2015. május 24., vasárnap
2015. május 15., péntek
Szépírói Kurzus 2015 tavasz/21
A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Bauer Krisztina, a dráma kurzus hallgatója, Örkény István "Egyperces novelláját", Az utolsó meggymag című kis írást írta színpadra, a novellának új értelmezést is adva, nagyon maivá téve a mondandót.
Bauer Krisztina
Az utolsó meggymag
(magyarra fordítása - pirézből - Az utolsó meggymag)
A színpad közepén egy meggyfa,
kevéske gyümölcs lóg rajta, alatta ül Sipos.
szereplők:
Sipos
Rendőri felügyeletes 1.
(R1.)
Rendőri felügyeletes 2.
(R2.)
Név nélküli ember (NE)
R1 és R2 Sipos háta mögül bejön
R1
Jó napot! Sipos nem reagál
R2
(emelt hangon) Kívántunk jó napot!
Sipos
Kicsit rosszul hallok, maguknak is jó napot!
R2
Maga rendőr?
Sipos
Nem Sipos vagyok.
R1
Csak azért kérdezte a társam, mert nekünk rendőri felügyelet alatt kell állnunk.
R2
Kár! Gondoltam felügyelhetne ránk.
Név nélküli ember bejön oldalról
NE
Maguk magyarok?
Hárman egyszerre bólintanak.
NE
(szomorúan) Már csak négyen vagyunk.
Sipos
Hol?
NE
Hát itt. Körülöttünk csupa piréz.
R1
Máshol se?
NE
Jövök már egy ideje, de magukon kívül Magyarországon senki.
Eszegetik a fáról a gyümölcsöt
R2
Jó édes.
NE
Kevés van a fán.
Sipos
Nekem kitartott volna még egy ideig, de aztán jöttek maguk.
NE
No persze, csak magára gondol, ezért nem lehet itt forradalom.
R1
Ugyan már négyen hogyan csinálnánk?
NE
Hogy beszél! Talán nem is igazi magyar?
Sipos
Miért olyan nagy mázli most magyarnak lenni?
R2
Még is kellene egy rendőr, elosztani a meggyet.
NE
Ha megtörjük a magot, a belseje is ehető.
Köveket keresnek, ülnek a fa alatt,
törik a magokat, eszegetnek.
Sipos
Kéne valami emléket hagyni magunk után.
R1
Mi a csodának?
Sipos
Hogy arra az időre, amikor már nem leszünk, maradjon utánunk valami.
NE
Nem miránk senki sem kíváncsi.
Sipos
De mégis.
R2
Ha volna késünk, karcolhatnánk a fába üzenetet.
R1
De nincs, még egy ziherejsztűnk se.
NE
Akkor írjuk a homokba, itt voltak a magyarok.
Sipos
Jön az árvíz, elmossa.
R2
Mi van valami, ami megmarad?
R1
A meggymag nagyon kemény.
NE
Tegyük két kő közé!
Sipos
De már megtörtük mindet.
R2
Ott van még egy meggy. (mutat fel a fára)
R1
A tetején van.
NE
Ott.
Sipos
Ha egymás vállára állunk, elérem.
(R1, R2 és NE oszlopot formál, Sipos
nehezen mászik a tetejébe)
R1
(a legaljáról) Igyekezz már, alig
bírom. Az meg ott a tetején megeszi a meggyet.
R2
(a második) Ne ficánkolj!
NE
(a harmadik) Minek is kezdtem
ezekkel!
Sipos
(a tetején) Mit is kellene csinálnom? Miért nem mondjátok hangosabban!
Két piréz jön oldalról
Piréz
1 Nézd, ott a fánál, magyarok!
Piréz
2 Honnan tudod?
Piréz
1 Veszekednek.
Szépírói Kurzus 2015 tavasz/20
A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Serestyén Sára, a dráma kurzus hallgatója, Örkény István "Egyperces novelláját", a Presztízs című kis írást írta színpadra, a novellának új értelmezést is adva, nagy fantáziával.
