2024. április 13., szombat

Szépírói kurzus 2024/tavasz/15 - Simon-Sikó Ilona verse

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Simon-Sikó Ilona Kassák ismert verse alapján írta meg a saját "szelfi" versét. Őszinte, izgalmas alkotás. Nagyon gratulálok!   

 

Simon-Sikó Ilona

Vaktában

„Ez vagyok hát, amit a kép mutat”

Kassák Lajos: Egy fényképem alá

 

Kéretlen és váratlan

fénykép tárgya lettem,

amikor mobilját nyomkodta

egy barátom,

arcának tükrében

szebbnek láttam magam.

 

Különlegesnek.

 

A képen szigorú tekintettel magyarázok,

mérges ráncaim szakadéka láttán

a hideg is kiráz, vajon

miről beszéltem közben,

amitől a föld is megremeg.

 

Egy nő, aki valamit nagyon képvisel,

vállán félrecsúszott inggel,

ez lennék én?

Eltévedt pillantásaim, félrement mondataim,

kába reggeleim, mosatlan edényeim?

 

Barátom rám néz, kérés nélkül törli a képet,

felugrik a következő, azt is rólam lőtte.

 

Megnyugszom.

 

 

2024. április 6., szombat

Szépírói kurzus 2024/tavasz/14 - Kerezsi Katalin elbeszélése

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Kerezsi Katalin rendkívül nehéz feladatot oldott meg nagyon jól. Olyan történetet írt, amiben az erotika a hangsúlyos. Úgy tudta megírni, hogy munkája érdekes, magas színvonalú, jó értelemben olvasmányos. "Házas élet", írja a címben, direkt két szóban. Jó olvasását! Gratulálok!  

Kerezsi Katalin

Házas élet

 

Barbara késve érkezett a szerda délutáni értekezletre. Sietve leült a legközelebbi székre, majd körbenézett. Az ovális asztal túlsó oldalán régi ismerősét, Tölgyes Eriket pillantotta meg. Tudta, hogy néhány hete érkezett a céghez, mint projektmenedzser. Az egyetem óta nem találkoztak. Egymásra mosolyogtak, szájukkal némán sziát formáztak, majd a kivetítő felé fordultak.

Kis idő múlva a nő tekintete a grafikonokról Erikre siklott. A férfi őt nézte. Néhány pillanatig így maradtak, mozdulatlanul, egymást figyelve. Alig észrevehetően elmosolyodtak, majd újra a diagramokat nézték.

Barbara keresztbe tette a lábait. Egyre kevésbé tudott az inflációs környezet cégre gyakorolt hatásaira figyelni. Ismét a férfi felé kalandozott a tekintete, alaposan megfigyelte: szeme körül apró ráncok jelentek meg, egy-két napos borostájában ezüstös szálak csillogtak, sötétbarna haja őszült. Sportzakót viselt, alatta a fehér ing felső gombja szabadon hagyva.

Az értekezlet után mindketten kollégáikkal beszélgettek. A kipakolt pogácsák, teák és ásványvizek mellett kerültek egymás közelébe. A férfi megszólította a nőt:

– Szia Barbara!

– Szia Erik!

– Örülök, hogy látlak.

– Én is. Rég találkoztunk.

Megpuszilták egymást, közben Erik a nő vállára tette a kezét.

– Jól nézel ki! – mondta a férfi.

– Köszönöm. Te is!

A büfé asztal felé fordultak. Erik felvett egy rooibus teát. Barbara a filterre nézett, majd a férfire:

– A vöröset szereted?

– A feketét jobban – válaszolta, miközben látványosan megnézte a nő sötét haját, és mosolygott.

Barbara is mosolygott, enyhe fejbólintással ismerte el a férfi tehetségét. Játszani támadt kedve:

– Itt nem adnak rendes kávét.

– Milyen a rendes kávé?

– Forró és erős.

Mindketten mosolyogtak.

– Igyunk egyet valahol? – kérdezte Erik.

– Az jó lenne. Itt mára úgyis végeztünk.

– Rendben. Menjünk.

A kijárat felé sétáltak. Erik kitárta az ajtót, és várta, hogy Barbara elhaladjon előtte:

– Hölgyem!

