A Szépírói Műhely őszi féléve lassan befejeződik. A tavaszi kurzusra egyelőre nem lehet jelentkezni, ha lesz beiratkozási lehetőség, időben jelzem. Most a Próza kurzus
hallgatója, Borka Mária Anna munkáját publikálom itt, a Blogon. Borka Mária azt a házi feladatot választotta, hogy Nobel-díjas írónk, Krasznahorkai László stílusában ír egy rövid novellát. Egyetlen mondat az egész, ahogy a házi feladatban kértem. Kiváló írás,
örömmel közlöm.
BORKA MÁRIA ANNA
BMA
VÁGYAKOZÁS
ÉLETKÉP
Unalmas szürke a délután, a
szürke különböző árnyalatai láthatóak a máskor kékbe játszó, fehér felhőkkel
teletűzdelt égbolton, ritka ez a semmitmondó szürke, ebben a kora délutáni
órában, ülök a teraszon, előttem asztal, rajta füzet, ceruza, golyóstoll, teát
szürcsölgetek, még pedig gyógyteát, felnézek az égre, magasan a felhők felett
szállnak a repülőgépek, motorjuk hangja elvész a légben, kondenzcsíkot húznak
maguk után, nézem őket, mármint a kondenzcsíkokat, és elindul bennem a
vágyakozás, jó lenne messzire menni, röpülni, mint a madár, körbe utazni az
egész földgolyót, behunyom a szemem, a képzeletemmel szárnyalva szabadon utazom
az ismeretlen felé, pár perc az egész, és amit eddig csak álmomban láttam, most
valósnak tűnik, gyönyörködöm a rejtélyes, kies táj szépségében, a széltől
fodrozódó tenger hullámaiban, a homokos tengerpartban, a partot körülölelő,
illatozó virágokkal teli dombokban, a természet fantasztikus színeiben, piros,
lila, zöld és tónusai, a színskála összes, csodálatos színkeverékében, melegen
ragyog a nap, arany fénnyel borítva mindent, madárcsicsergést hallok, a hang
visszahoz a valóságba, befejezem az álmodozást, kinyitom a szemem, látom, amint
a kis cinke vékony lábacskáival az asztal mellett lévő virágcserépbe ültetett,
orgonabokorra akasztott madáretetőbe kapaszkodva, eszegeti a magokat, közben
vidáman trillázva köszöni a vacsorát, mikor jóllakott rám néz, mint aki búcsúzik,
meglebbenti szárnyacskáját, és tovaszáll, holnap újra találkozunk, állandó
kosztos nálam, barátjával, a verébbel sűrűn meglátogatnak, megiszom az utolsó
korty teámat, eszembe jut kedvenc borom, a szobai, kis szekrényben várakozik
rám, van már több mint egy éve, hogy a postáról hazafelé, kezemben a születésnapomra ajándékként kapott
meglepetés csomaggal, sétáltam és megláttam a kirakatban a különleges üveget,
persze, hogy megvettem, arra gondolva, hogy ezzel fogok koccintani az ünnepi
vacsorán, de amikor hazaértem, várt az igazi meglepetés, rég nem látott
barátnőm állt a kapuban, „na, végre, hogy hazajöttél, egy órája várok rád”,
üdvözölt, „add ide a csomagjaidat”, mondta a kezét nyújtva felém, de
meglátva az üveget, „csak nem iszol … azok után … megfogadtuk, én betartom,
és te nem, szép, mondhatom, ha ezt tudtam volna, el sem jövök hozzád”,
reprikázott hangosan az én fejcsóválással kísért „nemjeimre”, majd
közölte, ő látni sem bírja, azonnal tüntessem el az üveget, bezártam a kis
szekrénybe, mármint az üveget, nem őt, pedig lehet, jobban járt volna, mert az
a hír jött felőle, hogy elhagyta a férje, és azóta szegénykém „italba fojtja a
bánatát”, elköltözött, nem tudom, hova, remélem még találkozom vele az életben,
de félretéve az emlékeket, felállok, bemegyek a borért, amit eddig nem
bontottam fel, gondolva, megvárom azt a jeles alkalmat, amit vele, kedvenc
borommal fogok ünnepibbé tenni, de mikor is lesz az a perc, én döntöm el,
