2019. november 16., szombat

Szépírói kurzus 2019/ősz/13 Bándy Krisztina versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bándy Krisztina több házi feladatot is sikeresen oldott meg. Egyrészt ő is megírta Gregory Corso nyomán saját "házasság" versét, másrészt sajátos módon Cummings verseinek a "technikáját" is alkalmazta, sőt, Petőfi "Az őrült" című versét is újraértelmezte. Gratulálok a verseihez! 




Bándy Krisztina

Hommage Petőfi Sándornak
Az őrült

Az őrült, (ki
letépte láncát,)
de még hogy
örült, csak
(vágtatott)
el innen el!
Buzdította
magát egyre
(a Tisza).
A kapun túl kell
jutni, majd
(a rónán át),
már széttéphet
(zúgva, bőgve)
mindent újra,
hisz azt a kaput
álmában már
milliószor
(törte át).
Neki senki se
szabhat határt s
(a gátat,)
már hajnalra
oda fog
(el akarta)
érni, hol majd
ő, az őr ül
és csak zabálni
és (nyelni)
akarja ezt
(a világot).


Felirat

Ha (ez)
I (nem)
s (kérdés)
t (ha-)
e (nem)
n (egy)
velem (örök)
ki (válasz)
ellenem (!) ?


#Ma is
#Házasság

Nem csak egy papír bürokráciában,
nem egy múló állapot szemtanúk nélkül,
nem a mézeshetek kalácsházából kilesve,
nem egy kialkudott vételárét cserébe,
nem csak egy # a történet folyamban,
nem egy áldozat a nagyobb jó nevében,
nem csak egy pipa az élet-listában,
nem skype-on, nem a visszapillantó tükörben,

hanem ma is,
itt vagy velem. 2:1-ben.


Szépírói kurzus 2019/ősz/12 Krassói Karolina versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Krassói Karolina két házi feladatot is sikeresen oldott meg. Egyrészt Gregory Corso nyomán megírta saját "házasság" versét, másrészt sajátos képverset is készített a női-férfi kapcsolati rendszer ábrázolására.
Kiváló munkáit örömmel közlöm.



Krassói Karolina

Házasság

Holtodiglan…
Anyám kimondta
Apám kimondta
Aztán elváltak
Mégis hittem
Holtomiglan.





 és férfi
……………………………………………………………………hátrafelé
Eléd megy
                                            ki     fogva tartó
                                     páncélját vedli
                  
                      
                                       Rakj össze

                               Másold bele szálaidat

                               rostjaink mutassanak
Előre

2019. november 7., csütörtök

Szépírói kurzus 2019/ősz/11 Magos Fanni színpadi műve

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus nappali tagozatos hallgatója, Magos Fanni azt a házi feladatot oldotta meg jól, hogy bemutat egy "családi ebédet", és a családi ebédnél megjelenő konfliktust. Munkáját örömmel közlöm. 



Magos Fanni
Az a vasárnapi ebéd...

Szereplők:

Anya: 70 éves, Jázmin és Lili édesanyja, virágos otthonka, köténnyel
Apa: 75 éves,Jázmin és Lili édesapja,  bézs színeket visel
Lili: 36, a két gyermek édesanyja, Norbi felesége, kék ruha, szőke haj
Peti: 10 éves, Lili és Norbi gyermeke, Kamilla testvére, kék farmer, piros póló, barna haj
Kamilla: 12 éves, Peti testvére, rózsaszín ruha, szőke haj
Norbi: 40 éves, Lili férje
Jázmin: 42 éves, Lili testvére, fekete ruha, sötét haj

1.jelenet

(A falon virágos tapéta, a nézőkkel szemben kandalló. A kandalló előtt, a terem közepén egy jól megterített családi étkezőasztal. A színpad jobb oldalán ajtó. Anyuka az asztal körül sürög-forog, rendezi az edényeket, díszíti az ételeket. Apuka az asztalnál ül, és keresztrejtvényt fejt. Csengetnek. Anyuka ajtót nyit.)

