2017. október 2., hétfő

Szépírói kurzus 2017 ősz/2 - Urszinyi Fehér Csaba elbeszélése



A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Urszinyi Fehér Csaba elbeszélése Örkény István ismert novellájának témájára született. Kiváló munka.

Urszinyi Fehér Csaba                                             

#balladaaköltészethatalmáról

Örkény István tiszteletére

A körúti gyorsétteremben volt egy router. Hotspot kiszolgálójaként biztosított wifi jelet az étkezde látogatói számára.
   Bár a legtöbbjüknek már volt elérhető internet az okostelefonján, mégis örömmel vették a potya megabiteket, melyekkel kedvükre szörfözhettek a világhálón.
  Páran étvágygerjesztő szelfiket töltöttek fel magukról hamburgereik társaságában a közösségi médiára. De volt, aki a másokról készített önportrék között csemegézett, telefonkijelzőiknek ujjaikkal való tapogatása közben.
   Egyesek chat oldalakon hívták fel ismerőseiket, dicsekedtek, panaszkodtak, vagy éppen szerelmet vallottak.
  Néha egy tinilány felzokogott, amikor barátja egy rövid üzenetben szakított vele, de akadt egy pék is, akit az itt lezajlott, virtuális állásinterjún vettek fel egy osztrák szállodába.
   Egy napsütéses nyári napon lépett be a dalszövegíró. Skypolva beszélt  producerével és piszkos, kopottas, első generációs Iphone-ján átküldte mellékletként új szerzeménye refrénjét.
- Megvan a négy sor - számolt be lelkesen.
- Túl szürke, klisészerű és egyhangú. Ide valami trendibb kell. Írd át még egyszer és tegyél bele valami latinosat is – hurrogta le őt a producer és nem várva meg válaszát, kilépett a chat szobából.
  Elült a délutáni csúcsforgalom, egy ideig senki sem lépett fel a világhálóra. Majd megjelent egy idősödő asszony. Arcát botox feszítette simára, hatalmas szilikon keblei pedig hivalkodóan törtek utat maguknak virágos nyári ruháján keresztül.
  Oldalt fordulva, hogy hatalmas hasa ne látszódjon, telefonját a magasba emelve, whooperje fölött csücsörítve készített szelfit magáról.
  De posztolni már nem tudta, mivel a feje fölött lévő router, adatkábelét ostorként használva, kicsapta mobilját a kezéből.
  A nő azt hitte, hogy egy meglazult vezeték omlott rá, és felvette a készüléket. De ekkor a kábel a nyaka köré tekeredett, és elkezdte fojtogatni.
   Az akciós menüért sorban állók közül siettek a segítségére. Egy laptoptáskát cipelő férfi megpróbálta kiszabadítani a hurokból, de kezeit áramütés csípte meg, és hátrahőkölt.
 Pár külföldi, aki nem értette, mi folyik itt, megjegyzéseket tett a háttérben. Biztos egy reality showba csöppentek, gondolták.
  Ekkor a router felhagyott a közelharccal, és elengedvén a nőt, komótosan leakasztotta magát a mennyezetről.
  Lassan lebegve, kábeleit csápként maga után húzva kiszállt a gyorsétterem ajtaján.
   Komótosan elindult, az emberek utánanéztek, de nem szóltak hozzá semmit. Nem csodálkoztak, vagy botránkoztak meg, hisz’ megtanulták már, hogy a szenzációra éhes világukban bármi megtörténhet.
- Nézd, anya egy drón. Ilyet szeretnék! - lelkendezett egy kisgyerek. A sarkon pirosat jelzett a lámpa, a router pedig türelmesen kivárta, míg zöldre nem váltott.
 Az emberek felszálltak a kombínóra, ő pedig komótosan elindult a Rákóczi úton.