meddig kell várnom, mondjuk a bornak jót tesz az idő múlása, de nekem, lehet,
hogy nem, hisz oly gyorsan múlik az idő, a tegnap már tegnapelőttinek tűnik, a
ma percei sietnek, és a tegnapot keresik, hogy mielőbb csatlakozhassanak hozzá,
a rögtön csak szóban létezik, a pillanat
olyan röpke, átélni lehet, elképzelni nem tudjuk mi emberek, az időt változó valósságként érzékeljük, melynek iránya a
múlttól a jövőfelé mutat, olyan dimenzió, ami elválaszthatatlan a
tértől, azaz téridő, tegnap olvastam Einstein relativitáselméletéről szóló
könyvét, elmélete szerint a gravitáció
nem erő, hanem a tömeg és az energia által okozott téridő görbülete,
erősebb gravitációban lassabban telik az idő, beszélünk abszolút időről, és
beszélünk relációs időről is, ami szerint az idő, mint olyan, önmagában nem
létezik, titokzatos, egyszerű halandónak szinte felfoghatatlan, ezeken a komoly
gondolatokon a boros üveg elővétele, a dugóhúzó megkeresése, a bor pohárba
töltése közben elmélkedem, majd egyik
kezemben a pohárral, a másik kezemben az ébresztő órával lassan visszasétálok a
teraszra, mert azt is olvastam, hogy a fizikai törvények szerint a mozgó órák
lassabban járnak, mint a nyugalomban lévők, és, mint tudjuk, a fizikában nagyon
fontosak a kísérletek, amikkel bizonyítani lehet a fizikai törvényeket,
szükséges hozzá a megfigyelés, ezért nagyon figyelek az órára, naná, hogy
megbotlom a teraszra vezető lépcsőben és elejtem az órát, még szerencse, hogy
nem a drága itallal teli poharat, iszom egy-két kortyot az ijedségre, így kissé
megnyugtatva magam nekilátok összetakarítani az óra maradványait, így, sajnos,
most nem tudom elvégezni az idővel kapcsolatos kísérletet, de biztos, hogy
folytatni fogom, hiszen az irodalmon kívül a fizika is nagyon érdekel, ezt
kevesen gondolnák rólam, pedig ez az igazság,
az általános iskola negyedik osztályában igazgatói dicséretet és jutalomkönyvet
kaptam a fizika órán végzett kiemelkedő teljesítményemért, jó tanuló voltam,
de mégsem sikerült diplomát szereznem,
nem volt rá lehetőségem, egész életemben vágyakoztam arra, hogy egyetemi
tanulmányokat folytathassak, de visszatérve a fizikához, nálam valószínűleg a
téridővel volt a baj, hiszen, mint tudjuk, a téridő nem passzív, hanem aktív és
dinamikus szerkezet, és befolyásolható, ha mindezt előbb tudom, biztos
másképpen alakítottam volna az életem, jobban figyeltem volna az időre a térben,
ilyen gondolatok járnak a fejemben, miközben iszogatom a bort, újra hallom egy
repülőgép hangját, vajon akik a gépen ülnek, hogyan érzékelik az idő múlását,
miről álmodoznak, hazafelé közelednek, vagy távolodnak a hazától, vajon a
vágyott úti cél felé repülnek, vagy már visszafelé, érdekes lenne megkérdezni
tőlük, én még nem repültem, de szeretnék a nagyvilágból többet látni,
megismerni az ismeretlent, nagy bennem a tudásvágy és a kíváncsiság új dolgok
iránt, ez az egyik jellemző tulajdonságom, remélem, teljesülni fog az utazással
kapcsolatos kívánságom, de addig is kreativitásomat használva, képzeletben, az
írás segítségével utazom a nagyvilágban, nem kell hozzá más, csak ötlet, abból
nekem jócskán van, papír és toll, töltőtoll, ez viszont nincs, megyek megveszem
az óhajtott, régóta kinézett töltőtollat, és a segítségével oda „repülök” a
képzelet szárnyán, ahova vágyom, ahol, ha szürke is, mégsem unalmas a délután.
