Szepezd - Íróakadémia - 2026/8 - Szolláth Mihály verse

 A Szépírói Műhely őszi féléve hamarosan kezdődik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. Előtte viszont megtartottuk Balatonszepezden a hagyományos Íróakadémiánkat, amelyen 16 táborlakó mellett olyan előadók voltak jelen, mint Cserhalmi György, Valló Péter, Orosz István, Horkay István, Fazakas István, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Kovács István, Stekovics Gáspár, OK Petőcz és mások. A Tábor idején számos vers, próza hangzott el, valamint naplót is írtak a táborlakók. Ez a vers a bevezeti az induló Líra kurzust, a Tábor témájához is illeszkedett, de már korábban megszületett. Köszönjük! 

Szolláth Mihály

Emléklap a kecskeméti Árpád Mozgó aranykorából (1955/1978)

– A foájéban nem fungál áz elektris!
– szólt haragvón Mádám Ipeksisch,
szemlézvén a frissen átvett artkinót…,
végigmérve, amit a haladás kinőtt…

 

– Holnap játszándók leend á Szállnák á dárvák,
áz Állámi áruház, áztán á Márburgi árvák…
…jönnek az elftársák a mozinóba…,
minden villánynák égni kell á kinóbá…!

 

– Tráváj, tráváj, bitte zer, mejne libe Herren,
és ti is ott hátul mind, chère Schwestern,
sikamika, tisztogatás, puhrhrenzí bitte zeehr!
Kehzed alatt égjen a munka, teendő ezeeehr!

 

Így teltek az artkinóban korai elődöm késő napjai,
miután hazájába visszatért, és szavait
visszanyerte, keveréknyelvvel élt,
mindenki szerette, míg élt…

 

Tíz éve még Auschwitz félhalottja,
azelőtt a strassburgi férje boltja volt
e szegény magyar baronessz otthona…
– Das Kino ist geputzt, liebe zeehrgeehrte Oma!

 

 

Szepezd - Íróakadémia - 2026/7 - Czapp Enikő naplója

 A Szépírói Műhely őszi féléve hamarosan kezdődik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. Előtte viszont megtartottuk Balatonszepezden a hagyományos Íróakadémiánkat, amelyen 16 táborlakó mellett olyan előadók voltak jelen, mint Cserhalmi György, Valló Péter, Orosz István, Horkay István, Fazakas István, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Kovács István, Stekovics Gáspár, OK Petőcz és mások. A Tábor idején számos vers, próza hangzott el, valamint naplót is írtak a táborlakók. Az ötödik naplót Czapp Enikő írta eredeti - lelkészi - foglalkozásához illő motívumokkal színesítve, jókedvűen, finom iróniával.  

Czapp Enikő

Augusztusban, Balatonszepezden

(naplórészlet)

Ahogy kitavaszodott és már nem tűnt elérhetetlen messzinek a nyár, a Mester így szólt a tanítványaihoz: tudjátok, hogy Balatonszepezd a világ közepe! Házam és szívem ajtaja nyitva előttetek, gyertek el az idén is hozzám, gyűljünk egybe, az Arany János utca 12-ben!

Napközben a magyarul írni témáját járjuk majd körbe, ágyaitokba megpihenni az előző évekhez hasonlóan a Magnóliába és a Mókus Panzióba mehettek majd. És, mert nemcsak irodalommal él az ember, még mi írók és költők sem, mikor a Nap a legmagasabbra emelkedik az égen, a perzselő melegben árnyékos helyet keresve, együtt fogyasztjuk el majd a Tóthtól szállított ebédeinket.

És a hír bejárta Pestet és Budát, és szétfeszítve a főváros határát beterítette az egész országot. Sorra jelentkeztek a tanítványok, mindenünnen. Tudták ugyanis, hogy csak kevesek kiváltsága lehet e jeles alkalom a limitált férőhelyek miatt. Nem hezitálhattak tehát: a meghívás elhangzott, menni kell, hacsak lehet. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek.

Nap napot követett, és a tavaszból nyár lett. Mikor már egészen közel volt a tábor ideje, a Mester előre ment tóparti kis telkére, hogy megpihenjen, hogy tekintetét a víz felszínén megpihentesse és felkészüljön testben és lélekben is az eseményre, mindent előkészítve és átgondolva. Így jött el 2026 augusztus 21-e, ami látszatra olyan nap volt, mint az összes többi. Azoknak legalábbis mindenképpen, akik kronoszban élnek, semmit nem tudva az idő kairoszba fordulásáról. A tanítványok jól tudták ezt. Ők a kairoszban éltek. Így hát fel is kerekedtek, ki innen, ki onnan, és felmálházva autóikat, megváltván vonatjegyeiket (már akinek kellett), elindultak, hogy megérkezzenek a világ közepére, P.A. szepezdi kertjébe.

