Hornyák Tibor a tanítványom, november óta jár hozzám szépírást tanulni. A legutóbbi házi feladata egy gyilkosságos történet megírása volt. Öngyilkosság, de igazi jó krimi. Örömmel közlöm.
Hornyák Tibor
Búcsúlevél
Szivárványt
szülő idő volt. A szobában tőzeg nehéz olajos illata érződött. Széttört
kristálypohár szilánkjai hevertek a sarokban. Az író lába alatt negyven centi
semmi. Pár órája lehetett halott. A szék oldalra borult. A könyvespolc elé
gurulva egy whiskeysüveg. Az asztalon kézzel írt fél oldalas levél.
Vastag pára ülte
meg a szobát. A nyomozó körbesétált, mindent alaposan megnézett. A fotós
csinált pár képet. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, de azért végig kellett
menni a rutinon. Lassan jönnek a helyszínelők is. Ahogy a fotós végzett,
összepakolta az eszközeit, gépet, állványt, vakut. Biccentett a nyomozó felé,
majd szó nélkül kiment a lakásból. A nyomozó ekkor a whiskeysüveghez lépett, és
cipőorral addig piszkálta, míg el tudta olvasni a címkét. Három éve nem ivott
már, de még mindig sokat gondolt a poharakban elcsónakázott évtizedekre. Big
Peat, 26 éves - olvasta. Volt ízlése az író úrnak, és úgy látszik pénze is.
Sírnak állandóan - gondolta - aztán ilyen piákakat vedelve lesznek öngyilkosok.
Lépések nyikorgása hallatszott az előszoba felől. Belépett a nyomozó
helyettese, és rögtön elvakította a széttört pohárról visszatükröződő fény. A
szeme elé kapta a kezét, majd oldalra lépett az árnyékba.
– Helló főnök.
Mi a helyzet?
– Öngyilkos.
Búcsúlevél az asztalon.
– Semmi
extra?
– Mire gondolsz?
Kereplőre, vagy fanfárokra?
– Igazából
semmire. Csak kérdeztem.
– Gratulálok. Nem,
nincs semmi extra.
A nyomozó
helyettese beljebb lépett, miközben a gumikesztyűvel szerencsétlenkedett.
Gyerekkora óta utálta a kesztyűket, az egyik ujja mindig másik lyukba ment,
mint ahová szánta. Ez gumikesztyűnél különlegesen kellemetlen. Percekig
kell rángatni, míg minden ujj a helyére kerül, sokszor kiszakad, és lehet
kezdeni elölről.
– Olvastad már a
levelet?
– Nem, gondoltam
majd együtt. Te vagy a nagy irodalmár.
– Na, ezt most
miért kezded?
– Nézd már meg!
– Bazmeg. Ez a
Fehér János. Az író. Nem néztem meg befelé jövet.
– Mit
szólsz?
– Huhh. Nagyon
sajnálom. Elég ismert író volt.
– Igen, róla még
én is hallottam. Tiéd a megtiszteltetés, hogy az utolsó írását felolvasd.
A nyomozó
helyettese odalépett az asztalhoz, gondosan lefordítva a fejét, hogy ne vakítsa
el ismét a szilánkokra tört napsütés. Nem mutatta ki a főnöke felé, de tényleg
szerette az írót. Minden könyve megvolt, és sokszor ajándékozta a köteteit
különböző nőknek, akiknél be akart vágódni a műveltségével. Kétszer még
dedikáláson is volt. Másodszorra sikerült is, bár olyan hosszú sor volt a
Millenárison, hogy a karokon keresztbevetett kabátok alól kiizzadta magát egy
új írónemzedék. Az első alkalommal nagyon készült. Szombat, tizennégy óra.
Toporgott a tömegben, két könyvvel a kezében. Nem tudta mit diktál az aláíratás
etikett, hány könyvvel lehet az író urak elé járulni. Ott kell megvenni, vagy
lehet hozni is? Ment körbe-körbe, de sem az író kiadójának standján, sem máshol
nem találta meg a dedikálást. Keresett egy szórólapot, ahol látta, hogy nem
szombattizennégy, hanem péntektizenhárom. Elnézte a napot a nagy kapkodásban. A
nagyon nyikorgó padló kizökkentette a kellemetlen emlékből. A nyomozó
helyettese tekintetét az íróra emelte. A szilánkvetette fény most az író arcát
érte, úgy nézett ki, mint egy lidérc. Felvette a levelet, és olvasni kezdte.