Miután testük csaknem összeért az ajtónyílásban, a férfi hosszan nézte, ahogy a fekete harisnyás, formás lábak a magas sarkú cipőben mozogtak. Szemével végigkövette a bokától induló csíkot, ami bekúszott a szoknya alá.

*

– Nem zavar, ha rágyújtok? – nyúlt Erik a hamutartóért, miután helyet foglaltak egy közeli kávézó teraszán.

– Nyugodtan.

A férfi elővette fém öngyújtóját, meggyújtott egy szálat, majd a nőre nézett:

– Mesélj, mi van veled!

– Itt négy éve dolgozom, előtte GYES-en voltam.

– Neked van gyereked? – kérdezett vissza meglepetten.

– Igen. Három fiú. Másodjára ikrek jöttek. Miért?

– Egyszerűen, csak nem gondoltam.

– És neked? Van feleséged, gyereked?

– Most válok. Nincs gyerekünk.

– Sajnálom. Egy válás nem lehet könnyű.

– Hát nem. De hagyjuk is ezt. A férjed is közgazdász?

– Nem. Tűzoltó.

– Az szép. És, minden rendben?

– Többnyire igen. De, tudjuk, nem könnyű egy házasság… Főleg három kisgyerekkel.

– Fárasztó, gondolom.

– Az. Beosztani, leszervezni, hogy mikor, melyikünk menjen értük az oviba, iskolába, munka után foglalkozni velük... Nincs időd se magadra, se a másikra.

– Képzelem. Mi nem is jutottunk odáig, hogy merjük vállalni.

– Néha, legszívesebben kimennék a repülőtérre, felülnék az első gépre, mindegy, hova visz. Vagy vonatra. Mindegy, csak el innen.

– Ez érdekes.

– Ne érts félre, jó ez így, csak néha sok a családi csomag. Amikor a három gyerek egyszerre volt kicsi, na, az, tényleg rettenetes volt.

– A férjed, hogy bírta?

– Nehezen.

– És együtt, egymással?

– Szintén nehezen.

Barbara kicsit gondolkodott, majd elnevette magát:

– Emlékszel arra a számra a ’90-es évekből? Egy kopasz csávó énekelte: A szex vajon mi? A szeretsz vajon mi?

– Sajnos, igen, emlékszem.

– Ugye? Szóval, valahogy mi is úgy voltunk egymással hónapokig, az ikrek születése után.

– Utazni szoktatok kettesben?

– Ugyan! Mikor? Hogyan?

– Nem kell hosszú utazásra gondolni. Reggel elutaztok, este jöttök haza.

– Nekem az nem elég.

– Legalább megismersz egy várost.

– Ahhoz, hogy megismerjek egy várost, nekem ott kell aludnom egy éjszakát. Csak úgy tudom a magamévá tenni.

– Mire gondolsz?

– Látni a város fényeit, beszívni a levegőt az esti szürkületben, éjszaka, kora reggel, érezni egy új napot.

– Ez igaz. Este, éjszaka tényleg más hangulatba kerül az ember.

– Budapesttel kapcsolatban is azt mondják, ha eleged van belőle, akkor hajnalban ülj ki a rakparton a lépcsőre. Hallgasd a Duna hullámzását, nézd végig a napfelkeltét.

– Jól hangzik. Csak ne a Blahán keresztül gyere vissza! – nevetett Erik, majd szívott egyet a cigiből. – Te próbáltad már?

– Nem, de kéne…. Tudod, mi hiányzik? Szabadnak lenni, élvezetes dolgokat csinálni kötöttségek nélkül... Ez hiányzik.

Az érkező pincér letette Barbara elé a kapucsínót, a férfi elé az eszpresszót, majd távozott.

– Az élvezetes dolgoknál tartottunk – hajolt közelebb Erik. – Tulajdonképpen, mi miért nem jöttünk össze soha?

– Azért, néha összeprodzsekteltünk…

– Az egyetem óta nem hallottam ezt – nevetett a férfi. – Persze, tudom, néha összegabalyodtunk, megfogtunk egymáson ezt-azt.

– Sosem jártunk.

– Az igaz. Miért is nem?

– Nem tudom. Mindkettőnknek megvolt a saját baráti társasága.

– Emlékszem, amikor a koli napokon, a barátnőddel egy szál bugyiban és atlétában táncoltál.

– Hát igen, olyan is volt… – mondta Barbara, és ezúttal ő hajolt közelebb. – Én ott lettem volna Woodstockban! 69-ben!