Anyuka:  Édes Lilikém! Mi a helyzet veled? Gyerekek, hogy vagytok?

Peti: Nagyon jól!

Kamilla:Megvagyunk nagyi, köszönjük. Mit fogunk enni?

Anyuka:  A kedvenceteket csináltam. Gulyás levest főztem, másodiknak pedig mustáros húst, krumpligombóccal. Na gyertek, köszönjetek be a nagypapához is.
(Anyuka kézenfogva leül az asztalhoz a gyerekekkel, Lili megy utánuk. Apuka felnéz, leteszi az újságot. )

Apuka: Hogy vagytok fiatalok?

(Kamilla és Peti nevetnek. Anyuka Lilihez fordul.)

Anyuka: És veled mi a helyzet Lilim?

Lili: Jól vagyok anya, Norbi nagyon sajnálja hogy nem lehet itt. Sajnos  most Kanadába szolította a munkája. Nagyjából másfél hét múlva jön csak haza.

Anya: Semmi gond, bizonyára látjuk majd még sokat. Egy ilyen céltudatos fiatalembernek fontos, hogy koncentráljon a munkára. Hiszen sok éhes szájat kell etetnie.

Lili: Igen, valóban. Már nagyon várom, hogy hazatérjen. (Kamillára és Petire néz) Nehéz egyedül a két ördögfiókával.

(Csengetnek.)

Anya: Ohhh ez bizonyára Jázmin lesz. (közben odamegy az ajtóhoz és kinyitja)

Jázmin: Szia, Anya!

Anya: Szia, Jázmin! Jöjj csak beljebb! Az ebéd már kész, mindenki itt van. (közben odamennek az asztalhoz) A gyerekek bizonyára roppant éhesek már. Márpedig a gyerekeket nem szabad éhen hagyni!

Jázmin: Sziasztok!

Lili,  apuka,gyerekek egyszerre: Szia, Jázmin!

Anyuka: Üljünk le enni, lassan kihűl minden! (közben elkezdi mindenkinek kiszedni a levest. Miután mindenkinek kiszedte, leül. Elkezdenek enni. Evés közben beszélgetnek.)

Anya: Képzeld Jázmin, Norbit külföldre hívták dolgozni. Sajnos így most nem lehet itt velünk. Milyen nagyszerű, hogy ennyire sokat elért a munkájában. Nem?

Jázmin: De

Apuka: Mesélj Jázminkám, hogy van Dávid? Említetted, hogy valami történt vele.

Jázmin: Dáviddal nem tartjuk már a kapcsolatot. Nem működött volna hosszabb távon...

Anyuka: Hiszen legalább egy évet együtt voltatok!

Jázmin: Valóban. Szép év volt.

Anyuka: Miért szakítottatok? Nem említetted, hogy promblémákkal küzdöttetek volna.

Jázmin: Mást várt az élettől mint én. Más terveket szőttünk.

Anyuka: Gyermekeket akart?

Lili: Szerintem lényegtelen. Dávid már a múlt.

Anyuka: Azért mégis furcsa, hogy így eltűnt. Kíváncsiskodunk csupán.

Apuka: Egy család vagyunk. Minden problémát meg tudunk beszélni.

Jázmin: Nem lényeges történet. Viharos kapcsolatunk volt.

Anyuka: Viharos? Az mit jelent?

Lili: Jázmin, gyere! Szedjük le a tányérokat, és hozzuk ki a második fogást. Ne anyunak kelljen cipekedni a rossz térdével.

(Jázmin és Lili felállnak, elkezdik leszedni az asztalt)

Anyuka: Ne vicceljetek, leszedem én!

Lili: Ugyan anyu, egész nap főztél! Ez igazán semmiség.

(Lili és Jázmin összeszedik a tányérokat és kiviszik azokat a konyhába.)


2.jelenet

(Helyszín: Konyha. Fehér bútorok, rend. A tűzhelyen a második fogás)

Lili: Meddig akarod még ezt csinálni?