Serestyén SáraSerestyén Sára, a dráma kurzus hallgatója, Örkény István "Egyperces novelláját", a Presztízs című kis írást írta színpadra, a novellának új értelmezést is adva, nagy fantáziával.
275 frank
Örkény István
novellája nyomán
Szereplők:
Feleség
Férj
Lány
Takarítónő
1. jelenet
Egy hotelszobában
vagyunk, középen francia ágy, két oldalt éjjeli szekrények, az ágy
baloldalánál, az ablak alatt egy komód található rajta váza, benne vágott
virágok. A férj az ágyon elnyúlva, egy vaskos könyvet lapozgat, a feleség pedig
a virágok helyére egy ananászt próbál betuszkolni.
Feleség: Így ni,
készen is van! Talán jobb neki itt, mint a hamutartóban.
Férj: Csak ki ne
hajtson! Aztán nézhetünk a lyukon, ha átlyukasztja a mennyezetet, akár az égig
érő paszuly.
Feleség: Hát, ha
hamar nem találod ki, hogy mit is kezdjünk vele, akkor tényleg ki fog hajtani.
Férj: Ez nem
olyan egyszerű, a lehető legmegfelelőbben szeretném elfogyasztani. Csak van ebben
a könyvben valami hasznos információ.
Feleség: Három
napja azt a bugyuta könyvet lapozgatod. Ránk fog rohadni, pedig borzasztó drága
volt.
Férj: Szóval már
megint itt tartunk.
Feleség: Még a
görögdinnye is jóval olcsóbb. 275 frankért már vehettünk volna valami szép
szuvenírt a gyerekeknek.
Férj: Szerintem egy
egzotikus gyümölcshöz képest nagyon is jó áron adták. Biztos akadnak ennél
jóval drágább ananászok is.
Feleség: Biztos
akadnak, de szerintem mi kivételesen kifogtuk a legdrágábbat.
Férj: Te erősködtél,
hogy vegyük meg!
Feleség: Én
erősködtem, de csak azért, mert minden áldott nap megálltál a zöldséges előtt
és bámultad.
Férj: Együtt
bámultuk. Különben is te mondtad, hogy isteni az illata.
Hallgatnak, a férj
tovább lapozza a könyvet, a feleség eközben nézegeti a gyümölcs-váza
kompozíciót.
Feleség: Nekem ez
így egészen tetszik!
Férj: Kicsit
drága egy szobanövényhez képest, nem gondolod? 275 frankos szobanövény. Még
ilyet!
Feleség: Na, ne
idegeskedj, csak vicceltem!
2. jelenet
Kopogtatnak.
Feleség: Tessék,
szabad!
Takarítónő: Jó
napot kívánok! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, Amandine Goût vagyok, utánam
nem marad sem por, sem piszok.
Férj és feleség
erőltetetten mosolyognak.
Takarítónő: (izgatottan) Hallottam, hogy vettek egy
ananászt.
Feleség: Ráment
az utolsó fillérünk is.
Férj: Drágám!
Takarítónő: Miért
mennyibe került?
Feleség: 275
frank.
Takarítónő: 275
frank, az nem semmi! Na, és milyen volt, mennyei igaz?
Feleség: Még
hozzá sem nyúltunk.
Takarítónő: Nem,
akkor mit csináltak vele?
A feleség a váza felé
biccent.
Takarítónő:
Önöknek ennyi pénzük van? Így elpazarolni egy ananászt.
Férj: Ha már ennyi pénzt adtunk ki egy
ananászért, akkor a lehető legjobb formájában kívánjuk elfogyasztani.
Takarítónő:
Mondjuk ez érthető.
3. jelenet
Ismét kopogtatnak.
Feleség: Tessék,
ki az?