– 69-ben? Ez egyre jobban hangzik!

– Később is volt egy Woodstock fesztivál! – mondta, miközben visszadőlt a székben.

– Tudom! – nyúlt át Erik az asztal fölött és megszorította a nő kézfejét. – Nekem, viszont lassan mennem kell. Pénteken jössz a céges vacsorára?

– Persze!

– Remek! Akkor, legkésőbb ott találkozunk.

Erik elnyomta az utolsó csikket, felemelte a nő kabátját és megtartotta.

– Köszönöm! – mondta Barbara, miközben hátat fordított és belebújt.

– Kérlek – válaszolta a férfi, majd gyengéden megszorította mindkét karját.

*

Miután elköszöntek egymástól, Barbara gyalog indult el. Egy Nemzeti Dohányboltot pillantott meg. Évek óta először támadt kedve rágyújtani, ritkán dohányzott. Utoljára olyan cigit vásárolt, amit a pénztárosnő a kasszáspult fölé szerelt polcról vett le a boltban. Benyitott a tejüveg, 18 karikás ajtón. Már ettől úgy érezte, tilosban jár. Kért egyet a régi, ezüst fajtából, és egy öngyújtót. Kapott egy ocsmány dobozt, kifizetett érte egy ebédnyi összeget, majd távozott.

Egy közeli padra ült. Leszaggatta a celofánt, feltépte a doboz tetejét és kivett egy szálat. Két ujjal végigsimított rajta, a szájába tette és meggyújtotta. Mélyet szívott belőle. Miután kifújta a füstöt, végigsimított az ajkain, majd önkéntelenül megnyalta kisujjának hegyét. A cigi majdnem leégett, mohón szívott belőle egy utolsót, mielőtt elnyomta.

*

Pénteken, vacsora előtt Barbara hazament átöltözni. Fekete csipkeruhát vett fel, alá combfix harisnyát. Száját meggypirosra rúzsozta, szemeit halványan festette ki. Hullámos, vállig érő haját félretolta, amíg parfümöt fújt nyaka mindkét oldalára.  

Az étteremben osztályonként ültek az asztalokhoz. Barbara a közvetlen kolléganőivel, Erik két asztallal arrébb. Többször egymásra pillantottak. Vacsora után mindketten a helyükön maradtak, beszélgettek.

Az alkohol jól fogyott, néhányan már táncoltak a teremben. Erik felállt az asztala mellől, felkapta a zakóját, egyenesen a nőhöz ment és mellé ült.

– Egész este nem beszélgettünk.

– Akkor, pótoljuk!

Erik közelebb hajolt, megérezte Barbara édeskék illatát.

– Mi ez az illat? Van benne valami ismerős.

– Vanília egy kis dohánnyal. Tetszik? – kérdezte a nő, miközben felsőtestével a férfi felé fordult.

– Tetszik… Nagyon tetszik.

– Helyes.

Hirtelen, egyik kolléganőjük, a tánctól kifulladva melléjük ült.

– Mi a helyzet fiatalok?

Néhány pillanatig egyikük sem mozdult, vagy szólalt meg. Erik Barbarát nézte, felállt, de tekintetét végig rajta hagyta:

– Megyek, rágyújtok! – mondta, majd poharából kiitta az összes whiskyt, és csak akkor fordította el tekintetét a nőről, amikor elindult.

– Hát, itt meg mi van? Úgy nézett rád, hogy nekem is jólesett! – fordult kérdőn Barbara felé a kolléganő.

– Ugyan! Az egyetem óta ismerem.

– Az a jó! Megyek, iszom még valamit!

Barbara ismét egyedül maradt. Pezsgőt ivott, közben a bejárati ajtót figyelte. Erik, ahogy belépett, egyenesen hozzá ment, kinyújtotta felé a kezét.

– Gyere, táncoljunk!

Barbara is nyújtotta a sajátját. A férfi szinte felrántotta a székről. Kezeit a csípőjére tette, úgy tartotta meg. Megfordult, határozott léptekkel elindult a három, táncoló páros felé, maga mögött húzva a nőt. Megállt, szembe fordult vele:

– Na kezdjük!

Kezét a derekára csúsztatta, ő megfogta a vállát. Mindketten tudták, mi lesz táncuk lényege: végre összetapogathatják egymást legális keretek között.