Jázmin: Nincs bátorságom elmondani nekik. Nekem is nehéz volt felfogni.

Lili: Tudom, megértem. De egyszerűbb, ha tiszta vizet öntesz a pohárba. Norbi is azért ment el?

Jázmin: Minden férfi gyereket szeretne...legalábbis azok akikkel összekerülök.

Lili: Árvaházak?

Jázmin: Felvetettem. Dehát nem ugyanaz.

Lili: Sajnálom. Rá fog jönni mit veszített.

Jázmin: Semmit. Egy meddő vénasszonyt. Három férfit szerettem. Mind a háromnak a gyerek volt a fókuszpont. Dávid volt az utolsó, nem akarok randizgatni többet.

Lili: Ne mondd ezt! 42 vagy, nem vagy még vénasszony. Viszont el kéne mondanod anyuéknak, különben ez a cseszegetés sosem ér véget.

( székek tolódását hallják az étkezőből)

Jázmin: Mondhatnék én akármit, anyu összeroppanna. Vissza kéne mennünk.

Lili: Már egy éve titkolod. Meddig szeretéd még?

Jázmin: Ne  mondd el nekik!

Lili: Nem az én dolgom. Ezt neked kell. Viszont nehéz látni azt, ami történik. Folyamatosan kérdőre vagy vonva. Nem is beszélve arról, hogy én is hazudok nekik. Cinkosod vagyok. Nyilván ez már csak részlet. Viszont miattad aggódom. Terápiára jársz még?

Jázmin: Valóban, már egy éve tudom, hogy meddő vagyok. Én már elfogadtam, de nehéz most Dávid nélkül. Kell a terápia. Viszont anyut összetörném vele. Főleg most, hogy az egészsége sem szolgál valami jól.

Lili: Sajnálom. Ha bármi kell, továbbra is számíthatsz rám. Viszont, valamikor ülj le vele beszélgetni erről.

Jázmin: Úgy lesz.

Lili: Egy év sok idő. Egy év hazugság, borzasztóan sok. Megértelek. Ideje tisztázni.

Jázmin. Igazad van. Most menjünk vissza.

(Jázmin megfogja a tányérokat, hogy kivigye. Lili viszi ki a másodikat. Nem jutnak vele meszire, amikor megfordulnak az anyjuk ott áll az ajtóban, könnyes szemekkel.)




2019. október 23., szerda

Szépírói kurzus 2019/ősz/10 Goór Csaba színpadi műve

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Goór Csaba színpadi jeleneteket készített. Műve kiindulópontja utalás Camus híres regényére, a magyarul "Közöny" címmel megjelent alkotásra. "Ma halt meg anyám", mondja Camus főhőse a Camus regényének elején, és Goór Csaba is ezzel kezdi a családi drámát: "Ma halt meg anyánk". Kiváló munka, mindenképpen nagy örömmel közlöm. 



Goór Csaba

ÉDES MAMA
(színpadi mű négy jelenetben)

Szereplők
ÁKOS – Édes Mama második férjének fia, azaz Édes Mama mostoha fia, 65 éves, mackós, konzervatív öltözet, Budapesten él
ANDRÁS – Édes Mama édes fia, 60 éves, még mindig férfi-szépség, elegáns öltözet, külföldön él
ISMERŐS ASSZONY
GYÁSZOLÓK
Akikről beszélnek, de nem jelennek meg
ÖREG - Édes Mama utolsó férje
HELGA – András felesége, az Öreg lánya,

ELSŐ JELENET
A színpad egyik oldalén apró dolgozószoba. Íróasztal, rajta laptop, nyomtató, telefon és kisebb papír kupac. Mellette polc, tele könyvekkel. Minden rendezett.  
A színpad másik oldala üres és sötét. Ott áll András.
Ákos ül az íróasztalnál, és telefonon hív. Kicseng.

ÁKOS (zaklatottan) Szia András, itt Ákos.

