2009. március 22., vasárnap

Az idegen arc születése


Itt megnézhető a készülő kötetem borítója.

2009. március 21., szombat

Bemutató

2009. április 8-án lesz az Írók Boltjában Az idegen arc születése című kötetem bemutatója. A meghívó ezen a linken olvasható.

2009. március 16., hétfő

Beszélgetés a Bárkában.

Egy régi beszélgetés.

Idegenek (részlet)

Egy régi felolvasás.

Irodalmi est és doktori

Pénteken egy nagyon jól sikerült irodalmi estem volt a Marczibányi téri Művelődési Központban.
Balázs Tibor volt a házigazda, sokan voltunk, jól éreztük magunkat.
Előtte, az est előtt néhány órával az ELTE BTK Doktori Iskolájának keretében megvédtem Tamkó Sirató Károlyról írt PhD-disszertációmat, így hivatalosan doktori fokozatot nyertem el.

2009. március 8., vasárnap

Rómát oktatjuk római jogból

Rómát oktatjuk római jogból


Nagy érdeklődéssel és egyre fokozódó csalódottsággal olvastam Kis János cikkét, amelyben úgymond "vitatkozik" Sólyom Lászlóval (Kis János: Az államfővel vitázva, Népszabadság, 2009. március 7.). "Vitát", persze, nem olvastam ki Kis írásából, annál több egyetértésre leltem. A kiváló publicista-filozófus ugyan azt írja, hogy kolumnás cikkébe "nem fér bele mindaz", amiben szemlélete "különbözik" Sólyométól, de én már akkor is boldog lettem volna, ha csak egyetlen dolgot megemlít, amiben valóban vitatkozik az államfővel. Ezzel szemben mintegy hatszor használja Kis azt a kifejezést, hogy "egyetért" az államfő álláspontjával, illetve, hogy "igaza van" Sólyom Lászlónak. Az volt a benyomásom, olvasva a publicista-filozófus publicisztikáját, hogy értelmezni, elemezni akarja az államfő látványos némaságát, illetve mintegy megmagyarázni, legitimálni azt. Ilyen értelemben a cikk címe - finoman szólva - félrevezető, hiszen Kis cikke sokkal inkább tűnik az államfő szűk környezetébe tartozó megbízott publicista, mondhatni, bértollnok írásának, semmint valamiféle "vitacikknek".
Kis János arról beszél, hogy Sólyom László megszólalását az elmúlt hetek, sőt hónapok történéseinek alapján "nagyon vártuk", és ez a "nagyon várt" megszólalás meg is történt, méghozzá egy interjú keretében, a Népszabadság hasábjain. Kis tehát megelégedéssel veszi tudomásul, hogy megszólalt az államfő, a "nemzet megtestesítője", és állásfoglalt az ismert borzalmak ügyében. A csalódás itt kezdődik. Sólyom László "megszólalását", azt, hogy adott egy interjút a Népszabadságnak, nem tekintem államfői tettnek: hatását, súlyát tekintve mindez nagyon kevés. Hasonló súlyú ügyekben az amerikai elnök, vagy a francia köztársasági elnök sokkkal szélesebb nyilvánosságot kér és kap, Chirac vagy Sarkozy, illetve Bush vagy Obama a közszolgálati, illetve a legnézettebb televíziós csatornák esti hírműsoraiban szólal meg, olykor soron kívül. Amikor Franciaországban Molotov-koktélok repültek, és autókat gyújtottak fel a párizsi külvárosokban, Chirac elnök soron kívül, élőben jelentkezett be egyszerre két tévécsatorna, a TF1 és a France2 esti hírműsorába, és hosszú beszédben elemezte a helyzetet, majd a francia alkotmány szellemében elítélte az erőszakot, és nyugalomra intett. Ezt nevezem én "nagyon várt" államelnöki megszólalásnak, Sólyom Népszabadságbeli interjúja ehhez képest a nullával egyenlő.
Kis János egyáltalában nem kérdőjelezi meg Sólyom nagyon is megkérdőjelezhető viselkedését a tatárszentgyörgyi üggyel kapcsolatban, sőt, mindenben egyetért vele. Ne felejtsük el, hogy Sólyom nemcsak nem szólalt meg a nagy nyilvánosság előtt, de el sem ment a tatárszentgyörgyi temetésre, ahogy arra többen számítottak, sőt, a gyilkosság rasszista indítékát is kérdésessé tette, mondván, hogy addig, amíg nincsenek meg az elkövetők, addig az indíték sem tudható. Ez jogilag így is van, attól viszont a gyilkosság, és annak felettébb aljas módszere még jelen van, a romák elleni támadások láthatóan szaporodnak, tehát meg kellett volna szólalnia, és békességre, nyugalomra kellett volna intenie a lakosságot. Ez nem történt meg, Kis a cikkében pedig úgy tesz, mintha mindez mégis megtörtént volna.
Hosszan lehetne elemezni Kis cikkének hangnemét, stílusát, amelynek segítségével a köztársasági elnök magatartását pozitív fénybe próbálja állítani, olyan típusú recenziót publikálva, amely - pestiesen szólva - "fényezi" Sólyom Lászlót, és semmiképpen sem vitatkozik vele. Cikkének mégis a legellentmondásosabb része ez a bizonyos "gyűlöletbeszéd"-kérdés, amelyben szintén az államelnök magatartását, hozzáállását próbálja mentegetni a szerző.