Az ajtón egy fiatal, lány
lép be.
Lány: Jó napot!
Elnézést a zavarásért, itt lakom a 115-ösben, és a folyosóról meghallottam
miről beszélnek. Én egyszer rummal leöntve próbáltam. Az hozza ki az ízét a
leginkább. Valami mennyei lesz, higgyék el nekem.
Takarítónő: Áh,
badarság! Felszeletelve, cukorral meghintve az igazi.
Lány: Elnézést,
de ön evett már ananászt valaha?
Takarítónő: Hát
persze! Vagyis, tulajdonképpen én nem, de ismerek olyat, aki már evett. Úgy
ette, ahogy azt magam is tanácsoltam. Ha lenne 275 fölösleges frankom, én sem
enném másként.
Lány: 275 frank?
Egek, hát igen az ananász, az ananász. Akkor végképp azt tanácsolom, hogy
rummal egyék, azzal nem lőnek bakot.
Takarítónő:
Badarság! Cukorral egyék, a rumtól csak megkeseredik.
Lány: Rummal!
(kiáltja)
Takarítónő:
Cukorral!
Lány: Rum!
Takarítónő:
Cukorrr!
Dulakodni kezdenek,
mire a dulakodásban annyira nekilódulnak, hogy egy mozdulattal felborítják a
vázát, amelyből az ananász kirepül az ablakon és egy nagy puffanással szétterül
a betonon. A férj felugrik az ágyban, a feleség pedig az ananász után néz.
Feleség: Betonon
szétterülve milyen az íze?
Takarítónő: Még
szerencse, hogy nem a szőnyegre esett. Tudják igazából nem szabad ételt hozni a
szobába. Tiltja a szabályzat.
Lány: Nézzék,
igazán sajnálom, ha gondolják, a felét ki tudom fizetni. Mennyi is volt 275?
Van nálam 150 frank, tessék.
A lány szemrehányóan
nézi a takarítónőt.
Takarítónő: Most
mit néz ilyen szemrehányóan? Én csak egy szegény szolga vagyok, akit
kizsákmányol az élet.
Némi habozás után
benyúl a zsebébe és a férj kezébe nyom 50 frankot.
Takarítónő:
Tessék. De csak ennyi van, és a kiömlött vizet tessék feltakarítani, mert
berohad a parketta.
A lány és a takarítónő
távoznak. A feleség még mindig a gyümölcs után nézeget, a férj számolgatja a
zsebében lévő aprót.
4. jelenet
Férj: Pontosan
260 frank, a maradék apróval együtt. Ez már nem elég egy másik ananászra.
Feleség: Akkor
legalább tudunk venni valami apróságot a gyerekeknek.
Férj: Igen, talán
azt kéne venni.
Valaki egy cédulát
csúsztat be az ajtó alatt. A feleség odamegy az ajtóhoz, felveszi a papírt és
hangosan olvasni kezdi.
Feleség: Jó napot!
Hallottam mi történt az ananásszal. Nagyon sajnálom. Képzeljék láttam, hogy a
sarki zöldségesnél 260 frankért árulják az ananászt. Ha esetleg úgy döntenének,
hogy vesznek egy másikat, akkor ne hallgassanak senkire. Jól pucolják meg és
úgy egyék, a héja ugyanis ehetetlen.
Feleség: Végül is
260 frank az nem is olyan sok, egy ananászért.
Szépírói Kurzus 2015 tavasz/19
A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Grandpierre Aranka, a dráma kurzus hallgatója, Csáth Géza Apa és fiú című novelláját írta színpadra, meglepően és nagy fantáziával. Itt közlöm.
Grandpierre Aranka, a dráma kurzus hallgatója, Csáth Géza Apa és fiú című novelláját írta színpadra, meglepően és nagy fantáziával. Itt közlöm.
