Tér-idő szonáta, PIM, 2014

Szépírói Kurzus 2015 tavasz/21

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Bauer Krisztina, a dráma kurzus hallgatója, Örkény István "Egyperces novelláját", Az utolsó meggymag című kis írást írta színpadra, a novellának új értelmezést is adva, nagyon maivá téve a mondandót.

Bauer Krisztina

Az utolsó meggymag

(magyarra fordítása - pirézből - Az utolsó meggymag)

A színpad közepén egy meggyfa, kevéske gyümölcs lóg rajta, alatta ül Sipos.

szereplők:

Sipos

Rendőri felügyeletes 1. (R1.)

Rendőri felügyeletes 2. (R2.)

Név nélküli ember (NE)

R1 és R2 Sipos háta mögül bejön

R1 Jó napot! Sipos nem reagál

R2 (emelt hangon) Kívántunk jó napot!

Sipos Kicsit rosszul hallok, maguknak is jó napot!

R2 Maga rendőr?

Sipos Nem Sipos vagyok.

R1 Csak azért kérdezte a társam, mert nekünk rendőri felügyelet alatt kell állnunk.

R2 Kár! Gondoltam felügyelhetne ránk.

Név nélküli ember bejön oldalról

NE Maguk magyarok?

Hárman egyszerre bólintanak.

NE (szomorúan) Már csak négyen vagyunk.

Sipos Hol?

NE Hát itt. Körülöttünk csupa piréz.

R1 Máshol se?

NE Jövök már egy ideje, de magukon kívül Magyarországon senki.

Eszegetik a fáról a gyümölcsöt

R2 Jó édes.

NE Kevés van a fán.

Sipos Nekem kitartott volna még egy ideig, de aztán jöttek maguk.

NE No persze, csak magára gondol, ezért nem lehet itt forradalom.

R1 Ugyan már négyen hogyan csinálnánk?

NE Hogy beszél! Talán nem is igazi magyar?

Sipos Miért olyan nagy mázli most magyarnak lenni?

R2 Még is kellene egy rendőr, elosztani a meggyet.

NE Ha megtörjük a magot, a belseje is ehető.

Köveket keresnek, ülnek a fa alatt, törik a magokat, eszegetnek.

Sipos Kéne valami emléket hagyni magunk után.

R1 Mi a csodának?

Sipos Hogy arra az időre, amikor már nem leszünk, maradjon utánunk valami.

NE Nem miránk senki sem kíváncsi.

Sipos De mégis.

R2 Ha volna késünk, karcolhatnánk a fába üzenetet.

R1 De nincs, még egy ziherejsztűnk se.

NE Akkor írjuk a homokba, itt voltak a magyarok.

Sipos Jön az árvíz, elmossa.

R2 Mi van valami, ami megmarad?

R1 A meggymag nagyon kemény.

NE Tegyük két kő közé!

Sipos De már megtörtük mindet.

R2 Ott van még egy meggy. (mutat fel a fára)

R1 A tetején van.

NE Ott.

Sipos Ha egymás vállára állunk, elérem.

(R1, R2 és NE oszlopot formál, Sipos nehezen mászik a tetejébe)

R1 (a legaljáról) Igyekezz már, alig bírom. Az meg ott a tetején megeszi a meggyet.

R2 (a második) Ne ficánkolj!

NE (a harmadik) Minek is kezdtem ezekkel!

Sipos (a tetején) Mit is kellene csinálnom? Miért nem mondjátok hangosabban!

Két piréz jön oldalról

Piréz 1 Nézd, ott a fánál, magyarok!

Piréz 2 Honnan tudod?

Piréz 1 Veszekednek.

Szépírói Kurzus 2015 tavasz/20

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 
Serestyén Sára, a dráma kurzus hallgatója, Örkény István "Egyperces novelláját", a Presztízs című kis írást írta színpadra, a novellának új értelmezést is adva, nagy fantáziával.

Serestyén Sára

275 frank

Örkény István novellája nyomán

Szereplők:

Feleség

Férj

Lány

Takarítónő

1.       jelenet

Egy hotelszobában vagyunk, középen francia ágy, két oldalt éjjeli szekrények, az ágy baloldalánál, az ablak alatt egy komód található rajta váza, benne vágott virágok. A férj az ágyon elnyúlva, egy vaskos könyvet lapozgat, a feleség pedig a virágok helyére egy ananászt próbál betuszkolni.

