújt azon a nyáron is! Egyszer, mielőtt még kizavartak volna a partra, egyenesen beleúsztam egy nagy hullámba, és mikor a felszínre jöttem, már borított is be a következő. A víz alatt lenni a legjobb! A mama jól megrótt érte. Beárultatok. Aznap nekem kellett mosogatnom. De nem bántam. A tó vize kárpótolt mindenért. Emlékeztek, amikor Eszter elúszott előttünk? Sosem fodrozódott szebben a víz, mint akkor.

Mi vagy te? Már nem csak fényképész, de hősszerelmes is? G. a port gyűri lábaival, miközben beszél, arcán furcsa fintor jelenik meg. Minek emlegetni azt a nyarat? Már semmi sem hozhatja vissza...

Attól még jobb emlékezni rá, mint elhitetni magaddal, hogy jelentéktelen volt. Szól közbe B.

*

A sínekre homokot fúj a szél, ha a gyors beérkezik hatalmas porfelhőt fog kavarni. G. meg is jegyzi. A munkások igazán elhordhatták volna a homokot. Így ez is a mi feladatunk lesz.

L. mozgolódik, rá se hederít a bátyjára. Eszter olyan karcsú és hajlékony volt. Elválaszthatatlanul simult egybe a vízzel. Egy borús napon megérintette a kezemet, és előre úszott. Azonnal utána vetettem magamat. A fekete forrás, ahová vezetett, a nád között kis folyosót nyitva csordogált. A nyílt vízről sötétedés után csak a jártas, ösztönösen kóválygó és boldogtalan találhatta meg beömlésének a helyét, az, aki kint felejtette magát a rágódásban. Felúsztunk rajta. Lábamat barna hínárok nyalogatták, a víz tiszta és hideg lett.  

Én inkább megyek. Áll fel hirtelen G.

De hiszen a gyors mindjárt itt lesz. Csodálkozik B.

Többé már nem vagyok kíváncsi rá. G. kihúzza magát és otthagyja a két kisebbiket.

L. és B. hallgatnak. Fülüket megüti a sínek kattogó hangja, ami előre jelzi a vonat közeledését.

*

A vonat nagy port kavar. A homok felcsapódik az ablakokra és bemocskolja az üvegeket. Sercegő hang vegyül a diófa zúgásába. L. és B. rezzenéstelen arccal bámulnak bele az átláthatatlan porfelhőbe. Sárgává válik a levegő. Megsárgulnak az ablakok, és velük együtt az utasok is. Elkenődött, arctalan alakok néznek vissza a két testvérre.

Tudod, én nem haragszom rád Eszter miatt. Szólal meg B., miközben próbál az ablakokon belesni. Hozzád vonzódott, ez ellen nincs mit tenni. G.-nek nehezebb, ne vedd magadra. Ő nagy dolgokra lett hivatva. Sem elviselni, sem megérteni nem tudja a természet akaratát. Mindenáron túl akar nőni rajta.

És te? Pillant fiatalabb bátyjára L. Te hogyan tudtál kibékülni azzal, hogy hármunk közül Eszter nem téged választott? Szemét ő sem veszi le a vonat ablakairól.

Egy idő után világossá vált számomra, hogy nem adhatok önkényesen jelentést Eszter személyének. Kezdi el B. Arcvonásai kisimulnak, szeme már nem csillog úgy. Nem befolyásolhatom azt, hogy milyen szerepet töltsön be az életemben. A jelentésadás lebutítása a dolgoknak, egy önző és ártó szándék. Igaz, kényelmesebb és biztonságosabb is úgy élni, hogy a jelentések keresésével megteremtjük magunk körül a világot, de a szavakkal csupán fátyolszerű igazságot lengetünk meg ahhoz képest, amilyen ismeretlen és teljes az ember személye. Felszabadító érzés lett rájönni arra, hogy hol a helyem. Eljutottam arra a pontra, ahonnan már nem ámítottam többé magamat. Nem lehet senkit sem elcsomagolni és zsebre vágni, mint ahogyan azt G. tette. Izgalmasabb lett érezni, tapasztalni, de úgy igazán tapasztalni, fázni és ázni, magányosnak lenni. Esztert még egy kevés időre messziről szemlélhettem, és az jó volt, úgysem került volna közelebb. Vállamon megéreztem a nyár utolsó erejét, kellemes melegét. Azután a mama meghalt, és vele együtt a nyár is. B. elhallgat, szája megfeszül. Gondolataival elkalandozik oda, ahol a víz terel, a nád a part közelében zúg, a levegő fáraszt, a víz csillogása pedig feslett, elnyúló délutánban szóródik szét. Itt kopik az égbolt. Suttogja maga elé, azonban L. már nem hallja a csikorgástól. Egy ablak húzódik le. A reggeli vonat, mintha erre a hangra várt volna, megugrik, de a lehúzott ablak mögött még mindketten meglátják a legszebb női arcot. Az arc elmosódik. L. és B. egy rövid ideig a vonat utolsó kocsijának jelzőlámpáját nézik, azután felállnak a helyükről és nekilátnak a napi teendőknek: L. a fején megigazítja kalauz sapkáját, fényképezőjével felszáll a következő személyvonatra, B. pedig a diófa alá áll. Az ágak tovább zörögnek, az üresen maradt sínpárra kimeríthetetlen zavarosság rakódik.