Kora délutánra gyűlt egybe a kicsinyke sereg.  A Mester egyszerű ruhában fogadta őket: fehér ingben, félhosszú farmerban, és sportcipőben. Még erősítőt is vásárolt, hogy a meghívott vendégek hangja messze zengjen, az övével együtt - gondja volt ugyanis a felcsendülő tiszta szó terjedésére -, de mikor bekapcsolta, hogy lecsekkolja, zavaró visszhang lett. Ekkor a tanítványok legbölcsebbike, az elsősorban ülő fehér pólós rózsaszín inges, szólásra emelkedett. Azt javasolta, bízzunk a vendégeinkben és az égiekben is. Nem kis dolog miatt gyűltünk mi itt össze. Visszhangja lesz ennek erősítő nélkül is. A tiszta szó magként hullik majd a szívekbe és megfoganván, terem, némely 100, némely 60, és némely pedig 30 annyit – amint megvan írva.

És így lett.

Erősítő nélkül került megrendezésre minden előadás, de egyiken sem mondta senki sem, nem halljuk mi ezt a beszédet, próbálja művész úr hangosabban. Mert oly építőek voltak ezek a beszédek, oly inspirálóak, oly mélyek, hogy a tanítványok a lélegzetüket is visszatartva figyeltek, el ne veszejtsenek egyetlen szót sem. És ahogy ott ültek és figyeltek, megsokszorozódott a Nap ereje és olyan fény árasztotta el őket, amilyet volt, aki még sosem látott. És nem múlt el a fényesség 2 nap és két éjjelen át. De szerencsére megjelent egy felhő az égen. Föléjük ereszkedett. Azt hitték, hogy védje szemeiket, de csodák csodájára szózat hangzott abból a felhőből: „jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar” nem árt annak sem az AI, sem a google fordító!

Ekkor a tanítványok közül egy így szólt a Mesterhez: Uram, jó nekünk itt, építsünk sátrat! Egyet neked és egyet-egyet minden meghívottnak, és itt maradunk veletek, együtt, nem megyünk haza, otthonunkká lett e hely. Igen, igen – erősítették meg a beszélőt a többiek.

Akkor a Mester, fehér ingben, rájuk nézett és ezt mondta: ki ne találjatok ilyet! A csoda, amit megéltetek a tietek. Nem veszi ezt el tőletek soha senki. Nektek pedig dolgotok van a történtekkel. Hazamenvén addig ügyeskedjetek, míg be nem illesztitek ezt a sok bölcsességet a novelláitokba és a verseitekbe.

Ti vagytok a nemzet hősei!

Ti, kik a magyar nyelvet éltetitek még napjainkban is, magyarul írt műveitekkel, akkor, amikor mások már úgy döntenek, jobban érvényesülnek, ha olyan nyelven írnak, mely sokaké.

De lehet, hogy tévedek. Nem vagytok, nem vagyunk hősök. Annyi biztos, hogy nem írhattok más nyelven, ha nem beszéltek egyen sem a magyaron kívül.

Talán semmi értelme nincs ennek. És az is lehet, hogy van.

Ne tudakoljátok az időket! Ne menjetek elébe!

Éljétek meg az életetek minden percét, itt és most! Mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát, mikor teleíródik a papír, és elfogy a tinta is.

Menjetek hát, békével!

Vigyétek hírül a tiszta szót és, hogy Balatonszepezd a világ közepe. A világ közepén belül pedig a legközepebb ez a ház és ez a kert,

itt az Arany János utca 12-ben.

A tanítványok megértették a szót.

Elfogyasztották utolsó ebédjüket, összeölelkeztek köszönetet mondottak Mesterüknek, és elindultak haza. Hogy írjanak és beszéljenek. Magyarul. Ha már ezt bízta rájuk a Mester. És a századok. És a véletlennek semmiképp nem gondolt tény, hogy ideszülettek. Magyar földre.

 

 

Szepezd - Íróakadémia - 2026/6 - Ferenczi Ákos dialógusa

 A Szépírói Műhely őszi féléve hamarosan kezdődik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. Előtte viszont megtartottuk Balatonszepezden a hagyományos Íróakadémiánkat, amelyen 16 táborlakó mellett olyan előadók voltak jelen, mint Cserhalmi György, Valló Péter, Orosz István, Horkay István, Fazakas István, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Kovács István, Stekovics Gáspár, OK Petőcz és mások. A Tábor idején számos vers, próza hangzott el, most Ferenczi Ákos prózáját, dialógusát közöljük, ami szintén a Tábor hangulatából született.

