A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Ferenczfi János "karantén" témában írt elbeszélést. Sajátos, dialógusokra épülő kiváló munkáját örömmel közlöm. Sajnálatos tény, hogy aktuális.
Ferenczfi
János
Karantén
Punto Sabioniban hajóra szálltunk.
Szeles idő volt. A hullámok zöld tarajokat vetettek, olyan árnyalatban, mint
nagyapám régi szódásüvege. Az öreg még a hetvenes években szerkesztette rá egy
szifon bakelit fejét, amelyiknek olyan alumínium nyomókája van. Nekem kellett mindig
kicseréltetni a patronokat. Na, szóval, olyan zöld tarajokat vetett a tenger.
Az öböl végén hosszan elnyúlt a kőből rakott hullámtörő. Felejthetetlen volt,
ahogy a haragos szél párájából lassan kibontakoztak Velence épületei. Mint
amikor a teljes sötétséget lassan átderengi a pirkadat gyenge fénye. Pedig
palaszürke fellegek torlaszolták el a napfényt, és nem tudtam, hogy a tenger
tajtékát kapja-e fel a szél, vagy apró esőcsepp-tüskék száguldanak szinte
vízszintesen, csaknem felsebezve az ember arcát.
Hagyd már el, Gyuri! A francnak kellett
neked ötvenévesen Velencében romantikáznod? Most miattatok itt rohadhatunk két
hétig.
A WC papír! valaki megint elhasznált
vagy másfél méter WC papírt! Ki fog fogyni! Még tíz nap. Nem lesz elég! Mondtam
már százszor, hogy takarékosan kell vele bánni, mert a végén még papír nélkül
maradunk!
Az a lényeg, Jóskám, hogy te már
százszor is megmondtad, hogy semmit sem mondasz kétszer. Majd kérünk még.
A szkafanderesektől?
Hát kitől? Mást aligha látunk, csak a
szkafandereseket.
Megkapargattam a festéket az ablakon.
Odakinn minden olyan, mint máskor. Emberek járnak az utcán, meg autók és
buszok. Csak minket tartanak fogságban.
Karantén, Gyurikám! Nem fogság ez, hanem
karantén. Mert te, meg az Erzsi fertőzhettek. Tényleg! Hol van az Erzsi?
Csak nem gondolod, hogy betesznek egy
nőt ennyi unatkozó kan közé? Őt máshol tartják fog… karanténban.
Azt se’ tudod, jól van-e. Nem aggódsz?
Lehet, hogy mire téged kiengednek, őt elhamvasztják, a hamvait meg atomtemetőbe
küldik, nehogy fertőzzön.
Nem fertőz. Mi nem olyan részen jártunk.
De tüsszögtél?
Kurva hideg volt azon a hajón. A csontom
is fázott. Náthás lettem.
Szóval, mi a te taknyod miatt ülünk itt
tizennégy napig.
Igen. A taknyom miatt. Ahogy ezt tegnap
is, meg tegnapelőtt, meg azelőtt is megbeszéltük. Talán nem kellett volna a
mentőt hívni, hogy „a kollégám olaszba’ járt, és tüsszög, meg taknyos.”
Talán nem kellett volna. De megdögleni
sem kellene.
*
A Doje Palota fenséges épülete előtt
galambok százai toporogtak a téren. A japán túristák kis zacskókban hoztak
madáreleséget, azt szórták nekik. Mi magyarok meg csak a száraz pogácsa
darabkáit.
Honnan tudod, hogy japánok? Kínaiak is
lehettek, nem? Ez is ferde szemű, meg az is sárga. A szavukat se érted.
Japánok voltak. A vezetőjük olyan kis
zászlócskát lengetett. Tudod, fehér mezőben egy nagy piros pötty. A felkelő
nap. A japán zászló ilyen.
Aztán, nem egyre megy? Japán, Kína, vagy
Korea? Tele vannak fertőzöttekkel.
Japánok voltak, és egészségesek.
Most látom, hogy az utcasarkokon katonák
állnak fegyverrel. Szájmaszkot viselnek. Igazoltatják az embereket, és valami
fegyvert a homlokukhoz nyomnak.
Mutasd! Na, menj odébb! Hadd lássam én
is. Aha. Az hőmérő lehet. Azt vizsgálhatják, hogy valaki nem lázas-e. Autót
láttál az úton?
Mentőt, meg katonai autókat. Civilt azt
nem.
*
Erzsi nagyon élvezte a gondolázást. A
gondolás szalmakalapot viselt, masnis szalaggal, meg csíkos matrózinget. És
szerelmes dalokat énekelt, ahogy étsiklottunk a lagúnákat átívelő kőhidak
alatt.
Ma is konzervet eszünk. A szkafanderesek
nem hoztak friss ellátmányt. WC papír sincs elég. Mibe töröljük, ha elfogy?
Mit látsz, Jóska? Mi van az utcán?
Egy ember fekszik a járdán. A maszkos
katonák messziről nézik, de nem mennek közel. Nem segít senki.
Hadd nézzem! Az az ember él. Rosszul
van. Miért nem tesznek semmit?
Be vannak szarva, Jóska! Nagyon be
vannak szarva. Inkább nézik távolról, ahogy kiszenved, semhogy elkapják a
vírust.
*
Dagály idején a Szent Márk téren bokáig
ért a víz. Kövekre fektetett pallókon járkáltunk, és a tenger ott hullámzott a
lábunk alatt.
Bár ne jöttél volna taknyosan haza. Most
szabadok lehetnénk.
Vagy halottak. Láttad ma az utcát? Csak
néha megy el egy-egy katonai jármű. Minden kihalt. Mint ha elnéptelenedett
volna a város.
Talán kijárási tilalom.
Talán nagyon sok halott van.
A szkafanderesek se jöttek. Fogy a WC
papír!
*
Mikor újra Punto Sabioniba értünk,
kisütött a nap. Alkonyat volt már, de az ég kitisztult, és a tenger türkíz
felszíne felett királykék égbolt feszült, habos, bíborszín felhőkkel. Erzsi meg
is könnyezte.
Utálom már a konzerveket. Legalább egy
mikrót adtak volna!
Már csak egy napra van WC papírunk.
Feltéve, hogy nem lesz hasmenésed attól a büdös halkonzervtől.
Majd zuhanyozol. Víz még van, bár hideg.
Mi van az utcán?
Nincs ott semmi. Egy teremtett lélek
sem. Még csak egy árva macskát, vagy kóborkutyát sem láttam.
A szkafanderesek sem mutatkoztak már
vagy három napja.
Lehet, hogy odakinn mindenki meghalt?
Csak mi maradtunk életben, mert a Gyuri náthás lett?
*
Amikor a nap az Adriába bukott, szinte
hallottuk, ahogy sistereg. Sirályok röpültek a komor ég alatt a tenger felől a
szárazföld felé. Lassan teljesen sötét lett.