Andrást megvilágítja egy lámpa

ANDRÁS (felveszi a telefont) Szia tesó. Olyan zaklatott a hangod. Van valami baj?
ÁKOS Ma halt meg anyánk. (kis szünetet tartva) Illetve a tiéd.
ANDRÁS (sokáig nem szólal meg, csak hangosan sóhajtozik, keresi a szavakat) Mégis, hogy történt?
ÁKOS (nyugalmat erőltetve) Pár perce hívtak a kórházból. Összeomlott a keringése, és nem tudták már újraéleszteni.
ANDRÁS (meglepetten) Hogy-hogy? Hát kórházban volt?
ÁKOS (dühösen) Ne csinálj úgy, mintha nem tudnál róla! Három hete, amikor bevittem, kerestelek mindkettőtöket, de csak Helgát értem el. Mi van, már nem is beszéltek egymással?
ANDRÁS (zavartan) Igen, rémlik valami, de úgy gondoltuk, hogy nem komoly.
ÁKOS (a hangját felemelve) Pedig elmondtam a drágalátos exednek, hogy nagy a gáz.  Hogy már gyakran nem tud magáról. Engem pedig állandóan ugráltat, de úgy, mint még soha azelőtt.
ANDRÁS (szabadkozva) Bocs’, azt hittem, hogy csak a szokásos műsor.
ÁKOS (szinte kiabálva) Még hogy a szokásos! Cseszd meg! Hosszú éveken át mosolyogva tűrtem az „Ééédes” Mama ordenáré stílusát, de ez már nekem is sok volt.
ANDRÁS (védekezőleg) Pedig téged mindig úgy szeretett, mintha a sajátja lennél. Mukikámnak hívott. 
ÁKOS (keserűen) Nem érted, hogy az dühít, hogy én itt kínlódtam vele, te meg közben le se szartad az anyádat?
ANDRÁS De innen, nyolcszáz kilométer távolságból mit tehettem volna?
ÁKOS Érdekes módon, amíg egészséges volt, nem esett nehezedre az autókázás. Megérte a telepakolt hűtőszekrény meg bárszekrény.
ANDRÁS (sértődött hangon) Ne kicsinyeskedj! Ti is sokat kajáltatok nála.
ÁKOS Most meg hónapok óta arra sem voltál képes, hogy felhívd! El is hordott mindennek.
ANDRÁS Minek hívtam volna? Csak veszekedni tudott velem. Én csak útban voltam neki. Még azt sem tudom, ki a vér szerinti apám. Engem bezzeg soha nem becézett.
ÁKOS Akkor is! Elsősorban a te anyád volt. Baromi kényelmes volt átpasszolni a vesződést. Ugyanúgy, ahogy a Helga is rám hagyta az Öreget négy évvel ezelőtt. Rám, a hülye, birka türelmű Mukikára.
ANDRÁS (békülékenyen) Ákoskám! Nem is tudom, hogyan köszönjem meg!
ÁKOS (lassan tagolva) Menj a jó büdös francba!



MÁSODIK JELENET

Helyszín: temető.
Édes Mama temetése.
A szertartás és a részvétnyilvánítás véget ért.
A szűk család és néhány ismerős van jelen. Pokoli a hőség.
András élénken tüsténkedik, rendezgeti a csokrokat és a koszorúkat. Ákos csendesen áll a háttérben.   

ANDRÁS (ünnepélyesen a gyászolókhoz) Kedveseim, nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, és együtt gyászoljuk szeretett halottunkat. Drága édesanyám emlékére tort rendezünk, amire mindenkit meghívok. Most sétáljunk át együtt ide a temetővel szemközti vendéglőbe. Ugye, Ákoskám?
ÁKOS (mindenkihez) Igen, szeretettel várunk benneteket.
(halkan odaszúrja Andrásnak) Drága édesanyám! Milyen megható!

Elindulnak, közben egy ismerős asszony András mellé lép.