Feleség: Így ni, készen is van! Talán jobb neki itt, mint a hamutartóban.

Férj: Csak ki ne hajtson! Aztán nézhetünk a lyukon, ha átlyukasztja a mennyezetet, akár az égig érő paszuly.

Feleség: Hát, ha hamar nem találod ki, hogy mit is kezdjünk vele, akkor tényleg ki fog hajtani.

Férj: Ez nem olyan egyszerű, a lehető legmegfelelőbben szeretném elfogyasztani. Csak van ebben a könyvben valami hasznos információ.

Feleség: Három napja azt a bugyuta könyvet lapozgatod. Ránk fog rohadni, pedig borzasztó drága volt.

Férj: Szóval már megint itt tartunk.

Feleség: Még a görögdinnye is jóval olcsóbb. 275 frankért már vehettünk volna valami szép szuvenírt a gyerekeknek.

Férj: Szerintem egy egzotikus gyümölcshöz képest nagyon is jó áron adták. Biztos akadnak ennél jóval drágább ananászok is.

Feleség: Biztos akadnak, de szerintem mi kivételesen kifogtuk a legdrágábbat.

Férj: Te erősködtél, hogy vegyük meg!

Feleség: Én erősködtem, de csak azért, mert minden áldott nap megálltál a zöldséges előtt és bámultad.

Férj: Együtt bámultuk. Különben is te mondtad, hogy isteni az illata.

Hallgatnak, a férj tovább lapozza a könyvet, a feleség eközben nézegeti a gyümölcs-váza kompozíciót.

Feleség: Nekem ez így egészen tetszik!

Férj: Kicsit drága egy szobanövényhez képest, nem gondolod? 275 frankos szobanövény. Még ilyet!

Feleség: Na, ne idegeskedj, csak vicceltem!

2.       jelenet

Kopogtatnak.

Feleség: Tessék, szabad!

Takarítónő: Jó napot kívánok! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, Amandine Goût vagyok, utánam nem marad sem por, sem piszok.

Férj és feleség erőltetetten mosolyognak.

Takarítónő: (izgatottan) Hallottam, hogy vettek egy ananászt.

Feleség: Ráment az utolsó fillérünk is.

Férj: Drágám!

Takarítónő: Miért mennyibe került?

Feleség: 275 frank.

Takarítónő: 275 frank, az nem semmi! Na, és milyen volt, mennyei igaz?

Feleség: Még hozzá sem nyúltunk.

Takarítónő: Nem, akkor mit csináltak vele?

A feleség a váza felé biccent.

Takarítónő: Önöknek ennyi pénzük van? Így elpazarolni egy ananászt.

 Férj: Ha már ennyi pénzt adtunk ki egy ananászért, akkor a lehető legjobb formájában kívánjuk elfogyasztani.

Takarítónő: Mondjuk ez érthető.

3.       jelenet

Ismét kopogtatnak.

Feleség: Tessék, ki az?

Az ajtón egy fiatal, lány lép be.

Lány: Jó napot! Elnézést a zavarásért, itt lakom a 115-ösben, és a folyosóról meghallottam miről beszélnek. Én egyszer rummal leöntve próbáltam. Az hozza ki az ízét a leginkább. Valami mennyei lesz, higgyék el nekem.

Takarítónő: Áh, badarság! Felszeletelve, cukorral meghintve az igazi.

Lány: Elnézést, de ön evett már ananászt valaha?

Takarítónő: Hát persze! Vagyis, tulajdonképpen én nem, de ismerek olyat, aki már evett. Úgy ette, ahogy azt magam is tanácsoltam. Ha lenne 275 fölösleges frankom, én sem enném másként.

Lány: 275 frank? Egek, hát igen az ananász, az ananász. Akkor végképp azt tanácsolom, hogy rummal egyék, azzal nem lőnek bakot.

Takarítónő: Badarság! Cukorral egyék, a rumtól csak megkeseredik.

Lány: Rummal! (kiáltja)

Takarítónő: Cukorral!

Lány: Rum!

Takarítónő: Cukorrr!

Dulakodni kezdenek, mire a dulakodásban annyira nekilódulnak, hogy egy mozdulattal felborítják a vázát, amelyből az ananász kirepül az ablakon és egy nagy puffanással szétterül a betonon. A férj felugrik az ágyban, a feleség pedig az ananász után néz.