Ferenczi Ákos

Tovarisi Konyec...

(Köszönet Orosz Istvánnak és Birovits Zsuzsannának)

 

Egyenruhás férfi lép be az irodába.

– Zdrasztvuj goszpodin Kocis! – köszönti az íróasztalnál ülő öltönyös férfit.

– Csak semmi elvtárs, Igor! Kocsis úr! Jó napot, Kocsis úr!

– Da, da, Kocis úr! – feleli az egyenruhás –, izvinyitye, én mindig elfelejetni, ti már lenni urak.

– Jobb lenne, ha nem felejtenéd el, mások nem olyan elnézőek, mint én.

– Változás gyors, Igor nem annyira. Ti tegnap még druzsba, meg nyitom neked ajtó Igorjevics elvtárs, kérsz vodkát, tábornok elvtárs, most meg, még széket sem kínálsz, hogy tudjak leülni.

– Hja kérlek, változnak az idők. Nem láttad a plakátot? Tovarisi konyec. Mehettek haza.

– Tudom, tudom – bólogat a tiszt –, mi vagyunk nektek ellenség, ti vagytok urak. De mindegy is, Kocis elv…, úr. Igor jönni kéréssel, mielőtt vonat indul Moszkvába.

– Ti itt nem nagyon kérhettek semmit, Igor, pakolj, azt menj.

– De Kocis úr, te vagy nagyon kemény és nagyon igazságtalan. De én emlékszek, Kocis elvtárs hányszor jönni Igorhoz kéréssel. Igor segíteni lányod felvételi egyetemre, támogat kinevezésed, intézni neked új Lada jön két hónap alatt. Igor emlékezik ezekre és sok más segítésre.

– Halkabban, Igor, drága barátom, még meghallja valaki! Bökd ki inkább, mit szeretnél.

– Igornak lenni apró kérés. Igor szereti magyar művészet, gyűjtött sok kép, amiket visz haza. De most van egy kép.

– Na mondjad – sóhajt Kocsis úr.

– A kép Igornak megvan, Kocis úr is ismer, tele van vele város is, a Tovarisi Konyec.

– Furcsa izlésed van, te Igor!

– Nem, Igor tudni kép miért készül, de lehet egy nap változás SZSZSZR és akkor ez kép fog érni sokat, de ahhoz kell készítő aláírás.

– Te dedikáltatni akarsz egy Tovarisi Konyec plakátot?

– Kocis elv…, úr ismerni ki készít plakát?

– Mondjuk úgy, van hozzá kapcsolatom.

– És akkor szerezni nekem kép aláírva?

– Igen.

– Szpassziba!

– És mondd, Igor, akarsz hallani egy vicceset?

– Sto?

– Tudod, hogy hívják azt az embert, aki a plakátot készítette?

– Nyet, nye znaju.

– István.

– Mi vicces, Vengrija lenni sok István.

– Orosz István! Érted? Orosz – mondja Kocsis. – Na, Igor, doszvidányija.

 

 

 

 

Szepezd - Íróakadémia - 2026/5 - Birovits Zsuzsanna naplója

A Szépírói Műhely őszi féléve hamarosan kezdődik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. Előtte viszont megtartottuk Balatonszepezden a hagyományos Íróakadémiánkat, amelyen 16 táborlakó mellett olyan előadók voltak jelen, mint Cserhalmi György, Valló Péter, Orosz István, Horkay István, Fazakas István, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Kovács István, Stekovics Gáspár, OK Petőcz és mások. A Tábor idején számos vers, próza hangzott el, valamint naplót is írtak a táborlakók. A negyedik naplót Birovits Zsuzsanna írta, "mondatai" naplóvá állnak össze. 

 

 Birovits Zsuzsanna:

Mondatnapló

 

Mondatok, amelyek haza jöttek velem Balatonszepezdről.

Mondatok, amelyek a bőröm alá kúsztak.

Mondatok, amelyek keringenek bennem három napja.

Mondatok, egyszerű és nemes, igaz emberektől. Olyanoktól, akiknek nem szállt a fejükbe az, hogy sikeresek, és szakmailag elismertek.

Mondatok azoktól, akik Emberek maradtak az embertelen világban is.

 

,,A színház a pillanat művészete. Egy élő dolog.”

