Petőcz
András Akt-részletek című kiállítása elé
„Mindenki
fennhangon beszélhetett arról, amit látni nem szabadott. Mulatságos volt, de
tanulságos is ez a paradoxia. Újabb dokumentuma annak, hogy milyen egyenetlen
és bizonytalan a mi társadalmunk közszemérem-érzése, és mennyire elvesztette
igazodó szempontjait. Elmélete nem felel meg a gyakorlatnak. A szemérem is
divat és változik a korokkal, mint egyéb divatok.” /Balázs Béla/
Néhány szó Petőcz András erotikus képeiről
Már afrikai őseink is csinálták, az etruszkok, az
egyiptomiak, a perzsák, az indiaiak, a régi görögök, rómaiak, kínaiak, malájok,
németek, franciák, japánok szintén. Rembrandt nagy mestere volt a műfajnak,
mint ahogy Zichy, Picasso és Munkácsy is. Az erotikus ábrázolás műfaja egyidős
a képcsinálás, faragás, festés rajzolás művészetté válásával. Petőcz András
kiállítása a szexuális szerelem és vágy vizuális megünneplésének ősi
tradícióját folytatja, az egyre erősödő cenzúra, és elvaduló konfliktusok
árnyékában. Az erotikus művészet nem sokat változott az évezredek során. Ebbe a
műfajába mozgalmak, mint mondjuk a barokk, vagy a post-minimalizmus nem tudtak
mindent átfogó, új elképzeléseket hozni. Talán becsempésződött egy kevés
absztrakció, és fejlődött a prezentáció technikája – megjelent a video, a
számítógép, kinyíltak a digitalizálás biztosította új dimenziók –, de a műfaj
alapja nem változott: az emberi test és annak érzékisége. A kiállításon Petőcz
András rajzai az időtlenség, egy réges-régen elkezdődött, soha véget nem érő
szexuális aktus állapotába repítik a szemlélőt.
Többet nem is foglalkoznék a képek
sztorijával, a szavakkal elmondhatókat Petőcznél jobban nemigen tudja senki
elmondani, hiszen ő az irodalom, az írás számtalan díjjal, kitüntetéssel
elismert avatott mestere.
Ezek szerint valami mást kell keresnünk,
olyan gondolatokat, összefüggéseket, amelyek megjelenítése vizuális eszközöket
igényel.
Nézzünk néhányat:
Jellemzően olyan anyagokat – főleg
szenet – használ
képeihez, amelyek az emberi kéz finom rezdüléseit is átviszik a papírra, így a
szemlélő is gondolatban körbetapogathatja az érzéki formákat, személyesen jelen
lehet a képben, szinte alakíthatja, formálhatja azt.
Petőcz rendkívül erős, feszes – már-már a reklámokban és a
plakátművészetben szokásos –
képkivágásokat alkalmaz, ezzel is a mű belső energiáját, feszültségét fokozva,
a néző adrenalin szintjét emelve, lépésről lépésre lefejtve – az egyébként
neveltetésünk okán meglévő polgári előítéleteinket, szemérmünket vagy inkább
álszemérmünket.
Az alkotó mindent tud a művészetről, arról, hogy még a legelvontabb,
steril alkotások is mindig az érzékiséggel állnak – így vagy úgy – kapcsolatban, és ezt felszabadultan
belső gátlások nélkül megmutatja, mentesen a valakinek vagy valaminek
megfelelni akaró alkotók görcsös erőlködésétől.
Petőcz egyszerűen csak egy igazi MŰVÉSZ,
így csupa nagybetűvel, akinek biztos iránytűje a saját, vitathatatlan tehetsége.