Feleség: Betonon szétterülve milyen az íze?

Takarítónő: Még szerencse, hogy nem a szőnyegre esett. Tudják igazából nem szabad ételt hozni a szobába. Tiltja a szabályzat.

Lány: Nézzék, igazán sajnálom, ha gondolják, a felét ki tudom fizetni. Mennyi is volt 275? Van nálam 150 frank, tessék.

A lány szemrehányóan nézi a takarítónőt.

Takarítónő: Most mit néz ilyen szemrehányóan? Én csak egy szegény szolga vagyok, akit kizsákmányol az élet.

Némi habozás után benyúl a zsebébe és a férj kezébe nyom 50 frankot.

Takarítónő: Tessék. De csak ennyi van, és a kiömlött vizet tessék feltakarítani, mert berohad a parketta.

A lány és a takarítónő távoznak. A feleség még mindig a gyümölcs után nézeget, a férj számolgatja a zsebében lévő aprót.

4.       jelenet

Férj: Pontosan 260 frank, a maradék apróval együtt. Ez már nem elég egy másik ananászra.

Feleség: Akkor legalább tudunk venni valami apróságot a gyerekeknek.

Férj: Igen, talán azt kéne venni.

Valaki egy cédulát csúsztat be az ajtó alatt. A feleség odamegy az ajtóhoz, felveszi a papírt és hangosan olvasni kezdi.

Feleség: Jó napot! Hallottam mi történt az ananásszal. Nagyon sajnálom. Képzeljék láttam, hogy a sarki zöldségesnél 260 frankért árulják az ananászt. Ha esetleg úgy döntenének, hogy vesznek egy másikat, akkor ne hallgassanak senkire. Jól pucolják meg és úgy egyék, a héja ugyanis ehetetlen.

Feleség: Végül is 260 frank az nem is olyan sok, egy ananászért.

Szépírói Kurzus 2015 tavasz/19

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 
Grandpierre Aranka, a dráma kurzus hallgatója, Csáth Géza Apa és fiú című novelláját írta színpadra, meglepően és nagy fantáziával. Itt közlöm. 

Grandpierre Aranka

A tökéletes skeletum

(Csáth Géza: Apa és fiú novellája nyomán)

Szereplők:

Gyetvás Pál

Igazgató

Elsőasszisztens

Mátyás

1. jelenet

Helyszín az Anatómiai Intézet igazgatójának irodája. A baloldal középső részén elhelyezett íróasztal mögött az igazgató ül. Épp jegyzeteket olvasgat, mikor a jobboldalon lévő ajtón kopognak.

Igazgató: Tessék!

Elsőasszisztens: (Bejön és becsukja maga mögött az ajtót) Méltóságos uram, egy ember kíván beszélni önnel.

Igazgató: Pár óra múlva előadást kell tartanom, és még át szeretném előtte nézni az anyagot. Mondja meg az úrnak, hogy jöjjön vissza máskor.

Elsőasszisztens: Azt mondja, igen sürgős a dolog.

Igazgató: Most nem tudom fogadni, jöjjön vissza máskor.

Elsőasszisztens: De olyan izgatott állapotban van, hogy félő bármikor szívszélhűdést kaphat. (Az igazgató a jegyzeteibe mélyed, és nem reagál) Bár jó magas ember, erős csontozattal. Ha esetleg mégis szívszélhűdést kapna, ki tudja, talán a mi Mátyásunk ügyes kezeivel megmacerálhatná. Istenem, milyen szép csontváz készülhetne belőle.

Igazgató: Kérem, Gyula, ne legyen túl buzgó. Tudja, mit! Inkább engedje be az urat.

Elsőasszisztens: (Kinyitja az ajtót, amin a kívülről hallgatózni próbáló Gyetvás Pál beesik) Fáradjon be, a méltóságos úr fogadja önt. De kérem, fogja a mondandóját rövidre, mert a méltóságos úrnak hamarosan előadást kell tartania.

Igazgató: Gyula, kérem, köszönjük. (Az elsőasszisztens megsértődve kimegy) Nos, miben segíthetek?