,,Sok zaj összegyűlik az ember fejében.” / Valló Péter-rendező/

 

,,Írjatok egy emlékezetpontról…” /Kovács István/

 

,, Ha irodalommal foglalkozok, meglepetések érnek.” /Orosz István/

 

,,Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, majd újra a kezembe veszem, és más.”

,, Az út végét, vagy az út elejét is jelentheti a fehér lap.”

,,Sosem leszel nagyobb annál, mint amekkora vagy.”

,,Merjünk szembenézni saját magunkkal!”

,,A lehetőség megtartása, maga a lehetőség.” /Horkay István/

 

..Hol kezdődik a nulla?” / Cserhalmi György/

 

Stekovics Gáspár a képeivel adott nekem mondatokat. Pillanatokkal. Tekintetekben. Fényekkel.

Fazakas István, a Fekete Sas könyvkiadó vezetője a könyvkiadásról mesélt a mondataival.

Székelyhidi Zsolt és Berka Attila egy ismert verset idézett fel más mondatokkal, más szavakkal, mint az eredeti.

Petőcz Orsolya mesélt a holokauszt irodalomról. Lengyel Olgáról, és arról, hogy a Valahol Európában egy trilógia első része.

 

Három nap. Balatonszepezd. Fák. Fények. Árnyékok. Illatok. Világos és sötét.

Négy Kossuth díjas.

A Magyar Érdemrend nagykereszjét kapott színész.

 

Arcok. Mosolyok. Írások. Éjszaka és hajnalban írt szövegek. Felolvasások. Dicséretek. Visszajelzések. Bátorítások.

Írótársak.

Barátok.

Együtt.

 

Orsi lecsója. Virsli mustárral. Ágoston lélekerősítő itala.

 

Petőcz András figyelme, útravaló mondatai, szeretete.

 

Három nap. A mesében egy esztendő.

Őrzöm magamban a balatonszepezdi írótábor emlékeit. Az új emlékpontomat. És bízom abban, hogy ez nem az út vége, hanem az eleje.

A fehér lap minden reggel előttünk hever. Bármilyen mondat ráíródhat, és saját mondatnaplónkká válhat.

 

 

 

Szepezd - Íróakadémia - 2026/4 - Menich Judit naplója

 A Szépírói Műhely őszi féléve hamarosan kezdődik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. Előtte viszont megtartottuk Balatonszepezden a hagyományos Íróakadémiánkat, amelyen 16 táborlakó mellett olyan előadók voltak jelen, mint Cserhalmi György, Valló Péter, Orosz István, Horkay István, Fazakas István, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Kovács István, Stekovics Gáspár, OK Petőcz és mások. A Tábor idején számos vers, próza hangzott el, valamint naplót is írtak a táborlakók. A harmadik naplót Menich Judit írta, méghozzá szubjektíven, vagyis "objektivitást nyomokban sem tartalmaz"!

 

Menich Judit

Tábornapló

 

(a napló: „erősen magánjellegű írás, ahol az események a szerző belső szűrőjén és egyéni látásmódján keresztül jelennek meg” - AI.

„Objektivitást nyomokban sem tartalmaz” - szerző)

 

Balatonszepezd, 2026. 08.21-23. Petőcz Íróakadémia

 

21. Induláskor tetszik, hogy Balatonról, Balatonra, üdülésből, (fel)üdülésbe tartok. Nem tetszik izzadtságtól ragadó testem érzete, és még a félelem is átkel velem a kompon, fogok-e aludni az éjszakára jósolt 25 fokban. Ez a nyár az ellenségem. A hőségben nemhogy csinálni, de létezni is nehéz nekem.

A másnapra ígért lehűlés reményével és a Balaton melletti autózás élményével érkezem a szállásomhoz.

A nagy kiterjedésű saroktelek mindhárom kapuja zárva, csengő sehol, a telefont nem veszik fel.  Beállok a vendégparkoló zárt kapuja elé, kiszállok a klímából, és jobb híján, elindulok bejutni. Kicsit őskori, de tény, 2026. augusztusában beordibálom magam egy szállodába.

(Először hordoz kellemetlen érzést a magnólia szó, mert egyébként a kedvenc fám)

Mire megszerzem az információt a kelletlen recepcióstól, miszerint, élesváltás van, a szobák nincsenek készen, menjek a helyszínre, aztán 3-ra jöjjek vissza elfoglalni a szobát, egy autó áll mögöttem. Nekik már van kapunyitójuk, de hiába, ha én állok előttük, akinek nincs. Ránézek a két dühös fejre, és úgy érzem, szépen bezárult a kör, minden kellemetlenül kerek.