Grandpierre Aranka
A tökéletes
skeletum
(Csáth Géza:
Apa és fiú novellája nyomán)
Szereplők:
Gyetvás Pál
Igazgató
Elsőasszisztens
Mátyás
1. jelenet
Helyszín az Anatómiai Intézet igazgatójának
irodája. A baloldal középső részén elhelyezett íróasztal mögött az igazgató ül.
Épp jegyzeteket olvasgat, mikor a jobboldalon lévő ajtón kopognak.
Igazgató: Tessék!
Elsőasszisztens: (Bejön és becsukja maga mögött az ajtót)
Méltóságos uram, egy ember kíván beszélni önnel.
Igazgató: Pár óra múlva előadást
kell tartanom, és még át szeretném előtte nézni az anyagot. Mondja meg az
úrnak, hogy jöjjön vissza máskor.
Elsőasszisztens: Azt
mondja, igen sürgős a dolog.
Igazgató: Most nem tudom
fogadni, jöjjön vissza máskor.
Elsőasszisztens: De olyan
izgatott állapotban van, hogy félő bármikor szívszélhűdést kaphat. (Az igazgató a jegyzeteibe mélyed, és nem
reagál) Bár jó magas ember, erős csontozattal. Ha esetleg mégis szívszélhűdést
kapna, ki tudja, talán a mi Mátyásunk ügyes kezeivel megmacerálhatná. Istenem,
milyen szép csontváz készülhetne belőle.
Igazgató: Kérem, Gyula, ne
legyen túl buzgó. Tudja, mit! Inkább engedje be az urat.
Elsőasszisztens: (Kinyitja az ajtót, amin a kívülről
hallgatózni próbáló Gyetvás Pál beesik) Fáradjon be, a méltóságos úr
fogadja önt. De kérem, fogja a mondandóját rövidre, mert a méltóságos úrnak
hamarosan előadást kell tartania.
Igazgató: Gyula, kérem,
köszönjük. (Az elsőasszisztens
megsértődve kimegy) Nos, miben segíthetek?
Gyetvás Pál: Nagyon hálás
vagyok, hogy fogadni méltóztatott, ugyanis egy nagyon fontos dolog miatt
jöttem. Akarom mondani, számomra nagyon fontos dolog miatt. És ezért elnézését
is szeretném kérni… mármint hogy egy számomra nagyon fontos dologgal zavarom
önt, mikor, ha jól hallottam, nem ér rá.
Igazgató: Ugyan, kérem! Mondja,
miben segítetek.
Gyetvás Pál: Nem is tudom,
hol kezdjem?
Igazgató: A legelején.
Gyetvás Pál: Gyetvás Pál
vagyok, mérnők. Tíz évvel ezelőtt disszidáltam Amerikába, hogy kárriert
csináljak...
Igazgató: Azért ha lehet, ennyire
ne az elején.
Gyetvás Pál: Rendben. A tíz
év során kissé elhanyagoltam a szüleimet, akik itthon maradtak. Tudja, a sok
munka teljesen lekötötte az összes energiámat. Meg az a sok estély, amelyen
részt kellett vennem. Így belegondolva, talán a kelleténél jobban elhanyagoltam
a szüleimet. De ez mostantól másként lesz…
Igazgató: A lényeget, ha
kérhetném!
Gyetvás Pál: Nos, a lényeg:
az apámat keresem.
Igazgató: Netalántán nálunk
dolgozik?
Gyetvás Pál: Csak reménykedni
tudok abban, hogy még önöknél van.
Igazgató: Kívánja, hogy
megnézessem a dolgozói szaknévsort?
Gyetvás Pál: Az apám meghalt.
A hulláját keresem. (Erősen küzd a sírás
ellen)
Igazgató: Ó, így teljesen
más a helyzet. Akkor kívánja, hogy megnézessem a halotti jegyzéket?
Gyetvás Pál: Ha megtenné...
2. jelenet
Az igazgató csenget, mire az
elsőasszisztens megjelenik az ajtóban.