Gyetvás Pál: Nagyon hálás vagyok, hogy fogadni méltóztatott, ugyanis egy nagyon fontos dolog miatt jöttem. Akarom mondani, számomra nagyon fontos dolog miatt. És ezért elnézését is szeretném kérni… mármint hogy egy számomra nagyon fontos dologgal zavarom önt, mikor, ha jól hallottam, nem ér rá.

Igazgató: Ugyan, kérem! Mondja, miben segítetek.

Gyetvás Pál: Nem is tudom, hol kezdjem?

Igazgató: A legelején.

Gyetvás Pál: Gyetvás Pál vagyok, mérnők. Tíz évvel ezelőtt disszidáltam Amerikába, hogy kárriert csináljak...

Igazgató: Azért ha lehet, ennyire ne az elején.

Gyetvás Pál: Rendben. A tíz év során kissé elhanyagoltam a szüleimet, akik itthon maradtak. Tudja, a sok munka teljesen lekötötte az összes energiámat. Meg az a sok estély, amelyen részt kellett vennem. Így belegondolva, talán a kelleténél jobban elhanyagoltam a szüleimet. De ez mostantól másként lesz…

Igazgató: A lényeget, ha kérhetném!

Gyetvás Pál: Nos, a lényeg: az apámat keresem.

Igazgató: Netalántán nálunk dolgozik?

Gyetvás Pál: Csak reménykedni tudok abban, hogy még önöknél van.

Igazgató: Kívánja, hogy megnézessem a dolgozói szaknévsort?

Gyetvás Pál: Az apám meghalt. A hulláját keresem. (Erősen küzd a sírás ellen)

Igazgató: Ó, így teljesen más a helyzet. Akkor kívánja, hogy megnézessem a halotti jegyzéket?

Gyetvás Pál: Ha megtenné...

2. jelenet

Az igazgató csenget, mire az elsőasszisztens megjelenik az ajtóban.

Igazgató: Gyula, kérem, felhozná a boncteremből a halotti jegyzéket.

Elsőasszisztens: Melyik kötetet, méltóságos uram?

Igazgató: Természetesen a legutolsót, Gyula. (Az elsőasszisztens bólint és kimegy. Az igazgató Gyetvás Pálhoz fordul.)) Foglaljon helyet, kérem, mielőtt még összeesne.

Gyetvás Pál: Hálásan köszönöm.

Gyetvás Pál leül, és idegességében a kezével a térdén dobol. Eközben az igazgató zsebre dugott kézzel sétál fel és alá.

Gyetvás Pál: Tudja az apám a Klinikán halt meg. Még csak el sem tudtam tőle búcsúzni. Fogalmam sem volt arról, hogy időközben úgy elszegényedtek, hogy anyám nem tudja eltemetetni. (Szünet)

A klinikán javasolták, keresem fel önt, hátha ki tudom kérni még apám holttestét, hogy tisztességben eltemethessem.

Igazgató: Mint bizonyára tudja, intézetünk az orvosképzésben igen fontos szerepet tölt be. Így az összes ide kerülő hulla a tudomány szolgálatában áll, és nagy szívességet tesz az emberiségnek. Próbálok érthetően fogalmazni: az apját valamelyik boncorvosunk az orvostanhallgatók segédletével minden bizonnyal felboncolta. Vagyis kiszedte a belső szerveit, majd azokat, illetve az egész testet apró darabokra vágta. Aztán az apró darabok analizálás alá kerültek, így további apró darabokra szedték szét. (Gyetvás Pál öklendezni kezd) Mikor pedig végeztek az orvostanhallgatók az apjával, apró darabjait koporsóba tették, és úgy temették el. De ha olyan szép csontozata volt a megboldogult édesapjának, mint önnek, nagy eséllyel skeletumot készítettek belőle. Csontvázat.

Gyetvás Pál: (Mereven néz maga elé) Igen, tudom.

Közben az elsőasszisztens kopogtatás után belép az irodába. Hatalmas, vastag, keménykötésű könyvet hozott, amit letesz az íróasztalra.

Elsőasszisztens: Íme, a halotti jegyzék legutolsó kötete. Nem sokára ez is betelik.

Igazgató: (Gyetváshoz) Hogy hívták az apját?

Gyetvás Pál: Gyetvás Pálnak, mint engem.

