A Szépírói Műhely őszi féléve hamarosan kezdődik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. Előtte viszont megtartottuk Balatonszepezden a hagyományos Íróakadémiánkat, amelyen 16 táborlakó mellett olyan előadók voltak jelen, mint Cserhalmi György, Valló Péter, Orosz István, Horkay István, Fazakas István, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Kovács István, Stekovics Gáspár, OK Petőcz és mások. A Tábor idején számos vers, próza hangzott el, valamint naplót is írtak a táborlakók. A harmadik naplót Menich Judit írta, méghozzá szubjektíven, vagyis "objektivitást nyomokban sem tartalmaz"!
Menich Judit
Tábornapló
(a napló: „erősen magánjellegű írás, ahol az események a szerző belső szűrőjén és egyéni látásmódján keresztül jelennek meg” - AI.
„Objektivitást nyomokban sem tartalmaz” - szerző)
Balatonszepezd, 2026. 08.21-23. Petőcz Íróakadémia
21. Induláskor tetszik, hogy Balatonról, Balatonra, üdülésből, (fel)üdülésbe tartok. Nem tetszik izzadtságtól ragadó testem érzete, és még a félelem is átkel velem a kompon, fogok-e aludni az éjszakára jósolt 25 fokban. Ez a nyár az ellenségem. A hőségben nemhogy csinálni, de létezni is nehéz nekem.
A másnapra ígért lehűlés reményével és a Balaton melletti autózás élményével érkezem a szállásomhoz.
A nagy kiterjedésű saroktelek mindhárom kapuja zárva, csengő sehol, a telefont nem veszik fel. Beállok a vendégparkoló zárt kapuja elé, kiszállok a klímából, és jobb híján, elindulok bejutni. Kicsit őskori, de tény, 2026. augusztusában beordibálom magam egy szállodába.
(Először hordoz kellemetlen érzést a magnólia szó, mert egyébként a kedvenc fám)
Mire megszerzem az információt a kelletlen recepcióstól, miszerint, élesváltás van, a szobák nincsenek készen, menjek a helyszínre, aztán 3-ra jöjjek vissza elfoglalni a szobát, egy autó áll mögöttem. Nekik már van kapunyitójuk, de hiába, ha én állok előttük, akinek nincs. Ránézek a két dühös fejre, és úgy érzem, szépen bezárult a kör, minden kellemetlenül kerek.
Megtalálom Tanár úr rezidenciáját, ahol már ülnek páran az árnyas kertben. Ismerősök ölelése, és az ismeretleneknek bemutatkozás után, megkeresem a lehűvösebb helyet, beülök egy nagy fenyő alá.
Tanár úr pontos, a 3 óra, az pont annyi. Miután bemutatja és félreteszi visszhangzó mikrofonját, belevágunk a „magyarul írni” tematikába. Gondolkodást beindító, vitára inspiráló nyitóelőadást hallunk. Számomra azért élvezetes, mert nem klasszikus előadás, hanem az előadó hangosan gondolkodása.
Első vendégünk Valló Péter rendező. Szigorú arca csak a nagy bajusz mögül felsejlő mosolytól szelídül. Zárt ember, nehezen adja magát.
22 éves kezdőként Latinovitsot rendez, én ide ki is teszem a pontot.
Következő vendégünk Kovács István, történész, aki diplomata szülő gyermekeként Lengyelországban élve, egy életre beleszerelmesedik a 48-as szabadságharc lengyeleibe és azóta is sorsukat kutatja. Költő is, aki most egy személyes témájú novellát olvas fel, kiemelve a helyhez kötődő emlékek megírásában rejlő lehetőséget.
Pénteki utolsó vendégünk Orosz István grafikus, jelenleg inkább író. Szépen rajzol, szépen beszél, szépen ír. A 89-es rendszerváltást szimbolizáló Tovarisi konyec plakát készítője, akit erősen elgondolkodtat az a kérdés, hogy lehet-e „magyarul” festeni, rajzolni.
Erős összefüggés látszik a gondosan, pontosan kidolgozott képzőművészeti munkái, és a mívesen megírt regényrészlete között, amit az eleredő eső elől, a tető alá behúzódva hallgatunk meg. Nem titkolja mennyire fontos számára a szép, kifejező, gazdag szókincsű írás, aminek akkor sem tud ellenállni, ha egy idegen ajkú szereplője szájába kell adnia ezeket a szavakat. Ilyen (is) magyarul írni.
22. Szombat reggel felolvasásokkal kezdünk. Nagy élmény a hűvösebbé váló időben, fákkal körülvéve hallgatni a jobbnál jobb írásokat. A zizegő írógép-papírra hibátlanul begépelt novella, visszavitt Nagymamám konyhájába, Misi Árpád mozija elvarázsolt.
Gyorsan telik a délelőtt, és ebéd után már velünk van, Horkay István, Stekovics Gáspár, és Fazakas István.
A leginkább Berlinben élő Horkay fest, rajzol, és kiállít szerte a világban, emellett három nyelven ír.
Stekó portréi kizárólag a természetben készülnek, karakteresek. Az udvaron kiállított képei közül Törőcsik Mari tekintete és mosolya fog meg a legjobban.
A Fekete Sas Kiadó vezetője, aki lehetőségeihez mérten sokat tesz a kortárs alkotók megjelenéséért, a könyvkiadás nehézségeiről beszél.
Már alig várjuk Cserhalmit.
Botjára támaszkodva sétál be a kertbe, amiért lehetne akár sajnálni is. De ebben az emberben olyan erő, és tartás van, hogy eszembe sem jut. Ad, és elfogad érintéseket, ölelést. Mosolyog. Ahogy leül közénk, azonnal jelen van. Mesél, tanít a tanítás szándéka nélkül, sokat nevet, sokat nevetünk, iszom a szavait, és remélem, tanulom a szabadságát. Tanár úr olyan finomsággal kíséri a beszélgetésben, és úgy ad teret neki, hogy a művész képes szárnyalni. Művészettörténeti pillanatok/órák tanúi lehetünk, az élmény feledhetetlen.
Cserhalmi bearanyozza, teljessé teszi a napomat.
23. Vasárnap reggel Orsi tart egy izgalmas, interaktív előadást. Cambridge-ben él, olasz és francia irodalmat tanít. A mindennapjaiban angolul kommunikáló és publikáló, az anyanyelvi beszélgetőtársakat helyben nélkülöző kutatón keresztül, érint meg legélesebben táborunk témája.
Akkor most O.K. Petőcz magyar?
Alexander Petrovics magyar volt?
Agota Kristof magyar volt?
Petőcz András szerint, mi, a magyarul írók, hősök vagyunk.
Ha a Széchenyinek tulajdonított „nyelvében él a nemzet” szállóigére bőszen bólogatunk, és írunk is magyarul, akkor a Tanár úrnak igaza lehet.
Hála és köszönet, legfőképpen Petőcz Andrásnak, de Mindenkinek is, hiszen ami történt, együtt hoztuk létre.
