2015. március 3., kedd

Szépírói Kurzus, 2015 tavasz/4

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Karacs Andrea a líra kurzus hallgatója. Gregory Corso, amerikai költő verse alapján írt munkája mindenképpen közlésre érdemes. 


Karacs Andrea

Házasság

Meg kellene házasodnom, olyan szép egy esküvő,
mindenki ott van, óriási tömeg, az is ott van,
akit az ember nem látott már gyerekkora óta,
mindenki eljátsza, hogy örül, hogy ott van,
pedig remélte, hogy nem hívják meg,
nem akart új ruhát venni, mégse úszta meg,
nem volt egy rohadt rongya se,
nászajándékra se volt pénze,
de szánalomból nem adhatott keveset,
tudja milyen sokba kerül egy esküvő,
azzal próbálkozik, hogy két napja nem evett,
hátha akkor sokat bír, és valamennyi megtérül.
Le kell enni a nászajándék árat.
Az ember próbálkozik, de rájön, hogy nem bírja,
oldalbalöki a házastársát, hogy legalább ő
zabálja tele még úgy magát, ahogy bírja,
idegesíti, hogy nem eszik, pedig ő mondta,
hogy húszezret adjanak, szerinte tizenöt is
elég lett volna, pontosabban nem mondta,
hanem ordította, mert ezen is veszekedtek
úgy ahogy szokták, hiszen ők már házastársak.
Szerencsétle ifjú pár még nem is sejti milyen,
amikor az ember már mindenen veszekszik,
habár tudják jól, mert együtt élnek már évek óta,
nem is érti senki, hogy minek kell most az a papír,
az idősek abban bíznak, azért,  mert hamarosan
jön a baba, a rosszmájuak már konkrétan arról
pletykálnak, hogy terhes a mennyasszony,
a vőlegény barátai nem értik, miért veszi el ezt nőt,
ha nincs ott az a kényszer, hogy terhes.
Szerencsére az ifjú pár pontosan tudja,
hallották a hiradóban, olvasták a Neten,
hogy idén január egytől az első házasok
adókezdvezményt vehetnek igénybe,
igen, az szjából, két teljes éven keresztül,
akár havi ötezer forint is lehet a mértéke.
Rendesek a politikusok, ilyenre is gondolnak,
persze azért agyafúrtak, beleteszik, hogy első házassság,
tudják, hogy az embereknek manapság több is van,
annyi, hogy nem lenne úgy már gazdaságos.
A vőlegénynek is a második már, még szerencse, hogy
úgy szól a törvény, hogy legalább az egyik félnek
az első. A politikusok tényleg agyafúrtak,
vád érné őket, ha mindkettőnek elsőnek kellene lenni,
mert alig kaphatna manapság már valaki.
Az ifjú pár teljesen kivirult ettől az új adószabálytól,
gondolkodnak már évek óta, hogy igen vagy nem,
de nem bírták eldönteni, évek óta vívodnak,
de ha van szja kedvezmény az más,
így végre eldöntötték, maximum ha lejár a két év,
akkor elválnak. Hurrá! Szóródjanak a rózsaszirmok,
potyogjon a rizs, szálljanak magasra a fehér galambok,
éljen az ifjú pár, és érkezzen havonta ötzerrel több fizetés
a bankszámlára! Csak meg ne tudja ezt más is,
mert ők is megházasodnak, az még nem baj,
de meg ne hívjanak, mert akkor elmegy nászajándékra.