ISMERŐS ASSZONY (halkan, ájtatoskodva) El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehetett neked Andráskám! Sajnos sietnem kell haza, nem tudok részt venni az ebéden. Szabad megkérdezem, hogyan ment el a Mama? Istenem, de régen is láttam őt! Akkor még teljesen egészségesnek tűnt.
ANDRÁS (zavarba jön, aztán kivágja magát) Bo-bocsánat, de most előre kell szaladnom a vendéglőbe, hogy intézkedhessek. Kérdezze Ákost, ő majd elmesél mindent.



HARMADIK JELENET

Helyszín: vendéglő. A nyolcvanas évekből származó, lepukkadt berendezés.
Az ebéd véget ért, a vendégek már távoztak.
Ákos és András ül egymással szemben egy hosszú asztalnál, ami tele van még tányérokkal és italos üvegekkel. Úsznak az izzadságban.

ANDRÁS Jó sok kaja megmaradt. Meg egy csomó megbontott ital. Persze, ki a fenének van kedve enni ebben a dög melegben? Csomagoltassunk be mindent!
ÁKOS (közbevág, számon kérően) Hol van Helga?
ANDRÁS (szabadkozva) Végre sikerült szereznie állást. Nagy nehezen, tudod, az elvonókúra után. Nem kapott volna még szabadságot. Tudod, milyenek a németek.
ÁKOS (pikírten) Gondolom nem is törte össze magát, hogy kapjon. Meg tudták volna fojtani egymást Édes Mamával egy kanál vízben. Úgy véded, mintha még közötök volna egymáshoz.
ANDRÁS Ja. Reflexből. Lehet, jobb is, hogy nincs itt. Legalább nem rendez botrányt.
ÁKOS Mint az apja halálakor. Egy dögkeselyű. Nincs rá jobb szó. Ordítozott, követelőzött és kirámolt minden mozdíthatót az Öreg lakásából. De eszébe nem jutott volna kifizetni a temetést.
ANDRÁS (behízelgőn, mert magára vette az utóbbi megjegyzést) Ákoskám, nagyon hálás vagyok, hogy mindent elrendeztél. A temetést, meg a tort is. De hát ezt csak innen lehetett, nem?
ÁKOS (láthatóan máshol jár gondolatban) Persze, olyan messziről nem.  
ANDRÁS (izgatottan) Mennyibe került mindez?
ÁKOS (tárgyilagosan) Négyszáz a temetés. Az ebéd max ötven lesz, mert alig páran voltunk.
ANDRÁS (kínosan fészkelődve) Jó sok. Felezünk, ugye? Csak az a baj, hogy most teljesen le vagyok gatyásodva. Tudod, a válás, meg minden.
ÁKOS (türelmetlenül közbevág) Az egyéb költségeimet még nem számoltam össze. Az rengeteg időt és energiát sem.  De azt nem is akarom.
ANDRÁS (meg sem hallva a közbevágást) Ki tudnád fizetni a mai ebédet? Majd később megadom a részemet, jó? Majd, ha eladtam a Mama lakását, abból.
ÁKOS (gúnyosan) Mi van, az Öreg örökségének a seggére vertetek? Elitta a Helga, mi? Négy év alatt egy rózsadombi árát, meg még ki tudja mennyit. Szép teljesítmény! (rezignáltan) Jó, akkor még ezt is kifizetem.

NEGYEDIK JELENET

Színpadkép ugyanaz, mint az első jelenetnél.
Ákos ül a dolgozószobájában és hívja Andrást.

