2009. január 16., péntek

Hülyeség határok nélkül

Hülyeség határok nélkül

Brüsszel, az Európai Unió vezetése, vagyis az egész bürokratikus gépezet egyre inkább valami elhülyült gazdag nagybácsira emlékeztet, aki a vasárnapi ebéd bódulatában észre sem veszi, hogy a szuperaranyos rokongyerek odacsinált az ölébe. "Büdös van", súgja halkan a családi asztalnál valamelyik józanabb agyú rokon a Brüsszel nevű nagybácsinak, de szegényke nem csak hülye, de nagyot is hall. Így aztán mindenki kényelmetlenül érzi magát a családi asztal körül, és magában azon töpreng, hogyan is lehetne minél előbb elhúzni innen.
Merthogy több dolog is van, többféle hülyeség, ami - hála a shengeni szerződésnek - határtalanul kering ide-oda a nagy Európában, eredményesen rombolva annak tekintélyét, integritását, és, nem utolsó sorban, jövőjét. Többféle hülyeség, ami egyértelműen akadályozza, hogy az Európa nevű család képes legyen megvédeni családtagjait, képes legyen a globalizáció nevű versenyben eredményesen szerepelni. A hülyeség szót nem véletlenül használom: Bohémia, vagyis Csehország az, amelynek nemzeti hagyományához hozzátartozik, hogy mindenből viccet kell csinálni, megkaphatná ebben a határtalan hülyéskedésben a Nagy Tréfamester címet.
Itt van mindjárt az alkotmány kérdése. Tulajdonképpen komikus az a lassan másféléves kínlódás, ahogy elfogadtatni próbálja az Európai Bizottság az Unió alapokmányának számító úgynevezett Lisszaboni Szerződést. Szánalmas és komikus, hogy az Unió jelenlegi elnökségét adó Cseh köztársaság kormánya szinte mindent megengedhet magának, tetteinek láthatóan nincs következménye.
Mint tudjuk, Magyarország 2007 decemberében ratifikálta azt a szerződést, amelyiknek hasonló parlamenti eljárását a csehek még csak napirendjükre sem vették. A cseh képviselőknek nem kellett elmélyedniük a bonyolult joganyagban, megelőzésként alkotmánybíróságuk elé vitték a dolgot, mondván, hogy először is nézzék meg ők, egyáltalán érdemes-e foglalkozni ezzel az egész üggyel. A cseh alkotmánybíróság ült is a szerződésen majd' egy évet, közben nyilván abban reménykedtek, hogy az egész dolog nélkülük is elhal, majd - miután még a hagyományosan euroszkeptikus britek is ratifikálták azt! - nagy nehezen kinyilvánították, hogy a cseh alkotmány alapján el lehet fogadni a szerződést. Ennek ellenére a cseh parlament újból és újból halasztja a döntést, újabb és újabb határidőket tűz ki, maga a cseh elnök, Vaclav Klaus pedig többször kijelentette, hogy semmiképpen nem hitelesíti kézjegyével az esetleges cseh ratifikációt. És ez még semmi. A jelenleg hivatalban levő soros uniós elnök, Mirek Topolanek az európai parlamentben megtartott beszédében nagyon kedvesen azt mondta a jól fizetett uniós képviselőknek, hogy "a lisszaboni szerződés rosszabb, mint a jelenleg érvényben levő nizzai dokumentum", de ő ennek ellenére, ha esetleg Prágában is parlamenti szavazásra kerülne sor, meg fogja azt szavazni.
Úgy tűnik egyébként, hogy cseh barátaink saját uniós elnökségi szerepükből is viccet csinálnak. Tulajdonképpen bohóckodnak, egész viselkedésük lassan valamiféle cseh abszurdhoz kezd hasonlítani, mintha a hatvanas évek egyik Menzel-filmjét látnánk. Kezdődött ugye azzal, hogy maga az elnök, Vaclav Klaus nem jelent meg a cseh uniós elnökség ünnepélyes nyitó ceremóniáján a prágai Nemzeti Színházban, folytatódott azzal, hogy "ismeretlen tettesek felgyújtották a prágai felvonulási téren, a Letnán kitűzött uniós zászlót", a legújabb botrány pedig az, hogy David Cerny, cseh képzőművész Brüsszelben, a cseh uniós elnökség alkalmából kiállított műalkotásán több országból is "viccet csinált": Szlovákiát szalámiként jelenítette meg, Bulgáriát török illemhelyként, Magyarországot pedig dinnyeföldként mutatta be.
Nos, úgy tűnik, Prága hű saját hagyományaihoz. Csehország nemzeti sérelme ma is az, hogy oly keveset lehetett a történelme során független állam, hol a németek, hol az osztrákok, hol az oroszok (szovjetek) befolyási övezete volt, ezeket az elnyomásokat a csehek hülyéskedéssel, viccgyártással próbálták ellensúlyozni. Láthatóan európai uniós tagságukat is valamiféle "elnyomásként" élik meg, ennek megfelelően beindulnak nemzeti reflexeik, lehet viccelődni, időt húzni, magyarul, az egész ügyet elszabotálni, és így "túlélni", ami annyit is jelent, hogy lopni, csalni, hazudni. Csakhogy a Milos Forman-féle "Tűz van, babám"-korszak elmúlt, ha itt szabotál valamelyik tagállam, akkor nem egy terjeszkedni vágyó nagyhatalommal tol ki, hanem a másik 26 tagállammal. És ez, bármilyen jópofa is a Nagy Tréfamester-szerep, nem annyira szimpatikus.
A csehek hülyéskednek, de a hülye mégis csak a szenilis nagybácsi, vagyis Brüsszel. Mert szó nélkül eltűri, hogy szórakozzanak vele. Mert nem mondja azt a rosszalkodó hülyegyereknek, hogy kívül tágasabb.
A Lisszaboni Szerződésben ugyanis az is benne van, hogy bármelyik tagállam kiléphet az Unióból, ha úgy tartja kedve. Csehország hülyét csinál Brüsszelből, hülyét csinál a szerződést már ratifikált 24 tagállamból, de nem lép ki az Európai Unióból, mert az abból fakadó előnyöket élvezni akarja. Meggyőződésem, hogy Brüsszel rosszul teszi, hogy kivár: 24 ország - közöttük Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország - elfogadta az alkotmánynak számító alapszerződést, amelynek alapján tovább lehet építkezni, vagyis az uniós polgároknak az uniós jogokat egyértelműen biztosítani lehetne. Az integrációs továbblépést akadályozó államoknak, így a szerződést leszavazó Írországnak, az elnöki aláírással kiváró Lengyelországnak, és az Unióból hülyét csináló Csehországnak viszont biztosítani kellene az Unión kívüli perspektívát. Van az Unión kívül is élet, ha ők azt választják, az az ő döntésük lesz.