Azonnal összeszoktak: feszengés, botlás nélkül, a legnagyobb természetességgel mozogtak együtt. Hagyták, hogy a zene ritmusa hasson rájuk. És ők egymásra.

– Jó veled táncolni! – mondta Erik.

– Veled is!

A második szám alatt testük közül eltűnt a távolság. Barbara lágyan ringatta a csípőjét, épp csak annyira, hogy a férfi érezze. Egészen közelről, kihívóan néztek egymás szemébe. Egy-egy kipörgetés után Erik úgy szorította magához, mint aki aznap este már nem fogja elengedni. Amikor csak tudtak, összetapadtak, a nő melle a férfihoz nyomódott. A pezsgő kifejezetten hajlékonnyá tette Barbara testét, Erik élvezettel döntögette hátra, miközben erősen és biztonságosan tartotta. Mozgásuk úgy hatott, mintha két, vággyal teli embernek szex helyett tánccal kellene beérnie.

*

Később, 11 óra körül egymás mellett lépkedtek a Corvin-negyed felé. Csendben voltak, Erik a tűsarkak kopogását hallgatta. Közelebb húzódott a nőhöz, már az illatát is érezte. Barbara megbotlott az egyenetlen aszfalton. A férfi azonnal elkapta, hátulról átölelte. Mindketten nevettek, szembe fordultak egymással. Barbara nem mozdult. Erik közelebb lépett hozzá. Lassan, óvatosan, föntről lefelé haladva kezdte kiszabadítani a hosszú kabát gombjait. Barbarának melege lett a csípős hidegben, mire a férfi az utolsó gombbal is végzett.

– Mit akarsz? – kérdezte kacéran.

– Ó, ha te azt tudnád!

Erik bal kezével átölelte a nő derekát a kabát alatt, és magához húzta. Jobb kezét a fenekére tette, belemarkolt.

– De jó feneked volt mindig is!

Lejjebb csúsztatta kezét, miközben a másikkal továbbra is szorosan átkarolva tartotta a nő derekát. Benyúlt ruhája alá, kitapogatta a harisnya csipkeszegélyét, és feljebb nyúlva, csupasz belső combját kezdte simogatni. Mélyet szívott nyakának illatából, majd finoman mozgatni kezdte saját csípőjét és még közelebb préselte egymáshoz a két testet. Félreérthetetlenül, érezhetően kívánta a nőt.

– Táncolni akarok veled! – súgta a fülébe.

– Te így hívod? – nevetett Barbara.

– Persze, könnyű nektek, nőknek! Tudod, mennyire kellett koncentrálnom odabent, hogy ne nézzenek szatírnak?!

A nő csak nevetett és nevetett, a fejét is hátra vetette.

– Jó ez a vaníliás dohány! – suttogta tovább a férfi, és csókolgatni kezdte az illatos nyakat, közelítve a piros száj felé.

– Várj! – tolta el magától Barbara. – Ne ilyen hirtelen! Ezt így nem lehet! 

– Úgy tűnt, te is akarod.

– Akkor sem lehet.

– Értem. Igazad van – gondoskodó mozdulattal összehúzta rajta a kabátot. – Meg ne fázz!

Barbara csak állt szótlanul, mozdulatlanul.

– Gyere ide, hideg van! – mondta neki a férfi gyengéd hangon és átölelte. Megpuszilta a haját, megsimogatta, majd fél perc után elengedte. – Mivel mész haza?

– Kék metróval.

– Elkísérlek.

Hamar, két-három perc alatt értek oda. Erik szólalt meg először:

– Jó volt ma este.

– Igen.

 – Meg kellen ismételnünk.

– Meglátjuk…

Nézték egymást, majd a férfi ismét magához húzta a nőt, és puszit adott szorosan a szája mellé. Hosszú öleléssel búcsúztak, közben mélyen beszívták egymás illatát.

*

Teltek a napok. Barbara az irodájában ült, jegygyűrűjét forgatta az ujján. Szűknek érezte, szorította. Erikkel kapcsolatos gondolatok kavarogtak a fejében közös estéjük óta. Egyre jobban vonzódott hozzá. Újra érezni akarta az illatát, nyakán a száját, derekán és combján a kezét.