ÁKOS Szia, itt Ákos.
ANDRÁS Szia Ákoskám. Mizujs?
ÁKOS (kimérten) Gondoltam, emlékeztetlek az adósságodra. Ha már magadtól nem…
ANDRÁS (zavartan közbevág) Igen, igen már éppen hívni akartalak. 
ÁKOS (pikírten) És mi akadályozott meg ebben? Két hónapja, hogy eladtad a Mama lakását, igaz?
ANDRÁS Bocs’, mindenféle ügyeket kellett intéznem. Hogy is volt? Kétszáz-ezerrel jövök, ugye? Jól emlékszem?
ÁKOS Nem emlékszel jól. Az csak a temetés fele.
ANDRÁS Miért, mi volt még?
ÁKOS (dühösen) Te most szórakozol velem?
ANDRÁS Dehogy. Mért mondasz ilyeneket?
ÁKOS Mert hülyének nézel. Mint mindig. Akkor sorolom, jó? Halotti tor negyvenöt. Amikor a Mama már nem volt beszámítható, a saját pénzemet dugdostam az orvosok és nővérek zsebébe. Úgy saccolom, vagy százezret.  
ANDRÁS (közbevág) Akkor még hetven a részem?
ÁKOS (meg sem hallja, mondja tovább) Ennyit tudok számszerűsíteni. De amióta meghalt az Öreg, én voltam a füttyentésre megjelenő fuvaros meg ügyintéző. Én vásároltam be neki, hordtam orvosról-orvosra. Hallgattam órákon keresztül a panaszkodását. Mert azt nagyon tudott. Rád bízom, hogy mennyivel akarod viszonozni ezeket.
ANDRÁS Ezt most hogy értsem?
ÁKOS Ja, és még valami. Ha már ilyen jól kitaláltad, hogy felezzük a költségeket. Szerintem nekem is járna valamennyi a te bevételedből. Nem gondolod? Apám után egy árva buznyákot sem láttam.
ANDRÁS (meglepődik, és pörög az agya a megfelelő válaszért) Mert …mert abból nevelt föl, meg taníttatott a Mama meg az Öreg. Nem is akárhogyan.
ÁKOS (azonnal visszavág) Téged is. Abból, hogy az Öreg egyszerűen beleült a készbe. Az apám jól menő műhelyébe meg az üzletébe. 
ANDRÁS Ezt ne rajtam kérd számon, jó? Én ezekről nem is tudtam. Kis kölök voltam akkor.
ÁKOS Nem számonkérés. Én csak azért mondom, hogy tudd, az én részem jól bele lett ide darálva. De hát te vagy az örökös.
ANDRÁS Jó, jó. (hosszasan hallgat) Arra gondoltam, hogy akkor még adok neked kétszázezret. Jó lesz így?
ÁKOS (felcsattan) Te most viccelsz, baszd meg?
ANDRÁS Nem, dehogy. Miért gondolod?
ÁKOS (ordít) Ugyanolyan tetves, szemétláda haszonleső vagy, mint a Helga őnagysága. Micsoda nagyvonalúság! Ennyivel akarod kiszúrni a szememet? Csak a lakásért most kasszíroztál ötven millát. Van elképzelésem a széf tartalmáról is. Tudod, mit? Az aranyat dugd föl a seggedbe, a pénzt meg költsd patikára! De vigyázz, hogy ha még valaha jössz Budapestre, nehogy találkozzál velem! (lecsapja a telefont)

Pilisborosjenő, 2019. 09. 19.

Szépírói kurzus 2019/ősz/9 Kovács András László elbeszélése


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Kovács András László több házi feladatot is megoldott, egyszerre. Egyrészt egy előre megadott mondattal kezdte az elbeszélését. Másrészt a "Virágot Algernonnak" című regény mintájára egy mentálisan sérült ember monológját is beleszőtte az elbeszélésbe, harmadrészt pedig Jerome David Salinger híres elbeszélésének, az "Ilyenkor harap a banánhal" című műnek az utolsó mondatával fejezte be a saját novelláját. Bravúros, kiváló munka! Nagy örömmel közlöm. 