Igazgató: Gyula, kérem, felhozná
a boncteremből a halotti jegyzéket.
Elsőasszisztens: Melyik
kötetet, méltóságos uram?
Igazgató: Természetesen a
legutolsót, Gyula. (Az elsőasszisztens bólint
és kimegy. Az igazgató Gyetvás Pálhoz fordul.)) Foglaljon helyet, kérem,
mielőtt még összeesne.
Gyetvás Pál: Hálásan
köszönöm.
Gyetvás Pál leül, és
idegességében a kezével a térdén dobol. Eközben az igazgató zsebre dugott
kézzel sétál fel és alá.
Gyetvás Pál: Tudja az apám
a Klinikán halt meg. Még csak el sem tudtam tőle búcsúzni. Fogalmam sem volt
arról, hogy időközben úgy elszegényedtek, hogy anyám nem tudja eltemetetni. (Szünet)
A klinikán javasolták, keresem fel önt, hátha ki tudom kérni még apám
holttestét, hogy tisztességben eltemethessem.
Igazgató: Mint bizonyára
tudja, intézetünk az orvosképzésben igen fontos szerepet tölt be. Így az összes
ide kerülő hulla a tudomány szolgálatában áll, és nagy szívességet tesz az
emberiségnek. Próbálok érthetően fogalmazni: az apját valamelyik boncorvosunk
az orvostanhallgatók segédletével minden bizonnyal felboncolta. Vagyis kiszedte
a belső szerveit, majd azokat, illetve az egész testet apró darabokra vágta. Aztán
az apró darabok analizálás alá kerültek, így további apró darabokra szedték
szét. (Gyetvás Pál öklendezni kezd) Mikor
pedig végeztek az orvostanhallgatók az apjával, apró darabjait koporsóba tették,
és úgy temették el. De ha olyan szép csontozata volt a megboldogult
édesapjának, mint önnek, nagy eséllyel skeletumot készítettek belőle.
Csontvázat.
Gyetvás Pál: (Mereven néz maga elé) Igen, tudom.
Közben az elsőasszisztens kopogtatás
után belép az irodába. Hatalmas, vastag, keménykötésű könyvet hozott, amit letesz
az íróasztalra.
Elsőasszisztens: Íme, a
halotti jegyzék legutolsó kötete. Nem sokára ez is betelik.
Igazgató: (Gyetváshoz) Hogy hívták az apját?
Gyetvás Pál: Gyetvás
Pálnak, mint engem.
Igazgató: Gyula, kérem,
nézze meg egy, maximum két hónapra visszamenőleg, szerepel-e a jegyzékben
Gyetvás Pál nevű hulla. És ha szerepel, mi lett vele. (Az elsőasszisztens keresgélni kezd. Közben az igazgató tovább beszél
Gyetvás Pálnak) Ha szerencséje van, és az apjából skeletum lett… Ha
márpedig ön az apjára hasonlít, akkor nagy valószínűséggel szerencséje lesz,
kiadjuk magának az apja csontvázát. Bár nem szokásunk ilyet tenni, de ön egy
igazán szimpatikus ember.
Gyetvás Pál: (Elérzékenyülve) Ó, igazán, nagyon
köszönöm.
Első asszisztens: És már meg
is van! Gyetvás Pál. A klinikáról került ide. Májtumorban hunyt el. Igen, már
emlékszem! Képzelje, én boncoltam a másodévesekkel. Az apjának olyan gigantikus
méretű mája volt, hogy pillanatok alatt híre ment az egész intézetben. Aki csak
tehette megnézte. Még az igazgató úr is lejött hozzá vizitre. (Az igazgató bólogat) A másodéveseim
pedig majdhogynem összeverekedtek azon, hogy ki darabolja fel a májat, hogy a daganatos
sejtek burjánzását közelebbről szemügyre vegyük... És még az apja csontjairól nem is beszéltem!
