A Szépírói Műhely őszi féléve hamarosan kezdődik. A kurzusra a felhívás itt olvasható. Előtte viszont megtartottuk Balatonszepezden a hagyományos Íróakadémiánkat, amelyen 16 táborlakó mellett olyan előadók voltak jelen, mint Cserhalmi György, Valló Péter, Orosz István, Horkay István, Fazakas István, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Kovács István, Stekovics Gáspár és mások. A Tábor idején számos vers, próza hangzott el, valamint naplót is írtak a táborlakók. Az első napló Sölch Ágostontól olvasható.
Sölch Ágoston:
Napló – Balatonszepezd - Írótábor
Nyílik a kertkapu. Időnként belép egy-egy Kossuth-díjas művész, olyanok,akik már megkapták és olyanok is,akik még nem. Integetnek. Petőcz András addig hagyja abba az éppen aktuális előadást, beszélgetést, amíg üdvözli az újonnan érkezett vendégeket. Leülnek és figyelnek. Orsi kávéval, vízzel kínálja őket. Semmi protokoll, olyan mintha régóta ismerném őket, pedig többükkel most találkozom először személyesen.
Valló Péter, aki fiatal rendezőként egyik első munkájaként Latinovitsot rendezte, mi másról beszélne, mint a színházról. Mi zajlik a színfalak mögött, hiszen mindenkit ez érdekel.Hogyan lehet és kell összefognia a rendezőnek adott esetben több száz ember munkáját? Hogyan lehet megmenteni az előadást egy baki vagy egy nem várt, kellemetlen esemény kapcsán? Nem csalódunk, itt senki nem a bulváros, színes híreket várja, a szakmai dilemmákról van szó. Irodalom-e a színház, melyik színház, melyik darab, milyen nézői réteget szólít meg?
Kovács István a kilencek költői csoport tagja, polonista, diplomata, több lengyel város díszpolgára. A bulváros hír az lenne, hogy a történészek között a legjobb költő, a költők között a legjobb történész. De ez nem így van. Elmeséli, hogy a történészi munkáját az segítette, hogy költői látásmódja révén tudott feldolgozni egyéni és személyes sorsokat. Hiszen a történelmet nem elméletek, hanem emberek alakítják. Az 1848/49-es szabadságharc 3400 lengyel résztvevőjének életrajzát dolgozta fel. Nyolcvanadik életévét betöltve ma is aktívan dolgozik.
A tábor mottója: “Magyarul írni” - “anyád nyelvét bízták rád” - idézet Füst Milán A magyarokhoz c. verséből. Ezt a kérdéskört elemeztük, szó szerint, hiszen nem kész válaszokat kaptunk, hanem olyan kérdéseket, amelyek további gondolkodásra késztettek. Ebben a három napban a szepezdi kertben volt a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó polihisztorok száma a meghívott vendégek között. Horkay István, Orosz István, Géczi János képzőművészek, írók, költők, utóbbi ráadásul biológus is. Ő nem tudott személyesen eljönni, telefonos kihangosítással folytattunk vele online beszélgetést.
Stekovics Gáspár nevét elsősorban a portréfotóiról ismertem. Művészeket, színészeket, írókat, költőket fotózott művészi módon. Mindig természetes körülmények között, sohasem műteremben. Számomra újdonság volt, hogy festőként végzett, sokáig így dolgozott. Amikor áttért a fényképezésre, kezdetben tájképeket készített, és csak ezután kezdett neki a portréfotózásnak. A kertben egy minikiállításra kölcsönadta néhány jellemző képét.
Fazakas István évtizedek óta a Fekete Sas Kiadó vezetője, ezt megelőzően a Magvetőnél dolgozott. Az írótábor résztvevőinek nehéz lett volna érdekesebb témát találni, mint egy nagynevű kiadó vezetőjével beszélgetni.
Nem túlzás és a többi vendégre nézve sem bántó, ha azt mondom, hogy a tábor csúcspontja a Cserhalmi Györggyel folytatott beszélgetés volt. Ez a program már a márciusi program szervezésben is benne volt. Aki esetleg úgy gondolta, hogy a két nappal azelőtt kapott kitüntetése budapesti ünneplése miatt nem fog eljönni kb. húsz ember miatt Szepezdre, az biztosan nem ismerte a művész urat. Aki egyáltalán nem úrként érkezett, szerény volt, jó kedvű, nála értettem meg, hogy mit jelent a sokszor már elcsépeltként hangzó művészi alázat kifejezés. Nemcsak a darabok iránt, hanem a közönség iránt is, amely jelen esetben mi voltunk. Beszélgetőpartnere, Petőcz András tanár úr profin kérdezett, teljesen spontán, semmi papír, semmi előre összeállított kérdéssor. A kérdésekre válaszként adott sztorik, komoly és humoros gondolatok hozták magukkal a következő kérdéseket. Amikor a beszélgetés végén mi is lehetőséget kaptunk egyéni kérdésekre, Gyuri mindig udvariasan megkérdezte, hogy kielégítő volt- e a válasza.
Ahogy az várható volt, az idő gyorsan telt, szétfeszítette a tervezett időkeretet, utána mindenki fotózkodott a művésszel, akit továbbra is csak mosolyogni láttunk.
Székelyhidi Zsolt és Berka Attila előadása ezután következett, biztos, hogy ők sem bánták a csúszást, hiszen ők is végighallgatták. Ahogy mi sem bántuk, hogy este tíz órás kezdéssel hallhattuk őket.
A tábor záró és interaktív előadását Petőcz Orsolya tartotta “magyarul és angolul írni” címmel. Orsi beszámolt a cambridge-i egyetemen tanárként szerzett irodalmi tapasztalatairól. Legérdekesebb momentum azonban az volt, hogy tőle tudtuk meg, hogy Radványi Géza Valahol Európában c. filmje egy trilógia első darabja volt. A következő két filmjét Olaszországban és Franciaországban forgatta olasz és francia nyelven magyar vonatkozásokkal. Akkor most ezek a filmek magyarnak számítanak-e?
A tábor résztvevői többször tartottak felolvasást egymásnak saját műveikből. Sok mindent tanultunk egymástól. Ahogy már említettem, semmire sem kaptunk kész válaszokat. Ennél jóval többet: további kérdéseket és inspiráló gondolatokat. Egy dolgot végképp nem tudtunk megfejteni: Mit jelenthet az a szó, hogy “üresjárat”?
A tábornak sokunk számára volt még egy olyan pozitív hozadéka is, amely nem szerepelhetett a hivatalos programban. Nevezetesen az egymással való találkozások, kapcsolatok. Kiderült, hogy a táborban több résztvevő találkozott már egyesekkel más körülmények között, rácsodálkoztunk, hogy te is, jé tényleg, emlékszem, nem gondoltam volna. Esetemben pl. egy irodalmi beszélgetéshez kapcsoló felvetésben került napfényre, hogy Petőcz Andrással több közös ismerősünk is van. Egyik résztvevőnk dédapja pedig szerepelt Kovács István lengyel monográfiájában.
Azt hiszem, mindent kimaxoltunk, köszönet Petőcz Andrásnak a szervezéséért és mindenkinek a részvételéért!