Igazgató: Gyula, kérem, nézze meg egy, maximum két hónapra visszamenőleg, szerepel-e a jegyzékben Gyetvás Pál nevű hulla. És ha szerepel, mi lett vele. (Az elsőasszisztens keresgélni kezd. Közben az igazgató tovább beszél Gyetvás Pálnak) Ha szerencséje van, és az apjából skeletum lett… Ha márpedig ön az apjára hasonlít, akkor nagy valószínűséggel szerencséje lesz, kiadjuk magának az apja csontvázát. Bár nem szokásunk ilyet tenni, de ön egy igazán szimpatikus ember.

Gyetvás Pál: (Elérzékenyülve) Ó, igazán, nagyon köszönöm.

Első asszisztens: És már meg is van! Gyetvás Pál. A klinikáról került ide. Májtumorban hunyt el. Igen, már emlékszem! Képzelje, én boncoltam a másodévesekkel. Az apjának olyan gigantikus méretű mája volt, hogy pillanatok alatt híre ment az egész intézetben. Aki csak tehette megnézte. Még az igazgató úr is lejött hozzá vizitre. (Az igazgató bólogat) A másodéveseim pedig majdhogynem összeverekedtek azon, hogy ki darabolja fel a májat, hogy a daganatos sejtek burjánzását közelebbről szemügyre vegyük...  És még az apja csontjairól nem is beszéltem! Egyszerűen perfektek! Ahogy látom, ön az édesapja csontozatát örökölte. Tudja, magából is szép skelet készülhetne. Természetesen miután meghalt. (A könyvben egy pontra mutat) Itt van a bejegyzés, miszerint Mátyás megmacerálta, majd kifőzte az édesapja csontjait. Gyönyörű fehér csontváz lett belőle. Ott van a boncteremben. Gyetvás úr, az apja az egyik leghíresebb hullája az Anatómiai Intézetnek. Büszke lehet rá!

3. jelenet

Gyetvás Pál nem bírja tovább, hangos zokogásban tör ki. Az igazgató egy ruhazsebkendőt nyújt a síró férfinak, aki jó hangosan belefújja az orrát, majd visszaadja a zsebkendőt.

Igazgató: Kedves Gyetvás úr, mi teljesen együttérzünk magával. Gyula, mit álldogál még itt. Szaladjon Mátyásért, és a boncteremből tüstént hozzák fel az idősebb Gyetvás urat! (Az elsőasszisztens kimegy az ajtón) Kedves Gyetvás úr, nyugodjon meg! Higgye el, amint meglátja, milyen gyönyörű csontváz lett az apjából, egyből jobban fogja érezni magát. El fogja önteni a büszkeség.

Gyetvás Pál: A büszkeség?! (És újabb zokogásba tör ki) Mindez az én hibám!

Igazgató: Ugyan, kérem! Az édesapja egy hős! A tudomány hőse! Igenis, legyen rá büszke!

Gyetvás Pál: (Erőt vesz magán, és abbahagyja a sírást) Rendben. Megpróbálok.

Igazgató: Mi, mármint az egész Anatómiai Intézet nagyra értékeljük az apját. Tényleg kivételes hulla volt.

Gyetvás Pál: Igazán?

Igazgató: Ahogy mondom. Pályafutásom során még egyszer sem láttam ilyen nagyra nőtt májat. Sőt ennyire ép és erős csontozatot sem. Tudta, hogy az apja egyetlen csontját sem törte el élete során. (Kis szünet) Mondja, Gyetvás úr, önnek tört már el valamelyik csontja?

Gyetvás Pál: Nem. Miért?

Igazgató: Ritka, kivételes csontjai vannak. Esetleg halála után nincs kedve felajánlani a csontjait intézetünknek.

Gyetvás Pál: Nem is tudom…

Igazgató: Ön is a tudomány hőse lehetne. Az apja bizonyára büszke lenne magára…

Gyetvás Pál: Gondolja?

Igazgató: Meggyőződésem!

Gyetvás Pál: Engem is látványosan felboncolnának, a csontmacerálás előtt?

Igazgató: Természetesen.

Gyetvás Pál: Tudja, szégyenlős vagyok.

Igazgató: Nem tesz semmit. Higgye el, akkor már mindegy lesz magának.

Gyetvás Pál: Igazán nem tudom…

Igazgató: Pedig hatalmas dolgot vinne végbe. Mint csontváz megmaradna az utókor számára, és ezzel örökéletet nyerne.

Gyetvás Pál: Rendben. Meggyőzött.