Egyszerűen perfektek! Ahogy látom, ön az édesapja csontozatát örökölte. Tudja,
magából is szép skelet készülhetne. Természetesen miután meghalt. (A könyvben egy pontra mutat) Itt van a
bejegyzés, miszerint Mátyás megmacerálta, majd kifőzte az édesapja csontjait.
Gyönyörű fehér csontváz lett belőle. Ott van a boncteremben. Gyetvás úr, az apja
az egyik leghíresebb hullája az Anatómiai Intézetnek. Büszke lehet rá!
3. jelenet
Gyetvás Pál nem bírja tovább,
hangos zokogásban tör ki. Az igazgató egy ruhazsebkendőt nyújt a síró férfinak,
aki jó hangosan belefújja az orrát, majd visszaadja a zsebkendőt.
Igazgató: Kedves Gyetvás
úr, mi teljesen együttérzünk magával. Gyula, mit álldogál még itt. Szaladjon
Mátyásért, és a boncteremből tüstént hozzák fel az idősebb Gyetvás urat! (Az elsőasszisztens kimegy az ajtón)
Kedves Gyetvás úr, nyugodjon meg! Higgye el, amint meglátja, milyen gyönyörű
csontváz lett az apjából, egyből jobban fogja érezni magát. El fogja önteni a
büszkeség.
Gyetvás Pál: A büszkeség?! (És újabb zokogásba tör ki) Mindez az én
hibám!
Igazgató: Ugyan, kérem! Az
édesapja egy hős! A tudomány hőse! Igenis, legyen rá büszke!
Gyetvás Pál: (Erőt vesz magán, és abbahagyja a sírást)
Rendben. Megpróbálok.
Igazgató: Mi, mármint az
egész Anatómiai Intézet nagyra értékeljük az apját. Tényleg kivételes hulla
volt.
Gyetvás Pál: Igazán?
Igazgató: Ahogy mondom. Pályafutásom
során még egyszer sem láttam ilyen nagyra nőtt májat. Sőt ennyire ép és erős csontozatot
sem. Tudta, hogy az apja egyetlen csontját sem törte el élete során. (Kis szünet) Mondja, Gyetvás úr, önnek
tört már el valamelyik csontja?
Gyetvás Pál: Nem. Miért?
Igazgató: Ritka, kivételes
csontjai vannak. Esetleg halála után nincs kedve felajánlani a csontjait
intézetünknek.
Gyetvás Pál: Nem is tudom…
Igazgató: Ön is a tudomány hőse
lehetne. Az apja bizonyára büszke lenne magára…
Gyetvás Pál: Gondolja?
Igazgató: Meggyőződésem!
Gyetvás Pál: Engem is látványosan
felboncolnának, a csontmacerálás előtt?
Igazgató: Természetesen.
Gyetvás Pál: Tudja,
szégyenlős vagyok.
Igazgató: Nem tesz semmit.
Higgye el, akkor már mindegy lesz magának.
Gyetvás Pál: Igazán nem
tudom…
Igazgató: Pedig hatalmas
dolgot vinne végbe. Mint csontváz megmaradna az utókor számára, és ezzel
örökéletet nyerne.
Gyetvás Pál: Rendben.
Meggyőzött.
Igazgató: Akkor alá is
írhatjuk a felajánlási papírokat?
Gyetvás Pál: Természetesen.
Miért is ne!
Igazgató: (Egy dossziét vesz elő az egyik fiókból, a
dossziéból pedig két lapot) Tessék, kérem, itt van a felajánlást kérő
dokumentum két példányban. Csak ki kell töltenie, és a lap alján aláírnia mind
a kettőt. (Gyetvás Pál elkezdi kitölteni
a dokumentumokat) A lehető legegyszerűbb papírozási formát találtam ki. Az
én újításom. Tudja, régebben sokkal bonyolultabb volt a holttest intézetünknek
való felajánlása. Egy tíz oldalas dokumentumot kellet kitölteni két példányban
minden jelentkezőnek. A papírok láttán többen is visszatáncoltak holttestük
intézményünknek adományozásától. Így leegyszerűsítettem az eljárást.
