CHRISTOPH
HEIMWEG:
ÁDÁM TEREMTÉSE
(Michelangelo Buonarotti: Ádám
teremtése c. freskója nyomán,
1510, Vatikán, Sixtus-kápolna)
Pusztamámor, nem
messze a Naturista Paradicsom nevű fürdőhelytől. Fáradtsárga, őszi naplemente.
Egy kis csapat gyűlt össze egy kerti ház verandáján és a legutóbbi nyaralás
képeit nézegetik. Kovács Ádám, az egyik fiatal srác észreveszi, hogy az egyik
képen ő fekszik meztelenül és úgy érzi magyarázatra szorul a helyzet. A többiek
nevetnek.
– Jajj, ez a kép!
Tudom, hogy gáz! Kimegyek a partra, tök jól elvagyok, erre a víz partján odaevez
ez az öreg fószer a rakat gyerekével egy ladikon vagy min. Valamit kiabált, de
dögmeleg volt, én valószínű napszúrást kaptam a melegben, fogalmam sincs mit
akarhatott.
– És ha bajban voltak?
Lehet, hogy segítséget kért – próbálta értelmezni a furcsa képet Éva, a
Naturista Paradicsom szervezője. Ádám elismerően nézett rajta végig. Kígyót formáló
nyakláncán szikrázott a fény. Csábító nő volt, minden szem rá szegeződött, ahogy
kihozta a tál csillogó hasú almát a verandára.
– Simán lehet. Körbe-körbe
úsztak azon a valamin és mindenáron meg akarta fogni a kezem. A hetedik körnél már
eléggé untam a dolgot és kinyújtottam a karom, hogy segítsek nekik, de simán
tovább úsztak, túl erős volt az áramlat. Nem igazán érdekelt az egész.
– És mi lett
velük? Tényleg hagytad, hogy tovább vigye őket a folyó? Hogy tehettél ilyet? –
kérdezték megütközve, egymás szavába vágva a többiek.
– Hagyjatok már,
jó, hogy nem estek a torkomnak! A kép pont azt a pillanatot kapta el, amikor az
öreg odakapott. Az a nagy fa nem is látszik tőlünk balra. Az árnyékában
feküdtünk Évával, amikor ez az idióta elúszkált ott a gyerekeivel. Mi közöm
hozzá? Mi vagyok talán, úszómester?
– Ádám, nyugi,
vegyél egy almát, most szedtem – csitította Éva a fiút.
– De most
komolyan! – kivett egyet a díszes tálból, megtörölte a kezével, majd nagyot
harapott belőle. – Vegyétek ki ezt a képet az albumból! Ott fekszem ádámkosztümben,
ez oké köztetek, de azért nem szeretném, ha bárki más látná. Jó, hogy nem
festitek fel freskónak valahová! Ráadásul úgy néz ki, mintha valami kapcsolat
lenne köztem meg az öreg közt, ami totál nevetséges, akkor láttam életemben
először. És utoljára is – kicsit elgondolkodott és a távolba nézett. – Egyébként
történelmi jelentőségű a kép.
– Miért? –
kérdezték a többiek.
– Mert nem
sokkal ezután kizavartak minket a Naturista Paradicsomból. Bezárták a helyet.
Senki nem mehet oda többé, valami bolgár kertészetet csináltak belőle. Gondolom
nem akarnak egy rakás meztelen embert bámulni naphosszat.
– Pedig az a
hatalmas fa csodálatos volt, imádtam az árnyékában pihenni – Éva szomorúan
sóhajtott egyet, keblén a fémkígyó felemelkedett, majd szép lassan visszaereszkedett.
– És emlékszel
mit mondtak ránk a turisták?
– Nem, mit?
– Hogy mennyire
szép teremtés vagy. Az én teremtésem – mondta és megpuszilta a lányt.
Összeölelkeztek.
– Hova megyünk
ezután napozni és nyaralni? – kérdezte Éva összegömbölyödve Ádám ölében.
– Más helyet
kell keresnünk. Sosem lesz már semmi sem olyan, mint eddig.
– Minden más
lesz.
– Az életben
csak egy dolog állandó, a változás – mondta Luci és Feri a kanapé mögött
nevetve.
– Keresünk egy
másik helyet, nem lesz gond.
– Van egy, a
Pokol-hegy mellett. Rettentő meleg szokott ott lenni, de oda mehetnénk, ha
gondoljátok – ajánlotta Luci.
– És annyit
lehet meztelenkedni, amennyit csak akartok, senki se szól bele – tette hozzá Ádámék
felé kacsintva Feri.
– Szuper ötlet, akkor
oda megyünk nyáron!
– Bárcsak már nyár
lenne!
– Kér még valaki
almabort? – kérdezte Ádám és töltött mindenkinek.
– Az új helyre! –
kiáltották vidáman és koccintottak. A nap egy utolsót villant a horizonton,
majd végleg eltűnt a Pokol-hegy lábánál.