 Útközben kirakatokat nézegetett, elácsorgott egy virágüzlet előtt, felhajtott egy kupica rumot, a mellékutcai italboltban, ahol Bitcoinnal fizetett.
  Elindult a dugóban várakozó autók mentén, majd átkelve az Erzsébet hídon, a rakpart felé vette az irányt.
  Időnként megállt gyönyörködni a part mellett dokkoló sétahajókban, majd elérve a Margit hidat, átkelt a szigetre.
 Céltalanul bolyongott a több száz éves, árnyas fák között bámészkodva, a kocogók és a bringások pedig ingerülten kerülték ki őt.
  Már esteledett, a kutyáikat sétáltatók is kezdték elhagyni a szigetet, hamarosan a takarókon piknikezők, vagy magányosan olvasók is követték őket.
  Ekkor pillantotta meg egy bokor aljában, az egyik pad mögött a fűben feküdve őt.
  Hasonlóan a többi örökké elveszett dologhoz, egy táskából, vagy egy zsebből eshetett ki, és hiányát csak akkor veszik majd észre, ha szükség lesz rá ismét.
  Karcsú, ezüst derekán kihívóan feszült rózsaszín védőruházata, mely sejtetni engedte formás alakját.
A router egy szomszédos pad fölött lebegve kezdte el figyelni, miközben úgy érezte, hogy örökre el tudna veszni, abban a gyönyörű, éjfekete kijelzőben, mellyel a telefon tekintetét viszonozta.
  Elképzelte a bizsergést, amit képernyőjének érintése okozna és hévtől fűtve csatlakozási kísérletet tett a koreai szépség felé.
  Másodjára sikerült is, levetkőzve magáról vezetékét, hálózatba kapcsolódott vele.
  A mobil ekkor csendesen rezegni kezdett, a router led lámpáinak zöldes fényei pedig ütemes vibrálásba fogtak.
  Hogy mi történt ezután, arra már senki nem emlékszik, mivel a szigeten ekkor rendezvényt tartottak.
  De a telefon tulajdonosa később csodálkozva tapasztalta, hogy a megtalált mobilja otthoni hálózatot hozott létre egy ismeretlen kiszolgálóval.
 A routert ezek után már nem látták többé Budapesten.
A városon kívül, az M0-on is túl, ott, ahol már az Ikea parkolója is véget ér, van egy kis parkocska.
 Tervezői azért építették oda, hogy javítsa az egyhangú betonfelület szürkeségét, amolyan zöld szigeti oázisként, az aszfalttengeren.
 Jelenléte jelképes, olyan kicsi, hogy a karbantartók két cigi között vágják le a gyepet rajta egy sarokfűnyíróval.
  Egy asztal viszont épp elfér rajta, mellette két fapaddal. Nem messze tőle, az egyik lámpaoszlop tetejéről, féloldalasan lóg le a kopottas router, szellőnyílásban egy darázsfészeknek adva otthont.
  Jelenléte rontja az áruház tökéletes imidzsét, de mivel az ingatlan területén kívül esik, senki sem foglalkozik vele.
 Ellentében egy-egy arra tévedő vásárlóval, aki a szabadban kívánja elfogyasztani a bent vásárolt húsgolyókat.
  Ekkor megörülnek a potya wifi-jelnek, és boldogan csatlakoznak az ingyenes szolgáltatáshoz.
 Viszont a böngésző megnyitása után egy kezdetleges videóklipp jelenik meg. Grafikája a nyolcvanas évek vedójátékaira emlékeztet, a zenét pedig szintetizátor biztosítja.
   Alig halhatóan, mint egy kalóz mozifilm kamerás felvételén, halk férfihang egy négysoros refrént énekel loopolva.
  Bár az ingyenesnek hitt szolgáltatás mégis levesz értékes megabiteket a mobil előfizetésből, eddig még senki sem reklamált a telefontársaságok ügyfélszolgálatán.




