Szépírói kurzus 2022/ősz/9 - Szesztai Zsuzsa és Szolláth Mihály versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus két hallgatója, Szolláth Mihály és Szesztai Zsuzsa egymásnak írt verset. Pontosabban szólva, Zsuzsa verseire reagált Mihály. Mindkettőjük munkáját nagyon szerettem.  

Szesztai Zsuzsa

Levél egy barátnak

 

Napok óta nem írtam

egy sort sem, pedig akartam,

elsodortak a feladatok.

Gurulnak a hetek,

mint leszaladt gyöngyszemek,

s te itt élsz gondolataimban.

Mintha tegnap lett volna,

hogy ültünk a nappali homályban

és egy pohár bor mellett

megváltottuk a világot,

vagy legalábbis úgy hittük,

hogy nekünk dolgunk van.

Valahogy minden sok most,

az elvárás, a kötelesség,

magasan a léc.

Hogy ki tette oda?

Talán én magam voltam,

a megfelelni vágyás.

Nehéz megtalálni a határt

a fontos és fontosabb között.

Nem írtam, pedig készültem írni

napok, hetek, hónapok óta.

Tudom, te is így vagy ezzel,

ahogy én a világrengeteggel,

élsz egyik napról a másikra,

megállsz pillanatokra,

s akkor bocsánatot kérsz.

 

 

Azt hiszed

 

egy az irány

min haladunk

a vége ismert

kitaposott utakon

lavírozva köveken

átbukva kanyarokon

te a magadén

én az enyémen

egy az irány

az enyém

a tied

komótosan haladunk

a sorban a helyed

előre elrendeltetett

ismeretlen

a szereposztás

azt hiszed

megváltoztathatod

sorsod könyvéből

kitéped

a hetedik lapot

azt hiszed

valami változott

holott csak

kitoltad az időt

 

 
Szolláth Mihály
„Levél egy barátnak”
(Szesztai Zsuzsának ajánlom)
 
„Napok óta nem írtam
egy sort sem, pedig akartam,
elsodortak a feladatok.”
 
Aztán mégis nekifogtam,
mert szégyelltem kissé magam
s bár mindig írok valamit,
 
csak nem neki, vagy róla…
de ezt meg kell hetek óta
írnom már végre,
 
tovább nem halaszthatom
ma este tán felolvasom
versemet neki:
 
Kedves Zsuzsa – osztálytársam,
kedves és jó vagy, már ha
mondhatok ilyet,
 
csak képernyőn látjuk egymást,
de verseid, meglásd,
hű képet adnak
 
bennem: remek költő vagy,
és anya és nő, aki felhagy
a feleslegessel:
 
„…elvárás, a kötelesség,”
– mondod – „…magasan a léc”
ha lejjebb lenne,
 
akkor te sem szeretnéd…
„…te is így vagy ezzel,
ahogy én a világrengeteggel…”
 
– …persze, Zsuzsa, majd egyszer,
ha végzünk a verssel,
megállunk a pillanatban…
 
…és már nem kérünk bocsánatot
mert elengedtünk minden bánatot
„egy pohár bor mellett”
toljuk ki az időt.
 
(A vers Szesztai Zsuzsa hasonló című versére reflexió és tisztelgés -, a kurzív sorok, szavak idézőjelek közt az ő verséből valóak, és még néhány másik szó is, eltérően ragozott alakban, ami nincs jelölve. Sz. M.)