Igazgató: Akkor alá is írhatjuk a felajánlási papírokat?

Gyetvás Pál: Természetesen. Miért is ne!

Igazgató: (Egy dossziét vesz elő az egyik fiókból, a dossziéból pedig két lapot) Tessék, kérem, itt van a felajánlást kérő dokumentum két példányban. Csak ki kell töltenie, és a lap alján aláírnia mind a kettőt. (Gyetvás Pál elkezdi kitölteni a dokumentumokat) A lehető legegyszerűbb papírozási formát találtam ki. Az én újításom. Tudja, régebben sokkal bonyolultabb volt a holttest intézetünknek való felajánlása. Egy tíz oldalas dokumentumot kellet kitölteni két példányban minden jelentkezőnek. A papírok láttán többen is visszatáncoltak holttestük intézményünknek adományozásától. Így leegyszerűsítettem az eljárást.

Gyetvás Pál: Kész is lennék.

Igazgató: Ugye mondtam, hogy nagyon egyszerű! Az egyik példány az öné, a másik az enyém. Jól őrizze meg a példányát, és ha lehet, még halála előtt adja oda az önt kezelő orvosoknak.

4. jelenet

Kopogtatás után az elsőasszisztens jelenik meg az ajtóban. Mátyással meghozták a csontvázat, amit az iroda közepére állítanak.

Elsőasszisztens: Íme, idősebb Gyetvás Pál. Ugye, milyen gyönyörű!

Az ifjabb Gyetvás Pál apja elé áll. Megnézi, majd körbejárja, aztán mélyen a szemüregébe néz, s közben végigsimít a bordáin. A három boncorvos kíváncsian figyelik a folyamatot.

Mátyás: Na, hogy tetszik? Az apja életem egyik remekműve. Olyannyira jól sikerült, hogy már öt diákunk is haza szerette volna vinni.

Az ifjabb Gyetvás Pál nem szól egy szót sem. Az apja lábaival és a karjaival kezd játszadozni.

Igazgató: Kérem, ossza meg velünk, mire gondol!

Gyetvás Pál: (Kis szünet után) Furcsamód, apám látványa büszkeséggel tölt el. Nem gondoltam volna. Eddig szégyent és haragot éreztem iránta, amiért idekerült. Bocsássák meg ezt nekem a tisztelt doktor urak. De most, hogy látom apám, illetve a csontvázát, egyszeriben minden a helyére került… (Elérzékenyülve) Tényleg gyönyörű lett!

Igazgató: Ugye megmondtam, hogy jobban fogja érezni magát, ha majd meglátja az apja skeletjét.

Gyetvás Pál: Tökéletesen igaza volt. Nagyon köszönöm, amit értem tett. Tettek.

Igazgató: Ugyan, kérem, szóra sem érdemes.

GyetvásPál: Nos, akkor ajánlom magamat a doktor uraknak.

A három doki egyszerre köszönnek el Gyetvás Páltól, aki átöleli apja csontvázát, megemeli, és mintha táncba menne vele, megindul az ajtó irányában. A boncorvosok némán figyelik a furcsa párost. Gyetvás Pál az ajtóban hirtelen megáll, aztán visszatáncol az apjával az iroda közepére, és leteszi az csontvázat.

Gyetvás Pál: Arra gondoltam, hogy kár lenne az apámért… Annyira jól sikerült, hogy hadd maradjon meg az utókor számára. És akkor legalább először az életben én is igazán büszke lehetnék rá. Úgyhogy itt hagyom maguknál.

Igazgató: Rendkívül bölcs döntés.

Gyetvás Pál: Egyet kérnék csak az intézettől: ha majd egyszer belőlem is skelet lesz, az apám mellett helyezzenek el.

Igazgató: Ahogy óhajtja. Feljegyzem a kérelmére.

Gyetvás Pál: Akkor ajánlom magamat. (Azzal távozik)

Igazgató: Ez egy eredményes tárgyalás volt. Szereztünk egy boncolható hullát az intézet javára.

Mátyás: Ez jó hír, mert egyre nehezebben tudok a tanórákra boncolható hullát keríteni. Manapság mindenki félti tőlünk a hozzátartozója holttestét.

Elsőasszisztens: Nem értem, miért… De menjünk. Az igazgató úrnak hamarosan kezdenie kell az előadást. (Azzal a három orvos is kimegy a színpadról.)

Vége