Pocok képű gyerek voltam. Ezt a kefe hajam még ki is
emelte. Ahogy idősödtem ráadásul az arcomat mély barázdák kezdték csúfítani.
Soha nem volt nagy szerencsém a nőknél. Az írással hamar befutottam, korán
jöttek a sikerek. Megjelenések, irodalmi találkozók, az első könyv,
felolvasások, turnék, majd külföldi turnék, ösztöndíjak. Néha volt egy lelkes
szervezőlány, valaki a közönség soraiból, egy iró kollegina. Egyszer-egyszer
sikerült összejönni valamelyik tanítvánnyal, de egyiknek sem volt igazán
sportértéke. Ők nagyjából a betűimmel akartak lefeküdni. Odabújni két bekezdés
közé. Néztem a többieket, ahogy fürtökben lógnak rajtuk a nők, nekem pedig alig
valami. Aztán jött a vírus. A bizonytalanság, ennek minden velejárójával.
Például azzal, hogy majd fél évig nem jutottam el fodrászhoz. Őszülő hajam hosszúra
nőtt, és mivel nem tudtam vele mit csinálni, ezért hátranyaltam a fejemen. A
covid elmúlt, túléltem, de a hajamat meghagytam hosszúnak. És emiatt történt az
egész. Többen megdicsértek milyen jól áll, és hogy új ember lettem. Az
újrainduló irodalmi estek után már nem csak a megszokott kopottpulcsis
korombeliek maradtak ott beszélgetni. Középkorú és fiatal nők gyűltek körém
érdeklődve. Egyre több italmeghívást kaptam. Nem kellett sokat várnom, hogy egy
harmincas csodaszép nő lakásában találjam magam. És nem ment. Bármit próbáltam,
bármit próbált ő. Nem ment. Nem állt fel. Az első alkalmat az izgulásra fogtam,
tényleg nagyon szép nő volt. De aztán ez még négyszer megismétlődött. A szégyen
úgy tapadt rám, mint az átizzadt póló. Ez töltötte ki minden gondolatom.
Próbáltam mindent, orvost, gyógyszert, meditációt. Semmi sem segített. Semmire
nem tudok koncentrálni, egyszerűen ezalatt a pár hónap alatt tönkrement az
életem. Jött még egy nő, a zsánerem. Hiába rettegtem, az ágyban találtam
magam vele, és megint megismétlődött.
Elég volt ebből. Nem tudok semmihez kezdeni, az
írásban is lefagytam. Elég volt.
– A barom.
– Az. A fekete
herceget nagyon szerettem tőle.
– Az mi?
– Regény. Azt
hiszem film is van belőle.
– Jól van,
hagyjuk. Ne kezdjük el elölről. Én sci-fit olvasok, és fantasy-t. Szerinted az
értéktelen szar. Te pedig szépirodalmat, ami szerintem kurva unalmas.
Végigvitatkoztuk ezerszer.
– Nem igaz,
Tolkient szeretem.
– De csak azért,
mert a Göncz fordította a börtönben, és az szerinted olyan
szabadsághősös.
– Nem csak
azért. Az tényleg jó.
– Dehogy jó. A
közelébe sem ér a mai modern fantasyknak. A jó és a rossz egyértelmű küzdelme,
olyan didaktikus, mint a franc. Tudod előre mi lesz, mint ezeken a kurva
választásokon.
– Hagyjuk akkor.
– Hagyjuk. Hívd
a transzportot. Itt sok dolgunk nincs.
– Jól van,
hívom.
A nyomozó és a
helyettese kisétáltak az író lakásából. Kirángatták a kezüket a gumikesztyűből,
és a kuka felé dobták. A nyomozó betalált, a helyettes balosa megállt a kuka peremén.
