A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. A Líra kurzus hallgatója, Hörcher Eszter "gyermekverset" írt, vagyis a gyermekek sorsáról írt egy egész ciklust. Ez a verse megrendítő költemény, nehéz olvasmány. Gratulálok a szerzőnek!
Hörcher Eszter
Gyermekvers II. Nyomában falevél
A Dohány utcai zsinagóga kertjében lefényképezett fehér ruhás,
halott kisgyerekhez
„És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Olybá vétetnek majd a pőre holtak,
Mint lakói a szélnek s esti holdnak;
Míg csontvázuk letisztogatva korhad”
(Dylan Thomas: És nem vesz rajtuk erőt a halál)
Órában, percben megérkezik a Halál,
feltűnik csendben, jön megy, néz, sétál,
tetszik neki a riadt föld, a kert, a terület;
körbejár, szelíden mozdul, majd megáll –
– idegen mégis itt: kezéből lehel hideget.
A fehér szálas, apró ruhát látja meg,
mi előtűnik a sötétből, kátrányos hidegből,
rongynak, csomónak, tömegnek véli:
de ez elsírt, elfagyott, elfogyott gyermek teste
– a Halál köpönyegét vette, odalép, nincsen még az este.
Büszkeség, védelem, szív vagy értelem,
más a földön, itt, porban-fagyban nem maradt,
mit a rög vagy sár takart, betakart, eltakart,
a Halál már látja, arcát angyalok érintik,
– derűt játszik a mosoly, de rozsdás már a szem.
Illékony szürkekék eget rajzol a kéz,
nincs napsugár, nincs ablak, nincs levegő,
nincs tavasz, nincs ének, nincs méz,
nincs fény, nincs út, csak rádobott mész,
nincs élet, csak a hamvas ima, a remegő.
Rozsdás a szem, és látja már szépségét,
nem ismeri fel, nem, nem tudja mi ő,
de látja, érzi: angyal ölelése fog, szárnya széttárt,
a test szívéből terem fa, mi hozza majd virágát,
– a Halál lehajol, szemében látja önmagát.
Élteti majd kövét tiszta, új eső,
mit halkan sír majd le minden felhő;
a Halál lát, felismer, megtalál, kér,
beszélni akar, angyalt hív – szűnik az idő,
de észrevétlen tűnik el – nyomában falevél.