Gyetvás Pál: Kész is
lennék.
Igazgató: Ugye mondtam, hogy
nagyon egyszerű! Az egyik példány az öné, a másik az enyém. Jól őrizze meg a
példányát, és ha lehet, még halála előtt adja oda az önt kezelő orvosoknak.
4. jelenet
Kopogtatás után az elsőasszisztens
jelenik meg az ajtóban. Mátyással meghozták a csontvázat, amit az iroda közepére
állítanak.
Elsőasszisztens: Íme,
idősebb Gyetvás Pál. Ugye, milyen gyönyörű!
Az ifjabb Gyetvás Pál apja elé
áll. Megnézi, majd körbejárja, aztán mélyen a szemüregébe néz, s közben
végigsimít a bordáin. A három boncorvos kíváncsian figyelik a folyamatot.
Mátyás: Na, hogy tetszik?
Az apja életem egyik remekműve. Olyannyira jól sikerült, hogy már öt diákunk is
haza szerette volna vinni.
Az ifjabb Gyetvás Pál nem szól
egy szót sem. Az apja lábaival és a karjaival kezd játszadozni.
Igazgató: Kérem, ossza meg
velünk, mire gondol!
Gyetvás Pál: (Kis szünet után) Furcsamód, apám
látványa büszkeséggel tölt el. Nem gondoltam volna. Eddig szégyent és haragot
éreztem iránta, amiért idekerült. Bocsássák meg ezt nekem a tisztelt doktor
urak. De most, hogy látom apám, illetve a csontvázát, egyszeriben minden a
helyére került… (Elérzékenyülve)
Tényleg gyönyörű lett!
Igazgató: Ugye megmondtam, hogy
jobban fogja érezni magát, ha majd meglátja az apja skeletjét.
Gyetvás Pál: Tökéletesen
igaza volt. Nagyon köszönöm, amit értem tett. Tettek.
Igazgató: Ugyan, kérem,
szóra sem érdemes.
GyetvásPál: Nos, akkor
ajánlom magamat a doktor uraknak.
A három doki egyszerre köszönnek
el Gyetvás Páltól, aki átöleli apja csontvázát, megemeli, és mintha táncba
menne vele, megindul az ajtó irányában. A boncorvosok némán figyelik a furcsa
párost. Gyetvás Pál az ajtóban hirtelen megáll, aztán visszatáncol az apjával az
iroda közepére, és leteszi az csontvázat.
Gyetvás Pál: Arra
gondoltam, hogy kár lenne az apámért… Annyira jól sikerült, hogy hadd maradjon
meg az utókor számára. És akkor legalább először az életben én is igazán büszke
lehetnék rá. Úgyhogy itt hagyom maguknál.
Igazgató: Rendkívül bölcs
döntés.
Gyetvás Pál: Egyet kérnék
csak az intézettől: ha majd egyszer belőlem is skelet lesz, az apám mellett
helyezzenek el.
Igazgató: Ahogy óhajtja. Feljegyzem
a kérelmére.
Gyetvás Pál: Akkor ajánlom
magamat. (Azzal távozik)
Igazgató: Ez egy eredményes
tárgyalás volt. Szereztünk egy boncolható hullát az intézet javára.
Mátyás: Ez jó hír, mert egyre
nehezebben tudok a tanórákra boncolható hullát keríteni. Manapság mindenki
félti tőlünk a hozzátartozója holttestét.
Elsőasszisztens: Nem értem,
miért… De menjünk. Az igazgató úrnak hamarosan kezdenie kell az előadást. (Azzal a három orvos is kimegy a
színpadról.)
Vége
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)