Szépírói kurzus 2017 ősz/1 - Németh Dorottya elbeszélése



A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Németh Dorottya novellája Salinger elbeszélésének, a Ficánka bácsi Connecticutban című műnek a megidézése, méghozzá úgy, hogy Salinger ismert kérésével zárul. Mindenképpen publikálásra érett munka. Gratulálunk!


Németh Dorottya:
A tükörkép

- Készen állsz? Jól nézel ki, ez a nap is csak arra vár, hogy meghódítsd! - mosolygott Halmai Júlia magára, miközben a tükörben igazgatta a haját. A nő, aki visszanézett, kacéran rákacsintott: - Ma is szuper leszel!
Idén töltötte be a negyvenedik életévét, mindazok a dolgok, melyekre kislány korában vágyott, természetessé váltak. Négyszobás lakás Budapest egyik neves kerületében, króm konyhabútor, bejárónő heti kétszer. A Fészekrakók ingatlaniroda menedzsereként könnyedén megengedhetett magának bármit az ésszerűség keretein belül, amire csak kedve támadt. Nagyon jól emlékezett minden bevásárlása alatt arra, amikor kis cetlin kellett összeírnia, mi mennyibe kerül, nehogy zavarba jöjjön a kasszánál.
Felkapta a kocsikulcsot a kis tálkából kifelé menet, vetett még egy gyors pillantást magára, elégedetten nyugtázta, hogy ügyfeleit ma is le fogja nyűgözni, majd a parkolóba sietett. A portás intett neki, a szomszédban lakó fiatal házaspár hangosan köszönt - az ő közvetítésével költözhettek egy ilyen nívós helyre. Kedvtelve nézett végig legutóbbi szerzeményén, egy ezüst Hondán, az autó pont azt a felsőbbséget és hatalmat sugározta, amit ő is érezni vélt magában.
Az út a belvárosi irodába pont olyan kellemes volt, mint minden egyes nap, gondolatban végigpörgette az aznapi teendőket, miközben a hírek szóltak a rádióban. Az 'ingatlanárak emelkedése' kifejezés többször is elhangzott.
- Lehet, hogy mégis el kellene mennem arra a nyaralásra Mallorcára idén, amivel Katáék nyaggatnak már időtlen idők óta? - morfondírozott hangosan, szokásává vált megbeszélnie magával minden apró döntést. Nem ment férjhez soha, nem is érezte hiányát se gyereknek, se társnak, a munka volt a mindene, a fizetés meg az az öröm, ami minden mást pótolt. Nem mintha nem lettek volna kapcsolatai, vonzó nő volt, aki saját bevallása szerint alaposan karban tartotta magát, megtehette, hiszen nem kellett csöpögő orrokat törölgetni jóga helyett, vagy vasárnapi ebédet főzni, bájologni a rokonok előtt. Anyja korán elhunyt, alig lehetett kétéves, amikor apjával ketten maradtak, aki ugyan mindent megtett azért, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben sem, de közepes képességű költőként nem volt könnyű fenntartania kettőjüket.
Júlia idegesen megrázta a fejét, honnan jöttek elő most ezek a gondolatok? Mintha az élettől kapna választ, megcsörrent a telefon. Félszemmel az utat nézte, a táskájában kutakodott, már megint elfelejtette feltenni a kihangosítóra.
- Jó napot, Halmai Júlia beszél - felpillantott a visszapillantó tükörre, mosolyra húzta a száját, nagyon jól tudta, mennyire lehet érezni a telefonon.
- Julika? - köhögés hallatszott a vonal másik végén, Júlia szíve nagyot dobbant, mint mindig mostanában, amikor váratlan hívást kapott tőle.
- Apus, minden rendben? Miért hívsz ilyen szokatlan időben? Tudod, hogy dolgozom, nem tudok hosszan beszélni, ez a munkahelyi telefonom, nem tudnak elérni, ha sokáig foglaljuk.
- Persze Julika, jól vagyok, megkaptam a legutóbbi csomagod, nagyon figyelmes vagy, pedig csak egyszer említettem neked, hogy kicsit kopott már a köntösöm.