Kovács András László

A hattyú halála
  
Csak meredten ült, és nézett maga elé. Jobb keze a dédapjától örökölt, böszme bőrtáskán pihent. Úgy simogatta, mintha hűséges kutyája feküdne mellette a szállodai ágyon.
A kastélyszálló épületszárnya hosszú és kietlen volt. A folyosó olyan hosszan nyújtózkodott, hogy a szinte észrevétlen ívtől nem lehetett ellátni az elejétől a végéig. Pár órával korábban a násznépből egy kisfiú elcsatangolt, és azt próbálgatta, hogy végig tud-e nézni a közlekedők bármelyikén, ha a beléjük rekedt kanyar külső falához szorítja a fejét, és csak az ahhoz közeli szemét hagyja nyitva.
Most már csak a kisfiú láthatatlan kéznyoma pihent a falakon. A végtelennek tűnő szőnyegeken az esküvői szertartás romjai, a virágszirmok éktelenkedtek két sorban. A szárny egyik végéből nyíló díszteremtől, az udvarig vezettek.
Talált egy nyitott szobát, egy a szirmoktól érintetlen felén a kastélynak. Ott bújt el, hogy időt nyerjen. Csak amíg rá nem találnak a rendőrök. Késszúrásnak érzett volna most minden kérdést, emberi szót, vagy csak jelenlétet. A párkány szélére ült, és figyelte az udvaron zajló nyüzsgést. Kisírt szemeivel még nem sokat látott, de úgy tűnt, hogy az egyik rendőr most veszi fel a szemtanúk vallomásait, egy másik a lugas melletti sziklakert előtt a mentőorvossal beszélget. Elővett egy gyűrött levelet a mellényzsebéből. A spirálfüzetből kitépett lapon testvére gyermeteg betűit kezdte silabizálni. Mielőtt elvitték volna bátyját a rendőrök, ezt nyomta a kezébe. Még nem tudta elolvasni, eddig csak azzal foglalkozott, hogy találjon egy helyet, ahol magára maradhat. Lassan hajtogatta szét a galacsinba gyűrt lapot, amit bátyja ökle formált. Mintha nem is írás lett volna rajta, hanem rajz, amit egy óvodás másolt valahonnan:

Azér irok levelet mer hijába vagy okos, eszt te se érted meg magattól. Emlékszel amikor kicsik voltunk és a nagyiéknál voltunk szünidőbe? Mindig ott voltunk szünidőbe, de a hattyús nyárra emlékszel? Akkor volt hogy kiakattam mer engem sok hejre nem engettek ahova téged igen. Nem mehettem el a nyüves falunapra meg a tűzoltóbálba se ahol nagypapó kapta a kitüntetését. Mamáék mindig aszt monták hogy azér mer engem csak felzaklat a sok ember és hogy nem emlékeszhetek de baba korom óta így van ez. Szóval a mama mindíg otthon maratt velem, és aszt téjleg nem tudod, hogy mit sugott a fülembe, ahogy néztem, hogy te meg mehecc mindenhova. Aszt, hogy ahogyan én nem lehetek úgy okos mint te, te meg nem lehecc soha nagyobb és erősebb, mint én. És hogy én vigyázok rád, amig kicsik vagyunk, asztán meg őrá és a papára is bírok vigyázni, ha már nem növök tovább. Mindig akkor sugta, amikor néztünk titeket az ablakból, ahogyan elmentek. És most már felnőttem, és a mamának igaza lett. Szóval ott volt az a nyüves hattyú a füredi kikötőben, a barna köveken. Emlékszel, hogy azér forditottam fel a köveket, hogy lássuk a siklókat? És akkor jött az a nyüves nagy madár. Már az is látta, hogy te kicsi vagy, és téged könynyebb bántani, de én megvéttelek. Emlékszel? Te akkor csak sirtál, és féltél, én meg szétvertem a fejét a kővel. A mamáék nem örültek, hogy meghalt az a gonosz dög, de megdicsértek, hogy mijen jó testvér vagyok. Még a papa kitüntetését is megkaptam, amit a tűzoltóbálon kapott. Most is itt van a titkos zsebembe. Te is úgy bújtál akkor hozzám, napokig csak mellettem mertél jönni az uccán, és akkor én is tuttam már hogy vigyáznom kell rád mer én vagyok az örökké nagyobb és erősebb. Tudod már hogy mért írom? A Petra miatt! Mer a Petra nekem aranyos volt az elején amúgy. Meg láttam hogy a mamáék is kedvelik és hogy örülnek az esküvőtöknek. De eszt most nem tudom jól elmondani, de valahogy amikor hallottam hogy azzal dicsekszik a barátnőinek hogy akkor mostmár ő lesz a te családod, és ott állt abban a nagy fehér ruhájába, akkor az teljesen ojan volt mint az a nagy nyüves hattyú. Te kicsinek se tuttad hogy a madár bántani tud téged és most se tucc mindíg mindent jobban, én meg igenis láttam hogy a Petra is ojan, aki elveszi a másik kajáját, meg kedvenc ruháját, de közbe nem ad semmit. Tudom hogy szép és mosojgós, de a hattyú is szép tud lenni. Írnék még sok mindent neked, mer tudom hogy nagyon mérges leszel és a mamáék se haggyák többet hogy emberek közé mennyek, mer ez is egy kivételes volt csak, de mostmár bármikor betörhetik az ajtót a rendőrök, és akkor sosem tudod eszt meg ha nem irom le. Nem akartam hogy fájjon neki, nem akartam hogy szenveggyen, és te szomorú legyél, de meg kellett hogy véggyelek. Én vagyok a nagyobb, az örökké erősebb és jó testvér. Te nem birtad volna megtenni, én ezér zúztam szét darabokra a fejét neki a nyüves nagy kővel, hogy ijen neki eszébe se juthasson hogy téged elvegyen vagy bánthasson. Nagyon szeretlek téged, a mamát, a papát és nem akarom hogy haraguggyál!