Kis János, Sólyom Lászlóhoz hasonlóan, úgymond "a szólásszabadság védelme" érdekében nem kívánja "korlátozni" a különböző etnikumokat sértő megszólalásokat, merthogy, idézem, "veszélyes dolog szavakat büntethetővé tenni". Mint azt Kis János több helyen kifejtette, és ahogy arra ebben a cikkében is utalt, ha a szólásszabadságot olyan értelemben "korlátozzuk", hogy az etnikumot vagy magatártásformát, identitásbeli megnyilvánulást sértő megnyilvánulásokat büntethetővé tesszük, magyarul, ha a közbeszédben megnyilvánuló rasszizmust büntetőjogilag akadályoznánk, akkor bíróság elé lehetne citálni a náci jelszavakat skandáló szélsőségesek mellett, ahogy Kis írja, "a magyarságot rasszizmussal vádoló rockzenészt (...), vagy a klérust ostorozó közírót". És? Mindez baj? Azt gondolom, hogy a magyarságot épúgy nem lehet rasszizmussal vádolni, ahogy azt sem lehet állítani, miként azt internetes fórumokon többen teszik, hogy "a cigányok vérében van a bűnözés", illetve, ahogy azt különböző kiadványokban olvashatjuk, "a zsidók és a szabadkőművesek uralmuk alatt tartják Európát és Amerikát", és, ahogy azt internetes blogokban leírják, "a homokosok mind pedofil állatok". Valóban, ha lenne erre törvény, akkor ilyesmit nem lehetne publikálni, nyilvános helyen hirdetni Magyarországon.
Alapvetően hibás Kis János érvelése, és az is, ahogy Sólyom László védi a "szólásszabadságot". Elsősorban a tudatlanságból fakadó módszertani probléma az, ami Kis János érvelésének a legfőbb "bibije". Kis János, mint egy fiatal demokrácia fiatal demokratája, kissé provinciális módon ki akarja oktatni a nagyvilágot a szólásszabadságról. Arra ugyan nem veszi a fáradtságot, hogy megvizsgálja, miért és hogyan büntetik a különböző etnikumokat sértő megnyilvánulásokat komolyabb demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban, mint például Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Angliában, de kijelenti, hogy "veszélyes dolog szavakat büntethetővé tenni". Nos, tény, hogy miközben nemzetközi szervezetek a magyar "szólásszabadság" parttalanságát kritizálják, ahogy erről az utóbbi napok tudósításaiban sokat olvashattunk, aközben Németországban vagy Angliában az olyan jellegű megnyilvánulásokat már régóta bünteti a törvény, amelyek itt mindennaposak az írott vagy elektronikus sajtóban. Kis János, amúgy magyar módra, kioktatja a nagyvilágot a "szólásszabadságról", miközben maga is elismeri, hogy a cigányellenes megnyilvánulásoknak valószínűleg köze van a tatárszentgyörgyi gyilkossághoz. Kicsit olyan ez, mintha a római polgár címet frissen elnyert távoli provincia lakója oktatná Rómát római jogból. Vagy tényleg annyi csak a "szólásszabadság", hogy bátran szídhatjuk a zsidókat, a cigányokat, a szlovákokat, a homokosokat vagy éppen a magyarokat? Szólásszabadság helyett ez nem inkább az uszítás kategóriájába tartozik?
És még egy érdekesség: azok, akik ennyire leegyszerűsítve képzelik a szólásszabadságot, ahogy Kis János is, gyakran hivatkoznak az amerikai szabadságjogokra. Hivatkoznak, de tényszerűen még nem láttam idézni az idevonatkozó törvényt. Ugyanakkor, ismereteim szerint, az ottani gyakorlat messzemenően távol van a hazaitól, az Egyesült Államokban nem beszélnek "négerbűnözésről", és nem nevezik a melegeket eleve "pedofiloknak". Törvénykezésüket ismerve, tudva azt, hogy milyen szinten védik például a nőket a szexuális zaklatástól (ez sem összehasonlítható az európai gyakorlattal), az a gyanúm, hogy az Amerikára vonatkozó hivatkozás is sántít. Mindenesetre minimum két lehetőség van: vagy sokkal kultúráltabb az amerikai közbeszéd, vagy mégis létezik valami etnikumokat és identitásbeli magatartásformákat védő jogszabály még ott is.
Azt gondolom, hogy Kis János is, Sólyom László is súlyos hibát követ el akkor, amikor nem veszi figyelembe ebben a kérdésben a nemzetközi gyakorlatot. Az államfőnek is, de akár a miniszterelnöknek és a magyar parlamentnek is volna lehetősége arra, hogy félkérjen egy munkacsoportot, vizsgálják meg a különböző országok (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok stb.) gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénykezését, és ezeket hasonlítsák össze itthoni jogszabályainkkal. Persze tudjuk azt, ahogy azt magunkról büszkén mondogatni is szoktuk, hogy "mi magyarok vagyunk a világ legokosabb nemzete", és ebből logikusan következik az is, hogy "a magyar filozófus, így Kis János is, sokkal okosabb az összes többi nép összes filozófusánál", de tanulni - olykor - még a butábbtól sem szégyen.
Mindenesetre Kis János "vitája" az államfővel inkább szégyenletes, mintsem dicsérendő. Sajnos.