Júlia vett egy mély levegőt. Ezért kereste? Hiszen természetes, természetes már évek óta, hogy mindenből a legjobbat adja apjának, számtalanszor elmondta, hogy nem vár érte köszönetet.
- Apus, használd egészséggel, nemsokára küldök neked hozzáillő pizsamát is, meglátod, te leszel a legjobban öltözött a házban, elcsavarod majd a nővérek fejét! - Gyors pillantás az órára, két perc, és nyolc óra, bármikor befuthatnak az első ajánlatok. - Lassan mennem kell, van valami fontos, vagy visszahívhatlak este?
- Csak tegnap voltam a sarki közértben, tudod, ahol mindig azt a cukrot kérted. Találtam friss paradicsomot és paprikát, nem az a mű valami, amit mindenki vesz mostanában, hanem érezni rajta a föld illatát, gondoltam, csinálnék egy lecsót, pont, mint amikor kislány voltál, és átjöhetnél hétvégén ebédelni velem - a hang könyörögve elhalt.
- A hétvégén nem megy, és különben is, miért akarsz főzni? Nem jó a menü? Direkt beszéltem az orvossal, hogy kímélő ételeket kell enned, a lecsó nem hiszem, hogy jót tenne neked - Júlia már-már gépiesen mondta ki a szavakat, egyre csak az járt a fejében, hogy mindjárt beér a munkahelyére, a naptárát meg át sem nézte még, vajon kivel van időpontja fél kilenckor? - Apus, megígérem, hogy visszahívlak, de rohannom kell, szeretlek!
- Én is szeretlek Julika, vigyázz magadra. Hívj, várni fogom.
Kattanás hallatszott ahogy Halmai Péter letette a telefont, Júlia nem tudott elfojtani egy megkönnyebbült sóhajt. Apja mostanában kezdte el ennyit keresni, talán elmúlt az újdonság varázsa, amit eleinte a ház adott, tudja fene. Mindenesetre meg kell értenie, hogy főszezonban nem szaladgálhat át csak úgy hétvégénként, valakinek meg kell tartani a lakásbemutatókat, össze kell tenni a prezentációkat, mit gondol, miből telik arra a csodálatos ellátásra, amiben része van mostanában?
Ha az apjáról volt szó, semmi pénzt nem sajnált. A legmodernebb idősek otthonába költöztette be néhány éve, mivel bebizonyosodott, hogy már nem tudja úgy ellátni magát, mint régebben. Háló, amerikai konyha, fürdő zuhanyzóval és márványkáddal, 45 négyzetméter, orvosi felügyelet a nap 24 órájában, ki kívánhatna bármi mást?
Miközben a Hondát parkolta a mélygarázsban - névvel ellátott helyre -, érezte, hogy elönti a nyugalom. Otthon volt, a megszokott környezetben, ahol jól érezte magát, micsoda butaság, hogy így felizgatta egy telefonhívás! Most már semmi sem penderítheti őt vissza a kopott linóleumos konyhába, ahol mindig lecsószag terjengett, mindene megvan neki is, apjának is, ezért érdemes dolgozni, ezért van minden.
A délelőtt hátralevő részében már szokásos tettrekészségével állt a kihívások elé, élvezte az alkudozást a kivitelezőkkel, bezsebelt egy jókora prémiumot egy társasház eladásáért. Leadott két új kollégát betanulásra, megtartott három interjút, vázolta terveit a tulajdonosoknak, akik egyet is értettek vele, a jövő a modernizált, kompakt lakásokban van!
Ebédre csak egy salátát evett a szomszéd étteremből hozatva, kedvetlenül forgatta szájában az üvegház ízű paradicsomot. Nagy feladat várta délután, tengernyi szerződést kellett átnéznie, elszívott egy cigarettát - vékony, mentolos Eve, Németországban kapható csak.
- Zoé, kérem, ne zavarjon senki - szólt oda a fiatal recepciós lánynak, aki leplezetlen csodálattal nézett rá minden alkalommal, amikor látta. - A telefonokat vegye fel, ne kapcsoljon be senkit, szeretnék végezni ma a papírokkal. Készítsen nekem egy presszókávét, erőset, és mindenkit írjon fel, aki keres, holnap vissza fogom őket hívni.