A telefonját szorongatta. SMS-t írt.

Szia Erik! Mi a helyzet a beruházási osztályon?

Szia Barbi! Itt minden rendben. Gyere le! 

Nem megy, határidős munkám van.

Örülök, hogy írtál. Sokat gondolok rád.

Nekem is sokszor eszembe jut a péntek este.

Ennek is örülök… Munka után találkozzunk?

Nem is tudom. Jó lenne…

Rendben. 4.30-kor felmegyek. Kitalálunk valamit.

Több üzenetet nem váltottak. Barbara letette a telefont az asztalra. Hátradőlt a székben és behunyta a szemét.

*

Fél 5 után néhány perccel Erik megjelent az ajtóban.

– Mehetünk?

– Menjünk.

A liftben Erik Barbara mögött állt, a tükörben néztek egymásra. Egyik kezét a nő csípőjére tette, a másikkal félretolta haját a nyakából. Figyelte a reakcióját. Mosolygott, így kezét szorosan előre csúsztatta a hasára, és magához húzta. Belecsókolt a nyakába. Mindkét kezével átkarolta, ujjai majdnem a mellekhez értek, amikor kinyílt a lift ajtaja. Némán kiléptek, és a parkoló felé indultak.

– Gyere! – mondta Erik, miközben kinyitotta a nő előtt a kocsi ajtaját.

Barbara úgy érezte, a férfi egy másik életbe hívja. Mielőtt beszállt, megállt, és komolyan a szemébe nézett. Egyikük sem szólalt meg.

A Petőfi-híd felé indultak, közben folyamatos csipogás hallatszott.

– Téged akar! – mondta a férfi.

Barbara értetlenül nézett rá.

– Az öv. Téged akar! Csatold be magad!

– Persze.

A nő zavartan megtette.

– Hová is megyünk?

– A VI. kerületbe. Ismerek ott egy jó helyet.

Csendben maradtak. Barbara körbenézett a belső térben. Az ülés mellett, az ajtó oldalában, fém dobozokat vett észre.

– Csak ilyen hideg, konzerves kávéd van?

– Mi mást szeretnél? – nézett rá Erik, kezét a combjára tette és megszorította.

– Mit tudsz ajánlani?

– Most?

– Később.

– Meglátjuk.

A férfi visszavette a kezét, sebességet váltott. A körúton elhagyták a Corvin-negyedet. Barbara a járdát figyelte, azt a helyet, ahol néhány nappal korábban ölelkeztek. Erik az utat nézte. Nem beszéltek.

A Király utca környékén a férfi leparkolt, leállította a motort. A nő felé fordult. Jobb kezével a haját kezdte cirógatni a tarkójánál.

Hány éve is, hogy mi...?

Sok. Majdnem húsz – válaszolta Barbara, miközben a férfi halántékához érintette az ujjait. - Még te sem őszültél.

Erik megfogta a nő kezét, megpuszilta csuklója belső felét. Tétován, nem tudva, hová tegye vissza a kezet, ráhelyezte a sebességváltóra. Mindketten nevettek, a feszültség oldódott. Barbara, egy pillanatra, enyhe zavart vélt felfedezni a férfi tekintetében.

Kezdetnek jó lesz! – jelentette ki Erik ismét magabiztosan, majd bal kezét a felcsúszó szoknya alá, a nő combjára tette. Közelebb hajolt, a száját nézte és várt.

Barbara tudta, mi következik: ha nem mozdul, a férfi meg fogja csókolni. Először csak az alsó ajkát. Hosszan, gyengéden. Majd nyelvüket finoman összeérintenék. Combjait kissé szétnyitná, hogy a férfi keze feljebb csúszhasson a szoknya alatt. Ezután hevesen és mohón tapadnának össze. Végre, kaphatnak valamit a másik lényéből. Néhány szenvedélyes perc után, egészen közelről egymás szemébe néznének. Kezét a férfi borostás arcára tenné és hüvelykujjával simogatná.

Barbara, mindezek helyett, fejét elfordította, és kinézett az ablakon. Nehezen szólalt meg:

Mennem kell.

Hová?

Haza.

Most?

Nem csak most.

Biztos?

Igen.

Értem… Sajnálom.

Én is.

A férfi beindította a motort. Barbara kiszállt, visszatért a valóságba. Megigazította a haját, és haza indult.