A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
A Próza kurzus legutóbbi foglalkozásán Franz Kafka Átváltozás című munkáját olvastuk. A feladat az volt, hogy ennek nyomán írjanak egy elbeszélést, mintegy megidézve Kafka világát. Tóth Lajos sajátos értelmezése mindenképpen izgalmas.
Tóth Lajos
Férfiasan tökéletes
Nagyot rúgott a vastag szőrös,
rózsaszín-macikás, lábára tekeredett takarón. Megpróbált szabadulni. Minden
reggel ez van, a meleg, meg a gubancolódás. Megfordult, tiszta nyál a kispárna.
Még ez is. Lassan keremaringózott a dupára dagadt, száraz nyelvével a
kiszáradt, rossz ízű, mit rosszízű, büdös szájpadlásán. Próbálta megnedvesíteni.
tudta a nyomorult az okát, persze hogy tudta. A rohadt sok tegnap esti
becherowka, meg a sör. Ettől savanyú és ettől büdös. Mert vitathatatlanul az volt.
Tovább igazgatta a hülye takarót a hetvenkilenc
darab rózsaszín macikával, mert tudta, hogy pontosan annyi van rajta, egyszer
megszámolta. Mariskától kapta, a sörgyárosné éves sörvedelő versenyének első
díja volt. Ki is nyerhette volna más. Mindenki rajta röhögött, de aztán egyszer
kipróbálta s rájött, hogy finom puha s meleg is. Azóta ezzel takaródzik. Senki
nem röhögi ki ezért, mert senki nem látja. Sajnos. Elég baj ez, már legalább két
éve nem volt alatta nő, még átmenetileg sem.
Így aztán az ember lehet nyugodtan
büdös. Valamilyen Ladányi Mihály nevű magyar, vagy lengyel, a Visegrádi
négyekből – ezen röhögött - való költő írta az „Agglegények panasza”, vagy
ilyesmi című versében hogy:
„ma nem mostam lábat,
tegnap sem mostam lábat,
de hát
nem is olyan sokat megyünk
mi agglegények
nők után
hogy mindennap lábat kellene mosni..”
hát így… megint röhögött. Lassan a nyál is megindult a szájában. Elég
szar, hogy így van, ha nem így lenne, már ezt a röhejes plédet is kivágta volna
a francba. Ha jól belegondolt az utóbbi időben már a szokásos reggeli
merevedése is elmaradt. Minek is kepesszen szegény használatlan „kisgregor”,
lassan nyugállományba is vonulhat.
Mennyi baromság jut az eszébe, ezt teszi ez a rohadt globalizált, individuális
magány. Na, még ez is, megint röhögött, majd hangosan ordítva ásított, „jaj, anyám, drága édes jó anyám”, mint Tót Lajos, a tűzoltó, annál a másik
magyarnál. Tessék, milyen irodalmias reggelre ébredtünk kedves Samsa úr. Elégedetten
nyögött s újra megfordult.
Kurva jól kezdődik a napom. Az ablak felé
hunyorgott, lassan verítékezett az üvegen a pára, kinn már megint esett a
havaseső. Legalább hó lenne, vagy eső, de ez a se-se. Ezt a taknyos szart, ki
nem állhatta.
Mozdulatlanná merevedett arca röhejes fintorba
rándult, mi a szar ez a büdös? Ráeszmélt, hogy mióta kinyitotta a szemét ezt
érzi. Nem nem, lehet hogy erre a förtelmes ájerre ébredt. Mi a franc ez? Lassan
gyanakodva próbálta meg izzadt, borostás arcát a hónáljához tornázni. Ez baromi
büdös, tök izzadságszagú vagyok, forgatta a fejét és felkönyökölt. Némi bűntudattal
konstatálta, hogy már megint szanaszét hevernek az üres sörösüvegek. Meg a
háromnapos likőrösök is.
De szag okára, nyomára nem talált, csak
az erejére. Az van neki, ez förtelmes, ilyet talán még soha nem is érzett.
Aztán meglátta.
- A
rohadt életbe, ez mi a szar. Ekkora bogarat még soha sem látott. Érdeklődve
bámulta, az volt a legfurcsább, hogy nem ijedt meg tőle. Helyre kis dög volt,
legalább harminc centis, erős testifelépítésű, mondhatni izmos dög. nyolc
lábából négyet maga aláhúzva üldögélt, hibátlan potrohán bágyadtan (az eszébe
jutott szón, elröhögte magát) csillogott a prágai január döglődő ködös
napfénye.
A válla fölött lassan hátrasandított. A
jövevény békésen üldögélve szemlélődött s ügyesen próbálta magához ölelni a
„férfiasan tökéletes”- Wilkinson dezodoros palackot. A próbálkozás nem volt
eredménytelen, a palack körül jó félméteres körben csillogva gyöngyözött a
szőnyeg kopott szálain a trutyi. Megvan. Egy pillanat alatt megvilágosodott
Gregor elméje. Ez a rohadék magára akarta fújni a dezodort. A bogár testszaga, na
meg az ágyból áradó emberszag erotikusnak nem nevezhető elegyet alkotott.
- A
dezodoromat, a rohadék. Beköltözik hozzám, na jó legyen, talán szolidarításból
be is fogadnám. De ez már az intimszférám olyan mértékű megsértése, amit
toleráns, PC polgárként sem kell eltűrnöm. Két határozott lépéssel, minden
illendő megfontolás, átgondolás s lássuk be nem kis dolog a bogár méretét
tekintve, félelem nélkül, a főbérlő jogos öntudatával közelített a tisztálkodó
vendéghez.
Határozott és lendületes, föntről lefelé irányuló
(pontosan 90 fokos irányból) erőteljes toppantással rátaposott a hívatlan
jövevényre. Halk, mondhatni diszkrét reccsenéssel némi, a várhatónál csekélyebb
nedvességet eresztve a lény szemrehányó észrevétel s egyéb hangok hallatása
nélkül kimúlt.
Gregor Samsa ismerjük el, hogy eléggé
meglepő, módon a jogosan elvárható otromba káromkodások nélkül tette mindezt a
horrorisztikus cselekedetet. Nem szólt semmit, elégedetten és gondosan, az
óramutató járásával egyirányú körkörös mozdulatokkal letörölte a maradványokat
a félretaposott papucsáról az öreg-rongyos szőnyeg szélébe, majd görbe-háttal
lassan elindult a klotyó felé. Nem csukta be az ajtót, hosszas csönd után
nyögdécselt s kihallatszott, ahogy elindult a bizonytalan csörgedezés, majd a
megnyugtató csobogás.
- Nna, még ez is, a kurva prosztata.
A WC kis, maszatos ablakán át rálátott
az öreg zsinagóga héber betűs órájára. Silabizálta, ahogy szokta. Biztos
szegény Kafka mester is ezt bámulta néha a másodikról gondolta.