Gyorsan telt a délután. Hat órakor automatikusan bekapcsoltak a lámpák, Júlia kábán nézett az faliórára, majd úgy döntött, inkább bent marad estére, és dolgozik tovább. Fél füllel hallotta, hogy kollégái hazamennek, majd nyolc óra körül kulcscsörgés jelezte, hogy Zoé is elhagyta az irodát.
Fél tízig tartott, mire az utolsó szerződést is lezárta. Fáradtan mosolygott a papírhalomra, megint csak arra kellett gondolnia, mennyire jó döntést hozott, amikor ezt a pályát választotta.
- Talán holnap egy kicsit később jövök be - gondolta, de tökéletesen tudta, hogy reggel nyolckor már megint itt lesz, mert hajtja valami megmagyarázhatatlan kényszer, hogy napról-napra jobb legyen, felülmúlja önmagát újra és újra.
Bezárta az ajtót maga mögött, felnyalábolta az új szerződéseket és a listát, amit Zoé hagyott az asztalon, majd a kocsi felé indult. Miközben a liftre várt, átfutotta a neveket és telefonszámokat, csodálkozva vette észre, hogy apja kétszer, az otthon, ahol lakott, háromszor kereste a nap folyamán. A visszahívás, amit ígért, teljesen kiment a fejéből a sok dolog közepette.
Beült az autóba, beindította a motort, kitolatott a garázsból és apja telefonszámát tárcsázta, tízkor volt lámpaoltás, talán még eléri. Kicsöngött, de nem volt válasz, igaz is, mindig korán feküdt.
Otthon jóleső fáradtsággal nyugtázta, hogy aznap is volt a takarítónő, a levegőben kellemes citromillat terjengett. Felakasztotta a kabátját, kulcsok a kis tálkába, gyors zuhany, és el is nyúlt az ágyon, az ágynemű friss volt, és ropogós. Hetek óta nem aludt olyan mélyen, mint aznap éjjel, a jól végzett munka öröme, valamint a prémium édes álmokat hozott.
Telefoncsörgésre ébredt, rémülten nyitotta ki a szemeit, hirtelen nem tudta, hol van. Az ágy fölötti csillárra fókuszált, majd amikor kitisztult a kép, komótosan a telefon után nyúlt.
- Halmai Júlia, jó reggelt - a kötelező mosoly nem maradhatott el.
- Jó reggelt, Dr. Mészáros János vagyok, elnézést a korai zavarásért.
- Miben segíthetek, doktor úr? - mosolygott Júlia rendületlenül, egy jó ügyfél bármikor keresheti, látott ő már különc dolgokat.
- Az édesapjáról szeretnék beszélni. Nagyon sajnálom hölgyem, de Halmai Péter elhunyt a tegnapi nap folyamán. Fogadja őszinte részvétem.
Júlia érezte, hogy elönti a bosszúság. Ez nagyon rossz tréfa korán reggel, főleg, hogy évek óta először elaludt, rég úton kellene lennie.
- Uram, tegnap beszéltem vele telefonon, valamint még hívott is este, kérem, nézze meg újra a nevét, és máskor legyen óvatosabb azzal, milyen híreket ad át, és kinek.
- Az édesapja infarktust kapott délután, először kért minket, hogy ne szóljunk, ne okozzunk feleslegesen aggodalmat. A kórházban jobban lett, próbálta hívni magát, de a titkárnő szerint irodán kívül volt, a telefonja pedig ott maradt. Később elszundított, előtte könyörgött, hogy adjunk át Önnek egy üzenetet, azon aggódott, hogy ha nem engedik haza a hétvégére, maga esetleg feleslegesen jön át hozzá ebédre. Júlia? Ott van?
Júlia továbbra is a csillárt nézte, nem értette, miért homályosodik el. Lassan letette a telefont maga mellé a kisasztalra, halványan hallotta, hogy valaki beszél, de csak szavak jutottak el a tudatáig, temetés...aláírás...elszállítás... a jelentésük nem. Csak arra tudott gondolni, hogy késésben van, és fel kell öltöznie, valamit tennie kell, hogy ezen a napon is készen álljon, ahogy mindig is.
A hangok megszűntek a telefonból, ő a kosztümjét ráncigálta a helyére, körömcipőbe bújtatta harisnyás lábát, majd a kijárati ajtó felé menet belepillantott a tükörbe megigazítani a haját.
- Készen állsz? - suttogta a tükörképének. - Mondd, ugye én rendes lány voltam?
A tükör azonban hallgatott.