Megtalálom Tanár úr rezidenciáját, ahol már ülnek páran az árnyas kertben. Ismerősök ölelése, és az ismeretleneknek bemutatkozás után, megkeresem a lehűvösebb helyet, beülök egy nagy fenyő alá.

Tanár úr pontos, a 3 óra, az pont annyi. Miután bemutatja és félreteszi visszhangzó mikrofonját, belevágunk a „magyarul írni” tematikába. Gondolkodást beindító, vitára inspiráló nyitóelőadást hallunk. Számomra azért élvezetes, mert nem klasszikus előadás, hanem az előadó hangosan gondolkodása.

Első vendégünk Valló Péter rendező. Szigorú arca csak a nagy bajusz mögül felsejlő mosolytól szelídül. Zárt ember, nehezen adja magát.

22 éves kezdőként Latinovitsot rendez, én ide ki is teszem a pontot.

Következő vendégünk Kovács István, történész, aki diplomata szülő gyermekeként Lengyelországban élve, egy életre beleszerelmesedik a 48-as szabadságharc lengyeleibe és azóta is sorsukat kutatja. Költő is, aki most egy személyes témájú novellát olvas fel, kiemelve a helyhez kötődő emlékek megírásában rejlő lehetőséget.

Pénteki utolsó vendégünk Orosz István grafikus, jelenleg inkább író. Szépen rajzol, szépen beszél, szépen ír. A 89-es rendszerváltást szimbolizáló Tovarisi konyec plakát készítője, akit erősen elgondolkodtat az a kérdés, hogy lehet-e „magyarul” festeni, rajzolni.

Erős összefüggés látszik a gondosan, pontosan kidolgozott képzőművészeti munkái, és a mívesen megírt regényrészlete között, amit az eleredő eső elől, a tető alá behúzódva hallgatunk meg. Nem titkolja mennyire fontos számára a szép, kifejező, gazdag szókincsű írás, aminek akkor sem tud ellenállni, ha egy idegen ajkú szereplője szájába kell adnia ezeket a szavakat. Ilyen (is) magyarul írni.

 

22. Szombat reggel felolvasásokkal kezdünk. Nagy élmény a hűvösebbé váló időben, fákkal körülvéve hallgatni a jobbnál jobb írásokat. A zizegő írógép-papírra hibátlanul begépelt novella, visszavitt Nagymamám konyhájába, Misi Árpád mozija elvarázsolt.

Gyorsan telik a délelőtt, és ebéd után már velünk van, Horkay István, Stekovics Gáspár, és Fazakas István.

A leginkább Berlinben élő Horkay fest, rajzol, és kiállít szerte a világban, emellett három nyelven ír.

Stekó portréi kizárólag a természetben készülnek, karakteresek. Az udvaron kiállított képei közül Törőcsik Mari tekintete és mosolya fog meg a legjobban.

A Fekete Sas Kiadó vezetője, aki lehetőségeihez mérten sokat tesz a kortárs alkotók megjelenéséért, a könyvkiadás nehézségeiről beszél.

Már alig várjuk Cserhalmit.

Botjára támaszkodva sétál be a kertbe, amiért lehetne akár sajnálni is. De ebben az emberben olyan erő, és tartás van, hogy eszembe sem jut. Ad, és elfogad érintéseket, ölelést. Mosolyog. Ahogy leül közénk, azonnal jelen van. Mesél, tanít a tanítás szándéka nélkül, sokat nevet, sokat nevetünk, iszom a szavait, és remélem, tanulom a szabadságát. Tanár úr olyan finomsággal kíséri a beszélgetésben, és úgy ad teret neki, hogy a művész képes szárnyalni. Művészettörténeti pillanatok/órák tanúi lehetünk, az élmény feledhetetlen.

Cserhalmi bearanyozza, teljessé teszi a napomat.

 

23. Vasárnap reggel Orsi tart egy izgalmas, interaktív előadást. Cambridge-ben él, olasz és francia irodalmat tanít. A mindennapjaiban angolul kommunikáló és publikáló, az anyanyelvi beszélgetőtársakat helyben nélkülöző kutatón keresztül, érint meg legélesebben táborunk témája.

Akkor most O.K. Petőcz magyar?

Alexander Petrovics magyar volt?

Agota Kristof magyar volt?

 

Petőcz András szerint, mi, a magyarul írók, hősök vagyunk.

Ha a Széchenyinek tulajdonított „nyelvében él a nemzet” szállóigére bőszen bólogatunk, és írunk is magyarul, akkor a Tanár úrnak igaza lehet.

Hála és köszönet, legfőképpen Petőcz Andrásnak, de Mindenkinek is, hiszen ami történt, együtt hoztuk létre.