Attila

Hagyta, hogy a levél a kezéből a földre hulljon, elővette tárcáját, kivette belőle Petra fényképét, majd az ágyra helyezte. Tavaly készült egy rendezvényen, profi fotósmunka. Petra haja ki volt engedve, csak egy szürke tunika volt rajta, semmi ékszer, vagy kiegészítő, a háttérben a homályosan alul fókuszált Káli-medence. Finoman illesztette helyére, hogy pontosan felé forduljon, ha mellé ül. Kinyitotta a nagy bőrtáskát, amit még az elvonulás előtti pillanatokban sikerült kimenekíteni az autóból, amíg a rendőrök a bátyjával hadakoztak. Kivette belőle a taglózó böllérpisztolyát, és felhúzta a ravaszt. Majd megkerülte az ágyat, leült szabadon hagyott felére, átnézett a lányra, jobb halántékához emelte a pisztolyt, és főbe lőtte magát.

2019. október 18., péntek

Szépírói kurzus 2019/ősz/8 Bándy Krisztina és Abdoulaye Fode Ndione verse


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bándy Krisztina egy afrikai költő, Abdoulaye Fode Ndione "Chaque jour" kezdetű versére írt egy házi feladatot. Magyarul és franciául megírt munkáját, valamint Abdoulaye nekem írt válasz e-mailjét - ami szintén vers - örömmel közlöm.


Bándy Krisztina

Hommage
Abdoulaye Fode Ndione-nak

Ő az. Körülölel a tér-időben.
Az Arca az arcok arca,
a Tudása, a tudások tudása,
az Ítélete, az ítéletek ítélete
de
a Szíve, a szívek szíve,
a Kegyelme, a kegyelmek kegyelme.

Krisztina Bándy

Hommage
à Abdoulaye Fode Ndione


C’est lui. Il m’embrasse dans l’espace-temps.
Son Visage est le visage des visages,
Son Savoir est le savoir des savoirs,
Son Jugement est le jugement des jugements,
mais
Son Cœur est le cœur des cœurs
Sa Grâce est la grâce des grâces.

----------------------------------------

Abdoulaye Fode Ndione

E-mail

cher Andras

un voyage vers la foire du livre de francfurt
où je suis actuellement a ralenti mon activité de mailing.
je sais tu comprends.

Je suis très touché par le poème de Krisztina Bàndy
touché aussi par son talent.
Transmets lui mes salutations et mes encouragements
Son poème dédié sera très bien conservé et lu autant.

J'espère que nous nous verrons bientôt cher Andras
et bonne fin de semaine
Je t'embrasse

Abdoulaye